Nógrád. 1982. június (38. évfolyam. 126-151. szám)

1982-06-01 / 126. szám

Á hőség ftt a kánikula előszele. Izzad oz ing az ember hátán, zseb­kendővel törli a verejtékcseppe- ket homlokáról, összeszoritja a fogát. Mert a meleg ingerli. Ide­ges lesz, ha zsúfolt a helyijárat vagy ha alig vannak rajta. Alig bírja türtőztetni magát, ha éppen csak csordogál a csapból a víz és ideges, ha ömlik, mert úgy felejtette. Bosszankodik, ha az SZTK-rendelőintézetben órák óta várakozik, s másokat soron kí­vül vesznek előre, ha a kisdo­bosavatás a meghirdetett idő­pontnál két órával később kez­dődik. Türelem, biztatja magát, amikor összefröcsköli a locsoló­kocsi a járdán, türelem, csende­síti magát, ha napok óta nem tűnik fel a locsolóautó. Ugrál arcidege, amikor a nyári napközis táborhoz kereseti iga­zolást kérnek, mert kérték a tan­év elején, s kérik majd szep­temberben is. Ráadásul ahány gyerek, annyit. Hiába, hogy egy iskolába járnak, egy napközis táborba, egy számfejtő foglal­kozik az üggyel, s arra gondol, milyen hátrányos helyzetben lehet a hatgyermekes család, mert tőle hat papírost kérnek. A meleg teszi. Attól lesz az átlagosnál korábban ingerült, ha kéri kedvenc írójának új könyvét és nem kapja meg, s ettől lesz ingerült, amikor az is­merős közbenjárására a pult alól mégis a kezébe nyomják. Ez a hőség! Mennyi galibát •koz...- mszgy ­Muzsika a romkertben Pásztón, a helytörténeti mú­zeum melletti középkori rom­kertben hétfőn megkezdődött a Romkerti muzsika című hangversenysorozat. Elsőként a Belügyminisztérium szimfo­nikus zenekara adott koncer­tet a több mint százfőnyi kö­zönségnek. A Könnyűzene — mindenki kedvére című mű­sorban Strauss, Millöcker, Mil- jutyin, Lehár, Kacsóh, Kaj­mán Imre ismert operettmeló- •diái hangzottak el K ralik Já­nos karnagy vezényletével. Közreműködött a koncerten Házy Erzsébet, Kovács Brigit­ta, Palócz László és Rózsa Sándor. A Lovász József Művelődési Központ által szervezett kon­certsorozat következő hang­versenyén, június 7-én a Ti­nódi kamarazenekar hallható. Mú Iff aggató A salgótarjáni Nógrádi Sán­dor Múzeum baráti körének tagjai hétfőn beszélgetésen ta­lálkoztak Oczel Jánossal, a Nógrád megyei munkásmoz­galom régi harcosával. Oczel János 1926-tól vesz részt a munkásmozgalomban, 1927 óta tagja a kommunista párt­nak. A felszabadulás után több fontos pártmegbízatást látott el, titkára volt a salgótarjáni városi, járási bizottságnak, 1948-ig ellátta a megyei párt- bizottság titkári teendőit is. 1949 után a Bel- és Építésügyi Minisztériumban dolgozott, kilenc év múlva megválasztot­ták a KNEB elnökének. Tag­ja voit az MSZMP Központi Bizottságának. A nyugdíjas pártmunkás életút járói, s fő­ként 1944—48. közötti tevé­kenységéről számolt be az ér­deklődőknek. NÓGRÁD Hétéves volt a legfiatalabb Négdaléneklési verseny Balassagyarmaton A nemzetközi gyermeknap alkalmából vasárnap Kodály népdaléneklési versenyt ren­deztek Balassagyarmaton, a Palóc Múzeum nagytermében. A Mikszáth Kálmán Művelő­dési Központ által meghirde­tett versenyre többségében ál­talános iskolások nevezitek be, de részt vettek középiskolá­sok, szakmunkástanulók is. A harminc nevezett között a legfiatalabb a hétéves Sári Anita volt, aki szép, természe­tes énekléséért különdíjban részesült. Az általános iskolá­sok kategóriájában az első he­lyet a balassagyarmati Bajcsy úti Általános Iskola di'ákja Szabó Bernadett szerezte meg, iskolatársa, Rados Krisztina előtt. Harmadik Kósy Nándor, a salgótarjáni'’ Beszterce-lakó- telepi Általános Iskola tanu­lója lett A középiskolások kategóriá­jának vetélkedőjét a 217. szá­mú Szondi György Ipari Szak­munkásképző Intézet diákja, a magyarnándor—mohorai nép­dalkor szólistája, Hegedűs Gabriella nyerte. Második a kereskedelmi és vendéglátóipa­ri szakiskola tanulója, Kakas Márta, harmadik a Szántó Kovács János szakközépisko­lás Csernyik Melinda lett. A zsűri véleménye szerint — részt vett a munkában Szvo- rák Katalin népdalénekes is, aki később hangversenyt adott — szánvonalas versen­gés folyt a gyerekek és a fia­talok között. A művelődési központ mun­katársai úgy vélik, érdemes volt első ízben kiírni a nép­daléneklési versenyt, s érde­mes lesz folytani — legköze­lebb decemberben járási szin­ten. Salgótarjánban rendezik meg az őrsvezetők országos találkozóját Naptár 1982. június 1„ kedd. Tünde napja A Nap kel: 4.51, nyugszik: 20.33 órakor. A Hold kel: 115.04, nyugszik: 2.50 órakor. A Magyar Üttörők Szövet­sége megbízásából az őrsve­zetők tizennegyedik országos találkozóját a Nógrád me­gyei úttörőelnökség és az Iránytű szerkesztősége együt­tesen rendezi meg. A talál­kozót előkészítő szervező bi­zottság hétfői salgótarjáni ülésén a résztvevők kölcsönö­sen tájékoztatták egymást az előkészületi munkák helyze­téről, s csoportonként rész­letesen egyeztették a terve­zett programokat. Az őrsvezetők országos ta­lálkozójának Salgótarján ad otthont június 21—26. között Az összejövetel fő gondolata: „Megtaláltuk az őrs barát­ját!” Ennek megfelelően a gyerekek találkoznak helybe­li őrsökkel, családok tagjai­val, megismerkednek Salgó­tarján, Karanesberény neve­zetességeivel, ellátogatnak Ba­lassagyarmatra, Hollókőre, Pásztora, Nagybátonyba. A ta­lálkozó résztvevőit és vendé­geit a salgóbányai Nógrád megyei KISZ-iskolán szállá­solják el. Megyei döntő KRESZ-vetélkedő A Nógrád megyei Közleke­désbiztonsági Tanács, az Álla­mi Biztosító Nógrád megyei Igazgatósága és a Magyar Vö­röskereszt Nógrád megyei ve­zetősége az elmúlt év októ­berében több fordulóból álló KRESZ-totó vetélkedősoro­zatot indított. A vetélkedő kérdései elsősorban közleke­dési ismereteket érintő téma­körökből tevődtek, azonban szerepeltek elsősegélynyújtó és biztosító kérdések is. Vasárnap délelőtt került sor Salgótarjánban, a tóstran­di ifjúsági váltótáborban a sorozat befejező részére, a megyei döntőre. A döntőn hat csapat vett részt. Egy- egy csapat 3 főből állt. A csa­patoknak összetett feladato­kat kellett megoldani, mely­ben elméleti és gyakorlati feladatok is szerepeltek. Töb­bek között tömeges baleset színhelyére elsőként érkezve, a szükséges elsősegélynyúj­tást kellett elvégezni, és a balesettel összefüggő egyéb teendőket is el kellett végez­niük. A versenyzők igen alapos elméleti és gyakorlati tudás­ról tettek tanúbizonyságot. Külön elismeréssel kell szól­ni a Somoskőújfalui Általá­nos Iskola úttörőcsapatáról: sok esetben hivatásos gépko­csivezetőket felülmúló felele­teket adtak. A nyolc fordulóból álló vetélkedő végeredménye a kö­vetkező volt: 1. a salgótarjáni Chikán Gábor vezette csa­pat, 2. a Somoskőújfalui út­törőcsapat Angyal Zsolt ve­zetésével, 3. a máíranováki dr. Váraljai Béla, 4. a nagyoroszi Farkas Ottokár, 5. a salgótar­jáni AGROBER, 6. a balas­sagyarmati Ispán András ve­zette brigád. A helyezettek jutalomban részesültek. Száz évvel ezelőtt, 1882. jú­nius 1-én született Miskolcon, és 68 éves korában 1950-ben hunyt el Vámos Jenő állator­vos, szociológus. Időjárás szerdától szombatig Előrejelzés az ország területére ma estig: kevés felhő, száraz idő várható. A keleti, északkeleti szél helyenként megélénkül. Legmaga­sabb nappali hőmérséklet kedden 26—30 fok között várható. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: folytatódik a meleg, nyári idő. A hőmérséklet tovább emelkedik. Legalacsonyabb hajnali hőmér­séklet 14—19 fok között. A legma­gasabb nappali hőmérséklet 29—34 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék nem lesz. Mit fizet a totó? A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a totó 22. játékhetére beérkezett 3 849 099 szelvény. A nyere­ményalap: 9 353 312 forint, a jutalom: 935 331 forint. Az I. és IV. nyerőosztályra egyenként 2 805 993 forint, a II. és III. nyerőosztályra egyenként 1 870 662 forint jut A nyeremények: 13 plusz 1 találat 83 darab, nyereményük egyenként 32 896 forint. 13 találat 94 darab, nyere­ményük. egyenként 23 881 fo­rint. 12 találat 2035 darab, nye­reményük egyesiként 735 fo­rint 11 találat 20 192 darab, nye­reményük egyenként 74 forint. 10 találat 111 570 darab, nye­reményük egyenként 25 forint A kifizetés időpontja: 10 000 forint alatt június 5-től, 10900 forint felett június 10-től. Száz család érdeke A szécsényíelfalui palackos gázfogyasztók most még End- refaiváról, az ottani telep­helyről hordják haza a pro- pán-butánt. Több mint száz család használja a korszerű és kényelmes tüzelőanyagot, az ő kérésük teljesül a közeljö­vőben. Az Endrefalvai közös községi Tanács ugyanis ki- lencvenpalackos mini gáz­cseretelepet létesít Felfalu­ban. A létesítmény terveit a TIGÁZ egyik szocialista bri­gádja készítette el, társadalmi munkában. A tanács által biz­tosított anyag szállítását el­kezdték, a cseretelepet a la­kosság közös összefogással maga készíti el. Van még idő felkészülni! Áutósverseny Bujákon A Magyar Autóklub „A leg­ügyesebb autóvezető” cím el­nyerésére országos vetélkedő­sorozatot hirdetett. Ennek te­rületi selejtezőjét rendezi meg június 6-án, a Magyar Autó­klub salgótarjáni szervezeté­nek bujáki helyi csoportja, karöltve a pásztói járási KBT-vel. A versenyre, mely a fenti napon a község ha­tárában kerül sorra, a hely­színen nevezhet mindenki, aki érvényes jogosítvánnyal ren­delkezik. Nem fogadják a ver­senyzők között a hivatásos, és rallyversenyzőket. A ver­seny résztvevői KRESZ-tudá- sukból és . vezetői ügyességük­ből tesznek próbát. A legjob­bak továbbjutnak a Székes- fehérváron megrendezésre ke­rülő országos döntőre. Vállal­kozó kedvűeknek van még egy szűk hetük gyakorlásra, de várhatóan nem mindenna­pi élményben lesz részük azoknak is, akik nem sajnál­ják a fáradtságot, hogy néző­ként vegyenek részt a verse­nyen. A Salgótarjáni városi Tanács városgazdálkodási üzeme ker>- tészetében négymillió forintos éves tervébe több mint más­fél száz növényfajta nevelése tartozik, amely 14-fajta egy­nyári. Jelenleg három üvegházban 1500 négyzetméter alapterületen dolgoznak, melyhez még egy 380 négyzetméte­res épület építése van folyamatban. Képünkön: Bocsó Sándorné és Sándor Valéria kertészek szegfűt szednek és osztályoznak ' —gy— — Szakszervezeti oktatás. X MEDOSZ Nógrád megyei bi­zottságához 53 alapszervezet tartozik. Ezek közül harminc­kettőben szerveztek szakszer­vezeti oktatást, közülük töb­ben 2—3 különböző típusú tanfolyamot is tartottak a dol­gozók részére. — Színjátszó kabaré. Ezzel a címmel adott