Nógrád. 1982. március (38. évfolyam. 51-76. szám)
1982-03-31 / 76. szám
Labdarúgás — megyei bajnokság Mélypontra zuhant a góllövés Teke Küzdelmes területi bajnokság A megyei labdarúgó-bajnokság tavaszi 5. fordulójában mélypontra zuhant a csapatok góllövőkészsége. Mindössze tizenötször volt eredményes a mezőny, hat támadósor maradt gólképtelen. A pályaválasztók kilenc, a vendégek hat gólt lőttek. Két együttes nyert idegenben. A listavezető Pásztó 2—0-lal szerezte meg a két pontot a Vörös Csillag SE-től Rétságon, míg Somoson Erdőkürt csapata okozott meglepetést 1—0-ás győzelmével. Két döntetlen volt. Kazár csapata 1—1-es mérkőzésen szerzett pontot Nagyorosziban a Balassi SE-től, - míg a Nógrádmegyer—Nézsa összecsapás gól nélkül zárult. Kemény játékban 2—1-re nyert a Mát- ranovák a Szőnyi SE-vel szemben s ugyanilyen arányban nyerte a tarjáni rangadót a 2. sz. Volán a Bányagép SK ellen. Kisterenye csapata kétgólos győzelmet aratott az egyhá- zasgergeiek felett. Karancslapujtőn 2—0-ás állásnál a 60. percben félbeszakadt a szurdokpüspökiek elleni mérkőzés. A vendégcsapat játékosai tiltakoztak a második hazai gólért, s hárman jutottak a kiállítás sorsára. Minthogy nem fagyták el a játékteret, a játékvezető véget vetett a mérkőzésnek. NÓGRÁDMEGYER— NÉZSA 0—0 zett góljával vezetéshez jutottak a vendégek, akik szünet után két érvénytelen gólt . is Nógrádmegyer, 300 néző, v.: lőttek. A 78. percben Tőre Martinkó. Nógrádmegyer: szögletéből Póczos a felső sa- Herczeg — Verbói József, Koj- rokba lőtt. 1—1. A 89. peronok, Rácz L., Balázs — Dénes, ben Ács szerezte meg a lab- Verbói János, Kruppa — Sán- dát, s átadásából Radics lőt- dor Zs. (Rácz Gy.), Patai, te a Volán győztes gólját. Rácz T. Edző: Kiss Imre. Né- Pusztai N. kapott sárga lapot, zsa: Vidomusz J. — Kucsera Jó: Póczos, Iványi, Földi, ill.: B., Koncz P., Bera, Űjszegi — Ecsegi, Pusztai, Ács. Koplányi A. (Szabó B.), Kucsera J., Gáli — Székesi, Vidomusz T., Kurnász. Edző: Vidomusz János. Mindkét támadósor adós maradt a gólKARANCSLAPUJTÖ —SZURDOKPÜSPÖKI 2—0 (0—0) (a 60. percben félbeszakadt) MÁTRANOVÁK— SZÖNYI SE 2—1 (1—1) Mátranovák, 300 néző, v.: helyzetek értékesítésével. A Juhász L. M.-növák: Szoó — hazaiak kezdeményeztek töb- Kotroczó, Csikós, Kovács bet, de a tartalékos vendégek (Mihály),.Tóth — ’ Mészáros, megújuló rohamaikat sikere- Urbán (Serfőző), Klement — sen hárították. Jó: Herczeg, LakatŐs, Nagy L., Farkas. Ed- Kojnok, Balázs, Dénes, ill.: tő: Gáspár Mihály. Szőnyi Koncz P., Bera, Gáli, Kur- sE; Halasi — Szrena, Kéri, nász. Molnár L. — Gyetván. Fodor ■ — Ács (Váradi Z.), Petre, Vá- radi A., Sándor I., Kaszás (Csorba T.). Edző: Csorba Tibor. A hazaiak léptek fel támadólag, a tartalékos vendégek jól védekeztek. Nováki Karancslapujtő, 300 néző, v.: kapufa után, á 30. percben Tálas. K.-lapujtő: Tóth — Föl- előreívelt labdából Petre meg- di, Horváth F., Sági L. —Te- szerezte a Szőnyi SE vezető lek Gy., Sági S. — Orosz, gólját. A 42. percben egy sza- Molnár L., Romhányi, Juhász' badrúgásból Lakatos B. csa- L., Juhász I. Edző: Horváth varta a bal felső sarokba a Ferenc. Sz.-püspöki: Klinkó — labdát. 1—1. A II. félidőben Tajti, Fodor, Kiss Sz. — Kar- sok, célt tévesztett lövés után Sai, Kiss I. — Hepp Gy., He- Serfőzőt buktatták s limesből gedűs, Erdélyi, Zohó ' (KovácsévNagy L.'lőtte’a győztes gőlt G.), Pusztai (ífálász). Edző: a 75. percben. Tíz perc múl- Malik József. A közepes ira- va Csorba T. megsérült. Fo- mú mérkőzés I. félidejében a dor Z. kiállítva. Jó: Kotroczó, hazaiak támadtak többet, de Csikós, Kovács, Urbán, Kle- tegjobb helyzeteikből Is csak ment, 11L: Halasi, Szrena, Ké- kapufatalálatok sikerültek, ri, Gyetván, Petre. Az 50. percben támadt tömöKISTERENYE— EGYHÁZASGÉRGE 2—0 (2—0) Kisterenye, 300 néző, v.: rülésből Juhász L. közelről a hálóba lőtt. öt perc múlva egy buktatásért megítélt szabadrúgásból Telek Gy. 20 méterről a léc alá bombázott. m ^ 2-0. Az újrakezdéskor Érdé- SuVráwzkL Kist^reoye: ’ Kon- iyi méltatlankodott s a játék- cslk _ Mátrai Szekula 0zs_ vezető kiállította. Ezután Ko- váth> szerencsi - Halmi, Né- vác,s G-jutott hasonló sorsra, meth> róth-Bodor, Koós, Rá- amiert Klinko L. rohant kó- tóti. Edző: Szilágyi Gyula, zepre a kapujából. Játékos- E.-gerge: Éhn — Somoskői N., tarsai lefogták, de a kiállítót- Szántó z Gordos O., Tasi — tak vonakodtak elhagyni aja- Tóth : Somoskői Z., Simon tekteret s a játékvezető veget L _ Fekete, László Z.- (Ge- vetett a mérkőzésnek Jó: Te- cse)> Varga A Edző. Lászió Jtt'j®.132 ;LU. . z *•» László. A minden csapatrész- 111.: Fodor, Kiss I., Tajti. ben egységesebb Kisterenye , ... megérdemelten nyerte a jó iramú mérkőzést. A vendégek Sr. BÁNYAGÉP negyedóra elteltével visszaes2—1 (0—1) tek s csak a hajrában nyújtottak elfogadhatót. A 30. Salgótarján, Somlyói út, 300 percben egy jobb oldali benéző, v.: Enreiter. 2. sz. Vo- adásból Rátóti lőtt a hálóba, Ián; Kormos — Póczos, Tőre, tíz perc múlva Éhn kapufára Isdinszki, Földi — Pál, Rát- ütötte a labdát, s a befutó kai, Jánosi — Ludányi (Ács), Halmi a hálóba fejelte. Jó: Iványi, Borbély T. (Radics). Szekula (a mezőny legjobbja), Edző: Domonkos Sándor. St. Ozsváth, Németh, ill.: Szántó Bányagép: Lehoczki — Bozó, Z., Tasi. I. — Szabó, Sivó, Orosz, Szaj- bert — Nagy (Bálint), Németh, Szvák — Kárpáti, Gál (Balázs), Lőrincz. Edző: Nagy J. László. Kazár: Telegdi Gy. — Molnár, Varga, Miklósi, Pálmán — Gecse, Telegdi S., Tóth M., Kovács L. — Hársi, Lukinics (Bozsik). Edző: Simon Imre. A többet támadó hazaiak partdobásokból és szögletrúgásokból teremtettek veszélyes helyzeteket. A 30. percben Hársi lövését hárította Busái. Az 52. percben Hársi beadásából Tóth M. 20 méterről, kapásból lőtt a kapuba. 0—1. A 84. percben 11-esből, Orosz J. góljával egyenlítettek ki a hazaiak. A vitában Tóth Miklóst kiállította a játékvezető. Jó: Orosz, Sivó, Szajbert, ill.: Gecse T., Molnár, Hársi. PÁSZTÓ—VÖRÖS CSILLAG HSE 2—0 (1—0) Rétság, 100 néző, v.: Kaposvári. Pásztó: Reviczki — Nagy S., Szabó T., Németh, Antal — Blázsovics, Kocsis, Bedő —Szarvas (Tóth J.), Kovács A., Veres M. Edző: Tóth József. Vörös Csillag SE: Tőkés — Bánszki, Kugler, Menczel, Bacsóka — Blaskó (Orosz Cs.), Salgai, Draríka (Sebestyén) — Szalmási, Szigeti, Kovács. Edző: Győr! Ferenc. A jó iramú mérkőzés 2. percében Kovács A. kapura tört és 12 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. A továbbiakban is a pásztóiak teremtettek több gólhelyzetet, a hazai támadások alig jelentettek veszélyt. A 88. percben az alapvonal közeléből beívelt labdát Tóth J. továbbította a hálóba. Jó: Szabó T., Antal, Bedő, Kovács A., a hazaiak közül senki sem említhető. ERDÖKÜRT—ST. SOMOS 1—0 (1—0) Salgótarján, Somos, 200 néző, V.: Baksa. Erdőkürt: Tóth — Zsíros, Proksza, Bacsa, Czeba János — Balogh, Kiss, Donibi — * SzádÓczla, Ócskái P., Ócskái L. (Moravcslk). Edző: Haviár János. Somos: Smida -r- Verebélyi (Pótí), Szabó L, Czlkora, Kajzinger A. — Fodor, Hulitka, Orosz — Kajzinger L, Bede, Balogh. Edző: Tóth István. A végig lelkesebben játszó erdőkürtiek szép akcióból lőtték góljukat a 20. percben: Ócskái P. lőtte a jobb sarokba a labdát a késlekedő védők mellett. A haíaiak rendre elhibázták biztosnak látszó helyzeteiket, a II. félidőben még 11-esüket is kapufára lőtték. Verebélyi G. áórga lapos figyelmeztetést kapott. Jó: Tóth, Zsíros, Proksza, Ócskái P., ill.: Balogh, Fodor. A félbeszakadt Karancsla- tJujtő—Szurdokpüspöki mérkőzés eredménye av szövetségi döntésig nem szerepel a táblázaton. A bajnokság állása Schwarcz, Pusztai, Ocsovay — Ecsegi, Longauer, Romhányi (Rappi I.) — Drajkó, Ács, Ve- szelka. Edző: Benke János. Volán-helyzetek után a 20. BALASSI SE—KAZÁR I—1 (0—0) Nagyoroszi. 100 néző, v.: 1. Pásztó 2. Balassi SE 3. Szőnyi SE 4. Mátranovák 5. Kazár 8. Erdők űrt 7. Kisterenye 8. Nézsa 9. St. Somos 10. N.-megyer XI. Sz.-püspökl 12. 2. sz. volán 13. Vörös Csili. 14. St. Bányagép 13. E.-gerge 16. K.-lapujtö 20 12 5 20 13 1 9 S 8 3 8 5 8 3 7 7 7 8 7 8 6 7 8 3 6 6 8.2 6 4 3 5 4 2 7 35 6 21 7 25- 7 317 30 8 25 B 2810 23- 18 26- 10 20' 13 26' •24 29 ■20 27 -28 23 ■24 21 ■24 21 ■33 21 ■25 21 ■29 20 •31 20 ■34 10 •25 19 ■35 18 •27 38 16 •31 13 ■52 10 percben Ecsegi 11-esből szer- Makovlnyi. Balassi SE: Busái összeállította: Andó Miklós A múlt hét végén Somoskőújfaluban rendezték meg a területi női egyéni tekebajnokságot Kelet-Magyarország legjobb női tekézői a határszéli községben találkoztak, hogy megküzdjenek a vidék bajnokságra jutásért. A Győrött, április 24—25-én sorra kerülő vidéki seregszemlén az északi területről a 12 legjobb rajtol. A területi randevún több mint harmincán „kóstolgatták” a számukra idegen pályát. A versenyláz éreztette hatását a teljesítményeken. Lelkesedésben, küzdelemben nem volt hiány, ám a bábuk ezáltal még nem voltak hajlandók dőlni, így a várakozástól mérsékeltebb eredmények születtek. A versenybíróság elnöke B. Tóth László, aki egyben a magyar nő; tekeválogatott edzői tisztét is ellátja, így foglalta össze a látottakat: Lövészet Nagy érdeklődés a FIN-versenyen Salgótarjánban a városi KISZ-bizottság és az MHSZ lövészversenyt rendezett a zagyva-rakodói lőtéren. A FIN keretében lezajlott hagyományos versenyen 52 csapat lépett lőállásba. A háromfős együttesek 10 értékeltet lőttek. A küzdelmet két kategóriában — dolgozók és tanulók között — bonyolították le. Eredmények. Dolgozók: 1. OBV II. (Andó István, Dudás István,' Neumann Pál) 241, 2. ÉMÁSZ 210, 3. BRG Kilián György KISZ-alapszervezet. 210 köregység. Tanulók: L Bolyai gimnázium (Füzesi Zsolt, Simglár János, Schreng Csaba) 155, 2. Keresk. és vendéglátók II. 144, 3. Kereskedelmi és vendéglátók I. 131 köregység. Labdarúgás ■ ■ .. Országos középdöntő a tóstrandon Az STC ifjúsági labdarúgó- csapata remek győzelmi sorozattal az országos ifjúsági kupa középdöntőjébe került. A rangos mezőnyben hét NB I-es csapat mellett az STC képviseli a második vonalát. Ma délután a tóstrandon az STC—DMVSC találkozóra kerül sor 14 órakor. Az STC két NB I-es ifjúsági csapat legyőzése után — Csepel, DVTK — ma fcapja a legnehezebb ellenfelet. A DMVSC az NB I- es ifjúsági bajnokságban jelenleg a harmadik helyen áll. Az STC ifik edzője, Patkó József a DMVSC ellen sem adta fel a reményt. Elsősorban két gyors szélsőjében és a korábbi mérkőzéseken is kitűnően szerepelt közvetlen védelmében bízik. * ☆ Az STC NB II-es labdarúgócsapata ma délután Nagy- bátonyban játszik 15 órakor. ír A Síküveggyár csapata az Eger SE-t látja vendégül a síküveggyári pályán ma délután 14.30 órakor. Kézilabda MNK Csak egy Pász*ó csaoafa Mint előző tudósításunkban már Utaltunk rá, a férfi MNK-ban az A és B csoport győztese az STC- csapatával kiegészülve, újabb körmérkőzésen lett volna hivatva eldönteni a két'továbbjutást jelentő hely sorsát. Nos, a körmérkőzésből nem lett semmi. Ugyanis a Pásztó csapata előzetes jelzés nélkül, nem Jelent meg. így csak az STC és a Bgy. SE találkozóra került sor. mérkőzés nem iélent meq! után két büntetőt Is hibázott, ám ennek ellenére egyre inkább uralta a. mezőnyt, s a félidőig tetemes, nyolc gól különbségű vezetésre tett szert. Az STC-fölény <* második félidő közepéig tartott, amikor is a játék kiegyenlítetté vált, s a továbbiakban már felváltva estek a gólok. STC—Bgy. SE 37—21 (18—8) Ami a mérkőzést Illeti, a 13. Vezette: Babják, Kővári. Leg- percig a Bgy. SE egyenrangú el- jobb dobók: Márta 11, Pádár 7. leniéinek bizonyult, sőt az STC- Tóth 6. Urbán 4. illetve Bélák 6, nek kellett egyenlítgetnie. Innen Cseri Pál 4, Czunyi 3. azonban teljesen megváltozott a A két továbbjutó természetesen kép. A tartalék«» STC egymás az STC és a Bgy. SE csapata. Napirenden a fiatalok sportja Salgótarjánban Jelentő« tanácskozásra gyűltek össze a megye sportvezetői: iskolaigazgatók, egyesületi elnökök, szakszövetségek vezetői, edzők mondták el véleményüket Nógrád utánpótlás-neveléséről. A fiatalok körében végzett nevelő munka fontosságáról, a megyében tapasztaltakról Répássy László, a megyei testnevelési és sporthivatal elnökhelyettese tartott tartalmas beszámolót. Előadásában az eredmények mellett a gondokról, valamint a tervekről is beszámolt. A beszámolóból és a hozzászólásokból' kirajzolódott a megye gyermeksportjának térképe, s benne az iskolai sport nehézséget Például volt olyan Iskolaigazgató, aki elmondta, hogy néha egy fut. ball-labda vásárlása Is gondot Jelent, holott tanintézete sporttagozatos. Az egyik vezető edző az utánpótlás-nevelők nagyobb megbecsülését kérte, míg mások az egyesületek és az Iskolák kapcsolatának élővé tételét szorgalmazták. Páder János, az OTSH elnökhelyettese országos tendenciákra hívta fel a figyelmet, s elmondta, hogy a legnagyszerűbb tanácskozás is csak akkor ér valamit, ha tettek követik. összességében elmondható a tanácskozásról. hogy az utánpótlás- nevelésben új szempont nem merült fel, viszont nem egy régi, megoldatlan kérdésre mutattak rá a felszólalók. Jobban kirajzolódtak a feladatok, » most már a let. teken a sor! — Véleményem szerint helyesen döntött a Magyar Teke Szövetség elnöksége abban, hogy ezt a bajnokságot Somoskőújfalun kell rendezni. A létesítmény, no meg a házigazdák biztosították a rendezvény zavartalanságát. Viszont, ami az eredményeket illeti, jobb teljesítményekre számítottam. A pálya azonban „megtréfál- ta” a versenyzőket. Azért tekintettem nagy várakozással a verseny elé, mert négy válogatott — Süliné, Lőrinczné (DÉLÉP), Tompáné (SZEOL) és Tóth (Ózd) — is szerepelt a mezőnyben... Azonban ez a pálya a férfiakat is nagy próba elé állítja, ezért elfogadhatók az itt elért eredmények. A területi versenyen megyénket Benyusné, valamint Oláh Erika képviselte. Az ő teljesítményükre is vonatkozik B. Tóth László véleménye, hiszen a hazai pálya előnyét nem tudták kellően' kihasználni. s nem jutottak a legjobb tizenkettő közé. Oláh Erika 371, Benyusné pedig 348 fával iratkozott fel a listára. Győrbe az alábbiak jutottak: L Lőrinczné -(DÉLÉP) 427, 2. Szombathelyi (SZEOL) 401, 3. Bakos (Ózd) 401. 4. Ország (Ózd) 400, 5. ‘ Tóth (Ózd) 394, 6. Határ (Kecskeméti MÁV! 394, 7, Tompáné (SZEOL) 393, 8. Korázs (DÉLÉP) 391, 9. Czakó (Szolnok) 38C. 10. Qrábné (DÉLÉP) 386, 11. Szalma (Taurus) 381, 12. Brocskai (Taurus) 380. A félnőtt férfiak területi egyéni tekebajnokságát Kecskeméten tartották. Somoskőújfalu csapatából Miskei 409, Borsos 396 fát ért el. Ez a teljesítmény sem volt elég a továbbjutáshoz. Magyar Ifjúság Kupa Izgalmas városi elöntő A KISZ Központi Bizottsága az országos sportnapok eseménysorozatához, és a labdarúgó-világbajnoksághoz kapcsolódva Magyar Ifjúság Kupa néven kispályás labda- rúgó-tömegsportakciót hirdetett. Akik beneveztek a versenysorozatra, azoknak előbb számos feladatot kellett végrehajtaniuk. így az Edzett ifjúságért mozgalom Edzett vagyok kategóriájának, vagy az Aranyjelvényesek ötpróbája- akció három követelményét; futásiján, úszásban, kerékpározásban vagy túrázásban. A tét meglehetősen nagy, hiszen a győztes csapatok nézőként részt vehetnek a spanyolországi Mundiálon. Salgótarjánban hat csapat részvételével rendezték meg a városi döntőt. A két csoportra osztott mezőny csapatai nagy küzdelmet vívtak egymással, jó néhány együttesen látszott, hogy alaposan felkészült a tornára. Végül a két legegységesebb gárda be-- nyomását keltő együttes jutott az április 24-i salgótarjáni megyei döntőbe. Eredmények: SKÜ—Öblös-: üveggyár 1—0, Pénzügyi és Számviteli Főiskola—SKÜ 5—4, Pénzügyi Főiskola—öblösüveggyár 2—0. Továbbjutó! a Főiskola és az SKÜ. A másik ágon: SZÜV—Kórház 3—0, SKÜ-KISZ—Kórház 0—0, SZÜV—SKÜ-KISZ 2—0. Továbbjutó: SZÜV, SKÜ-KISZJ A négyes döntőben: SZÜV—i Főiskola 3—0, SKÜ—SKÜ- KISZ 1—1, Főiskola—SKÜ-i KISZ 8—1, SKÜ—SZÜV 2—22 Végeredmény: 1. SZÜV, 2. Főiskola, 3. SKÜ. A megyei döntőben —■ ahonnan egy csapat jut tovább — az első két helyezett szerepelhet. D. L. ] A NÓGRÁD totófippjei, 14. hét 1. Ascoli—Genoa x 2. Catanzaro—Udinesc 1 3. Cesena—Avellino k 1 4. Como—Internazióaale x 2 5. Fiorentina—Juventus 1 2 6. Milan—Roma I 2 7. Cavese—Perugia x 8. Brescia—Sambenedettese x 2 9. Foggia—Barl 1 x 10. Lazio—Pistoicse 1 11. Palermo—Verona . j x 1 12. Reggi,ana—Catania "p x 2 13. Rimini—Varese 1 1 x ,14. Pisa—Cremoncse x 15. Napoli—Bologna 1 16. Torino—Cagliari x i Géitotégrályázat A múlt héten 333 pályázati következők nyertek 10—10 da- szelvény érkezett olvasóink- rab totószelvényt: Gordos Nán- tól. A két mérkőzés végered- dór Egyházasgerge, Felszaba- ménye: STC—Gyöngyös 2—1, dulás út 26., Streho Zsolt, Romhány—Sajóbábony 0—0 Nagylóc, Rákóczi út 166/a., volt. Ezúttal hat pályázónk Kollár Péter Salgótarján, Kéért el telitalálatot, közülük a merovo krt. 21. Góltotó t 1. Nagybátony—Szécsény végeredmény: J __________ 2 . Síküveggyár—Recsk végeredmény:_____________________ NÉV?.........................____________________________ L AKCÍM: ___ _______________________________ ' ' — —■—1————:i——« NóGRAD — 1982. március 31., szerda 7 l