Nógrád. 1982. június (38. évfolyam. 126-151. szám)

1982-06-06 / 131. szám

Nem dönthetett a BT Elutasították a tűzszüneti javaslatot Az ENSZ Biztonsági Taná­csának szavazásán — magyar idő szerint péntek éjfél után — Nagy-Britannia és az Egye­sült Államok megvétózta azt a határozati javaslatot, amely haladéktalanul tűzszünetre és a korábbi határozatok vég­rehajtására szólította volna fel a Falkland- (Malvin-) szi­geteken háborúban álló brit és argentin felet. Mint később kiderült, Rea­gan elnök és Haig külügymi­niszter Párizsban már mást gondolt és tartózkodásra szó­lította fel az Egyesült Álla­mok ENSZ-nagykövetét, de az utasítás Párizsból Washingto­non keresztül tíz perccel a szavazás után érkezett meg, s Jeane Kirkpatrick amerikai ENSZ-nagykövet már csupán magyarázkodni tudott. A határozati javaslat egyéb­ként akkor sem emelkedhe­tett volna érvényre, ha az ál­landó tagok közül csak Nagy- Britannia szavaz ellene. A BT 9—2 arányban szavazott a javaslat ellen, négy tag — köztük Franciaország — tar­tózkodott. Az argentin képviselet a szavazás után kiadott nyilat­kozatában hangoztatta, a ket­tős vétó megakadályozta a BT-t abban, hogy betöltse az alapokmányban ráruházott feladatát a béke és a nem­zetközi biztonság fenntartá­sában. London látja, hogy sa­ját katonai erejével nem tud­ja megvetni a lábát a szige­teken, most közös angol— amerikai katonai támaszpon­tot akar létrehozni rajta. Ez a térség és a világ békéjét és biztonságát veszélyeztető újabb konfliktusok tűzfész­kévé változtatná. Argentína folytatni kívánja a tárgyaláso­kat a szigetekre támasztott történelmi igényének érvé­nyesítésére. A brit ENSZ-nagykövet, Sir Anthony Parsons azzal indokolta a vétót, hogy a ha­tározati javaslat nem kap­csolja össze közvetlenül és szétválaszthatatlanul a tűz­szünetet az argentin csapat- kivonással. Pusztít az „Alberto hurrikán Halálos áldozatokkal jártás tetemes károkat okozott a Kuba északnyugati területei fölött átvonult „Alberto” hur­rikán. A több mint százkilo­méteres óránkénti sebességű szél és elemi erejű felhősza­kadás a városok és falvak ut­cáit rövid időn belül méte­res vízzel árasztotta el, az áradások hidakat sodortak ma­gukkal, lakóépületeket rongál­tak meg és vízzel borították el az ültetvényeket. Rengeteg háziállat a vízbe fúlt. A legsúlyosabb károk Pi- nar del Rio megyében, Ha­vanna megyében és Magba- nufo városban keletkeztek. A hatóságok legutóbbi köz­leménye szerint az ítéletidő­ben tizennégy ember lelte ha­lálát, hatot eltűntnek nyilvá­nítottak. Eddig 62 ezer sze­mélyt telepítettek ki, több­ségüket Pinar del Rio megyé­ben. Magában a fővárosban péntek délig 10 ezer embert evakuáltak a megrongálódott épületekből. Tüntetés Reagan ellen Rómában Reagan amerikai elnök hét­főre tervezett római látoga­tása alkalmából nagy tömege­ket mozgósító felvonulásra és gyűlésre került sor szombaton délután az olasz fővárosban. Mint a békebizottságok or­szágos tanácskozásán elfoga­dott felhívás hangsúlyozza, Reagan európai utazására olyan időpontban kerül sor, amikor abszurd és veszélyes háború folyik a Falkland- (Malvin-) szigetekért, és eb­ben a háborúban az Egyesült Államok aktívan támogatja az egyik felet, Nagy-Britanni- át. A TASZSZ kommentárja Mi van a kínai—japán csúcstalálkozó mögött? A kínai kormányfő Japán­ban tett látogatása újfent megerősítette, hogy a pekingi vezetőket az ország tényleges érdekei ellenére továbbra is rövidlátó és hegemonista vá­gyak által diktált számítások vezérlik — írja a TASZSZ szovjet hírügynökség politi­kai szemleírója a legutóbbi kínai—japán csúcstalálkozót értékelve. A kínai vezetők — a láto­gatás tanúsága szerint — a Japánnak és a nyugati tőkés­országoknak adott