Nógrád. 1982. május (38. évfolyam. 101-125. szám)

1982-05-22 / 118. szám

Árva csárda Vendége az enyészet SzírákI sirámok rNincsen buli, balhé Petőfi Sándor Kutyakaparő Tersének sorai jutnak az em­ber eszébe, amikor Pásztó és Alsótold között található Bab­leves csárda árván hagyott épülete mellett visz el az út­ja­„Kivül-belül szomorú csár­da az A Kutyakaparő, Éhen szomjan szokott Itt maradni A jámbor utazó...” Az egykor híres-nevezetes Nyugdíjasok X diós Jenői Szentgyörgyi István Művelődési Házban mostanában eredményesen tevékenykedik a nyugdíjasok klubja. A különféle szervezett programokat rendszeresen mintegy negyven személy lá­togatja. A község Idősei a mi­nap Sellei Zoltán előadómű­vész műsorát hallgathatták csárdában, nemcsak a környék lakói, de az arra járó idege­nek is gyakran betértek egy kis pihenésre, leöblíteni az út porát. Ma már az enyészet az állandó vendég és betört ab­lakok, szemetes környezet, összetört cserepek helyettesí­tik a fogadóst. Erről a szán­dékos rongálók is gondoskod­nak. Az épület mindenki sze­me láttára megy tönkre. Ügy látszik a Pásztó és Vidéke ÁFÉSZ-nek nincs rá szüksége. szórakozása meg. A művész verseket adott elő, s diaképes előadásban számolt be közelmúltbeli háromhónapos utazásáról, me­lyet az Egyesült Államokban tett A találkozó költségeit a klub munkájának elismerése­képpen a közművelődési in­tézmény vállalta magára. L I. A vaodsztársaság igényét sem elégíti ki, azért mégis jó len­ne, ha az illetékesek mielőbb felfigyelnének a még meg­menthető kőépületre. A járási ifjúsági és úttörő­ház (régi nagymezői kastély) közelében lévő hajdani Bab­leves csárda ugyanis a Holló­kő felé vezető út mentén ta­lálható. A turizmus szempont­jából egyáltalán nem mellé­kes, hogy a kirándulók útköz­ben találnak-e felfrissülést, pihenést nyújtó vendéglátó- egységet.-..Még a nap sem süt itt úgy, mint máshol;. Bágyadtabb sugár a, Mintha szánakozva tekin­tette Ez árva csárdára." — mond­ja Petőfi a verse végén.; l'.eméljük a Bableves csár­da nem árválkodik sokáig. Hasznosításáról mielőbb gon­doskodnak és megvédik a pusztulásnak indult értékes épületet. 1 a. Pakol a vendéglős, egy bő esztendőnél nem bírta to­vább. Kerek perec meg­mondja, eddig is csak a pénzért csinálta, de belefá­radt, meg aztán félti a bő­rét. Mert nem volt ritka a rándalírozás, a tányértörés, az üvegzúzás... pedig hát jóformán ez a fiatalok első számú szabadidős-helyszíne. . Nézzük hát a másodikat! Ifjúsági klubnak nevezik, ám valójában messze áll tő­le. A negyven négyzetmé­ternyi helyiségben szana­szét heverő ütött-kopott be­rendezések, sörös, és boros­üvegek társaságában, a pi­szoktól szürke falon a nép­szerű együttesek és énekesek megfakult portréja, mindeh­hez a pókháló ad romanti­kus környezetet. Az egyik szekrény polcon a Klubveze­tők Kiskönyvtárának 4. kö­tete, amely azt taglalja, mily bőséges lehetőségek kínál­koznak a közösségteremtés­re. .. Rajta vastagon a por. Az utolsó rendezvényt itt 1980 decemberében tartot­ták, a vége az lett, hogy még jóval a záróra előtt az egyik főszervezőt leütötték. Azó­ta csak hébe-korba nyílt ki az ajtó. Ha jól emlékeznek a fiatalok, akkor kétszer, előbb az évnyitó, majd az évzáró KISZ-taggyűlést tar­tották itt. Hajdanán pedig —, aho­gyan az idősebbek említik — mozgalmas élet volt a faluban, de aztán jó pár éve csaknem teljes a pangás. Amikor a fiatalokat az utób­bi hónapok eseményeiről kérdem, két diszkót tudnak „fölsorolni”. Az újdonsült KISZ-titkár, Sztrehárszki András nemrég fejezte be középiskolai tanulmányait, most a szirdkl fiatalok ma­roknyi csoportja tőle vár valamiféle megújulást — Őszintén szólva, nem túl biztatóak a kilátások — mondja. — Sajnos, nagyon lezülött itt a fiatalság. Sok a verekedés, jóformán nin­csen „buli” balhé nélkül. Mert van egy neveletlen, ren­detlen társaság, s ők ahová belépnek ott tönkreteszik a többiek hangulatát is. — Nemrég volt a KISZ­taggyűlés. Hozott-e valami intézkedést a jobbításra? — öh, a taggyűlésen na­gyon. szerények voltak a nagyszájúak is, mert lent volt a járástól a titkár, s hát „kellett viselkedni”. Körül­belül húszán vagyunk az alapszervezetben, de egye­lőre nem nagyon látjuk a kiutat Az egyik KISZ-tag, Berki Hajnal közbeszól: — Beszéltünk egy zene­karral, ők azt mondták, he­tente egyszer eljönnének játszani ide a klubba. Igaz, kicsit drágán, de lehet, hogy megérné... — Vagy újra kezdődne minden elölről... nem len­ne szerencsésebb először egy „tettrekész” társaságot összeverbuválni — szólok közbe. Hamar kiderül, hogy az új vezetőségnek még nincs olyan elképzelése, ami a program gerincét jelent­hetné. Program sincs, noha jó néhány hónapja már zaj­lik az „akcióév”. — Vannak ígéretek — mondja András —, a párt­vezetőség például azt' aján­lotta, hogy segítenek a klub- helyiség rendbehozatalá­ban. Azt hiszem, az első lé­pés ez lenne, aztán egy ak­tív magot kellene kialakí­tani. Olyan fiatalokból, akikre mindig lehet számí­tani. Megcsinálnánk mi ezt a klubot saját zsebből is, csak látnánk az értelmét az egésznek! Végigbarangolunk a falu utcáin. Kellemes verőfény sütteti a házakat, az utcá­kon gyakran találkozni kó­száló, sétáló fiatalokkal. Akikkel szóbaelegyedünk, valamennyien kifogásolják, hogy „nincs egy hely, aho­vá mehetnének”, és hogy hétvégeken inkább átruc­cannak a szomszéd falvak rendezvényeire. 1 Ahogyan mondják az egyetlen sza­badidős-hely, ahol el tud­nak beszélgetni. Csak az a probléma, hogy némelyek­nek hamar a fejébe száll az ital... Itt kétszer próbálkoztak diszkóval, de mint a veze­nélkül..." tő mondta, nem volt kifizet tődő a rendezvény. Leg­utóbb a művelődési há« rendezett diszkót, ők sem sok sikerrel. — De hát ml lesz ezeW kel a fiatalokkal? — kér^ dezém Tari Gyula tanács­elnöktől, a pártvezetőség tagjától. — Bő egy esztendeje ke­rültem ide, s jócskán érzé­keltem ezeket a problémá­kat — mondja. — Legutób­bi pártvezetőségi ülésen na­gyon komolyan felvetődött a saját felelősségünk kér­dése is, s megbeszéltük; hogy mit kell tenünk. Ez most az egyik legfontosabb feladatunk, vagyis, hogy a KISZ-alapszervezet dolgait rendbehozzuk, s ezáltal tar­talmas programot valósítsa­nak meg a fiatalok. Először egy teljesen új KlSZ-veze- tőáéget hoztunk létre, úgy véljük, hogy az Andris al­kalmas ennek irányítására. A pártszervezet és a tanács segítségével egy állandó he­lyiséget kapna a szervezet, erre megfelel a jelenlegi if­júsági klub megfelelő átala­kítással. Úgy gondoljuk, hogy a KISZ-alapszervezet magvát a faluban működő Könnyűipari Gépgyártó Vállalat helyi egysége ad­ná, s fölvennék a kapcsola­tot az állami gazdaságban ténykedő KISZ-szervezettel is, akiktől ötletet, tapaszta­latot is kaphatnának. Azt hiszem, ha ezek a lépések megtörténtek, akkor megin­dulhat az érdemi munka, amely nem lesz könnyű, már csak azért sem, mert sajnos nagy hátránnyal in­dulnak. — Ne», túl derűlátó e* az elképzelés? — Jöjjön el egy év múl­va, s akkor meggyőződhet az eredményről is! Köszönettel vettem * meghívást, g megígértem, hogy egy esztendő múlva újra meglátogatjuk a szirá- ki KISZ-eseket. Remélhető­en, még lesz belőlük... Tanka László i \ A modern vonalú rádió mellett a falusi laká­sokból ismert Szűzanya­kép. — Vidróczki Bélapátfalván azületett — kezdi mondóká- ját az öreg, s már előzőleg megfigyeltem, milyen tisztán, világosan fűzi egymásba a szavakat. — Egerbe kellett berukkolnia — akkor még így mondták —, s a többiekkel együtt ott ült a kaszárnya ud­varán. Egy őrmester szalado- zott közöttük, igazgatta őket, ki, melyik századhoz kerül. Hogy véletlenül-e, vagy aka­rattal, nem tudom, rálépett Vidróczki lábára, aki villám­gyorsan felugrott, és két nagy pofont lekevert neki. A tár­sai azt mondták erre: Marci, téged ezért felakasztanak. En­gem ezért ugyan nem akasz­tanak fel, de még az egyenru­hát sem húzzák rám, felelte Vidróczki, aztán kisomfordált a kapun és bevetette magát a Mátrába. Ott pásztorembe­rekkel ismerkedett össze és összeszervezkedtek kisebb-na- gyobb lopásokra. Így kezdődött Vidróczki Márton, a Mátra híres-neves szegénylegények betyáréle­te. A régi öregek, akiknek utolsó nemzedékei a második világégés előtti évtizedekben „költöztek át a másvilágra”, kisgyermekként még ismer­hették is. A háború utáni me- sélők, akiktől a palócföld kró­nikása, Manga János is sok értékes adathoz jutott, már csak az apák és nagyapák el­beszéléseiből ismerték a népi és művészi fantáziát egy­aránt megtermékenyítő be­tyárkalandokat. Kecskés Ádám István — ugyancsak hallo­másból ismeri Vidróczki Már­ton történetét. Vidróczki Márton igaz legendája Elmondja: Kecskés Ádám István — Az első nagy elkötésük Sömör megyében volt — me­séli. — Huszonkét disznót hajtottak el és Vidróczki egyik barátjának, a Somoskő­újfalui Kis Ráknak a komá­ja értékesítette a balassa­gyarmati vásáron... Április végét mutatja a naptár, ám a melegnek híre- hamva. Ide látszanak a Mát­ra közelebbi csúcsai: Galya­tető, Ágasvár, Tyúkod, olda­laikról ideviláglik a frissen hullott hó. Pista bácsi is még naponta kénytelen „bepattin­tani” háromlábú csikókályhá­jába, mely egykettőre kiadja magából a meleget. — Egyszer Vidróczki az egyik Hutában mulatott, most Szentistvánnak hívják. Mond­ják neki: Marci, jön a vár­megye. Nem baj, ha csak egy jön — feleli hetykén és kért a kocsmárosnétól egy asz- szonyruhát A fejét kendővel bekötötte, a hátára vett egy kéve seprűgallyat, kezébe bo­tot, mert tél volt, csúszós idő, oszt indult lefelé a hegyen. Vele szemben meg jöttek a pandúrok, még köszönt is ne­kik: jó napót, urak! Azok meg kérdezték, látta-e Vid- róczkit. Nem foglalkozom én azzal — felelte, öt gyerekem van, azért viszem ebben a savanyú időben a seprőgaly- lyakat, hogy Bátonyban, Ma- conkán, vagy valahol kapjak egy kis krumplit, babot, lisz­tét érte. Jól van, de nagyon vigyázzon nénike, el ne es­NÓGRÁD - 1982. május 22., szombat sék — figyelmeztették. Dehogy esek, dehogy esek! Majd el­ballagok, valahogy. Ha tudták volna a pandú­rok, nem is mentek volna to­vább, hanem egyenesen le­tartóztatták volna. De, hát nem tudták... Lent, Bátony- baiji, a községi bikaistállóban húzódott meg, három-négy napra, amíg a por elcsendese- sedett körülötte. Csak Erszény Janit, a kondást hívatta magához... Pista bácsi alacsony, szi­kár ember. Szívós fajta. Het­venhat éves létére egyedül lá­tott hozzá a harminc mázsa szén behordásához. Életének sokszor voltak nehéz évei. legutóbb, az 1980-as, amikor pár hónap leforgása alatt há­romszor döntötte le lábáról az infarktus. Azóta hat kilót fogyott. — Vidróczki Somoskőújfa­luban járt Kis Ráknál, ami­kor meghallotta, hogy Tere- nyére, a bányakaszinóba pénz érkezett. Szóltak Pintér Pistá­nak, meg Erszény Janinak, és az egyik éjszaka kirabolták. De nem tudtak minden ládát felfeszíteni, így csak ércpénz­zel rakták meg a tarisznyá­jukat. Másnap Bátonyban mu­lattak, úgy megrugdosták négykrajcárossal a cigány muzsikáját, hogy már alig adott hangot a hegedű. Kocs­máról kocsmára jártak, út­közben, ha menyecskékkel ta­lálkoztak, megálltak táncolni. Már alkonyodott, amikor szól­tak neki: Marci, a pap keríté­sénél négy pandúr figyel. Marci nem törődött vele, mentek lefelé a bátonyi állo­másra, mert hatvanhéttől jái erre a vasút. Bátonyon alul,' a nagykői pincénél állt egy fo- gatos' kocsi, az Almássy-ura- dalomból. Odaszólt a kocsis­nak: Mondd meg az uraság­nak, hogy estére nála akarok vacsorázni! Később Pintér Pista többször is kérlelte, ne menjenek oda, mert a bátyja ott kondás, hét gyereke van, ha megtudja az uraság, hogy ő is velük volt, a bátyját; el­zavarja, a családnak vége. Ha gyáva vagy, menj haza a feleségedhez, Gyöngyössoly- mosrte — mondta Marci. — Amit én megmondtam, az úgy lesz! Pista bácsi .október 18. óta otthonülővé változott Már a kocsmába se jár le, pedig azt sohasem hagyta ki. Hajdanán a legények is gyákran üzentek érte, mert szerették a társa­ságát, örültek a történeteinek. Miért változtatott szokásain? Ahogyan meséli azért, mert jóval többet ivott a kelleté­nél, s „a részeg ember bolond, ki tudja, mit beszél össze­vissza”. Azóta nyolcvanéves nénjének- unokája hoz neki időnként egy kis pálinkát. — Vidróczki hajthatatlan maradt, indultak Tiribesre, az urasághoz. A tiribesi nagy­réten, a körtefánál megálltak. Marci odaadta baltáját Pintér Pistának, míg ő szükségét vé­gezte. Akkor Pintér a Vid­róczki baltájával hátulról a Marci koponyájába vágott, majd, mikor megfordult, felé­je kapott, még egyszer a ko­ponyájába vágott, Vidróczki összeroskadt és meghalt. El­vették tőle a pisztolyát meg a ^pénzét, oszt kijöttek Macon- íára... Pista bácsi egyedül él Ma­ciinkán. Sohasem nősült meg, magának főz. A tsz-be hat és fél «old jó minőségű földdel és két «körrel lépett be. Felada­ta — hat esztendőn át — az istállóban a bikák és az üszők felügyélete volt. Nyugdíjába ezeket az éveket is beleszámí­tották. — Maconkán lakodalom volt, a Murga Imréé. Megbújtak a gátnál és vártak. Egyszer ki­jött egy lány, a Túrái Mári. Mondták neki, hogy szóljon Kecskés Ádám Marcinak, a nagyapámnak. Hát Marci hol van? — kérdezi a nagyapám. A tiribesi nagyréten, a körte­fa alatt meghalva. Nem hitte el. De Pintér bizonygatta: nem akarta bátyját kenyér nélkül hagyni, ezért arra ve­temedett, hogy legjobb barát­ját levágja . . . Kecskés Ádám István 1967- ig 260 forintnyi nyugdíjból élt. Később a szövetség, a ta­nács emelést adott ki, majd központi rendezésre is sor került A több mint 2100 fo­rintos nyugdíjából ma be­osztva, szépen él. — Nagyapám pálinkát ho­zott ki a lagziból a három be­tyárnak. Gyakran előfordult, hogy nálunk aludtak a paj­tában, vagy vitt ki nekik italt, ennivalót az erdőbe, jól ismerték őt. Aztán szólt Báli Jozsónak, a maconkai pan­dúrnak, és lementek a tett színhelyére. Értesítették a bá­tonyi bírót, az kerített egy kocsist, Sára Jánost, és Vid- róczkit felhozták a hullaház­ba. A kocsis meglátta Marid csizmáját, megtetszett neki, lehúzta a lábáról, mondván, úgyse kell már az neki. Har­madnap múlva, utasításra Egerbe szállították a hullát A temetésről értesítették Vid­róczki anyját, de az nem ment el. Hogy félt-e, vagy szégyellte, hogy a fia ilyenig vetemedett? Nem tudom.« Pintérék meg hazamentek! virradat előtt MaconkáróL Pintér otthon mondta, hogy nagyon fáradt, ne zavarják, és lefeküdt. Akkor az anyósa kiszedte a pisztolyból a töl­tényeket, és jelentette a csend­biztosnak, aki negyedmagával kiment. Pintért álmából ver­ték fel, nem ellenkezett Gyöngyösön bíróság elé állí­tották, hat évet kapott De nem tudta letölteni. Meghalt a börtönben... Hát így fejező­dik be Pintérnek, meg Vid- róczkinak a története, Ilyen tragikusan. — Pista bácsi kitől hallot­ta ezt? — A nagyapámtól. Na­gyon szeretett engem, még a halottas ágyához is odahívott. Rengeteget tudott mesélni. Ha tudom, hogy. egyszer érdeke­sek iesznek, akkor még job­ban kifaggattam volna. A történet végén elbúcsú­zom. Pista bácsi bizony­talanul emeli fel jobb­ját. Százszázalékos rokkant.' Tizenhét éves korában, fahor­dás közben megerőltette ma­gát. s károsodást szenvedtek a szemidegek. Fokozatosan, 21 éves korában borult el a látá­sa. A húszas évek végén kép­telenek voltak rajta segíteni.' A pesti professzorhoz a ma­conkai parasztcsalád késva érkezett. Sulyok László ,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents