Nógrád. 1982. április (38. évfolyam. 77-100. szám)

1982-04-25 / 96. szám

GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa MOLNÁR FERENC a salgótarjáni 1. számú posta- hivatal volt dolgozója, S3 éves korában elhunyt. Temetése, április 27-én, délután fél ket­tőkor lesz a salgótarjáni köz­ponti temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Ahol az ördög főzi levesét ' A földi lyukakból bugybo­rékol az iszap: mintha az ör­dög főzné levesét. Egy láva­képződmény szakadatlanul gőzt fúj a levegőbe. Körös-kö­rül barna vulkanikus hegyek, sárga kéntartalmú talaj. Táb­lák figyelmeztetnek, hogy meg­határozott helyekre belépni ti­los. A szilárd talajréteg vé­kony. Ezt a területet Izland északi részén Namaskardnak hívják. A távolban feltűnik a Rrafla, a sziget egyik kiszá­míthatatlan vulkánja. A hideg név ellenére (Izland ■= Jégország) Európa második legnagyobb szigetén sok város és település „forró” talajon áll. Izland a világ vulkánok­ban leggazdagabb országaihoz tartozik. A jégkorszak után keletkezett 200 vulkánja kö­zül legalább 30 az időszámítá­sunk utáni kilencedik évszá­zadban történt betelepülés óta újból aktívvá vált. 150 kitö­résre írásbeli bizonyíték van. Majdnem minden ötödik év­ben kell vulkáni kitöréssel szá. molni. De nemcsak kráterek, feke­te hegyek, gőzölgő lyukak, iszappocsolyák és kénlerakódá­sok jellemzik a szigetet. Min­denfelé találhatók hőforrá­sokban gazdag területek. Két­százötven ilyen területen mint­egy 800 hőforrást számlálnak. Átlagos vízhőmérsékletük 75 fok körül mozog. A legna­gyobb forrás a Deildartunguh- ver, másodpercenként 150 li­ter forrásban levő vizet küld a felszínre. Az izlandiak 1926-ban kezd­ték el a természetes forró víz hasznosítását. Ezért nemcsak Reykjavikban, a 80 000 lakosú fővárosban, hanem Akureyri- ben és településeken is hiába keresnénk hőerőműve­ket. A tájat forróvíz-vezetékek szelik át. Ezekkel fűtik a la­kásokat és a melegházakat, táplálják a strandfürdőket. Így sok reykjaviki lakos még télen is élvezheti a fürdést a szabadban. ÚJ TELEVÍZIÓVAL a világbajnokságra Engedményes tv-vásár április 27-töl, amíg a készlet tart, a Szécsényi Egyesült ÁFÉSZ Palóc-Skála Aruház műszaki osztályán. Minden nagy képernyős fekete-fehér tv árából 1000 Ft kedvezményt adunk. A vásár végén visszanyerheti készüléke árát, ha most vá­sárol. Sorsolás: Palóc-Skála Aruház műszaki osztályán 1982. június második felében. 8 Számítógép a gépkocsiban A gépkocsi története az 1700-as évek második felé­ben kezdődött Még jóval a vasút megszületése előtt gon­doltak arra, hogy a gőz ere­jét az országúti közlekedés szolgálatába állítsák. A fran­cia Cugnot volt az első, aki 1769-ben „gőzszekeret” épí­tett. A primitív háromkerekű alkotmányt állóhengeres gőz­gép négy személlyel terhel­ten 4 km-es óránkénti sebes­séggel mozgatta. De a gép ily lassú járás mellett is sok bajt okozott, embereket gá­zolt el, falakat döntött be, és csakhamar felhagytak a vele való kísérletezéssel. A benzinmotoros gépkocsi születése a múlt század 80-as éveire esik, úgyhogy nemso­kára százéves évfordulók kö­vetkeznek. 1885-ben Gottlieb Daimler motorkerékpárját és négykerekű gépkocsiját ben- zingáz-levegő keverékkel mű­ködő motorral szerelte fel. A meteorológiai és a biológiai tavasz Régi megfigyelés, hogy az ember szervezete várja a ta­vaszt. .. A belső elválasztású miri­gyek rendszerének áthango­lása, az úgynevezett biológiai tavasz körülbelül egy hónap­pal megelőzi a meteorológiai tavaszt. Ilyenkor nő az izom­erő, meglendülnek az anyag­csere-folyamatok, fokozódik a tápcsatorna szekréciója, nö­vekszik az étvágy, gyorsul a növekedés, megszaporodik a vérfesték mennyisége, és megnövekszik a vitamin- igény. A külső környezet vál­tozását az idegrendszer köz­vetíti a szervezethez. Ilyen­kor megváltozik a idegrend­szer ingerlékenysége, és ez megnyilvánul a magasabb idegrendszer-élettani műkö­déseiben is. Ez az általános „tavaszi megújulás” az em­beri szervezetben. Ezzel együtt viszont furcsa ellentétként nemegyszer gon­dot okoz a tavaszias időjá­rással egyidejűleg jelentkező fáradtság. Az igaz, hogy hul­lámzó kedélyállapot, rossz közérzet, fáradékonyság más évszakban is bőven adódik, és akkor is a változékony időjárást okoljuk érte. Ez az úgynevezett „tavaszi fáradt­ság” azonban mégis más! Mintha érzékenyebbek, gyen­gébbek lennénk az erőtelje­sen jelentkező klimatikus és bioklimatikus változásokkal szemben, mint az év többi részében. Mi lehet az oka? A fokozott idegrendszeri ér­zékenységet már említettem. Kétségtelen az is, hogy a szervezet az idei kemény tél folyamán alaposan felélte vi­tamintartalékait, és jobban kifáradt a kelleténél. A táp­anyagok is veszítettek fris- seségükből. Kívánjuk az újat, ám az még várat magára. Még jó, ha a zöldhagyma és a korai saláta idejében bekö­szönt. Említhetjük a napsütésben szegény, borongós tél okozta nyomasztó lélektani hatást is, amely ugyancsak rontja a közérzetet, fokozza az észre­vehetőbben megmutatkozó fogékonyságot a tavaszi, úgy­nevezett „szezonális betegsé­gek” iránt. Az elmúlt téli he­tekben kevesebbet mozog­tunk, keveset voltunk a sza­badban, és ez is csökkenti ellenálló képességünket. Mit tehetünk az effajta tavaszi fáradtság- és gyen­geségérzet ellen? Mindenekelőtt azt, amit a szervezetünk biológiai /éren mór megtett: mozduljunk meg mi is fizikailag pszichikailag egyaránt. Akik télen is sokat mozogtak a szabadban, dol­gozlak, sportoltak, kirándul­tak, azok rendszerint nem ér­zik az említett „tavaszi fá­radékonyságot”. Akik pedig többnyire zárt helyen töltöt­ték idejük jó részét, most leg­alább a hét végi pihenőnapo­kon próbáljanak változtatni. tí NGGRAD - 1982, április 25., vasárnap A lakásuk alapos szellőzteté­se, tavaszi takarítása — ha már túl vannak rajta — új és kellemes miliőt teremthet: a friss tisztaság kellemes ér­zését. A szabadban tett séta, ki­rándulás, sport, mozgás is segít leküzdeni a nyomasztó hangulatot. Nem ok nélkül dolgozták ki a testnevelési szakemberek a tavaszi edző­gyakorlatok egész rendszerét, és ajánlják a következőket. Idézem: „Hogy testünket a tél után ismét a szabadban va­ló aktivitásra felkészítsük, iz­mainkat, különösen lábizma­inkat »jól át kell dolgoznunk«. Mindenekelőtt sok szökdelést, lábemelést és törzshajlítást kell végeznünk” Érdemes megfogadni a jó tanácsot. Mint ahogyan érdemes a réteges öltözködésre a szoká­sosnál több gondot fordítani. Ilyenkor a szervezet — rész­ben a vitaminhiány miatt — nehezebben alkalmazkodik a hirtelen hőmérséklet-válto­záshoz. A túlöltözóttség vagy a meleg ruhafélék korai le­tevése könnyen meghűléshez vezet. Táplálkozásban a tél végi­tavaszi C-vitamin-hiányt igyekezzünk naponként pó­tolni, idegállapotunkat pedig elegendő alvással tehetjük teherbíróbbá. Ne lepődjünk meg, ha a kora tavaszi na­pokban valamivel nagyobb az alvásigényünk, tehát ál­mosabbak vagyunk, mint az év többi részében. Dr. Buga László Az első Daimler-gépkocsi ló nélküli fogatra emlékeztetett, a hátsó ülés alá szerelt más­fél lóerős, egyhengeres mo­torral. Daimler en, valamint a német Benzin és Mayba­ch on kívül elsősorban a fran­ciák buzgolódtak az új talál­mány tökéletesítésén, így De Dion, Bouton, Panhard, Peu­geot, Bollée, Levassor stb. 1894-ben a Párizs—Rouen kö­zötti utat óránkénti 21 kilo­méteres átlagsebességgel tet­ték meg gépkocsival. Ezred­fordulónkon, 1901-ben, a Pá­rizs—Berlin távoltságot már óránként 74 kilométeres át­lagsebességgel utazták be gépkocsin. Napjainkban az olajválság miatt kissé válaszút előtt áll az autózás. Ismét kísérletez­nek elektromos, fagázos és alkoholos meghajtású moto­rokkal. A kényelem és a biz­tonság azonban elsőrendű szempont maradt az olajvál­ság korában is. Fővárosi Kézműipari Vál­lalat pásztói telepére FELVÉTELRE KERESÜNK: ASZTALI MUNKÁST, valamint VARRÓNŐKET TÜZÖNEK. Jelentkezni lehet: Pásztó, Park út 1. Az Építőipari Gépesítő Vállalat 10 hetes bentlakásos torony daru-kezelői tanfolyamot szervez. A TANFOLYAMRA JELENTKEZHET mindé® 8 általános, vagy középiskolai végzettséggel rendelkező férfi dolgozó, aki a munkakör ellátására hivatást érez 18—40 EVES KORHATÁR KÖZÖTTI dolgozók jelentkezését várjuk. A tanfolyam idejére munkabért fizetünk és teljes ellátást biztosítunk. VÁRJUK TOVÁBBÁ autódaru, és toronydaru-kezelői jogo­sítvánnyal rendelkezők jelentkezését JELENTKEZNI LEHET személyesen, vagy Írásba® a válla­lat személyzeti és oktatási osztályán. CÍMŰNK: 1209 Budapest (Soroksár) Marx Károly őt 253. Felvétel külföldi munkára A Közmű- és Mélyépítő Vállalat az NDK-ba Induló export- munkáira felvételre keres: ÁCS. KŐMŰVES, VASBETONSZERELŐ ÉS SZERKEZETI LAKATOS SZAKMUNKASOKAT. JELENTKEZÉS írásban vagy személyesen: Budapest IX., Angyal u. 1—3. 1094. Munkaerő- gazdálkodás. Felvételre keresünk: GÉPJARMÜ-ÜGYINTÉZÖ (férfi) • AUTÓSZERELŐ ÉS MÜKÖKÉSZÍTÖ szakmunkásokat. Jelentkezés a Nógrád me­gyei Temetkezési Vállalat központjában. Salgótarján, Vöröshadsereg út 9. iU'llOHIKDETESEK JÓ állapotban levő BÚTOROZOTT la- Laua Combi eladó, kast vagy önálló lak- Erdeklődni lehet: reszt bérelnék. Tele- wagyoroszi, Kiss Já- fon: 11-077. Pintér, fi OS Út 14. LENGYEL lakókocsi átvétel előtt eladó. Érdeklődni: 15-083 te­lefonon. 1983. végéig vizsgá­zott UM-es 1300-as Dá­cia eladó. Érdeklődni: 17 óra után. IVÍátrake- resztes. Kékesi út 6, ELADÓ egyéves SZKIF—M sátras után­futó. Érdeklődni: dél­után 17 órától a 12-672 telefonon. ZASTAWA 750 kitű­nő állapotban, 1983-ig érvényes műszaki vizsgával, igényesnek eladó.. Kisterenye Kossuth út 5. NAGYBATONY, Me­ző Imre úton. garázs eladó. Érdeklődni: Venter László, Kiste- renyc, Damjanich út 3. (Benzinkútnál) A Pásztó nagy­községi közös Ta­nács Végrehajtó Bizottsága felvé­telre keres ÉPÍ­TÉSÜGYI MUN­KAKÖRBE, ÉPÍ­TÉSZMÉRNÖKI DIPLOMÁVAL RENDELKEZŐ SZEMÉLYT. Fize­tés megegyezés szerint. Lakás megoldható. Ke­resünk továbbá műszaki munka­körbe építésztech­nikust. Fizetés a bérkategórián be­lül megegyezés szerint. Cím: Pász­tó. Kölcsey F. út 35. Tel: 139. A Kisterenyei Egyesült Zagyva- völgye ÁFÉSZ pá­lyázatot hirdet — villanyszerelő és — kőműves munkakör betöl­tésére. Jó kerese­ti lehetőség. Je­lentkezni lehet: ÁFÉSZ-központ. Kisterenye, Ma­dách út 4

Next

/
Thumbnails
Contents