Nógrád. 1982. április (38. évfolyam. 77-100. szám)
1982-04-28 / 98. szám
Közismert, hogy hazánkban a polgárvédelem a népgazdaság és a fegyveres erők fejlesztésével összhangban, a honvédelem szerves részeként szélesedő társadalmi alapokra támaszkodva fejlődik. A lakosság polgári védelmi felkészítése érdekében kifejtett propagandamunkáról tartott tegnap délután Salgótarjánban, az ipari szakmunkásképző intézetben sajtótájékoztatót Rádnai Ervin alezredes, a polgári védelem Nógrád megyei törzsparancsnoka. Radnai Ervin sajtótájékoztatójában a többi között hangsúlyozta, hogy a polgári védelmi szervezetek munkájának segítésében, a munka- viszonyban nem álló lakosság tájékoztatásában, felkészítésében fóntos helyet töltenek be megyénkben a sajtószervek és az üzemi propagandisták. Meghatározta az 1982- es év célkitűzéseit is, amelyhez a megyei sajtó és az üzemi lapok segítségét kérte. Részt vett és felszólalt a tegnapi sajtótájékoztatón Ley- rer Richard, az Ifjú Gárda országos parancsnokának helyettese. — Két pedagóguslakás átalakítására, felújítására kerül sor az idén Nógrádon. Többek között hasznosítják a használaton kívüli napközistermet, átalakítással. A tanács 472 ezer forintot fordit a munkára, de számítanak a helybeliek, főként a fiatalok társadalmi összefogására is, elsősorban a tetőszerkezet átépítésénél. R MERKUR jelenti Gépkocsiátvételi sorszámok: 1982. ■V. 27-én Trabant Hycomat Lim. (Bp.) 12 155 Trabant Lim. (Bp.) Trabant Lim. (Debr.) 4 581 Trabant Lim. (Győr) J 756 Trabant Lim. Speciál (Bp.) 7 053 Trabant Lim. Speciál (Debr.) 3 273 Trabant Lim. Speciál (Győr) 6 720 Trabant Combi (Bp.) Trabant Combi (Győr) 3 406 Wartburg Lim. (Bp.) 7 468 Wartburg Lim. (Győr) 4 075 Wartburg de L. (Bp.) 8 994 Wartburg de Luxe (Győr) 4 311 Wartburg Lim. tolótetős (Bp.) 1141 Wartburg de L. tolót. (Bp.) 1673 Wartburg Tourist (Bp.) Wartburg Tourist (Győr) Skoda 105 (Bp.) Skoda 105 (Debr.) Skoda 105 (Győr) Skoda 120 (Bp.) Skoda 120 (Debr.) Skoda 120 (Győr) Lada 1200 (Bp.) Lada 1200 (Debr.) Lada 1200 (Győr) Lada 1300 (Bp.) Lada 1300 (Debr.) Lada 1300 (Győr) Lada 1500 (Bp.) Lada 1500 (Debr.) Lada 1500 (Győr) Lada 1600 (Bp.) Lada 1600 (Debr.) Lada Combi (Bp.) Lada Combi (Debr.) Moszkvics (Bp.) Polski Fiat 126 (Bp.) Polski Fiat 12« (Győr) Polski Fiat 1500 (Győr) Dácia 4^fp.) Dátfrfft (Debr.) stava (Bp.) 3 568 1 612 5 761 4 658 4 764 7 812 4 631 5 787 16 428 10 808 4 253 6 498 4 «60 1 280 7 277 5 600 1 898 2 828 1 577 3 891 1 «55 11 352 11 487 4 121 2 581 4 865 4 311 476 NÓGRÁD Jól sikerült fórom Lakosság és várospolitika Több mint százan vettek részt azon a jól sikerült várospolitikai fórumon a hét elején, amelyet a Hazafias Népfront bányai váraskörzeti bizottsága tartott Salgótarjánban, a Bányász Művelődési Ház nagytermében. A találkozó célja, jiogy az itt lakó családok közelebbről megismerkedjenek a városfejlesztés elgondolásaival és egyúttal a körzetükre vonatkozó kérdéseket feltehessék a város vezetőinek. Ott volt a várospolitikai fórumon dr. Fan- csik János országgyűlési képviselő, Morvái Ernő, a városi tanács általános elnökhelyettese, képviseltette magát az ingatlankezelő vállalat, a városgazdálkodási üzem, természetesen ott voltak a tanácstagok és a népfront vezetői. A nagy érdeklődést méltán mutatta, hogy több mint negyvenöt kérdés hangzott el. Választ kaptak az eperjes-telepiek, hogy köve* hordanak az utakra, és lehengerlik, hogy ne legyen sár, a fiúkol légiumot pedig valószínűleg általános iskolának alakítják