Nógrád. 1982. január (38. évfolyam. 1-26. szám)
1982-01-30 / 25. szám
Tavaszt hoznak a télbe Kissék szegfűi Naplemente Váralján túl Csordás Jani bácsi faragta a Filip Csaba sfléceit ia Földvár, búcsúhely, a királynők „tűpénzeként” egykor ismert, máig híres szandai vár az itteni hármashegy minden csúcsa nevezetes pontja történelmünknek. A földvárat elvitte az enyészet, a kővár „fenséges romokban”, de azért áll még valahogy, és régtől fogva a szandai bazalt, a „fekete magyar márvány” a mai nevezetességek. Maga Szan- da, az anyaközség — soha neon volt önálló Váralja! — sem ott állt, ahol most, hanem, ahogy Pelsőczi András tanácselnök elmondja az ószan- dai dűlőben eresztett embergyökeret leg elsőbb ez a híres- nevezetes-nagy múltú település. Váraljáról meg azt tartja a hagyomány, hogy sok köze i lehetett az 1301-ben már írásban is említett várhoz. Ezt neve is mutatja, meg az az ősi szokás, ahogy a várakat építők, szolgálók, élelmezők mindig is letelepedtek a közelben. XXXXXXXX Na, ha köze van a várhoz a két Szandának (mindössze két kilométer- választja el egymástól őket), még több köze volt, és hát van is magához a kőhöz! Aztán ilyen formán a történelmi Felvidék, sőt. a cseh területekről ide kötődő szálakhoz. A nagy" szaktudású, betelepült kővágómesterekhez, akikből egy-kettőt, még ma is megtalálni, de in- kálbb csak Szandán. A kőbányász meg a kővágó persze nem ugyanaz. A kővágás valóságosan művészi mesterség, igaz, ma már csak kevesen A varrodában exportára készül művelik, de a mesterek nevét megjegyezte mindenki: App Szandaváralja Lajos, Koplány István, Déska Mihály, a váraljai Pálok Mihály bácsi például. A kőbányászat és a földművelés, állattartás jól megfért egymással régen is, a gyertyát két végén égette a váraljai ember, ha vinni akarta valamire. Márpedig erősakaratú nép *lakta mindig is ezt a tájat. Sréter-, Nagy-, Czibor-birtok volt körös-körül Váralja. Közülük a legújabb kori történelmünkhöz kötődik az a vitéz szandai Sréter István altábornagy, volt honvédelmi miniszter (1920!), akit tizenkilencben szervezkedésért letartóztatott a direktórium, de aki volt József főherceg dunántúli katonai parancsnoka, a Telekikormány minisztere. Igaz, fél év után maga mondott le, s intézte a vitézi rend ügyeit, törzskapitányként, végül történelmi tanulmányokra adta a fejét (Akadémia Kiadó). Na, ennek a mellesleg felvidéki kuruc brigádéros, bányavárosok kapitánya; a kuruc tüzér- -SSg főfelügyelője, Sréter Já- nos-leszármazottnak szépen átalakított kastélyában élnek a mai váraljai óvodások. Ha egyre kevesebben is vannak; ha az óvoda „törvényszerű” megszüntetése ellen az újabban szépen fejlődő szandai termelőszövetkezet külön „haditervet” kovácsol is kényszerből, realitásból, leleményből, rugalmasságból, belátásból meg példás gondoskodásból. Ettől, meg a vagy két éve működő váraljai tsz-mefllék- üzam, a varroda ugrik elő, de az aztán példának kétféleképpen is! A régi uradalmi emelete? magtárat alakították át olyan* szép kis üzemmé, ahol korszerű gyári körülmények között dolgozhat vagy hat- van-hetven váraljai, szandai, terényi asszony. Itt nincs a kényszerűség kopottsága, az omladozó rossz kastélyfalakkal megalkuvás kedvet ölő, ha hasznos kompromisszuma is. Nincs az „örüljetek, hogy ez van!” szemlélet sehol. Aki melléküzemre adja a voksát — nézze meg előbb a váraljad asszonyok varrodáját, halgas sa meg őket, hogyan tervezget tik az emeleti bővítést, mint vélekednek, erről a lehetőségekről. Hogyan örülnek annak a tervnek, hogy a szövetkezet reggeli munfcásjáratá- val esetleg az érintett kismamák magúkkal hozhatják a csökkenő létszámú óvodába, ide Váraljára jó körülmények közé gyerekeiket; hogy mert a szövetkezetiek közül sokan étkeznek az óvoda konyhájáról, maga a tsz veszi át az egészet! Bővítheti aztán, elláthatja munkásainak kisgyermekeit is. Természetesen nem gond nélkül való mindez, természetesen kellő rugalmasság, tanácsi, szülői, szövetkezeti, közösségi belátás nélkül talán nem is lehetne így megvalósítani. De hát megoldottak már a szandaiak, terényiek, váraljaiak nehezebb dolgokat is! XXXXXXXX Itt van a gázcseretelep ügye. Szép szavakat mondunk a népességmegtartó eró növeléséről, de amikor a háromszáz lelket egyesítő váraljaiak igénye szerint a szandai tanács engedélyt kért nem is egyszer talán a cseretelep(ecske) létesítésére, a TIGÁZ elutasította a kérelmet. Városon is gyakori, hogy két kilométerre van a cseretelep a lakóhelytől, — lám, ez az indoklás. De ott is hegynek felfele tolja a kerékpárt mindenki, ha több gázra van szüksége, mint a „betervezett szállítás”? „Mindent megadnánk, csak fel kellene építeni, felépítenék maguk a váraljaiak” — mondják a tanácson. Hát nem lehetne könnyíteni valahogy tovább úgy ezt a kisközségi életet, amint például a szövetkezet teszi? A rendeletek, szabályok nem ismerik a ko- peceket (hegyecskéket), ahogy a szlovák mondja. A váraljaiak, gyakorta a nehéz - téli időben még az iskolás gyerekek is jobban ismerik mindenkinél milyen az, amikor a busz sem bírja. Ki kell szállni, gyalogolni, ami távolról nézve akár romantikusnak is tűnhet. Bedig a romantikát másban; a tájban,, a várban, a turisztika felfedezésélben-fej- lesztésében másoknak kellene Szandán 'is, meg Váralján is megtalálni! Hogy volt itta régi világban forrásvízzel telt strandmedence — azt ma már el sem hinné senki fia, aki egyszer vándorként a nagy nyári hőségekben ide lábal valahonnan! Pedig volt a Péter-hegyoldalnál. Jó medencével — talán a tehenek isz- nek belőle — a képesfai forrás táplálta vízzel, igaz, hét is eltelt, amíg elégséges víz került a medencébe. Nem volt előmelegítő medence (mért, nem lehetett volna építeni?!), nem tetszett a KÖJÁL-nek, bezárta, a vízügyi”. Kész. Ne legyen minden községnek sa. ját strandja. Legyen annak, amelyiknek lehetne. Meg jól szervezett — egyáltalán szervezett — idegenforgalma az ilyen ritka szép, ritka értékes történelmi-természeti tájnak. Legyen vendéget váró szerepe, ne csak múltja, legyen vendéget fogadó ereje, ne csak egyetlen kisvendéglője, ami persze önmagában is ritkaság a mai Nógrádiban! Vajon, hol száll meg a nyáron az az iskolai csoport, amelyik izgatottan várja a Salgótarján— Karancs völgye—Ipoly • mente—Szécsény—Balassagyarmat—Csesztve—Szan- da—Becske—Vamyarc—Szi- rák—Palotás—Pásztó—Salgótarján útvonalra elképzelt kétnapos palóckirándulást ?! Mert Gyarmaton nem, az biztos. A kemping sátrai elrohadtak, „venni meg nem érdemes” — mint mondják. Megyét látni, történelmet kőből, földből, hegyekből, emberektől tanulni azért érdemes? XXXXXXXX Benedekek új háza, a Kiss '• házaspár szegfükertészete, Csordás Jani bácsi magafaragta sílécei, az iskolás Filip testvérek, Bógár Berci, Podho. liczky Jutka síelőszenvedélye, a tiszta rendes házak „cimtáb- lái”, az igényes élet jelzései itt a vár alatt. T. P. L. Képek: Kulcsár József Bazaíelé a sikalandok után
