Nógrád. 1982. január (38. évfolyam. 1-26. szám)

1982-01-07 / 5. szám

Téli gép:avífás Szerszámgép - numerikus vezérléssel A gépipar egyik legsokat- Igérőbb ága a szerszámgép­gyártás, a gépipari termelés legfontosabb eszközei a szer­számgépek, amelyek a mun­kadarabot a gépbe befogott szerszámokkal az előírt geo­metriai alakra és méretre, az előírt pontossággal és felületi minőséggel munkálják meg. Természetesen a gépeket so­káig — sok helyen még ma is — a munkás kezelte, amely sok hibalehetőséget, selejtet jelentett, különösen a bonyo­lultabb műveleteknél. Önként adódott az igény a gépek automatizálására, amelynek legtökéletesebb mai formája a gép számjegyes módszerrel történő ' program- vezérlése (NC). Az első pró­bálkozás a Jacquard-szövő- gép, amelyen a textilmintát a mai lyukkártya ősének tekint­hető módszerrel programoz­ták. Korszerű megoldásban közbenső programfeldolgozó egységet tartalmaz, amely le­hetővé teszi a viszonylag egy­szerű programozást, a vezé­relt gép elemi mozgásainak minél magasabb fokú egysé­gekben történő önműködő összerakását. Ma legjobban a szerszámgépek vezérlésében terjedt el, a számjegyes prog­ram a megmunkálandó alkat­rész körvonalait és megmun­kálási előírásait tartalmazza, a programfeldolgozó berende­zés ezt a gép különböző vál­toztatható beállításának (elő­tolás, marói ej-koordináta­helyzet stb.) vezérlésére ala­kítja át. A numerikus vezérlés be­menő berendezése valamilyen szokványos programbevivő (például lyukszalagolvasó, mágnesszalag stb.) a program­feldolgozó általános, vagy kü­lönleges célú számítógép, a beavatkozó szerv, valamilyen szervómotor. A programozás utasításrendszere a gép bo­nyolultságától függően lehet egészen egyszerű, vagy lehet a technológiai tervezés, szer­kesztés valamennyi szükség­letét tartalmazó, beszélt nyel­vekhez hasonló közlési mód, amelyet a tervező-szerkesztő leír, és a további felbontást egy nagy digitális számítógép végzi. A legegyszerűbb esetben a ^numerikus vezérlés lehet pontvezérlés, amikor az irá­nyítás pontról pontra, egyedi lépésenként történik. Bonyo­lultabb a szakaszvezérlés, amely egyenes pályaszakaszok egyedi vezérléséből tevődik össze, és végül pályavezérlés, amely elvileg tetszés szerinti munkadarab folyamatos ki­alakítását teszi lehetővé. Ké­pünkön : NDK-ban gyártott numerikus vezérlőberende­KompetHív árrendszer Belföldön nem lehet drágább A közgazdaságilag mind jobban képzett magyar állam­polgár számára az ár sok min­dent jelezhet: minőséget, a ter­mék előállításához hozzávető­legesen szükséges anyag- és munkamennyiséget azt, hogy drága technológiával vagy (a szintén nehezen megfizethető) kézi munkával hozták-e létre. Sőt: a gazdaságtanban „kiku- pálódott” laikus azt is tudja, hogy a kenyér, a tej és a hús miért nem drágább..., s hogy például némelyik élvezeti cikk viszont miért drágább a tényleges ráfordításoknál. So­kunk számára nyilvánvaló, hogy az állam különböző el­térítésekkel, forgalmi adókkal — a fogyasztást szabályozva — eltereli a. végső árat a költ­ségektől. Az árak alapján aztán döntünk: megéri-e a pénzt, nem nagy teher-e ez a vásárlás pénztárcánkhoz ké­pest. Az áraknak nem csak a kis­fogyasztókat, hanem a nagyo­kat, a vállalatokat is orientál­niuk kell döntéseikben. A gazdálkodó szemszögéből az árak — pontosabban a terme­lői árak — a gazdasági folya­matok legmozgékonyabb, leg­gyakrabban változó szefeplői. Az ár egyik nap még a ter­melés fokozására, a másik nap esetleg a gyártás fékezé­sére készteti a vállalatokat. Magyarországon a nemzeti jövedelem több mint a fele a külkereskedelem csatorná­in realizálódik. Ilyenformán logikus, hogy a gazdálkodókat akkor orientálja és ösztönzi a döntéseikben helyesen az árrendszer, ha ez a külpiaci érték- és árarányokat is tükrö­zi. Termelői árrendszerünk akkor segíti elő gazdaságpoli­tikai céljaink megvalósulá­sát — például: az erőforrások hatékony hasznosítását, a ter­melés idomulását a kereslet­hez, a technika korszerűsíté­sét és így tovább —, ha a termelés költségei, a különbö­ző anyagok árai, illetve a végtermékért kapható összeg igazodik a világpiaci érték­ítélethez. Az 1980-ban beve­zetett kompetitiv árrendszer­nek éppen az volt a célja, hogy gazdaságunk az árakat tekintve se szakadjon el a környezetünktől. De mi is az a kompetitiv árrendszer? Lényege, hogy a központilag kijelölt gazdálko­dó szervezetek csak a tőkés­kivitelben elért nyereségüktől függően alakíthatják belföldi áraikat. Az úgynevezett kom­petitiv szférába tartozó válla­latokat tehát a kötöttség sar­kallja arra, hogy dollárelszá­molású piacokon magasabb árat érjenek el, csak így ér­tékesíthetik jobban termékei­ket a hazai piacon is. A las­san két esztendeje bevezetett árrendszer révén szorosan kapcsolódnak egymáshoz a belföldi és a külföldi árak. Az árrendezés elsődleges célja, hogy a vállalatok gaz­dálkodási elképzeléseikben ál­talánossá váljon az anyag- és energiaköltségek világpiaci áron való számbavétele, ami feltehetően takarékosságra, ésszerű gazdálkodásra ösztö­nöz. A másik cél: az iparcik­kek termelői árszintjén a tő­késpiacokon elért exportár- szint szabályozza, a vállalati jövedelmezőséget pedig az ex­port j övedelmezőség. Az új árrendszer egyes rész­elemeit életbe lépésük óta több alkalommal módosították, mert a gyakorlat a várt ered­ményeket nem mindig és nem a kívánatos mértékben hoz­ta. Elsősorban a hatékonyság és a minőség javulásáról, a vállalati rugalmasság fokozó­dásáról, a verseny erősödésé­ről van szó. Gondot okoz, hogy a termeléséből megfele­lő hányadot külpiacon értéke­sítő vállalat — elvileg — ak­kor is növelheti belföldi ter­mékei árát, ha emögött nem áll minőségjavítás és korsze­rűsítés. Egyetértenek a szak­emberek abban is, hogy — külgazdasági egyensúlyunk javítása érdekében — a gaz­daságos exportsávban a volu­mennövekedést is szorgalmaz­ni kell. Az új árrendszer egyébként a rugalmasság jegyében ké­szült: nem merev, nem örök­érvényűnek tekintett, lépést tart a változásokkal. Ezt iga­zolja, hogy az új évben újabb és újabb vállalatokat vonnak be ebbe a szférába. Molnár Patrícia Mitől szép egy lánctalpas? A karancslapujtői termelő- szövetkezet gépműhelyének környéke hűen szemlélteti azt a változást, amely a mezőgaz­daságban ment végbe az el­múlt néhány évtizedben. A kétkerekű néhai homokfutótól a tízéves traktoron keresztül az úthengerig és a dömperekig csaknem minden kerekes és lánctalpas jármű megtalál­ható a gazdaság arzenáljá­ban. Igaz, némelyik fölött ugyancsak elszállt az idő— Autóbusz vizsga előtt Tóth Istvánnal tavaly ilyen­kor még, mint szerelővel be­szélgettünk, most három hó­napja pedig már a műhely vezetését bízták rá. — Nem könnyű feladat, vég­tére is huszonhat ember mun­káját kell irányítani — véle­kedik új munkaköréről. Az amúgy elég tágasnak tű­nő műhely úgy tele van zsú­folva a legkülönbözőbb gépek­kel, hogy aki nem szokta ezt meg, az nemhogy dolgozni, lépni is alig tud. A bejáratnál mindjárt két jókora Ikarus autóbusz állja útját a befelé igyekvőnek. Az egyiket műsza­ki vizsgára készítik elő; a má­sik nagyjavításra vár. — Ezeket is itt javítják? — csodálkozom, mert még nem megszokott jelenség a terme­lőszövetkezeti autóbuszjaví­tás. — De itt áml Igaz egyre több a gond, mert ahogy sza­porodik a járműpark, úgy len­ne szükség egyre több autósze­relőre — mondja Tóth István. A legtöbb fejfájást azonban mégis a kevés mezőgazdasági gépszerelő okozza, hiszen be­lőlük mindössze hat van és azért a gépek többségének az ő szakértelmük hiányzik. A nagy téli gépjavításban részt vesznek a járművek ve­zetői is, mint például Hollandi Márton, aki traktoros, kom- bájnos, szerelő is egy személy­ben. A jól megtermett svájcisap­kás férfi az elmúlt 22 