Nógrád. 1982. március (38. évfolyam. 51-76. szám)

1982-03-03 / 52. szám

Exporthónap Két vagonra való exportárut csomagoltak be tegnap a BRG salgótarjáni gyáregységében szállítás előtt. Az URH beren­dezések szovjet fél megrende­lésére indulnak útnak. A szál­lítmány értéke négy és fél mil­lió forint. A márciust egyébként is a külhoni megrendelések telje­sítése jellemzi a BRG salgó­tarjáni gyáregységében: az e hónapra ütemezett munkák nyolcvan százaléka export. A termékeket szovjet, NDK-beli és bolgár partner kapja. MSZBT­vetélkedőlc r 'A Művelődési Minisztérium, a lapkiadó vállalat, az MSZBT országos központja és a Szov­jetunió című lap által évente meghirdetett Ki tud többet a Saovjetunióról ? című vetélke­dősorozat megyei versenyei ma kezdődnek Balassagyarmaton. A Balassi Bálint Gimnázium­ban a megye szakközépiskolá­sainak és gimnazistáinak leg­jobb csapatai adnak számot felkészültségükről, s küzdenek e továbbjutásért. Az országos rendező szervek le idén a dolgozók középisko­láiban tanulók számára is meg­hirdették az MSZBT-vetélke- dőt. Ök megyei szinten már­cius 6-án délelőtt a salgótarjá­ni egészségügyi szakközép- és szakiskoláiban mérkőznek. A szakmunkásképző intézetek csapatai március 14-én délután a salgótarjáni 211. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben vetélkednek egymással. TAVASZVARAS a MAHART-NÄL Jr ' 'A kitavaszodás egyik csal-t hatatlan jele, hogy végéhez közeledik a személyszállító hajók téli karbantartása, rö­videsen kezdődik a hajózási szezon. * A MAHART javítórészle­geiben három hónapja tart a hajók szokásos felújítása, kar­bantartása. Ilyenkor végzik el a nagyobb javításokat, át-i vizsgálják a hajókat, a navi­gációs berendezéstől a kor­mánylapátig. A vállalathoz tartozó 27 folyami hajót az újpesti üzemben, a Balatonon üzemelő négy kompot és 26 hajót Siófokon javítják. A munkákat nehezítette a szokatlanul kemény tél. Az idójárás javulása után na­gyobb tempóban folytatódik a munka, és az előzetes tér-1 v«eknek megfelelően április 30-ig az utolsó hajó is forga­lomba állhat. NÓGRÁD Növendékhangverseny Magyarnándorban A magyamándori körzet ze­neszerető lakóinak sikerült el­érni, hogy a közeli balassa­gyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola a kellő számú je­lentkezők meglétekor kihe­lyezett tagozatot indított a köz­ségben. Az 1980—81-es tanév­ben előképzés folyt, s tavaly ősztől kezdődött a hangszeres oktatás. Magyarnándor, Mo­hóra és a többi község gyer­mekei furulya, klarinét és zongora szakon folytathatnak tanulmányokat a balassagyar­mati zeneiskola j ól képzett pe­dagógusai irányításával A ki­helyezett tagozat növendékei­nek első hangversenyét a mi­nap tartották a Radnóti Mik­lós Körzeti Művelődési Ház­ban, s az érdeklődők huszonegy művet hallgathattak meg. Szakszerű idegenvezetés A Nógrád megyei Idegen- forgalmi Hivatal az elmúlt évben 40 ezer vendéget fo­gadott. A hozzánk látogatók százezer vendégéjszakát töl­töttek el nálunk. A megyét felkeresők egytizede külföldi állampolgár volt, felerészben nyugatról érkeztek. A vendé­gek egyharmada szervezetten veszi Igénybe a megye szál­láshelyeit. A Nógrádra kíván­csi idegenek szakszerű ide­genvezetés segítségével ismer­kednek a látnivalókkal, neve­zetességekkel, ilyen szolgál­tatásban tavaly 610 csoport, összesen 25 ezer vendég ré­szesült. Társaságok és fsz-ek Folyékony műtrágya Kishartyánban Három újabb gazdasági tár­saságba lép be az idén a kis- hartyáni termelőszövetkezet. Az AGROFA-tól a kitermelt fa értékesítését és a műszaki átadások lebonyolítását, a ga­bona- és iparinövény-termesz- tési rendszertől jó technológi­át, a repce értékesítését és a hozamok növekedését várja a tsz. Döntött a vezetőség a fo­lyékony műtrágya előállításá­ra, kijuttatására létrejött gaz­dasági társaságba való belé­pésről Is. Ősszel száz hektárra már a folyékony műtrágyát jut­tatják, mely olcsóbbnak ígérke­zik a korábbi módszereknél. Gitároktatás Kálién Az igények kielégítésére egy hónappal ezelőtt kezdő­dött meg Kálión, a Liszt Fe­renc Művelődési Ház szerve­zésében a gitároktatás. A fog­lalkozásokat szerda délután, hetente az általános iskolában tartják. Az oktatást Szegedi József budapesti zenepedagó­gus végzi. A szorgalmas és zeneileg fogékony gyerekek — összesen 15-en vannak — először az április 4-i felsza­badulási ünnepségen mutat­koznak be, egy politikai cél­zatú, rövid összeállítással. Mustár Nagybárkányból Idén — a háztájit is bele­értve — több mint 200 hek­tárral növeli a kalászosok te­rületét a nagybárkányi terme­lőszövetkezet. Üj növény lesz a téeszben ebben az évben a mustár, mely kedvező értéke­sítési feltételekkel biztat. A silókukorica vetésterületét idén csökkentik, a szükségle­tet az átlagtermés növelésé­vel biztosítják. Helyette öt­ven hektárral nagyobb terü­leten vetnek pillangóst, to­vábbá negyven hektár terü­leten végzik el a gyeptelepí­tést és -felújítást. Naptár 1982. március 3., szerda Kornélia napja A Nap kel 6.22 — nyug­szik 17.32 órakor. A Hold kel 10.41 — nyugszik 1.20 J órakor. Százharmincöt évvel ezelőtt, 1847. március 3-án született a skóciai Edinburghban és 75 éves korában, 1922-ben halt meg Alexander Graham Bell, angol születésű amerikai si­ketnéma intézeti pedagógus, ■feltaláló. Várható időjárás ma estig: Időn­ként felszakadozik a felhőzet. Többfelé eső, zápor, egy-két he­lyen zivatar is várható. A meg­élénkülő déli, délnyugati szél északnyugatira forduló és megerő­södik. A legmagasabb nappali hőmér­séklet plusz 5, plusz 10 fok között várható. — Növekvő utasforgalom, korszerűsítik az autóbuszváró­kat. Nem csak az utasforga­lom erősödött meg a Nagybá- tony—Kisterenye autóbuszvo­nalon, hanem a régi váróhe­lyiségek is zsúfoltak. A Nagy- bátonyi nagyközségi közös Ta­nács Nagybátonyban és Kiste- renyén megkezdte új autó­buszvárók építését. A salgó­tarjáni városgazdálkodási­költségvetési üzem végzi az eddigieknél tágasabb és kor­szerűbb váróhelyiségek kiala­kítását. A felújítási munkák 300 ezer forintba kerülnek, SZÖVETKEZETI FUVAR A javítási költségek és idők csökkentésére saját gépkocsi­javító műhelyt hoz létre a Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ. Tavaly 12 teherautóval oldot­ta meg a szállítási feladato­kat, ezek közül idén két kiö­regedett és magas fogyasztá­sú