Nógrád. 1982. június (38. évfolyam. 126-151. szám)

1982-06-05 / 130. szám

Laczkő Pld:

GUBANC

Nemzedékek tanítómestere

ülés Endre nyolcvanéves

r , ntttmi krfr —

ffLíl gsOgezte le hatá- Feeottaa. Meglepődött magán, de tartotta a lendületét. Felpattant az üres kávéscsésze mellől, mintha máris kézbevenné az ügyeket A titkárnő kérdően nézett rá. Nem válaszolt neki. Azért sem.

Amikor ráállt a mérlegre, a háta mögött a titkárnő ajkbiggyesztve vette tudomásul, hogy csak a szokásos. Pedig ma többre számított ■ Azért mégis figyelt, mi következik? Látta, hogy a doktornőt nem is érdekli a mérleg skálája. Inkább a tükörbe bámult, enyhén görbült háttal. „Nyűglődik” — állapította meg. Azzal hozzálátott, hogy a munkanapot nyitó kávézás kellékeit elrámolja Az ajtó előtt már úgyis többen várakoztak. Még átfutott rajta: „Még mindig jó alakja van. Csak vállalná. De ő nem! Pedig nőnél ennyi a minimum.»”

A doktornő mihelyt végre

meghallotta a csészealjak esörrenését, tudta, hogy már nem figyelik. Elfogulatlanab- bul vette szemügyre a vonásait Kutató tekintete végül megállapodott a tükörképe pupilláin. Tartózkodott mindenféle megállapítástól. Megnyugtató volt elveszni a remegve táguló-szűkülő kör belső sötétségében. Rutinból lehúzta az alsó szemhéját Egyensúlyát vesztette, megbillent vele a mérleg. Arca eltorzult kibillent a tükörből. Sikoltást hallott „Ez nem az én hangom” — állápította meg, mintha érzékcsalódást kellene pontosítania.

— A szívbajt hozza rám a doktornő! Mondtam már, hogy a teljes talptfeWtetted álljon arra a mérlegre! Különben ee ketl napjában tíz_ e i - :

em

er BJereMHii.

— Me izgassa tol magát

Art a szépségének.

Szfkrányi gyűlölet csiholó- dott benne, de mint a nedves csillagszóró, el is hagyta. A titkárnő hozzátartozott napi munkája statisztériájához. Észjárását, amin a vete altatott évek sem változtattak, már-már a sajátja fontos kiegészítőjének tartotta. A fiatal nő köznapi értelemben bi- zonyult tévedhetetlennek.

Olyan kínos esetekben is, mint amilyenekkel naponta találkoztak. Holott minden eset más. Ha gyerekről van szó, különösen. A tesztek pontazonosságai után is megkereste azt a hajszálnyi eltérést, ami által az esetből alakot öltött előtte a mással össze nem téveszthető, soha meg nem ismétlődő egyedi teremtmény. Akit ugyan a világ a teremtés selejtjeként tart számon. A felhalmozott adatok után jbet az adminisztráció. Az arcok számokká egyszerűsödtek. Besorolhatóvá szelídültek, a tudomány által hitelesített kategóriák kívánalmai szerint. Ezt soha nem tudta megszokni. Míg a titkárnője már tévedhetetlennek bizonyult. Akár szigorlatozhatott volna.

A titkárnő, mint, aki jól

szórakozik magában, fesztelen kamaszlány módján, felnevetett. Ilyenkor szokás _ szerint valami lényegtelen közlés következett, de azért a doktornő megkérdezte:

— Mitől van ilyen jő kedve

munkakezdés előtt?

— Azon nevetek, hogy hamarosan eltűnnek közöttünk a különbségek. Mármint a társadalmiak . . .

— Legalább maga ne sértsen meg. Mit vétettem?

— Nem úgy! Ha holnap határozottan nemet mond, mire itt a nyár, vig, elvált asszonyok vagyunk. Mi ketten!

— Hiszen minden a maga javára billen. Ha még eddig nem úgy lenne.

T.aezkrt MI Irodalmi estjét

rendezték meg Június 4-én a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeumban. A szerző Szalma- komiszár című kötetét Alexa Károly egyetemi adjunktus, Földi Péter festőművész mutatta be, közreműködött Sándor Zoltán. Az est házigazdája Kojnok Nándor volt.

VáraOanul eansrott ki a

száján, s meglepte, mekkora megkönnyebbülést hozott Zavarában megfordult, a mérleg felé lépett hogy újból a tükörbe nézzen. Sikerült megőriznie mozgása folyamatosságát és felvette a telei Mit A pontos időt tárcsázta.

— Ideje dolgoznunk — mondta.

— Megállt az órája? Nem tetszik nekem.» Valamin töri a fejét»

— Foglalkozzunk talán másokkal.» Ne magunkkal.

„Mégis, mit gondol ez a nő?T — háborodott féL Gyámra neki nem volt szüksége. Rajta soha senki nem segített. Mégsem hitte, hogy ő ezért szeretne hasznára lenni mindenkinek, süti az útjába kerüL Pedig pontos képlete volt azokról, akiken egyébként sem könnyít semmiféle külső jóakarat. Akár a saját szaktudományát is elővehette. Amellett hitte, hogy még érzékenységgel is győzi. Ámbár effelől, az ügyei miatt, újabban kételyei voltak. Az ügyei. Csak így emlegette, ami elé nézett És éppen ezekben a hetekben figyelte meg önmagán a túlcsorduló segíleniakarást

— Elhiszi rólam, hogy nem várok hálát? — kérdezte váratlanul. A titkárnőt meglepte a vallomásértékű fordulat Persze, kapcsolnia se kellett rögtön tudta, hogy egyébként miről van ázó. Már csak az előbbi elutasítás miatt is, azért a ki nem mondottba metszett bele:

— KI beszól m háláról? Ezt lm keü bonyolítani. Ab érzelutartfi jcxbk&í

— Fékéért Nob a hofaaptfb gondotok.

— Ja, erre a tahóra! Az

más. Megmondtam előre, hogy még meg is lesz sértve.

— Egyen. Túloz. Inkább olyan, mint a fiam, ha éjszaka megigazítom a lerúgott takaróját ö morog így. Köszönet helyett.

— Higgyen nekem. AaByanek neveltetésüknél fogva ta- hók. Az ilyeneknek kétszer kellene megszületni

— Ettől 6 még rendes. Mert vannak még rendes emberek. Nem?

— Nincsenek. Manapság nem tudja, min alapul az úgynevezett rendesség?

— Halljuk, halljuk!

— Valami defekten. Nála gátlásosságon.

— És, ha csupán élhetetlen?

— Az ilyen? Nem. Ez inkább sértődött

— Néha cserélnék magával.

— Én nem.» No, jó. Most igen. Mig elrendezem a dolgait Mert nekem is van szívem . . . Ilyen ügyeket vesz a nyakába, amikor még azt sem tudja, holnap igent vagy nemet mond-e a békéltetőn.

— A kettőnek semmi köze egymáshoz. Ez tegnap volt az holnap lesz.

Apróságnak“^™;

került Vette a telefont és kész. Meg sem fordult a fejében, hogy a férfi kereken visszautasítja a segítségét Ilyen ügyekben mindenki más telve lenne köszönettel. Eddig legalábbis úgy tudta. Előbb durvának minősítette, aztán rokonszenvesnek találta a férfi válaszát, a segítség kertelés nélküli elhárítását

— Mit gondol maga a ro- konszenvről? — kérdezte. A titkárnő már nem lepődött meg. Ez a délelőtt Ilyen lesz, könyvelte el.

— Légy résen! Akarom mondani, legyen résen — válaszolta.

— De miért?

— Jobb, ha védekezik az ember. Rokonszenv? Egy lépés afelé, hogy megkapjuk az

élettől a soros pofont

— Nem túl egyszerű így ex az egész?

— Nincs Időin bcnyufitanL

Egyszer élek.

— Mit gondol? Én kivétel vagyok?

— Lehetek őszinte?». Kétlem. Viszont jó lenne, ha maga is tudná: szintén csak egyszer éL

A doktornő válasz helyett ismét fölállt a mérlegre, s odagörbült a tükörhöz. Most viszont nem látta magát Réved ezésében előbb a szemfenék színes érrajzolata merült fel előtte. Behunyta a szemét Mire a szemgolyó bonc- tani képe jelent meg, mintha atlaszban látná. Inkább néz, adta meg magát De, ha neki már csak a rokonszenv maradt! — pillantott kétségbeesetten kicserepesedett ajkaira, aztán ráncba szaladó, ívelt homlokára, majd a gondozott hajára. Holnap nemet' mond. Elég volt Elválnak,. és már soha-soha nem fog többet férfit szeretni. Végtelenül érzelgősnek találta magát Különösen amiatt mert azt hitte, száraz racionalizmussal látja a férjét: képtelenségnek tartotta, hogy a férje képes szeretni azt a nőt Egyáltalán: képes lenne szeretni. A szerelemhez any- nyi minden kell. ö már nem remélt többet a rokonszenv- nél. Még ehhez is bizonyítania kell az alkalmasságát önmagának is. Végül is a rokonszenv sem csekélység. Mintha apró, fényes, kőnél keményebb rizsszemeket válogatna, úgy próbált meg eligazodni a megmaradt lehetőségeiben: melyik duzzaszthat6 még életre? Igen, ez ax! Ezért segített volna a férfinak is?

Fiatalabb volt nála, véletlenül ismerkedtek meg, társaságban. Szokás szerint senki nem -figyelt senkire, ö viszont szakmai rutinból Is el tudta hitetni bárkivel, hogy érdeklődés támadt benne. Olykor azt vette észre, mondatokra kihagyott a figyelme, ám • másik nem csökkenő bizalommal beszél és beszél. Ha ilyenkor közbekérdezett, a másik még jobban nekibótoro" dott, megnyílt

A fiatalember némlle* zavart volt a túlnyomórészt orvosokból és feleségeikből álló gyülekezetben. Az elfogyasztott ital mennyiségével egyenes arányban egyre nagyobb önérzettel palástolta a gör- csösségét Még mielőtt Ingerlékenysége feltűnővé vált volna, szinte az utolsó előtti pillanatban, csapódott melléje.

Azóta már pontosan érti a kapcsolatukat. Nem mint nőhöz közeledett hozzá. Inkább a másik nem egy érett képviselőjéhez, aki hivatásánál fogva különleges társadalmi helyzetet élvez, figyelemre méltatja, s kinyilvánítottan becsüli is„Hát persze, ennyi” — gondolta a doktornő.

— Kezdhetünk. Szólítsa be

az elsőt! .

Kézbe vette a berendelt gyerek anyagát. A pedagógus jellemzése telisteli ellentmondásokkal. Ebből Indult ki. Szándékosan az ajtóküincs alá szorította a tekintetét, még mielőtt szülő és csemetéje belépett volna. „Szorítkozzunk legalább az elején a gyerekre” — védekezett

Fellélegzett, amikor mindegyik berendelttel végeztek. A nyakát fájlalta, meg deréktájt, s már nem volt olyan biztos benne, miért utasították vissza. Ki tudja, kiben milyen indulatok dolgoznak? És miért? A kávét sem kívánta, csak a cigaretta esett jót

Még meghallgatta a titkárnő utolsó tanácsait, a felrajzolt telített jövőt, amely majd független nőként vár rá, állítólag. Közben pedig mintha magnóról hallotta volna önmagát: „Bizonyos életkor után azt hiszed, minden tudsz. Aztán, ha rád kerül a sor,

te is csodálkozol. Hát ez

ilyen?”

Az. Idő is teheti, nyugtatta

magát- Hétfőn, olyan pzvesapásra, ahogyan egy hét elA

született egy kis faluban, ott ahol a Szapolyaiak- nak volt és van kápolnájuk. Csütörtökhelyen.

„Abban az alig megtalálható kis felvidéki faluban, melynek különös neve a hét egyik napját

rebbenti fel, s ahol Zápolya János építtetett egy szépségében és magányosságában különélő kápolnát." Azt mondja magáról, hogy magányos, vézna kisfiú volt, aki a varázslatos tátrai erdőben már gyerekkorában kereste a csodát, és akit már akkor megfogott annak a magányos kápolnának a szépsége.

Innen került az „eretnek városba”, a Felvidék Sienájába, Lőcsére. Itt töltötte diákéveit ebben a gyönyörű városban, amely persze elsősorban a gyermekkori cm! ékekben

szép, amikor felnőttként tér oda vissza, mint mindenkinek, neki is összezsugorodik. Ügy érzi, ahol nyolc évig dajkálta az idő, az a város a múlté, felnőttként kiüritette az idő. „Ez a hegyek közé szorított város csúfosan elszegényedett Valamiképpen kiesett az új országutak és vasútvonalak hálózatából.” A gyermekkar persze maradandó élmény. Sok gyémántba metszett mondat, hegyi legelők levegőjét lehelő írás utal rá. Egy alapemlék a szénaboglya ferde alagút- jába zuhanás: gyerekkori halálélmény. De életművében megmaradt egyszeri élménynek, még sokszor találkozik majd a halállal, de másképp. Mert a vézna kisfiúból erős, művelt gondolatteremtő ifjú less, akire különösebben még a lőcsei tanár, a katedrán ÖVS Pantagrue! aa hűtött Aki pedig maga volt Szabó Dezső, és franciát tanított a lőcsei gimnáziumban, szertele«, szabadosán, szabód ezsősen.

Innen került a fiatal ülés Endre Pestre orvostanhallgatónak. De már akkor író akar lenni. „És hogy megismerjem az embert, a testét, és a megtámadott lélek árulkodó vallomásait: orvosnak kellet lennem. Néhány hónap múlva egy kirakatban felfedeztem Einstein könyvét, nyolcvan oldalon mondta el a relativitás elméletét, és én elszédültem a helyéről kimozdított, kitágult világtól. Korányi Sándor volt a legkedvesebb tanárom.” Mert a mindenség szerelmese volt, a tudás£, a műveltségé, s mindenekelőtt az élmény, az igazi élmény felfedezésének szamjazója, akinek szenvedélyévé vált megtalálni a világ dolgaiban — de mindenekelőtt az emberben — a lényeget.

Illés Endre portréja

nem pontosan azt fejezi ki, amit ő akar általuk kifejezni. Mesterségünk, hivatásunk legtudósabb tanára Ha volna kritikustanszék ebben az országban, ő kellene hogy legyen a professzor, de ha volna fróiskola, ott is neki kellene igazgatónak lennie, mert ma senki sem tud többet a magyar irodalom stiluslehe- tőségeiről, mint ő. Persze nem tudósként; mindig mindenütt az élmény lényegét kereste, azt akarta tetten érni, azt a sajátosan egyedit, amitől az, aki. Leghíresebb kötete a Krétarajzok csak 1957-ben jelent meg, de mégis, már korábban is, minden élő kortárs tanult tőle. Mert vannak már fiatalkorukban olyan emberek, akik nemzedékük tanáraként biztos értékrend-meghatározók, tájékozódási pontok. Először novellái jelentek meg a Pesti Naplóban, Szabó Lőrinc, Ko- doiányi János, Illyés Gyula, Tóth Aladár voltak a barátai, Babits és Mikes a segítői, da ez még csak a készülődés ideje. Sokáig tartott az erőgyűjtésnek ez a korszaka. Ezalatt írt irodalom- és színházi kritikát, esszéket, portrékat, és kialakította azt a követendő kritikusi alapmagatartást, amelynek kulcsszavai: a megértéi és a megértetés A művet nem elszigetelt jelenségként közelíti meg, hanem teljes Kontextusában, esztétikai és társadalmi ösz- szeíüggés-rendszerében. És mindig, minden analízissel a megértett lényeget nyújtja át az ovasónak, oly tisztán és világosan, hogy szinte csodálkozunk: hát ilyen egyszerű ez? A napilapokban, folyóiratokban jelentkező széles ívű kritikusi munkássága a két világháború között az egész magyar irodalmi életet átfogja, és ez nemcsak tárgyi értelemben van így, de szellemében is. Ahogy Kolozsvári Grandpierre Emil írta róla: „ízlésének határai messze meghaladják Írói birodalmának határait”.

Nem tudok magyar írót, Emiatt hosszú évtizedek óta aki oly szenvedélyesen köz- ő a magyar irodalom egyik dene a mondattal, a szavak legfontosabb szerkesztője, helyértékével addig, amíg té- Sokszor mondták róla és jo- vedhetetlen érzéke szerint gosan, ő az nekünk egy személyben, arat volt as 6 fi**

talkorában Babits, Mikes, Osváth. S az nem túlzás. Illés Endre élő irodalmunk lektora. Ideális szervezője, akinek hozzáértése, támogató hite sok generáció tehetséges alkotóját segítette felnőni, és akinél — különösen ebben az elmúlt 25 évben — csak nagyon kevés ember tehetett többet az alkotó magyar szellemért Hát persze, könnyű neki, hiszen ő egy személyben szervező, kritikus, irodalomtörténész, műfordító és író.

Esszéi, tudós krftflcál mellett két olyan területe van az Irodalomnak, ahol maradandót alkotott Az egyik a novella, a másik a dráma. Fura módon nincsenek regényei, noha novellafüzérei egy sajátos írói világ mitológiai körképét adják, összefüggően olvashatók, és mint egy totális nagyregényben felfedezhetők benne az elmúlt ötven év magyar életének ösz- szes-fontos típusai; a megértés és a kegyetlen pontosság egymásra vetülésében. Igen, kíméletlen az emberi motívumok megértetésében. Addig pontosítja megfigyelésejt, elemzéseit az adott jellemről, amíg teljes meztelenségében előttünk nem áll az alak röntgenképe, pszichológiai analízise, Az író makacs tisztaságvágya a forrásvidéke ennek a kíméletlen pontosságnak egyrészt; humanizmusa, bölcsessége magyarázza a megértésre törekvést másrészt Pontosan úgy, ahogy ezt Féja Géza írta: „az emberség határain belül is lehet ítélni, bár századunk csak-: nem elfeledte”.

Drámái a hazugok; a tőf>J tetők, az értelmetlenül fia életet élők, az élet elől elfutok, az önmagukat bocsa pók színpadi vizsgálatai, de nem egyszer-űen novelláinak drámai vétületei, sokkal inkább emberismeretének, az ebből fakadó élményvilágnak nagyítóüveg alá helyezett képei. Az emberi jellem, a pszichikum anatómiai vizsgálatai ezek a színpadi művek. A drámai cselekmény szint« érdektelen bennük, éf ha nem az, csak azért nem, mert segít felkutatni a jellem velejét, felvillantja annak éles pillanatképét Első igazi nagy sikerét 1941-ben a Komédia és erköcsrajz alcímű Törtetőkkel aratta, ezt azóta még tizenöt mű követte, köztük mesejáték (persze nem gyerekeknek, hanem felnőtteknek szóló), történelmi dráma, Vas Istvánnal közösen két második mű, és megkísérelte Stendhal Vörös és feketé-jét, Julien Soréi tragédiáját magyar színpadra állítani. Azt, hogy Illés Endré a legrangosabb magyar műfordítók között foglal helyet, nemcsak a már idézett Stendhal, de a Maupassant-összes és a drámák világában Albert Camus Caligulája is jelzi.

Illés Endre 80 éves. Életműve, ma is friss, alkotó szellemisége átívelő híd a Nyugat nagy nemzedéke és élő irodalmunk között. Mind- nyájűnk tanítója. Szigorú, szerető segítője mindannak, amit mai irodalomnak nevezünk. Köszönet érte!

Szalontay Mihály

kezdődik, kora nyári meleggel tör* be a tavasz.

Már elfoglalta helyét a forgalomban, amikor felhangzott benne egy mondat, de mintha a szomszéd ülésről Intéznék hozzá: „Lehetőség szerint arra fordítsd a volánt, amerre menni akarsz.” A férje kiszólása volt. El kéne engedni inkább, gondolta, s ülni a kocsiban, süketen, gondolattala- nul és érzések nélkül. A maga csendjében.

— Asszonyom! Tulajdonképpen mi a szándéka?

Észre sem vette, mikor tekerte le az ablakot a közeledő rendőr kedvéért. A férfi alacsony volt energikusan borotvált, és gondosan kiválasztott

keretű szemüveget hordott

Szíjai és csatjai a szolgálati előírásokat meghaladó rendet, már-már viselőjük önsze- retetét sugallták.

„Jól leírható alacsony férfi típusa” — osztályozta magának az egyenruhást.

— Megpihenni lenne jó — válaszolta, némi kínos szünet után.

— Az mindnyájunkra ráférne.-. De magának kis híján sikerült-.. Lazítson! Szétszedjük ezt a gubancot maga körül. Semmi baj. Csak engem figyeljen. Ha intek, akkor indul!

___ "j ' — mondta. Nem

*

' ® mert szétnézni. Nem akart találkozni a tekintetekkel, amelyek kereszttüzében meghúzta magát. Maga mellé ejtett kézzel ült és csak a rendőrét nézte. Határozott, szinte kore- ografált mozdulatai nyomán a kereszteződésben elrendeződni látszott minden. Ügy érezte, örökre itt marad, a rendőr vigyázó gesztikulációjának védelme alatt, mígnem teljesen megszokják. Szinte észre sem veszik, úgy kerülgetik majd, akik a holnapjuk felé űzik járművüket. Ezeket az otromba dobozokat.

NÓGRÁD - 1982. június 5., szombat __9