év alatt szinte összenőtt azokkal a gé­pekkel, amelyekkel dolgozott. Talán ennek is tulajdonítható különleges vonzalma a lánc­talpas monstrumok iránt. — Nagyon szeretem őket — nyugtatja kézét egy olajtól csöpögő T—100-ason. A masi­na valamikor zöld lehetett, gyanítom, színe azonban ala­pos változáson ment át az idők múlásával. Hogy mit lehet raj­ta szeretni? Hollandi Márton elmereng a tizennégy évvel ezelőtti őszön, amikor napokon keresz­tül be sem jöttek a határból, ott aludtak a gépek mellett, minél hamarabb végezzenek a szántanivalóval. — Igaz, vastag is volt a bo­ríték. Ha jól emlékszem 7—8 ezer forintot kerestünk. Több mint egymillió Egyik társa, Költő Ferenc, figyelmesen hallgatja beszél­getésünket, szemlátomást alig várja, hogy bekapcsolódhas­son a diskurzusba. — Még 1960-ban jöttem ide Baranyából egy újsághirdetés­re — kezdi, de valaki megál­lapítja, bizonyára nő volt a dologban. Nagy derültség kö­zepette többen is találgatják, vajon előle, vagy utána jött-e munkatársuk Nógrádba, ahol tehenész volt, majd egy lánc­talpassal részt vett az M—3-as autópálya építésénél, mosta-, nában pedig a felszámolásra ítélt alföldi tanyákat dózerol- ja. — Nemrég egy avar kori sírt találtam Jászárokszállás ha­tárában — újságolja nem kis büszkeséggel. Ami részben ért­hető is, hisz kollégái többnyi­re csak víz- és elektromos ve­zetékeket találnak. Az sem avar kori... — Tudja mennyit hozott ez a masina? — kérdi háta mögé bökve. — Nem. — Egymillió-kétszázezret. Tisztán. — Nem gondolt rá, hogy megveszi? Hamarosan nyug­díjba megy, eldolgozgatna ve­le. — A kiskertben meg cserél­ném a láncot rajta? Alig hét mázsa darabja. Tudja mit, in-, kább pecázom... Az kéne, ami nincs Tuza István esztergályos á Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyárból került ide ez-» előtt egy éve. — Miért? — Elsősorban a három műJ szak miatt, másrészt itt job­ban lehet mozogni, nagyobb! önállósága van az embernek. Ez az önállóság azt jelenti,’ megmondják mit kell tenni az esztergályosnak, ő meg neki­lát anyagot keresni, alakíta­ni, szabni, varrni, mert a gép­nek menni kell. i— Nem várunk egymásra^ jó kollektíva jött össze, sole közülük régi ismerős és ez is sokat nyom a latba. Elfelé menet benézünk 3 raktárba Tóth Istvánnal. Meg­lepő zsúfoltság, teli polcok, lépni is alig lehet a millióféle alkatrésztől. Miklós András- né mégis sopánkodik. — Ennyi minden van itt. de a szerelőknek mindig az ké­ne, ami nincs. Ráadásul azt is, ahányan vannak, annyifé­le módon kérik. Az egyiknek porlasztó kell, a másiknak karburátor, nálam meg gázo- sító néven van nyilvántart­va. ... A díszes, faragott kapunál Fodor Ivánnal, az ipári főága­zat vezetőjével futunk össze. — Nagy a zsúfoltság, ugye? Hamarosan hozzálátunk a műhely bővítéséhez. Felve­szünk mezőgazdasági gépsze­relőket, autószerelőket is,’ mert csak az idén tízmillióért vásárolunk gépeket, járműve-» két — mondja a főágazat veJ zetője. Jó helyre kerülnek, bizo3 nyára nem sokat állnak ki­használatlanul. Zilahy Tamás j Automatikus laboratóiium a hegyekben Kísérleti rendszert helyeztek üzembe a nagy energiájú ré­szecskék regisztrálásira, a Kazah Tudományos Akadé­mia fizikai intézetének koz­mikus sugarak megfigyelésé­re specializálódott állomásán. A rendszerhez tartozik egy számítógéppel összekapcsolt műszer, amely önállóan ana­lizálja a kozmikus sugárzás és az atmoszféra atomjai kö­zötti kölcsönhatásról össze­gyűjtött információkat. Az ál­landó emberi beavatkozás nélkül működő új műszer a Tien-San-hegységben, a ten­gerszint felett 3340 méter ma­gasságban került felállításra. Tengerfenék­meghatározó Az Ukrán Tudományos Akadémia szevasztopoli ten­geri hidrofizikai intézetének szakemberei olyan berende­zést szerkesztettek, amely­nek segítségével egyidejűleg meghatározható a tengerfenék domborzata, szélessége, hosz- szúsága és az adott hely mély­sége, ahol az elsüllyedt hajó található. Az új műszer bár­mely típusú hajóműszerbe be­köthető: például a visszhan- gos mélységmérőhöz, az irány­tűhöz, a hidrodinamikus se­bességmérőhöz egyaránt csat­lakoztatható. Beállítható, il­letve alkalmazható bármely szállító-, expedíciós, illetve Új kOI vizsgáz „Knipovics akadémikus” ne­vű tudományos kutatóhajón, jelenleg pedig széles körben alkalmazzák az óceanológiai kutatásokban. halászhálón. Az új konstruk­ció kitűnően vizsgázott a Különféle híradástechnikai berendezésekhez gyártanak részegységeket a Drégelypalán- ki Szondy Lakatos- és Szerelőipari Szövetkezetben, ahol főleg a helybeli és környékbeli asszonyok, leányok munkalehetőségét biztosítják. Herényi Istvánná — képünkön — koráb­ban szövőnőként dolgozott. A palánki munkahelye révén megszűnt a lakóhelyétől tá­volra való utazgatás, szívesen dolgozik az üzemben. — kj — [pari szövetkezetek Más utakon ugyanoda Lehetőségeink és adottsága­ink feltérképezésével, a nép­gazdaság és. a tagság érdekei­nek figyelembevételével ha­tározták meg a tavalyi évre vonatkozó tennivalókat a Nógrád megyei ipari szövet­kezetek. Olyan termékek elő­állítására törekedtek, amelyek korszerűek, piacképesek, gaz­daságosan gyárthatók, bővítik a hazai árualapot és szűkítik a hiánycikkek körét. Fontos céljukként jelölték meg a háttéripar fejlesztését — elsősorban a megyei ipari vállalatokkal karöltve, vala­mint a külföldi piacokon is jól értékesíthető termékek számának növelését, kivált a könnyűiparban és a gépgyár­tásban. A lakossági szolgálta­tásokat tekintve a meglevő hálózat kulturáltságának és kisgépellátottságának javítá­sát tűzték célul a szövetkeze­tek. A szövetkezeti építőipar pedig a kisebb rekonstrukci­ós munkák mellett a lakás- karbantartás és a családiház­építésre összpontosítja erőit. Az 1981-es esztendő ered­ményei azt jelzik, hogy nem volt hiábavaló az általános érvényű célok megfogalma­zása, noha szövetkezetekként más-más módon iparkodnak elérni azokat. Az ipari szö­vetkezetek termelése tavaly mérsékelt ütemben emelke­dett, de gazdálkodásuk biz­tonságos, valamennyinél nye­reséges. A szövetkezeti beru­házások építési hányada még mindig jócskán meghaladja az országos átlagot, hiszen központi telephelyeket, szol­gáltatóházakat adtak át. Ta­valy készült el például a rét­sági és a drégelypalánki ’szol­gáltatóház, a Balassagyarmat! Építő Szövetkezet csempeüze­me, a STÉSZ Ponyi-pusztai tmk-lakatosüzem csarnoka, a Salgótarjáni Ruhaipari Szö­vetkezet Albert-aknai üzeme, A beruházások zöme határ­időre és a tervezett költségek túllépése nélkül fejeződött be. A nem rubelelszámolású piacokon ismét erősítették je­lenlétüket a nógrádi ipari szö­vetkezetek. A drégelypalánki Szondy Sövetkezet mellett számottevő szerelési és bér­munkát végzett exportra a nagybátonyi Pentamer is. A szécsényi Palóc szövetkezet népművészeti cikkei — hason­lóan a korábbi évekhez —' tavaly is szép számmal, ju-» tottak külhoni piacokra. Az idei évre fokozottan ér­vényes a törekvés: a háttér­ipar fejlesztésének útját-mód- ját elsősorban a nógrádi ipari üzemekkel együtt keresik a szövetkezetek. A műszaki színvonalat il­letően kevés a dicsekedniva- lójuk a nógrádi ipari szövet­kezeteknek. Legtöbbjükben állandó javításra, illetve cse­rére szoruló gépekkel dolgoz­nak a munkások. A fejlesz­tés eldöntésekor azonban mindenekelőtt azt kell tud­ni, hogy milyén irányban kí­ván lépni a szövetkezet, az­az ismerni kell a piacot. A piackutató-felmérő munká­hoz szükséges szervezeteket mostanában hívják életre. A műszaki fejlesztések össze­hangolásának segítésére pe­dig műszaki irodát alakít, a KISZÖV, az ehhez szükséges intézkedéseket az elnökség egyik legutóbbi döntése alap­ján már meghozta a szövet­ség. NÓGRÁD— 1982. január 7., csütörtök

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents