Nógrád. 1982. január (38. évfolyam. 1-26. szám)
1982-01-15 / 12. szám
Ami van és am! lesz Félévforduló r Január végén befejeződik az felső félév az általános és középiskolákban. Nem volt kö-ny- nyű, hiszen hozott új dolgokat, feladatokat. Két olyan iskoláméi érdeklődtünk az eltelt hónapokról, ahol a régvárt bővítés, fejlesztés öröme feledtette a nehézségeket. — Négy helyett már «jak két épületben tanítunk — újságolja Versenyt György, a Balassi Bálint Gimnázium igazgatója. A harmadik-negyedik évfolyam a volt vármegyeházán nyolc osztállyal, a többi tíz osztály pedig az új épületszámyban tanul. Anri a legnagyobb öröm, ha sikerül: január 28-ra ígérik a rekonstrukció befejezését, a hiánypótló munkák elvégzését, fgy talán sikerül az új félévben Végre ingázás nélkül tanítani! Azért még nem minden fenékig tejfel: a felújított rész új bútorai májusig, folyamatosam érkeznek. Hogy addig mi lesz? Fogja mindenki a székét, asztalát, amit eddig használt és áthurcoija... — Ami a félév egészét illeti : megnehezítette az indulást, hogy jó ideig az építőiparral párhuzamosam kellett dolgoznunk. Enyhített a gondon az őszi társadalmi munka, még a fizetség is tisztességes volt. Menet közben sok minden tisztázódott a fakultáció körül, megnyugodtak a kedélyek, sikerült beindulni. Két év múlva húsz osztályossá fejlődik a gimnáziumunk, most máT öt első kezdett. Hogy a fakultáció mennyi előkészítő munkát igényel, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy már karácsonykor megkapták a mostani másodikosok a jelentkezési lapokat, haza vihették megbeszélni szüleikkel is a választást. Ez az orientáció szerves része. Arra törekednek, hogy mindinkább bevonják a szülőket az iskola életébe —, sok még most is a félreértés a „napiközönség körében” a gimnáziumi reformmal kapcsolatban. De az érdeklődés nem hiányzik: az igazgatót és a tanárokat sokam keresték meg tanácsért az iskolában és lakásukon egyaránt. Bár január 28-ig van még idő, furdal a kíváncsiság, milyen lett a Balassi patinás épülete. A folyosón még mázolási munkák folynak, de a falak, ajtók, a termek már készen állnak. Harmonikus, szép az összhatás. Egy dolgot fur- csállhat a látogató: a könyvtár és az olvasó terem között nincs átjáró, erről elfeledkeztek a tervezők. És még egyet hozzáfűz az igazgató: a hamarosan húszosztályossá váló középiskolában nincs tornaterem, erre reális lehetőséget sem ígérhetnek a mostani tervidőszakra. Marad a tornaszoba, az udvar... ☆ Egy másik balassagyarmati intézményben, a Dózsa György Általános Iskolában 242 felsős vette birtokba ősszel az új szárnyat, de ahogy Pólyák Ferenc igazgató is hangsúlyozta: mind a 613 tanulónak sokat jelent ez a feltételek javulásában. — Azt hallottam, évek óta bukásmentes az iskola. Hogyan sikerül ezt elérniük? — A napokban fogadóórát tartottunk azoknak a szülőknek, akiknek a gyermekével probléma van, de már korábban is felhívtuk a figyelmet folyamatosan a lemaradókra. Az osztályfőnöki munkaközösség is kiemelten foglalkozik ezzel. Hamarosan indulnak a pótló foglalkozások is. — Nem korai ez? — Ügy érezzük, nem, ha el akarjuk kerülni a tűzoltómunkát év vége felé, A félévkor gyengébb eredménynek felzárkóztatása, a tanulmányi problémáik okainak feltárása csak rendszeres, folyamatos foglalkozással lehet hatékony. — Nagy fába vágták a fejszéjüket: úgy tudom, elkezdték a könyvtári integrációt. Mi ezzel a céljuk? — Itt az iskolában helyezzük el a városrész közös köz- művelődési, iskolai