Nógrád. 1982. március (38. évfolyam. 51-76. szám)
1982-03-13 / 61. szám
Ebek harmtncqdyán T Néprajzi gyűjtemények, falun Szentpéteri József ötvös mester kiállításáról Olvasom nz újsághírt: egy dunántúli faluban a bukovinai székely telepesek életét, szokásait, viseletét bemutató néprajzi gyűjtemény kialakításán fáradoznak. A hímek őrülök, hiszen mindenütt, ahol bármilyen helytörténeti dokumentumán yag bemutatásával törekszenek a szülőföld, a Szükebb pátria —, s vele a szélesebb haza — szeretetét elmélyíteni az emberek tudatában, a gyerekek nevelésében, valami nagyon fontosat tesznek a szocialista gondolkodás alakításában. Azaz, tesznek valamit, amíg mások c.S' k beszélnek róla .... De örömömbe némi aggodalom Is elegyedik. Van már tíz-egynéhány éve, hogy egy kis baranyai faluban — egy lelkes, áldozatkész tanító munkájával — helyi gyűjtésű néprajzi anyagból — a pécsi múzeum erkölcsi támogatásával és kölcsönadott néprdjzi tárgyaiból — úgynevezett falumúzeumot, azaz, helyi néprajzi gyűjteményt alakítottak ki. Pár év után a pedagógus egy másik községbe került át. Ml lett a gyűjteménnyel? Széthordták — jöttek a riasztó hírek —, ebek hnrmincadjára jutott . . . Jobban mondva: akik kölcsönadtak anyagot a faluból, fogták, hazavitték. Ami megmaradt, bekerült egy sufniba, hogy végképp tönkremenjen. Azóta ez a falu egy kicsit memento előttem a (tanácsi kezelésű) .falusi gyűjtemények sorsáról. iyyjlván akadnak szép számmal jó példák Is az ország különböző tájain, ahol megbecsülik, rendben tartják és büszkén mutatják be az idegennek falujuk múltját Nekem mégis egy másik „ellenpélda" jut eszembe. Egy másik baranyai faluból. A 70-es évek elejéit nagy garral — tv-híradóvnl és büszkélkedő protokolletvtársakkal — nyílt meg a má- roki falumúzeum. Nemrég ott jártam, és bizony, kicsit el- szomorodtam. Az anyag ma is rendezett, a helyiség viszonylag tiszta; a tárgyak, a vitrinekben, a népi öltözetek a helyükön. Ám a tömény dohszag. a szellőzetlenség elszomorító, a látogatók hiánya pedig nagyon lehangoló. „Már a kutyát se érdekli” — ezt érzi az ember. S a hasonló példákat még hosszan sorolhatnám. Baranya, Somogy, Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád, vagy Nógrád megye köztudottan rendkívül gazdag magyar és nemzetiségi néprajzi kincsekben. Gyűjtésük hivatalból és társadalmi kezdeményezésből egyaránt évtizedek óta folyik. Mégis sok és egyre több érték megy veszendőbe, kerül a lélektelen üzérek, vagy épp a hazalátogató külföldi rokonság kezére csakúgy, mint a vásárok ponyváira. Épp ezért nagyon meg kellene becsülni azokat a lelkes embereket — tanítókat, lelkészeket, más falusi értelmiségieket —. akik egy-egy szépen faragott rokkát, vagy más régi használati eszközt, cserepet, népi hangszert stb. a nemzeti vagyon részének tekintenek, és szeretnék, ha nem a határainkon túl jelentenének (mesés összegű) értékeket, hanem itthon. Ezért közérdekre, hazaszeretetre hivatkozva megszállottan kérnek® könyörögnek — mentik, ami menthető. Olykor sikerrel. A pécsi, vagy* más megyei múzeumok néprajzi osztályain általában jó néhány értékes gyűjteményről tudnak, egyelőre magánkézben. Ez mted a magja, esetleg kész anyaga lehetne egy-egy faluéi néprajzi gyűjtemény bemutatásának. Am bemutatóhely hiányában pillanatnyilag valahol raktáron, jobb esetben lakásokban várják Jobb sorsukat. S Itt kellene nagyon vigyázni! Érthetően e tárgyakat mielőbb szeretnék kiállítani. De, ha egyszer nincsenek meg a feltételei, például megfelelő száraz helyiség, vagy épp a 'tanács nem tudja, vagy nem akarja vállalni a gyűjtemény további gondozását, ápolását, tisztántartását —, tehát megóvását, akkor inkább maradjanak továbbra Is egy-egy iskola, papiak, pedagógus-, vagy orvoslakás biztonságában. Svédországban minden faluközpont megcsinálta a maga úgynevezett „hembygs garden”-ét (helytörténeti-néprajzi kiállítás, általában restaurált parasztházban és az udvaron). Anyaguk — minden egyes darab — lyukkár- tyarendszerrel a stockholmi központ adatbankjában leltári adat S ezzel valamennyi hembygs garden automatikusan államilag védetté van nyilvánítva. A turistákat népviseletbe öltözött fiatal • lányok fogadják, s vezetik. A belépődíjak — a községi egyesület pénztárán keresztül — a gyűjtemények fenntartását, megóvását szolgálják. Hát, ettől még messze vagyunk * . , Egyszerűbb lenne, ha a hasonló falusi néprajzi anyagok berendezését felügyeletét, megóvását stb., a megyei múzeumigazgatóság magára vállalhatná. Erre viszont általábán se pénze, se energiája nincs. A múzeum adhat szakmai tanácsot és segítséget a restauráláshoz, konzerváláshoz, de helyi ellenőrzést, felügyeletet nem vállalhat A helyi lé- tesftésű falusi gyűjtemények megóvása, fenntartása egyértelműen a helyi tanácsok feladata. WaHinger Endre PoJner Zoltán: Gyermeksza bad ító JUH"’'* rMg —« — 8----------■ f I boavhaas nem. harmatszáradtjár*} ekkor járj el, kicsim, járj ti. sánta koldus botja járj el valahára! hogy az nem Vágom én akkor • béklyód, kérő imádságom. ne tírj, Járj el, kicsim, járj el, ne jajvékolj! járj el a világon! Szabadítson téged kenyérszegő késem: hogyha az nem, i Hiss, te kis ml haszna apró, pici lányom. akkor m. hiss, ki az utakra olvasóm ktrmzfft tok parányi lábnyom! A XtX. századi ötvösség leg-: jelesebb mesterének Szentpéteri Józsefnek rendezett kiállítást a budapesti történeti múzeufti. Szentpéteri ragyogó tehetség volt, mégis nehezen érvényesült. Tanulóével után Rimaszombatban az ötvöscéh mesterei eltanácsolták a mes- terremekléstŐL Lőcsére ment dolgozni, majd a kor szokása szerint külföldi vándorútra indult az 1800-as évek «lején. Bécs, Lőcse, Ismét Bécs útjának állomásai — a háborúk miatt nem jutott el Itáliába és Franciaországba. De bécsi tartózkodása alatt megismerkedett a francia ötvösséggel is. 180Ú-et Írtak, amikor rosszindulattól vezéreltetve. Ismét elutasítja a pesti ötvöscéh felvételi kérelmét Csak 1811- ben fogadták «1 mesterrenae- két, egy kelyhet, amely a szilvásvárad! reformál» templomba került Már ez a munka tanúskodott Szent páterig eredeti tehetségéről, adottságairól. \ Losonci, majd pesti ■ munkálkodása alatt számos egyházi és világi ötvöstárgy készítésére kapott megbízást. Használati tárgyak, készletek, serlegek, egyházi szertartásedények kerültek ki műhelyéből — gondosan, művészi módon formálva. De Szentpéteri fő ambíciója a sokalakos dombormű volt. Első ilyen munkája, _ a Nagy Sándor átkelése a fira- niana folyón cfmű réxdom- borműve bécsi kiállításon aratott nagy sikert. sorra Kesmi nsaonfo mnmrkárt, amelyek meghozzák a megérdemelt sikert Most már tiszteletbeli tagjává választotta a besztercebányai és a bécsi ötvöscéh is, tagja volt a párizsi művészeti egyesüMtfm a céhek sKBcMsii meOett, a munkán- és művássnevelás színvonalának emeléséért Számos munkáját őreik hazai és külföldi múzeumok, sok egyházi tárgyát református templomok. Szentpéteri József kiállítása egy évig, 1982 decemberéig látható a budapesti történeti múzeumban. Cakoctartó Hrikszai Károly Illusztrációja Ä fiú clngár volt, mint az albérlők általában: fiatal arcán már állandósultak a tanácstalanság ráncai, s nyugtalan tekintete', ahogy maga körül pásztázott, szinte sugallta az elesettséget. Félő volt, ha megszólal, azt kérdezi:’miért én? S miért így? Deák Mór: As a huszonnégy év, ami már most meggömyeszti, köny- nyen befogható néhány elvétve jól sikerült napba — ezeket őrzi, s talán már jó ideje velük álmodik. Munkatársai kérdésére (inert eleinte még kérdezgették, hogy be tudják illeszteni a már kialakult érdekviszonyokba), van-e hozzátartozója, azt feleli: nincs —, s, ha valóban van az anyáknak valami földöntúli fogékonyságuk gyermekük iránt, akkor édesanyja ilyenkor görcsbe rándul. A lány húszéves, gömböly- ded, mint azok, akik idegességüket ' evésbe fojtják " — óvónő, a kicsik megkövetelik rendíthetetlen nyugalmát, bár ereje fogytán szemhéja már remeg: menekül hazulról — eddigi élete egy édesszájú kislány kielégített vágyai közt csordogált, akit szülei reszketve óvnak az igazi születéstől, az eszméléstől; menekül: munka után nem megy haza, ahol anyja és apja marakodva a válás részleteiben próbálnak megegyezni — beül egy presszóba, ahol már ismerik, s büdös szájú férfiak lakásán mímelj görcsösen a gyönyört — hátha a sikkantások között A fiú és kézenfogja egyszer a szerelem, s elvezeti igazi otthonába. A fiú már belenyugodott, hogy lakása, kocsija, nyaralója sohasem lesz: vacsorára sem telik, de azzal mentegetőzik önmagának, hogy az amúgy is egészségtelen — már bánja, hogy tanult, hi- szent tudása csak elégedetlenné teszi, s csodálkozik, hogy mennyire falta a könyveket, s hitt lehetőségeiben: a tudás, hatalom, s életkörülményei jobbítására alkalmas — pedig, ha a pénzre összpontosítok, gondolja, megvásárolható az eszemet igazoló papír, s nem eszem magam vacsora híján. Édesanyja néha ír neki, de a fiú ráírja a borítékra: A CÍMZETT ISMERETLEN”, s a visszaküldött levélen az anya felismeri keze nyomát, zokog: s, ha második férje, aki nem szíveli a fiút, s kiutálta hazulról, megkérdezi, mi baj, azt feleli, semmi, hagymát aprítok. A lány pillantása zavart — istenként imádott édesapja feneke fel-alá járt. a szomszédasszony combjai között: anyjához menekülne, de az arra próbálja rábeszélni, vez a lány... le maradjon, hisz akkor övé marad a lakás, megígérve, hogy mos és főz majd a lányra — az becsapja az ajtót, s amikor egy névtelen férfi magáévá teszi a sötét park egyik nyirkos padján, sírni kezd, mert apját képzeli alkalmi társa helyébe — letaszítja magáról a férfit, ruháját huzgálva menekül, de a másik utoléri: s amikor véresen, hüppögve, megerőszakolva hazamegy, bekapcsolódik szülei órdítozásába, hogy este megfogadja: soha többé, s a Fiúval álmodjék. A fiút félszegsége zárkózottá teszi — szája pengevékonyra keskenyedik, összeszűkült szemében vadság: mivel állandóságról ábrándozik, s kizárásos alapon már csak egyedül a szerelemben tud hinni, hogy az talán megváltja — az állandóság szimbólumává emeli a Nőt, a göm- bölyded nőt, akinek jóltáplált- sága eleve a kiegyensúlyozott élet záloga; s rászokik a le- selkedésre. A fürdőszoba szobája mellett van, áltálát óvatosan kinyitva, kémleli a kulcslyukon keresztül az anyjakorabeli főbérlőnőt, akinek éjszakánként áthallatszik a nyögdécselése, ha halott férjével álmodik: a nő észreveszi, s a kulcsot mindig úgy fordítja, hogy a fiú jól lásson — az ajtó felé fordulva mosakszik, törülközik, s ez mindkettőjüknek katarzis a visszafogott izgalom miatt: míg egyszer feltépi az. ajtót, s a vérfejű fiút kapkodó mozdulatokkal kiéhezett ölébe vezeti. A lány tartja a fogadalmát: álmában olyan tisztán látta a fiút, hogy sajgott bele az egész teste — az utcán körbe- forogva jár, nehogy elszalasz- •sza utolsónak hitt lehetőségét: apja elment, anyjával maradt, két kielégítetlen gyűlölet — egyszer odaszalad egy fiúhoz, de az szakállas, s ettől elbizonytalanodik: mindenhová rohan, nehogy elkés- se a boldogságot, s utána átkozza magát, hogy talán maradni kellett volna — már nyitott szemmel is a fiút látja, s ráképzeli jó néhány csodálkozó férfira — az óvodásokat saját gyerekeiként keze-, 11. s próbálgatja, melyikre hasonlít maid az övék, ha lesz NŰORAD - .1982, i i- anyjával megbékél: holnap bemutatom a vőlegényemet, anyu, mondja mindennap izgatottabban, s anyja újólag feltett kérdésére egyre ingerültebben vágja rá: holnap. A fiú menekül a főbérlőnfl elől, aki feljogosítva érzi magát holmijai átkutatására: ritkán jár haza, mert előfordult, hogy átlátszó hálólng- ben, szétvetett lábbal várta az asszony a saját ágyán — tulajdonképpen nem volt ellenére a kapcsolat, de a nő továbbra is zárta szobája aj-' táját, a telefont és a konyhát — zuhanyozni is csak szeretkezés után engedte: ezért osonva lopakodott a szobájába, s gyorsan ráfordította be-j lülről a kulcsot: vitáik éle- sedtével az asszony utcára tette —, s, amikor a csomag- megőrzőben felejtett meleg pulóverén bánkódva elalszik a fűtött pályaudvaron, hirtelen élességgel a főbérlőnő fiatalkori arca a lány arcaként villan eléje. Annyira hiteles a kép, hogy álmában kinyújt-- ja a kezét — egy csavargó nevetve megrázza —, s, ahogy felébred, elindul megkeresni a lányt, hiszen érzi, vadul lüktető ereiben érzi, hogy váriák: hogy végre valaki őt várja. A FtO ÉS A LÁNY . . : . . .sohasem találkozott. | cius 13., szombat 9
