Nógrád. 1982. június (38. évfolyam. 126-151. szám)

1982-06-02 / 127. szám

Színházi esték

A hála — egy mosoly

Látogatás a gyermekosztályon

En, te, 6...

NINCS SZÍVFÁJDÍTÖBB

látvány a beteg gyermeknél. Kedvetlen és félénk, hálás mindenkinek, aki érte tesz. Ez a hála legtöbbször egy-egy mosoly, amelynek címzettje a gyermekorvos. Erről igazán sokat dr. Turay Pál, a megyei kórház gyermekgyógyászati osztályának vezető főorvosa tudna mesélni. A megyébe 1964-be került, éppen, hogy átadták az új kórházat, ahol a legkisebbek a korábbinál jóval kedvezőbb feltételek közé kerülhettek.

— Mit mondjak a körülményekre? össze sem lehet hasonlítani. Akkor negyven, ma százti zenöt ágyon gyógyíthatjuk a kis betegeket. Megoldódott egyebek között a gyermekek kardiológiai gondozása, a gyermek vesebetegek gondozása és utókezelése, intenzív ellátásuk — magyarázza a főorvos. Közben nyílik az ajtó, dr. Csanaky György, a gyermeksebészet osztályvezetője lép be. Röpködnek a latin szavak, gyorsan előkerül a szükséges kórlap. Apró epizód a gyermekgyógyászat hétköznapjaiból.

Az összehasonlításnál tartunk. A mai körülmények színvonalasabb, hatékonyabb gyógyítómunkát tesznek lehetővé.

Javult a műszerezettség, s ami ennél is fontosabb, a gyerme- kek gyógyításáért tökéletes az összhang a kórházban. Hiszen a gyermekorvosok nem nélkülözhetik kollégáik közreműködését. S jó segítőik a pedagógusok, pszichológusok, akik gyakran megfordulnak a gyermekosztályon, főként azoknál a nebulóknál, akik hat-nyolc hétig is a kórház lakói.

— Körültekintő és alapos a szakmai munka. Csak érzékeltetésül mondom: a szülészeten állandóan ott van a gyermekorvos is, megvizsgál minden újszülöttet, — mondja dr. Turay Pál, aki tíz esztendeje tölti be a kórház tudományos bizottsága és a megyei egészségügyi tudományos tanács elnöki tisztét. Nem érdemtelenül, hiszen hatvannégy tudományos közleménye jelent meg különböző folyóiratokban. Rögtön mondja, nemcsak ő publikál, remek szakemberekkel van körülvéve, mint dr. Tuba Gábor főorvos, dr. Sándor Margit, dr. Nagy Rozália adjunktusok és a többiek. Orvosok es nővérek, mert a gyermekek gyógyítása igazi csapatmunka.

A GYERMEKOSZTÁLYON minden csendes. Kivéve dr. Tuba Gábort, akivel kolléganője konzultál. A főorvos szabadkozik, de aztán bepillantást enged előadásába, amelyet a ma kezdődő és holnap is tartó tudományos ülésen mond majd el. A Magyar Gyermek- orvosok Társasága északkeletmagyarországi tagozatának tagjai randevúznak Salgótarjánban.

— Az előadás témája?

— Az arcidegbénulás, amely gyakori a gyermekek között. Dr. Sándor Edittel tíz esztendő . tapasztalatait összegezzük. Indokolt a témára figyelni, hiszen nem lehet közömbös, hogy a gyermek, majd később a felnőtt arcmimikája torzult, vagy természetes-e. Főként a gyermekeknél okoznak pszichés tüneteket, beilleszkedési zavarokat a maradványtünetek. . De a többit, majd az előadásban. Az eredményeink azonban megnyugtatóak — mondja dr. Tuba Gábor. Aztán szóba hozza, hogy két esztendeje sikeres kezdeményezések követik egymást a célért: ha az apróság a kórházba kerül, távol a szülőktől, a lehetőség szerint minél inkább „otthon érezze” magát.

Bekukkantunk a kórtermekbe.

— A családtól való elszakadás megrázkódtatást okoz a gyermeknek. Fehér falak, fehér köpenyes orvosok, nővérek, fehér rácsok.., A gyermekeknek nem valami üdítő élmény. Ezért igyekeztünk „ismerős” környezetet kialakítani — jegyzi meg a főorvos. A kórtermek falai színesek, az ágyakkal szemben Mazsola, a Vakond nadrágja mesejelenet, színes gombák és egerek, ezek az „ismerős” mesealakok. Aztán játékok, könyvtár, amelynek polcairól ki-ki válogathat.

— Kísérletképpen a szülők a hivatalos időn túl is meglátogathatják a gyermekeket. Jó hatással van a kicsikre — teszi még hozzá. A szobákban békésen játszadoznak a kis betegek, egyik-másik a folyosón járkál, mintha valóban otthon lenne:

A röpke szemle után visz- szatérek dr. Turay Pálhoz, aki hét esztendeje a gyermekgyógyászat megyei szakfőorvosa

is.

— Nem fárasztó a sok elfoglaltság, a vizitek, a tudományos munka, az egységes gyermekgyógyászati osztály irányítása?

MOSOLYOG: — Nekem

nincs más! Nem vár házimunka, nem kell bölcsődébe rohannom a gyerekért, hiszen már felnőtt. így aztán vasárnap is benn vagyok.., — válaszol, — Ez az életem! — tárja szét kezeit, ö is készül a tudományos ülésre. Sok az elvégeznivaló a rendezvénnyel kapcsolatban De az igazi, a hálás betegei között, akik előtt a doktor bácsik, doktor nénik óriásokká nőnek«.

M Szabó Gyula

A salgótarjáni József Attila Művelődési Központ bérletes színházi programját szoktuk hagyományosan a feleimben olvasható kifejezéssel illetni, esetünkben azonban az „esték” szó nem felel meg a valóságnak. Alekszej Arbuzov Én, te, ő... című lírai játékát ugyanis a szolnoki Szigligeti Színház művészei nem este, 'hanem délután adták elő, s belőle nem három, hanem egy előadást tartottak — a többi már erre is jellemző, ugyanúgy, mint a másikokra. Mégis ragaszkodtunk, éppen a többségi jellemzők miatt, a szokásos, az összefüggést kifejező felcímezéshez. Már csak azért is, mert a közép- iskolások és a nyugdíjasok ezt az előadást kárpótlásul kapták, a bérleti sorozat elmaradt Hamlet-előadásáért.

Jól jártak-e a cserével a fiatalok és az idősebbek? Minthogy láttam ezt és a Hamletet is, kénytelen vagyok kimondani a nemet. A Hamlet, ha igazából és minden ízében nem is művészi tökéletességű színpadi alkotás, színháztörténeti ; értékű vállalkozás. Ügy hiszem, helye lesz írott és íratlan történeteinkben. Ugyanezt nem állíthatjuk az Én, te, ő...-ről. Másik oldalról közelítve a kérdésre adandó választ: az Én, te, ő... szellemisége, ábrázolásmódja, színpadi megjelenítése mindenféleképpen közelebb áll a' fiatalok és az idősebbek általam ismert és feltételezett gondolat- és érzésvilágához, mint a szolnoki Hamlet. Tehát, ha színház- történeti pillanatnak nem is voltak részesei, egy nekik való, illő előadást láttak.

„Azt hiszem, a XX. század második felének drámájában- két dolog kötelező: a szűkszavúság és a költőiség”. E gondolatot Arbuzov fogalmazta meg, s darabjaiban köti is

Tiszafüredi fazekas Somoskőn

Nem állítható, hogy a magyar népi fazekassággal ismerkedik meg a látogató, ha a Somoskői nyári tárlatok sorában megtekinti Szűcs Imre népi iparművész, tiszafüredi fazekas kiállítását Somoskőn. Dehát nem is ez a célja az ilyen ■ jellegű kiállításoknak, legyenek mégoly gazdagok. Inkább az, hogy betekintést nyújtsanak, vagy inkább csak ízelítőt adjanak, a magyar népművészet valamely ágába, ezúttal a népi kerámiaművészetbe, amely legalább évezredes múlttal rendelkezik, a századok során gazdagodva számos hatással, például török és habun jegyekkel.

A megfogalmazás még így sem egészen pontos, mert hiszen ez a somoskői tárlat távolról sem a hazai népi fazekasságot érzékelteti, amelyen belül stílusegységű műhelyekről beszélhetünk. Sőt, a műhelyeken belül is igen gazdag forma- és díszítésben variációk alakultak ki, mindenekelőtt a fazekasmesterek egyéni törekvései következtében. A nagy fazekasgócokról és műhelystílusokról szólva a szakirodalom részletesen beszél ezek kialakulásáról, egyéni jegyeiről. Így a többi között a közép-tiszai és az alföldi stíluscsoportokról is gazdag irodalom áll rendelkezésre. Ezt a két csoportot csak azért említjük most, mert a fiatal Szűcs Imre Karcagon született, ottani fazekasmesterektől tanulta a korongozást, de nevet már Tiszafüreden szerzett, s napjainkban e fazekasiskola egyik legjellegzetesebb képviselője.

A közép-tiszai stíluscsoporthoz számos fazekastelep tartozott városokban, falvakban egyaránt, jelentőségben, hatókörben is különböznek egymástól, amint azt a múzeumokban föllelhető emlékanyaguk szintén jelzi. E körben a legnagyobb központok közé tartozott Debrecen és Miskolc, e szempontból a régebbi múltra Debrecen tekint vissza. Igen jelentős gócnak számított Tiszafüred is Emlékanyagát az érdeklődők a Néprajzi Múzeumban, a miskolci Hermann Ottó, az egri Dobó István, a debreceni Déri Múzeumban találják meg. A díszített tiszafüredi edények, tálak, tányérok, bütykösök, kulacsok stb. viszonylag széles körben elterjedtek, meglehetősen ismertek voltak például a Nógrádhoz közeli matyók körében is.

Szűcs Imre, Somoskőn látható anyagának tanúsága szerint a népi iparművészet hagyományait tudatosan őrzi, ugyanakkor tovább is fejleszti azt, miskakancsói, buty- kosai, butéliái, vagy karcolt tálai, festett tányérjai változatos színösszeállításúak,

ugyanakkor tudatosan a tájegység fazekasságának jellegzetességeire épülnek. Formakincsükről ugyanezt jegyezhetjük meg.

A kiállítás, természetesen a legszélesebb közönségérdeklődésre tarthat számot, jellegénél fogva is. Napjainkban, amikor reneszánszát éli a népművészet, e művészeti ágban sok a talmi, a hitelességre egyáltalán nem adó tárgy. Szűcs Imre művei tiszták, őszinték, és föltétlenül hitelesek, közvetett módon tükrözik a hajdani népéletet, kifejezik e terület hagyományos ízlésvilágát, alapjaikban megőrzik a hagyományos formai törvényeket, de ezen túl, a mai ember számára sem jelentenek holt múzeumi tárgyakat. Megfelelő korláton belül érvényesül bennük az egyéni intuíció, a hagyományok ilyen módon történő továbbélése pedig a holnap számára is biztató Mint a művészet általában, a népművészet is sokirányú funkcióval bír. Egyebeken túl, a szépség élvezetének élményével ajándékozza meg az embert, az öröm forrósa. Szűcs Imre változatos forma- gazdagságáról tanúskodó művei e szempontból is üdítő élményt kínálnak. T. E.

magát hozzá. Az 1965-ben írott Én, te, ő... — hasonlóan a pár hete látott másik Ar- buzov-műhöz, a Kései találkozáshoz — csupán annyit árúi el szereplőiről, helyszínről, időről, amennyi a pontos értéshez a legszükségesebb, költőiségét pedig műfajában is jelöli: lírai játék. Cselekménye azt mutatja meg, hogyan találkozik két fiú a szerelemmel, hogyan állnak helyt a Nagy Honvédő Háborúban, később a mindennapi munkában, hogyan mondanak le egymásért a lányról, s lesznek végül is egymásé a valóban egymásnak rendeltetettek.

Szokványos történet —, mint minden Arbuzov-műé. A csehovi utakon járó, napjaink drámairodalmát a film és más művészeti ágak felé kitágítani igyekvő szerző mégis érdekessé képes tenni. Ügy tanít gondolkodásra, erkölcsösségre, hogy észre sem vesszük. Leonyidik, Marik és Lika sorsa állásfoglalásra késztet barátságról, hősiességről, szerelemről, munkáról, önfeláldozásról. Kikényszeríti ítéletünket: kinek, mikor, melyik magatartás- és viselkedésformáját helyeseljük.

Árkosi Árpád a rövid, filmszerű jeleneteket igyekezett játékkal, humorral, elevenséggel megtölteni, hellyel-köz- zel egészen jól. De a vártnál, a kelleténél súlytalanabb az egész előadás. Igazából nem sikerült érdeklődésünket felcsigáznia a három fiatal sorsa iránt. A fiúk-férfiak között nem eléggé erősek a kontrasztok, ezért a lány sodródása közöttük ugyan érthető, de a végső választás nem eléggé indokolt. Elsietettnek, kidolgozatlannak tűnik. Sokat mon^ dó, kitűnő képpel zárja azonban a történetet: a végre egymás szükségességét felismerő Marik és Lika letérdel az anyakönyvvezető előtt (a hivatalnokot mi, nézők helyettesítjük), s mögéjük, a nyitott ajtóba letérdel Leonyidik is, az előző férj, a barát, akinek az emlékével kénytelenek örökké élni a házasfelek.

Arbuzov — nem hiába dramaturg — remek szerepeket ír. A Kései találkozásban főleg Tolnay, ám Mensáros is bizonyította. Az Én, te, ő...- ben ez a bizonyítás elsősorban a női főszereplőnek, Szo- boszlai Évának (Lika) sikerül. Játékban, hangban hiteles alakot formál. Pogány György rokon- és ellenszenv között egyensúlyozva formálja meg Leonyidik figuráját. Emberi negatívumai azonban — íróilag sem — nem eléggé plasztikusak, szerelmi vonzódása a lányhoz pedig nem kellően erőteljes. Nagy Gábor Marikja többnyire merev, élettelen. Valami — talán régi felkapottsága, mutatós kiállása? — mintha állandóan feszélyezné. Néha azonban, úgy tűnik, megfeledkezik a „béklyókról”, feloldódik, s akkor alakítása életes, élvezetes.

Antal Csaba jelmezei jól „játszottak” az előadásban: szavak nélkül, puszta megjelenésükben jelezték az idő haladását, a társadalom fejlődését. Díszlete viszont már elveszett a hatalmas színpadon, ami nem csoda, hiszen Szolnokon ezt a produkciót a Szobaszínház parányi színpadán játsszák.

Sulyok László

Már csak néhány nap és a salgótarjáni beszterce-Iakótele- pi általános iskolások is a nyári vakáció boldog részesei. A hatodikosok egyelőre még a szaktanteremben fizika kísérleteiket végzik, a hőtágulás idejét figyelve — alighanem — a kisdiákok már a napokat számolják inkább, hányat kell még aludni a szünetig — kj —

Klubról klubra

Kényszerpihenő előtt

Nagy a nyüzsgés a termelő- szövetkezet udvarán, az impozáns kapu mögött. Teherautóval indul el óvatosan kis- bárányterhével, traktorok forgolódnak, emberek szaladnak dolguk után. Lipták Józsefné, a karancslapujtői mezőgazda- sági termelőszövetkezet KISZ- alapszervezetének titkára a műhelybe siet. Csőke János, az ifjúsági klub vezetője bizonyára egy traktor alól került elő, szerelés közben nem csak a kezére, orrára is jutott egy csepp fekete olaj.

— Ifjúsági klub? — kérdez vissza a szerelő traktoros. — Az jó téma. — S hátralöki a tarkójáig pörge kalapját.

—, Másfél éve van nálunk ifjúsági klub. amióta az alapszervezet is összekapta magát és dolgozik. A klubot és a KISZ-t ugyanis nem lehet különválasztani, a tagság azonos — mondja a fiatalasszony,

Liptákné. — De sajátos helyzetben vagyunk, nem úgy kell vizsgálni a mi klubunkat, mint egy lakóterületit. Sokkal nehezebb itt kiemelkedően, szembetűnően dolgozni.

— Hét különböző faluban él a tagság, néhány kivétellel házasok. Nagyon kevés nő van az alapszervezetben is, meg a klubban is. Mindezt „megfejeli”, hogy amikor jönnek az idénymunkák, a traktorosok tíz-tizenkét órát dolgoznak — sorolja Csőke János, miközben egy rongydarabbal kezét tisztogatja.

— Nyáron aztán eszünkbe se jut a sző szoros értelmében vett klubéletet csinálni. Hívjam őket klubdélutánra,

amikor csak aludni járnak haza?

— Ehelyett hétvégi kirándulásra invitáljuk a tagságot — veszi át a szót az örökké mosolygó KISZ-titkár. — A téesz vezetőitől ehhez sok segítséget kapunk. S egy-egy kiruccanáson nagyon „összejön” a társaság, a közös élmények, emlékek aztán egész évben jobban összetartják a fiatalokat. Könnyebb őket a többi programra toborozni, amikor vége a munka dandárjának, Minden esemény, rendezvény előtt a vezetőség egy tagja körbeszaladja a téeszt. egyeztet az állattenyésztőkkel, a központban, a területen. az üzemágakban, a kőbányában dolgozókkal. '

— És végül is mindig sikerül megtalálni azt az időpontot, ami a többségnek jó, a körülmények ellenére. A srácok hozzáállása, igényei lehetővé teszik — mondja ki a lényeget a klubvezető, mintha magának mondaná, nem néz közben senkire.

— Mik a legsikeresebb rendezvények ?

— Szellemi vetélkedőt rendezni nehéz, mert a tagság összetett. Kinek állítsuk fel a mércét? A segédmunkásnak? Vagy az egyetemet végzett agrár szakembernek? Egyre- megy. Egy-egy filmről azonban mindenkinek megvan a véleménye, a vetítés utáni beszélgetések elevenek, izgalmasak. A munkahellyel kapcsolatos kérdések mindenkit izgatnak, épp ezért volt sikere a termelőszövetkezet vezetőivel rendezett fórumnak. Az

ifjúsági klubban megtartott „hangos radar” lehetővé tette, hogy személyre szólóan kérdezzünk, és választ kapjunk.

Szemérmesen beszélnek az irodalmi felolvasásokról. Lipták Józsefné és Csőke János egyaránt ír novellákat, verseket. A maguk kedvtelésére létrehozott művekkel azonban mostanában már munkatársaikat is szórakoztatják.

Közben megérkezik a posta, Liptákné nagy borítékot húz elő.

— A tiszaföldvári Lenin Termelőszövetkezettel régóta van kapcsolata a mi téeszünk- nek. Nemrégiben az alapszervezetek is felvették a kapcsolatot. A földvári titkár most munkahelyi lapjukból küldött néhányat, a Földvári Krónikából — magyarázza. — Nyáron

Földvárra tervezünk egy nagyobb kirándulást.

/. Karancs Mezőgazdasági Termelőszövetkezet ifjúsági klubja is benevezett a salgótarjáni központi ifjúsági klub „Magnóval magnóért” játékba. Miért?

— Mert számunkra ez új, izgalmas és érdekes feladat. Szívesen jövünk össze a felvételek elkészítésére. Egyébként most kaptunk a téesztől egy Orion Hi-Fi-tornyot — az ifjúsági parlamenten ígéretet kaptunk rá, és már meg is van, öröm számunkra, hogy nemcsak zenehallgatásra tudjuk használni.

— Mi volt a legutóbbi közös élmény, rendezvény?

Ezen a környéken szokás, hogy május elseje előtt este tüzet gyújtanak, s a tűz mellett elbeszélgetnek az emberek. Péntek este mi is kivonultunk a tűzgyújtási engedélyünkkel, nyársaltunk és forradalmi dalokat tanultunk.

(veszprémi)

4 NÓGRAD - 1982. június 2., szerda