Nógrád. 1982. február (38. évfolyam. 27-50. szám)
1982-02-13 / 37. szám
Áz élet természetes rendie Túl a hatvanon Emberi kapcsolatokról és hiányukról nem készül statisztika. Az azonban aligha vonható kétségbe, hogy mindén magány közül legsivá- rabb az öregkori. Nehéz évek ezek. mert egyszeriben megváltozik a biológiai-egészségi állapot, a társadalmi helyzet. A kor előrehaladtával csökken a munkaképesség, a jövedelem. Romlik az egészség, az alkalmazkodóképesség. S a meglazult, vagy megszűnt kapcsolatokat nem váltják fel újak. A magányos öregek emlékeikkel diskurálnak, álmaikban régvolt szeretteiket szorítják fonnyadt arcukhoz. A gondok közismertek. Két évtized alatt több mint ötszázezerrel emelkedett hazánkban a nyugdíjas korúak száma; — Nógrádiban majd ötvenezren élnek — jóval többen vannak ma már a kétmilliónál. Arra is fel kell már most készülni, hogy az elköA nyugdíjasklubban vetkezendő évtizedekben újabb százezrekkel gyarapszik majd táboruk, s, ami különösen fontos: részarányuk a népesség egészében állandóan nő. Az ettől való aggodalom teheti, hogy hovatovább társadalmi méretekben tapasztalható néhány félreértés. Félelem attól, hogy nem leszünk képesek „eltartani” az idősebb nemzedéket. NEM KÖNYÖRADOMÄNY! Szó se róla, azt az értéket, amelyet nyugdíjként az állam kifizet, a mindenkori aktív keresők produkálják. Ettől azonban még messze nem igaz, hogy valamiféle kegy, vagy könyöradomány a nyugdíjasoknak kifizetett készpénz. Megtermelték azt ők maguk korábban, s az élet természetes rendje szerint most kapják meg azt, amit megelőlegeztek. Érdemes megfigyelni, hogy egyedi esetekre vonatkoztatva hasonlóképp gondolkodik mindenki, vagy legalábbis a nagy többség, rögtön más azonban a helyzet, ha a nyugdíjasok, mint egy széles réteg, kerül szóba. E felemásság megnyilvánulásaival egyébként nap mint nap lehet találkozni. Kapkodja az ember a fejét a nagy számoktól, amelyekkel kimutatható, hogy mennyibe is kerülnek az idős emberek azoknak, akik dolgoznak. Ettől már csak egy lépés annak kimondása, hogy menynyivel jobban élhetnének az aktív keresők, ha csupán magukra fordítanák jövedelmüket. Mit tagadjuk, sokan, nagyon sokan jutottak el az előbbi gondolatig. Bár hazánkban az öregek gondozása többnyire a családra, a közvetlen hozzátartozóra hárul, hiszen a statisztika szerint minden harmadik időskorú együtt él valamelyik gyermekével —, ettől még nagyon sok a teljesen egyedül élő idős asz- szony és férfi. Köztük olyanok, is szép számmal, akiknek pedig vannak gyermekeik, rokonságuk. A felmérések azt mutatják, hogy az idős férfiak elsődleges támasza az idős feleség; a 75 évesnél idősebb férfiak háromötödének él ugyanis a felesége. Teljesen más arányokat találunk viszont a hasonló korú nők körében, náluk is a 75 éves kort figyelembe véve mindössze 16 százalékuknak él a férje. MI A MEGOLDÁS? Ezek az adatok fényesen bizonyítják, hogy csupán az öregek számára létesítendő intézményhálózat nem hozhat önmagában megoldást. Tagadhatatlan ugyan, hogy ez a hálózat messze elmarad ma még a kívánatostól, hiszen alig néhányszor tízezer embert érint az öregek napközi otthona, a házi szociális gondozás és a szociális otthoni hálózat. A végleges megoldást, vagy legalábbis a mainál megnyugtatóbb helyzet megteremtését azonban sok egyéb elképzelés megvalósítása hozhatja meg. A közelmúltban például Győr-Sopron megyében a szakszervezetek megyei tanácsa azt kutatta, hogyan is élnek arrafelé az idős emberek. Nem az volt az illetékesek célja a felméréssel, hogy régóta közismert általánosságokat ismételgessenek. Ez esetben éppen az egyéni óhajokat akarták feltérképezni az aktivisták, mert ezek ismeretében sikerülhet csak olyan programjavaslattal kirukkolni, amely az élet számos pontján pozitívan befolyásolhatja az idős emberek mindennapjait. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a megyei népi ellenőrző bizottság értékelte a felmerülő problémákat, s tette meg javaslatait a különféle illetékesnek. Sok a gond ott is. Az például, hogy a nyugdíjasok egyharmadá- nak 1800 forint alatt van a nyugdíja. Jóllehet az elmúlt 5 év alatt ötven százalékkal emelkedett a kifizetett összeg, az átlag éppen csak túlszaladt a 2200 forinton Nógrád megyében. Sok idős ember él régi, tatarozásra szoruló lakásban. És figyelem: e korosztálynak több mint a fele tartósan beteg. Más országrészekre is érvényes, hogy a tanácsi segélyezés lehetőségeit behatárolja a költségvetés. Érdemes azonban megjegyezni, hogy esetenként nem használják fel a rendelkezésre álló keretet sem. Aki sokat búvárkodik e gondokból nehéz területen, azt is tudhatja, hogy az idős emberek — nagyón sok helyen tapasztalják a társadalmi szervek képviselői — nem is feltétlenül anayagi támogatást várnak, hanem emberi törődést, tanácsadást, közösségi kapcsolatokat. GYÖQYlR: A MUNKA Részben anyagi meggondolásból, de nem utolsósorban éppen társaság hiánya miatt vállalnak nagyon sokan munkát nyugdíjaskorban. Jó néhány üzem, iskola van a megyében is, ahol folyamatosan foglalkoztatják volt dolgozóikat. Abban mindenki egyetért, hogy ez kölcsönösen jó mindkét félnek, tehát a munkáltatónak éppúgy, mint a munkavállalónak, hiszen, míg az előbbi hasznosítja az idős dolgozó szakmai tapasztalatait, a munkavállaló számára ez á kapcsolat a termelésben való részvétel lelki plusza miatt is roppant jelentős. Ez szépen hangzik, de nem mindig sikerül gyakorlattá tenni a mutatós elméletet. Már csak azért is, mert hiszen nem egyforma az emberek munkabírása túl a hatvanon, de bizony nem egyformán buzog a munkáltatókban a készség arra, hogy tudásának, kedvének megfelelő munkakörben hasznosítsa volt dolgozóját. A gondok szerteágazóak. Kezdve azon, hogy becsült adatok szerint a nyugdíjasok közül a tartós betegségben szenvedők esetenként jövedelmük 20 százalékát költik gyógyszerre. E ponton kissé ellentmondásos, hogy amíg a rendszeres segélyben részesülőket, nyugdíjuk nem lévén, ingyenes közgyógyszer- ellátás illeti meg, ez nem jár azoknak a kis nyugdíjasoknak, akiknek jövedelme nem haladja meg a segélyezettekéi.. Nagyok a kulturális hátrányok, mártmint a — rossz kifejezéssel — szolgáltatásiak. A sok helyütt fellelhető nyugdíjas klub, kissé rezervátum jellege miatt nem igazán jó megoldás. A nyugdíjasok ugyanis nem csupán koruk alapján sorolhatók be egy csoportba; jókorák körükben az életmódbeli, műveltségben különbségek. Bizony éppen azok maradnak hátrányban, akiket a szociológia az alsóbb kategóriákba sorol. Az idei esztendőt az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO az öregek évének nyilvánította. És igaz az is, hogy az ENSZ, — amiként korábban környezetvédelmi, fejlődési és más egyéb kérdéseket vitatott meg — világérte- kezletet hív össze ez év nyarára, amelynek tárgya a megnövekedett emberi életkor és az abból fakadó problémák megoldásának elősegítése lesz. Nekünk a saját dolgainkat ettől függetlenül el kell végezni- Családban, rokonságban, a társadalom egészében. F. Gy. Gyarapodó gyűjtemények a Nemzeti Múzeumban Ezekben a hetekben leltározzák a Magyar Nemzeti Múzeum szakemberei azt az 1500 darabból álló „szabadkőműves-gyűjteményt”, amelyet az intézmény tavaly hagyatékból vásárolt meg. A készletekben elsősorban a magyar és európai szabadkőművesség történetére vonatkozó tárgyi emlék, jelvények, iratok és könyvek találhatók. Valamennyiről fénykép is készült. E hatalmas nagy értékű anyag feldolgozásával az esztendő második felében készülnek el. A múzeum — e gyűjteménnyel együtt — a múlt évben 2026 "tárgyat vásárolt 1 millió 200 ezer forint értékben. A történelmi kordokumentumok között található egy magyar zászló 1792-ből. Kulturális történeti jelentőségű a XVIII. századból származó, cseresznyefából készült furnéros írószekrény, as. újonnan vásárolt bútordarabok egyike. Alsó három fiókját szalagintarzia díszíti, középső, lehajtható oldalán pajzsba berakott magyar címer, valamint Dávidot és Szent Cecíliát ábrázoló olajképek láthatók. Egy másik bútor — mosószekrény a hozzá tartozó mosdókészlettel — száz évvel ezelőtt divatos használati tárgy volt. A szekrény fenyő- tölgy- diófából készült. Kitámasztható fedő- laojának felemelésével egyidejűleg előretolódik az öt darabból álló, fajansz mosdókészlet. Darabokra szedve érkezett a múzeum körúti éoületbe a Zsolnai-gyárban 1910 kö"ül készült cserépkályha. Az állatfigurákkal díszített mázas csempekályhából mindössze három darabot készített a gyár, s később felhagyott .hasonló termékek előállításával. Román kori templomot restaurálnak Román kori templomot restaurálnak Nagylózson. A Győr-Sopron megyei település egykori plébániatemplomán, majd temetőkápolnáján ugyanis alapos nyomokat hagyott az idő. A helyreállítást megelőző műemléki feltárás számos érdekességre derített fényt a kápolna évszázados történetéből. Bebizonyosodott, hogy az épületet a XI. század végén emelték. Felmenő falait szabálytalan kőlapokból, úgynevezett halszálkás technikával építették, s a szakemberek ismeretei szerint hazánkban ez az egyetlen román kori templom, amely teljes egészében ilyen falazással készült. A déli főhomlokzaton, a fél köríves bejárat fölött megtalálták a három fél köríves ablakot is, amelyeket a barokk, majd a XIX. százai di átépítéskor befalaztak. A XVI. század elején a mezővárossá fejlődött Lózs új templomot kapott, minthogy az ősi épület távol esett a település új központjától. A továbbiakban kápolnaként használták, ennek köszönhető, hogy később nem került sor nagyszabású átépítésekre, s a román kori falak megmaradtak. A műemléket Kissné Nagy- pál Judit tervei alapján az Országos Műemléki Felügyelőség soproni építésvezetősége állítja helyre. A homlokzaton láthatóvá teszi a középkori halszálkás falszövetet, továbbá a román ablakokat és a kaput. A munkálatokkal előreláthatóan őszre végeznek. ffliipí BBifi|m^rse"' ■NUS 'rS'.jZ'r-' | is jm o- ;■ RHHfpp mm,, ■''i :LÍ.'- 'r*' I ' II. 1: l"!'1,. ' *i i., ' 'i:i"Kil'-' A" Jánossy Ferenc rajza->*■*-+♦** * » trlrtr* *-* *•» * »* «■»**» ********** »»*■*★* a ******* a**-***-*-* Jrtr*:+-kkkk"*ctr1ck 1ckkA&■* AAAA AA * A AA A* ««*/.♦* * »***-**■<*< JHHr* H »» „Január, február itt a nyár...” — de ez csak amolyan derűre sarkalló mondóka, éppen csak a fele igaz, mert, hol van ebben még a tavasz?! Viszont a március meg már, nem tél. Szóval, mégis csak lehet benne valami. Az ember ilyentájt már a levegőt szagolgatja, a madarakat figyeli. Jön az idő! Amikor majd el kell indulni, amikor tovább már nem lehet halasztani az éve, fél éve-tervezett utat. A nyugtalansággal, megáldott — vagy megvert? csavargók, azok, akik nem sokat adnak az utazási irodák programjaira, ilyenkor már képzeletben halomba rakják a holmit; a szükséges pénzt, a felszerelést, a méterre kitervelt útvonalat, a térképeket, az emlékeket á korábbi utakról, jókat, rosszakat vegyesen, mert erre is, arra is szükség van az indulás előtt. Az elsőre azért* mert jobb kedvű lesz tőle az ember, a másodikra azért, mert, ha egyszer túlélte-legyűrte, jelentősen növekszik általa az önbizalma... XXXXXXXX De szemérmesek vagyunk, mi még az elnevezésekben is! A csavargóra azt mondjuk — „túrázó.” Hogy a túrázóra mit mond a többség, a nem túrázó, az gyakorta nyomdafestéket sem bír elviselni. De- hát mindenkinek a maga ízlése, tehetsége, képessége, igénye, miegymás szerint kell utat választania. De hogy végül is menni kell, az egészen biztos. John Steinbeck éppen Útomáró Mi van a vitorlákkal? ebben a hónapban és éppen nyolcvan évvel ezelőtt született, ő a világcsavargók egyik nagy teoretikusa, kemény szavakkal mond ki kemény igazságokat erről a csavargásról. De az mindenképpen igaz, hogy csak az érti meg egyáltalán, mit is jelent az, amit mond, aki maga is próbálta. Hát, úgy tűnik, egyre többen lesznek a csavargók (egyéni túrázók, hogy szalonképes legyen a kifejezés, legalább az elején), egyre többet gondol rájuk az úgynevezett egyéni utazások mindenoldalú bonyolításával maga az IBUSZ is. De az igazi • csavargó talán még ezt is elhanyagolja... Mit mond az „öreg”? XXXXXXXX Kétszer vágott neki szülőföldje ismerős-ismeretlen tájainak, kétszer kockáztatott mindent. Egyszer egy pékárut szállító határon, kétajtós, teherkocsin, amelynek padlóját ócska matracokkal borította, másodszor sok év elteltével egy „spéci”, az ő egyéni igényei szerint készített strapabíró háromnegyed tonnás teherkocsin, platóján egy igazi kis kempingházzal... Volt persze kevésbé sikeres útja is, amikor az amerikaiak vietnami háborújában csavarogva a háborút próbálta magasztalni, nos, ebben nem követte senki a világon. A csavargó persze lehet gyalogos, vadevezős (ha még talál helyet, vizet, szabad partot), au- tós-utánfutós, autós-sátras kerékpáros, motoros, alpinista, akik nélkül jelentőségüket vesztenék az égre meredező, hegycsúcsok. A csavargó minden közegben előre haladhat, ha két dolgot elhisz, egyet magáról, (hogy képes a tervezett útra), egyet a világról, (hogy lehet bízni az emberekben). Mindezt még nem Steinbeck mondja, ő nagy individualista, ilyet soha nem mondott. Más kérdés, hogy minden sorából kiderül, éppen ezt hitte (!) 5 is. Amikor fiatal korában „jött rá a viszketeg”, akkor azzal nyugtatták magukat a „bölcs felnőttek”, hogy majd kinövi, amikor már megnőtt, akkor meg azzal, hogy öregségére lecsillapodik, még később, hogy majd a szenilitás végez csavargási mániájával —, ahogv mondani szokás: soha nem jött össze. Megmaradt csavargónak, fi mondja, ha egy útról kiderülhet. hogy már nem tudod végighajtani, éppen ideje annak, hogy elindulj! Hogy minden út, szafari, túra vagy mi — maga az egyéniség, mindegyik más; hogy amint megszületett az útiterv, onnantól már az utazás uralkodik az emberen, önálló életet él, irányítja a csavargót, aki szeretné elodázni az indulást, de végül is mindig megteszi az első lépést előre. Aztán végigkecmergi, gürcöli, közben néhányszor, biztosan megfogadja — soha, ebben az életben nem indul el, csak repülővel, első osztályon, de ezt a fogadalmat még aznap elfelejti. XXXXXXXX Hogy miért fertőzi meg a hóbortos embert, a „született csavargót” a nyugtalanság vírusa igy tavasz közeledtével; miért tölt el éjjeleket azzal, hogy az utat tervezze, magolja az „itinert”, hogy a rallye- nyelv a pontos útitervet nevezi; miért nem keres egy vastag utazási magazint, választ ki egy finom kis utat ide vagy oda, miért keres ezer kényelmetlenséget, rizikót? Az őstermészetű dolgok az urbanizált urbanizáció között is megtalálják a maguk embereit. A vándorlás ösztöne, a méterről méterre előrehaladás bármilyen formában, a saját erő, energia .mozgósítására, a nem szervezett élménytenger megtalálja az óceánúszókat. Azokat az örök nyugtalanokat, akiket nem elégít ki a „pontról pontra”- program, sőt, nem is vonz igazán. Legfeljebb esetenként, rövid időre egy-egy célszerűnek nevezhető társasát az, ami eltéríti a hóbortos csavargót. Csak az idő, meg a praktikusság, az, hogy rövid néhány nap alatt elérhető, kis részben megismerhető a legtávolabbi földrész is, de hol jöhet mindez a kilométerek, méterek, ezer méterek és közben valamennyi földi dolgok emberközelségé- nek sivatagához képest, hol jöhet ez akármilyen „szafarihoz”? Akár a legkisebbhez is. Van, aki jéghegyhez hasonlítja a túrát. Ami látszik belőle az maga az út, állomásai, etapjai, a kiindulástól- elindulástól végig a megérkezésig. Ez a kisebb rész. A jéghegy túlnyomó többsége, nem ilyen látványos — az a felkészülés időszaka. Többnyire már a tél közepe táján, elkezdődik a sátrak, a takarók, a különféle új eszközök utáni kajtatással, a cipők, a megfelelő ruhák sziszifuszi erőfeszítéseket megkövetelő — hol marad el az a „jóságos" ipar, kereskedelem az igényektől, és még meddig?! — keresgélésével, az alkatrészek cseréjével, az autón, a motoron, a kerékpáron, a csónakon, a mit tudom én micsodán, hiszen majd mindennek van alkatrésze, és majd mindegyiket úgyszólván lehetetlen megszerezni időre: a felkészítés technikai gyötrelmeivel, s ha a tervezett csavargás komoly fizikai erőnlétet is igényel — az erőnlét sokoldalú megszerzésével... Szóval, hosszú az út az indulásig. XXXXXXXX „Azaz, aki csavargónak született, az csavargó marad.” Lám csak, a steinbeckl mondat mindenféle pejoratív él nélkül, mindenféle megbélyegzés nélkül — maga a teljes értékű vigasz valamennyi útonjárónaik, csavargónak. Az édes, kényelmes kelepcéket elkerülő, a tüzet őrző, az örökké mindenre és önmagára is kíváncsi vállalkozóknak, a szenvedélyt szeretőknek kortól függetlenül. Azoknak, akik ilyenkor már a levegőt, a madarak füttyét figyelik, azoknak, akik másként is élni akarják a világot, azoknak, akik már útra készülődnek, hegyre-völgyre- vízre gondolnak; akik már azt vizsgálják a téli kikötőben —• mi van a vitorlákkal...? T. Pataki László NÓGRÁD - 1982. február 13., szombat
