Nógrád. 1982. április (38. évfolyam. 77-100. szám)
1982-04-07 / 81. szám
Például a hanglemez Talán kevesen tudják, hogy az állami könyvkiadás 19 vállalata ebben az évben 626 millió forint állami támogatást kap. (Ötször annyit mint tíz évvel ezelőtt.) Ennek ellenére a könyvek ára rendszeresen nő, a sikeres könyveket pillanatok alatt elkapkodják és az utánnyomás évekig várat magára. Nem szorul különösebb magyarázatra, hogy Magyarországon a könyvkiadás miért tölt be fontos kultúrpolitikai misz- sziót. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem gazdálkodunk a könyvekkel. S minthogy a kiadó a vállalkozó, ő határozza meg a példányszámot, hiszen egyik fő feladata, hogy felmérje az olvasói igényeket. A műfaji kategóriák természetesen igen fontos minősítő tényezői a gazdálkodásnak, s tekintettel a differenciált támogatás kultúrpolitikai szempontjaira, teljesen indokolt, hogy a könyvek árai nem minden esetben Arányosak a ráfordítással. De tisztában kell lenni azzal, hogy a könyvkiadás — a könyvkiadói főigazgatóság funkciói miatt —- álvállalkozás, hiszen a gazdálkodás nettó elszámolási formája lényegében tröszti gazdálkodást takar. Anélkül, hogy elmélyednénk a tröszti gazdálkodás problémáiban, meg kell mondanom: a „kötőfékek” lazítása feltétlenül a gazdálkodási szemléletet erősíti. Jelenleg ezt az gátolja, hogy a támogatást vállalatokra adagolják, míg a nyereséget központosítják, s az alapokat átcsoportosítják. A könyvkiadáshoz hasonló tevékenység a hanglemezgyártás és -kiadás, amely hazánkban egy vállalat monopóliuma. Az elmúlt években a hanglemezgyártás és -forgalmazás gyorsan fejlődött — mégpedig állami támogatás nélkül! —, s jelentős nyereségek képződtek, ami a fejlesztési alapot is bővítette. A hanglemezkiadás jól kombinálta az üzleti érdekeket és a kultúrpolitikai célokat. A könnyűzene menedzselésével például anyagi fedezetet teremtettek a komoly- és a folklórzene propagálására. Nagyon csábító lenne a könyvkiadás gazdálkodása elé a hanglemezkiadást példaként állítani. Ez azonban a tevékenységek eltérő jellege és körülménye miatt nem volna helyes. Annyi azonban megálla- ' pítható, hogy a könyvkiadás jelenlegi rendszere nem ösztönöz gazdálkodásra. A kiadás elszakadt a nyomdáktól és a könyvterjesztéstől; hiányzik a közös érdekeltség. A könyvkiadók gyakran nem is tudják, hogy az általuk kiadott könyvből mennyi van még forgalomban. Erről általában csak a terjesztő vállalatok év végi leltára után a sajtóból szereznek tudomást, amikor is kiderül, hogy egy-egy könyv példányszáma elégtelennek bizonyult. Könyvkiadásunk üzleti merevségét igazolja, hogy egyes könyveket „feketén” árulnak. El kell oszlatni egy félreértést: az „üzleti” szellem a gazdálkodási szemléletmód nem mond ellent a kultúrpolitikai céloknak. Erre jó példa a hanglemezgyártás, -kiadás és -terjesztés. W. I. Önkéntes propagandisták Hz alak w biztonságáért A megyei rendőr-főkapitány- *ág közbiztonsági és közlekedési osztályának irányítása alatt álló propaganda önkéntes segítői csoport a napokban értékelte elmúlt évi munkáját, meghatározta idei feladatait. A csoport 17 tagja 479 szolgálatot látott el tavaly, ezen belül 350 előadást tartott, részt vett a közlekedés- biztonsági akciókban, segítve a rendőri munkát, vetélkedőkkel, iskolák, közlekedésrendőri őrsök, gépjárműbarát-szak- körök támogatásával igyekezett mind szélesebb körben terjeszteni a biztonságos közlekedéshez szükséges ismereteket. Emellett a kollektíva több tagja aktívan tevékenykedik az MKBT testületében. Pusztítón lobogó lángok Jólesik leírni, hogy megyénk területének harmincnégy százaléka — más tájegységek átlagának kétszerese — erdő! Hfor’ meglétük kellemes szemnek, jót tesz tüdőnek, s nem kevés az a haszon, mélyet a fakitermelő ágazat hoz a népgazdaságnak. Mindezt tudva, a szakemberek csínján is bánnak velük: tetemes pénzösszeget és jelentős energiát fordítanak óvásukra, s a minap megkezdődött fásítási hónap keretein belül, s azon kívül is, újabb csemeték telepítésére. Mondják, nincs gyönyörűbb egy szép erdőnél, s nincs megdöbbentőbb látvány egy le- égettnél. Szívet szorongató érzés a megszenesedett, elüszkö- södött, hajdan sudár-büszke fák haldoklása. Sok embertársunkra azonban ez nem hat. Sajnálatos módon ékes bizonyítéka ennek, hogy idén húsz hektárnyi fenyves vált a felelőtlenség, nemtörődömség martalékává, s több mint kétszáz . hektárnyi területen égett az erdők aljnövényzete, legelő és nádas. A minap Etes és Ságújfalu között 35—40 hektárnyi fenyvest veszélyeztettek a lángok. Benczúrfalván, a Kerekdomb- dűlőben négy éve telepített cser, tölgy és fenyő gyulladt ki, Homokterenyén három hektárnyi nyárfacsemetés ben okozott tetemes károkat a tűz, Nógrádsioeken pedig —, sajnos a példákat még sorolhatnánk — öthektáros cserjésben keletkezett tetemes anyagi kár. Mondogatjuk: szeretjük az erdőt. Tényleg... ?!-- karácsony — Kenyérpazarlás Gyakran megjelennek előttem a gyermekkori emlékek. Szinte hallom édesanyám takarékos, bölcs életvitelre intő szavait. Érthető, hiszen kevesebb jutott akkor mindenből az asztalra. De azt a keveset nagyon megbecsültük. A kenyérhéjat vétek volt eldobni, mert —, ahogy a felnőttek mondták — attól lesz egészséges, piros a gyerek arca. Mi apróságok pedig még a morzsát is felcsipegettük. Nem kívánom vissza azt az időt. Szó 3incs erről. A takarékosságot, az átgondoltabb otthoni gazdálkodást azonban joggal számon kérhetjük ön- magurtRtól. Nincs az a jó világ, amely ne látná kárát a pazarlásnak. Sajnos manapság nem ritka látvány az eldobott kenyér. Az iskolások félig elfogyasztott tízóraijával telnek meg a szemétkosarak. A háztartásokból is mázsaszámra kerülnek a kukákba a kenyérdarabok, „örák alatt kiszáraid, akárhogy óvjuk takargatjuk, morzsálódik. A család nem hajlandó másnapos kenyeret enni” — hallani a gyengécske érveket. Vizsgálatok sora bizonyította, hogy a szabványos fehér kenyér 72 órán át fogyasztható. Különböző kenyérminták fizikai, kémiai, ízlésbeli tulajdonságait összesítve jutottak erre a következtetésre a szakemberek. De mikor szerez magának érvényt ez a megállapítás? Ki tudja? A pásztói járásban tavaly például 10 vagon kenyerét semmisítettek meg, 1000 mázsa került leárazva a lakossághoz, állati takarmányozásra. Közel 300 ezer forint vesztesége származott ebből az ÁFÉSZ-nek. Mindez mérsékelhető lenne, ha nem küzdene állandó gondokkal a sütőipar, ha kellő szállítási kapacitással rendelkezne és a kereskedelmi egységek vezetői reálisabb igény- felmérést végeznének g kenyér megrendelése előtt. Persze a fogyasztók is nagyobb belátással lehetnének, mert minden településre időben eljuttatni a friss kenyeret — egyelőre lehetetlen. Elgondolkodtató, hogy nálunk jóval gazdagabb országokban a takarékosság társadalmi méretekben is a legnagyobb erények közé tartozik. Sajnos hazánkban nem ilyen egyértelmű a kép. A családok takarékos életmódja pedig hozzájárul egy ország gazdagságához. A kenyér az élet, ha kenyér van, minden van —, mondták régen az öregek. Ez a mondás, a mi életünkben sem vesztett aktualitásából. Becsüljük meg jobban javainkat ! Családpótlók A leggondosabb, körültekintőbb intézeti nevelés sem pótolhatja a családot. Azok a gyermekek, akik állami gondozásban nőnek fel, számos, talán apróságnak tűnő, de a személyiség formálásában később nagy jelentőségű élményből maradnak ki emiatt. Az így kialakuló űrök betöltését tekinti egyik fő feladatának a PÁVA Ruhagyár já- nosaknai üzemének számos dolgozója. A szocialista brigádmozgalom keretében a lányok-asszonyok több mint öt éve segítik a kisterenyei nevelőotthon bentlakóit. Igyekeznek a családot pótolni a számukra. Számon tartják pártfogoltjaik névnapját, születésnapját, s külön-külön, vagy összevontan meg is ünnepük azokat, jó szóval, ajándékkal örvendeztetve meg a gyerekeket. Egyiküket, másikukat többször meghívták családjuk körébe, de megismertették a gyerekekkel munkahelyüket is. A látogatásokon túl olyan élményekkel igyekeznek pótolni az elvesztett, vagy távollevő családokat, mint például a szalonnasütés, melynek részesei hetekig emlegették a tűz körüli vidám pillanatokat. A támogatott gyerekek közül tizennyolc kislány az, idén fejezi be általános iskolai tanulmányait. Mi sem természetesebb, hogy a jánosaknai „családpótlók” is készülnek a nagy eseményre, már dolgoznak azokon a kézimunkákon, melyekkel meglepik az ünnepeiteket. Szíveslátás — nógrádi mádon Interjú Dombi Andrással, a Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat igazgatójával A vendéglátói árrendezés óta nem akadt egyetlen esztendő, hogy ne kapta volna vastagon a kritikát lassúságáért, a szolid mértéket is alig megütő alkalmazkodókészségéért a Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat. Fantáziátlanságot, ötlettelenséget, s egy sor kérdésben igénytelenséget vetettek a szemére, ami nem csupán egy gazdálkodószervezet megítélését, hanem a vendég mostoha helyzetét is jelezte. A tavalyi évben 180 fokos fordulatot hajtott végre a vállalat, jóllehet semmiféle csoda nem történt. Csupán az, hogy beértek azok az erőfeszítések, melyek már a kevés sikert hozó éveket is jellemezték. Ezekről folyik a szó Dombi Andrással, a Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat igazgatójával. — Több ok miatt is különleges esztendő volt a tavalyi. Mik voltak ezek? — Forgalomfelfutásunk megközelítette a 14 százalékot (az országos átlag 6 százalék). A hazai tanácsi vendéglátó vállalatok közt a miénk a második legjobb eredmény. A tavalyi volt az első olyan év, amikor saját ■ készítésű ételeink értékesítésének növekedése (40 százalék) meghaladta az italfor- galómét. Szerepet játszanak ebben az iskolai konyhák átvételével járó szervezési intézkedések, de ugyanígy a nyílt árusítású üzletek fejlődése is. Ugyanakkor tavaly fordult elő először az is, hogy nem teljesítettük szeszesital-értékesítési tervünket, ami miatt csak az egyik szemünk sír, hiszen áz alkohol szerényebb mérvű fogyasztásától mindenképpen kulturáltabbá válik a vendéglátás. — Ezek szerint inkább eszünk, mint féldecizünk? A szervezési intézkedések hatása mellett köszönhetjük ezt a vendéglátók stílusváltásának is? — Feltétlenül. Az előfizetéses étkeztetés tavalyi megháromszorozódását nem illene alábecsülni, mégis azt kell mondanom, hogy sok minden történt a vendégfogadás stílusában is. Az üzletvezetők" anyagi érdekeltségének átdolgozása, finomítása, a kereskedelmi akciók, táj napok rendezése egyetlen határozott törekvést takar: elébemenni a vendégnek! Ezt tettük akkor is, amikor utazási irodákkal közösen idegenforgalmi szakembereket hívtunk meg a megyébe, kínálni, ajánlani, értékeinket, látnivalóinkat Érdemes volt, hatását mérni tudtuk. — Az ételforgalom látványos emelkedése ismét eszébe jutattja az embernek a háromezer adagos báziskonyha ügyét. — Égető szükségünk van rá. Konyháink csak túlterheltség árán képesek kellő mennyiségű ebédet megrőzni, s ez csak átmeneti megoldás lehet. A báziskonyhán készülne a korszerűtlen konyhákkal rendelkező kisebb iskoláknak az étel, s új gyermekintézmények bevonására is módot adna. Kiviteli tervei április közepére készülnek el. — A tavalyi év egyértelmű sikert hozott a vállalatnak. Mit vett mindebből észre a vendég? — Tapasztalhatta a kiegyensúlyozott áruellátást Folyamatosan kaphatók voltak azok a cikkek is, melyekből azelőtt meglehetősen rapszo- dikus volt az ellátás. Bővült az ételválaszték: a Mackó büfében higedkonyhai készítményekkel, az olasz tejszínhabfúvó automaták révén pedig helyben készített tejszínes csemegékkel. Automatákat állítottunk be a szén- savmentes üdítő italok kiszolgálására. — Sok bírálatot kapnak az ételspecialitások szolid választékáért. Most mi a helyzet? — Tizenhét melegkonyhás egységünk közül hétben kínálnak állandóan jó minőségű, jellegzetes Ízesítésű, csak ott kapható specialitásokat, mint a szabolcsi titok, a Ba- csa-szelet, az eresztvényl pecsenye. Még ezzel sem vagyunk elégedettek. Nem elegendő ugyanis a különlegesség nevét felírni az étlapra, másféle, változatos módszerrel kell propagálni azokat. Persze az egyedi ízű, különleges ételek kitalálása, naponkénti elkészítése szakmai többletet kíván a szakácsoktól, s erre ma még nem minden szakemberünk képes. — A szép eredmények mellett szóvá kell tenni az utcán áti értékesítés lassú fejlődését. A fővárosban többméteres sorok állnak például hamburgerért. Nálunk miért nem kapható? — Mert mindeddig nem tudtuk az üzletvezetőket rávenni, noha célfeladatnak is kiadtuk már. A mai kor emberének nem mindig van ideje leülni egy tányér pörkölt vagy bécsi szelet mellé, sokszor rákényszerül, hogy menet közben kapjon be valamit. Ezt tudomásul kell venni, ehhez alkalmazkodni kell. Most csak annyit tudok mondani: elég volt az emiatt kapott jogos szemrehányásokból, az idén megoldjuk. — A vendéglátó helyekre betérő ember többnyire nem kerüli el a mellékhelyiséget sem, ahol mindeddig szélsőségesen változó kép fogadta. Hogyan ítélhetjük meg az illemhelyek tisztaságát? — Három éve folyik az úgynevezett véeéprogramj Először a másodosztályú helyeken tettük rendbe, most következik a többi. A tavaly megjelent új osztályba sorolási rendelet kényszerűen meggyorsítja a folyamatot, amit mi magunk is helyeslünk. Jóllehet óriási gondokat jelent. Különösen ott, ahol nincs még közművesítés. A rendelet szerint már a III. osztályú egységekben is csempézett, illetve mosható falfelületű, kézmosási lehetőséget biztosító mellékhelyiségeket kell kialakítani. Tizenöt-tizenhat (leletünkben kritikus a helyzet. Ezek zömmel külterületi italboltok, presz- szók. Év végéig valamennyiben rendet kell tenni. Szendi Márta Eletet az eveknek ! Az idei esztendő az idősek éve. Szerte a világon az öregek felé fordul az emberiség érdeklődése. Nem ok nélkül! Az orvostudomány hatalmas Iramú fejlődése és az életkörülményekben bekövetkezett változások meghosszabbították az életkort. Egyre többen jutnak el az életnek abba a szakaszába, amelyet öregségnek nevezünk. Ez örevendetes dolog, hiszen az ember egyik örök vágya teljesülhetett Legalábbis részben. Mert azért nem mindegy, hogy milyen egészségi állapotban, testi- lelki frissességben telnek az élet utolsó évei. Nem elég csupán éveket adni az életnek, ezeket az éveket — aki megéli — szeretné minél tartalmasabban, emberhez méltó módon, és emberhez méltó körülmények között eltölteni. Valamikor még az orvostudomány is azt vallotta, hogy az öregség már maga is betegség. Hol vagyunk ma már ettől a felfogástól! Sok-sok millió idős ember példája bizonyítja, hogy hetven-nyolcvan Fásítási hónap az ELZETF-ben É ír?...ŐSÉ Az ELZETT szécsényi gyáregységében megkülönböztetett figyelmet fordítanak az üzem környezetének védelmére. ősszel és tavasszal több tucat facsemetét ültettek el. Szandai Pál. Oláh Géza és Szabó István, a gondnokság dolgozóinak munkája az közérzetét is javítja. = fiy = . évesen is lehet alkotni, társadalmilag hasznosnak maradni. Ilyenkor is lehetnek még célok, vágyak, vagy éppen ezek a bölcs megnyugvás, a pihenés évei. Az élet „naplemente” még sok szépséget tartogathat. Hogy így legyen, erre mindenkinek magának is fel kell készülnie, de az egész társadalom, és főleg a szűkebb környezet, a munkahely és a család segítségére is szükség van. Mit tehet "az ember saját magáért? Mindenekelőtt azt, hogy ne féljen a nyugdíjasévektől. A nyugdíjbavonulás ne hozzon magával teljes tétlenséget. Van, akinek hiányzik hajnalban a vekker csörgése, másokra viszont éppen ráfér a hosszabb pihenés. Élni kell a lehetőséggel, hogy különösebb kötöttségek nélkül, ki-ki saját adottságai szerint oszthatja be Idejét, azt teheti amiben legjobban kedve telik. Egy dologról azonban senkinek sem szabad lemondania. Ez a rendszeres fizikai tevékenység. Lehet az barkácsolás. kertészkedés, háztartási munka, turisztika, 'vagy egy kiadós egészségügyi séta. A mozgás az élet alapvető feltétele. Az idős ember jó közérzetéhez hozzátartozik a volt munkatársakkal, barátokkal megőrzött kapcsolat. Részvétel a közösség dolgaiban. Ennek igénylése mindannyiunk feladata. Sok mindenben tudnak ők még segíteni, sőt vannak dolgok, amit jobban megcsinálnak. mint mi fiatalabbak. Gondoljunk csak az unokákkal foglalkozó nagymamákra, a ház környékét rend- bentartó nagyapákra. A rész- munkaidőben a munkahelyeket kisegítő nyugdíjasokra. Az ő munkájuk iránti igény nem kegyes cselekedet részünkről, hanem szükségszerűség. Velük együtt egész a mi társadalmunk. Vannak persze az öregkornak nehezebb szakaszai is. A meggyengült, vagy betegségtől megrokkant test ilyenkor segítségre szorul. Ezt a segítséget elsősorban a családnak kell nyújtania. Így a legtermészetesebb. Ha erre a család körülményei miatt nincs rpód, segítenek a szomszédok, ismerősök, a társadalmi szervezetek. Vannak is erre nagyon sok esetben nagyon szép példák. De sajnos arra is, hogy egyes családok legszívesebben a személytelen nagy közösségre, az államra szeretnének áthárítani minden terhet. Az állami intézményhálózat bővítése a rászoruló idősek számának növekedése miatt elkerülhetetlenül szükséges. A napközi otthonok, szociális otthonok építése, fenntartása — különösen ha azt akarjuk, hogy azok öregjeinkhez méltóak legyenek — nem kis feladat, nem mindig futja a költségvetésből. Ha másért nem, saját öregkorunkra gondolva is szükséges, hogy nagyobb anyagi áldozatot vállaljunk benne mindannyian. Megértéssel kell tudomásul venni minden családnak a felemelt ápolási díjakat, hiszen ezért cserébe igen nagy segítséget kapnak: idős hozzátartozójuk emberhez méltó életfeltételeit. Az újabb otthonok létesítéséért vagy a meglévők bővítéséért, korszerűbbé tételért hozott áloza- tunk, társadalmi munka vállalásunk is az idősekének, a társadalomnak, benne saját magunknak nyújtott megtisztelő kötelességünk. Arra kell törekednünk, hogy a mai öregeknek is olyan életkörülményeket teremtsünk, amijyent magunknak is szeretnénk. Dr. Fancsik János NÓGRÁD - 1982. április 7., szerda