át Megkérdezték, hogy a Kun Béla úton mikor lesz gázvezeték? A válasz: ebben az ötéves tervben nem. A vásár- csarnok fedetlen részét i szont lebetonozzák és megoldják a föld alatti bányamúzeumnál a nyilvános illemhelye*. A hozzászólások és válaszadások során — a jogos gondok mellett — gyakran elhangzott, hogy hiába a sok pénz az építésekre, a szépítésre, ha az emberek nem tartják magukénak a közvagyont és közömbösen nézik a pusztítást. Mert gyakori, hogy az elültetett fákat, cserjéket, virágokat tönkreteszik, a kukákat felborítják, a lépcsőházakat megrongálják, nem törődve a befektetett forintokkal. A természet védelméért nErdők napja" Nógrádban Bár Nógrád megye bővelkedik természeti szépségekben, az erdők, mezők védelme, a természeti értékek óvá- mind sürgetőbb feladat Számos ritka növény és madárfaj nevét kellett már eddig is végképp kitörölnünk megyénk térképéről, és az az „Erdők napja” elnevezésű akcióban, öt erdőgazdaságr nak azonban nem sikerült érdemben felvenni a kapcsolatot a körzetéhez tartozó oktatási intézményekkel. Az albizottság tagjai — hozzászólásaikban — kifejezték abbéli reményüket, hogy emberi gondatlanság — vagy idén eredményesebben sikeépp szándékos pusztítás — következtében nap mint nap károsodik természeti környezetünk. A természet szépségeit éppúgy gyermekkorban lehet megszerettetni, mint bármi mást. Ebben különösen nagy szerepe van az iskoláknak, már ahol a természetjárás helyet kap az iskolai és osztálykirándulások programjában. Hogy e téren jócskán van-, nak még hiányosságaink, az tegnap is megfogalmazódott a Hazafias Népfront Nógrád megyei Bizottsága mellett működő természetvédelmi albizottság ülésén, melyen Zor- van Györgyné, a balassagyarmati erdőgazdaság előadója tájékoztatta a megjelenteket az iskolákkal közösen megtartott természetvédelmi napok tavalyi tapasztalatairól. Az elmúlt évben megyénk 13 általános, illetve középiskolájának 2070 diákja vett részt rül megrendezni a „madarak, fák napját”, amely alkalmas keretet nyújt ahhoz, hogy a diákok a tanultakat a természetben felelevenítsék, játékos formában bővítsék ismereteiket. Hisz ahhoz, hogy a természet védelme mindenki számára „személyes üggyé' váljon, szeretni kell a természetet Ennek pedig előfelté tele a természet világának ismerete. Naptár I9SS. április 28, Valéria napja A Nap kel 5.33 — nyög- I szik 19.51 órakor. A Hold | | kel 9.22 — nyugszik — érakor. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1902. április 28-án született Johan Borgen norvég elbeszélő, regény- és drámairó, a novellaírás kitűnő mestere. Szeles idő Várható időjárás ma estig: felhős, szeles, az évszakhoz képest hideg idő. Legmagasabb nappali hőmérséklet Z—9 fok között. Anyáknapi virágok Tulajdonképpen a kertészetekben már hónapokkal ezelőtt kezdődött az anyáknapi készülődés, hogy május első vasárnapjára kinyíljanak a virágok. A Rozmaring Tsz salgótarjáni boltjába már tegnap megérkezett az első szállítmány. Fokfäl- di ibolyából ezer, mikulásvirágból, muskátliból, hortenziából — ez utóbbi kedvelt május elsejei köszöntő virág is — ugyancsak több száz várja a vásárlókat. Bőven van orgona, kála, kardvirág, tulipán, nárcisz, gerbera, már kevesebb a vágott szegfű. Különlegességnek számít a flamingó virág és a frézia. Van aki a maradandó zöld virágot választja, őket is többféle várja. Nagy a „forgalom” a városgazdálkodási üzem kertészetében, a saját nevelésű virág mellett Pásztóról, Mosonmagyaróvárról is érkezik küldemény. — Szavak sötétben. Erdélyi György előadóművész Ladányi Mihály verseiből összeállított előadói estjét, Szavak sötétben címmel tegnap este hallhatták az érdeklődők a salgótarjáni ifjúsági klubban. — Kábelkereső az építkezéseken. A Komárom megyei Állami Építőipari Vállalat építésvezetőségein ötletes kábelkereső műszert alkalmaznak, amely két dolgozójuk újításaként született. Föld alatt elektromos kábelek felkutatásánál, kábelek nyomvonalának a kutatásánál alkalmazhatják. Használatával elkerülhetők a gyakori kábelszakítások és -rongálások. Társadalompolitikai találkozó Már a közelgő Bolyai-na- pok jegyében rendezett társadalompolitikai találkozót a salgótarjáni \ Bolyai János Gimnázium Szajvai Mihály KISZ-alapszervezete. A gimnazista fiatalok kedd délután a November 7. Filmszínházban adtak randevút a megyeszékhely középiskolásainak, ahol közösen tekintették meg a „Város a völgyben” és a „Holdfogyatkozás” című — Salgótarjánban készült — filmeket, és Magyar József „Mi büszke magyarok” című díjnyertes rövidfilmjét. A vetítés után a gimnáziumban rendezett ankéton találkoztak a rendezővel, és véleményt cseréltek a kérdéseiről. nemzeti tudat — Brigádok elismerése. Huszonkét szocialista brigád, százkilencven tagja vesz részt a munka versenyen a Nógrád megyei Sütőipari Vállalatnál. Múlt évi munkájuk alapján három szocialista brigád „Vállalat kiváló brigádja” címet ért el, tizennégy kollektíva aranykoszorús, három ezüstös egy bronzminősítést érdemelt. — Értékelték az MKM balassagyarmati kábelgyárában a szocialista brigádok elmúlt évi tevékenységét. Szorgalma elismeréséül a Petőfi Sándor nevét viselő kollektíva érdemesnek bizonyult a Vállalat kiváló brigádja címre, öt brigád lett arany-, hat ezüst- és ugyanennyi bronzkoszorús, 15 közösség nyerte el először, illetve másodszor a szocialista címet. A brigádokat május 1-e alkalmából több mint százezer forint értékben jutalmazza a gyár. — Garzonbeli öregek. A salgótarjáni garzonház orvosi ellátását szolgálja, hogy napi három órában ápolónő látja el a rászorulókat. 1981-ben 1761 esetben keresték fel az időskorúak az ápolónőt, aki 580 fekvő beteg injekciózását látta el. — Elkészült az alap. Három célcsoportos szolgálati lakást épít a jobbágyi szövetkezet Bujákon. A leendő lakásokban két pedagógus és a körzeti megbízott kap helyet Befejezték a közművesítést, elkészült az alap, s a jövő héten elkezdhetik a falak felhúzását. Havi fotópályázat értékelése Ma este 6 órakor kerül sor a salgótarjáni fotóklub állandó havi pályázatának zsűrizésére a József Attila Megyei Művelődési Központ klubjában. A pályázaton bárki részt vehet. Szerzőként beadható maximálisan 5 darab fekete-fehér és színes papírkép, valamint 5 darab színes diapozitív. A papírképek minimális mérete a hosszabbik oldalon mérve legalább 24 centiméter legyen. A dia- pozitívokat a rendezőség 5x5 centiméteres szabványkeretben fogadja el. Beadás a helyszínen, este 8 óráig. A szerzők képeiket, diáikat a zsűrizés után visszakapják. Mindkét kategóriában a leg- job 5 kép szerzője elismerésben részesül. Elsősegélynyújtó fiatalok A megye középiskolai tanulóinak hirdetett elsősegélynyújtó-versenyt a megyei Vöröskereszt, amelynek „döntő ütközetére” a tóstrand mellett került sor. A háziversenyek •győztesei, összesen 14 csapat elméleti és gyakorlati tudnivalókból adott számot, volt közlekedési baleset ellátása, játszótéri balesetből származó sérülés, a versenyzők elsősegélynyújtó- és KRESZ-to- tót töltöttek ki. Első helyen végzett a salgótarjáni egészségügyi szakközépiskola csapata, a második helyet a balassagyarmati Balassi Gimnázium egészségőrei szerezték meg. E két csapat képviseli megyénket a júniusi országos elsősegélynyújtó-versenyen. gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesapánk, nagyapánk, testvérünk JÁNOSI GYULA (Jesd) 55 éves korában elhunyt. Temetése 1982. április 30-án 15 órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALAD GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férjem PARADI JANOS 69 éves* korában elhunyt. Temetése 1982. április 29-én 15 órakor lesz a zagyvapálfalva! alsó temetőben, GYÁSZOLÓ FELESÉGE ÉS TESTVÉREI ■---------— , GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, »pa, testvér, nagyapa ROZMARING LÁSZLÓ 71. évében elhunyt. Temetéséről később intézkedünk. A GYÁSZOLÓ CSALAD PÁSZTÓ GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett gyermek, férj, édesapa, testvér VALOCZI ISTVÁN 38 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 1982. április 28-án IS otakor Iksz az ecsegi temetőben, A GYÁSZOLÓ CSALAD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, MOLNÁR FERENC temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALAD — Takarékos fiatalok. Ai idén újabb kilencszáz fiatal kötött Nógrádban ifjúsági betétmegállapodást, ezzel 17 ezer fölé emelkedett azok száma, akik előtakarékossággal alapozzák meg későbbi önálló életkezdésüket. Ez egyben azt jelenti, hogy minden ezer 35 évnél fiatalabb megyénkbeli közül 144-nek ifjúsági betétje van. — Női méretes szalon épül a Mérleg utcában. Szeptemberben már várja a szebbik nem képviselőit az a méretes szalon, amelyet Salgótarjánban a Mérleg úton építenek. A ruhaipari szövetkezet új szalonjában a Tanács úti Pesti Divat üzlet és a Pécskő úti női méretes szabóság költözik. ÁRAMSZÜNET 1982. április 30-án 7—15 óráig Cered egész területén szakaszosan. KOSSUTH RADIO: ».27: Világablak 8.5G: Olvasólámpa 9.06: Moniuszko operáiból 9.38: Kis magyar néprajz 9.43: Nemzetközi mesefesztivál W.05: Diákfélóra 14.35: Válaszolunk hallgatóinknak 14.50: Közvetítés a Pataky István Művelődési Központ színházterméből 12.45: Bevallom magának is.05: operaslágerek 13.35: Dzsesszmelódiák 14.14: Magyarán szólva 14.29: Miska bácsi levelesládája 15.05: Graziella Sciuttl operaáriákat énekel 15.28: MR 10—14 16.05: Kritikusok fóruma 16.15: Zenekari muzsika 17.05: Ár mustra 17.30: Pátria — népzenei hanglemezsorozat 17.44: Erőd a Moldván 19.15: Sajtókonferencia az idegenforgalomról 20.15: Borsody László féld.: öt dal Pálóczi Horváth Adám gyűjteményéből 26.26: Közvetítés az Erkel Színházból. Verdi: Rigoletto 22.20: Kongresszusi mérleg II. rész 22.30: Az operaközvetítés folytatása 23.07: Kapcsolataink 23.17: Brahms: g-moll zongoranégyes 0.10: Illés Lajos táncdalaiból PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: A Stúdió 11 felvételeiből 8.20: Tíz perc külpolitika 8.35: idősebbek hullámhosszán 9.30: A 04, 05, 07 jelenti 10.00: Zenedélelőtt 11.35: A Szabó család 12.05: A Magyar Rádió népi zenekara játszik .Lakatos Sándor vezetésével 12.35: Tánczenei koktél 13.30: Labirintus 14.00: Kettőtől négyig... 1G.00: Mindenki iskolája 16.40: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai 17.00: ötödik sebesség 18.00: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről 19.00: Zenei tükör 19.30: Pataky Kálmán operettfelvételeiből 19.45: Joan Armatrading és a Toronto együttes felvételeiből 20.35: Kíváncsiak klubja 21.25: Népdalest 22.10: Két Suppé-nyitány 22.30: Egy legenda története 23.20: A tegnap slágereiből MISKOLCI STÜDIO: 17.00: Hírek, időjárásjelentés, tartalomismertetés. 17.05: Hangversenykrónika. 17.20: Ablak az országra... Dr. Fodor László jegyzete. 17.30: Index... A miskolci stúdió gazdaságpolitikai magazinja. (A tartalomból: Nemzetközi kiállításokon a borsodi ipar. — A kislakásépítés nagy gondjai. — Határszemle a Bodrogközben.) Felelős szerkesztő: Paulovits Ágoston. — Sport. — 18.00: Északmagyarországi krónika. (Export- szállítások a miskolci drótművekből. — Kiváló címet kapott az egri épületkarbantartó és ruhaipari szövetkezet.) 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. TELEVÍZIÓ: 8.00: Tv-torna 8.05: Iskolatévé fizika (ált. isk. 8. oszt.) 9.05: Földrajz (ált. isk. 5. oszt.) 9.50: Stop! 10.00: Delta (ism.) 10.25: A Buddenbrook ház. XI/7. rész (ism.) 11.25: Lehet egy kérdéssel több? 11.55: Alfred Brendel Schubert műveiről xm/10. rész 14.00: iskoiatévé Szülők iskolája, xm/11. rész: Testvérek (ism.) 14.30: Stop! (ism.) 14.40: Lengyel József: Igéző Tévéfilm (ism.) 15.45: Mindenki iskolája 16.22: Műsorismertetés 16.25: Hírek 16.30: Amíg a mentő odaér 16.45: Reklám 16.55: FTC—Rába ETO bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Kozákok. Magyarul beszélő szovjet film. Il/l. rész: Olenyin. 21.10: Gazdaságunk időszerű kérdéseiről 22.00: Tv-híradó 3. 22.10: ön hogyan döntene? 2. műsor: 13,3: Műsorismertetés 18.(5. Semper Drezdában. NDK rövidfilm 13.40: Milliós példányszám 19.30: Tv-híradó 20.00: Szemle 21.10: Tv-híradó 2. 21.30: Reklám 21.35: Tökmagevő BESZTERCEBÁNYA: 16.00: Hírek 16.05: Iskolatévé 16.40: Szakmunkástanulók műsora. (Ism.) 17.15: Matematika. (Ism.) 17.55: Autósok, motorosok 18.30: URH-kocsival 19.10: Esti mese 19.20: Időjárásjelentés és műsorismertetés 19.30: Tv-híradó 20.00: írtatok nekem 21.30: Igen, nem 22.10: Ez történt 24 óra alatt 22.25: A Barokk jazzkvintett együttes műsora 23.O5: Hírek 2. MŰSOR: 16.40: Hírek 16.55: Afganisztán dalai 17.25-, Orion 18.00* Éled a magad életét 19.15: Egészségünkért (ism.) 19-30: Francia nyelvtanfolyam. — 34. lecke. 20.00: Emberek az emberek között. 21.00: A méz gyógyító hatása. 21.20: Időszerű események. 21.50: Ausztria—Csehszlovákia labdarúgó-mérkőzés MOZIMŰSOR: # Salgótarjáni November 7.: fél 4-től: Vágtató huszárosztag I—II. Színes, szovjet történelmi kalandfilm. 7-től: Arnyéklovas I—II. Színes japán történelmi film. — Balassagyarmati Madách: háromnegyed 6-tól: Egy kis romantika. Színes, szinkronizált amerikai- francia filmvígjáték. Este 8-tól: A domb (16). Szinkronizált angol filmdráma. — Nagybátonyi Bányász: Éjszakai vonat. Világhírű lengyel filmdráma. Iskolamozi: A macskafalviak. Petőfi: Ratataplan. Színes, olasz filmburleszk. — Pásztói Mátra: Éretlenek. Színes, szinkronizált francia filmvígjáték. — Karancslapujtő: A keresztapa. I—II. (16). Színes, szinkronizált amerikai bűnügyi film. NÓGRÁD a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanáes lapja. Főszerkesztő: GOTT AB GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóc* Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója Kiadóhivatal: Salgótarján Palócz Imre t^r 4. Telefon: 12-542 Telex: 229 109, Irányítószám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre ICS forint, egy év«« 400 forint. Előállítja; a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palóca Imre tér 4. Pf.s 96. Felelős vezető; KELEMEN GÁBOR igazgató. Indexszám: 25 072 HU ISSN 0133-1558