Nógrád. 1982. február (38. évfolyam. 27-50. szám)
1982-02-18 / 41. szám
Jogi tanácsadó Űj tsz-tag fizetett szabadságra T. Istvánná nádújfalui olvasónk 1980. január 1-én lépett • termelőszövetkezetbe; fizetett szabadságot azonban az első évben és tavaly nem kapott. Érdeklődésére azt válaszolták, hogy szabadságra csak az jogosult, aki az előző évben az 1700 órát ledolgozta. Olvasónk az első évben 1200 órát, tavaly pedig 1400 órát dolgozott Jár-e neki fizetett szabadság vagy nem, kérdezi. A termelőszövetkezeti törvény szerint a termelőszövetkezetnek azt a tagját, aki egész éven át folyamatosan dolgozik, a munkaviszonyban álló dolgozókkal azonos mértékű fizetett szabadság illeti meg. Folyamatosan dolgozó tagnak ebből a szempontból azt kell tekinteni, aki a termelő- szövetkezetben az előző évben túlmunka nélkül legalább 2300 munkaórát teljesített. Az ilyen tag a legújabb rendelkezések szerint jogosult három hét, vagyis 15 munkanap alapszabadságra és minden munkaviszonyban vagy szövetkezeti tagsági viszonyban töltött három év után egy-egy munkanap pótszabadságra. Az alapszabályban a termelőszövetkeze'1 biztosíthat fizetett szabadságot annak is, akinek a teljesítménye 2300 óránál ugyan kevesebb, de az 1500, illetőleg nők esetében az 1000 órát eléri. Ilyenkor a fizetett szabadság mértékét a végzett munkaidővel arányosan kell megállapítani. Annak, aki 1500, illetőleg nők esetében az 1000 órát az előző évben nem teljesítette, fizetett szabadság nem adható. A 2300 óra alatti teljesítés esetére a törvény csak lehetővé teszi a fizetett szabadság biztosítását, vagyis kötelezően nem írja elő. Ez azt jelenti, hogy az alapszabályba utalja annak meghatározását, hogy hány ledolgozott óra alapján milyen mértékű szabadságot ír elő az alapszabály. Feltételezhető, hogy termelőszövetkezetükben az alapszabály szerint csak 1700 ledolgozott óra után adnak szabadságot. Az újonnan belépett tsz-tagoknak előző évben teljesített munkaóráik nem lehetnek. Részükre ezért a törvény lehetővé teszi, hogy a belépés évében a fizetett szabadság arányos része a belépéstől számított időre akkor is megilleti feltéve, hogy az első hat hónapban a 2300 munkaórából az arányos részt, vagyis 1550 órát már teljesített. Minthogy olvasónk sem az első évben, sem tavaly nem teljesítette a törvény, illetőleg az alapszabály szerint előírt munka- mennyiséget, fizetett szabadságra nem volt jogosult, és az 1400 óra után nem lesz jogosult 1982-ben sem. Családi pótlék tsz-tagnak Sz. Mihályné olvasónk régebben gondolkodik azon, hogy mint három gyermekét egyedül nevelő anya, visszamegy dolgozni a helyben működő termelőszövetkezetbe. Megélhetésüket nagyban segíti a három gyermek után jelenleg minden hónapban kifizetésre kerülő családi pótlék. Ezért nem szeretné, ha ettől mint tsz-tag elesne. Hogyan és mennyi családi pótlékot fizetnek a tsz-ben, kérdezi olvasónk. A tsz-taé részére családi pótlék akkor jár a teljes naptári évben, ha az előző évben legalább 120 (nők 80) munkanapot ledolgozott. Akinek e teljesítménye ennél kevesebb volt, a naptári év első napjától annyi hónapra jogosult családi pótlékra, ahányszor 10 (nő 7) munkanapot teljesített az előző naptári évben. Családi pótlék azonban ebben az esetben is csak arra a hónapra jár, amelyben a tag 21 napot biztosításban töltött, vagyis amelyben legalább 21 napra befizették utána a társadalombiztosítási járulékot. Az újonnan belépő tagot azonban ez esetben is kedvezőbben bírálja el a jogszabály. Az újonnan belépő tagokat ugyanis a belépést követő hat hónapon át a teljesített munkanapoktól függetlenül megilleti a családi pólók. A hat hónap lejárta után viszont a következő időben annyi hónapig jogosult családi pótlékra, ahányszor az első hat hónapban 10 (nő 7), munkanapot teljesített. E rendelkezések szerint kell eljárni mindaddig, amíg a tagsági viszony egy teljes naptári évig fenn nem állott. A családi pótlék összege tekintetében nincs különbség ipari dolgozó és tsz- tag között Tehát a tsz-tag is annyi családi pótlékot kap, amennyit a munkaviszonyban álló dolgozó. Dr. Jónás Sándor Erőt, egészséget elvtársak! Nézsai kórus a Budavári Palotában Január közepén a Budavári Palotában énekeltünk a történeti múzeumban a vasárnap délelőtti kórusmatiné-sorozatban. Örömmel mentünk és a szereplésen kívül nagy élmény volt a helyszín, a környezet és a közönség. Eddigi repertoárunkból népdalokat (magyart és szlovákot), népdalfeldolgozásokat, kánonokat, könnyű kórusműveket énekeltünk a félórás műsoridőben. Változatosságra törekedve a vegyes és női kar, a szólisták szereplésével reméljük, nem volt unalmas a műsorunk a hallgatóság számára. A műsor után tárlatvezetéssel végigjártuk a régi termeket. Innen a Munkásmozgalmi Múzeumba mentünk az országos kézimunka-kiállításra. A csodálatosan szép hímzések között örömmel ismertük fel a palóc hímzéssel készített függönyöket, térítőkét. A messzi tájak népművészetéből a békési munkák tetszettek legjobban, szép pasztellszíneik és apró, egyszerű mintáik csodálatosak voltak. A másik dolog, amiről ugyancsak itt számolok be; a balassagyarmati városi vegyes kar jubileumi hangversenye, melyre kis csoportunk ment el. Igazi élmény volt ünnepi műsorukat végighallgatni. Az ő „örökös karnagyuk”, Réti Zoltán a mi kórusunknak a születésétől kezdve segítője, melyért hálásak vagyunk. Mindig szívesen jött el, ha gondban voltunk, és nagyon reméljük ezután is sokáig hallgathatjuk előrevivő tanácsait. Az ő révén hadd tekintsük magunkat a gyarmatiak „kistestvérének”, mivel tizedannyi idősek vagyunk, bár sohasem fogunk hozzájuk felnőni. Ezen a jogon kívánunk nagyon sok szép, sikereket hozó esztendőt a balassagyarmati városi vegyes karnak! Szarka Lajosné kórusvezető Nézsa Kisszövetkezet alakul A Salgótarjáni Szolgáltató Szövetkezet ipari hűtőgépjavító, motortekercselő és szállító egységeiben dolgozó tagjai — a szövetkezet vezetőségének javaslatára — elhatározták, hogy új ipari kisszövetkezet megalakítása céljából kiválnak a szövetkezetből. Elhatározásukat a szövetkezet jelentős fenntartási eszközök átadásával is támogatja. Amennyiben kiválásukat a szövetkezet közeljövőben tartandó közgyűlése is jóváhagyja, április elsejével újabb ipari kisszövetkezet kezdi meg működését megyénkben. Dr. Sz. Gy. A rétsági művelődési központ nagyterme megtelt egyenruhás és ünneplőbe öltözött emberekkel. Munkásőröket ünnepeltek, a munkásőrség megalakulásának 25. évfordulóját. A tapasztalt munkásőrök mellett itt tettek fogadalmat az újoncok is. Csillogó szemű úttörők álltak sorfalat, hiszen őket is köszöntötték az úttörő- munkásőrök. A Romhányi Építési Kerámiagyár dolgozói külön figyelemmel kísérték az eseményt. Nem véletlen, hiszen a gyár külön munkásőr- szakasszal rendelkezik és ez a szakasz évről évre kiemelkedő teljesítménnyel állt helyt, példamutatóan végzi önként vállalt megbízatását. Csak egy elismerés a sok közül: Sagyi- bó János a RÉK dolgozója ez alkalommal vette át a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát. A gyár kerámiából készült ajándékát — amit Antal András SZOT-díjas iparművész készített — Fábri István, a gyár igazgatója adta át az alapító munkásőröknek. Meg egy ajándék készült nagy-nagy szeretettel a Május 1. Szocialista Brigád tagjai által. Gyönyörű szalagot hímeztek ez alkalomra. A szalag a csapatzászlóra került. Dr. Varga József, a rétsági járási pártbizottságának első titkára kö^ tötte fel. A 20 fős szocialista brigád vezetője, Varga Istvánná büszkén nézte kezük munkáját, amely tovább erősíti a brigád és a munkásőrszakasa eddig is szoros kapcsolatát. Most a dolgos hétköznapok! következnek. Közben munkásőreink szerényen végzik hivatásszerű elkötelezettségüket.' Pedig néha fáradtság látszik az arcukon. De ők ezt nem érzik, végzik kettős hivatásukat — és mi békében, nyugodtan dolgozunk. Jéger Sándorné szb-titkár Romhány Dicsérik a vásárlók Nagyorosziban a jól ellátott ÁFÉSZ ABC-fizletet, ahol kulturált körülmények között szerezhetik be a különféle cikkeket. „Mindazonáltal a további kutatás is indokoltnak látszik, ugyanis Nagy Béla tevéki|»y- ségének akadnak felderítetlen reszel.” (Neve összefonódott Salgótarján nevével. NÖGRAD, 1981. december 13.) A cikk olvasása köziben régi emlékek képei jelenitek meg előttem. Emlékek Nagy Béláról, a salgótarjáni Vörös Munkászászlóalj 3. századának parancsnokáról. Gyerekkoromban sokat hallottam a nevét. Amikor téli estéken a szomszédok összejöttek egy kis beszélgetésre, és a napi problémák után előkerültek a háborús emlékek, a forradalom. Ezekben mindig elhangzott Nagy Bélának, a legendás hírű vasasmunkásszázad parancsnokának a neve. Szinte láttam, amint századának élén haladva győzelemre vezeti a „vörösöket” az intervenciósok ellen. Akkor még nem tudtam, hogy nemsokára személyesen is megismerem: tanítóm lett. Ezután csak erősködött iránta érzett tiszteletem, mert nem tett kivételt a munkás- és az „úrigyerekek” között. Emlékeim közül mégis a legmaradandóbb a háború alatti találkozás, amikor életemet mentette meg utolsó tanácséval... XXX 1944 decemberében már Salgótarjánban is érezhetővé vált a háború közelisége. A gyárakban a gépek nagy részét leszerelték, vagy használhatatlanná tették. A férfiakat összegyűjtötték és elindították Nyugat felé. A városban egyre több volt a katona. A magyar és német tábori csendőrség, a rendőri szerves éjjel-nappal szökött katonák, és az elvonulási paranccsal szembeszegülő civilek után kutattak. A lakosság megféTanitóm utolsó tanácsa Nagy Béla hagyatékához lendítése céljából a teniszpályán nyolc ellenállót lőttek agyon. A karancslejtősi bányászok közül — akik megtagadták az engedelmességet, és szembefordultak a rendszerrel — hármat a bánya bejáratánál, négyet pedig a kaszárnya udvarán (ma megyei kórház) végeztek ki. Egy elfogott katonát a főtéren akasztottak fel. Nyakába egy táblát tettek: „így jár minden katonaszökevény.” November 4-én jöttem el Budapestről, s itthon különböző helyeken bujkáltam. December közepe táján elhatároztam, én is jelentkezem az acélgyári iskolában. Bent már sokan voltak. Senki sem mehetett ki. A kapuban rendőr állt. Már megbántam, hogy idejöttem. Megpróbáltam kijutni, de minden ajtót zárva találtam. A folyosón ténfereg- tem megoldást keresve, amikor az őrtálló rendőrhöz egy német katona érkezett. Sebesült volt, kezében levél. A rendőrhöz beszélt, aki nem értette mit akar. Szóltam a rendőrnek, hogy a parascsno- kot keresi. Ezután bementünk az irodába, ahol több egyenruhás és civil tartózkodott Jelentettem, hogy a parancsnokot keressük.. Az egyik tiszt azt mondta, ő az. A német odaadta a levelet. A tiszt a levél elolvasása után azt kérdezte tőlem, együtt vagyunk-e. Igennel válaszoltam. Ezután elmagyarázta, a levelet el kell vinni az acélgyári olvasóegyletbe az ott tartózkodó ózdi leventék vezetőjének. így sikerült kijutnom az iskolából. Útközben a katona elmondta, nem német, hanem osztrák. Tanító. Két leánya van. Magyarországon sebesült meg, unja az egész háborút. Azon kesergett, nemsokára itt a karácsony és nem lehet együtt a családjával. Közben megérkeztünk az ózdiakhoz. Vezetőjük egy tanító volt, akinek átadtuk a levelet. Elolvasása után azt mondta: a levél nekik szól, elvonulási parancs Csehszlovákia felé, de ők úgy határoztak, még az éjjel visszaindulnak Özdra. Majd arra kért, hogy a levéllel menjünk el az evangélikus kultúrház- ba, ahol szintén ózdiak vannak, mondjam el nekik a tervüket. Célunkhoz érve az ottani vezetőnek átadtuk a levelet és az üzenetet Megértette miről van szó, de volt egy kérdése. Tudom-e merre van a katolikus kör. Amikor elmondtam, hogy tudom, hiszen idevalósi vagyok, arra kért, menjünk el, oda a levéllel, mert ott is vannak ózdiak és értesítsem, azokat is szándékukról. Amikor elmondtam a németnek, hogy a város másik végére kell mennünk, azt mondta nem megy sehová, nagyon fáj a lába, vigyem én el a levelet, amit át is adott nekem, ő pedig visszamegy a kislaktanyába, ahol az alakulata tartózkodott. Köziben besötétedett. A városban katonai járőrök cirkáltak, töltényhevederekkel megpakolt, gyorstüzelő fegyvereket cipelő katonák vonultak rajvonalakiban a Pécs- kő-hegy felé. Bevallom nyugtalanított az a tudat, hogy mostanáig megúsztam ugyan a háborút, a frontot, a budapesti bombatámadásokat — mert ott voltam munkaszolgálatra beosztva — és most Salgótarjánban ilyen helyzetben, esetleg „kinyírhatnak”. Kopogtam az épület kapuján, ahonnan előzőleg emberi hang és zaj hallatszott. Most néma csend volt. .Jó ideig dörömböltem, aztán elindultam visszafelé. A Pécskő utca elején láttam egy táblát: Katonai Közigazgatási Parancs- noKság. Gondoltam, itt leadom a levelet. Kissé szorongva kopogtattam az ajtón. És a bentről ki- hallattszott katonás „lépjen be” sem volt megnyugtató. A benti szorongásom azonban enyhülni kezdett. Ugyanis, volt tanítómmal Nagy Béla bácsival találtam szemközt magam. Elmondtam mi járatiban vagyok, és nem tudom mit tegyek. Gyermekkorom legendás hírű parancsnoka nem tagadta meg önmagát. Megnézte a levelet, amelynek borítékján ott díszelgett egy sasmadár, gondolkodott... Aztán visszaadta és azt mondta: „Maradjon nálad a levél fiam. Menj haza, és ha igazoltatnának, mutasd meg, mond azt, hogy most kaptad és viszed a címzetthez. így is tettem. Sturman Béla Salgótarján Válaszol az illetékes . Nem történt emberi mulasztás A NÓSRÁD 1982. január 21-i számában „Találkozás az országgyűlési képviselővel Rónafalun” címmel megjelent cikkben foglaltakat megvizsgáltuk, melynek alapján az alábbiakat válaszoljuk: — írja a Volán 2. sz. Vállalat személyforgalmi üzemegységének üzemigazgatója, Miklós Ernő. A januári szokatlan hideg időjárás, párosulva a jeges csúszós útviszonyokkal igen nehéz feladat elé állította a közlekedést, így a személyforgalmi üzemegység dolgozóit is. Ebben az időszakban növekedett a műszaki meghibásodások miatt forgalomból kieső autóbuszok száma. A tartalék autóbuszállomány ezek pótlására nem mindig volt elegendő. Az üzemegység a helyzet javítására intézkedéseket tett: rendszeresen túlóráztattuk az autóbuszok javítását végző szerelőket. Az ötnapos munkahét ellenére januárt végig hétnapos munkahétben — tehát szombat-vasárnap is — dolgoztak szerelőink, emellett az üzemképes autóbuszokat a maximum határáig kihasználtuk. Az erőfeszítések ellenére előfordult, hogy néhány járat összevonva, illetve késéssel közlekedett, így a rónabányai vonalon is. Ezeket a késéseket, összevonásból származó zsúfoltságokat tehát nem emberi mulasztások okozták. A rónabányai vonalon nehezíti a helyzetet; hogy a domborzati, illetve a kanyargós útviszonyok miatt csak kis befogadóképességű autóbuszokat lehet közlekedtetni. Tudjuk, hogy az objektív té-J nyezők miatt bekövetkezetli problémák bosszankodást, kellemetlenséget váltottak ki utasainknál, és ezért az okoktól függetlenül elnézést kérünkj További erőfeszítéseket teszünk, hogy hasonló gondoki ne, vagy minél ritkábban for-; dúljanak elő. Befejezésül az újságcikk!' végkövetkeztetésétől eltérő véleményemet szeretném közzé-’ tenni. A cikk ugyanis a következőket állapítja meg: — „Sokan nem a lakás miatt akarnak Salgótarjánba költözni, hanem a rossz közlekedési vi-' szonyok, a kereskedelmi ellátás nehézségei űzik el az embereket.” Úgy hiszem, hogy inkább valami más játszik ebben szerepet. Mert Karancslapujtő, Karancsalja autóbuszközlekedése sűrűbb, mint Salgótarján több helyijárati vonalán, ennek ellenére a városba költözés Karancslapujtőre, Ka- rancsaljára vagy más községekre ugyanúgy jellemző, mint Rónafalura. Összeállította: Tóth Jolán NÓGRÁD - 1982. február 18., csütörtök 5