szovjet­ellenes „váltóikkal” gazdasá­gi és műszaki segítséget pró­bálnak kicsikarni, továbbá olyan hiteleket, amelyek ré­vén saját gazdaságukat ki­mozdíthatják a válság, illetve a pangás állapotából. A tő­kés monopóliumoknak egy­szersmind busás hasznot ígér­nek. Csao Ce-jang kínai mi­niszterelnök nem véletlenül biztosította a japán kormány­főt a „nyitott kapuk” pekingi politikájának változatlansá­gáról, s arról, hogy a külföl­di tőkét aktívan bevonják a kínai gazdasági életbe — ál­lapítja meg a szovjet hírma­gyarázat. Tokióban Kínának „közre­működést” ígértek a gazdasá­gi és pénzügyi gondok meg­oldásához, ám világosan ér­tésre adták, hogy Pekingnek le kell mondania nemzeti ér­dekeiről. A japán fél a tár­gyalásokon — Washington ér­dekeit szem előtt tartva — „aggodalmának” adott hangot a kínai—amerikai kapcsola­tokban tapasztalható súrló­dások miatt, s egyértelműen kifejezte, hogy Kína konok- sága a tajvani fegyverszállí­tások kérdésében óhatatla­nul befolyásolhatja Tokió és Peking viszonyát is. Libanont bombázza az izraeli légierő Mint az várható volt, az iz­raeli légierő szombaton is ólytatta pénteken felújított ibanoni agresszióját. A több íullámban támadó harci gé- >ek mintegy húsz dél-libano- li települést és palesztin me- íekülttábort bombáztak a Jejrút közeiében levő Damúr, valamint a távolabb fekvő Izidon, Tyr, Nabatije és Hasz- >aja térségében- Izraeli közlés szerint a szombati támadás­ai az észak-izraeli határvidék jéntek esti palesztin ágyúzá- iát torolták meg. Mint arról leszámoltunk, a palesztin el- enállásí mozgalom és a liba- íoni baloldal ütegei tartós tü­zérségi tűzzel válaszoltak a Nyugat-Bejrút és Dél-Libanon ellen végrehajtott péntek dél­utáni izraeli légitámadásra. A palesztin baloldali szövetsé­gesek a szombati izraeli tá­madást hasonló ellencsapással viszonozták. A kora délutáni órákban még folytatódott az izraeli légitámadás, valamint az izraeli—palesztin tüzérségi párbaj, amelybe izraeli hadi­hajók is bekapcsolódtak. A szombati izraeli agresszi­ónak ismét sok halálos áldo­zata és sebesültje van, de ösz- szesített adatokat még nem tettek közzé. A hét 3 kérdése Mit jelent a tárgyalások fel- élénkülése? A most záruló hetet, min­den túlzás nélkül, a tárgya­lások hetének is nevezhet­nénk. A jelentések sokféle diplomáciai tevékenységről tudósítottak: nyugat—nyuga­ti, kelet—keleti és kelet—nyu­gati eszmecserékről... Kezdetét vette a nyugati csúcstalálkozó-sorozat. Versa- illes-ben, valóban pompás ke­retek között, prózaibb témá­ról, a világgazdaság gondjai-' ról cserélték ki véleményü­ket hét vezető tőkésország vezetői, s aligha lehet kétsé­ges: szóba kerültek a kelet— nyügati kapcsolatok, vala­mint a Falkland- (Malvin-) válság kérdései. Ez volt a nyi­tány, amelyet nemsokára NATO-csúcs követ Bonnban, s egy rövid Reagan-látogatás Londonban és Rómában. Egye­lőre korai lenne értékelést adni, de mégis fontosnak tart­hatjuk, hogy amikor — kü­lönböző okok következtében — Washingtonnak legalább szavakban már hajlania kell a tárgyalásokra, most ismét találkozhat legfontosabb szö­vetségeseinek realistább, mér­sékeltebb politikájával. A Varsói Szerződés orszá­gai között három kétoldalú eszmecsere zajlott, a legma­gasabb szinten. Budapesten a magyar—NDK, Moszkvában a szovjet—csehszlovák és Bu­karestben a román—lengyel találkozó. (A hetedik VSZ-or- szág legfelső párt- és ájlami vezetője, Todor Zsivkov is utazott, Ausztriában tett rö­vid munkalátogatást). A szo­cialista országok megbeszélé­sein kifejeződött az óhaj a komoly nemzetközi párbeszéd­re, hogy a konfrontációt és feszültséget egy enyhültebb állapot válthasisa fel. A vi­lággazdaság, az együttműködés ugyancsak téma volt minden esetben, s az erre vonatkozó kétoldalú megbeszélések sok­oldalúvá alakulnak majd a KGST következő, kormányfői ülésszakán, amelyre a napok­ban kerül sor hazánk főváro­sában. A két oldalon történő „ala­pozás” összefügg azzal, hogy június végén, esetleg előtte, fontos összejövetelek várhatók a kelet—nyugati viszonylat­ban is. Június 29-én startol a START, a hadászati fegyver- rendszerek csökkentését célzó szovjet—amerikai tárgyalás- sorozat, előtte New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés rendkí­vüli leszerelési ülésszakának tanácskozása során lehetséges egy Gromiko—Haig találkozó, s megnövekedett a valószínű­sége egy őszi Brezsnyev—Rea­gan csúcsértekezletnek. A tárgyalás felélénkülése mindenképpen jó dolog, noha nem lehetnek illúzióink és túlzott várakozásaink. Ami a fegyverzetcsökkentés lényegi­tartalmi kérdéseit illeti, egyelőre széles a szakadék a szovjet és az amerikai állás­pont között. Moszkvában há­rom követelményt támasztot­tak: 1. A tárgyalás nem szolgál­hat a fegyverkezési verseny álcázására, ezért hangzott el a fegyverzet jelenlegi szinten történő befagyasztását célzó indítvány; 2. a tárgyalásnál? becsüle­tes, kiegyensúlyozott korláto­zására és csökkentésére kell törekednie, kizárva az egyol­dalú előnyöket; 3. a tárgyalásnak támasz­kodnia kell a már eddig elért eredményekre. (Ez utóbbi, jo­gos kívánság részben teljesült, amikor Reagan bejelentette, hogy az Egyesült Államok az aláírt szerződés ratifikálása nélkül is megtartja majd a SALT—II. megállapodást.) Nem várhatók könnyű és rövid tárgyalási fordulók, de éppen a Falkland- (Malvin-) válság ügyében közzétett TASZSZ-nyilatkozat vetette fel: jobb a leghosszabb tár­gyalás, mint a legrövidebb háború. Ami az északi félte­kére még inkább érvényes le­het . . . Mi a helyzet a Falkland - (Malvin-)szigetek körül? Lassan több mint húsz­ezer katona néz már egymás­sal farkasszemet a kétnevű szigetek fővárosa körül. Köl­csönösen nagy katonai előké­születeket tettek a Port Stan­ley—Puerto Angentino birtok­lásáért vívott csatára. A mindössze hat aszfaltozott ut­cával és „békeidőben” 1080 lakossal rendelkező település a hadijelentósak középpont­jába került. Londoni kommentátoroknak az a véleménye, hogy ezúttal nem valószínű „víkendro- ham”, mert Thatcher asszony ez esetben kellemetlen hely­zetbe kerülne Versailles-ben, ahol kollégái szeretnék a ki­zárólagos katonai megoldástól eltanácsolni. Tartanak ugyan­is Argentína és Latin-Ameri- ka nehezen kiszámítható re­akcióitól... Dehát ki tudja? Lehet, hogy a nyugtató je­lentések csupán ködfüggönyül szolgálnak, hogy vasárnap az argentinek „lazítsanak”. A katonai lépés növekvő valószínűségére utal, hogy a Biztonsági Tanácsban nem koronázta siker az erőfeszíté­seket. Panama és Spanyol- ország indítványát, amely a tűzszünetet (eredetileg csak erről volt szó) összekapcsolt» a korábbi határozatok sür­gős teljesítésével (argentin éa brit visszavonulás, tárgyalá­sok) kilencen megszavazták. Határozattá azonban nem emelkedhetett, mert London és Washington ellene szava­zott: kettős vétó történt. Ügy tűnik, a brit konzer­vatív háborús kabinet vál­tozatlanul hajthatatlan és Ar­gentínától csak megadást fo^ gad el; ezzel viszont a kibon. takozás mindkét országban érzékeny területre került, bel­politikai kérdéssé vált, a kor­mányok sorsa függhet tőle. Annál inkább, mert hagyo­mányos értelemben vett győ­zelmet említeni egyre nehe­zebb. A jelenlegi számítás sze­rint, ha történetesen ismét a brit zászló lengene a Falklan- don, legalább háromszor any- nyi katonát kellene ott állo­másoztatok mint az összla­kosság, s egy-egy szigeti pol­gár megtartása egymillió-hat­százezer dollárba kerülne évenként. Mi történt Libanonban? Alig fejezte be vitáját a Biztonsági Tanács a dél-atlan­ti krízisről, amikor Libanon újra sürgős összehívását kér­te — az országot ért rendkí­vül súlyos bombatámadás-so- rozat miatt. Az előzmények: a londoni Dorchester Hotel előtt, egy diplomáciai fogadást követő­en, merénylet áldozata left az izraeli nagykövet. Állapota válságos. A PFSZ egyértelmű­en elhatárolta magát a terro- rfstacselekménytől, amelyet méltán ítél el a nemzetközi közvélemény, mégis, a londo­ni géppisztolysorozatot hasz­nálta fel ürügyként az izrae­li vezetés arra, hogy a tavaly júniusi „hatodik háború” óta a legsúlyosabb légitámadást) intézze Bejrút és az ország déli része, palesztin és liba­noni célpontok ellen. A pa­lesztin tüzérség válaszképpen észak-izraeli településeket lőtt. Ezzel a tavaly óta érvényben levő tűzszünetet az eddigi leg­súlyosabb csapás érte, jövőj« bizonytalanná vált. Bonyolítja a helyzetet, hogy Izraelben a belpolitikai hely­zet meglehetősen ingatag, azt követően is, hogy a tizenkét hónap alatt lezajlott nyolca­dik bizalmiszavazás során a Begin-kormány alig vitte át a lécet. Márpedig az ország belpolitikai viharai rendsze­rint a határokon túl is ér­ződnek, rendszerint bombák robbanásának formájában. Tavaly júniusban, a nagy Bej­rút elleni légitámadás éppen egy rendkívüli választásokat előzött meg... Réti Ervin A. KB-ül és után A Szovjetunió a nyolcvanas években A szovjet belpolitika min­den bizonnyal hosszú távra ható eseménye volt az elmúlt napokban az SZKP Központi Bizottságának ülése. A testü­let megtárgyalta a Szovjetu­nió 1990-ig terjedő, tudomá­nyos , igénnyel, s a realitások figyelembevételével összeál­lított élelmiszerprogramját. Az ülésen egyhangú határo­zatot fogadtak el arról, hogy a lehető legrövidebb időn be­lül biztosítani kell a lakosság megbízható élelmiszer-ellátá­sát. KÉTFÉLE KOMMENTÁR Az első nyugati lapvélemé­nyek általában leplezett kár­örömmel kommentálták az SZKP KB ülését. Annak beis­meréseként taglalják, hogy a Szovjetunióban gondok van­nak a közellátásban. Leonyid Brezsnyev beszámolójának azt a részét, amelyben a szovjet mezőgazdaság múltban elért sikereiről szólt. mélyen el­hallgatják. Szívesen idézik vi­szont a főtitkár azon megál­lapítását; amely szerint az élelmiszerigény egyelőre megelőzi a termelést, vala­mint azt, hogy a választék nem felel meg a követelmé­nyeknek Viszont alig akad olyan polgári újság, amely az élelmiszerprogramról hozott KB-döntést ne önmagában, a szovjet gazdaság egészének rendszeréből kiemelve vizs­gálná. Csak a legmélyebb elemzések „fedezik fel”, hogy másról, sokkal többről, egy egész nemzetgazdaság irányítás-mechanizmusá­nak korszerű újjászervezésé­ről van szó. Az ilyen kom­mentárok viszont sejtetik, hogy ez az újszerűség épp az élel­miszer-ellátás kérdését vá­lasztja kiindulópontjául. Iga­zuk van, hiszen a háttér ért­hető: az új gazdasági modell megteremtéséről folytatott tudományos viták egy pilla­natig sem tévesztették szem elől, hogy mindez az ember­ért van. LÉLEKTANI PROBLÉMA Á nyolcvanas évek legfőbb gazdásági feladatának meg­ítélésében — sok-sok vita után — a szovjet közgazdá­szok egységes véleményre ju­tottak abban, hogy ez az év­tized az intenzív fejlődési szakaszra való áttérés idő­szaka lesz A feladat méretét sokak az első ötéves terv ipa­rosításához mérik. A Szovjet Tudományos Akadémia gaz­dasági folyóirata, a Vaproszik Ekonomiki (A gazdaság kér­dései) tisztán, világosan fo­galmaz: ,„A jelenlegi körül­mények között a társadalmi termelés következetes inten- zifíkálása nélkül sem gazda­sági, sem társadalmi haladás nem lehetséges". Aganbegjan akadémikus a Pravdában megjelent cikkében így ír: „A növekedés struktúrája már nem kielégítő”, s véle­ményét számokkal igazolja: „E jelenséggel összefügg a gazdasági-társadalmi fejlődés ütemének csökkenése”. (A nemzeti jövedelem a VIII. öt­éves tervben 41, a IX.-ben 28, a X -ben 21 százalékkal növekedett.) „Ilyenformán — fűzi hozzá Aganbegjag — az extenzív módszerek miatti hatékonyságcsökkenés, a ter­melékenység emelkedésének lassulása, valamint a fűtő- és nyersanyag-túlfogyasztás aránytalanságokat idéz elő a népgazdaságban. Növekszik a beruházási eszközök, a fűtő­anyagok és egyéb anyagok hiánya, bizonyos területeken munkaerőhiány lép fel, nö­vekszik a fizetőképes kereslet és kínálat közti rés”. A szov­jet gazdasági sajtó rámutat, hogy a probléma komplex megközelítést követel meg. „Az intenzív fejlesztésre való áttérés — írja Abalkin pro­fesszor — feltételezi a szerve­zési-irányítási rendszer és módszerek lényeges átalakí­tását”. Magyarán, szakítani kell azokkal az elképzelésekkel és sztereotípiákkal, amelyek ab­ban az időszakban jellemez­ték a gazdasági irányítást, amikor a minőségivel szem­ben a mennyiségi szemlélet érvényesült Ez egyben azt jelenti, hogy az „intenzifiká- lás” nem csupán műszaki­technológiai, vagy éppen szervezési, hanem nagymér­tékben lélektani probléma is. Az intenzív fejlesztésre való törekvés be kell, hogy épül­jön minden rendű és rangú vezető és végrehajtó gondol­kodásába. „A HIÁNY ANATÓMIÁJA” A gazdasági mechanizmus korszerűsítésének igénye a Szovjetunióban sem újkeletű. Több mint másfél évtizede hoztak róla döntést majd 1979-ben megerősítették az akkori határozatot. Kimond­ták, hogy a vállalat értékelé­sének mércéje az úgyneve­zett tiszta termékek, tehát az adott termelőegységben létre­hozott új érték lesz. Am az említett határozat nem volt képes szemléleti változást hozni. A reform komplex be­vezetése emiatt elmaradt. Szovjet közgazdasági kö­rökben bestsellerként olvas­sák V. Zorkalcev „ A hiány anatómiája” című könyvét. Az író okfejtése szerint a hi­ány a gazdaság egyik közpon­ti problémája. Utal a fűtő- és nyersanyagellátásban tapasz­talható fennakadásokra, bizo­nyos berendezések, közszük­ségleti cikkek és élelmiszerek hiányára. Hangsúlyozza, hogy a hiány nem abszolút, hanem relatív, amelynek megjelenési formái összefüggnek egymás­sal. A szerző véleménye sze­rint minden hiány közös okra vezethető vissza. Az okot Zorkalcev a gazdasági me­chanizmus működésének sajá­tosságaiban jelöli meg. Egy­úttal emlékeztet az anyagi ösztönzés elégtelenségére, az anyagi források elosztásának és hasznosításának logikát­lanságára, valamint minden­nek következtében a vállala­toknak fölös tartalékok kép­zésére irányuló automatikus törekvésére. Zorkalcev vég­következtetése: „Ha a hiány oka a gazdálkodás mechaniz­musában van, akkor generá­lis megoldást csak ennek tö­kéletesítése révén lehet elér­ni”. Zorkalcev gondolatmene­tét viszi tovább Belkin pro­fesszor, az EKO című folyó­iratban. Legfigyelemremél­tóbb javaslata, hogy a külön­féle egyensúlyi zavarok meg­szüntetését a kereslet-kínálati egyensúly helyreállításával, javításával kellene elkezdeni. Koncepciója értelmében a fi­zetőképes kereslet és kínálat egyensúlya alapját képezi az összes más területen kívána­tos egyensúlynak is. Belkin egyben nagy szerepet tulaj­donít az áru és a pénzviszo­nyoknak. A szovjet közgazdászok fent vázolt mechanizmusvi­tája, akár az SZKP KB leg­utóbbi ülése, azt a törekvést tükrözi, hogy a nyolcvanas években megújuló szovjet gazdaság ne csak potenciáli­san, hanem a mindennapok­ban is megmutassa erejét, di­namizmusát, teremtsen lehe­tőséget a vásárlók mind na­gyobb és szerteágazóbb igé­nyeinek kielégítésére. seress Attila NÖGRÁD - 1982. június 6., vasárnap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents