Nógrád. 1982. június (38. évfolyam. 126-151. szám)

1982-06-12 / 136. szám

Gerevich Tibor centenáriumára Centenáris eseményt ünne­pel a magyar művészettörté­nelem. Egyik meghatározó, nagy alakja, Gerevich Tibor 1882. június 14-én született Máramarosszigeten. Egyete­mi tanárként művészettörté­nészek több nemzedékét ne­velte a művészet műveltsé­gen alapuló műértelmezésé­re. Akadémiai tevékenysége is jelentős, hiszen a Műem­lékek Országos Bizottsága el­nökeként irányította a mű­emlékvédelem oly fontos, má­ig és a holnapig ható mtm- kóját. Közben hosszú ideig a római Magyar Akadémia ku­rátoraként és az esztergomi Keresztény Múzeum igazgató­jaként működött Sokoldalú munkássága ins­pirativ erejű volt, ő szerkesz­tette a Corvina című olasz nyelvű folyóiratot, a Szép­művészetet és egyik legna­gyobb vállalkozása lett a Ma­gyarország topográfiája, sok későbbi kutató alapműve. El­méleti, szervező, tudományos, gyakorlati munkáját egyaránt a kor egyetemes tükrében vizsgálta, mindig a teljes ho­rizont egészében a részproblé­mákat. Maradt ideje arra is, hogy vezesse, irányítsa az esz­tergomi királyi palota és ká­polna feltárását Nemcsak hazánkban ismerték profesz- szorként, hanem a Nemzet­közi Művészettörténeti Kong­resszus is főtitkárává válasz­totta. Értékes örökséget hagyott maga után. Kutatási területe elsősorban a magyar román kori művészet és az itáliai festészet volt, de minden ér­dekelte és írásban is foglal­koztatta. Tanulmányozta a krakkói Czartoryski képtár olasz mes­tereit —, monográfiát írt Ko­lozsvári Tamásról, elemezte Perugino, Francesco Francia, Leonardo da Vinci művésze­tét. Tanulmányaiban, cikkei­ben az európai látóhatárt vizsgálta, végigpásztázta ezer esztendő művészetét a bo­lognai mesterektől Aba-No- vák Vilmosig. Szellemi nyi­tottsága, érdeklődése, munka­bírása valóban páratlan volt, Vác történetétől az olasz mo­solyig minden lényeges mű­vészeti vonatkozás érdekelte: építészet, festészet, szobrá­szat, egyházművészet —, az arányosság elmélete, a mini­atűrfestészet, Mátyás budai könyvtára, az itáliai műem­lékvédelem, esztergomi kin­csek, koronázási jelvények, modem iparművészet Ma már hiányait is látjuk, túlsá­gosan is csak Itália felé ori­entálódott, Párizs hatását ke­véssé vette számításba és ide­genkedett is tőle, pedig a magyar—francia művészeti kapcsolatok is rendkívül fon­tos forrást jelentettek kép­zőművészetünk előrehaladá­sához. Mindez azonban egy fény, igazi fény árnya. Nem­zedéket nevelt, komoly mun­kásságot hagyott utókorának örökségül, s, . ha megújuló műemlékeinket szemléljük szerte az országban, joggal gondolunk arra, hogy ebbén Gerevich Tibornak is része van, aki száz esztendeje szü­letett és úgy búcsúzott 1964- ben, hogy művészettörténé­szek egész sora folytatta, foly­tatja alkotó gondolatait. L. IYL POLMER ZOLTÁN: Látó Jaj. ne ásson, ne ásson: táltosbikák viaskodnak, dögöt maraak, «fan taposnak, aki véres, art m kémeset án mm ért. art a kimart égy mm látta, jaj ne ásson édesapám, elsorvadok éjszakára. Felhózik már fölöttem. Szép magyar könyv 1981 Régi hagyomány az elmúlt év legszebb könyvel fölött szemlét tartani az ünnepi könyvhéttel egyidőben. Végignéztem a Vigadóban 1981 legszebb könyveit Tá­vol egymástól kettőre figyel­tem fel különösképpen: az egyik Az ember tragédiájá­nak a Corvinában készített bibliofil kiadása, a másik ugyanennek a klasszikus