Nógrád. 1982. június (38. évfolyam. 126-151. szám)
1982-06-01 / 126. szám
Jelbeszéd Egy hír a műsorfüzetből, ■melynek nyomán az újságíró elindult; „A salgótarjáni öblösüveg- gy ár Kossuth Művelődési Házában szombatonként 15 órától tartja összejövetelét a hallássérültek klubja.” ☆ A jelbeszéd és ami mögötte van. Akadozva indul a kapcsolatteremtés, mert ők, a klub tagjai jelbeszéddel kommunikálnak egymás között, a kívülről jövő pedig élő szóval próbálja megértetni magát. Habzó kóla mellett oldódnak a kínos pillanatok és rövid idő múltán már együtt nevetünk régi jó ismerősök módjára, idézgetjük a klub alakulásának történetét. Gyorsan megtanulok néhány alapvető jelet, ők pedig elmondják, hogy nem egységes a jelbeszédrendszer, mert ahány hallássérült-iskola, annyiféleképpen tanítják. Elnézem a gyorsan mozgó, hajlékony újjakat, az arc mimikáját — fantasztikus, hogy egy-egy mozdulattal mi mindent ki lehet fejezni. Novák Józsefné, Margitka, a klub megbízott titkára előtt papírhalmaz, mindenféle íratok. — Nógrád megyében 1976 márciusában alakult meg a hallássérültek egyesülete, több mint 100 taggal. Azonnal felmerült az igény — csináljunk klubot, ahol összejöhetünk, programokat szervezthetünk, kikapcsolódhatunk. Csakhát nehezen akadt gazda. A Kohász Művelődési Központban kezdtük, majd a megyei tanácson, a KÖJÁL-ban, végül itt kötöttünk ki a Kossuth Művelődési Házban. Ez utóbbi jó gazdának bizonyult. A kellemesen berendezett teremben televízió, asztali játékok állnak a hallás- sérültek rendelkezésére minden szombaton. — Rendszeresen 20—25 ember jár ide. Jó. hogy sorstársak között vagyunk, jó, hogy kirándultunk, vidám délutánokat rendezhetünk. Jó, hogy kapcsolatunk a világgal ily módop egyre bővül — mondja Mócsány János, a NÁÉV kőművese. — Mindennapjaikon találkoznak előítéletekkel ? — Nem mondhatnám. Eleinte íurcsálják az emberek — mint ahogy maga is —, hogy mi sajátosan fejezzük ki magunkat. De hamarosan rájönnek, hogy éppen úgy gondolkodunk mint ők, munkánk egyenértékű az ő munkájukkal, törekvéseink, vagyaink nem különbőznek az egészséges emberekétől. Talán kicsit érzékenyebbek vagyunk, könnyebben sértődünk... Emberek, életutak. Novák Józsefnének a férje is hallássérült, a klub törzs- tagja. A feleség a ruhagyár technológiai csoportjában szériakészítő, lányuk 22 éves, tanárképző főiskola népművelés-magyar szakos hallgatója. Szüleitől elsajátította a jelbeszédet, így aztán jól megértik egymást. Ügy élnek, mint bármelyik más család csupán a barátaik megválasztásánál keresik a sorstársakat. — A mi világunkban is akadnak tehetséges emberek. Egyik klubtagunk Szálkái Ella egy országosan meghirdetett irodalmi pályázaton prózai kategóriában második díjat nyert. Aztán itt vannak a Borbély testvérek, akik tavaly nyáron részt vettek Kölnben a hallássérületek világjátékán. — Ügy kezdődött, hogy munkahelyemen, a Volánnál — ahol kocsifestő vagyok — beálltam a futballcsapatba. Kiderült, hogy van érzékem hozzá. Jelentkeztem hát az országos válogatottba, ahol balhátvédet játszottam. Jó kis csapat volt, másodikok lettünk a szovjetek mögött. Vízilabdázóink aranyéremmel jöttek haza — meséli Borbély Endre, a jó kedélyű, kiegyensúlyozott fiatalember. — Jómagam a könnyebb hallássértiltek közé tartozom, ezért igyekszem segíteni társaimnak, sokszor a tolmács szerepét töltöm be. Jó lenne, ha ide a klubba több fiatal járna. Az a baj, sokan nem is tudnak arról, hogy mi létezünk. Pedig valóban vonz» programokat állítunk össze. Kirándultunk már Budapestre, Párádra, ellátogattunk az egri hallássérültekhez, részt vettünk a hallássérültek ifjúsági parlamentjén Szegeden. Nincs olyan nevezetes ünnep, amiről ne emlékeznénk meg. Mikulás, anyák napja, nőnap, farsang... ☆ Estébe hajlik a délután, amikor búcsút veszek újdonsült ismerőseimtől, akik barátként tartóztatnak — maradjak még, beszélgessünk! Elnézem a gyorsan mozgó hajlékony ujjakat, az arcok mimikáját. Fantasztikus, hogy egy-egy mozdulattal mi mindent ki lehet fejezni. .Gondolatokat, érzelmeket, az emberi lélek ezerszínűségét... — rla — Áz anyai hang Vízkeresők Mint a napokban életbelépett Tízkorlátozás is bizonyltja, a fejlődő nagyközség igényét egyre kevésbé biztosítják a meglevő víznyerő helyek. A helyzet javítására a Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat megbízásából a Vízkutató és Fúró Vállalat a település déli részében a meglevő kutak közelében újabb kutatófúrásokat végez. A cél további víznyerő helyek felkutatása. Araeny- nylben a munka sikerrel jár, — mint a tanácstól megtudlak — további három kutat kívánnak Üzembe állítani, melyektől legalább hatszáz köbméter vízhozamot várnak naponta. Egy amerikai orvos kísérletei azt mutatták, hogy az újszülött már néhány órával a világrajövetele után megkülönbözteti anyjának a hangját az egyéb hangoktól. A kísérletet úgy végezték el, hogy lány és fiú újszülötteknek cuclit adtak, s attól függően, hogy milyen hosszú ideig szopták őket, vagy az anyjuknak, vagy egy másik nőnek a hangját rögzítő hangszalag kapcsolódott be. Kiderült, hogy az újszülöttek jóval gyakrabban szólaltatták meg anyjuknak a hangját, mint más nőkét. Minthogy a csecsemők egyetlen esetben sem voltak tizenkét óránál hosszabb ideig kapcsolatban az édesanyjukkal, arra kell gondolni, hogy az anyai hangot már az anyatestben észlelik. Az mindenesetre kétségtelen, hogy a magzat már a terhesség harmadik harmadában kezd reagálni a zajokra. A kutatók a kísérletek alapján úgy vélik, hogy az újszülöttek a hangokat ritmus, hanghordozás és hang- magasság szerint különböztetik meg. Szép helyen Ideális környezetben, a Börzsöny-hegy ölében várja vendégeit a diósjenői kemping, mely az elmúlt esztendőben nagy népszerűségre tett szert. Faházakban százan kaphatnak elhelyezést, a sátorhelyeken több százan férnek el. Az ország egyik legszebb fekvésű turista „fogadójában” a hét végeken már csapatostul pihennek. — kj — A tárgyalóteremből £ SZOndci, meg OZ Ófok Szeretteiére nem mit iMrenwéje és mégis Szerencséje volt Fedor Istvánnak, aki Balassagyarmaton fcstő-mázoló kisiparos. Miként lehetséges ez a furcsaság? Szerencsére nem volt szerencséje, mert szondába futott. Vagyis idejében' kikapcsolták a közúti közlekedésből, tudniillik volt némi ital a férfiban, mégis kimerészkedett gépkocsijával az országúira. A fiánál járt Ipolyszögön, segített neki az építkezés körüli munkákban. — Rossz volt a gyomrom, aztán hát ittam egy kis rumot, hogy helyrejöjjön — magyarázta Fedor. A rossz gyomorra legjobb vizespohárból inni a gyógyító rumot — vélte hősünk. A véralkohol-vizs- gálat közepes fokban ittasnak minősítette a kisiparost. — Vidékhez köt a munkáin, a gépkocsi számomra munkaeszköz, a tanulómat is azzal szállítom, — hozta föl mentségére Fedor, Nem volt szerencséje, hétezerötszáz forintra büntette a Balassagyarmati Járásbíróság, jogosítványát egy esztendőre személygépkocsi vezetésére érvényielemtette. Annyiban viszont mégis szerencsésnek vallhatja magát Fedor hogy nagyobb baj nem történt mámoros kocsikázásából. A legszerencsésebbek azonban mi vagyunk, hétköznapi úton járók, akik akkor nem futottunk össze vele. Nem volt Ilyen szerencsés Gyúró vies István, az őrhalmi termelő- szövetkezet traktorosa. Igaz, ellentétben Fedorral, ő már többször volt bajban az ital és a vezetés miatt. Sajnos, az elvonókúra is hatástalan maradt. Azért nem pottyant kf Gyuro- vics sem Fortuna kegyeiből, hiszen — ami a dolgok egyik felét illeti — megúszta a patvarci kocsmában megivott tömérdek italt minden különösebb baj nélkül. Merthogy ott iszogatott, miközben a traktor egy fa alatt várta gazdáját. Aki jött is. .. imbolyogva. Szécsényig hajtott az esti órákban! — Ott vettem észre, hol vagyok! — vallotta. Visszafordult és hajtott hazafelé. Nem sikerült az úton tartania járművét: az árokba borult. A, traktor és gazdája a körülményekhez képest épen maradt, ez tehát Gyurovics szerencséje. A bíróság viszont ötezer forint pénzbírságot szabott ki rá, a mezőgazdasági járművek vezetésétől pedig egy esztendőre távol marad: eltiltották. — hz — Lehet lefelé nőni! T PATAKI LÁSZLÓ kérm dőjelét hadd változtas- " sam a nagyobb nyomatékkai figyelmeztető felkiáltójellé: igenis lehet lefelé nőni! Az április 24-én közölt figyelemre méltó írás szerzője példákat idéz, talán nem haszontalan, ha mellettük sorakoznak az enyéim is. Őrzök, vagy félkilónyi vonatjegyet, a cikk elolvasása után beletúrtam a dobozba, most pedig közreadom az egyik biléta szövegét. B 347592 GYORSVO- NATPÖTJEGY — így a hivatalos szöveg, de senki se vegye zokon, ha azt mondom, érdekesebb az én firkálásom a hátoldalán. íme; 19—47014, majd 19—47016. T. Pataki László Írásának újbóli elolvasásakor tehát kiderülhet, hogy nemcsak az általa említett 19—47013-as számot viselő gyorsvonat!, első osztályú vagon közlekedett a téli zimankóban hibásan, bár ezt a számot magam is megörökítettem egynéhányszor. Olcsó játék ez a jegyturká- lás, e sorok írója Is foglalkozhatna mással, elvégre lassan itt a nyár. Akkor pedig végképp nem róhatjuk fel a MÁV- nak, hogy nem fűtik, a kocsikat, tönkreteszik a dolgozók egészségét, a maguk módján hozzájárulnak a táppénzes állomány létszámának növeléséhez. Azaz, kiszedik az állam másik zsebéből a pénzt stb. Ezúttal azonban egészen más ütött szöget a fejembe. Nicsak, nem az egyedüli hák- lls, izgága alak vagyok a földön. ak! didergős ujjal közé tollat vesz. hogy felvéssen ho'ml vagonszámot. Nem véletlenül, persze Korábbi idők megtanítottak már. hogy a szavunk mit sem ér. Dokumentum kell, szám keü, tanú kell, személyi Igazolvány, oltási bizonyítvány kell! Akkor talán elhiszi a MÁV, hogy mégiscsak akadhat hiba az oly sokat dicsért mechanizmusban. Mit is mondjon az ember... E kényszerű bizonyíték- és do- kumentumgyfljtésről csak egy valami juthat az eszembe: a MÁV eleve feltételezi, hogy holmi ráérős utasok unaloműzésből vádolják mulasztással a tiszteletre méltó Intézményt. Évekig peches embernek tartottam magam, hiszen mindig az én vonatom késett, a jelentésekben pedig ott volt a bizonyság a pontosságra. De felvirradt 1982 és lön világosság! Olvasom az év elején, hogy holmi vasúti emberek meghamisítják a közlekedés adatait, azaz elhallgatják, valótlanul tüntetik fel — dokumentálják — a késéseket. Egy magyar újságban olvashattuk a tudósítást a vasúti vezetők munkamegbeszéléséről. A fenti beismeréssel egyetemben. Apró ügy. Bagatell. De adaléknak sem rossz. Ahhoz, tudniillik, hogy miként lehet közelíteni a békafertályhoz, miközben úgy néz ki az egész mintha nőnénk. De hadd folytassam a problémát a NÓGRÁD cikkével. Hogyan fordulhat elő, hogy egy szerelvény egyik vagonja évekig (!) hibásan közlekedik? Évekig? Annál is tovább! Hadd említsem meg, hogy a NÓG- RÁD-ban talán hat évvel ezelőtt jelent meg cikk arról, hogy egy utas a hetek óta fű- tetlenül közlekedő kocsiban megtagadta a menetjegy átadását. Töredelmesen beismerem: én voltam. Azaz, csakis én lehettem, hiszen a történet többi szereplője különböző vasúti beosztásokban dolgozik, a szabadjegy meg alkalmatlan volt a rebellió kiváltására. Mi tagadás, akkor nyertünk — egy hétre meleg vagont, a Budapesti Vasúti Igazgatóság vezetőjének jóvoltából, mert még aznap nála folytatódott a történet. Igaz is, hogy szavam ne feledjem, mindez a 307-es gyorsvonaton zajlott le. Azóta változott a vasúti igazgató személye, a nógrádi vonalak újra a miskolci igazgatósághoz kerültek. Csak a fűtetlen vagon maradt. Ügy látszik, hogy az túlél mindenféle terület- rendezést meg személyi változást is. De van itt még egy apróság is. A figyelmes olvasónak talán feltűnik, hogy a mai vonatokról beszélve 308- as számot emlegetünk, a régi történetben pedig 307-es szerepel. Semmi tévedés, a két vonat, egy vonat. Csakhogy akkor még volt Nógrádnak külön gyorsvonata, most meg személyként közlekedik egy olyan vonat, amit gyorsnak neveznek. Ezzel is — nemcsak a számváltozással! — járt az egri házasság. Szóval, isten uccse’ lehet lefelé nőni! „Mert a MÁV szereti a konkrétságot” — hadd fűzzem hozzá megjegyzésemet a fenti idézethez Is. Egy gyors intézkedéssel el lehet verni a port X., vagy Y. jegyvizsgálón, forgalmi szolgálattevőn stb. kisemberen. Akkor jön a távirat, a levél: ki a mulasztó? Kisvártatva az újabb értesítés már arról szól: kivizsgáltuk... megállapítottuk... fegyelmi- leg felelősségre vontuk. A lelkiismeret tiszta tehát, a mundér becsületét megvédték. De össze tudok kapami egynéhány olyan írást, amelyre a kutya sem reagált. Ki tudja, talán azért, mert a válasznak nem valami integető vasutasnak kiosztott ejnye-ejnyéről, hanem általánosabb érvényű intézkedésről kellett volna szólnia. De arra is van példa, hogy a válasz nem a kritikáról, hanem más jó dolgokról beszél. Hadd éljek kedvenc hasonlatommal. Ügy tesznek, mint az egyszeri ember: „Igaz, hogy a lányom rossz életű Pesten, de a fiam egész tisztességes”. Mintha egyik erény mentené a másik bűnt. Szóval, lehet-e lefelé nőni? De még mennyire. Néhány nappal ezelőtt első osztályú vonatjeggyel ácsorogtam Hatvan határában, bízva a jó szerencsében. Soha nagyobb malacot! Tíz perc múlva már egy kellemesen meleg vezetőfülkében ültem, hátam mögött huszonnégyezer naposcsirké- vei. Ez a kényszerű autőstoppo- lás magánügy. Egészen addig. amíg nem említem, hogy a menetrend megváltozása óta ez az egyetlen módja a hazajutásnak. Azóta is feláll a hátamon a szőr, ha valahol azt olvasom: „A Volán és a MÁV, két testvérvállalat”. Kérem tisztelettel, a testvérek általában beszélő viszonyban vannak egymással. Vagy legalább leveleznek. S ha ez így van a két testvérvállalattal is, akkor végképp nem értem, hogy miért nem tűnt fel senkinek: egy vonatról nem lehet átszáll- ni egynéhány perccel előbb Induló — utolsó, éjszakai — autóbuszra, amely Pásztóiról megy a Cserhát községeibe. Magánügy lenne? Néhány héttel korábban, amikor még nem találtam fel a stoppot, vettem egy jegyet tovább, Salgótarjánba. Felcsengettem éjjel egy óra körül az ismerősöket —- szálláskérőként. Sorstársaim Kisterenyére, Nagy- bátonyba utaztak, testvérhez, fiúhoz — ki hová tudott. Pász- tóról — a Cserhát helyett. Mindez azért, mert a MÁV megváltoztatja a menetrendjét, de se nála, se a testvérvállalatnál senki össze nem hasonlítja a két számot. A hézagokat soroljam tovább? A Cserhátból Salgótarjánba utazva egy órát kell várni Pásztón reggel is, délben is. Hazafelé is. gyorsvonattól is. Üsse kő? De ez a legutóbbi dobás, az éjszakázásra való kényszerítés mindennek a teteje. Költözzön el az ember? Menjen a városba? Fellapozom a VI. ötéves terv törvéJ nyének IX. Területfejlesztés és környezetvédelem című fejezetét. Semmi kétség, az 50.' paragrafus alatt a 7. pontban ezt olvasom: „A községekben az alapellátásnak elsősorban azokat az elemeit kell fejleszteni, amelyek fokozzák a népességmegtartó képességét”.' Községek és községek között azonban különbség van. Megkeresem a legalacsonyabb „ranJ gú” településekkel kapcsolatos teendők passzusát, az aprófalvakkal és a szórványtelepülé-' sekkel kapcsolatban pedig azt mondja a törvény: „ .. folyamatosan meg kell valósítani az egészséges ivóvízellátást, be kell tölteni a körzeti orvosi állásokat, JAVÍTANI A KÖZLE-: KEDÉSI FELTÉTELEKET”. Ezt mondja a tervtörvény,' amelyet talán nem olvastak a testvérvállalatoknál. A valóság ugyanis az, hogy a Cserhát faluja! az esztendő első napjaiban szembetűnő visz-; szafejlesztésnek lehettek! szenvedő alanyai. Most jut eszembe, hogy a közelmúltban, az országgyűlés egyik ülésszakán is hasonló gond miatt, az aprófa!.vak közlekedése ügyében interpellált egy képviselő. Az ország más vidékéről, s az interpellációra adott választ csak szótöbbséggel fogadta el a T. ház. H ézag van tehát. Nemcsak a buszok és a vonatok csatlakozása, hanem olykor a döntésekben foglalt követelmények és a helyi végrehajtás között is. Kelemen Gábor f NÓGRÁD - 1982. június 1., kedd 5