vidám jelene­tekből összeállított műsort hétfőn Kisterenyén, a körzeti művelődési házban a salgó­tarjáni Kohász Művelődési Központ Petőfi színjátszó­köre. TŰZOLTŐVERSENY ÉRSEKVADKERTEN Érsekvadkerten 53 raj rész­vételével rendeztek tűzoltó­versenyt a balassagyarmati és rétsági járás önkéntes és vál­lalati tűzoltóinak, a hét végén. A versenyen az alábbi ered­mények születtek: A rétsági községek közöl a férfi 800-as kismotorfecskendő-kategóriá- ban első: Nógrád, megelőzve Diósjenőt és Felsőpetényt. A fiúk versenyében Alsópetény, Rétság és Nőtincs volt a sor­rend. Az üzemiek közül az építési kerámiagyár végzett az élen, őket követte az Erdőké­mia és a gépgyártó üzem. A balassagyarmati járás férfiai közül a szügyi csapat végzett az élen, megelőzve a herencsényieket és az őrhal- miakat. A vállalatok közti versenyben a Magyar Kábel­művek balassagyarmati gyá­ra lett az első, őket a Magyar- nándori Állami Gazdaság kö­vette. A 400-as kismotorfecskendő­kategóriában a községi férfi- versenyt Cserháthaláp nyer te, a férfi vállalatit pedig a PE- NOMAH balassagyarmati üze­me. KÉT ÓRA ALATT HÁROM BALESET Hétfőn délelőtt, tíz óra után né­hány perccel a Salgótarjáni Vas­öntöde és Tűzhelygyár előtt egy tanuló által vezetett oktatókocsi felhaladt a gyalogjárdára és elgá­zolta a buszmegállóban álló Oláh Ernöné salgótarjáni lakost, akit lábtöréssel szállítottak kórházba. Nem sokkal később, és az előző baleset színhelye tói nem mes££e Bagyinszki Bertalanná nyugdíjas, felsőtoldi lakos a kijelölt gyalog­átkelőhelyen figyelmetlenül lépett az úttestre és egy motorkerékpár elütötte. A gyalogos súlyos, a motorkerékpár vezetője könnyű sérülést szenvedett. Alig egy óra múlva ar Arany János út és Kistarjám út kenw teződésében egy kanyarodó gép­kocsi vezetője nem adta meg as elsőbbséget és elütötte Ivanics Er­vin 20 éves salgótarjáni lakost, aki kerékpárral közlekedett. A ke­rékpárost kulcscsonttöréssel szál­lították kórházba. A rendőrség mindhárom közle­kedési baleset ügyében folytatja a vizsgálatot. Kisdobosok meglepetése A salgótarjáni Mártírok úti Általános Iskola Kemerovo körúti kihelyezett alsó tago­zatának kisdobos rajzszakkö- rösei legutóbbi foglalkozásu­kon úgy határoztak, hogy a pedagógusnap alkalmából li­nólenyomatokkal köszöntik tanáraikat. A második-har­madik osztályos gyerekek már el is készítették ízléses, ked­ves meglepetésüket, most már csak az átadás ünnepélyes pil­lanatai vannak hátra. A gye­rekek dicséretes cselekedeté­ről Antal Gáborné szakkörve­zető tájékoztatta szerkesztő­ségünket, s a harmadikos Ba­logh Tamás és másodikos Ka­zinczy Róbert tetszetős mun­káját el is küldte szemrevétele­zésre. A falugyűlés nyomán Két legyet egy csapásra A legutóbbi kisgéci fah*-' gyűlésen a helybeliek kérték, hogy legalább heti egy alka­lommal a községben rendeljen a körzeti orvos, hogy azok­nak, akik nehezebben mo­zognak, ne kelljen Nógrádme- gyerbe beutazniuk. A hely­beli fiatalok, a KlSZ-alap- szervezet egy KISZ-klub léte­sítését indítványozta. A két kérés egyszerre teljesül, még­pedig a kisgéci KISZ-fiatalok jóvoltából. Társadalmi mun­kával átalakítják a volt isko­la épületét úgy, hogy az az or­vosi rendelésnek és az ifjú­sági klubnak egyaránt helyet adhasson. A lehetőségek meg­teremtésével a körzeti orvos is vállalta a kihelyezett ren­delést Herpai Gábor fotótórlata A József Attila Megyei Mö-í velődési Központ földszintjén június közepéig tekinthető meg a salgótarjáni Fotógalé­ria 107. bemutatója, Herpai Gábor gyűjteményes kiállítá­sa. A több mint 20 éves alko­tói periódus alatt Herpai Gá­bor 14 nemzetközi, több mint 150 hazai kiállításom sikeresein szerepelt műveiből válogatott. Salgótarjáni bemutatkozása 16. önálló kiállítása. A kiállítás képei egy, az élet szépségeire, fejlődésünk­re élénken reagáló amatőr mű­vész céljait dokumentálják. A többségükben hagyományos eszközökkel készült művek a természet szépségeit, az alko­tó embert, alkotásait bemu­tatva adnak esztétikai él­ményt, tanúskodnak a művéss elkötelezettségéről. — Ül versenyssabálysatot dolgoztak ki a ceredi terme­lőszövetkezetben. Az új sza­bályzat a korábbinál jobban megfelel a gazdálkodás köve­telményeinek. Az idén a közös gazdaság 162 dolgozója neve­zett be 13 brigádban a szo­cialista rmmkaverseny-mozga- k>mba. — Kiállítás gyermek rajzok­ból. A magyarnándori általá­nos iskolások rajzaiból nyílt kiállítás vasárnap a helyi Radnóti Miklós Művelődéri Házban a nemzetközi * gyer­meknap alkalmából. A gyere­kek olvasóélményeiket dolgoz­ták fel. Az érdekes bemutatót Réti Zoltán festőművész nyi­totta meg. A MAGVAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMA Érvényben : 1982. június 1-től devizanem: vételi közép eladási árf. l(W egységre forintban angol f. 8202,99 6209,20 6215,41 ausztrál d. 3648,51 3652,16 3655,81 belga frank 79,05 79 13 79,21 dán korona 440,26 440,70 441,14 francia f. 575,58 576,16 576,74 hollandi f. 1343,10 1344,44 1345,78 japán y. 1000 144,23 144,37 144,51 kanadai d. 2779,14 2781,92 2784,70 kuvaiti d. 12090 81 12102,92 12115,01 norvég k. 576,53 577,11 577,69 NSZK m. 1493,50 1494,99 1496.48 olasz I. 1000 26,87 26,90 26,93 osztrák s. 211,80 212,01 212,22 portugál e. 48,74 48,79 48,84 spanyol p. 33,44 33 47 33,50 svájci t. 1761,87 1763,63 1765,39 svéd k. 596,31 596.91 597,51 Tr. és Ct. r. 2597.40 2600,00 2602,60 USA d. 3446,38 3449,83 3453,28 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok vál­tozatlanul az 1982. február 9-i köz­lésnek megfelelően vannak ér­vényben. Június 1-iül csökken a faanyagok áia Az Országos Anyag- és Árhivatal közleménye A világpiaci árak tartós csökkenéséhez igazodva 1982. június 1-től csökken a fa­anyagok termelői és fogyasz­tói ára. Az árcsökkenés a fe­nyő, fűrészipart termékeknél átlagosan 14 százalék (ezen belül például a zsaluzódeszka köbméterenkénti átlagára 5 240 forintról 4 520 forintra csökken), a nyárfa fűrészipari áruknál átlag 11 százalék (pél­dául a nyárfa palló eddig 3640 forintos köbméterenkénti fo­gyasztói egységára 3 260 forint teszi, a bükk, tölgy és egyéb lombos fűrészipari termékek­nél mintegy 9 százalék _ (a tölgypalló köbméterenkénti fogyasztói ára 11 680 forintról 10 700 forintra mérséklődik). A faanyagok árának mérsék­lése következtében csökkenni fog az ezeknek az anyagok­nak a felhasználásával készült termékek fogyasztói ára is. A csökkenést folyamatosan hajt­ják végre olyan ütemben és mértékben, ahogy a terméke­ket már olcsóbb alapanyagok­ból gyártják. NOGRAD a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTVAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócé Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányitószám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évi* _ 400 forint. Előállítja; * Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér é. Pf.; M. Felelős vezető; KELEMEN GABOR igazgató. Indexszám; 23 022 ÚU ISSN 0133-1550

Next

/
Thumbnails
Contents