Nógrád. 1982. június (38. évfolyam. 126-151. szám)

1982-06-08 / 132. szám

VILÁG PROLETÁRJÁT EGYESÜLTETEK! NOGRÁD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXVIII. ÉVF., 132. SZÁM ARA: 1,40 FORINT 1982. JÚNIUS 8., KEDD Nyári veszélyek Itt a kánikula, a hőmérő harminc fok fölött mutat, aki teheti víz mellé igyekszik, vagy ki a városszéli erdők árnyé­kába. A szerkesztőségek telexgépkezelői lassan már hozzá­szoktak, hogy tragikus eseményekről is mind több hír érke­zik nyaranta. Tulajdonképpen még el sem kezdődött a für­dési szezon, máris áldozatot szedett a salgótarjáni tóstrandon. Egyetlen hét vége elég hozzá, hogy meggyőződjünk róla: a forróság nem éppen jótékony hatást vált ki a személygépkocsi­vezetőkben, a szabálytalan előzés, a záróvonal átlépése, a megengedettnél nagyobb sebesség mémelyeknél már termé­szetes. Olykor hajszálon múlik az emberélet! A nyár megannyi veszélyt hordoz. Elegendő apró figyel­metlenség, az esztelen virtuskodás a maradandó sérüléshez, vagy a legrosszabb esetben a családi gyászhoz. Elegendő a rádöbbenéshez, hogy mindez elkerülhető lett volna. Hiába a 5ól látható helyen kirakott figyelmeztető, tiltó táblák, a bel­ügyi szervek fokozott ellenőrzései, a baráti vagy szülői inte­lem. Ügy tűnik, egyetlen nyár sem kezdődhet, telhet el áldo­zatok nélkül. S amikor lezajlik a vizsgálat a felelősség meg­állapítására, a jegyzőkönyvekben leggyakrabban az szerepel: a hibás maga a kárvallott volt. S ez szorosan összefügg az állampolgári fegyelemmel (fegyelmezetlenséggel) a szabá­lyok be nem tartásával.’ Aligha lehet rá magyarázat, hogy felnőtt emberek lu­bickolnak az elhagyott bányák felgyülemlett vizében, folyó­ink fürdésre alkalmatlan szakaszain, felhevütt testtel ugra­nak hidegvizes medencékbe, tüzet raknak a betakarításra érett búzatábla szélén. Hamarosan megszólalnak a tanév végét jelző csengők is. A vakáció ténye felszabadítja az általános iskolások ener­giáját, élvezik a kötetlenség örömeit. S amíg a szülők dolgoz­nak, ők hódolnak a szabadságnak. A nyár nem telik el saj­nos gyermekbalesetek nélkül sem. Ez pedig a szülői felelőssé­get veti fel, a környezet nevelő hatásának hiányosságait, amelynek illusztrálására megdöbbentő példák sorakoztatha­tok. Hogy a nyári veszélyek ne követeljenek áldozatot, meg­van rá a recept. Nem különbözik ez az esztendő más idősza­kaiban is érvényestől. Mindenekelőtt az emberi cselekvést irányító megfontoltság, körültekintés, az egymásért érzett felelősség a döntő. Hiszen a pihenés, a megnövekedett sza­bad idő, a szabadság az embert szolgálja. AZ erőgyűjtést az elkövetkező feladatokhoz, s a munka alóli két-három hetes mentesség nem feledtetheti ezt. A salgótarjáni posta mellett egy Polski Fiat parkirozik. Ügy, hogy az erre haladókat elegáns mozdulattal a járdára kényszeríti. Neműben egy csomagokkal rakott Zsiguli előz a lakott területen legalább nyolcvanas sebességgel. Az Ipoly- ban borgőzös fiatalemberek mártóznak, a megyeszékhely köz­pontjában gyalogosok vágnak át az úttesten, pedig a zeb­ra alig ötven méterre. A melegtől lenne, hogy elemi szabá­lyokat szegnek meg? Valószínűbb, hogy hozzászokhattak: nem mindenütt vesszük komolyan a hétköznapokon a mun­kafegyelmet, a technológia előírásait, az együttélés íratlan ^ba 'rnunkehelyeken a következmény legfeljebb a selejtes termék. Az utakon, a vizeken gyakran az ember élete Amit senki sem adhat vissza. Óvjuk hát! (M. Sz. Gy.) a a KGST iílcssz Hétfőn megérkeztek a kor­mányküldöttségek Budapestre, a Kölcsönös Gazdasági Segít­ség Tanácsa kedden kezdődő XXXVI. ülésszakára. A szovjet küldöttség veze­tője Nyikolaj Tyihonov, a minisztertanács elnöke. Tag jai: Vlagyimir Dolgih, az SZKP Központi Bizottságá nak titkára, Aleksze j Anto­nov, a minisztertanács elnök- helyettese, Nyikolaj Bajba kov, a minisztertanács elnök- helyettese, az állami tervbi­zottság elnöke, Gurij Mar­csuk, a minisztertanács elnök- helyettese, a tudományos és műszaki állami bizottság el­nöke, Nyikolaj Talizin, a mi­nisztertanács elnökhelyettese, a Szovjetunió állandó KGST- képviselője Vaszilij Garbuzov pénzügyminiszter, Nyikolaj Komarov, a külkereskedelmi miniszter első helyettese és Nyikolaj Firjubin külügymi­niszter-helyettes. A bolgár küldöttség veze­tője Grisa Filipov, a minisz­tertanács elnöke. A csehszlovák küldöttség vezetője hubomir Strougal, a minisztertanács elnöke. A ku­bai küldöttség vezetője Car­los Rafael Rodriguez, a mi­nisztertanács elnökhelyettese. A lengyel küldöttség veze­tője Wojciech Jaruzelski, a Lengyel Ewesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a minisztertanács el­nöke. A mongol küldöttség veze­tőié Zsambin Batmönh, a mi­nisztertanács elnöke. Az NDK küldöttségének ve­zetője Willi Stoph, a minisz­tertanács elnöke. (Folytatás a 2. oldalon.) Dupláztak a könyvterjesztők Az ünnepi könyvhét keres- vállalattól hosszabb idejű ki- emlékezete szerint egyetlen kedelmi és kulturális rendez- emelkedő munkájáért okleve- kivétellel: Katajev Szkuljani vénvsorozata a hét végén be- let és könyvjutalmat: Potocz- temető című esszekötetevel. fejeződött A megyeszékhe- ki Ferencné (AGROFIL), Kon- S a siker meg egy fontos te­lvén minden eddiginél na- káné Kerekes Mária (SZÜV) nyezőjét illő megemlítenünk: gyobb pezsgés, élénkség jel- és dr. Gajzágó Aladár (Tán- a munkahelyi, iskolai rendez- lémezte a hetet. A könyves- csics Mihály Szakközépisko- venyek — kiállítások, iro-ol­boltokba szünet nélkül áram- la). egészítették*'H* aT'árusft&M­lottak ki-be a vásárlók, a A Művelt Nép Könyvter- egészítettek Ki az arusitaso Tanácsköztársaság téri árusí- jesztő Vállalat salgótarjáni s Járulták hozza a kive­tópavilonok előtt különösen 354 számú üzlete 190 ezer teles nagyságú forgalmazás­délutánonként válogattak ^ so­A legkényesebb igényeket Is kielégíti a belföldi piaci értékesítésre szánt, propán-butáa palackról használható gáztűzhely, a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár egyik legkor­szerűbb terméke, amely négy főzőlapos, elektromos gyújtású sütőjének ablaka „panorá­más” és belső világítással ellátott. A Gála-tűzhelycsalád tagjaként kerül forgalomba. Képünkön Kollár János szerelő és Radics Sándor állítják össze az ízléses készülékeket. — kulcsár — Mi a helyzet Nógrádban? Több baleset a mezőgazdaságban A korábbi években fokoza- úti utazásnál motorkerékpár- sei lehet eredményes, tosan javult a termelőszövet- ral, kerékpárral és gyalogosan Nógrádban tavaly — „vi- kezetekben a munkavédelmi is. szonylag” — kis mértékben helyzet, az elmúlt évben azon- A vizsgálat során kiderült, növekedett a balesetek száma, ban a kedvező folyamat meg- hogy az új üzemi baleseti A jegyzőkönyvekben 12 szá- tört; a TOT országos vizsgá- jegyzőkönyv a gyakorlatban zalékos emelkedést regisztrál­ttá szerint egy év alatt je- csak részben váltotta be a hoz- hattak, az országos 23 száza- lentősen megnőtt az üzemi zá fűzött reményeket. Kitől- lékkai szemben. Kedvezőtle­balesetek száma a közös gaz- tése bonyolult; nem véletlen, nebbül alakultak viszont a daságokban, és ami szintén fi- hogy a szövetkezeteknek csak- súlyos, csonkulásos balesetek gyelmeztető: a korábbinál saj- nem egynegyedében rosszul és ezzel a táppénzesnapok nos lényegesen több volt a ha- töltötték ki. A jegyzőkönyve- számai. lálos kimenetelű baleset Az két gépi értékelésre tették al- Sajnos az idei év első ne­okokat folyamatosan vizsgál- kalmassá, ennek gyakorlata gyedében tovább romlott a jak. A múlt évi halálos bal- azonbah még ném alakult ki. helyzet. A megye termelő- esetek kapcsán 87 termelő- Emiatt sem országosan, sem szövetkezeteiben 202 baleset szövetkezeti elnököt számol- a helyi szervek számára nem történt, szemben a .tavalyi tattak be az arra illetékesek, áll rendelkezésre gyors infor- 148-cal, három csonkulásos A megyei munkavédelmi fel- máció a balesetek okairól és sérülés volt, ebből egy sú- ügyelők 175 esetben fegyelmi, adott helyzetben a megelőzés- lyos és három a halálos bal­szabálysértési és büntető eljá- sei kapcsolatos teendőkről. esetek száma is. A kieső mun- rásra tettek javaslatot. A me- Figyelemre méltó, hogy mi- kanapok száma a tavalyi 3500- gyei tanácsi szakigazgatási után emelkedett a bejelentett ról 5565-re nőtt az első há- szervek vizsgálatainak száma foglalkozási betegségek száma rom hónapban. Az okok kö- meghaladta az ezerötszázat. — több betegséget vontak eb- zött egyaránt megtalálhatók Az átfogó elemzés szerint be a körbe —, nagyobb lett a környezeti hatások, a fegyel- 1981-ben az előző évhez képest például a foglalkozási bőrbe- mezetlenség, a rossz munka- 28 százalékkal több baleset tegségek, halláskárosodások szervezés és az ellenőrzések történt a gazdaságokban. Ti- stb. száma. elmulasztása, zenkét százalékkal nőtt a táp- A baleseti helyzetet a TOT Hamarosan kezdődik az pénzesnapok száma. Az ada- Illetékesei a továbbiakban is egyik legnagyobb mezőgazdá­tok szerint tavaly 140 halott- rendszeresen, figyelemmel ki- sági munka, az aratás, amely- ja volt a felelőtlen munká- sérik. Azt javasolták a gaz- re legalább úgy fel kell ká­nak, az át nem gondolt vagy daságoknak, hogy a nyári mun- szülniük a közös gazdaságok- szakmailag kellően meg nem kák idején tegyenek minden nak munkavédelmi szempont­alapozott tevékenységnek, ne- eddiginél szervezettebb mun- bői, mint műszakilag. Talán tán a nemtörődömségnek kavédelmi intézkedéseket és megoldható az is, hogy a be­vagy — az alkoholnak. Kü- ott, ahol erre még nem ke- takarításban részt vevők — lönösen sok volt a járműbal- rült sor, „barátkozzanak” meg akármilyen hőség is van — eset és ezek kimenetele is az azzal a gondolattal: a munka- csak a munkanap végeztével átlagosnál gyakrabban volt védelem a termelés és a gaz- jussanak a hűsítő sörhöz, tragikus; 90 haláleset történt dálkodás szerves, elválasztha- Mert igaz, hogy a gabonatáb- _ szállító járművekkel, szállítás tatlan része. A munkavédelem la nem közút, de az emberélet _________ _ forintnyi könyvet adott el az hoz. " közben vagy éppen az ország- csakis az ilyen megközelítés- ott is éppen olyan drága. k an a gazdag könyvkínálat- ünnepi könyvhéten. Eddig a in.. mn.mim.m..i........ .mi. .«m.imm. ninii.im. un». ■iiinniiluliniillllllüHIH ‘ •in- '. Elhagyta az országot a békelángmenet ián. A Művelt Nép Könyvter- esztő Vállalat két salgótar- íni boltjának dolgozóira óri- si munka nehezedett az ün- iepi esemény ideje alatt, s ecsületükre legyen, dereka- an állták a sarat. A Nógrá- i Sándor Könyvesbolt 325 zer forintot forgalmazott a önyvhéten, csaknem duplá­it az egy évvel ezelőttinek. lz üzlet bizományosai — szá­luk megközelíti a 90-et, s legtalálhatók a megye min- en szegletében, sőt megyén ívül, Nagykátán is, — eddig 50 ezer forint értékű forgal- rat fizettek be. A június 10- befizetési határidlig — lint Mészáros Erzsébet bolt- *azgató-helyettes tájékozta- itt — várhatóan még majd- em ennyi összeget fizetnek e. Húszezer forintot közelítő irgalmat bonyolítottak le a alotáshalmi művelődési ház­án. a naeykátai középislto- iban, s több ezer forint é’-- ikű könyvet vásároltak a algótarjáni ifjúsáei-művelő- ési házban, a kohászkönyv­árban, a BRG-gyáregységben, rétsási Globus Nyomdá- ian. A Nógrádi Sándor Könyves­olt három bizományos könyv- erjesztője kapott a központi bizományosok 88 ezer forin­tot fizettek be. Tavaly ez a bolt bizományos könyvterjesz­tőivel együtt 210 ezer forint értékben árusított, idén min­den bizonnyal a dupláját — ahogyan, arról Simkó Jenő boltvezető vélekedett. Nekik a megyeszékhelyen és a salgó­tarjáni járásban 35 bizomá­nyos dolgozik. Legjobb ered­ményt a NÁÉV, az ötvözet­gyár, a Ceredi, a Karancsla- pujtői és Karancskeszi Általá­nos Iskola terjesztői értek el. Végleges eredményekről azon­ban itt is csak június 10-e után számolhatunk be. Az ünnepi könyvhét fenti megyeszékhelyi gyorsmérlege szerint kiemelkedő — mond­hatni: csúcs — teljesítmény értek el könyvesboltok, az üzemi, intézményi könyvter­jesztők. A siker döntő ténye­zője, hogy az idén megyénk­ben, Salgótarjánban rendez­ték meg az ünnepi könyvhét országos vidéki megnyitóját, s így a korábbinál lényegesen jobb volt a könyvellátás. A könyvkiadás is „erősebbnek” bizonyult az előző időszakok­nál, sok érdekes, értékes könyvvel jelentkeztek a kia­dók. A könyvhétre ígért köny­vek időben, még a hét ideje alatt' megérkeztek. Az eladók Nagy siker Nagybáfonyban Nagybátony is a II. osztályban! A területi bajnokság győztese, a Nagybátonyi Bányász együttese vasárnap izgalmas, fordulatokban bővelkedő mérkőzésen győzte le a Fűzfő csa­patát, s ezzel jogot szerzett az NB II-ben való szereplésre. (Tudósításunk lapunk 7. oldalán) Hétfőn a győri városi sportcsarnokban rendezett ünnepségen búcsúzott el ha­zánktól a görög békeharco­sokból álló 45 tagú delegáció, amely az ENSZ rendkívüli leszerelési ülésszaka alkalmá­ból békelángot visz Európa több országán át. A béirehar- cosokat Fördős Andrásné, a Hazafias Népfront Gyór-Sop- ron megyei bizottságának titkára köszöntötte. Szavaira Sztavrosz Kanelopulosz, az enyhülésért és leszerelésért küzdő görög bizottság alelnö- ke. a békelángmenet vezetője válaszolt. A görög békelángmenet Bulgárián és Románián át szombaton érkezett hazánkba, s útját Ausztriában folytatja. Résztvevői az ENSZ-ülésszak megnyitójának napján Bécs- ből békére felhívó üzenetet adnak ki. A békeláng-delegá- ciót, amely hétfőn a déli órákban Hegyeshalomnál el­hagyta Magyarországot, a ha­táron Sarkadi Nagy Barna, az OBT főtitkára búcsúztatta.

Next

/
Thumbnails
Contents