könyvtárát. Kmettyné, Krecsmarikné és Vinicéné igen lelkiismeretesen végzik a szakmai munkát, hogy március 15-én nyithassunk. Ez az összevonás mind a tanulóknak, pedagógusoknak, mind pedig a városrész lakóinak hasznos lehet. Hatékonyabb, gazdagabb programú, valóban nyitott intézményt szeretnénk az iskola falad között kialakítani. Rendhagyó órák tartására, a napközis foglalkozások gazdagítására és az eddiginél hosz- szabb nyitvatartási időre lesz mód. G. Kiss Magdolna Könyvúidonságol Bihari Klára' Lány a dobóéban — novellák (Szépirodalmi Könyvkiadó). Timo K. Mukká: Bűnről dalol a föld — Fordította Já- vorszky Béla. (Rakéta Re- genytár — Magvető Könyvkiadó). Tömörkény István: Csata a boldogságért — Válogatta és az utószót írta: Győri János. Olcsó Könyvtár (Szép- irodalmi Könyvkiadó). Ambrus Zoltán: A gyanú' Válogatta és a szöveget gondozta : Fellenbüchl Zoltán (Szépirodalmi Könyvkiadó). Jókai Anna: A reimsi angyal — Második kiadás (Szép- irodalmi Könyvkiadó). Jókai Mór: Rab Ráby — Regény (Szépirodalmi Könyvkiadó). Anna Swiderkowna: A hellénizmus kultúrája — Nagy Sándortól Augustusig. Európa nagy korszakai sorozat (Gondolat Könyvkiadó). AZ ALAN ÉS SZARMATA TÖRZSEK KRÓNIKÁJA A Karapalkak Autonóm Köztársaságban az Usztyurt- fennsíkon régi nomád — alan és szarmata — törzsek gigantikus temetkezésére bukkantak. Húsz kilométer hosz- szúságban több mint ezer sírt és nemzetiségi szentélyt találtak. Ezekről a középázsiai törzsekről keveset tudunk, noha élénk kereskedelmet folytattak. A mészkőből emelt első tíz mauzóleum kiásása lehetővé tette annak megállapítását, hogy az egyéb nomád törzsektől eltérően az alánokat és szarmatákat szerteágazó nemzetségi struktúra jellemezte. ' A tudósok elolvasták az alanok és szarmaták „kőkrónikájának” első oldalait- A legkorábbi temetkezések az időszámításunk előtti évezred közepéről, a későbbiek időszámításunk VI—VTII. századából valók. Zenei hírek Balassagyarmatról Az Uránia Társaság Az Uránia a népszerű lönböző területeinek újdonsá- tudományos ismeretterjesztést gaival, a politikai és művé- feladatául tűző NDK társa- szeti irányzatokkal, művelő- ság jól tölti be közvetítő sze- dési témákkal, repét az elmélet és a gyakor- A rendezvények száma az lat, a tudomány és az érdek- elmúlt öt évben elérte a 2 lődő tömegek között. milliót- Az ismeretterjesztő A társaság rendezvényeit társaság munkájában 45 ezer évente mintegy 12 millió tu- tudós vett részt, dásra, ismertre vágyó állam- A társulatnak saját kiadója polgár látogatja. van, amely 1976. óta 448 népA résztvevők nagy száma szerű, tudotnányos és ismeérthetővé válik, ha tekintet- retterjesztő kötetet jelentetett be vesszük a szellemi poten- meg 8,8 millió példányban, ciál gyors növekedését az or- Igen keresettek a legújabb szágban. A 70-es évekhez ké- Uránia-kiadványok, _ közpest a 80-as évekre megkét- tűk „A fejlődés csodája — szereződött — 1,4 millióra az ember”, „A genetika alan- növekedett — a felsőfokú, kérdései”, ..A Föld kincsei” illetve szakképzettséggel ren- című sorozatok, delkezők száma, akik folya- A szó és az írás mellett a matosan bővíteni kívánják is- modern tömegkommunikáci- mereteiket. Ezt a törekvést ós eszközöket is gyakran felelégíti ki az Uránia. használják ismeretterjesztésA társaság az érdeklődés- re az Uránia munkatársai, nek megfelelően sokoldalú, Rendszeresen jelentkeznek a bőséges programválasztékot rádió hullámhosszán, áPandó nyújt. Segítségével az elő- műsoruk van a televízióban, adássorozatok hallgatói, a be- ahol nem csak előadásokat, mutatók és rendezvények Iá- hanem vitákat is rendeznek togatói ismerkedhetnek meg a különféle aktuális tudomá- a természettudományok kü- nyos kérdésekről. Aforizmák Sose vádold az erőset a gyengesége miatt! V. L ebegyev gyűjtése ☆ Krokogyil Ahhoz, hogy a közösségben egészséges légkör alakuljon ki, mindig pontosan tudni kell, hogy honnan fúj a szél. (Tutankhamon fáraó jegyzőfüzeteiből) ☆ A nőknek mindig jobban tetszettek a krokodilbőr reti- kűlök —, mint a krokodiloknak. (Krokodilok keserű tréfája) -ír Milyen ostoba dolog, ha valaki buta! (Általános közhely) Mennyi remek életpályát jártak végig —. mindig a fal mellé húzódva! ☆ Adj helyet — kicsi a világ! ☆ * » Nem mindenki töpreng feszülten —, egyesek csupán a homlokukat ráncolják erőlködve. ☆ Ha a rák megáll az elért eredménynél, ez már előrelépés. 'k A legsúlyosabb hibákat tanúk jelenlétében követjük el. ’☆ Az ember a maga idejével I legjobban a más idejének rovására takarékoskodhat. f Nem szűkölködött zenei eseményekben Balassagyarmatom az elmúlit esztendő, így volt ez a múlt hónapban is. Az év végén szokásos visszatekintés és mérlegelés időszaka nem passzív tevékenységgé vált, hanem nagyon aktív munkával mintegy megkoronázta az egész esztendeit. A balassagyarmati kamaraegyüttes eddigi sikereinek elismeréseként december elején Miskolcon vendégszerepelt. A Magyar Zeneművészek Szövetsége észak- magyar- országi helyi csoportja meghívására — Miskolc város felszabadulási évfordulója tiszteletére — XX. századi zeneszerzők művedből válogatott műsorral szerepelt. Balassagyarmaton a város felszabadulása tiszteletére rendezett hangversenyt a Rózsavölgyi Márk Állami Zeneiskola ugyancsak a múlt hónapban. A már hagyományossá vált hangversenyen ezúttal is a zeneiskola tanárad szerepeltek — Kanyóné Réti Emőke, Ember Péterné, Palánki Éva, Veres Istvánná, Kanyó András, Pecneczky Zsolt, Lados Miklós, Ember Csaba, Veres István. A műsor sokszínű és változatos volt: Vivaldi, Mozart, Schubert, Prokofjev, Weiner, Doppler műveivel képviselve volt a zenetörténet minúSan nagy korszaka. Ünnepi eseményt, nevezetesen a balassagyarmati kábelgyár új üzemének avatóját tartották december első felében. A hatalmas üzemcsarnok nem ideális hangversenyterem, de az avatóümnepélyt kulturális eseménnyé is tette az elhangzott zenei műsor. A műsorban Veres István, Kanyó András és Ember Rétemé hangszeres produkciója, valamint a várasd fúvószenekar Veres István, a városi vegyes kar Ember Csaba vezényletével szerepelt. A karácsonyi ünnepek kiváló alkalmat jelentenek hangversenyek rendezésére, örvendetes tény ma már, hogy ilyenkor zeneművészek és közönség mintegy keresik az ilyen lehetőségeket — ezt bizonyítja a sok-sok ilyen jellegű zenei esemény országszerte. A balassagyarmati kamaraegyüttes karácsonyi hangversenyére december 21-én került sor a Palóc Múzeum előadótermében. Nem először szerepelt ebben a környezetben az együttes, Ismét változatos, sokszínű és káddgOBOtt műsorukkal kellemes estét szereztek a közönségnek. Műsorukon Petz, Vivaldi, J. & Bach, Mozart és Händel kamarcunű- veá csendültek fed, Kanyó András- Lados Miklós, Palánki Éva, Kanyoné Réti Emőke, Pemeczky Zsolt, Fogarasá Béla és Pemeczkyné Baranyi Klára előadásában. Az elmúlt esztendő utolsó zenei eseménye a zeneiskola tanárainak karácsonyi hangversenye volt december 22-én. A műsor Telemann, J. S. Bach, Quanta, Chopin és Dussek műveiből állt, az előadók — Per- neczkyné Baranyi Klára, Per- neczky Zsolt, Kanyóné Réti Emőke, Kanyó András, Ember Petemé, Neumark Zoltán, Veres Istvánná, Fogarasi Béla tanárok teljesítményét a lelkes közönség tapssal jutalmazta. Figyelj csak ide, Blinov — mond’-a a részleg főnöke. — Adok neked egy speciális jegyzetfüzetet. Ebbe beírod, bogy a munkanap folyamán milyen melót végeztél el, és azt is, hogy hány órát töltöttél a részlegben... Blinov, az esztergályos, vett egy mély lélegzetet, és hanyag eleganciával dobta be a speciális jegyzetfüzetet az esztergapad fiókjába. A munkanap végén elővette a frissen kapott speciális jegyzet- füzetet, és a következő szöveget véste bele: — Pontosan nyolc órát töltöttem a munkadarabok esz- tergálásával . . . — Hogy képzeled az egészet, Blinov — dorgálta meg főnöke az esztergályost. — Ez így nem elég kifejező. Nem elég részletes. Nem elég világos, hogy tulajdonképpen miért is kapod a prémiumot! A következő napon Blinov ezt jegyezte be speciális jegyzetfüzetébe : „— A 258/41/B. tervrajz szerint esztergáltam egész Andrei Logvinov: A zseni nap, és becsületesen letakarítottam az esztergapadot-..” — Így már jobb — dicsérte a főnöke. — De gondolkozz csak egy kicsit, Blinov. A 258/41/B-s tervrajz által előírt munka a fogyasztási szövetkezeti . tröszt határidős megrendelése. Az esztergapad rendbetétele pedig munkaköri kötelességed, vagy ha úgy tetszik, harc a jobb minőségű termékek előállításáért! Blinov vett egy mély lélegzetet, és a munkanap végén ezt jegyezte be immár munkanaplóvá vált jegyzetfüzetébe: „A friss levegőjű csarnokban a munka frontján harcba vetettem magam a jobb minőségű termékek előállításáért. A munkapadot pedig előkészítettem az újabb feladatok leküzdéséhez...” — Ez már igen! Derék legény vagy, Blinov! — dicsérte meg a főnök, miután elolvasta a bejegyzést. — Ehhez még csak az kellene, hogy legyél egy kicsit politikusabb... Másnap Blinov a köveiké-' ző bejegyzést eszközölte: „Az éjszaka hűvös volt... Ä gép túlságosan lehűlt. A hajnali indítás után a kés magas fordulaton élesen sípolt- Végül a munkadarab megadta magát. A fémforgács csak úgy gyűrűzött a gép körül. Végül a gép feltüzesedett, és megvilágította a holnapi munkalehetőségeket is. Ezzel bizonyította a Hazának, a Népnek a szorgos munka gyümölcsét...” ★ Egy hónap múlva Blinov esztergályos leszámolt a részlegnél, és belépett az írószövetségbe... (Fordította1 Sigér Imre) 17.38: A puszta, télen. Kapusi Rózsa dokumentumműsora. 2. rész 18.00: Johann Btaruss: Egy éj Velencében — Az I. felvonás fináléi a 19.15: Hangalbum. — Rónai György 20.15: Dlnu Lipatti zongorázik 20.40: Lemezmúzeum 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Rádiószlnház 23.03: A kegyencnő. Részletek Donizetti operájából 0.10: Melódiakoktél FENTEK: KOSSUTH RADIO: 8.27: Miról Ír a Társadalmi Szemle új száma? 8.37: Zenekari muzsika 9.33: Száll az ének 10.05: Visszapillantó 10.35: Károly Amy versel 10.10: Fúvósesztrád 11.00: ZenhárlJ lkonfestö bűnös szerelme 11.52: vásárhelyi Zoltán—Ady Endre: A márciusi naphoz 12.35: Hét végi panoráma 13.54: Kóruspódium 11.14: Dvorzsák: d-moll vonósnégyes 14.44: Magyarán szólva... 15.05: Helge Rosvaenge Puccini-felvételeiból 15.28: Barangoló dominó 16.05: Fiitól — fáig 16.35: If). Sánta Ferenc népi zenekara Játszik 17.12: Sanzonok PETŐFI RADIO: 8.M: Barlay Zsuzsa operettíelvételelböl 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Slágermúzeum 9.21: Harminc perc alatt a Föld körül 10.00: Zenedélelött 11.45: Tánczenei koktél 12.33: Édes anyanyelvűnk 12.38: Tolmácsolás Pintér István Jegyzete 12.48: Népi muzsika 13.25: Külpolitikai arcképcsarnok 14.00: Kettőtől ötig 17.00: Disputa 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Qyurkovlos Mária operettdalokat énekel. 18.53: A Stúdió 11 nyilvános hangversenye a 6-os stúdióban. 20.00: Régi nóta, híres nóta. 20.33: „Tanít a táj.” 21.30: A Rádió Dalszínháza. 22.06: Népdalcsokor. 23.20: Emlékezetes dzsesszhangversenyek. é§ NŐGRÁD — 1932. január 15., péntek MISKOLCI STÜDIÖ: 17.00: Hírek, Időjárásjelentés, tartalomismertetés. — 17.05: Péntek este Észak-Magyarországon. Telefonügyelet: 35-510. (A tartalomból: Gomba-bomba üzlet. — Férfikozmetika. — Alkatrész-kereskedelem maszek módon. — Hét végi programajánlat.) — Szerkesztő: G. Tóth Ferenc. — 18.00: Eszak-magyarorszégl krónika. (üj víztározó épül Mátraalján. — Ma adták át az MHSZ rádiótechnikai oktatóbázisát.) — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. TELEVÍZIÓ: 8.00: Tévétorna (SZ.) 8.05: Iskolatévé Oroszul beszélünk 8.45: Fizikai kísérletek (közép- isk. I. oszt.) 9.05: Kémia (ált. lsk. 7. ászt.) 9.35: Magyar Irodalom (ált. ísk. alsó tagozat) W.05: Magyar Irodalom (ált. lsk. 6. oszt.) 10.35: Rajz (ált. lsk. alsó tagozat) 14.10: Iskolatévé Rajz (Ism.) 14.30: Magyar irodalom (ált. lsk. alsó tagozat) (lsm.) 14.50: Magyar Irodalom (ált. lsk. 6. oszt.) (lsm.) 15.10: Oroszul beszélünk (lsm.) 15.30: Kémia (lsm.) 16.00: Mindenki Iskolája Biológia 16.45: Hírek 16.50: Country zene. NSZK zenés film (SZ.) 17.05: Tv-mozaik 17.15: Öt perc meteorológia 17.20: ..Munka nélkül nem tudok élni". Szovjet dokumentumfilm 17.50: Reklám 17.55: Kulcsos gyerekek 18.30: szülők Iskolája lil.00: Reklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese (SZ.) 19.30: Tv-hlradó (SZ.) 20.00: Delta 20.25: Lehet Így Is — Rajzfilmsorozat 20.40: Tengerre, magyar! 21.35: Unokáink sem fogják látni, avagy városvédő Paliasz Athéné kezéből Időnként ellopják a lándzsát 22.00: A fele sem Igazi 22.35: A zöldséges. Magyarul beszélő NSZK tévéfilm (SZ.) 23.25: Tv-híradó 3. (SZ.) 2. MŰSOR: 18.55: Még egyszer — gyerekeknek! 19-30: Tv-hiradő (SZ.) 20.00: Minden róla szól. Magyarul beszélő szovjet bűnügyi filmsorozat 21.05: öt perc meteorológia 21.10: Tv-hlradó 2. (SZ.) 21.30f Autó-motor sport 21.50: Kefneth Boulding-portré BESZTERCEBÁNYA: 18.15: Bratislava! magazin. 18.45: A szabad természet. Kanadai természetfilmsorozat. 19.10: Esti mese. 19.20: Tdőjárásjelentés és műsorismertetés. 19.30: Tv-híradó. 20.00: .Tó napot. Offenbach úr. Francia tévéfilmsorozat. 21.05: Szórakoztató vetélkedömüsor. 21.50: Ez történt 24 éra alatt. 22.05: Idegenek. Amerikai. tévéfilm. 23.35: összeállítás jégkorongliga-mérkőzésekből. 0.10: Hírek. MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: délután 3-tól napközis mozi: Elext- romos eszkimó. Színes, szinkronizált angol fantasztikus Ifjúsági kalandfilm. Este: A koncert. John Lennon emlékének! Zenés magyar film. Este 10-tőI: Angyalarc. Amerikai film. — Balassagyarmati Madách: A macska rejtélyes halála. (14) Színes olasz bűnügyi film. — Szécsényi Rákóczi: Csalogány. Színes, szinkronizált szovjet film. — Rétság: A repülés megszállottjai. I—II. Szines szovjet filmdráma. — Kisterenyei Petőfi: Bosszúvágy. (16) Színes, szinkronizált USA bűnügyi film. — .Érsekvadkert: Ideiglenes paradicsom. (14) Szines magyar film. — Nagylóc: ... Es megint dühbe jövünk. Színes olasz fiimvlgjá- ték. 22.35: A zöldséges