kocsit selejtez. A megma­radt tíz tehergépkocsival jobb fuvarszervezés segítségével a tavalyihoz hasonlóan zavarta-1 lanul oldja meg a szállítási teendőket. Az ipari hulladékok hasznosításáról HIÁNYOS FELTÉTELEK Az ipari hulladékanyagok hasz­nosításában szerények az eredmé­nyek. Ezt állapította meg az 1981- ben lefolytatott vizsgálatok során a Salgótarjáni járási-városi Népi Ellenőrzési Bizottság. A hulladék­anyagok tárolása, szelektálása, értékesítése többségében biztosí­tott. Ugyanakkor a felhasználá­sukhoz kapcsolódó gazdálkodási feltételek hiányosak. A felhaszná­lásukra irányuló műszaki fejlesz­tés minimális. Az érdekeltségi rendszer főleg a nem önálló gazdálkodó egysé­geknél nem kellően ösztönző. Ezen a területen a gyárak, gyáregysé­gek önállósága sem megfelelő. A hulladékanyagok felhasználásában kismértékben érvényesül a terü­leti kooperáció. Az ipari hulladé­kok hasznosításában jelentősek a tartalékok, amelyek kiaknázására a gazdálkodás hatékonyságának javítása miatt nagy szükség van. FOGADÓNAPOK 'A VÁROSI TANÁCSON A Salgótarjáni városi Ta­nács tisztségviselői március­ban a következő napokon tartják fogadóóráikat. Március 3-án Morvái Ernő általános elnökhelyettes, már­cius 10-én dr. Hegedűs Károly vb-titkár, március 17-én Ku­gel Tibomé elnökhelyettes, március 24-én Morvái Ernő ál­talános elnökhelyettes, márci­us 31-én dr. Szittner András tanácselnök. — Mentőrendszer. Egy nem­zetközi kozmikus kereső- és mentőrendszer (COSPAS/SAR- SAT) létrehozásának előké­születei nemsokára befejeződ­nek. Ebben a szovjet, kanadai, amerikai és francia szakértők vesznek részt. Az első kozmi­kus mentőbolygót 1982. első felében akarják indítani. A mesterséges hold hivatott ope­ratív információkat sugároz­ni, és továbbítani bajba került tengerjáró hajókról, valamint szerencsétlenül járt repülőgé­pekről. GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa RIGÓ ANTAL 84 éves korában, rövid szen­vedés után elhunyt. Temetése március 4-én, 13.30 órakor lesz a salgótarjáni központi teme­tőben. A gyászoló csalad ÉRTESÍTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ MIKLÓS nyugalmazott tanár haar tás utáni búcsúztatása 1982, március 4-én 14.49 órakor leszl a zagyvapálfalvai felső teme-J tőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó férj, édesapa, nagyapa ZOLCZER JÓZSEF nyugdíjas lgazgatő-tanftú 8« éves korában elhunyt. Teme­tése 1982. március 4-én 14.30 órakor lesz a balassagyarmati temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALAD Működik a zenesarok a palotáshalmi öregek napközi otU honában. Micsutka Ferencné újabb hanglemezt tesz a lemez-i játszó korongjára. Két évvel ezelőtt egy régi épületből kezd* ték meg a napközi otthon építését és a múlt év őszén már megnyitotta kapuit. A kezdeti idegenkedés, óvatoskodás után idén már huszonnégy idős embernek nyújt napközben ott- hont, pihenést, kikapcsolódást. A tragédia előszele! Autóbusz a sorompók között Vannak soha nem kívánt találkozások. Ilyen az autó­buszé és a vonaté. Nem is olyan régen a mohorai vasúti szerencsétlenség rendítette meg a közvéleményt. Tegnap Salgótarjánban egy újabb tragédia előszele csapta meg az utasokat, akik a Kemero- vó-lakótelepről reggel hétkor a 7/A jelzésű helyijáraton munkahelyükre igyekeztek. A Mórizs Zsigmond úton az autóbuszt közrezárták a so­rompók. A gépkocsivezető lé­lekjelenléte előzte meg az újabb katasztrófát. Az utaso­kat gyorsan leszállította, s ezt követően áttörte a sorompót. A személyvonat fél perc múl­va elrobogott... A helyszín: félig kifordult, középen elhajlított sorompó. A közlekedés természetesen órák óta szünetel. — Sűrű köd volt. A pilóta, ahogy elmondta, megfelelő tá­volságról észlelte a függőle­ges helyzetben lévő sorompót s ráhajtoít a sínekre, amikor a másik hirtelen lecsapódott előtte. Akkor hallotta meg a hangjelzést... Megkérdeztem a vasút illetékeseit: van-e ösz- szefüggés, hogy gyorsabban vagy lassabban tekerik a kézzel működtetett sorompót. Van. Egyébként alkoholt sem a gépkocsivezető, sem a so­rompókezelő nem fogyasztott — mondja Csorba Mihály, a Volán 2. számú Vállalatának helyszínelője. A sorompókezelő nem lát­szik nyugtalannak. — Huszonhat éve csinálom. Nyolc-tíz méterre, ha ellát­tam. Nem észleltem, hogy jár­mű közelegne — jegyzi meg. — Gyorsan hajtotta? — Nem. Ahogy szoktam. — Előfordult már máskor is ilyen? — Évekkel ezelőtt egy au­tóbusz nekiment a sorompó­nak, de aztán visszatolatott. Az állomásfőnök, Vass Ist­ván nem nyilatkozott. Ehhez osztályvezetői engedély kell! Az meg persze nincs kéznél. Ez az engedély kevésbé fon­tos, mint a vasúti átkelések biztonsága. A Volán már többször szóvá tette: szerelje­nek a Móricz Zsigmond úton fénysorompót, s esetleg mellé­je félsorompót is. Aligha le­het pénzkérdés az állampol­gárok életének biztonsága. Hiszen amint a rendőrség el­ső vizsgálata megállapította: ez esetben személyi mulasztás nem történt. Bár a vizsgálat még tart, az anyagi kár nem jelentős, az esemény figyel­meztető. Int az óvatos közle­kedésre, a vasúti biztonsági berendezések rendszeres fe­lülvizsgálatára. A 36 éves Pa- licza András gépkocsivezető gyors döntése és cselekvése megmentette félszáz utas éle­tét... És ugyanott holnap? — m sz gy — — Bejelentések és panaszok. A Pásztói járási Népi Ellenőrzé­si Bizottsághoz az elmúlt év­ben 18 közérdekű bejelentés és 8 panasz érkezett. Az ügyek legnagyobb része saját hatás­körben nyert elintézést. — Javítják a munkakörül­ményeket. A Salgótarjáni Öt­vözetgyárban az 1-es kemen­céhez automatikus elektróda utánfogó-berendezés került, amely nagymértékben meg­könnyíti a nehéz fizikai mun­kát és munkaerő-megtakarí­tást eredményez. A berende­zés beépítésére áprilisban, az esedékes kemencefelújítási munkálatok idején kerül sor. n MERKUR jelenti Gépkocsiátvéteii sorszámok: 1982. március l-én. Trabant Hycomat Lim. (Bp.) 12 011 Trabant Lim. (Bp.) 7 886 Trabant Lim. (Győr) 6 214 Trabant Lim. (Debr.) 4 104 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 7 053 Trabant Lim. Spec. (Győr) 6 435 Trabant Lim. Spec. (Debr.) 3 273 Trabant Combi (Bp.) 3 637 Trabant Combi (Győr) 3 097 Wartburg Lim. (Bp.) 6 935 Wartburg Lim. (Győr) 3 990 Wartburg de Luxe (Bp.) 7 690 Wartburg de L. (Győr) 4 193 Wartburg de L. tolót. (Bp.) 1 355 Wartburg L. tolót. (Bp.) 1 013 Wartburg Tourist (Bp.) 2 725 Wartburg Tourist (Győr) 1 612 Skoda 105 (Bp.) 5 455 Skoda 105 (Győr) 4 447 Skoda 105 (Debr.) 4 345 Skoda 120 (Bp.) 7 340 Skoda 120 (Győr) 5124 Skoda 120 (Debr.) 3 994 Lada 1200 (Bp.) 15 746 Lada 1200 (Debr.) 9 799 Lada 1200 (Győr) 1759 Lada 1300 (Bp.) 6 498 Lada 1300 (Debr.) 4 660 Lada 1300 (Győr) 1 280 Lada 1500 (Bp.) 7 277 Lada 1500 (Debr.) 5 483 Lada 1500 (Győr) 1874 Lada Combi (Bp.) 3 891 Lada Combi (Debr.) 1552 Lada 1600 (Bp.) 2 828 Lada 1600 (Debr.) 1380 Moszkvics (Bp.) 11 352 Polski Fiat 126 (Bp.) 11 487 Polski Fiat 126 (Győr) 4 121 Polski Fiat 1500 (Bp.) 2 581 Dácia (Bp.) 4 865 Dácia (Debr.) 4 311 Zaporozsec (Bp.) 243 MÓDOSULT A HATÄRTDO I A Jóasef Attila Megyei Mő-i velődési Központ és megyei KISZ-bizottság közli a Mag­nóról — magnóért című kai. taráiis rejtvényjátékban részt­vevő KISZ-szervezetekkel, if­júsági klubokkal, közösségek­kel, hogy az első forduló meg­fejtésének visszaküldési határ­ideje módosul, a határidő 1983. március 8. További jő munkát kívánd nak a feladatok megoldásához a rendező szervek! „ Halálos lövöldözés Tar községben 1982. márciw sején az éjszakai órákban Balogh László, Csorba Elemér és Kováes István polgári fegyveres őrök it­tas állapotban szolgálati helyükön összeszólalkoztak. Ezt követően több lövés is eldördült, melynek következtében Balogh a helyszínen életét vesztette, Csorba pedig sú­lyosan megsérült. A Nógrád me­gyei Rendőr-főkapitányság vizsgá­lati osztálya Csorbát és Kovácsot őrizetbe vette, az ügy vizsgálatát szakértők bevonásával folytatja. Gyorslista A gépkocsi-nvereménybetétköny«J vek 1982. március l-én megtartott sorsolásáról. Az Országos Takarékpénztár gépkocsi-nyereménybetétkönyvek 83. sorsolását március l-én Buda^ pesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1981. október 31- ig váltottak és 1982. januán 31-én még érvényben voltak. 10 000 forint összegű betétkönyv vek: 11 002308 Moszkvics, 11 007849 Wartburg Lim. 11 009583 Skoda 105, 11 011684 Skoda 105, 11 019665 Skoda 120 Lim. 5000 Ft öszegű betétkönyvek: 11 021132 11 533578 A sorsolás eredményének pon- toe adatait a március 4-én meg­jelenő hivatalos nyereményjegy­zék tartalmazza. A jegyzék meg­tekinthető az OTP-fiókokban, pos­tahivatalokban és takarékszövetke* zetekben. NOGRAD. a Magvar Szocialista Munkáspárt Nógrád megvet Bizottsága és a Nógrád megvet Tanács lapja Fószerkesrtő: GOTYAB GYULA. Szerkeeetóség: Salgótarján. Palóc önre tér t Telefon? IW. Főszerkesztő? 11*504 Sportrovat; 14-59« Kiadja a Nógrád megye) Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó? BAHNT TAMA9 a Nógrád öregre) Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér • Telefon ? 12-54? Telex: 829 109 trányítószára? siói. Terlesztlí a Magva? Pe*ta Előfizethető? a helyi posta hivatal ok ban és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 3? forint, negyedévre |í>? forint, egy évrr 400 forint Előállítja» t Nógrád megye) Nyomdaipari Vállalat. 1101 Salgótarján Palóez Imre ár i Pf.» W Felelős vezető? KELEMEN GABOtí ‘gazeaté. indexszám? 85 072. HU ISSN 0T33-tMé

Next

/
Thumbnails
Contents