Nógrád. 1982. január (38. évfolyam. 1-26. szám)

1982-01-31 / 26. szám

Felelősség a munkáért, a gazdálkodásért

Pártbizottsági ülés a balassagyarmati járásban

A gazdaságpolitikai tennivalók — az esztendő tapasztalatainak összegezése, a feladatok sorának kialakítása — má: az évzáró párttaggyűléseken élénk Vitát váltottak kt a balassagyarmati járásban. Érthetően .csendesebb volt a szavak csatája ott, ahol kö-. vetkezetesen munkálkodva, minden lehetséges tartalékot feltárva és hasznosítva anyagilag is egyértelmű különbsége; téve, a jó és a hanyag munka között, eredményesen zárták a nehéznek ígért esztendőt. S az is nyilvánvaló, hogv szenvedélyesebb volt a vita ott, ahol a szervezetlenség a pazarlás, az éppen csak eladható termékek, vagy a kedvezőtlen időjárás szedett vámot a jövedelemből. Ám a vitában mindenütt ott izzott a felelősség, amelyet a pártszervezetek, a kommunisták személy szerint is éreznek saját munkájukért, társaikért, az egész közösség tevékenységéért. további sorsáért.

Nem egyformán jól

Hogyan is dolgoztak, gazdálkodtak hát az elmúlt évben a balassagyarmati járás ipari és mezőgazdasági üzemei?

A járási pártbizottság a közeli napokban tartott ülésén azt álllapította meg, hogy nehezebb körülmények között is teljesítették alapvető célkitűzéseiket. Többségük viszonylag gyorsain alkalmazkodott a szigorúbb gazdasági, piaci követelményekhez. Kedvezően változott a termékszerkezet, s noha az exporttervek teljesítésével valamelyest adósak maradtak, a tokéspiacon eladott termékek mennyiségét, értékét is sikerült növelniük. Mindezekből következik az, hogy az ipari üzemek nyeresége több lesz, mint ahogy arról a tervezéskor számoltak.

A Pestvidéki Kőbányákban, az ELZETT szécsényi gyáregységében, az ipari szövetkezetekben. s más üzemekben csaknem egymilliárd forint értékű terméket állítottak elő az etmúlt eszitendőben. A termelőszövetkezetekben és a Ma- gya mán dóri Állami Gazdaságban a növénytermesztés és az állattenyésztés fejlődésénél gyorsabban gyarapodott a

melléküzemi tevékenység. A

termelőszövetkezetek árbevételének felét -v csaknem 700 milliót — a kisegítő tevékenység hozta.

Az is igaz, hogy az üzemek tevékenysége nem volt egyformán jó, egyformán eredményes. A Pestvidéki Kőbányák üzemeiben dolgozó vezetők, munkás kollektívák hosszú, keserves esztendők után úgy tűnik, magukra találtak. Az önállósággal együtt nőt1 felelősségük, amelyet teljesíthető tervekkel, szervezettebb és hatékonyabb munkával bizonyítottak tavaly. Termelési értékük több a tervezettnél, a veszteség pedig nyereségre fordult. Az ELZETT szécsényi gyáregysége jelentős mértékben bővítette piacait a tőkésországökban. . A tapasztalatok szerint, a vezetés, a pártszervezet erősítése, a vezetők és a tagok kapcsolatának rendezése, kedvezően éreztette hatását az őrhalmi termelőszövetkezetben. A hozamok, s ebből adódóan az árbevétel is jelentős mértékben emelkedett a közös gazdaságban. Ugyanakkor a korábban eredményesen gazdálkodó magyarnándori termelőszövetkezet gyarapodása érthetetlen módon megtorpant.

A lakosság segítségével

Nem csupán a tanácsok - a települések első számú gaz dái —, az ipari és a mezőgaz dasági üzemekben is nagyobb gondot fordítottak a korábbinál az élet- és munkakörülmények javítására. A bérek és jövedelmek meghaladták azt az összeget, amelyet 1980-ban kifizettek. Mindenképpen figyelemre méltó, ha nem is tűntek el egészen, de enyhültek azok a különbségek, amelyek a vállati központokban és a telephelyeken dolgozó, lényegében azonos munkát végző szakemberek, szakmunkások bére között volt. Az üzemek nyereségéből több jutott most a szociális körülmények javítására, így a munkásszállításra, meg az üzemi értekez- tetésre is.

Emellett új létesitmények- kel, lakásokkal gyarapodtak a járás települései. Elkészült két törpe vízmű, felépült 170 családi ház, gyarapodtak a

gyermekintézmények. S a közös pénzt szinte mindenütt jelentős társadalmi munkával toldotta meg a lakosság. A balassagyarmati járásban 57 millió forint értékű társadalmi munkát végeztek az elmúlt esztendőben. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy a települések minden felnőtt lakója 1200 forinttal gyarapította közös értékeinket.

Csak ahol érdemes

Ami pedig az idei esztendőt, meg a soron következő éveket illeti, munka is, javítanivaló is van bőven a járásban. A pártszerveknek, az alapszervezeteknek — a politikai munka eszközeire alapozva — olyan feltételeket kell teremteniük, hogy a helyi üzemek gazdálkodása továbbra is a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítását, az életszínvonal megőrzését segítse. Az ipari termelés várhatóan nyolc-kilenc százalékkal nő. Ez aligha képzelhető el a termékszerkezet gyorsabb korszerűsítése, az exportlehetőségek szélesítése, szervezettebb, hatékonyabb munka, a termelési, a gazdálkodási költségek erőteljes mérséklése nélkül. S ebben még a most eredményesen munkálkodó üzemekben is van tennivaló.

Szerencsére mindezt jól látják az ipari üzemekben és a termelőszövetkezetekben ' is. Bizonysága ennek, hogy a termelés erőteljesebb fejlesztését csak ott tervezik, ahol azt valóban érdemes megtenni. Így az ELZETT szécsényi gyáregységénél, a Szondi Ipari Szövetkezetben, a KIMA- VILL-nál, ahol ez együtt jár a termelékenység, az export, mindenekelőtt a tőkésexport gyarapodásával és az import mérséklésével. A mezőgazdaságban vátoziaitlanul a gabona- és a takarmány- és a hústermelés jelenti a legjelentősebb feladatot. S természetesen az, hogy az elmúlt esztendőben gyengébben gazdálkodó üzemekben — Magyamán- 'dorban, Ludányhalásziban és Érsekvadkerten — megkeressék, megtalálják a mostani kudarcok biztos, tartós ellenszerét.

V. G.

Háta mögött nehéz évek

N

agy robajjal lép be az ajtón egy idősebb szaki, s kérdi fennhangon: — Melyik az a Tóth Pista? Int csak az alacsony, szemüveges ember, s magyarázkodik: .

— Csak január elsejetol vagyok itt, nemigen ismernek még.

— No, akkor legyen szives, Intézkedjék! — nyújt át neki papírlapot az olajos ruhás, s mintha ott sem lett volna, távozik.

Tóth István, a nagybátonyi gépüzem termelési csoportvezetője fészkelődik a széken, látszik, nemigen szokta még meg az ittülést.

— És tudja — fordul felém ,—, jószerivel bele sem szokok ebbe az új szerepkörbe és aztán _ vége; Jön a nyugdíj jövő októberben.

— Bánja? <

— Nem is tudom. Az azonban bizonyos, hogy dolgozni világéletemben szerettem, nem tűrtem a percnyi tétlenséget sem. Ügy érzem jól magam, ha le vagyok terhelve.

Leveszi szemüvegét, gondosan megtörik s mondja, kérdezzem.

— Az életére vagyok kíváncsi.

— Hát, arról nehéz beszélni. Sok mindenen keresztülmentem. Annyi minden megtörtént velem, hogy hosszú fejezeteket lehetne róluk papírra vetni. De azért megpróbálhatjuk.

Az iskola után lakatosinasnak szegődött el Kisterenyére egy idősebb mesterhez és nem éppen szerencsés időben: 1943- ban szabadult fel. Éppen csak egy esztendőt dolgozhatott segédként a lőrinci erőmű építésénél, s iött a behívóparancs.

— Tarjádba vonultunk be, s aztán irány Léva, Tata. Szerencsére, egy iparosszázadba kerültem, s függetlenül attól, hogy a front már Bicskénél volt, minket nem vetettek be. Azt mondta egy jobbérzésű parancsnok, hogy mi csak maradjunk a... Nagy szükség lesz szakemberre majd a háború után. Vesztünkre maradtunk, mert nekünk aztán csak később jött el a béke... Egyszer riadóztattak, bevagoní- roztunk, s meg sem álltunk Németország kellős közepéig. Lipcse mellett, egy kisvárosban tengődtünk, igaz, nem hosszú ideig, mert hamarosan kétfelől is közeledett a front. Egyik oldalról a szovjetek, a másikról az amerikaiak* nyomultak előre. Minket az utóbbiak kaptak el, igaz, aztán át- adtak a franciáknak. 1946 májusában érkeztem haza.

Pihent néhány hetet, pótolta három év álmatlan éjszakáit. De élni csak kellett. Ahhoz pedig pénz, munka. Júliusban felvették Irén-bányára csillésnek, novemberben pedig visszatérhetett eredeti szakmájába: Kossuth-tárón lett bányalakatos.

— Akkoriban szervezték — folytatja — a normacsoportot itt, a bátonyi gépüzemben, vagyis akkor még á szolgáltatóban a normacsoportot, s megkérdezték, nem lenne-e kedvem idejönni? Volt. Ebben a munkakörben voltam Kiste- renyén és itt Nagybátonyban egészen 1956-ig.

— És akkor?

— Sejtem mire gondol... Nem, engem nem zavartak el, nem fenyegettek meg, mint máshol hasonló kollégáimat. Átszerveztek és a mozdonyjavító műhelyben lettem csoportvezető.

Aztán megjárt még pár munkahelyet a vállalatnál. Voi téemkás művezető Kiste- renyén, vontatási-szállitási üzemrészvezető, meós a gépüzemben, művezető a lakatosműhelyben, aztán főművezetőhelyettes, majd 1969-től a múlt év végéig - főművezető az egyes számú gépműhelyben.

— Tényleg, nemigen lehetett ideje unatkozni.

— Nem. S mellette még pártmunkát is végeztem. Negyvenhéttől vagyok tágja a

Falon túl

már víg a világ

Keservesen meggyötri a szabad ég alatt dolgozó embert a? engedni csak nem akaró fagy. Tetejébe még a szél is feltámad a Beszterce-telepen —. ha már tél, legyen cudar!

A CLASP-óvoda előtti fagyott földkupac előtt is csak erőlködik a deszkahulladékból rakott tűz. Füstjét igen. melegét aflg érezni.

— Csak a teát tartja langyosan, másra se jó! — legyintenek rá a jeges fadarabokkal küszködő lángokra az óvodaépítő Hartmann brigád munkásai. — Odabenn van csak víg világ.

Mármint a falakon bévül, ahol prímán átfűtötték már a szobákat. Csakhát ők, nyolcán most kiszorultak, járdalapot rakni.

— Nem baj, ezt ma befejezzük, aztán szabadulunk mi is a goromba időtől — mondja Kovács Máté kőműves. Akin egyébiránt nem látszik a karmosán csípő-maró hideg. Kigombolt ingnyakkal, legé- nyesen egyengeti a sódert a betonlapok alá. Jóhoz, rosszhoz egyképp hozzáedződik az ember, ha muszáj. Bezzeg fütyül már odabenn a dermesztő januárra Hartmann József és Ország József! Utóbbi a kétágú létra tetején veti meg lábát, lépeget. araszolgat vele előre. Csipeszeli föl a borvörös sötétítőfüggönyöket, a csapat brigadérosa meg adogatja a kelmét, Összeszokottam kellemes hangulatban dolgoznak, amin nem is csodálkozik az, aki tudja, hogy jó húsz esztendeje ismerik már egymást.

Itt már persze, hogy szívesen dolgoznak! Ragyognak a friss, fehér falak, a beépített szekrények rekeszei, frissen ragasztva a műanyag padló —, akárha a magukéban volnának. És persze emyesztő meleg, amitől aztán úgy tetszik, mintha a januári gyászos fellegek sem volnának olyan szomorítóan szürkék.

— Szegény Hanákék — bök a fejével a csapatvezető az óvoda melletti F—7- es épületre. — De szívesen is cserélnének most velünk! Na, de forgandó a sors, volt ez már másképp is: ők melegedtek, mi fa- gyoskodtunk...

pártnak, s hatvamtól meg hatvanöttől is voltam párttitkár két-két évig. Munkásőr meg hatvankilenotől. Tavaly helyeztek tartalékállományba...

— Hogy bírta mindezt egyszerre?

— Elhiszi, sosem voltaim fáradt. S mindezek mellett még ott volt a család, a két gyerek nevelése. Szerencsére, szépen leinövekedtek. A nagyobbik, a fiú, főiskolát végzett, most Szorospatakon téemkás művezető. A lány meg óvónő szintén Szoroson, ő még velünk van, nem ment férjhez. Mi meg megöregedtünk.

Telefonon keresik, felteszi szemüvegét és iratok között lapozgat. Hosszan beszélnek meg valamilyen feladatot.

— Látja — mosolyodik' el — kezd beindulni a gépezetem. De ideje is, mert ebben az évben sem kicsik a feladataink.

N

yugdíj előtti utolsó évében is abban érzi magát elevenen: a munkában. Amit szeret, s melynek sikereit bizony szép számú kitüntetéssel hononrálták. Hatszor volt kiváló dolgozó, s két alkalommal a Bányászat kiváló dolgozója címmel jutalmazták.

— Gazdag élete volt —, mondom.

— Az. De remélem, a még hátralevő évek sem telnek el esemény nélkül.

Lehet, hogy leendő unokáira gondol... ?

Karácsony György

A központi fűtést és meleg vizet szolgáltató hőközpontban a villanyszerelők dolgoznak

— képgk: kulcsár —.

Bár, ami azt illeti, a bri- gadéros is akkor kezd jókedvre derülni, amikor reggel végre munkahelyére ér. Mátraverebélyből jár be Hartmann József, megesik, hogy hajnalonta másfél-két óra hosszat is toporog, míg megérkezik a járat. Meg- ‘érti ő, hogy lefagy a motor, késik a busz, hogyne értené ! Csakhogy nem segít ez őrajta akkor, amikor lüktető fájdalommal hatol kabát, csizma alá a hideg.

De félre a fagy keltette mérget, azért mégis csak az a fontos, hogy ez az óvoda már kész! Megnyugvással szemlélik az előrehaladást a közelben lakó anyák is. Mi sem bizonyítja jobban,. mint az, hogy nem térnek már be napjában többször is az aggodalmaskodó kérdéssel: vajon nem csúsznak-e. nem késnek-e az építők. Miért is érdeklődnének, amikor látnivaló, itt már kapunyitásra készülődnek.

Mester József művezető nyugodtan néz a műszaki ’ átadás elébe:

— Nem hiába tanultuk mi a fehérváriaktól, meg a tizenhét zöld könyvből a CLASP-technológiát, belejöttünk mostanra. Komoly hibát nemigen találhatnak a munkánk után. Berczeli Béla műszaki ellenőr is csak a nagy ritkán hullámosodó pévécé padlóra

húzta el a száját tegnap.

NÓGRÁD - 1982. ja

De hát az már olyan, hogy egy-kettőre hasraesik rajta a fény.

Dicséri Hartmannékat, meg a vizes csapatot is. Jó velük dolgozni, értenek a szóból. Azt csinálják, amit kell, s úgy, ahogyan csak legjobb tudásukból futja.

Apró kis faházfkóban beszélgetünk erről Mester Józseffel. Sóderral megrakott teherautó áll meg az ablak előtt. Látva a kemény sziklává fagyott sódert a platón, felpaprikázva penderül ki az ajtón a művezető:

— Csak nem állítja komolyan, hogy ezt nekem küldték? — akaszkodik össze a, pilótával, aki angyali higgadtsággal tűzöge- ti össze a szállítóleveleket. — Hát nem megmondtam, hogy gőzölve kérem a sódert?! Hogyan tegyem ezeket a kőkemény tömböket a járdalap alá?

— Ha egyszer a magáé, akkor a magáé, mester — szól le a szidalmazott rez- dületlen • nyugalommal a pilótafülkéből. A mester meg beletörődő fintorral morog maga elé: legjobb volna ilyenkor fagyszabadságra menni... Háborog, dörmög, de azért nem úgy fest, mint, aki sokáig kibírná az áhított fagyszabadságot.

Máris fut, intézkedik, mögötte tétován leng a nyitvahagyott ütött-kopott ajtó.

Szendi Márta

ár 31., vasárnap 3