Nógrád. 1982. július (38. évfolyam. 152-178. szám)

1982-07-20 / 168. szám

Házak háttérrel Immár harmadlzben gyűlt össze az Üttörösarok népes tudósítói gárdája, hogy együtt töltsön kilenc napot Salgó- bányán, a nemzetközi úttörőtábor résztvevőiként. Azon­ban a pajtások nemcsak táboroztak, hanem nagy szorga­lommal dolgoztak is, és elkészítették a Barátságkrónika nevű tábori újságot. Ez mintegy összegzése is az egész évi tudósítói munkájuknak, hiszen ezúttal gyorsan és pontosan kellett beszámolniuk, írniuk a Barátság nemzetközi tábor életéről. Hogy miként sikerült azt az olvasók is eldönthe­tik, ha végigböngészik a tábor munkájáról szóló írásokat, pontosabban néhány jobban sikerült részletet belőlük. Megérkeztem a táborba Júniusban levelet kaptam, amelyben meghívtak a Ba­rátság nemzetközi táborba. Izgatottan készültem a kilenc napra, amíg elérkezett az uta­zás előtti este. Július hete­dikén érkeztünk a táborba, ahol öt nemzet pajtásaival helyezkedtünk el. Már előre izgultam, hogyan beszélünk majd, reméltem oroszul, és maid mutogatással megértjük egymást. Az egyik ifivezető Ismerkedés Az első nap estéjén rendez­tük az ismerkedési estet, amelyre ugyancsak szorgal­masan készültünk. Előbb a lengyel, majd a csehszlovák úttörők mutatták be műsoru­kat. Az utóbbiak egy rendkí­vül érdekes játékot adtak elő. Ennek a lényege az, hogy a körben levő pajtás kiválasz­Este van... 1.. takarodó után néhány órá­val. Ülök egy emeletes ásy tetején és írok az elemlámpa fényénél. Már a cím és a be­kezdés megvan. De hogy folytassam tovább? Semmi nem jut eszembe... egy ki­csit elrévedek és kinézek az ablakon. Kinn sötétségbe bur­kolózva minden, csak a fák leveleinek suttogása hallat­szik. Bent csönd. Talán alsza­nak a többiek? Lenézek. Az ágyak üresek, biztosan éjsza­kai riportutakon vannak. De megmutatta a szobámat, meg­ismerkedtem a társaimmal is. Két őrsre oszlottunk, s ne­vet választottunk. Különféle, bolondos ötleteink támadtak: Cini egér, Fagyosszent, Mun- diál ’82, Bilinülő üröm mü­tyür. Végül aztán a Csipoüno név tetszett a legjobban. Meg­érkezésem napja gazdag volt élményekben, remélem a töb­bi is ilyen lesz. (Szalai Éva) tott valakit, középre mentek, s egy kendőt leterítettek. Hármat számoltak, s elfordul­tak valamelyik oldalra. Ha egyfelé fordultak, akkor le­térdeltek és megpuszilták egy­mást. S akit választanak az folytatta tovább a játékot. (Kontra Gábor) vajon merre? Hirtelen a jobb oldali szobából erős döröm- bölés veri föl a csőidet. Ta­lán leesett vadaki az ágy­ról. .. Aztán mintha kopogott volna valaki... Kinézek. Sen­ki! Nagy nehezen visszaká- szálódok az ágy tetejére. Fé­lelmetes ez a csönd, ez a sö­tétség! Az ablak előtt halvá­nyan, alig észrevehetően egy árny jelenik meg, de lehet, hogy csak én képzelem oda... (Mocsári Nóra) Lengyelek Salgóbányán — Neved? — Auréiia Koksztysnak. — Életkorod? — Tizenkét éves vagyok. — Honnan érkeztél ? — Jelenia Gora. — Szüleid? — Édesapám mérnök, édes­anyám az üzletben dolgozik. — Hányadik osztályos vagy? — Most megyek hetedikbe. — Bizonyítvány? — Mindenből ötös voltam. — Magyarországon először jársz? — Igen, de szüleimmel vol­tam az NDK-ban, Csehszlo- vaikiában és Bulgáriában. (Szenográdi Péter) Péntek esti diszkó Diszkó, diszkó, diszkó... Kezdetét a tábor hangszórói­nak megszólalása jelezte. Mindenki izgatott volt, már- csak azért is, hogy mikén t ér­zik majd magukat a külföldi pajtások. Végre megkezdődött a tánc, aki lent volt az alaku­lótéren rögtön feimelegetett a hangulata. Persze, ez még nem volt az igazi. Kevesen rop­tuk a táncot, de a francia pajtások nem zavartatták magukat, a különböző nemze­tiségű gyerekek őket vették körül. A barátságot kötött lengyel és magyar úttörők is együtt táncoltak, s ha nehe­zen is, de jól megértették egymást. Klassz számok töl­tötték be a teret, a társasá­got nehezen lehetett szétosz­latni. (Banos Erzsébet) Tábori élet — dalcímekben Ébresztő Reggeli torna Körletrend Reggeli Délelőtti foglalkozás zárt teremben Ebéd Csendes pihenő Cikkírás Vacsora Takarodó Éjfél után Egy óra után Hagyjatok békén engem Kell egy kis kocogás , Húzd meg jobban, menjen a munka Van olyan ember, ki tejet iszik Jöjj néhány órás napsütés Hadd főzzek meg magamnak A boldogságból sosem elég Hol jár az eszem? Várom már Fohász egy új naphoz Az éjszaka vándora lettem Elindultam haza (Kovács Erika) Úticélunk: Salgótarján Reggeli után pillanatokon belül a buszon teremtünk. Gyorsan haladtunk a salgói lejtőkön lefelé. Körülbelül húsz perc múlva értünk az egész napos pr»g' írnunk he.y- színére, Salgótarjánba. Elő­ször a Nógrádi Sándor Múze­umba látogattunk, majd meg- másztuk a Kálváriát. A domb­tetőn mindenki fáradtan ro­gyott le a padokra. Elmen­tünk egy régi bányába is, ahol a bányászok életéről, munká­jukról hallottunk sok érde­kességet. Délután a NÖGRAD szerkesztősége volt az úticél. Ügy ereztük, sok vidámságot vittünk a komor falak közé. Azután a nyomdába mentünk, ahol az újságkészítés folya­matával ismerkedtünk meg. Beszélgettünk, kérdéseket tettünk fel az ott dolgozók­nak, s megtekintettük a gé­peket. A hátralevő időben a városban barangoltunk. (Strehő Zsolt) A szauna gőzében A finn pajtásokkal lezaj­lott beszélgetésünk helyszí­ne mi más lenne, mint a szau­na. Amikor megtudtam főtt a fejem. Miben menjek? Mit vigyek? Meg egyáltalán, mils az a szauna? Végül strandfei- szerelésben állítottam be. A finn pajtások bemutatkoztak és elmondták, hogy Vaantaá- ból jöttek. — Többnyire 11—12 éve­sek — fordította szorgalma­san Gabi néni, a tolmács. — Mit vártatok Magyaror­szágtól? — Sok napsütést, meleget... Közben szinte pokolban éreztem magam, de szeren­csére az egyik finn nevelő azt ajánlotta, fürödjünk meg a hideg vízben. Még örültem is neki, de csak addig, amíg nyakig el nem merültem ben­ne. — Éreztek velünk rokoni vonásokat? — Igen, a nyelvben. Sok a hasonlóság. Egy nyelvész úgy magyarázta a nyelvrokonsá­got. hogy elmondott egy mon­datot magyarul és finnül. Magyarul: ha úszik a víz alatt. Ugyanez finnül: kai a veis keintelee veden alia. A tolmács néni ezt moso­lyogva teszi hozzá, finnül en­nek a mondatnak semmi ér­telme nincs.' Aztán arról be­szélgettünk, hogy Finnor­szágban több úttörőszervezet található, majd a hidegzu­hany már frissítőén hatott. (Kotroczó Róbert) Miért nem tudunk este elaludni? Van az estének egy olyan pillanata, mikor mindenki az ágyban fekszik és nem érez fontos elintéznivalót. Ekkor elméletileg aludni is lehetne. Vész esetére kipróbáljuk az elemlámpát és rájövünk, hogy el lehetne játszani vele a Csillagok háborúját. Elkez­dünk viccéket mesélni, ami­kor megszólal egy -zord hang: Én vagyok, a táiborvezétő! Nagy csend, s hogy még jobban megijedjünk, megszó­lal egy másik hang: — Ne féljetek, csak a he­lyettese vagyok... Felszabadult nevetés két szálamban: röhejnullárn fut végig a faházakon. Aztán ké­sőbb bekapcsoljuk a szobai lufitornyot, el.énekli a két számból á'ló repertoárját, majd zenetörténeti vita kö­vetkezik, esetleg megbeszél­jük a japán kamikázék pán­célzatát. Ezután mindenki sa­ját igazába belenyugodva hajt­ja álomra fejét. (Kiss Zoltán) * Eddig a krónikák. És a foly­tatás? Szerkesztőségünk és a megyei úttörőelnökség — az eddigi kedvező tapasztalatok alapján — úgy döntött, hogy szeptembertől ismét beindít­ja a gyerekek kedvelt rovatát, az Űttörösarkot! Házmesterfaggató — Ezt énekelje meg Hofi!’ Ne azt, hogy az utca tiszta kosz, hanem hogy a lépcső­házban térdig állhatunk a szemétben! Nézze meg: ropi- maradványok, almacsutka, csikkek! Szerintem igen is sokkal ,több embert érdekel, hogy a lábtörlője előtt ha­lomban van a piszok, mint az, hegy az utcán mennyi! Fel tudnám akasztani az összes házmestert, aki ilyen disznó­ólát képes elnézni. Egyálta­lán, mit csinálnak ezek a fi­zetésért? — kérdezi keserűen egy felháborodott lakó. A választ általánosságban az IKV illetékese adja meg; — Salgótarjánban körül­belül százhúsz házfelügye­lő dolgozik. Feladatuk a díjak beszedése — meleg víz, fűtés — esetleges hi­bák bejelentése és persze a lépcsőházak tisztán tartása. Általában jól végzik a dolgu­kat, az előző évekhez képest e téren jelentős javulás ta­pasztalható. Munkájukra nem igen érkezik hozzánk panasz... (Mégis több, hasonlóan dühös lakó véleménye in­dított utunkra, hogy lás­suk, mit tapasztalunk a házakban. Első színhely: tiszta, ki­mondottan szép lépcsőház. Ápolt virágok a tartókban, a házmester 40 év körüli asszony, szívesen beszél munkájáról.) — A mi házunk környékén csend és nyugalom honol. A negyven lakó közül huszonöt biztos, hogy minden pillanat­ban készen áll a ház körüli kis „park” csinositgatására. Ha a vízellátás akadozik, vagy bármilyen apró „háztá­ji” baj van, készségesen segí­tenek, együtt telefonálnak az ügyelethez. Nagyon jól kijö­vök a lakókkal, nincs olyan gondom sem, hogy akarattal szemetelnének a lépcsőház­ban, vagy hasonló. Furcsa, hogy némelyik házfelügyelő azon problémázik, hogy nem tudja megoldani a szabad szombatját. Méghogy nem tud­ja megoldani! Dehogyis nem, ha elég szorgalmas és pénte­ken mindent elvégez! Igaz, té­len kicsit több a munka, de hát ez már a havazás miatt is természetes. Mert a járda- tisztítás ugye a mi felada­tunk! (Következő színhely kétes tisztaságú lépcsőház. Csik­kek, gombóccá gyúrt pa­pírzacskók mindenütt, az ablakok viszont rendesek. A négyemeletes ház „fő­nökéből” csakúgy ömlik a szó.) — Mit is mondjak? hát bi­zony a lakók sem angyalok. Ha felmosom a lépcsőházat, a következő öt percben már biztosan szemetel valaki. Bez­zeg a saját lakásukat óvják, még a cipőt is levettetik a vendéggel! Nagyon türelmes lehetek, mert még senkire sere szóltam rá. Úgyis mindig a házfelügyelő húzza a róvideb- bet Mindent rá lehet fogni. A múltkor is nagy halom ci­garettacsikk volt leszólva a lépcsőre. A lakóknak talár, nem érdeke, hogy ne csinál­janak koszt a saját lakásuk körül? Ami a szombatokat il­leti, hát télen bizony nem hogy szabad szombatunk, de szabad vasárnapunk sincs, még az ünnepek alatt sem! Lehet bármekkora fagy, ne­künk mindig ott kell tiszto­gatni a frissen esett havat, pedig ilyenkor a lépcsőház is kétszeres mennyiségű munkát ad. Még szerencse, hogy ta­vasszal lazíthatlak... IKV: — Problémák persze akadnak. Például a járdafe­lület tisztítása, amire nemrég alkalmaztunk munkásokat. (Beszélgetésünk helye most ismét tiszta, szép lép­csőház, reszketeg öreg tá­maszkodik seprűjére. He­lyenként msg-magáU, elbi­zonytalanodva keresgéli a szavakat.) — Nem mondhatnám a la­kóimról, hogy piszkosak,' sze­metelnek. Vannak viszont, akiktől nagyon nehezen lehet beszedni a lakbért. Egyszerű­en elzárkóznak. Most meg is­mét divatba jött a levélszek­rények fosztogatása. Valószí­nű, a gyerekek szórakozgat- nak, de a lakók akkor is a házfelügyelőnek panaszkod­nak... Aztán meg az az üre­sen hagyott lakás, amibe bár­ki bemászhat az ablakon át.. Én tizenöt éve vagyok itt szol­gálatban. Mikor fiatal voltam, még bírtam a munkát. De nem értem, miért nem kö­szönhetek már le innen, hi­szen elég idős vagyok?!.... A szabad szombat? Hát nézze, most is szombat van! — mondja, és kesernyés mosolv- lyal emeli magasba a sept ír­jét. IKV: — Igen, sajnos túlsók a nyugdíjas házfelügyelő, de most fiatalok lépnek a he­lyükbe A díjbeszedést illető­en... Nos, a lakók nem is hin­nék, milyen sok feladat nehe­zedik házfelügyelőjük vállára, máskülönben nem gördítené­nek olyan akadályt az útjába, mint az előbb émlített eset, hogy egyszerűen nem fizetik a lakbért. Főleg nagycsaládos, kiskeresetű emberek teszik ezt, de szerencsére nem álta­lánosságban. Amit pedig a sza­bad szombattal kapcsolatosan mondani tudok, hát minden­ki magának oldja meg! Sok gondunk van a liftes házak­kal. Ha a házfelügyelő sza­badságot vesz ki, nyaralni megy, akkor a szomszéd ház­beli kollégája kell, hogy el­vállalja a lift kezelését. Egé­szében véve azonban a ház­mesterek helyzete jobb, mint az előző években... (A házmesterek körül­ményeit maguk az érde­keltek ismerik leginkább. Gondjaik, örömeik min­dennaposak, s ezekbe mi lakók is benne vagyunk. Benne vagyunk türelmet­lenségünkkel, indulataink­kal, hanyagságunkkal, de benne lehetünk figyel­münkkel, kedvességünkkel is. Vajon melyik köny- nyetb?) G. M. ' Csökkent munkaképességgel A Nógrád megyei üzemegész­ségügyi szolgálat 77 vállalati rehabilitációs bizottság mun­kájában vesz részt folyama­tosan. Tevékenységük során jelentősen javult a csökkent munkaképességűek egészség- ügyi rehabilitációja, nem fej­lődött azonban a kívánt mér­tékben a foglalkozásbeli re­habilitáció. Esetenként az el­térő érdekek, a rehabilitációs munkahelyek és az átképzés hiánya gátolja, hogy az érin­tett dolgozók megváltozott egészségi állapotuknak megfelelő munkakörbe kerül­jenek. Megyénkben ez ideig 2900 rehabilitációs munkahe­lyet tartanak számon, ezeken azonban csak 1900 embert fog­lalkoztatnak. „A tisztaság fél egészség” — állítják a ruházati szövetke­zet pásztói gyorstisztító részlegének dolgozói. Felsőruházat bútorszövet, műszőrme gyors tisztítását egyaránt vállalják. Képünkön: Pintér Mária és Mucsinai Pálné munka közben. (Kun Király József felvétele) LEHETEK ŐSZINTE? Azt mondják, az őszinteség erény. Nem akarok vi­tatkozni erről a nézetről, de az az érzésem, mégis csín­ján kell vele bánni. Lehet az őszinteség sértő, tola­kodó, esetleg megalázó is. Lássunk egy példát: éveket, évtizedeket gürcöl va­laki valahol, egész életét a munkájának áldozza, aztán kisül, hogy mások már jobban csinálják nála. Meg lehet neki mondaná: megöregedtél, nem tartunk rád igényt? Kisgyerekek gyakran keserítik anyjuk életét várat­lanul őszinte kijelentéseikkel. — Nézd, anyu, mekkora feje van a bácsinak! — kiáltja a villamoson a négy­éves csemete, és az anyja szeretne a föld alá süllyedni, bárha a bácsinak tényleg nagy a feje. — Mindjárt kapsz egy pofont és neked lesz nagy a fejed! — jön a válasz, ekképp tanulja meg az ember az etikett alapsza­bályát, hogy testi hibáról nem beszélünk, pláne nem az érintett előtt. Néhány napja vonaton utaztam, harmadmagammal a fülkében. Egy keresztrejtvényekbe temetkező idősebb úr és egy kosarai közit trónoló termetes asszonyság volt az útitársam. Még az első állomást sem hagytuk el, mikor az asszony családi ügyei kiteregetésébe kezdett. Megtudtuk, hogy útitársnőnk férje minden héten egy­szer berúg, hogy a veje autószerelőnek tanul, de nem jön ki jól a mesterével, a kisebbik fia válik, a nagyob­bik nősül — Nagykanizsán mér azt is tudtuk, hány disz­nót öltek hetvenkettőben és milyen fehérneműből állt a lánya hozománya. Mit mondjak: hosszú, fárasztó uta­zás volt. Hát igen, mindennek megvan a maga helye és ideje. Az őszinteségnek is. Ezt nem tudják megérteni az ün­neprontó közlékenyek. Akik egy vagon cukornyi bol­dogságot is meg tudnak keseríteni „néhány őszinte szó”- val. Molnár Ferenc, a drámaíró egyik vígszinházi pre­mierje után barátai és tisztelői jókora csapatával a New York kávéháziba vonult pezsgődurrogásos ünnepi beszélgetésre. Az egyik asztalnál egy kritikust pillan­tott meg. Az újdonsült apa lelkesültségével lépett oda hozzá: — Látta a darabomat? Mit szól, milyen? — A kritikus felpillantott a mellette álló szerzőre. — Lehe­tek őszinte? — Nem lehet — válaszolta Molnár és fa­képnél hagyta. Na jó, ha az ember Molnár Ferenc, könnyű ilyen nagystílűnek lenni. A legtöbb embernek nincsenek ilyen reflexei. Eszembe jutott egy újabb gondolat az őszinteség­ről, de azt nem akarom följegyezni. Kínos eset kapcso­lódik hozzá, amit jobb nem fölhánytorgatni. Tényleg jobb? Miért? Vannak dolgok, amiről az ember soha nem beszél őszintén. Magánügyek is, közügyek is. Beszél­ni beszél róla, felét-harmadát elmondja. Félmegoldás ez, de néha talán szükséges. Mert az őszinteség nem veszélytelen eszköz, meg kell tanulni, hogyan bánjunk vele. Bencsik Gábor NÖGRAD - 1982. július 20.. kedd

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents