Nógrád. 1982. június (38. évfolyam. 126-151. szám)
1982-06-20 / 143. szám
Már csendesek a nappalok Megkésett találkozó — Későn jött, tudja-e? — ■éz rám Kisterenyén Szomszéd József, s hogy csodálkozó tekintetemet látja, megmagyarázza szavait. — Tudja, valamikor hajdanán június első vasárnapján tartották a traktorosnapot. Nekünk is megvolt a külön ünnepünk, úgy, miként 1 bányászoknak, a vasutasoknak, az építőknek és nem tudom még kiknek. Csak hát, ahogy telt-múlt az idő, elfeledkezett róla mindenki, pedig annyi traktoros van most Magyarországon, mint az ötvenes években. Tud maga arról, hogy külön iskolákat szerveztek női traktorosok kiképzésére? És tudja, hogy sokan közülük az erősebb nemet meghazudtoló erényekkel és — teljesítményekkel rendelkeztek? Máig is állítom, hogy a legjobb munkások közülük kerültek ki. Csak hát aztán kiderítették: a zö- työgő traktorosmunka nem éppen nőnek való. Pedig most már a nyeregbe ülhetnének, mert ezeken a mostani, korszerű gépeken semmivel sem lenne nehezebb a helyzetük, mint mondjuk egy általam nem is olyan régen, valamelyik üzemben látott esztergályosnőnek- . • Beletúr ősz hajába az öreg, aztán zsebkendőt vesz elő, s törli izzadó homlokát. — Nehezen bírom már az időjárás gyors változásait — mondja csak úgy, magának. — Két szívinfarktusom is volt, aztán meg itt a lábaimoan, már nagyon zavarnak az érszűkületek. Most hatvanéves vagyok, s két esztendővel ezelőtt éppen ezen okok kényszerítettek nyugdíjba. Szomszéd József — azt mondják róla ismerősei, nem élcelődve —, nagy ember volt Nógrád megyében: 1949. április elsejétől húsz éven át volt a gépállomások megyei igazgatója. — Az élelmiszer-ellátás javítására, a mezőgazdasági munka hatékonyságának növelésére itt nálunk is létrehoztunk kilenc gépállomást — emlékezik. — Egyet egyet percelen. Erdőkürtön, Érsek- vadkerten, Karancskesziben, Kisterenyén, Mohorán, FászBűzSs ügy Lndónyhalásziban A felelős ismeretlen! tón, Szécsényben és Tolmácson. Sikerült viszonylag erős gépparkot beszereznünk onnan, ahonnan tudtunk, vagy amit nékünk juttattak. Kör- möstraktor, Zetor—25-ös típus, vagy az amerikai Ford- son és Cornick. De hát akkor nem gondolhattunk még a tipizálásra. A lényeg az volt, hogy a lovas ekék mellett mennél nagyobb területet szántsunk fel, vessünk be. n Jófajta vörös borral kínál az öreg, s miközben aprókat kortyolgatunk, hosszan eltűnődik- Kis ideig nem zavarom, s csak aztán kérdem: — Mondja! Hogyanlett megyei gépállomás-igazgató? — ... Hosszú a sora annak, de elmondom röviden... Az acélgyárban voltam géplakatos, amikor egy napon behívott magához a megyei párt- bizottság akkori káderosz- tály-vezetője, ha jól emlékszem a nevére, Toldi József volt, s elbeszélgetett velem. Mindenről: gazdasági, politikai kérdésekről, szakmai dolgokról. Nem sokkal ezután behívtak Jászfelsőszentgyörgyre, ahol olyasféle mezőgazdasági szakkáderképző működött. Sokat tanultunk, s lévén, a szakma nem volt ismeretlen előttem, főgépész lettem- Aztán az egyik napon felkerestek a megyétől és visszahoztak Nógrádba a gépállomások műszaki vezetőjének. Néhány hónap múlva igazgató lettem. — Milyenek voltak azok a régi idők? — Kemények, szívósak. Hogy némiképp érzékeltethessem, elmondom: sok helyen volt úgy, hogy a traktorosoknak a kiváló munkáért kitüntetés helyett egy-egy pár cipőt, vagy bakancsot adtunk jutalmul. Mert a lényeg a munka volt, akkor s most is. És ebben nem volt hiányunk. Szűkös gépállományunkkal olyan eredményeket értünk el, hogy elismerések, dicsérő szavak sorát kaptuk. Elhiszi, ez jobban serkentette, lelkesítette még több munkára az embereket, mintha adtak volna nekik ötszáz forint jutalmat...? — Ám — szólok közbe —, gondolom, voltak nehéz napjai a húsz esztendő alatt. — Persze- Természetesen. Különösképp a hatvanas években, mikor központi utasításra kezdett befellegzeni a gépállomásoknak, s lettek elébb gépjavító-állomások, majd a megalakult MEZÖ- GÉP-Tröszthöz tartoztak, aztán „bekebelezte” őket előbb Szolnok megye, aztán meg az ÉLGÉP- Amikor megszűnt a gépállomások megyei igazgatósága én is Pásztón lettem az ottani MEZŐGÉP igazgatója, s nyugdíjba is onnan mentem. — Hogyan emlékszik most vissza két unoka nagyapjaként dolgos pártos éveire? — Tudja, az emlékek az idők múltával megszépülnek. Haragosokat nem tartok számon, viszont a sok-sok igaz, hű barátra büszke vagyok. Akik a bajban sem hagytak cserben, s ma is emlékeznek arra, hogy volt egyszer egy ember, akit úgy hívtak, hogy Szomszéd Jfózsef, s akiről tudták, hogy a megyei gépállomások igazgatója volt, s akiről még most, pásztói, viszonylagos magányomban is tudhatják: ha tudok, mindenképp segítek rajtuk. Tekintete, látom, elhomályosul, s mintha ott sem lennék, jár föl, s alá az évszázados tölgy alatt... Karácsony György Mindketten jól járnak Mármint a két vállalat, az ELZETT szócsényi gyáregysége és a Budapesti Épület-, Fa-, és Asztalosipari Vállalat. A két gazdasági egység között egy éve jött létre kapcsolat. A szécsényiek évente mintegy 200 ezer rúdzárat szállítanak a lágymányosiak gyártotta szekrényekbe, amelyeket a házgyári lakásokba építenek be. Az ELZETT szécsényi üzemében készített rúdzár az eddigivel szemben felületkezelt, tetszetősebb kiviteliben készül. Mivel a zárak rúdja nikkelbevonatot kap, ezért az ÉPFA-<nak nem szükséges a szekrényekbe beszerelni a rúd zárat eltakaró műanyag fedőlécet Így jelentős bérmunkát takaríthatnak meg. Kom titkolt siker A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyárban esztendők óta sikeres tevékenységet fejtenek ki a megyeszékhelyi TIT szakemberei. Ez idáig nyolcvajnhét előadást tartottak, melyeket csaknem két és fél ezren hallgattak végig. Nagy sikerük volt a munkajoggal, munkavédelemmel^ az ifjúság nevelésével, a vállalat, a város és a megye fejlődésével kapcsolatos témáknak; a nődolgozók körében az egészségügyi, családjogi ismeretek voltak a legnépszerűbbek. A vállalat a TIT-progra- mok lebonyolítására az eddigieknél lényegesen jobb körülményeket biztosít, s ez tovább növelheti az érdeklődőik számát. A tanulságos történet szereplői : a megyei tanács egészségügyi osztálya és a ludány- halászi szociális otthon, mint beruházók, a ludányhalászi KLIMAVILL, mint kivitelező, a Nógiráid megyei Beruházási Vállalat, minit lebonyolító, továbbá a tervező, a megyei tanács tervosztálya és a balassagyarmati járási pártbizottság. MÁSFÉL ÉVVEL MŰSZAKI ÁTADÁS UTÁN A ludányhalászd szociális otthon nem tartozik a legkorszerűbb egészségügyi létesítmények közé. Egy volt kastélyban kaptak helyet a gondozottak. Körülményeik javítása érdekében született egyebek között a döntés az új szennyvíztisztító rendszer építéséről. A körülbelül hatmillió forint értékű beruházás elkészült, a műszaki átadásra 1980 decemberében került sor. Azóta másfél esztendő telt el, de a mai napig nem kapták meg az ügy végén pontot jelentő vízjogi engedélyt. Egyre gyűltek a jegyzőkönyvek, figyelmeztetések, át-, le- és feliratok. A szociális otthon vezetői végül a járási pártbizottság segítségét kérték. A pártbizottság június 14-ére a helyszínre hívta egybe az érdekelteket. — Azzal a céllal, hogy tisztán lássuk; mik még a további teendők, hiszen a pénz elfogyott, s közben újabb feladatok jelentkeztek, — kezdte Valkár Béla, a pártbizottság csoportvezetője. Azt sem titkolta: szándékukban állt a tapasztalatok ösz- szegzése is. Hogy akire tartozik, okulhasson belőle! — Újabb jegyzőkönyvek születtek, a kivitelezőt köteleztük a szennyvíztisztító rendszer tükrözésére, mosatására, hogy kiderítsük, a működését kivitelező hiba gátolja-e. Közben isimét mérték a tisztítás hatásfokát, az eredmények megnyugtatóak, nincs akadálya az üzemeltetési engedély kiadásának — tájékoztatta a szakembereket Romhányi Flórián, a NQMBER mélyépítési osztályvezetője. Ezzel az ügy te ks zárulhatna. Aligha érdektelen azonban néhány korábbi részletét felidézni. nem futotta műszeres vizsgálatra, vagy kutatóárkok ásására és átemelő aknára sem gondoltak. — Csónakot akartak vetetni velünk, hogy a telep kezelője azzal közlekedjen, mert olykor nyolcvancentis a víz a környékén! — jegyzi meg Berták Sándorné, a szociális otthon igazgatója. — A beruházók feladata, hogy az összes tényezőt feltárják, az információkat megadják a tervezőnek. Mielőtt elindultam volna, felhívtam a megyei egészségügyi osztályt a létszám pontosítása végett. A tervező 1977-ben 360 főt kapott meg. Ma 330 gondozott és 125 alkalmazott van az otthonban — veti fel Romhányi Flórián. — Nem 125. hanem 131! — szól közbe Bertó'k.né. E számok azért jelentősek, mert ennek függvénye, hogy mekkora kapacitásra tervezzék a szennyvíztisztító-telepet. Mint kiderül még az egészség- ügyi osztály adatai sem pontosak. S mi lesz akkor, ha a VI. ötéves tervre előreirány- zatt új pavilon is elkészül a szociális otthonban? Gyorsan számolnak. Határozottan senki sem állítja, de bizonyos, hogy az elkészült szennyvíz- rendszer néhány év múlva szűk lesz! Lehet kezdeni elölről? — A beruházó az egészségügyi osztály! Mi, úgy érezzük, minden segítséget megadtunk. Ami ide kellett, a megyei testületen keresztül idejében biztosítottuk, Az biztos, lehetett volna gyorsabb az egész. Az előkészítés során kellett volna gondosabban eljárni! Most például azt is el kell dönteni, szükséges-e a rendszer bővítése — magyarázza Viszoczky Ernő, a megyei tanács tervosztályának csoportvezetője. — Szerintem nem! — mondja Bertókné. — Biztos, hogy szükséges — erősködik a csoportvezető. — Messzebbre kell látni! Kinek? Előkészítés, előrelátás? Újra szóiba kerül majd, ha elkészül az új pavilon... hon vezetői, mert az építési napló bejegyzéseit követően hét-tíz nap is eltelt, amíg intézkedtek. — Vállalatunk évente 680— 700 millió forint értékű beruházást bonyolít le. s ebből a mélyépítés 280 millió. Minderre öten vagyunk. Tervezőkkel, beruházókkal, hatóságokkal birkózunk — mondja erre Romhányi Flórián. — Most is 181 beruházóval kell tárgyalnunk. .. ŰT HELYETT CSÓNAK? Debreceni tervezők készítették a kivitelezéshez a dokumentációt. Építés közben kiderült, hogy a meglevő szennyvízvezeték feltérképezése pontatlan. A költségekből már Ami fontosabb a pénznél G azdasági vezetők beszámOlóiiban vissza-visszatérő panasz —, vagy vélt mentség a bajokra — a munkaerőhiány. „Nem tehetünk róla — tárják szét ilyenkor a karjukat a mentegetőzőik —, ha egyszer nincs elég munkásunk, 'mérnökünk. Hiába ígérünk és fizetünk magas béreket, sorra hagynak itt bennünket legjobb szakembereink”. Szó, ami szó, a munkaerőnek az a természete, hogy oda áramlik, ahol többet f izetnek. De néha akikor is odébb áll, ha másutt sem fizetnek neki többet. Amióta népgazdaságunk az intenzív fejlődés nehezebb útját járja, s a vállalatok kezdték szembetalálni magukat a krónikus munkaerőhiánnyal a munkáskezekért folyó versenyben, igen látványos módon változtak a munkakörülmények. Csakhogy ma önmagukban ezek sem bírnak kellő vonzerővel. Van valami kevésbé kézzelfogható, ami mindjárt a kereseti lehetőségek után, sőt, gyakorta azokat megelőzve esik a latba: a jó munkahelyi légkör. Érthető, hiszen a munkaerő nem egyszerűen termelési tényező, hanem érző és gondolkodó, eleven hús-vér ember, idejének javát munkával, munkahelyen tölti el, s egyáltalán nem mindegy számára, hogy hogyan érzi ott magát. Nem lehet teljes értékű annak az embernek az élete, aki a munkát csak szükséges rossznak érzi, csak eszköznek, amely- lyel megválthatja jogát és lehetőségeit a szórakozáshoz éi pihenéshez. S ami fontosabb: nem lehet teljes értékű az ember munkája, ha ott, ahol azt végzi, szükségtelenül rossz viszonyok nyomasztják, dühítik, idegesítik, töltik el szorongással, vagy keserűséggel, sértik igazságérzetét, vagy emberi méltóságát. Ha bárkit megkérdezünk, hogy miért szereti a munkahelyét, vagy épp ellenkezőleg, miért akar elmenni on,pan. nogy a munka kedvére való vagy nem, elsőként többnyire a munkahelyi vezetőjét minősíti. „Megbecsülnek, jól ki tudok jönni a főnökömmel” — hangzik a válasz. Vagy épp ellenkezőleg: „Kibírhatatlan ember, nem tudok megmaradni mellette”. A vezetői stílusnak pénzben ugyan alig kifejezhető, mégis vitathatatlan gazdasági értéke van. A dolgozók elvárják, de meg is becsülik közvetlen vezetőjükben a szakmai és politikai tudást, a szervezőképességet, a határozottságot, a jó emberismeretet. Ne higgyük, hogy a „liberális”, a mindent elnéző, a mindenkinek kedvezni igyekvő, vagy épp népszerűséghajhászó vezetőt szeretik. A tehetetlen, határozatlan, intézkedni képtelen főnöknek épp úgy nincs tekintélye, mint amennyire meg tudja mérgezni a légkört maga körül egy-egy igazságtalan, a kritikát nem tűrő, vagy megtorló, a hízelgőkre támaszkodó helyi kiskirály. Az egyszemélyi felelősség megkövetelte erély, valamint a társadalmi rendünk szelleméből fakadó és a dolgozóikat értelmes cselekvésre mozgósítani egyedül képes demokratizmus: ez a korszerű vezetési stílusnak két legfőbb, nem ellentétes, hanem egymást feltételező alappillére. A rossz munkahelyi légkör okaként nagyon gyakran a munkahelyükön tapasztalható szervezetlenséget jelölik meg az emberek. Ha nincs anyag, eszköz, alkatrész, ha nincs megrendelés, ha késnek a szállítások, ha rossz a kooperáció, ha nem illeszkednek pontosan a tevékenységi körök, ha értelmetlen és felesleges munkával telik az idő, s ha aztán a semmittevést kapkodással, rohammunkával kell pótolni, nos, mindez valóiban lelket-idegeket roncsoló feszültséget okoz. Világossá és rendezetté tenni ezeket a viszonyokat, magas színvonalra emelni a munka- és üzemszervezést: az egészséges munkahelyi közérzetnek ez is az egyik fontos komponense. Végül attól is függ, hogy milyen a kollektíva. A közösség egyénekből áll; az ember nemcsak szenvedő alanya lehet a rossz munkahelyi közösségnek, hanem oka, forrása is. És megfordítva: ha jó a légkör, akkor annak megteremtője a közösség minden tagja. S enki sem kívánhatja, hogy vattába csomagolják minden munkahelyi kellemetlenség és bosszúság ellen védve. Van egy természetes mértéke a munkahely „szociológiai ártalmainak”, amelyet el kell és el lehet viselni. Ám mértéket tartani valamennyiünk érdeke és kötelessége is. Koncz István MŰVEZETŐ KELLENE... — Négy kivitelező vállalattal, ráadásul beteg gondozottakkal együtt élni nem leányálom. A munkások'jól érezték magukat nálunk. Beköltöztek télre. Melegen voltak, ételt kaptak, a többit már nem is említem. Az is tanulság, hogy az építkezés idején művezető kellene, aki mindig a helyszínen tartózkodik, idejében képes intézkedni — így Bertók Sándorné. — A műszaki átadás után a hiánypótlást, a pótmunkákat elvégeztük. Még 1981 júniusában is hét tételt rendeltek el. Egy ilyen rendszer nem egykét nap alatt üzemel be. Vállalatunk is követett el hibákat, a megoldások hosszadal- masan születtek. Azonban lehetőségeink határán belül igyekeztünk, de hát voltak más feladataink is — kér szót Niedermüller Miklós, a KLIMA VILL igazgatója. Hegedűs Ferenc építésvezető is egyetért vele: — Az üzemelést gátló hibákat tavaly júniusra kijavítottuk. Hogy mik okozták? Időjárás, vagy mert a folyásfeneket rosszul képeztük ki, már mindegy. Az alapterv volt hibás, sok helyen nem egyeztek a szintek. Aztán belekerültek a rendszerbe idegen anyagok, például egy kabát, ami önmagában is dugulást okoz... Gondot jelentett, hogy a szociális otthon parkja természetvédelmi terület. A munkák azonnali leállítására is érkezett levél ar természetvédelmi hatóságtól, mert ritka és értékes fák gyökérzetét sértették volna. — Ki is pusztultak azok! — legyint Bertókné. Az átemelő szivattyú számításához ők adták oda egyetlen tehergépkocsijukat. Amiatt is joggal bosszankodtak a szociális ottELŰSZIK TIZEN HÁROMMILLIÓ? Azzal, hogy a vízjogi engedély a közeljövőben várható, a kedélyek lecsillapodtak. A szociális otthon vezetőinek gondjai azonban nem mérséklődtek. A beruházás szó hallatán a hideg borsózik a hátukon. — Ígéretet kaptunk rá, hogy a pavilon kivitelezéséhez még az idén hozzálát a szécsényi ÉPSZÖV. Nemrégiben beszéltünk az igazgatóval. Azt mondta: semmiesetre sem kezdenek hozzá! — kesereg Bertók Sándorné. — Márpedig a terveink szerint itt ti zen hárommillió forint értékű munkát az idén el kell végezni, mert ellenkező esetben meglehet, a pénz él- vész — feleli Viszoczky Ernő. — Ki tud nekünk garanciát adni arra, hogy az idén hozzákezdenek? Nekem az az érzésem, hogy a beruházás egyedül nekünk fontos! —fakad ki Végh Gáborné, a szociális otthon gazdasági vezetője. — Mi elvárjuk a szécsényi ÉPSZÖV-től, hogy hozzáfogjon az építkezésnek! — próbálja megnyugtatni őt Viszoczky Ernő. — Hadd említsem: amikor elkezdtünk érdeklődni a szennyvíztisztító ügyében, hirtelen felgyorsultak az események. Az a tanulságunk, hogy „idegesebbeknek” kell lennünk minden beruházásnál. Mert készülhetnek iratok, mehetnek levelek, a legfontosabb, hogy mindenki tisztességesen végezze a maga dolgát — foglalja össze az elhangzottakat Valkár Béla. — Van-e még valakinek kérdése? Nincs, csak az újságírónak: — Apró dolog, ki azért a felelős, hogy műszaki átadás után másfél évvel itt ülünk? — Ezt a kérdést így nem lehet feltenni. Sokkal bonyolultabb ez annál! — hangzik az egyöntetű válasz. BERUHÁZÁSBÓL ELÉGTELEN A kép a szokásos: felelősséget a lebonyolító, tervező, kivitelező, beruházó nem érez. Egy bizonyos, az asztalnál ülő érdekeltek, s akik távol maradtak, ellenőrző könyvecskéjükbe beróhatják a beruházási tantárgyhoz az elégtelent! Mert a beruházó dolga, hogy pontosan és idejében gondoskodjon feltételekről, szolgáltasson megbízható adatokat. A lebonyolítóé, hogy lebonyolítson, gyorsan és operatívan. (Kit érdekel a ludányihalászi szociális otthoniban, hogy emellett még hónnyal tárgyalnak?) A kivitelező feladata a gondo- sar végzett építés. (Ki kíváncsi arra, hány egyéb munkahelyeken dolgoznak még?> A beruházási betegségek lépten-nyomon mutatkoznak, s akik „szenvednek” benne, természetesnek veszik, könnyen viselik. Mert megszokták, megszokhatták. így aztán marad minden a régiben, „utaznak” a levelek, születnek a jegyzőkönyvek. növekednek az összegek. Pedig rendelkezésre állnak hatásos „gyógyszerek” ezek ellen. Amíg azonban a pirulák csak recepten szere- nelnek, a kérdésre, hogy ki a felelős, a válasz ugyanaz marad: A felelős ismeretlen! M. Szabó Gyula NÓGRÁD - 1982. június 20., vasárnap 3
