Nógrád. 1982. május (38. évfolyam. 101-125. szám)
1982-05-06 / 104. szám
Kell-e nekünk elektronika? r Vissza a természetbe! Rousseau szállóigévé lett szavai ma különösen időszerűek, hiszen nemcsak tudományos-fantasztikus olvasmányainkból tudjuk, hogy hovatovább saját vívmányaink hatalmasodnak el rajtunk. A természetes életre vágyakozva azonban nemegyszer a mindent tagadás túlzásába esünk. Miközben pocskondiázzuk a technika vívmányait, reggel első dolgunk, hogy bekapcsoljuk a rádiót. Aztán telefonon megszervezzük másnapi programunkat. A munkahelyünkön előkerül a mini számológép, hogy végrehajthassuk vele a nagy számítógéppel kibocsátott utasításokat. Este leülünk a tévé elé, vagy lágy szintetizátorzenét hallgatunk. , A hevenyészett példa is igazolja, hogy az elektronika, ■mi néhány évtizeddel ezelőtt még a világ nyolcadik csodájának számított, ma már nélkülözhetetlen tárgyaink „lelkét” jelenti. Túlzás nélkül megállapítható, hogy az elektro- nizálódás mértéke, színvonala egyik legbiztosabb jele egy ország gazdasági fejlettségének. Az elektronika fejlődésére a szédítő gyorsaság jellemző. A gyártmányok erkölcsi kopása 3—5 éy, vagy ennél is rövidebb. Az iparágban évről évre 10—12 százalék az új konstrukciók aránya. Hol a helyünk, nekünk magyaroknak ebben a minden mást fölülmúlóan gyors haladásban? Hiba lenne tagadni, hogy meglehetősen nagy a lemaradásunk, a világ élvonalához képest. Szembe kell néznünk a ténnyel: ha tovább nő a távolság köztünk és az élenjárók között, egész gazdaságunk nemzetközi versenyképessége forog kockán. Hiszen az elektronika a termelés és irányítás egész rendszerét áthatja. Olyan időket élünk, mikor nem dúskálunk a fejlesztésre fordítható javakban. Alaposan meg kell gondolni, hogy mire költjük a pénzt, annál is inkább, mert egy-egy hosz- szú távú program bizonyos kényszerpályát jelent, nemcsak eredményességét tekintve, de a költségekben is. Ezért nem csoda, hogy alapos megfontolás előzte meg a Minisztertanács tavaly decemberi döntését, amely az elektronika központi fejlesztési programjáról határozott Joggal kérdezheti bárki: ha ilyen ütemű a fejlődés a világban, nem dobjuk-e ki feleslegesen a milliárdokat pusztán azért, hogy a legjobbak mögött haladhassunk? Nem vitás, ha az elektronika minden ágában a csúcsot vennénk célba, aligha jutnánk a japánok, amerikaiak, franciák közelébe is. Ezért a tízéves program az alkatrészek, részegységek fejlesztésére, gyártására összpontosítja az erőket. •Azaz: a hazai szakembergárda megkereste azokat a Stratégiai pontokat, ahol van keresnivalónk. ■ Első lépég a híradástechnikában már alkalmazott építőelemek, szerelvények egységesítése, és a KGST-országok- kal egyeztetett alkatrészcsére. Nem titkoltan a mikroelektronikai alkatrészgyártás az a viszonylag szűk, ám annál bonyolultabb terület, ahol a nemzetközi színvonal meghaladása a cél, és nem a hátrányok ledolgozása. A legnagyobb ellenfél most, a kezdet kezdetén nem a világpiac, hanem az idő. Éppen ezért a tervek szerint 1985-ben indulni kell a tömeggyártással. A feladat nehézségét jelzi, hogy vadonatúj technológia honosítására, gyors fejlesztői eredményekre, és — főként a Szovjetunióból — licenc, know-how, gépek vásárlására van szükség. Mindez csak úgy lehetséges, ha a kutatás-fejlesztés, gyártás és értékesítés láncolatának megújítása, azaz — divatos szóval — az innováció egy kézben összpontosul. A programban részt vevő öt kutatóintézet, és tizenhat vállalat, szövetkezet egytől-egyig az átfogó tervből vállal részfeladatokat. Az erők koncentrálására pedig megalakul a mikroelektronikai vállalat, amellyel remélhetőleg nem a „hivatalok” száma gyarapszik majd, hanem igazi gesztor, rendszergazda kerül a program élére. Mi magyarok, hajlamosak vagyunk arra, hogy végletesen gondolkozzunk saját dolgainkról. Nemrégiben áradozott egyik ismerősöm a buborékmemóriáról ami csodákra képes ez adatok tárolásában, feldolgozásában. No, persze azok, „odaát” már itt tartanak — morogta ismerősöm. Nyilvánvalóan elkerülte a figyelmét a hímek az a részlete, hogy a világszínvonalú termék a Központi Fizikai Kutatóintézet mérnökeit dicséri. A most induló elektronikai programhoz a személyi, a szakmai és szervezési feltételek teljesítése mellett még v'alami szükséges: ki kell kerülni a kivagyiság és a kishitűség zátonyait. Gazsó L. Ferenc Tallérok, csókok, ostyák Kistermelőket von be az édesipari lisztesáruk választékának bővítésébe a Nógrád megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat. Tapasztalataik szerint mind fajtában, mind minőségben a vevő simára is észrevehetően gazdagítja a kínálatot az iparosok készítette lisztesáruk forgalmazása. Balassagyarmatról — ottani készítők műhelyéből — szereznek be például sajtos tallért, téli fagyit, kókuszcsókot, töltött ostyát, valamint rövidesen sodort ostyát. A választékbővítés céljából megyén kiviül sütőipari vállalatokkal is felvették a kapcsolatot az élelmiszerkereskedők. Nógrád határain túlról hoznak például képviselőfáhkot, habrolót, desszertet szűkebb pátriánk üzleteibe. Mindkét irányú kapcsolataikat folyamatosan továbbfejlesztik. Szénváiík a munkahelyen Számos intézkedéssel, tekintélyes pénzmennyiség föl- használásával kívánja jobbítani üzemeiben a munkakörülményeket a Nógrádi Szénbányák. Védőruha, védőeszköz beszerzésére, ápolására például hét és fél millió forintot kívánnak költeni ebben az évben. Az öltözők, fürdők bővítésére, fejlesztésére csaknem tizenegy és fél millió forintot szánnak. Ezeknél lényegesen nagyobb összeget: kis híján huszonkettőmillió forintot fordítanak a dolgozók munkahelyre, illetve onnan hazaszállítására. Ezt a pénzt a termelési költségből fedezik az illetékesek. Az üzemi étkeztetésre előirányzott négymilliónyolcszázezer forint három for. rásból állt össze: a termelési költségből származó több mint félmillión kívül 1 millió 800 ezret a beruházási alapból, 2 és fél milliót a jóléti-kulturális alapból teremtettek elő. Piacfoitárás — reklámmal Televíziós hirdetéssel kívánja élénkíteni piackutató tevékenységét két salgótarjáni üzem. A síküveggyár és a tűzhelygyár él azzal az alkalommai, amit a tv propaganda- osztálya kínált föl a labdarúgó-világbajnokság idejére. A Mundial alatt jelentős kedvezményekkel reklámozhatják portékáikat az egységek. Az akcióval a két megyénkbe- li gyár különböző, eddig nem kellően ismert termékeinek kíván nagyobb hírverést csapni. A két-két, tizenöt, illetve harminc másodperces film elkészítése 45—45 ezer forintba kerül, kedvezményesen. A sugárzás árát külön fizetik meg; a pálfalvai üzem előreláthatólag mintegy százezer forintot szán e fontos kereskedelmi „megmozdulásra”. Ök elsősorban az építészek figyelmét kívánják felhívni néhány speciális, a filmben konkrétan megnevezett gyártmányukra. Mind a négy film forgatását a jövő héten végzik el, budapesti bemutatótermekben. DGROFIL-munka a város két végén Két nagyobb munkával foglalkozik májusban az AGRO- FIL Építőipari Szövetkezeti Vállalat. Az egység lakásokat épít a megyeszékhely Gorkij- lakótelepén, és oktatási központot állít össze a város északi végében. , Egy összesen kilencvennyolc lakásos épülettömb hátralevő negyvenkét otthonát készítik el a pálfalvai munkahelyen. Ezzel a munkával még ebben az évben elkészülnek; a lép- csőházankénti átadást rugalmasan a lehetőségekhez igazítják. Jelenleg szakipari munkákat végeznek a házban az AGROFIL emberei. Befejező szakipari szerelőmunkák foly. nak a SZOT oktatási központjának épületén is: a víz- és gázvezetéket, a fűtést, a villanyt szerelik a szakemberek. Ezzel a munkával is idén készülnek el; a beépítendő nagyobb bútorok megérkezésének időpontjától függően. Eredmények és ellentmondások ■ ■ Üzemi feladat a takarmánygazdálkodás A megye mezőgazdaságának elismerésre méltó eredményeit némileg elhomályosítja a takarmánytermesztés nem éppen magas színvonala. Ez egyben gátat is szab az állattenyésztés még lendületesebb fejlődésének és a gazdaságosságnak is. A nehézségek mellett azonban az utóbbi évben olyan előrelépés következett be, amelyről nem venni tudomást éppen olyan hiba volna, mint jelentőségét eltúlozni. ☆ — Mi jelenti a takarmánytermesztésben a legnagyobb gondot? — a kérdésre Zán- doki Béla, a megyei takarmányozási és állattenyésztési felügyelőség termelésfejlesztési osztályának vezetője válaszol. — A legnagyobb probléma pontosan a termesztés, s ez üzemi feladat, amellyel minden gazdaságnak saját magának kell megbirkóznia. Az alacsony színvonal ellenére Nógrádban nőtt a jó ta- karmányellátottságú üzemek száma az előző évekhez képest, és javult a betakarított takarmányok minősége és tápanyagtartalma is. Persze, még mindig vannak olyan kellemetlen jelenségek, mint például az, hogy a silókukorica termőíerületének növelésével együtt csökkent a termésátlag. — Miben történt a legnagyobb előrelépés? — A takarmányozás szak- szerűségében, egyes takarmányok beltartalmi értékének javulásában. Erre a legjobb bizonyíték, hogy viszonylag több állati terméket állítottak elő, kevesebb takarmányból. Csak egy tételből, az abrakból, mintegy 13 millió forintos megtakarítást értek el a nagyüzemek 1980-hoz képest. — Abrakfelhasználásban Nógrád mindig az élen volt országos viszonylatban. Sikerült megőrizni előkelő helyükéi? — Bár osszágos adatok még nincsenek, az előzetes jelzések szerint, igen. Tavaly a megyében egy liter tejet 37 deka abrakból állítottak elő, de egy kilogramm sertéshús előállításához 3.85 kilogramm, ugyanennyi marhahúshoz 4.23, juhhúshoz 5.79 kilogramm abrakot használtak fel a nagyüzemekben. Valamennyiből kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt. — Emellett szinte érthetetlenül hat, hogy több olyan gazdaság is van, amelyben évről évre rendszeresen takarmányhiány jelentkezik, az állatállományának áttelelte- tése nehézségekbe ütközik, csökken a termelésük, drágul a tartásuk... — A megyében hét olyan üzem van, ahol a tervezett termelési színvonal — takarmány-, illetve tápanyaghiány miatt nem biztosított. Ezekre a gazdaságokra érvényesek az előbb mondottak. — Az utóbbi években mind nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a nagyüzemek a növénytermesztés melléktermékeinek és a gyepek termőterülete jobb kihasználásának. Mindkettőnek nagy gazdasági jelentősége van. Melyek azok a gazdaságok, amelyek élen járnak ebben? — A múlt évben 15 százalékkal több műtrágyát juttattak ki a gazdaságok gyepterületükre mint egy évvel azelőtt, Mintegy 15 ezer hektárnyi terület — a gyepek 70 százaléka — részesült tápanyag-visz- szapótlásban. Sajnos, a szárazság miatt ez nem hozta a várt eredményt, hiszen a megyében mindössze 139 hektárnyi öntözött gyepterület volt 1981-ben három nagyüzemben. A legelőhasználat korszerűsödését villanypásztorok beállítása jelzi, valamint az, hogy mintegy 800 hektáros területen telepítettek új gyepeket hárommillió forintnyi állami támogatásból. A KPM összes területének termését 37 százalékban értékesítette, a többit ellenszolgáltatás nélkül felajánlotta az állattartóknak. A vízügyi igazgatóság pedig gyepterületének 80 százalékát zöldfűként, a többit szénaként értékesítette. A gyepgazdálkodásban igen jónak mondható az endrefal- vai és a szécsényi termelő- szövetkezet, példájuk követésre méltó. — És a melléktermékek? — A mezőgazdasági melléktermékek felhasználása várhatóan csökken a következő időszakban. Ennek oka a kukorica és a cukorrépa területének csökkenése. — Már az előbb említette, hogy e takarmánytermesztés üzemi feladat, a jelenlegi gondokat is a gazdaságoknak kell megoldaniuk. Miben tudnak mégis segíteni az üzemeknek? — Hosszú idő óta minden évben kiküldjük valamennyi gazdaságnak a takarmányigényt. Elvégezzük a takarmányok beltartalmi vizsgálatát, folyamatosan ellenőrizzük a takarmányok felhasználását, segítünk a géptársulások szervezésében. Nemrégiben Alsótoldon és Nézsán alakult ilyen. Ismertetjük a gazdaságokkal az új takarmányozási módszereket, tartósítási eljárásokat, termesztési technológiákat. Idén például Kazáron és Varsányban megkezdik a magas fehérjetartalmú kukorica termesztését és etetési kísérletét. Z. T. A háttéripar háttere A* öntvények elnagyoltak, pontatlanok — sok belőlük a lefaragnivaló. Az alkatrészekről és részegységekből rend- szertelen az utánpótlás — a felhasználók igényeinek sem mennyiségben, sem pedig minőségben nem felelnek meg. A nagyvállalatok arra kényszerülnek, hogy saját maguk gondoskodjanak alkatrészről, félkész termékről, öntödéről — következésképpen ezek a kapacitások kihasználatlanok. Másutt viszont hiába szaladgálnak fűhöz-fá- hoz: képtelenek gyártót találni. Mindez arra utal, hogy az információs rendszer sem megfelelő — nem tudni, hol és milyen tevékenységre van szabad gyártókapacitás. A kereskedelem jelenlegi formái sem alkalmasak arra, hogy a gyártás és a felhasználás között az összhangot megteremtsék. Nem használjuk ki (a háttériparban sem) a nemzetközi munkamegosztásban, így a KGST-országokkal való együttműködésben rejlő lehetőségeket. A felsorolás tömör, kizárólag negatívumokat, gondokat, nehézségeket tartalmaz. Viszont kétségtelen, hogy a hazai háttéripar több problémával küzd, mint amennyi sikerrel büszkélkedhet. A helyzet javítására a kormány intézkedéseket hozott és a háttéripari fejlesztéseket (természetesen a gazdaságossági feltételek teljesítése mellett) a hitelezési gyakorlat is előnjfben részesíti. A háttéripari beruházások állami támogatásra ugyancsak számithatnak: az Állami Fejlesztési Bank kétmilliárd forint odaítéléséhez pályázatot hirdetett meg. Mérséklődött a kis- és a középvállalatok hátrányos megkülönböztetése azáltal, hogy szűkítették az engedélyhez kötött gyártható termékek körét. A különböző országos irányítószervek és tárcák is felkarolják a háttéripar ügyét. Eddig tehát a gondok és a lehetőségek; a kérdés, hogy utóbbiak megszüntetik-e az előbbieket? Ezt összegezték nemrégiben az Ipari Minisztériumban tartott értekezleten, ahol a háttéripari termékek fejlesztésében, gyártásában, forgalmazásában és fel- használásában érdekelt vállalatok vezetői, szakemberei vettek részt. Az ipari tárca egyébként a háttéripari nehézségek megoldása érdekében összesen 16 munkacsoportot és egy koordináló bizottságot hozott létre. Sok gonddal kellett szembenéznie az öntödei és kovácsolt előgyártmány munka- csoportnak, ám a javaslatok nem sok újat tartalmaznak. Jóllehet az öntvények minősége állandóan romlik, változatlanul sok a ráhagyás, és a pontatlan méret A felhasználók nehézségeit szaporítja, hogy az öntödék zöme egy i műszakos, jelentős részük a fővárosban található, ahol nehéz fizikai munkára szinte lehetetlen embert kapni. Hasonló gondokkal küzdenek a képlékenyalakító üzemek is. Javult viszont a helyzet a szerszámellátásban: a szövetkezeti ipar és néhány mező- gazdasági nagyüzem bekapcsolódott e fontos háttéripari termékek gyártásába. Nagy teljesítményű, sokoldalú berendezés segítségével egyszerre kerül a kukorica-vetőmag a földbe a műtrágyával és a talajfertőtlenítő anyaggal a pásztói termelő- szövetkezetben, ahol az eső áztatta föld ugyan késleltette a tavaszi munkát, azonban a lemaradást jó szervezéssel sikerült behozniuk. A Nagy Sándor vezette traktor előtt nincs akadály, a munkagép 12 sorban folyamatosan ülteti a vegyszerrel keveredő magokat. Szálkái József szerelő — képünkön — csak néha ellenőrzi az adagolószerkezetet, hogy kellő mélységre és távolságra kerüljön a kukorica. — kulcsár — Jóllehet a különböző kötőelemek, rúgok, vasalások, csavarok előállítása a háttériparon belül az egyszerűbb tevékenységek közé tartozik, itt sincs minden rendben. Mert a háttériparnak is van háttéripara. Vagyis: a kötőelemgyártást olykor az alapanyagvagy szerszámhiány hátráltatja. Mind azon által a vállalatok és szövetkezetek „frigyéből” remélhetőleg hamarosan megszületnek a nagy és kis sorozatú csavarok, rugók, alátétek, anyák, szegek, sasszegek és így tovább. A háttéripar helyzete elmozdult a holtpontról. A kezdeti eredmények helyett azonban — éppen a gyors megoldás érdekében — továbbra is a nehézségekre és a lehetőségekre kell és érdemes összpontosítani. P. M. NÓGRÁD - 1982. május 6., csütörtök 3
