Nógrád. 1982. január (38. évfolyam. 1-26. szám)
1982-01-23 / 19. szám
Dunai Vasmű freskója 75 éve születeti Domanovszky Endre Elkötelezett, humanista művész „A mában élek és csak igazán ebben a korban és ebben az országban érzem jól magam. Tehát ha őszinte vagyok, és vannak képességeim a kifejezésre, mint művész, akkor érzem jól magam, ha ezt festem ki magamból. Ehhez persze belső, spontán indulati energiákra van szükség. Ezt a korral való belső azonosulást ugyanis nem lehet pótolni, nem lehet erőltetni. Sem külső inspirációval, sem belső, spekulatív elhatározással”. Ezt a szép, tiszta hitellel lobogó ars poeticát a fájdalmasan korán távozott Do- manovszky Endre fogalmazta meg. Legújabb kori képzőművészetünk kiemelkedő jelentőségű egyénisége 1982. február 23-án lenne 75 éves. Elkötelezett, gyönyörű munkákban testet öltő művészete valóban csak e társadalom körülményei között bontakozhatott ki, ' s formálódhatott értünk perelő humanista életművé. Domanovsziky Endre, mint generációjának any- nyi más tagja, a római iskola, a novecento képviselőjeként indult. Am kivételes tehetsége, határozott karakterű művészegyéni- sége nem sokáig tűrte a neoklasszicizmus kívülről ráerőszakolt fegyelmét. A merev klasszicizmustól a robbanó expresszionizmus- hoz vezetett az útja. Életpályájának fordulata 1948- ban következett be. A Közösségi művészet felé című kiállításon bemutatott Pihenő bányászok című kompozíciójával egy egész, elkötelezetté váló művészet jelképét festette meg. S Domanovszky Endre egy életen át hű maradt 1948- as elhatározásához. Tudjuk, ez akkoriban, mármint az ötvenes években,, a szeszélyes művészetpolitikai áramlatok közepette nem is volt könnyű. De Doma- novszkynak sikerült megőriznie igaz hitét, s ezért tudott azokban az esztendőkben is hiteles alkotásokat készíteni, amikor lényegi SZEPESI JÓZSEF: A közvélemény szerint Tégy félre bort, derűt, s ne 1 csókolj asszonyt bár egyetlen napig: lelked máris megrágja a moly, unott vagy, józan és szolid. Osztozz sorsában csak egy napra néhány puritán bolondnak, légy szomjas, torkodhoz mostoha, s korgasd szerényen gyomrodat Spórolj! Trabantra, nyári házra! s ha beléhibbansz is ne bánd: erényed méltányolja, látja e közvélemény — is majáid. Domanovszky Endre portréja ellentmond ás feszült a szavak és a tettek között, s, amikor a művészek számára kötelező előírás volt a hurráoptimizmus. A Dunai Vasmű freskókompozíciója a mai napig e korszak monumentális festészetének legkvalitásosabb, legjobb műve. S Domanovszky Endre akkor is következetes maradt említett elhatározásához, a közösségi művészet felelősséggel vállalt igényéhez, amikor már merőben más szelek kezdtek fújdogálni művészeti életünkben. Levonta a tanulságot a maga számára, indulatos hévvel, makacs elszántsággal tovább kísérletezett, új anyagokat, új technikai eljárásokat próbált ki, mert teljesen biztos akart lenni a dolgában. Képzőművészeti életünk rangos, ünnepi eseménye volt, amikor a Budavári Palotában bemutatta tíz esztendő termését, 1961— 1971 között készült alkotásait, egy végérvényesen beérett alkotópálya fő műveit. Áradó színekkel, gyönyörű rendbe komponált gobelinjeit, kartonjait, mint például a miskolci műszaki egyetem rektori tanács- terhiét díszítő Disputát, a moszkvai magyar nagykövetség épületébe komponált Fonót, az Országos Műemléki Felügyelőség hatalmas mozaikjának kartonjait és a többi művét, közöttük a Lovak című gobelint, ezt a lágybama, piros-fekete- kék-lila foltokból komponált remeket, valamint más tisztaságot, derűt, az élet szeretetét emberformájú arányait sugalló műveit. Domanovszky Endre fájdalmasan korán távozott közülünk, az életpálya 1974-ben zárult le véglegesen. Amit teremtett, elkötelezett monumentális műveivel alkotott, egy társadalom, egy nép szolgálatában tette, vagyis mindannyiunkért, emberségünkért, (hitünkért. Harangozó Márta KÄLDi jTäWC»: Hozzászólás Az- ember a mindenség szive. Az értelem szorgos fia. A messzelátás, a fontolás. Bármily kicsi, mégis csoda. Az alap, a fénylő sarokpont. Az alfa és az omega. A dolgoknak, sürgő pásztora. A legvégső cél ő maga. ö neveli föl az éneket a lélek mélyén, messze, bent. A vallást és istent ő szüli. Fogalmat, eszmét ő teremt. Tornyokat épít föl lelkesen. Néhány év: és ő dönti le. Vad háborút kezdhet, ha akar. Kezében sorsa kereke. öt kell tehát újjá nevelni. Példával, szóval. Napra-nap. AZ emberség és az igazság szívében bástyát rakjanak. A végtelent lássa, hogyha ír, ha vasnak, fának odavág. S ha ő lesz majd új, ő, az ember, akkor lesz új a nagyvilág. U| cseh irodalmi hetilap Elkészült, s ma már az olvasók kezébe is eljutott a Cseb írók Szövetségének új hetilapja, a Kmen. Magyarul: Fatörzs. A cseh irodalomnak ez a fóruma a Tvorba politikai, tudományos és kulturális hetilap mellékleteként, hetente 12 oldalon jelenik meg. Az új hetilap szerkesztő bizottságának élén Jirí Täufer író áll. A Cseh Írók Szövetségének elnöksége a hetilap szerkesztésével Ja- roslav Cejka költőt bízta meg. A Kmen első száma közli Jirí Täufer programadó vezércikkét, Ivan Skala új versét, Bohumil Nohejl elbeszélését. Az első számban Interjút készítettek Jan Pilarral, a Ces- koslovensky Spisovatel kiadó igazgatójával is. aki ismertette a kiadó ez évi terveit, új kiadványait. A recenziók közül kiemelkedik Zdena Holotiková történész elemző írása Ladislav Novomesky szlovák költő munkásságát ismertető monográfiájáról. Nilos Po- horsky terjedelmes esszében méltatja a 100 évvel ezelőtt született kitűnő író, Ivan Olbracht életművét. A gazdag anyagot tartalmazó melléklet utolsó oldalát időszerű hazai és külföldi kulturális hírek töltik meg. A Kmen iránt máris nagy az érdeklődés. Reich Károly kiállításáról A finomvonalú grafikák és a gycrmekkönyv-illusztrációk mestere, Reich Károly kiállításon mutatja be életművét a Vígadó Galériában Reich Károly munka közben 'rí! ÍV, rJMmm íf1íUf Ijf( síi», M . fe. a,;» .1# '* * v>.' 7,*1 t * *** Illusztráció Móra Ferenc: Csilicsali Csalavári Csalavél című meséjéhez IHeseillusztráció L| JL _ nem emlékszem ^ ■ pontosan, hogy előbb a kését ajánlotta-e fel a ke- nyérszeléshez, vagy pohárral kínált, amikor üvegből akartam inni, a lényeg, hogy az első adódó alkalommal a szolgálatkészségével teremtett kontaktust a beszélgetéshez. Elmondta, hogy egy rokonát látogatta meg -Szlovákiában, hogy számára mindennapos, dolog átlépni az országhatárt, s mert meglehetősen sokat utazik, bizonyos paraxdsra tett szert az utazáshoz szükséges tárgyak tekintetében, még egy termosz teát is hozott magával, szívesen megkínál, ha megszomjazom. Akkor még nem érzékeltem, hogy egyfajta bírálat, vagy inkább Ítélet lappang a pergő mondatok mögött, elnéző ítélet ugyan, de megfellebbezhetetlen ítélet rólam, aki nem hordok magamnál bicskát, . s üvegből iszom a sört. Semmit nem szabad vásárolni a vonaton, figyelmeztetett az útitársain, ami pedig a sört illeti, ő egészen egyszerűen képtelen lenne meginni, talán egy kortyot sem tudna lenyelni belőle, vagy ha igen, ha kény- szerítenék rá, hát bizonyosan rosszul lenne tőle. mert szeszes italt egész életében nem fogyasztott. Esküszöm, derültem rajta, persze csak magamban, hiszen nem akartam megsérteni, de azért kibukott belőlem, hogy nekem néha a pálinka Is jólesik. Félre ne értsen, kapott a szón. s hosszú perceken át arról beszélt, hogy neki kizárólag az alkoholistákról van meg a vélem étivé, s egészen természetesnek tartja, hogy mások, akik nem olyanok, mint ő, egy-egy pohárral aikalomadtán lehajtanak, leÚtitársam, a kalapos gyen az bor, sör, vagy pálinka, neki magának is van egy nagyon jó barátja, aki mindig bort iszik ebéd után, s természetesen semmi kifogása sincs az ellen, hogy például, a szlovákiai rokonai szeretik a sört, ami ott ugye bár sokkal olcsóbb, mint nálunk. Ha jól emlékszem, az árakról esett szó ezek után, útitársam a fülke többi utasát is igyekezett bevonni a beszélgetésbe, ami persze jobbára abból állt, hogy ő beszélt. Kezdtem sajnálni a pasast, akiről rövidesen megtudtam, hogy kalapos, hogy a kalaposmesterséget még a háború előtt sajátította el, hogy ma is kalaposboltja van. Külsőre egészen jelentéktelen alak volt, s érzékelhetően kedvét lelte abban, hogy figyelmek rá, s arra gondoltam, hogy talán nem is a rokonok kedvéért utazik oly gyakran Szlovákiába, hanem azért, hogy útitársai legyenek. Amíg a kalaposmesterség révén szerzett tapasztalatairól beszélt, például arról, hogy szerinte a fejméret mennyiben függ össze az észbeli képességekkel, vagy a jellembeli tulajdonságokkal, még érdekeltek is a szavai. Pedig az ezzel kapcsolatos történeteit is nagyon utalmasan adta elő, nem tudok mást mondani; ennek a kalaposnak kifejezetten tehetsége volt ahhoz, hogy unalmas legyen. Valamiféle szuggesztív unalom áradt belőle, az egyik semmitmondó mondatot szinte lélegzetvétel nélkül- küldte a másik utám. miközben hol az egyik, hol g másik utitársára nézett, s bármelyikük is próbálta egy-egy mejegyezéssel, félbeszakítani, az egészem más témában is azonnal otthon volt, azonnal volt mondanivalója, véleménye. így - van, uram, mondta ilyenkor, de hallgasson ide! És jött a következő történet, amiből rendszerint kiderült, hogy 5 a kalapos igazán tisztel és becsül mindenkit, aki rászolgál erre, de el nem tudhatjuk képzelni, hogy milyen emberek élnek ezen a világon, nevezetesen, olyanok, akik meg tudnák fojtani egymást egy kanál vízben, aztán olyanok, akiknek semmi sem szent, meg olyanok, akik a csillagot is le- hazudmák az égről, és így tovább egészen az olyan emberekig, akik egyszerűen kíbir- hatatlanok. Egy idő után alvást színleltem, de rövidesen azon kaptam