Nógrád. 1982. február (38. évfolyam. 27-50. szám)

1982-02-20 / 43. szám

OTTHONTALAN OTTHON — így igaz! Ezen a tehetet­len állapoton változtatnunk Ötödik esztendeje annak, — Az intézetlek; nem tartoz­hogy Kisterenyén Hanga Má- nak nekem beszámolni hospi- ria miniszterhelyettes átad- tálasaikról, az iskola pedagó- kell. Minden dolgunk elé oda ta az új nevelőotthont, két- gusainak látogatása nincs sza- kell tennünk, hogy: közös. A százhatvan állami gondozott bályokhoz kötve. kölcsönös tisztelet alapján, a fiú és lány lakóhelyét. Hová Malomviziné Szíjártó Judit ránk bízott gyerekek érdeke­jutottak fél évtized alatt? Si- az iskola tanára, annak a mun- it maximálisan figyelembe vé- került-e a nagy célt megváló- kacsoportnak (!) a vezetője, ve. Nem kibicként figyelni a sítani: befogadni és elfogad- amelynek feladata a két intéz- másik kínlódását, hanem részt tatni a kétszáz-egynéhány hon- mény közötti kapcsolat tar- vállalva a munkából. Ez az talant? Otthonra leltek-e Kis- tása... egyetlen járható út. terenyén? —- Egy bizonyos ponton tűi Ezt az állapotot nem látták Résziét a Nograd megyei sem az intézet, sem az iskola a felettes hatóságok? Tanács művelődési osztályé- nem tud túllépni. _ Közös értekezleteket hív rmk vizsgálati jegyzőkönyvé- _ Miért? tünk i£Le felvettük a nmb' bői (1980. juhus 22.): — Nem tudom. Nincsenek lémákat, meg is ígérte mind­meg nálunk az intézeti do- két fél az együttműködést. kumentumoK. Sem a csopor** Sainos “ mkmsí len vagyunk. Nem tárjuk föl sainak nehezebb munkakö- azonna! a problémákat, ha- rülményeit. nem cipelgetjük hosszasan. — Jó ez így? — Semmiképpen. „Az iskola és a nevelőott­hon kapcsolata kezdettől fog­az iskola... nem fogadta be a nevelőotthont.” — Tegnap, két helyettese kíséretében egy hivatalos le­velet és egy listát vitt áit az intézetbe. A listán gyerekek nevei, akik bizonyos felszere­lési tárgyakat nem vittek ma­— Próbálkoztunk a szép szó eszközeivel, de kevés ered­— Érezhető-e az oktatásban- mény mutatkozik. Az iskola nevelésben előítélet az álla­gukkal az iskolába — jegyzem mi gondozottakkal szemben? meg Gugi Lászlónak, az isko­la igazgatójának. — Már ehhez kéül folya­modnunk, mert ezek a gyak­ran előforduló esetek akadá­lyozzák az oktatást. A holmik dékenység, de tudatos szem­benállás is: nem dolgozom. — Miért fordulnának szem­be? — Nem tudom. — Tehát a viszony az is­kola és a nevelőotthon között továbbra sem megfelelő? pedagógusainak egy része nem fogadja el az állami gondozot­takat, illetve még nem képes — fordulok az igazgatóhoz. — Nem. De nagyon nehéz eleget tenni a különleges ne- •veMjk. velési feladatoknak — állapít­ja meg Gulyás János né, a me- Részlet a jegyzőkönyvből: gyei tanács művelődési osz­__ _______________ ^ ____ ^ „A felsőtagozatosok (állami tályának vezetője. — A másik o tthon felejtése az állami gon- Gondozottak) bukási aránya félnek, a nevelőotthonnak is dozottak részéről lehet fele- ebben a fél évben is megdob- nyitottabbnák kell lennie, fe­bentő — 42,9 százalék.” lelősségteljesebben kezdemé­... . . „ nyeznie. A jelen helyzet felol­Mit gondolnak minderről dásán a két vezető és a hiva- karnyűjtásnyira az iskolától az tásufcaí, a gyermekeket sze- út másik oldalán, a nevelő- rető pedagógusok segíthetnek, otthoniban? Ha nem tudnak változtatni, Balogné Pálfi Gabriella a csak akkor nyúlunk az „ad­______________ nyolcas csoport vezetője. Ti- minisztratív” eszközökhöz. — Ügy vélem nem. "ördögi zenhat gyerekéből három ál- Milyen furcsa! Az alsó tago- kör ez. Amiből nem tudunk lskolas’ koztuk zatban nincs panasz! Ott nem kitömi Az intézet tőlünk füg- otoautes. létezik kimondott és kimon­getlenül alakítja ki munka- — Osztályfőnökük még nem datlan különbség a gyerekek rendjét Emiatt szakköreinken járt itt, megnézni őket. között. Ott van mód arra, hogy nem vesznek részt a gyere- (Gugi László szerint Balog- elhozzák Felsőpetényből az kék. Szabad idejükben sok a né most jött vissza gyermek- állami gondozott óvodásokat, csellengés. Értsen ez alatt, gondozási szabadságáról, nem hogy ismerkedjenek jövendő amit akar. Mételyezi kapcso- lehet mérvadó. Balogné szép- iskolájukkal, mi több, a nagy­latunkat, hogy gyakran eseté- tember elseje óta dolgozik.) község négy óvodájába is ellá- Jődnek az intézeti nevelők. Mi- — Kétségtelenül érezhető fogatnak, bemutatkozni maj- re megismerünk egyet, már az ellenállás az iskola részé- dani osztálytársaiknak. Nem másik lép helyébe. Jövendő ta- ről gyermekeinkkel szemben hiányzik a felszerelésük, nem Hitványainkról, az állami — véli Nagy Lajos igazgató- tömek-zúznak, nincs szökés ?i>n??ZOtí gyerekekről csak helyettes. — Vannak nehezeb- és szembefordulás, nem gond ideérkezésük után szerzünk ben kezelhető lakóink, de ezt a korrepetálás. A pedagógu- informaciókat. Előre nem ka- vállaltuk, ez a dolgunk, a mi sok is találnak megoldást min­feladatuák rendes kerékvá- den problémára, hivatásuk gásba terelni az életüket. Ér- szerint teszik dolgukat Mint- zékenyebbek az átlagosnál és ha nem is egy iskola volna a bizony mélyen érinti őket, ha „felső” meg az „alsó”. Igaz, nem fordulnak feléjük teljes két különböző épület Csak szívvel. Itt nem törnek-zúz- ezen múlik ? nak. Itt az intézetben betart­ják a napirendet, alkalmaz­kodnak a szokásokhoz. punk róluk elegendő tájékoz­tatást, személyi anyaguk kés­ve érkezik. Mindemellett is­kolánkban minden ötödik ta­nuló állami gondozott. Rajtuk kívül pedig még másfél száz a hátrányos helyzetű. Velük is törődnünk kell — Közös nevelési értekez­letek? — Formálisak. Kevesen vannak rajta jelen az inté­zetből. Tervünk volt, hogy a középtávú Hortobágyi Zoltán Pódium és színpad Bazsó Er portréjához Tiz-egynéhány. évvel ez­előtt a salgótarjáni Mali- novszkij úti Általános Is­kola ballagási ünnepségén egy kislány el-elsírta ma­gát szavalat közben... Azó­ta némileg változott a hely­zet. Ma a hallgatóság sorai­ban nedvesednek meg a szemek, vagy derülnek fel az arcok, ha Bazsó Erzsébet verset mond. Igaz, ma rit­kábban halljuk öt szavalni, annál többször találkozha­tunk vele amatőr színját­szóként. Az öblösüveggyár TEMPRESS színjátszó cso­portjának tagja múlt év no­vemberében „Szocialista kultúráért” kitüntetést ka­pott. nagy múltú Petőfi színjátszó szakosztályának, ahol egyből a „mélyvízibe” dobtak. Méhes György „Kutyaszorító” cí­mű vígjátékában az ifjú fele­ség szerepét osztották rám. Sikerült megoldanom a fel­adatot. i. Másfél év múlva hív­tak az öblösüveggyár Kossuth Művelődési Házába, ahol az ottani munkásszínpad főként verses pódiumjátékokat, ün­nepi műsorokat készített. Et­től kezdve „kettős' életet él­tem”. A Kohászban a színját­szásnak, a Kossuth Művelődé­si Házban a versmondásnak hódolhattam. — A „kettős élet" gondolom sok időt igényelt... — Nem sokat — mindent. Szinte szabad időm minden perce szövegtanulással, pró­bákkal, előadásokkal telt. De nem sajnáltam az időt. Tu­lajdonképp csalc akkor kezd­tem soknak érezni a kettős­séget, amikor a növekvő fel­adatok már a „teljesítmény“ minőségét veszélyeztették^ nemigen 1975-ben alakult meg az öb­— Minek tudod be a magas elismerést? — Erre csak azt tudom vá- éves koron túl már ____ k oszolni; élek-halok azért, amit állnak pódiumra a fiatalok. Ha lösüveggyárban a TEMPRESS figyelemmel kíséred a feszti- színjátszó csoport, amely — válókat, a versenyek többse- Molnár Ernő irányításával — gét is húsz-huszonöt év alatti irodalmi összeállításokat és fiataloknak hirdetik meg. Az színdarabokat egyaránt terv- ^ amatőr színjátszásnál viszont be vett. Egy ideig még tartót­ként”’kaptam, 'de“íz TfeTadat egyáltalán nem hátrány, sőt tam a kapcsolatot a petőfi- meghatározó élményt adott. eI6ny> ha valaki mar nem gye' sekkel> de muIlt ev elejen ~ Tulajdonképpen ekkor szeret- rek' csinálok. — Versmondóként kezdted, Miért cserélted fel a pódiu­mot a színpaddal? — Az első verset „feladat­fájó szívvel bár — megvál- , , . , -. ... . tam a csoporttól. Ma már tem meg a költészetet, es ha _ Maradjunk meg a vers- egyértelműen látom, hogy sike­szükséges volt a választás. A Pódiumon TEMPRESS tagjaként is győzöm a — szerencsére — valaki egyszer „beleszeret” a mondásnál. Hiszen első versekbe, nem tud hűtlen len- veidet mégis csak ni hozzá. Ma is szívesen mon- arattad! mtíynlf teg ja kígyók,CS<S: korábbi években nem i feladókat sorban „színházat” csinál mald minden versenyre bene- Amióta a csoport áttért a gyakran kapok versmondói fel- veztem. Eleinte mérsékelt si- gyermekprogramokra, van adatot. Szó sincs tehát szaki- kerrel, később —, ahogy kezd- olyan hét, hogy 6—8 előadást tásról, csak a versmondóver- tek megismerni — egyre jobb senyeken való részvételről eredménnyel.^ Egyéb díjak meg­mondtam te. — Miért? — Talán nevetségesen hang­zik — úgy érzem „kiöreged­tem”. — Ez valóban elég nevetsé­gesen hangzik... — Igen, de az tagadhatat­lan, hogy nálunk Magyaror­szágon a tizenévesek uralják az amatőr versmondók mező­is tartunk a próbák mellett, Janikovszky Éva „Ha én fel­nőtt volnék” című mesejátékát például eddig 150 alkalommal mutattuk be. Mellesleg rám bízták az általános iskolások­ból verbuvált utánpótláscso- TEMPRESS-stúdió lett a munkásfiatalok vers- és prózamondóversenyén két­szer kaptam aranytű plomát, 1975-ben a szövetkezeti fiata­lok versmondóversenyét szin­tén megnyertem. De ekkor port —* a már elköteleztem magam a '■vezetését, színjátszásnak. _ Mdr S2Ó esetí az időről. — Tekintsük végig ezt az Munkahelyeden, hogyan pi­ntail — Maga az iskola igazgató­ja jelentette ki egy szülői ér­tekezleten, hogy a gyengén ta­'munkaprogramot "UÍÍ-f>mÍ g°ndoZOtJfk koF' repetalasa nem az iskola dol­együttesen dolgozzuk ki. Né- „ . ... múl-va „kaptam ’ (— Én azt mondtam, hogy nem csak az iskola dolga — a2 javítja ks idézetemet Gugi László.) — Nekünk a szülőket kell a nevelőotthon kész munka­programját. Ez kapcsolatunk nullává degradálása. — Milyennek Ítéli meg Iskola tantestületét? . — Szakmai fölkészültségük megfelelő, de napi gondokkal valahogyan helyettesítenünk küzdenek. Hatvan pedagógus- — szögezi le Süli János. — ból a harmaduk kezdő! Sokat Elsősorban nevelünk tehát. Az segített, hogy korábban az an- oktatási feladatokba nem bo- tiszociális, deviáns állami nyolódhatunk bele. Természe- gondozottak közül kiemeltünk, tesen kollégáim rendszeresen eltanácsoltunk néhányat. Azó- hospitálnak hetente legalább ta kevesebb a fegyelmezési egy alkalommal, de ennek cél­gond. Sajnos tudásszintjük is ja az, hogy kiderítsük, miben alacsony. Ezért a legkritiku- kell a tanulási foglalkozásokon sabb tárgyakból' fölzárkózta­tó csoportot hoztunk létre. Részlet a jegyzőkönyvből: „Helytelen, hogy az iskola, munkájának könnyítésére hi­vatkozva. .. 15 tanulót... föl­mentett a mindennapos iskolá­ba járás alól... ” — Milyen gyakran látogat­ják a gyerekeket a pedagógu­sok? erősíteni. — Az Iskola fölajánlotta hogy besegítenek az intézeti munkába, de ezt a vezetés nem fogadta el. Ügy vélik, hogy nem akarják belső életüket megmutatni. — Erről szó sincs. Megol­dottuk a helyettesítéseket. — A két testület & a két vezető nem „dolgozik össze”. Szőnyeg fából Garnik Alihanjan örmény nyug- többréteges falemezre az éksze­rt!,ins fából készített szőnyeget, rész pontosságával ragasztja fel Meg!e-)ő e mozaikszerű darabok az előzetesen kimunkált fadarab- szeszélyes mintázata. gazdag kákát. Ügy komponálja őket, színskálája és szigorú ritmusa. A hogy a legélesebb szem sem ve- mester, mielőtt megvalósította szi észre az illesztéseket. A volna dédelgetett álmát, hosszú színárnyalatok észrevétlenül men- időn át kísérletezett, összehason- nek át egymásba, lította a különböző fafajtákat, ta- A mester ügyes keze alól nulmányozta textúrájukat, szín- nemcsak mozaikszerű pannók ke- árnyalataikat. Első munkája — egy rülnek ki. Alihanjan házában fa- 120x180 cm méretű pannó 140 ezer lálhatók általa készített dobozkák, különféle fadarabkából készült, vázák, gyermekjátékok és sok bonyolult csipkeszerű díszítés* minden más. Ezek nem egysze- áb 'ázol. rűen használati tárgyak, hanem a A mester technikája egyszerre dekoratív alkalmazott néoművé- bom»ohiit és egyszerű. Egy erős. szét nagyszerű darabjai is. 4 NÓGRÁD - 1982. februót 20., szombat I Bestse Jerek ceaioaalnak Ésszerűbbé vált a könyvvásárlás Látogatás a Nógrádi Sándor könyvesboltban öles plakátok, transparen­sek hirdetik: olvasni jó. Csil­logó könyvesboltok kirakatai csábítanak a betörésre, s ha nem elég megfontolt az em­ber, bizony több száz forintot is otthagy kifelé jövet a pénztárakban. A könyvterjesz­tés kínálata — bár még akad jócskán kívánni- és pótolni­való — sokat javult az utóbbi években. Hézagpótló művek jelennek meg a kiadók figyel­mesebb munkája jóvoltából, esztétikus, ízléses külső for­mában. Nézem megyénk legnagyobb könyvesboltjának, a Nép Könyvterjesztő salgótarjáni Nógrádi Sándor Könyvesboltjának kirakatát. Régi és új bestsellerek, pél­dául Bálint Tibor Zokogó ma­jom, Makkai Sándor Ördög­szekér című regénye, Thorton Wilder drámagyűjteménye csalogatnak. Látok egy köte­tet az uráli népek szokásairól és hagyományairól. Testvér­népeink élete mindig vonzott. Betérek a boltba. Ipacs Lászlóné boltvezető legalább egy tucatnyi könyvet ajánl megvásárlásra: — Most rendeltük meg a Filmbarátok Kiskönyvtára so­rozat még fellelhető darabja­it. Van Greta Garbo-, Pasoli­ni-, Antonioni-, Szabó István-, Zibulsky-könyvünk, s még jó pár színészről, rendezőről szó­ló, érdemes végigböngészni. Nagy kereslet nyilvánul meg az Űrhajózási lexikon, Na- varrai Margit Heptameronja, Marcel Aymé Csodapofa, Tardos Péter Rocklexikon cí­szonyulnak „szerelmedhez”? — 1970-ben letten« tagja a — Tíz évig a SKÜ-bendoI- nyét Huszonnégy-huszonöt Kohász Művelődési Központ goztam raktárosként, majd egy évig a fiúkollégiumban voltam ügyintéző. Múlt év má­jusától a Kossuth Művelődési Házban — tehát a csoport székhelyén — vagyok admi­nisztrátor. Talán nem szüksé­ges részleteznem, hogy ez mit jelent... — A TEMPRESS amatőr csoport. Nem gondoltál arra, hogy hivatásos színművész, vagy előadó légy? — Gondolni gondoltam, de én. hiszek az amatőrmozga- iom létjogosultságában. Soha­sem önmutogatásból állok színpadra. Egyszerűen szere­tem a verseket, a jó prózai szerepeket ás a reflektorok fé­nyében csak az a célom, hogy az általam fontosnak vélt ér­zéseket, gondolatokat mások is fontosnak érezzék. Ha jól tol­mácsolom ezeket, akkor tu­dom, hogy sikerül is. — pintér — mű műve iránt. Egy-két na­pot. ért meg csak a boltban A hivatásos vadász kéziköny­ve és a Horgászok kéziköny­ve. Az utóbbiak a most zajló mezőgazdasági könyvhónap si­kerdarab jai­— A könyvterjesztőszakmá­ban meglehetősen gyakoriak az akciók. Külön szervezik a nőnapi, költészet napi, az ün­nepi könyvheti forgalmat, az­tán van gyermekkönyvhét, műszaki könyvhónap és ka­rácsonyi vásár. Melyik a leg­sikeresebb akció? — Az utóbbi időben min- Művelt dén akciónk eredményesen az is. Nagyon sok Vállalat zárult. Többek között ennek középiskolás lett is köszönhető, hogy tavaly egy­millió forinttal több könyvet forgalmaztunk az előző évinél. Egyébként karácsony előtt vá­sárolnak a legtöbben, akkor adjuk el a legtöbb könyvet. Ma már természetes, hogy a gyerekek karácsonyfája alatt ott a könyv is, s ezt boldogan mesélgetik egymásnak. Az is­kolákban külön hírverést csi­nálnak a pedagógusok a könyvnek. — Ügy tudom, hogy az is­kolákban bizományosok dol­goznak. — Igen. Minden általános és középiskolában működik bizományosunk. S dolgoznak Salgótarján nagyüzemeiben is, intézményeiben, hivatalaiban. A 8 millió forintos készletünk — mely több tízezer kötetből áll — jelentős részét a bizo­mányosok forgalmazzák. Már eljutottunk óvodába, bölcsődé­be is. Év elejétől e két Arany János úti intézményben kezd­ték el munkájukat a bizomá­nyosok. Nemsokára bevezetjük a bizományosi rendszert a Malinovszkij úti óvodában, aztán folyamatosan több más óvodában is. Hiába, a terjesz­tést is az alapoknál kell kez­deni, a gyerekekből lesznek a megbízható felnőtt olvasók. — A könyvek pár éve drá­gábbak. lettek, mint említet­te, nőtt a forgalmazott érték mennyisége. A drágulás oko­zott-e változást a • vásárlók számában? —Nem vesszük észre. Sőt, mintha valamelyes nőtt volna főiskolás, rendszeres vásárló- Úgy hogy a szeptem­ber érezhető pezsdülést hoz a forgalmunkban. Inkább azt ta­pasztaljuk, hogy az emberek vásárlói szokásai alakultak át. Kevesebb szépirodalmi köny­vet vesznek, viszont a szak- és kötelező irodalom, a lexi­konok, szótárak iránt tovább­ra is nagy az érdeklődés. Gyakran, nem is tudjuk kielé­gíteni az igényeket. A könyvek iránti kereslet tehát nem csökkent, csak a vásárlás vált ésszerűbbé. A könyvszakma megtalálta a szükségszerű áremelés hatásos ellenszerét: a legnagyobb köz- érdeklődésre számot tartó mű­vek tucatjait dobja piacra, művészeti szempontból is ér­dekes, értékes kivitelezésben. Sok könyvet valósággal fáj a szíve otthagyni az embernek. De hát a pénztárcák nem ki- meríthetetlenek! (ok) Válogatott modellezők Nagy megtiszteltetés érte Nógrád megye modellezőit. A négy első osztályú minősítésű versenyzőjük közül hármat sa­ját kategóriájában beválasz­tottak a nemzeti válogatott keretbe. Pákozdi Mihály D kategóriájú vitorlás hajómo- dellekkel, Tokaji Tamás hu­zalvezetésű műrepülőmodel- lel (F2—B kategória), a sal­gótarjáni modellező kört kép­viselik. Tari Mihály szabadon- repülő vitorlázómodelljeivel (FI—A) pedig Pásztó színei­ben vehet részt nemzetközi modellezőversenyeken. A me­gye modellező életében először fordul elő, hogy egynél több válogatott versenyzőt állíthat­nak ki.

Next

/
Thumbnails
Contents