mű­nek a Szépirodalminál meg­jelentetett olcsó változata. A kiállításnak ez a két darabja a már Kner Imre által is megfogalmazott eszményt jel­képezi: a szép könyv egyfelől tömegnek szánt áru, másfelől a tipográfia művészetének megtestesülése; a könyv kön­töse, a könyv tartalma har­móniában kell, hogy egye­süljön. A szép könyv lehet egyszerű is, olcsó is, és lehet szemet gyönyörködtető, il­lusztrált kincs is. Persze, mindez ismerős, régi megál­lapítás. Az idei kiállítás azt bizonyítja, a magyar könyv­művészet változatlanul meg­bízhatóan magas színvonalú, a legjobb hagyományait folytatja. A magyar olvasóközönség díját a híres 1590-es Vizsoly! Biblia hasonmáskiadása kap-, ta. Számos mű részesült ki­tüntető oklevélben, többek közt Illyés Gyula Közügy cí­mű új verseskötete, a Gyer­mekjátékok című könyv, amely német és magyar nyel­vű változatban látható. ör­vendetes, hogy két tanköny­vet is oklevéllel jutalmazhat­tak: a gimnáziumok III. "és IV. osztálya, valamint az ál­talános iskolák számára ké­szült biológiai albumot. A gyermekkönyvek kategóriájá­ban többek közt Lázár Ervin Berzsián és Didekijét emel­ték ki. A különböző Jutalmak fel­sorolása nagyobb terjedelmet igényelne, ehelyett két alko­tóművész nevét jegyezzük fel: Szántó Tiborét, aki a Lipcsé­ben kiadott Guten berg-díj idei kitüntetettje s Lőblin Ju­ditét, akit ms Úrihfmzéa cí­mű kfktye BtMeutsMH * Könyvki­adók és Könyvterjesztők Egye­sülésével közösen. Gy. L SZ ENDREI • IXlBSZAY- RAJECZKY EX HUNGÁRIA *■ i tUizmjpűriumn pfllnrux) Berzsián cs Dideki DOKKON GÁBOR: Játszmánk (Vadállata* < ssámtSlaÜan —beta Sakktábla-csend. Moccanás moccanásra. ftnrtfOk, A tépések elöl beUhátráhtnk éjszakákba: A király már döntetlenre játszik AZ IDEGEN * | laJnaH Ötkor szállt le a |*| vonatról, vagy pár má­" " sód perccel azután. Pon­tosan senki nem tudta ké­sőbb megmondani, melyik sze­relvény hozta, mert rengeteg munkásjárat érkezik a pá­lyaudvarra ez idő tájt Na­pokká. később, amikor az emberek visszaemlékeztek, úgy vélték,' volt. valami külö­nös abban a napban. Mert valami megváltozott azután. Mi, beavatottak természetesen nem dőlünk be ennek, mert tudjuk, az emberek jó része hajlamos hozzáemlékezni a dolgokhoz egyet és mást, olyat, ami nem történt, de nem is történhetett meg. S mi tudjuk, hogy valójában micsoda is történt ezen a na­pon, ám jó előre eláruljuk, hogy erről soha az életben nem fogunk beszélni. Valójában tehát közönséges nap volt ez, amikor az ide­gen a városba érkezett; oly­annyira közönséges, minden­napi volt eme nap, hogy az emberek többsége nem is gondolt arra, vajon hétfő van-e, kedd van-e, avagy szerda, csütörtök, péntek. A gyárigazgató, a polgár­mester, a tanár, a tanítónő, az esztergályos — no, ne so­roljuk tovább! —, mindenki ugyanúgy kávézott ezen a hajnalon-reggelen, ahogyan korábban szokott; ki-ki ugyan­úgy elfogyasztotta az üve- gecske diannát, vagy, ha volt, a házi pálinkát. Ezen a haj­nalon sem volt harag az em­berek szívében, senki sem gondolt összeszorult gyomor­ral arra, hogy ma megint, ma megint csak kezdete van a napnak, de vége nincsen. Horváth János villanyszere­lő az Alkotmány utca nyolc­ban, még ágyban fekve, szo­kásos mozdulattal gyújtotta meg cigarettáját, aztán ki­ment a fürdőszobába, ne hall­Herceg Árpád: ja a család, ahogy kínlódva fölköhögi tüdejéből a tegnapi adag kátrányt, és heves hány­inger közepette a mosdókagy­lóba köpködi. A mosdókagy­lóba ma is, mert felesége er­ről — és ó, jajl még mi egyébről! — nem tudta le­szoktatni. Kovács Gáspár káromkod­va ült a hetes járat volánja mögé, mert a fagybrigád me­gint nem tankolta fel a húsz- nullanullás Ikarus tankját. A j ára tindító garázsmester a ka­punál nemtörődöm jóindu­lattal vetette oda, hogy nem ártana ráírni a menetlevélre a menesztés időpontját, mert dél táj ban belső ellenőrzés várható. Kovács Gáspár meg­ígérte, de nem tette meg. Koch Róbertné boltvezető gépiesen darálta, egyél Pisti­ke, elkések, megcsináltad a leckét, délután hozz kenyeret, tejet, kiló sót is vegyél, apád­nak cigarettát, tudod, mérges, ha nem talál a fiókjában megbontatlan csomagot. Az asszony sebtében kontyba tűz­te a haját, szinte oda se né­zett, úgy húzta ki a szemöl­dökét, szép ivű szája vonalát festékkel. Harmincöt éves lesz maholnap, még adhatna magára, de már nagyon ré­gen nem figyel oda, hogyan öltözködjék, nem jut eszébe, hogy kibontott hajjal sokkal előnyösebben mutatna. Bertalan István rendőr had­nagy homlokon csókolta alvó feleségét, tetőtől talpig végig­mérte magát a toalett-tükör­ben. Makulátlan volt, aho­gyan mindig; hiába, kevés asszony tud úgy pantallót va- sa.ni, ahogyan az ő Aranká­ja, kevés embernek van olyan gondos felesége, mint a me­leg dunna alatt doromboló Aranka. A hadnagy kívülről bezárta az ajtót, bekukkan­tott a postaládába, és kimért léptekkel, indult, hogy elérje a hetest. Simon Géza újságárus el­szortírozta a napi- és hetila­pokat, a folyóiratokat a stand pultján, megtömte első pipá­ját, természetes mozdulattal söpörte a kasszába a fillére­ket, amit az idegen ottha­gyott az újsághalmazon. Negyed hat volt Valaki ké­sőbb érősen bizonygatta, hogy inkább fél hat fele járt az idő, állítását azonban nem tudta alátámasztani, hiszen előző nap adta zaciba karórá­ját, a pályaudvar villamos órái pedig már két évvel ez­előtt megálltak. Egy ko­pasz úr meg tudni vélte, hogy az idegent nem várta senki. Ezt a tényt olyan fon­tosnak tartotta, hogy napok­kal később sajtóértekezletet is tartott, és ez a városban eseményszámba ment, ugyan­is a kopasz úrban valaki fel­ismerte az évek óta körözött, hamisítványokkal kereskedő képügynököt. Az idegent valóban nem várta senki. Ezt mi most nem csupán föltételezzük, hanem az egyes-egyedül, valós infor­mációk egyetlen birtokosaként felelősségünk teljes tudatá­ban kijelentjük. Hogyan is várta volna bárki is, amikor ő a naprendszernek ezen a vidékén még soha életében nem járt. s erről a vidékről sem tévedt soha -senki oda, ahonnét ő jött. Egyrészt. Más­,részt azonban akkor sem vár­ta volna senki, ha netán van valakije ebben a városban, s, ha netán jelezte volna érke­zését, mint, ahogy nem is jelezte. Ezt a momentumot azonban ne firtassuk, s hiá­ba firtatná bárki is, mi hűek maradnánk igazi valónkhoz, és inkább betömnénk saját szánkat anyafölddel, mintsem, hogy valaha elkotyognánk bál-mit is a ránk bízott titok­ból. Jellemünk milyenségét azonban most ne bizonygas­suk ily eszeveszetten, hiszen bebizonyíttatott már ezer­szer: fecseg a felszín* s hall­gat a mély. Csupán egyetlen dolgot árul­hatunk el, ami talán segít el­igazítani a bő forrásként fel- bugyogó dolgok, mellébeszé­lések rengetegében: negyed hat volt, annyit mutatott minden pontosan beállított karóra, ezt az időpontot je­lölték volna a pályaudvar órái, ha netán működőképe­sek. Az idegen leült a galamb­szaros padra az állomás előt­ti téren. Innét indultak a he­lyijáratok, s az idegen figyel­mes tekintetét nem kerülte el egyetlen apró mozzanat sem. Megfigyelte, hogy Ber­talan István olyan nett moz­dulattal száll fel a húsznulla- nullás Ikarusra, ahogyan csak a kormányőrség állományába tartozó emberek tudnak lép­ni lépcsőről lépcsőre. Bertalan Istvánban van valami, állapí­totta meg elégedetten az idegen. Mert Bertalan Ist­ván tud valamit, s nem csak képessége van meg hoz­zá, hanem töretlen akarat­ereje is, mely akaraterőnek majd csak első és egyben utolsó szívinfarktusa - fog vé­get vetni, negyvenkilenc éves korában. Az idegen ez utóbbi dolgon nem szomorodott el jobban, mint, ahogy illik, hisz tolakodó még érzéseiben sem lehet azzal szemben, akihez ugyan, mondhatnánk, meleg baráti szálak fűzik ettől a pil­lanattól kezdve, ám az elkö­vetkezendő huszonhárom év­ben, a feladat végrehajtása közben az a két pálya, me­lyen ők ketten következetesen haladnak, nagyon-nagyon tá­vol esik egymástól. Harmincöt éves lesz ma­holnap, még adhatna magára, dünnyögte magában az ide­gen, amikor Koch Róbertné belibbent a húsz-nullanullás elülső ajtaján. Az asszony rámo- solyodott Kovács Gáspár gép­kocsivezetőre, Kovács Gáspár a férfi elégedettségével nyug­tázta a mosolyt és a meleg- barna szempár villanását. Az idegen megbizsergett hirtelen, mert az őszinteségnek azt a pillanatát sikerült megragad­nia, amellyel ő személy sze­rint eddig fájdalmasan rit­kán találkozott Boldogság ön­tötte el, mert megérezte, hogy Kovács Gáspár nemcsak az asszony! szíveket uralja, de járművét is teljes egészében kezében tartja. Az idegen azt is látta, hogy Kovács Gáspár türelmesen várja ki, amíg Horváth János villanyszerelő is felkapaszkodik az autó­buszra. Még mindig a pádon ülve kiolvasta a napilapokat Ezek­ben az órákban kezdte meg kongresszusát egy szakad ár szakszervezet valahol, me­gint meggyilkoltak egy állam­ügyészt, valami őrült eszme égisze alatt kivégeztek ötven gyanús személyt, erejük tel­jében levő férfiakat és éppen csak most bimbózó lányokat, meghalt a francia nagykövet is, a gazdasági fejlődés pedig, ha nem is töretlen, de ten­dál, a köztisztasági vállalat fölkészült a télre. A z ám, venni kellene egy télikabátot, gondolta az idegen, hiszen nem át­utazóba jöttem én ide. S lel­ki szemei előtt világosan le­peregtek az elkövetkezendő órák, napok, évek, évtizedek, századok és ezredek eseményei, Koch Róbertné üzletében most rögtön megvásárolja a szükséges ruhadarabot, és ez­tán is nála fog vásárolni, ha szüksége lesz nadrágra, ing­re, zoknira, meg, ami kell egy közönséges embernek ma­napság. Az Alkotmány utca nyolcban Horváth Jánosnétói bérbe veszi azt a picike, ám a jövőben oly kellemessé és kedvessé váló szobát, ame­lyikre már ki tudja, mióta vágyott. Fölkeresi Bertalan Istvánt, átnyújtja neki a be­jelentőlapot és igazolványát, vár kicsit, azután már, mint komoly albérlő, nyakába veszi a várost, hogy munkát keres­sen. Nem kell majd sokáig bolyongania, a járatindító ga­rázsmester segítségével egy­kettőre a. fagybrigád oszlopos tagja lesz, s örömmel tan­kolja meg reggelenként a húsz-nullanullás Ikarust, hogy ne kelljen Kovács Gáspárnak többé bosszúsan káromkod­nia. NŰGRAD - 1982. június » 12., szombat

Next

/
Thumbnails
Contents