Nógrád. 1982. január (38. évfolyam. 1-26. szám)
1982-01-08 / 6. szám
Iskolai sport fi a szabadba! Sorsoltak a középiskolai kupákban Hét végi túrajavaslat Uttcélunk: Börzsöny, Cserhát, Mátra, Pécskő, Salgá A téli sportokat sem lehet elég korán elkezdeni, s időnként jól jön az apai segítség r A napokban került sor Budapesten az országos diáksportközpontban a labdajátékok országos selejtezőinek sorsolására. Mint ismeretes a megyebajnokok, — nagyobb megyékből és Budapestről az első-második helyezettek —, öszesen 32—32 csapat Tesz részt a küzdelmekben; labdarúgásban, kosár-, kézi- és röplabdában. Nógrád megye változatos szerencsével húzta a sorsolási számokat. Labdarúgásban, fiú kézi- és röplabdában van esély a középdöntőbe, a legjobb 18 iskola közé jutásra, bár az ellenfelek mindenütt ismeretlenek, csak az elmúlt évi szereplések után lehet következtetni az erőviszonyokra. A mérkőzések mindenütt a kupaszabályoknak megfelelően, oda-viszavágós alapon kerülnek lebonyolításra, egészen a döntőig. Leghamarább január 12-én, kedden a röp- labdások kerülnek sorra, a lányok Egerben, a fiúk Szé- csényben. Márciusban kapcsolódik be a kosárlabda, a labdarúgás és a kézilabda Is. Az 1981-es esztendő nem kis változást hozott a világ asztaliteniszezői számára. A NOB 1981. évi döntése szerint ugyanis a sportágat felvették az olimpiai sportok közé. Vajon milyen változást hoz a döntés a salgótarjáni asztaliteniszezőknek? Az asztalitenisz olyan sport, amely a tömegek számára is vonzó, tehát megérdemli a figyelmet. 1981-ben az STC asztalitenisz-szakosztályát a Volán vette át. Hogy ezzel mi változott, illetve min kellene változtatni, azt Juhász Imre, a csapat edzője körvonalazta. — Köztudott, hogy az asztalitenisz városunkban kis- egyesület keretében működik. Ennek ellenére a hatvanas évek végéig tömegek álltak a rendelkezésre. Külön járási, külön salgótarjáni bajnokságok voltak. Sajnos, ez már csak múlt! Az utánpótlás ennek ellenére jónak mondható, bár vannak problémák itt Is. Gazdasági gondjaink a Volánhoz való átkerüléssel kezdenek megoldódni. Rendkívül kedvező ezen a téren, hogy a tervezett pénzösszeget eddig megkaptuk. Az STC- nél ez nem így volt... Sajnos, továbbra is teremgondokkal küzdünk. Egy női NB Il-es mérkőzés szerintem megérdemelné a nézőközönséget. Mostani helyzetünkben ez egyszerűen megoldhatatlan: nem tudunk helyet adni a nézőknek. Egyedül a sportcsarnokban lenne lehetséges, a bonyodalom azonban ott van, hogy itt sem a lányok, sem a fiúk edzésére nincs lehetőség. Véleményem szerint ez a sportág — itt elsősorban a lányokra gondolok — amelyben A megye bajnokcsapatai a következő párosításban kezdik el a küzdelmeket: Labdarúgás: A salgótarjáni Madách Gimnázium és Szak- középiskola csapata idegenben, Miskolcon kezd a 3. számú Ipari Szakközépiskola csapata ellen. Az ellenfél eddig kitűnően szerepelt az országos bajnokságokban, de a Madách is jó játékerőt képvisel. Az első mérkőzés időpontja március 11. Kézilabdában szerencsés a helyzet, hiszen a fiúk és lányok is először idegenben rajtolnak. A salgótarjáni gépiparista fiúk az elmúlt években szépen szerepeltek — most is van remény, hogy Szegeden a Rózsa Ferenc Szakközépiskola csapatánál helytálljanak, és itthon, a visszavágón biztosítsák a továbbjutást. A balasagyarmati balassis leányok eddig még nem szerepeltek a döntőben. Nyíregyházi ellenfelük, a Zrínyi Ilona Gimnázium csapata is ismeretlen. A mérkőzéseket csak szabadtéren lehet lejátszani. Az első találkozó időpontja március 23. könnyen lehetne NB I-es csapatot kialakítani... . Igen, az NB I-be kerülés szép álom. sajnos, még elég távoli. Megvalósítását illetően két lehetőség kínálkozik. Az egyik: rövid távon a nőknél talán megoldható külső erősítéssel. Erre azonban elrettentő példa a nagykanizsai eset, ahol öt új emberrel felkerültek az első osztályba, de ennek az utánpótlás látta a kárát. Ebből tehát következhet a másik megoldás: hosz- szú távon a belső bázissal, az utánpótlás intenzív nevelésével próbálkozni. Az eredmények jelen pillanatban közepesek. A nők az NB II-ben, az ötödik helyen végeztek, bár az első helyezett és a Volán között nem volt nagy különbség. A játékosok közül Székely Teréz nyújtotta a legjobb teljesítményt, általában 3—4 mérkőzést nyert egy-egy találkozón. A többiek — Juhász Katalin, Molnár Zsuzsa, Tamási Judit — is derekasan küzdöttek. Különösen a fiatal, ifjúsági korú Tamási fejlődése biztató, bár intenzívebb edzésmunkával még előrébb tarthatna. Az új bajnokság csak 1982. őszén kezdődik, de néhány mérkőzésre már tavasszal sor kerül. Az egyesületnél megfogalmazták a célt: bekerülni az első öt közé. A férfiegyüttesnél már korántsem ilyen derűs a kép. A csapat az NB IlI-ban csak a nyolcadik helyet tudta megszerezni, s erősítés nélkül még csak esélye sincs a jó szereplésre. Érdekes, hogy jobb utánpótlással rendelkezik a gárda, mint a női együttes. Természetesen idő kell a fiatalok beéréséhez. A célkitűzés náluk — az erősítés siKosárlabdában fiúknál-le- ányoknál egyaránt a salgótarjáni Madách Gimnázium és Szakközépiskola képviseli megyénket. It is van lehetőség a továbbjutás kiharcolására, bár jók az ellenfelek. A fiúk idegenben kezdenek Budapesten az Eötvös Gimnázium csapatánál, a leányok fogadják a szegedi Ságvári Gimnázium együttesét. A mérkőzéseket január 15—31. között kell lejátszani. Röplabdában január 12-én, kedden a salgótarjáni közgazdasági szakközépiskola leánycsapata Egerben az Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskola csapatánál vendégszerepei. Az egriek nagyszerű erőkből állnak, de a tarjáni- ak is jó együttes benyomását keltették a megyei döntőben. A szécsényi mezőgazdasági szakközépiskola fiúcsapata otthonában kezd. Ellenfele Szegedről érkezik, a Körösi Szakközépiskola csapata. A hazaiak győzelemmel szeretnének utazni két hét múlva a visszavágó mérkőzésre. ^ T. A. • kerétől függően — egyelőre a középmezőny, illetőleg a bent- maradás. Vannak tehát gondok mindkét csapatnál. Csak pár példa : teremgondok, edzéslehetőségek, a felelős szakmai vezetés hiánya — amely a szakmai munkát maradéktalanul el tudná látni — edzőhiány és sorolhatnánk tovább. Így nem lehet mindent a versenyzőktől és elsősorban a Volántól várni, s ezt Levenda József, az egyesület elnöke is megfogalmazta: — Hazánkban az asztalitenisz, tömegeket mozgósíthat. A versenysport eredményei, asztaliteniszezőink sikerei alapján megérdemelné a sportág, hogy alacsonyabb osztályban is megfelelő körülmények között készülhessenek a versenyzők. Nálunk sajnos, a feltételek zöme hiányzik, s ezt a hiányt vállalatunk pótolni nem tudja, önmagunkban kevesek vagyunk, városi sportolóinknak is össze kéne fogniuk ahhoz, hogy csapataink előbbre léphessenek. S ez egyben a legfiatalabb olimpiai sportág hazai érdekei is! Hajdú György S o r o A teniszezők hagyományos téli versengésében, a Király Kupában —, mint ismeretes — Jugoszlávia, Magyarország, Olaszország és Monaco küzd egy csoportban. A január 21-én sorra kerülő Jugoszlávia—Magyarország találkozót a jugoszlávok a vajdasági Kikindán rendezik meg. A jugoszlávok a magyarok elleni mérkőzés előtt egy héttel Belgrádban Monaco ellen játszanak, január 17-én pedig Olaszországban szerepelnek. ☆ A hastingsi nemzetközi sakkversenyen harmadszor is függőben maradt az új-zélan- di Murray Chandler és Szabó László játszmája. A 9. fordulóban Szabó László fél pontot szerzett a holland nagymester, Ree ellen. Kilenc forduló után a szovjet nagymester, Kuprejcsik 1,5 pont előnnyel vezet Szmiszlov és Andersson előtt, az élen állónak 7 pontja van, honfitársának, valamint a svéd An- derssonnak pedig 5,5—5,5. Szabó László a 14 résztvevőből a 11. helyen áll 3 ponttal és 1 függő játszmával. ☆ A szovjet labdarúgó-válogatott Dél-Spanyolországban Malaga közelében készül a labdarúgó VB döntőjére. Szerdán este Vígéban lejátszotAss új esztendő rendelkezései újabb tömegek szabad idejét növelték meg az ötnapos munkahét bevezetésével. A kétnapos víkend bővíti a családi, baráti körben, vagy ki- sebb-nagyobb munkahelyi kollektívák keretében szervezhető kirándulások, túrák lehetőségét. Ma néhány kedvelt kirándulóhelyre, téli sportközpontra szeretnénk felhívni a figyelmet. A BÖRZSÖNY CSŰCSA Diósjenő megyénk egyre dinamikusabban fejlődő, elsősorban nyári, de egyre inkább téli sportközpontja is. A település, a Börzsöny- Cserhát túrák egyik kiinduló pontja, pihenőhelye. Szállás- lehetőség áprilistól a kempingben, télen csak magánházaknál lehetséges. A község megközelíthető személy- gépkocsival, Balassagyarmatról mindössze 32 kilométer (Rétságig a 22., illetve a 2. számú főútvonalon, majd Rétságot kihagyva mellékútvonalon). A településre aSalgótar j án—Balassagyarmat —Rétság—Budapest autóbusz- vonalon, rétsági átszállással juthatunk. Sajnos, innen a diósjenői járatok ritkán közlekednek. Menetrendjükről felvilágosítást a Volán (Salgótarján, telefon: 11-240, illetve Balassagyarmat, telefon: 100) autóbuszállomás ad. Vasúti közlekedése Budapestről, Romhányból, illetve Rétság- ról, valamint Balassagyarmatról van Diós jenének. A diósjenői vasútállomásról hazánk egyik leghosszabb síszezont biztosító sportközpontjára, Nagyhideghegyre 13 kilométeres gyaloglással, illetve sízéssel juthatunk a zöld, majd kék jelzésű turis- taúton. Ezen túra megtételéhez 4,5 óra szükséges. A nehéz, szinte végig emelkedő utunkat északnyugati irányban kezdjük a szekérutat, majd a Királyházára vezető műutat követve. A műúton megtett fél kilométer után a Csehvár nyergéhez vezető erdei útra térünk. Innét nyugatnak fordulva zöld jelzésen haladunk a nyíredi kastélyromig. A romokat és a rétet elhagyva meredeken kapaszkodunk a Csóványos erdős oldalán. A Csóványos 939 méteres csúcsáról igen szép körkép jutalmaz az izzasztó kapaszkodásért. (A meredek előtt ne feledkezzünk meg ruházatunk könnyítéséről, hogy a csúcson legyen mit felvennünk, mert a szeles tetőn könnyen megfázhatunk!) Az igen szép csúcson találjuk a természetbarátok Béke-emlékművét. A Csóványosról délnyugati irányban k b a n ták első barátságos mérkőzésüket, és 12 000 néző előtt 3—0-ra legyőzték a Celta Vigo együttesét. A 71-szeres válogatott Blo- hin bombaformában játszott, mind a három gólt ő szerezte, az 5., a 30. és a 35. percben volt eredményes. A szovjet együttes további mérkőzéseket játszik Spanyolországban. ☆ A volt világhírű szovjet labdarúgó-vezető, Valentyin Gra- natkin, a FIFA korábbi alel- nöke emlékére nemzetközi ifjúsági labdarúgótornát rendeznek a moszkvai olimpiai csarnokban. A szerda esti találkozókat több mint 3000 néző tekintette meg és az alábbi eredmények születtek: NSZK—Olaszország 2—1, Brazília—Szovjetunió B 1—0, Szovjetunió A—Bulgária 0—0. ☆ Szófiában a női röplabda Bajnokcsapatok Európa Kupájáért rendezett találkozón a Levszki Szpartak 3—0-ra győzött a Vasas Izzó ellen. A bolgár együttes végig jobb volt, ugyanakkor a magyaroknak csak fellángolásaik voltak. A bolgár szakértők szerint Szalayné és Torma sem nyújtotta azt a teljesítményt, amit három hónappal korábban a 'szófiai Európa-bajnokságon láttak tőlük. meredeken lejtő kék jelzés vezet a nagyhideghegyi turistaházhoz és síterepekhez. A nagyhideghegyi sportolás után hazafelé legcélszerűbb a megtett úton lesiklani. Ezen az útvonalon fokozottan be kell tartani a féli túrák alapvető szabályát, hogy egyedül soha se induljunk útnak, mert'-az esetleges baleseteknél kell a segítség! A CSERHAT TETEJE Másik úticélunk, a Tepke megközelítése. Pásztóig igen könnyű, hisz a Budapest— Salgótarján vasútvonalon sűrűn közlekednek a vonatok. A pásztói vasútállomásról a kék turistajeíéésen nyugati irányban 3 kilométeren át szántók és legelők közt vezető földúton haladunk. A Tepke lábát elérve már erdőben kapaszkodva 2 kilométer után érünk a Tepke gerincére. A gerincen északnak fordulva az országos kék turistajelzésen, enyhe emelkedővel érjük el a Tepke 567 méteres csúcsán épült kilátót. Innen teljes körkép tárul elénk a Börzsönyre, Cserhátra, Mátrára, valamint a salgótarjáni medencére, Ka- rancs—Medvesre. A kilátótól továbbra is észak felé, 1,5 kilométerre a Macska-hegy 574 méteres csúcsára érünk. A Nógrád megyei Kosárlabda Szövetség január 9. és 10- én a salgótarjáni városi sport- csarnokban rendezi a hagyományos Karancs Kupa vándordíj női és férfi kosárlabdatornáját. A női mezőny résztvevői: Szekszárdi Dózsa, a védő Kecskeméti SC (mindketten NB I-esek), a Székes- fehérvári Sí és az STC. A férfiaknál egyelőre csupán a MEAFC csapata jelentkezett egynapos tarján! vendégszereplésre. A kiskunfélegyházi- ak részvételére számítanak, érkezésük esetén játékukra vasárnap kerül sor. A torna — bár versenynap- tár szerinti — az idén nem éppen a legkedvezőbb időpontra lett kitűzve. Mindkét tarjáni csapat december 20-án még bajnoki mérkőzést játszott. Az ezt követő kéthetes pihenőt követően az első edzést 5-én, kedden tartotta mindkét együttes. Az erős női mezőnyben, ahol két NB I-es csapat is szerepel, — osztjuk az STC edzőjének, Szarvas JóInnen további 1 kilomét« után érjük el a garábi nyer-} get. A nyeregtől a piros jelzésen keleti irányba vezető erdei úton ereszkedünk Mát- raszőlősre, és a mátraszőlősi vasútállomáson fejezzük ba közel 15 kilométeres túránk kát.- i IRÄNY GALYATETŐ I Galyatető hazánk egyik leg-* kedveltebb, kiépített téli sportközpontja. Salgótarján-; ból autóbusszal, személygép-} kocsival rövid idő alatt, köny-} nyen elérhető a Mátraszele—} Nemti—Szuha útvonalon Mátraalmás (38 kilométer)! Innen erdészeti úton —j amely a szokottnál keske-j nyebb, ezért figyelmes veze-} tést igényel — jutunk Galya-} tetőre. Mátraalmásről a pH ros turistajelzésen merede-} ken megtett 4 kilométeres! úton igen szép szálerdőben kapaszkodunk a gályái fenn-} síkra, ahol több lesiklópályátj sífelvonót találunk. A gályái fennsík síterepeiii szinte minden hét végén gaz-} dag program, síversenyeló szórakoztatják a kiránduló-} kát. Galyatetőről kezdő sízőla számára is kellemes utat, sí-} túrát jelent a lesiklás a Mát-] raalmásra, Szuhára vezető pi-} ros turistajelzés. zsefnek az aggodalmát —, komoly felkészülés nélkül nem sok hasznát látja majd az őszi szezon fáradalmait még ki sem heverő STC a tornának. Becsületből pályára lépnek, de a rosszul időzített kupa a január 20-árí folytatódó őszi szezon felkészüléséhez nerr sok jót jelenthet. Az amúgy is meggyengült női csapatnak nem ad lendületet a további munkához az esetleges nagyarányú kettős vereség. A férfiak Boronyai Tamás edző szerint jó hangulatban vették az első akadályt, a szünet utáni keddi edzés fáradalmait. A kitűnő formában szereplő férficsapat veretlenségi sorozatát a Karancs Kupában is szeretné folytatni. Az együttes az edzésszám emelésével a kettészakadt bajnokság rajtjáig az ossz játékot és a gyorsaságot igyekszik fejleszteni. Az eddigi jő szereplés lélektanát kihasználva, reméljük ez újabb siker záloga lesz. Molnár Zsuzsa az egyik legeredményesebb versenyzőnek búé nyalt — mátyus — | NÓGRÁD - 1982. január 8., péntek 7 Felnőtté vált egy sportág Gondok az asztal körül NB I-es résztvevőkkel Kosárlabda Karancs Kupa