Nógrád. 1982. május (38. évfolyam. 101-125. szám)
1982-05-08 / 106. szám
Útban a takarmányért az elosztó (elé. .. Szandálban is a legújabb divat szerint Tarnócon A népes Botos család építette fel Ignác házát. Szárítóban a jő minőségű tarnócl tégla „Az őslelet hoz egyenesbe minket!” Másszóval nincsenek „egyenesben” az ipolytarnóciak, ha egyszer egy kétségtelenül világhírre számítható — ha majd a bemutatásának feltételei megteremtődnek — több millió evés, megkövesült ősfenyőben bíznak a jövőjüket illetően. Az ember ezt hallva úgy vélekedhet, hogy talán fordítva van az esze a tokjában, úgy, miként a litkei tanács új párnázott ajtaja, amely kifelé mutatja szebbik felét- Ezt az ajtót utoljára a megyei tanács épületében láttam, onnan került ide Litkére, a székhelyközség átépítés, korszerűsítés alatt lévő tanácsházára, mögötte majd elbontják a közfalakat és akkor szép házasságkötő teremmel gazdagodik Litke, de az ajtó fekvésén ez sem változtat. Jó nagy figyelem kellett ahhoz is, hogy egy ekkora ajtó „megforduljon!” mam&mrwmmmsmBm A társközségek iránti fokozottabb figyelem a falut ellátó szövetkezet és az ellátásban felelős tanács részéről pedig értelemszerűen nem lehet sem isten adománya, sem jóindulat kérdése, éppen ellenkezőleg van ez is: a szövetkezeteknek meg kell valósítani az alapellátásbeli dolgokat, a tanácsoknak pedig határozottan fel kell lépni a megvalósításukért. Tarnócon ma négy forinttal kerül többe a hús kilója, mint Litkén, ahol van húsbolt, de a húsért el kell buszozni, pedig a takaros belsejfl (!) tamóci boltban együtt hűlhetne a fagyasztott csirke az előre csomagolt hússal. Ez a kérdés két falugyűlést is megért már. ígéretek voltak, előre csomagolt hús azóta sincs. Á gázcseretélép ügye is így húzódik — valahogy „nem sikerül helyet találni” neki. így a szállításért olyan többlet- költséggel jutnak gázhoz a tarnóciak, ami megint csak nem növeli a hely megtartó erejét. A kenyér minőségére ugyancsak sok a panasz. A határozottabb figyelem akkor is kijárna ezekben az alapvető dolgokban, ha nem lenne a közelben a Pinus lambertiana, az észak-amerikai Sierra Nevada hegységben honos fafajta világszenzációt őrző megkövesült ősfenyő rokona. Jövőre itt akkora lehet a forgalom, amiről talán a legjobb alvó sem álmodott még sem Litkén, sem másutt — annak majd meg kell felelni minden tekintetben! így érthető talán mégis a tarnóciak vélekedése, reménye: „az ősfenyő hoz egyenesbe minket...” A neve eredetében ősszláv (a tarnóc szótöve „tövis, tüske, kökény") határ menti község az utóbbi évtizedben vagy kétszáz lelket vesztett. Körülbelül ennyivel élnek ma kevesebben, mint a hetvenes évek elején. A fiatalok nagy része más vidékre, más megyébe költözik, sok az idős ember, akik közül még a rászoruló kevesek sem jutnak étkeztetéshez, pedig erre ugyancsak szükség lenne — és lesz a jövőben — valamilyen módon. Itt sem lehet elég a megoldás keresésében az a tény, hogy az illetékes egészségügyi' szerv nem engedélyezte az öregek étkeztetését az óvoda konyhájáról. A férfiak jó része eljár a tarján! iparba, másik része viszont az egyre erőteljesebben fejlődő litkei termelőszövetkezetnél végzi munkáját és sokat jelent a téglagyári jelenlét is! Dicsérik az építtetők a tamóci téglát, hiszen anyagára még a romhányi csempe- gyártók is kíváncsiak; próbafúrásokat végeztek a közeli múltban, gépeik, eszközeik még akkor is ott vártak elszállításra a templom melletti téren, amikor ott jártunk. A tarnóci tégla keresett cikk azért is, mert itt még készítenek hagyományos méretű, jó minőségű kistéglákat a blokkok mellett, és ezeket nem nélkülözheti a családi házat építő. Annyi tégla készül itt egy esztendőben, amennyivel egy községet fel lehetne építeni! A helyben dolgozás másik — főként nőket érintő — lehetősége is jól bevált: a termelőszövetkezet sajtolóüzemében is sokan találnak munkaalkalmat. ök a városi iparnak dolgoznak. Az Ipoly szabályozásával megmenekültek a pusztító kiöntésektől, és az, a ma már fantasztikusnak tűnő terv, amely szerint a község helyén valamikor majd víztározót építenének, ugyancsak a legendák világába sorolta önmagát. Volt itt már tengeröböl, szubtrópi- kus, babérfákkal, pálmákkal, magnóliákkal fenyőfélékkel — azok nyomait őrzi a kvarc, a kövesítő anyag. Azt mondják a tarnóciak, hogy szép, tiszta időben innen egyes dombokról ellátni a gácsi várig, Gácsig, ahol a valamikor az egész K. u. K. hadsereg részére a posztót szőtték, de a legendák világa itt is tudni vél egy egykor volt föld alatti alagutat, amely a ma is lakott — két család vette meg felesben — szépen karbantartott úgynevezett Le- hoczky-kastélyt a gácsi várral kötötte össze. Azt viszont hiába is keresgélné az idegen, amiről a Nógrádi útikalauz beszél: itt a széles főutcán nemhogy sorokat, de külön egyes házakat is nehéz ma már találni a szép ol- daltornácos otthonokból. Átépültek a 40—80 éves egykori parasztházak rendre, sorra. Sőt, jó néhány kétszintes új ház is tarkítja a mai főutca képét. Közülük is a cigány származású munkásé, családjáé, Botos Ignácé a legkedvesebb a krónikásnak, hiszen csak júliusban lesz két esztendeje annak is, hogy megírtuk: a majd százesztendős parasztház helyén az egész nagy család összefogásával újat épít Botos Ignác. Bizony elkészült időre, most a pucolás következik, tetszik is mindenkinek a faluban, együtt örül mindenki Botosék szép házának, mert ez a megvalósult remény, az erős, példás igyekezet munkában, felemelkedésben. Ha a tornácos, közepén kiha sasodó, oszlopos szép házak át is épültek Ipolytarnócon — nem úgy a gazdasági épületek! Ilyen magát őrző egykori falusi életet, munkát, állattartást dokumentáló pajta, és istállósort talán sehol sem látni már Üyen nagy számban és szomszédságban. Hát nem is csoda, ha megmaradtak, hiszen tarnóci puhakőből épültek, és ha a házban más élet járja, átépítése szinte elkerülhetetlen is, a gazdasági épületek azért megmaradnak, szolgálnak kinek-kinek, ahogy a gazda akarja. Telek Sándor tanácselnök-helyettes — téglagyári nyugdíjas — portáján, gazdasági épületének tetőkiszögelésén meg már negyedszázada fészkelnek a gólyák. „Ötöt is költenek minden évben, akkor aztán heten elszállnak valahová, de mindig csak kettő tér vissza belőlük...” — mondja a mai Tarnóc mai elöljárója a társadalmi megbízatásban. A régi életből is csak a sok munka emléke maradt — két fiúk távol él a háztól, szép jövővel mind a ketten — „valamikor itt nagyban ment a zöldségtermesztés, különösen a szabadföldi paprika, de még inkább a paradicsom, az uborka, a káposzta. .. Na és az állattartás, hát ebből élt a tarnóci ember nagyon sok, nagyon kemény munkával! A zöldségtermesztésnek ma már nyoma sincs olyan mértékű, mint régen, és az állattartás is bajos ott, ahol több műszakba járnak. ..” A Dónkók, Kovácsok, Vargák faluja a jövőt látja az ősfenyő rajzolatában. T. P. L. Képek: Kulcsár József „Itt valamikoi juhhodály volt. . üres az istálló Helyben csak az alsósok tanulnak A legtöbb idős tarnóci ma ía dolgozik. • •—
