Nógrád. 1982. január (38. évfolyam. 1-26. szám)
1982-01-09 / 7. szám
A magyar f totoaráiia története Ilaár Ferenc: Papírgyártó gép Munkácsi Márton: Karikatúra-fénykép T ény-kép rímmel a magyar fotográfia 140 éves történetéből nyílt kiállítás a Műcsarnokban. (Nyitva január 31-ig). A hatalmas anyag 1200 alkotással reprezentálja a fotóművészet hazai megszületésének, kibontakozásának, sikereinek és kudarcainak krónikáját. A válogatás szempontja az volt, semmilyen jelentős műalkotás, fotográfiai irányzat ne maradjon ki. A nagy alkotó egyéniségek, az egyes irányzatok, fotográfiai iskolák, egyaránt jelen vannak e tárlaton, amelyet hosszú évek kutató, gyűjtő munkája előzött meg. Az 1839—1944-ig terjedő időszak anyagát például tíz éve gyűjtötték a fotótörténet kutatói. 80 ezer kép közül válogatták ki végül is azt az 533 fotót, amely a hazai fotózás első száz esztendejét illusztrálja. Nemcsak a Magyar Fotóművészek Szövetsége, hanem számos más intézmény, múzeumok és magángyűjtők bocsátották a kiállításra rendelkezésre fotóikat. A pesti közönség először 1840-ben láthatta először a fotográfia ősét, a dagerrotípiát a Műegylet tárlatán. A technika fejlődésével a fotografá- lás jól jövedelmező vállalkozássá vált. 1859-ben Pest-Budán 18, 1860-ban 24 fényképészről tesz említést a Pester Lloyd Kalender. A sikeres arcképfestők — Barabás Miklós, Borsos József, Doctor Albert, — sorra fényképészműtermet nyitnak. Az ő felvételük őrzi Jókai Mór, Thaly Kálmán, Zichy Mihály és mások arcképét. Az 1860-as évékben Magyarországon már 281 hivatásos fényképész és amatőr működik. A fényképezés első néhány évtizedében főleg arcképek, páros- és csoportképek készültek. „A napnak bármely szakában haladunk el a Sárkány-féle műkereskedés előtt — mesélte a krónikás —, mindig nagy tömeg ötlik szemünkbe, amely az ott látható fényképkirakat előtt tolong. Alig van Budapesten kirakat, mely több érdekkel vonzaná magához a nézőket, mint ez. Budapest legjobb fényké- Tóth István: Nehéz út volt pészei vetekednek itt, a Lengyel Lajos: Uvegkorső csinos képek kiállításában (...) Itt láthatjuk Koller, Strelisky legújabb képeit, Munkácsy első nagyságú legújabb arcképét Elingertől”. Először az 1872-es kecskeméti iparműtárlaton vonulnak fel a fényképészek munkáikkal, közülük kettő aranyérmet is szerez. Az 1879-es székesfehérvári kiállításon már 25 mester munkáját mutatják be, közülük alig egynéhány marad dí- jazatlanuL • ‘\ A fényképészet már kiterjed a tudomány minden ágára, a tájképek és képzőművészeti tárgyak sokszorosítására egyaránt. A jelszó: ki a szabadba! Klösz György egy ek- hós szekéren rendezi be sötétkamráját és a régi Pest utcáit, tereit fofogra- fálja. Divald Károly nyáron, a tátrai nyaralóhelyeket. Bécsből és Párizsból indult a műit század 90- es éveiben diadal útjára a fotóművészet történetének legnagyobb hatású áramlata, a piktoralizmus — a festészetet utánzó fényképezés —, amely évtizedekig megszabta a fotóművészet irányát. Technikai eljárások sora segítette a fényképészt, hogy a festményhez hasonló, azzal egyenrangú képet „teremtsen”. 1914-el lezárul a művészi fotográfia fejlődés- történetének első, eredményekben gazdag korszaka. A kiállításokon ezrek és ezrek ismerkedhettek meg a fotóművészettel. 1914-től körülbelül 1930-ig a behozatali korlátozások, az emelkedő beszerzési költségek, a ház- és helyiségbérek válságba sodorták a fényképészszakmát. S zázadunk elején a magyar fényképezést is a piktoralizmus uralja. Mindaddig, amíg ki nem szorítja egy, a harmincas évek elején kezdődő irányzat, amely történetében először és utoljára yilághírt szerzett fotográfiáinknak: a magyar vagy magyaros stílus. „A magyar stílus? A csillogó fénykép, ragyogó fényjátékkal” — fogalmazzák meg a szakértők. A külföldi szakiroda- lom a magyar fényképezési módot magyar stílnak nevezte ei ... Tárgya leginkább a magyar nép életéből való. A képeken a napsugár ömlik szét és a fényhatások csü- logása uralkodik. „A magyar stílus — írta Szilágyi Gábor fotó- történész — legkiválóbb képviselői Balogh Rudolf, Vadas Ernő, Ramhab Gyula, Csörgeő Tibor, Haller Frigyes, Kemy István, Rehák Tibor, Hol- lán Lajos, Aszmann Ferenc, Kunszt János, Sztájy János voltak —, bár szánékában és nyíltan nem hordozott társadalmi szemléletet, politikuma^ egy osztály, egy réteg világszemléletét, látásmódját fejezte kL Művelői, bár tudatosan nem keresték, mégis az élet napos oldalát ábrázolták, így természetszerű, hogy kivívták azok ellenérzését és bírálatát, akik tudták, hogy az életnek árnyoldala is van”. A Kassák Lajos körűi szerveződő Munka-csoport fotósai — az úgynevezett szociofotó-irány- zatnak műveim, mint Haár Ferenc, Tabák Lajos, Lengyel Lajos, Gönci (Frühof) Sándor, Bass Tibor, illetve Kálmán Kata, Sugár Kata, Révai Dezső — társadalmi elkötelezettségüket, társadalomkritikájukat a fénykép eszközével szándékoztak kifejteni Műveikben egy másik Magyar- ország képe tárul fel: a csillogás után a ragyogó felszín mögött a nyomor riasztó kórképe. A felszabadulás utáni évek több mint félezer fotója elsősorban a fotográfia fejlődéstörténetét helyezi előtérbe. A kiállítás rendezői szerint a fejlődés vonulatát különböző műfaji keretekben kívánják bemutatni. Mindazt, ami érték az utolsó 35 év fotótörténetében — kiállították. A kiállítás utolsó fejezete a kísérletezéseknek ad teret. A 60-as évektől napjainkig terjedően sokféle ötlettel, trükkel tűzdelt fotográfiai — vagy művészeti? — kísérletnek lehetünk szemlélői. Ä tanulságos és értékes kiállítás láttán felmerül a kívánság — vajha a fotóművészetnek is lenne állandó bemutatkozási tere — netalán tán múzeuma. K. M. Escher Károly: Razia titán, reggel 5-kor Törők László: Család 1971 Vékás Magda: Cím nélkül Szilágyi István: Fényképezőgép-ember Benkő Imre: Lakodalom
