Nógrád. 1982. március (38. évfolyam. 51-76. szám)
1982-03-16 / 63. szám
* ■ I Lankadatlan szorgalommal küldik tudósításaikat az Űttörősarok olvasói, ez alkalommal például közel száz levél közül válogathat a rovat szerkesztője, a bőség zavarával küszködve. Többségük a pályázati rejtvény megfejtése mellyel néhány sorban beszámol az iskola, az úttörőcsapat közelmúltbeli eseményeiről is, jó lenne, ha valamennyi rejtvényfejtő számára „ragadós” lenne ez a példa. De kezdjük hát a levelek bontogatását-boncolgatását, rögvest egy kis derűvel! Humor, minden mennyiségben „Tudom, hogy nem szoktak ilyen humoros hangú levelet írni a szerkesztőségbe, de néha ez is kell” — olvashatjuk Mocsári Nóra, rétsági tudósítónk levelének végén, s teljes egyetértéssel nyugtázzuk Borait, egy „földdöngölő” gö- riverseny beszámolója kapcsán. — Eldöntöttük, hogy az őrsin görizni fogunk — írja —, aki.-, tudtak, azok harci kötelességüknek érezték, hogy botladozó társaikat is megtanítsák. Némelyiket hárman is támogattak, hogy ne érezze a föld erős vonzását. A járókelőknek csodálatos látványban volt részük: égbemeredező lábak, jajgató hangok ... az ügyesebbjei az őrsi óra végére már néhány lépést egyedül is megtettek, de voltak, akik csak fájó térdet, s néhány lyukat «ereztek a nadrágjukra. Egy nap -> filmcímekben Hogy a humornál maradjunk, nézzünk bele a mátrano- váki Cserhalmi Adél levelébe, aki egyetlen napját filmcímekkel meséli el, íme néhány közülük.: Indul a busz az iskolába: Egy utas eltűnt. A hetes rendet terem(tene): Vadállatok a fedélzeten Szünet: Majmok bolygója. Földrajzóra: A Ber- muda-háromszög rejtélye. Hatodik óra: A nagy álom. Az osztály létszáma: 2x2 néha öt. kát hetente tartjuk, havonként pedig az egész raj összegyűlik, ekkor filmet nézünk, beszélgetünk, vagy éppen kirándulásra megyünk: Pajtások, számoljatok- be ti is, iskolátok, rajotok, őrsötök milyen kapcsolatokat tart a helyi vállalatokkal, intézményekkel, hogyan segítitek egymás munkáját? Mert, ugye, együtt könnyebb. Üttörőrendőrgárda Íme, máris egy jó példa! A Homokterenyei Általános Iskola rendőrgárdája jó hírnévnek örvend, s már ötödik születésnapjukat ünnepelhetik, erről ír Kotroczó Judit, nyolcadik osztályos tanuló. — Ml vigyázunk pajtásaink egészségére, s épségére, így tisztában kell lennünk a közlekedés alapszabályaival — olvashatjuk, majd így folytatja: — Nagyon készülünk a járási versenyre, szeretnénk .olyan eredményt elérni, mint két évvel ezelőtt. A krónikához tartózik, hogy akkor elsők voltak, tíznapos zánkai út, s egy kempingkerékpár volt a jutalmuk. Játék előtt - játékról Mielőtt szokásos rejtvényünket feladnánk, néhány „'játékos” hír: remek ötletet valósítottak meg a kistere- nyeiek, mint azt Pogány Dóra írja, ugyanis a Vük raj nemrégiben rendezett játékdélutánjára minden résztvevőnek otthonról kellett hoznia valamilyen újdonságot, ötletet, s a csapat csak azt próbálta ki, ami egyöntetű sikert aratott! Kazáron a Ságvári Endre raj foglalkozásán az ifivezető rukkolt elő izgalmas játékkal, számolt be levelében Szabó Erzsébet és Ora- vecz Teodóra, de sajnos további részleteket nem „árulnak” el, így mi sem írhatunk többet, noha jó lenne, ha minél több játékleírást is küldené- tek, más iskolákból Is, hogy az ötletet közkinccsé teltessük. Még egyetlen levélre maradt helyünk: Diósjenőről Bálint Rita arról ír, hogy számos kulturális eseményen vesznek részt az úttörők, rendszeresen járnak hangversenyekre, nemrégiben pedig Kodály Zoltán zenei munkásságával ismerkedtek meg. Megfejtés, nyertelek, feladvány A sok helyes megfejtésből következtetve igazán nem volt nehéz múltkori rejtvényünk kulcsát megtalálni, noha néhány an „beugrottak” a eseteknek, hiszen az ismert mondás így hangzik: Egy fecske nem csinál nyarat, rejtvényünk helyes megfejtése pedig ez: Egy fecske nem csinál tavaszt. Az öt nyertes: Pásztor Renáta, Nagybátony, Lovász József út 2., Szplrják Arnold, Palotáshalom, Sugár út 21. Uhlár Éva, Nógrádsáp, Legelő út 4., Molnár Ágnes, Ecseg, Rákóczi út 10., Kiss Sándor, Etes, Rákóczi út 79. Költő es verse Visszapillantás a farsangra Miután megismerkedtünk a máitranováki „iskolahelyzettel”, elevenítsünk fel néhány farsangi élményt, sok pajtás ugyanis szívesen rótta papírra beszámolóját. Az end- refalvai Oláh Katalin azt írja, „a fiúk jól kiforgatták a lányokat, csak úgy perdültek a szoknyák”, Varga Tímea, Salgótarján, beszterce-lakóle- tepiv iskolájának jelmezbáljáról tudósított, a vérpezsdítő zenéről, a táncról, a tomboláról, míg a csécsei Varbai Mária és Tösmagi Marianna rendhagyó érdekességgel is szolgált: — Ugyanis, a Váci Mihály raj egy szép keringővei nyitotta meg a mulatságot, a fiúk sötétkék nadrágban, fehér ingben, csokornyakkendővel, a lányok hosszú ruhában, s lepkeujjú blúzban szerepeltek. Annyira tetszett a műsor, hogy a szomszéd úttörőcsapathoz is meghívták őket. Sándor Júlia, a salgótarjáni Budapesti úti iskolából a Hungária együttest parodizáló műsorszámot emeli ki levelében, míg a kazári csapatkrónikás, Tőzsér Márta a lakodalmas menetre emlékezik szívesen, ahol is, rejtélyes módon a menyasszony álarca mögött fiú, a vőlegény maszkjában pedig lány rejtőzött . . . Az ábrában elhelyezett keresztneveket addig csúsztassátok jobbra, vagy balra, míg függőlegesen az egyik oszlopban először egy nagy magyar költő vezetéknevét, majd újabb csúsztatások után a költő egyik költeményének címét kapjátok eredményül. r A M T A ■* L i"d X lJ Q 0 ; p"; R A D fp L F 0. / I ” •w» n' El S 1 p 0 i Y Két kézzel, kapával... Együtt, egymásért Folvtassuk a levelek közötti böngészést a szécsényi Sze- nográdi Péter tudósításával, amelyben arról számol be, hogy a múzeumbaráti raj kétéves fennállása alatt elérkezett a szakosodáshoz: legtöbben a restaurátori munkához vonzódnak, sokakat érdekel a régészet, a helytörténeti és egyéb szakterületek tevékenysége is. „A szakfoglalkozásp; .. .meg ami akad, ha. a szükség úgy kívánja, bármivel lehet. Hogy mit? Szebbé, otthonosabbá, derűsebbé tenni a környezetünket. A megye szervezeteinek, testületéinek, fölhívása — remélhetőleg — nem marad csupán leírt szó. A kinyomtatott mondatok nyomán bizonnyal lesznek megint százak és százak (ezrek és ezrek is talán!!, akik nem röstellnek kapát, lapátot ragadni, ha tenni kell valamit közvetlen környezetük alakítása érdekében. Mert azt . egyre gyakrabban halljuk;/ takarékoskodni nem csupán a meglévő forintokkal tehet, hanem azzal is, hogy nem létező forintokat teremtünk. Kétkezi munkával. Hívhatjuk éppen társadalmi munkának is. de nem a neve a fontos, hanem a szándék, az értékteremtő cselekedet. Nyilván nem egy fölhívás fogja a közgondolkodást gyökeresen megváltoztatni. Nem Á hónap jogszabályai — Az építőipari kisvállalkozásokról — Az illetékeztetéstől a földhivatalig — Mit kell tudni a pályaválasztási tanácsadásról? — Üj rendelet a magántervezésről. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter módosította az építőipari kivitelezési .tevékenység gyakorlásáról szóló korábbi rendeletét. Az új szabályok előírják, hogy a gazdasági munkaközösségek olyan építőipari kivitelezési tevékenységet gyakorolhatnak, amelyet, a vállalkozás tagjai építőipari kisiparosként végezhetnének. Ezekre a szervezetekre is vonatkoznak tehát azok a rendelkezések, amelyek dz építőipari kisiparosok tevékenységi körét megszabják. Ez alól azonban van egy kivétel is. Nevezetesen az építőipari szervezet dolgozóiból (tagjaiból) és nyugdíjasaiból alakult vállalati gazdasági munkaközösség az 1 említettet meghaladóan olyan építőipari munkát ii végezhet, amelyet számára a szervezet vezetője a társasági szerződéshez adott előzetes hozzájárulásában lehetőivé tett. Figyelemmel a tagok' szakmai fel- készültségére, a vállalat, szövetkezet által nyújtott támogatás mértékére és feltételeire. Az ilyen gazdasági munplakátok fogják igazán mozgósítani megyénk településeinek lakóit a közt szolgáló cselekedetekre. Nem néhány kinyomtatott mondattól lesz' új nyugdíjaspark, játszótér, bölcsőde, tanterem vagy járda. Ott. ahol az addig nagyon is hiányzott. Csak a közös akarat, az egyet gondolás. az eev célt szolgáló tudatos cselekedet teremthet új értékeket. Évtizedek óta próbáljuk a szocialista gondolkodást elsajátítani. E gondolkodás magja egyetlen szó: a közösség. Nos, ez a fölhívás: amely nemrég jelent meg. társadalmi munkára szólítja föl -a megye minden lakóiát. hogv ezt az egyetlen szót idézze föl magában és tehetség? szerint cselekedjék. Nem a hivatalokban született ilyenolyan számokra van szüks'é- "e Nögrád megyének, hanem a valós tettekre.' Közös munkánkkal gyarapodhat még inkább nemcsak szűkebb. de nagyobb közösségünk is. ____; h. z. k aközösség sem lépheti túl az építőipari szervezet tevékenységi körét A jogszabály szerint az építőipari kisvállalatok az állami vállalatokra irányadó rendelkezések keretei között végezhetnek építési-szerelési munkát. A vegyesipari szövetkezetekre és az építőipari kisszövetkezetekre pedig tevékenységi lehetőségeiket illetően az építőipari szövetkezetekre vonatkozó általános rendelkezések irányadóak. . * A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter egyes korábbi rendeletéit ugyancsak módosította. Az új szabályok szerint — ezentúl a zártkertekben azokat a földrészleteket, amelyek területe a 800 négyzetmétert nem éri el és rajta állandó jellegű lak őr és üdülőépület van, művelés alól kivett területként kell nyilvántartani. Egy másik módosított rendelkezés előírja, hogy az ingatlanokkal kapcsolatos jogok és tények változását tanúsító szerződéseket a földhivatal számára is az illetékhivatalnál keli benyújtani. Ez az állampolgárok számára mindenképpen kényelmesebb megoldás, hiszen az okiratokkal nem kell külön az ingatlan- nyilvántartó hivatalhoz is elmenni : azokat az illetékhivatal harminc napon belül automatikusan postázza. Előfordul azonban, .hogy a szerződést illetékeztetésre nem kell bemutatni. Ilyenkor az okiratot a keltétől számított harminc napon belül az ingatlan fekvése szerint illetékes járási földhivatalnál kell benyújtani. Az ingatlannyilvántartás átalakításáról szóló legújabb rendelkezések szerint a községi, nagyközségi, városi, fővárosi, kerületi tanácsok harminc napig közszemlére kötelesek kitenni az átalakítás után a tulajdoni lapokat, földkönyvet és az ingatlannyilvántartási térképet. * A Minisztertanács határozatában foglalt felhatalmazás alapján a művelődési miniszter rendeletet adott ki a pályaválasztási tanácsadásról. Eszerint a tanácsadás célja, hogy intézményesen segítse a fiatalokat az érdeklődésüknek, képességeiknek megfelelő tanulmányok és élethivatás megválasztásában. Fontos feladat az is, hogy a pályává*! lasztási tanácsadás a népgazdasági tervekre, elképzelésekre alapozva elősegítse a területileg, valamint a szakirány szerint differenciált szakemH berszükséglet tervszerű kielégítését. A tanácsadás nem terjed ki a munkába helyezéssel, a munkavállalással, vala«i mint a szervezett szünidei foglalkoztatással kapcsolatos fei-j adatokra. A pályaválasztási tanácsadást az alsó- és középe fokú nevelési-oktatási intéz-] menyek (tehát az iskolák), illetve a tanácsok által fenn-j tartott helyi művelődési intézmények látják el. A tanács, adáshoz szükséges egészségi ügyi vizsgálatokat az iskola** egészségügyi hálózat végzi. * Jogszabály-összefoglalónkat a magántervezési tevékenységről szóló új rendelet rövid ismertetésével zárjuk, amelyet az építésügyi és városfejlesztési miniszter adott ki. Eszerint magántervezést munka- viszonyban, szövetkezeti tagsági viszonyban álló személy csak akkor végezhet, ha ezt — bejelentése nyomán — a munkáltatója nem tiltotta meg. A magántervezés természetesen ilyenkor is csak munkaidőn kívül történhet. Ez a munka egyébként egy másik paragrafus szerint főfoglalko- zásszerűen nem folytatható, kivéve a gazdasági munkaközösség keretében végzett tevékenységet ' Bizonyára sokakat érdekel,' hogy milyen jellegű munkák végezhetők magántervezésben. Nos, a jogszabály felsorolása szerint így készülhetnek például épületek felújítási, átalakítási, korszerűsítési, bontási tervei, ideértve a terep- rendezési, kertépítési műszaki tervek készítését és ezek adott helyszínre adaptálását is. Magántervezésben megoldható az építmények fűtési, víz- és gázellátó, szennyvízelvezető rendszereinek, valamint ezek kapcsolódó berendezéseinek tervezése, elvégezhetők az építés- tervezéssel összefüggő geodéziai és talajmechanikai munkák. felmérések, s ebbe a körbe sorolható még a tervezői művezetés is. A jogszabály, amely a Magyar Közlöny február 17-i számában jelent meg, részletesen 'tartalmazza a magánter- vezetői névjegyzékbe való felvételre vonatkozó előírásokat, a kérelmezés módját, feltételeit. D. A. NÖGRÁD — 1982. március 16., kedd