magam, hogy a kalapos hangjától csukott szemmel sem tudok elszabadulni, .hogy képtelenek vagyok a saját gondolataimba, ábrándjaimba menekülni, hogy kínban és tehetetlenül figyelek. Az semmi, uram, mondta a kalapos, és úgy éreztem, mintha egyenesen Hozzám intézte volna szavait; holott vélhetően a közvetlen szomszédom volt az áldozat. Az semmi, uram, ezt hallgassa meg, hallottam ismét, és nekem figyelnem kellett, mert ha hiszik, ha nem, feszültséget teremtett bennem a lenyűgözően ostoba szóáradat. A múltkor bejön hozzám a boltba egy illető, mesélte élvezettel a kalapos, bejön, forgolódik, bizonytalannak látszik, megkérdeztem tőle, hogy miben segíthetek. Erre azt mondja, hogy törülközőt szeretne vásárolni, én meg udvariasan elmagyarázom neki, hogy ez kalaposbolt, nem árulok törülközőket. Értik, kérem?! Láthatta a kirakatban a kalapokat, nincs is más a kirakatomban, csak kalap, mégis el kellett neki magyarázni, hogy törülközőket kalaposboltban nem árusítanak. De még nincs vége! Félóra múlva megint bejön. És törülközőt kér! Türelmes ember vagyok. Finoman, halkan elmondom megint, hogy ez kalaposbolt, törülköző nincs, nem tartunk, nem árulok. > Mit mondjak, uram! Ügy kellett magamat visszatartanom, hogy ne kiabáljak. De mit tehet ilyenkor az ember? Tudomásiul veszi, hogy ilyenek is vannak, el sem tudják képzelni, hogy mennyien. De várjanak! Nem fogják elhinni, ugyanez az illető, ugyanaznap, még zárás előtt megint bejön! Nem akartam hinni a szememnek, amikor benyitott. Látom, hogy nincs egyedül, mert most a feleségét is magával hozta, várok tehát türelmesen, pedig elhihetik uraim, pattanásig feszültek az idegeim. És az illető ekkor ismét ugyanazt kérdezi, mint délelőtt, hogy nem árulok-e törülközőt! Hát idefigyeljen, uram, mondom neki, de higgyék el, majdnem szétrobbantam a méregtől, és mégis sikerült nyugodtnak maradnom, ön. uram, inon-' dóm neki, most van itt harmadszor. Kétszer már elmagyaráztam önnek, hogy ez kalaposbolt, törülköző nincs, nem tartunk, nem árulokj Uraim én ilyen emberrel életemben nem találkoztam. Mert most jön a java! Mit gondolnak, ki volt másnap a2 első vevőm?! Ugyanez az illető! És úgy jött be, úgy nézett körül, mintha soha nem járt volna a boltomban. Tessék parancsolni, mondom neki udvariasan, mert kíváncsi voltam, hogy van-e fnersze még egyszer azt kérdezni, hogy árulok-e törülközőt. Hát megkérdezte! Csíkos törülközőt kért, kék-sárga csíkosat, nekem meg, gondolhatják, uraim, abban a pillanatban elborította az agyamat a vér, megfogtam ezt az illetőt, nem vagyok egy erőszakos ember,' de odavonszoltam . az ajtóhete, és úgy kilöktem a boltomból,' hogyi ott terült el az utcán.’ Most mondják meg, uraim,1 nem volt igazam?! A rAvirl szünetben, amí iwyiu ezután következett, csaknem felrö- högtem.' Arra gondoltam ugyanis, hogy kinyitom a szemem, és a kalaposnak a lehető legártatlanabb érdeklődéssel a következő kérdést teszem fel: Végül is miért nem adott ennek az illetőnek kéksárga csíkos törülközőt? Kinyitottam a szemem... a nyitott ablak mellett gyors egymásutánban rohantak te- lém a távíróoszlopok... ránéztem a kalaposra... és .nem mertem kérdezni semmit. Aczé! Gábor NÓGRÁD — ,1982. január 23., szombat 3
