Nógrád. 1982. május (38. évfolyam. 101-125. szám)
1982-05-30 / 125. szám
Százötven kisgyermek napközis elhelyezését biztosítják a diósjenői óvodában, ahol a tágas kertben ideális feltételek között tölthetik idejüket a kicsinyek. — kj — ( Megkérdeztük: Miért drágák az iskolai kirándulások? Tavasszal rendszerint fellendül az utazási kedv, s április végétől, május elejétől egyre több iskola tanulói kelnek útra, hogy hazánk kies tájaival ismerkedjenek. Ezek a kirándulások nem mindig és nem minden szülő tetszését nyerik el. Ügy érzik, a kelleténél költségesebbek. Az utazási költség mellé pénzt kell adni élelemre, általában napi száz forintot. Ugyanakkor a gyerekek még elemózsiát is visznek magukkal, a legtöbben nem is keveset, hiszen a szülők biztonságban szeretnék tudni ebből a szempontból is csemetéiket. — Miért drágák az Iskolai kirándulások? — erről kérdeztük az egyik legilletékesebbet, Kélovits Gézát, az IBUSZ Nógrád megyei igaz- gatóját. — Ennek sok összetevője van. De megjegyezném, hogy nem minden utazás költséges. Főleg azok az utak drágák, amelyekből kihagyják az utazási irodát. —- Ez meglepő. Hogyan érti? — Ügy, hogy az utazási irodának kiterjedt üzlethálózata, kiterjedt kapcsolatai, sok éves tapasztalatai vannak a szervezésben, míg az iskolák természetes okoknál fogva ilyenekkel nem rendelkeznek. Általában oda viszik a diákjaikat, ahol egy-egy tanáruk már járt. Persze azóta változhattak a körülmények, több szempontból is megnövekedhettek a bizonytalansági tényezők. Tehát, ami első látásra olcsóbbnak és biztonságosnak látszik, a valóságban nehezebb és körülményesebb, drágább is. Hiszen az útra tartós fogyasztásra alkalmas élelmiszereket kell vinni, megfelelő mennyiségű zsebpénzt. — Az utazási iroda viszont — így mondják — mindenféle szolgáltatást felszámol... — Az iroda nem követel pénzt azért, amit nem végzett el. Elfogadható árakat kínálunk a kirándulóknak, és biztonságot. Előre le tudjuk kötni a szállást, étkezést, programot. Egy komplett ebédet például 30 forintért tudunk biztosítani, étteremben, kiszolgálással, tehát kényelmes, kulturált körülmények között. Ha igénylik, idegenvezetőt is adunk. A lényeg, hogy Időben szóljanak nekünk. Akkor minden kívánságot teljesíthetünk. Például az őszi iskolai kirándulásokra már most nem árt gondolni. • — ok — Vanyarci fényképek Színes fényképek peregnek. Piros, zöld, kék sokráncú szoknyákba, fehér ingbe, hímzett kozicskába öltözött vanyarci asszonyok láthatók rajtuk, a nemzetiségi népdalkor tagjai. Nem írhatjuk a szóhasználat szerint, hogy pávakör, mert azt az asszonyok nem szeretik. Asszonyok? Ma már ez sem ilyen egyértelmű, hisz tizenhat-tizenhét éves lányok is énekelnek a népdalkörben, s van citerás és tangóharmonikás férfitagja is az együttesnek. 1973-ban alakultak, Hugyecz Antalné, a vezetőjük, azóta tanácselnök lett. —■ Tavaly a szövetkezeti népdalkörök és falusi kórusok minősítő versenyén jónak ítéltek bennünket. Forgatjuk a népdalkor történetét nyomon kísérő fényképalbumot... Gyulai kirándulás, fellépés a , budapesti Ikarus művelődési házban... — Sok vanyarci dolgozik az Ikarusban, az éneklő asz- szonyok közül is néhányan. Szoros kapcsolatunk van így a gyárral, a decemberi öregek napján az ő nyugdíjas- pávakörük lépett fel nálunk. S szocialista brigádjaik játszóteret építettek a vanyarci gyerekeknek. Ez a felvétel már itt, Vanyarcon, a nemzetiségi napon készült, szeptemberben. Felléptek a maglódiak, tatabányaiak, né- zsaiak. Ezekkel a csoportokkal is eleven kapcsolataink vannak, nem egy alkalomra korlátozódik a barátság, — Milyen dalokat szeret a csoport? — Leginkább az új stílusú népdalokat, de azért énekeljük a régi vanyarci nótákat is. A fiatalabbak már nem mind beszélnek szlovákul, nem értik a dalszövegeket, de szeretnek énekelni, hát megtanulják hallás után. Az avatott fülű észreveszi kinek nem anyanyelve a szlovák, de a közös éneklésben nem feltűnő. Hugyecz Antalné tanácselnöki minőségében folytatja: — A szlovák nyelv oktatását szeptembertől újra megoldottnak tekinthetjük. Négy év után újra lesz szlovák szakos pedagógusunk. Most államvizsgázik Pozsonyban. Titkon remélem, a népdalkor vezetését is átveszi majd tőlem a talpraesett pedagógus. Mert nekem már régóta nincs szabad vasárnapom a próbák, fellépések miatt. Ha már az oktatást érintettük, a Vanyarci Általános Iskoláról kérdezem az elnöknőt. — A falu kulturális életében aktívan tevékenykednek a pedagógusok. A TIT helyi szervezete gyakran rendez előadásokat, s az előadók az iskola tanárai közül kerülnek ki. A nemzetiségi nap szervezésében is jelentős rész hárult a tantestületre. Persze túlterheltek, mint mindenütt. Remélem az új iskola felépültével azért újabb lendületet kapnak majd, annál is inkább mert afféle kulturális centrumnak szánjuk az iskolát. A községi klubkönyvtár lehetőségei az alacsony minősítés miatt elég szűkösek, nincs főállású népművelőnk. ☆ Tomka Aladárné ’ az általános iskola igazgatója óráról jön éppen. Az iskola délutáni dolgairól kérdezzük, a kötelezőn túl mit ad az iskola a diákságnak. — Egy ilyen kis lélekszámú településen, mint a mienk korlátozottak a szabad idő hasznos eltöltését biztosító lehetőségek. Kétszáz tanulónknak tízféle szakkört indítottunk év elején, s már a negyedikesek is járnak a szakkörökbe. Évente többször szervezünk budapesti színház-, bábszínház-, opera- látogatást. S ha már a fővárosban vagyunk, megnézünk egy-egy múzeumot, történelmi emléket is. Feljegyzéseink bizonyítják, hogy a gyerekek nem egyszer-egy- szer jutnak el az operába, színházba, többször jelentkeznek, s ez a már kialakult igényt feltételezi. Táborozásokat, kirándulásokat szervezünk az ország különböző részeibe, jártunk a Magas- Tátrában, tavaly nyáron Moszkvában is voltunk. Miután megismerkedtek a gyerekek az illető város, országrész nevezetességeivel, vetélkedőt rendezünk a szerzett ismeretekből. A jutalomtárgyak is az újonnan felfedezett helyhez kapcsolódnak. Ezek a kirándulások nekünk, tanároknak is jók, mert rejtett nevelési hibákra bukkanunk rá, amit aztán kiküszöbölhetünk. — Sikeres tánccsoportja is van az iskolának... — Régi vágyunk és igé^ nyünk valósult meg tavalf októberben. Végre, a Budai házaspárban megfelelő táncoktatókra találtunk. Bár ők nem dolgoznak az iskolában — Budai Gábor a káliéi téesz mezőgazdásza, a felesége ped;g Vanyarcon óvónő — remekül bánnak a gyerekekkel, fegyelmezett, jól szervezett próbákat tartanak, eredményesen dolgoznak. ☆ Az óvodába épp alvásidőben érkezünk, Budai Gá- borné a csendes hálóból lépett ki. — Gödöllőn, az agrártudományi egyetem csoportjában táncoltunk a férjemmel. Gábornak egyébként C kategóriás táncpedagógusi képesítése is van. Itt, az iskolában is, a szülőkben is, a gyermekekben is már meglévő igényre találtunk, s bennünk is megvolt a készség, az akarat. Csak az objektív feltételekkel van baj, a próbaterem kicsi, legalábbis negyvenöt-ötven gyereknek az. a célnak sem megfelelő, hideg, nincs zongora, énekkel kell kísérnünk magunkat. Ennek ellenére nyilvánvaló eredményeket mutatott már fel a csoport. Az októberi megalakulás után a februári falugvű'ésen debütáltak. A premierre példás gyorsasággal varázsoltak egyforma ruhát a gyermekekre, és ez a szülők, a tanács, az iskola jó hozzáállását, készséges voltát dicséri. — A megyei bemutatón is jól sikerült a szereplésünk — mondja Budainé — továbbjutottunk Egerbe, ahol Borsod, Heves és Nógrád válogatott együttesei léptek szín. padra. A kritikus zsűritől pozitív értékelést kaptunk, s mivel a külső megjelenést is erősen bírálták, szóvá tették, hogy nincs csizmánk. A remény megvan a hiányosság pótlására, Most dunántúli és szlovák táncokat táncolunk, a férjem koreográfiájával. A csoport fel- készültségének ez felel meg leginkább. De hamarosan sor kerülhet a vanyarci táncokra is, csak előbb össze kell gyűjteni, fel kell dolgozni őket. A szülők hajlandók megcsinálni a gyerekeknek a vanyarci népviseletet. — Ez elég nagy munkai — Igen, de végül is, mindig csinálni kell valamit a munkaidőn túl is. Valami hasznosat... Vasárnapi beszélgetések Illik tudni, hogy mi illik? Ki sejtené, hogy például a köszönés eredetileg a kézfeltartásból alakult ki, s e mozdulat hajdanán az őserdők mélyén azt jelentette, hogy az illető nem akar embertársa életére törni. Nos, valahol itt kezdődhetett az illemtörténet, melynek mára könyvtárnyi irodalma lett, s jó része csak arra való, hogy a letűnt korok furcsaságaiként mazsolázzuk, másik részük pedig olyany- nyira beivódott mindennapi magatartásunkba, szokásainkba, hogy föl sem merül eredeti jelentése. Az „utca embereit’ faggattam: a különféle nemzedékek, hogyan értelmezik az illemet, miként értékelik, minősítik? Amikor a húszas-harmincas évekről esik szó, hajlamosak vagyunk a „művelt úriember” szemszögéből közelíteni az általános „illemkép” felé, pedig a többség körülményeiről hitelessebben vallanak, mondjuk az egykori summások. Kiknek nem készültek illemkódexek, s szokásaikról is csak néhány írásmű tanúskodik. — Ma sokkal jobban tisztelik az idősebbeket, a nőket... a fiatalok udvariasabbak. rendesebbek, mint a mi időnkben — mondják egyöntetűen a pásztói idősek napközi otthonának a lakói —, mert akkor az életkörülmények mindenre rányomták bélyegüket. Hat hónapon át a szó szoros értelmében látástól vakulásig dolgoztunk, kint az uraságok földjein, az éjszakát pedig a barakkokban töltöttük. Ha a sorok között egy kicsit pihentünk már a pallér emelte a nádpálcát... — Este pedig csak annyit kiáltott: alj alá! — veszi át a szót egy idős asszony, aki a hajdani Tisza Kálmán-birto- kon summáskodott, heti egy- egy kilogramm szallonnáéi't, marhahúsért, s fél kiló sóért — Amikor megfőztük a vacsorát a fiúk szájharmonikáztak, citeráztak, s hozzá énekeltünk, beszélgettünk. Szép szót, udvariasságot mi csak egymástól kaphattunk, summás a summástói. Mint egy nagy család úgy tartott össze bennünket az az embertelen munka, meg a nyomortanya... Tudja, minket, fiatalokat akkor az sem zavart, hogy éjszaka patkányokat kellett kiűzni a barakkból, mert a létünkről volt szó!’ Most pedig megbecsülnek, szeretnek bennünket... most is itt voltak köszönteni a gyerekek... jönnek segíteni a brigádok, szóval nagyon jó itt Szavaikból sorra kiderül, hogy ők valóban ott voltak az emberi tűrőképesség határán, s ez csak akkor volt lehetséges, ha egymás iránt maximális tisztelettel viseltettek. Életükben oly kevésszer adatott meg akkoriban a jólét, hogy hozzá képest a maiak paradicsomi viszonyok, noha most is megkeserítheti egykét dolog a helyzetüket, például, ha valaki öregkorára sem sajátította el a közösségbe való beilleszkedés szabályait. — Kérem, van itt egy ember — mondják súgva-búg- va —, aki miatt nincs nyugodalmunk! Mert folyton durva megjegyzéseket tesz, dirigál és fölényeskedik, mert ő valamikor mérnök volt. Mióta itt van, félünk... szóltunk már többször is erről, de minden marad a régiben. Csak ez a dolog rendeződne el... Már Szókratész úgy beszélt az ifjúságról harmadfél évezreddel ezelőtt, hogy a rossz modorúak, semmibe veszik a tekintélyt, zsarnokok, feleselnek szüleikkel, sokat fecsegnek, de hadd ne soroljam e szörnyűségeket tovább, hiszen éppen az előbbi sorok, vélemények is ellene szólnak. Kétségtelen viszont, hogy ma sincsenek kevesen, akik a görög bölcshöz hasonló jelzőkkel titulálják a fiatalokat. — Kezdjük az étkezéssel! — mondja egy harcias s-i pedagógus, amikor a fiatalok illemtudásáról kérdem. — Böfögnek, csámcsognak, ször- csögnek. Aztán nézzük az udvariasságot: némelyik legény még arra sem képes, hogy ha, mondjuk az iskola előtt már egy órája érzékenyen búcsúzik a leánytól, legalább viszonozná köszönésemet. Itt vannak a diszkók, melyek teljes hangulatvilágításban, értsd: a sötétség leple alatt, s fülsiketítő hangzavarban zajlanak... — Miért, az iskolában nem tanítanak illemet? — vetem közbe. — Miért kell mindent az iskola nyakába varrni?! — kérdez vissza sértődött hangon. — Ezt a legkönnyebb! Az iskolában édeskevés az idő arra, hogy olyan dolgokat tanítsunk, amit a nebulónak egyébként is tudnia kellene. S ha otthon nem kapnak kellő felkészítést, hiábavalóak az erőfeszítéseink. Bizonyára közelebb jár az igazsághoz az az iskolaigazgató, aki szerint: — Azt szeretnénk, ha úgy cselekednének a gyerekek, ahogyan mi — nem! Megpróbáljuk megtanítani őket arxa, hogy udvariasak legyenek, tiszteljék a másikat. De a gyerekeknek szemük van, s bizony alkalmanként képmutatóknak tartanak bennünket. És hogyan vélekednek a legifjabbak? Arra kértem a z-i ötödik osztályos kisdiákokat, írják le őszintén véleményüket a felnőttek példamutatásáról. Íme néhány jellemző sor: „Szeretnék már felnőtt lenni! Mert akkor nem kéne mindig az idősebbekre hallgatni, ugyanis állandóan csak a nagyokról van szó. Maguknak parancsolnak, nem szidja őket senki, ha nem köszönnek az utcán, vagy nem tudnak rendesen enni... Ha szüleim helyébe lennék, sok mindent másképp csinálnék, nem verném rögtön a gyereket, hanem türelmesen tanítanám. Rajtam pedig már eltört egykét fakanál... Az édesanyám nagyon szigorú. Édesapám is szigorú. A szomszédok között akadnak szemtelenek is. A tanárok pedig éppen olyanok, amilyennek lenniük kell. Csak egy dolog nem tetszik nekem: mindannyian azt hiszik, hogy én vagyok a legrosszabb a világon!” A húsz-egynéhány dolgozat felnőttképe nagyjából hasonló. Szerencsére „találni bennük” segítőkész, nevelő szülőket is. Ha elfogadjuk azt a megállapítást, miszerint a külső viselkedési formában az emberi magatartás lényegi vonásai jutnak kifejezésre, akkor mégiscsak illik tudni, hogy mi illik. S az sem árt, ha az ember ezt idejében megtanulja... Veszprémi Erzsébet Üdülésképtelenség Egy tübingeni pszichiáter szerint téves az az elképzelés, hogy minden fáradt, túlfáradt, vagy kimerült ember bármikor képes üdülni, ha erre alkalma kínálkozik. Véleménye szerint akadnak üdülésre, pihenésre képtelen emberek is. Az üdülésképtelenségre a következő jelek figyelmeztetnek: lelki eredetű testi panaszok, kábító- és élvezeti szerektől való függés, rendellenes epvoldalúság a hivatáshoz való kapcsolatban, lelki és idegrendszeri zavarok. vagy valamilyen rejtett betegség. Ilyen embereknek az üdülés, ha nem is káros, d£ legalábbis hatástalan. Ezeket az embereket helyesebben betegeket —, előbb meg kell gyógyítani és jobb, ha csak akkor mennek szabadságra. A kutató szerint: „ezek az emberek a hivatalokban rá- iuk erőszakolt szabadság alatt is folytatják munkájukat. megkétszerezett intenzitással, a vélt pótolhatatlanság ü-• -n. Ha mégis abbahagyják, akkor a hegymászást, vagy a műkincsek megtekintését is szigorú nrogram szerint, teljesítménymunka formájában, robotszerűen végzik”. Tanka László NÓGRÁD - 1982. május 30., vasárnap 5
