Nógrád. 1982. január (38. évfolyam. 1-26. szám)
1982-01-23 / 19. szám
Munkásőr— közelről Húsz éve acélkék egyenruhában Szarvas László 24 éves volt, amikor 1962. január 24-én letette a munkásőresküt. S azóta tagja a párt fegyveres tes- íiletének. — Kemény húsz esztendő volt? — A szó igazi értelmében. Ez: csak azok tudják igazán megítélni, akik végigjárták az utat. A szinte fél emberöltő- nyi idő alatt sok minden történt. A társadalomban is, a testületben is, az életemben is. — összefoglalná a két évtized történéseit? — A munkásőrségbe kerülésemkor a tiribesi aknaüzemben dolgoztam. Csapatvezető vájárként. Egyébként 1954- ben kerültem a bányaüzemhez és még ma is ott vagyok. Vájárként kezdtem. Egy év elteltével harmadvezető lettem, az akkor alakult DISZ- brigádban. Később a K1SZ- csapatot vezettem. 1970-ben megválasztottak az aknaüzem párttitkárának. Tíz éven át Irányítottam a párttestületeket. Két évvel ezelőtt kineveztek főaknásznak. — Ügy tudom Balmazújvárosból jött Nógrádba. — 1952-ben. A nagybátonyi 209. sz. MTH-ban vájártanuló lettem. Azt megelőzően a Hortobágyi Állami Gazdaságban dolgoztam. Voltam vízhordó, lóvezető, kocsis és miegyéb. Ide kerültem és itt ragadtam. Pontosabban szólva: itt ragadtunk. Tudniillik a feleségem is újvárosi. Aztán Nagy- bátonyban — a Dózsa-telep legvégén — családi házat építettünk. Jól érezzük itt magunkat. László fiam és Magdik® lányom is. Laci az elekt- rolakatos-szakmát tanulta. A kislány még csak hatodik osztályos. A feleségem a gépüzemben, a srác Tirifoesem dolgozik. — Az apa is tanult? — Szülővárosomban csak öt osztályt végezhettem. Nagy- bátonyban pótoltam az elmulasztottakat. Magánúton elvégeztem az általános iskolát, és 1968-ban befejeztem a bányaipari technikumot. Aztán — a három- és az öthónapos pártiskola után — hét évvel ezelőtt átvettem a marxista— leninista esti egyetem oklevelét. — Mindez az előmenetelét is segítette? — Azt is. A leglényegesebb viszont: a tanultak a munkámat tették könnyebbé —, s talán nem öndicséret —, eredményesebbé. — Végül is: ebben nincs semmi túlzás! Sokak véleményét ismerem, ennek alapján megfogalmazható. Az sem lehet véletlen, hogy a zászlóaljparancsnok önt ajánlotta beszélgető partnernek. — Nagyon jólesett. Elismerésnek fogom fel. Mint, ahogy a korábbiakat is. Szintén nem dicsekvés: több alkalommal kaptam kitüntetést és dicséretet. — Többek között a Munkás- Paraszt Hatalomért Érdemérmet. — Igen. Ezt követték a munkásőr-kitüntetések és a kiváló dolgozó elismerések. Kétszer lettem Kiváló munkásőr, és hat alkalommal Kiváló dolgozó. — Jól bánik a golyószóróval ’ — A húszból tizenhét évig ezt a „szakmát” műveltem. S csak az első alkalommal lőttem „jót”. A többi lövészeti eredmény „kiváló”. — Ügy tudom a kezdettől „egyszerű” munkásőrkóní ténykedik. — Néhány évig voltam raj- parancsnok, illetve szakasz- parancsnok-helyettes Is. A gyakorlat azonban nem bírta el; a párttitkári teendőkkel együtt. — Mikor lett tagja az MSZMP-nek ? — 1958-ban Gordos Pista bácsi és Langa Gyula ajánlottak. A felvételt követően nemsokára funkciót is kaptam. Először ifjúsági összekötő, majd alapszervezeti titkár lettem. — Tartalékos lesz. Lényegében búcsúzik és mégis marad? — Maradok! S szeretném továbbra is segíteni az egység, a munkásőrök tevékenységét. — A húsz év eseményei közül mire emlékszik legszívesebben ? — Nehéz kiemelni bármit is. Néhány hónapos munkásőr voltam, amikor egy nagy harci gyakorlaton vettünk részt. Igazi élmény volt! Ekkor és itt értettem meg igazán: a testületben mennyire becsülik, tisztelik egymást az emberek. A magánéletben jobban átsiklunk a kérdéseken... — Elégedett embernek tartja magát? — Teljes mértékbe«* *. I. ♦ Alumínium az ókorban? ' X ma használatos fémek közül többet már jól ismertek az antik kultúrák emberei is. Nemcsak az aranyat, az ezüstöt, a rezet, az ónt, a vasat és a bronzötvözteket, hanem a higanyt, az ólmot, és az anti- mont is. Ugyanakkor érdekes, hogy a viszonylag könnyen hozzáférhető horganyt nem ismerték a római és a görög birodalomban, de Indiában és Kínában igen. Az alumínium, a földkéreg egyik leggyakoribb férne hiányzik az egykori leírásokból. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen csupán vegyületben fordul elő, oxidja például a legstabilabb kémiai vegyületek egyike. A legújabban feltárt írásos emlékek azt vatószrnüsftlk, hogy mégsem volt egészen ismeretlen az ezüstszínű fém, bár nagyobb mennyiségben való előállításáról nem lehetett szó. Már csak azért sem, mert a kriolit — az alumínium- gyártás nélkülözhetelen segédanyaga — tiszta formában egyedül Grönlandon található. A kályha forró, a fal kemény Balassagyarmati találkozás Gágyor Péterrel Mindig irigyeltem azokat az embereket, akiknek olyan sors adatott, hogy könnyűszerrel sajátíthattak el valamilyen idegen nyelvet. Ez a sors jutott —, ha történelmi, politikai helyzeteit nyomán is — Gágyor Péternek, a kassai Szép Szó irodalmi színpad keménykezű, ötletekben, fantáziában, gondolatokban bővelkedő egykori vezetőjének, a szlovákiai Magyar Területi Színház Kassán székelő Thália Színpada rendezőjének. Kassán együtt él, gyakran rokoni szálakkal összekötve, magyar és szlovák, egymásra utáltán, egyre inkább értve és megértve egymást. Gágyor Péter már gyermekkorában elsajátította a szlovák nyelvet, s eredendően két —, sőt, ha a csehet is számítjuk, akkor három —, a szlovák és a magyar kultúra vonzásában, sodrásában nevelkedett. A kisebbségi lét, az azonosságokat és különbözőségeket egyaránt magukba foglaló kulturális hagyományok, alkotások alakították ki személyiségét, formálták gondolkodását, s befolyásolják mind a mai napig. A hetvenes évek közepén Balassagyarmaton, az akkor még évenként megrendezett Madách Imre irodalmi színpadi napokon ismerkedtem meg Gágyor Péterrel. Hogy mi volt a darab címe — pontosabban az irodalmi össze- állitásé —, melyet bemutattak, már nem tudom. De arra nagyon jói emlékszem, milyen eleven élményt jelentett a kassai fiatalok; színszerű játéka, kristálytiszta, gyöngy csillogásé beszéde. Sikert arattak a közönség körében, igencsak szokatlanul, lelkes dicséretekre ragadtatták a bírálókat. A későbbiekben senki sem csodálkozott azon, hogy a kassaiak minden év decemberében megjelentek Balassagyarmaton, sót nemcsak, hogy rendszerint a díjazottak között szerepeltek, hanem elnyerték a fesztivál fő- díját is. Különösen emlékezetes marad Brecht-eiő- adásuk, mely abban a mezőnyben szellemességével, gondolati hűségével, formai érdekességével, látványosságával valósággal páratlannak mutatkozott. Tudom, hogy Gágyor Péter keményen megdolgozott a sikerért, gyakran találkozott meg nem értéssel, gáncsoskod ássál. De mindig volt emberi, művészi ereje, elkötelezettsége és állhatatossága, hogy a többféle indülatú ’ okvetetlenke- dőket elnémítsa, volt igazsága és hite, hogy az, amit csinál jó, közösségi gyökerű és hasznosságú. A múlt év decemberében, a légutóbbi Madách Imre irodalmi színpadi napokon találkoztunk ismét. Bizonyos szempontból másféle emberrel a korábbinál. Persze ez a másféleség nem lényegi, a viselkedés magabiztosságát, a szavak és tettek nagyobb meggondoltságát jelenti. Kell-e rajta csodálkoznunk? Aligha. Gágyor Péter státusa 1980 szeptemberében teljességgel megváltozott. Amatőr színpadvezetőből hivatásos színházi rendező lett. Addig csak a kassaiak, a szlovákiai fesztiválok, amatőrtalálkozók közönsége, a balassagyarmati színjátszó napok résztvevői ismerték — azóta a magyar sajtó is felfigyelt rá. Rendezéseivel — a Szélkötő Kalamonával, Örkény Kulcskeresőkjével, Gyurkó László A búsképű lovagjával, mely a Thália Színház 200. bemutatója volt — több éves színházi válság felszámolója. Beke Sándor Kecskemétre szerződésével ugyanis üresen maradt a rendezői szék, évekig nem sikerült betölteni. A színpad régi szerelme Gágyor Péternek. Mint a mese, melyről így vall: „Gyermekkoromban, sőt, kamaszkorom elején apám attól tartott, hogy gondolkodásom betegesen fejletlen marad, sohasem válók igazi felnőtté. Eleinte csak lebeszélt a meseolvasásról, később már tiltotta. Lehet, hogy az így kikényszerít.ett titkolódzás okozta, de a mesék még jobban a szívemhez nőttek”. Üjságnál helyezkedett ei, az egyik főiskolai lapnál. Aztán dolgozott egy nőlap redakciójában, a pozsonyi magyar nyelvű Űj Szónál, az egyik üzen» szlovák nyelvű kiadványánál. Közben szí- nészkedett, rendezett, gyermekeknek szóló színdarabokat írt Együttesével, a Szép Szó irodalmi színpaddal a szlovákiai fesztiválok örökös résztvevője volt, gyakran győzelmek aratója. A tenniakarás, a bizonyítani vágyás juttatta el Balassagyarmatra, mely helyet meghatározónak érzem az életében. Talán nem túlzók, ha úgy gondolom, hogy az itteni fogadtatások, . beszélgetések, viták, bírálatok és elismerések erősítették a tetteibe vetett hitét és bizalmát, inspirálták újabb feladatokra. A kassai Thália Színpad élére való állítása számára nem hatott bombaként —, mint mesélte —, hiszen a színházzal való kapcsolata régi, s a gyermekdarabok írásával még szorosabbá vált. Kezdettől érezte vállalása felelősségét és nehézségét: egy szétzilálódott társulatot kell rendbe tennie, tehetségéhez mért terhelésekkel talpra állítania. Ha megijedt volna ettől a munkától, saját magát tagadta volna meg. A kettős felzárkózást szeretném elérni — magyarázta —, a szlovák és a magyar színházakhoz való felzárkózást. S mind a két nép kultúrájából a tanulságos, korszerű. érdekes értékeket hozzáférhetővé tenni. Amatőr korában —, mint rendező — a kreativitásra épített, hivatásosként a tartalom és a forma egységét, a kifejezés sokszínűségét helyezi előtérbe. Mert meggyőződése szerint a színház olyan, miint az élet, csak változó koncepcióban tud róla gondolkodni. Ezzel mérhető hatása. És eszmét csak így lehet cserélni: figyelemmel a változásra. Másképpen —, mint történelmünkben, egyéni életünkben annyiszor — kizárólag rögeszmét képviselhetünk. Gágyor Pétert, ha irigyeltem is, mindig tiszteltem. Vitatható, netán elhibázott ötleteiben is volt valami megfogó erő, vitalitás. Örkény István Kulcskeresőkjének rendezése kapcsán fejtegette: A felnőtt ember példát vehetne a gyermekembertől, aki saját bőrén tanulta meg, hogy a fal kemény, a kályha forró. Így tanulta, s tanulja a rendezői, színházi mesterséget is Gágyor, aki már nem a falat, nem a kályhát dádázaa meg egy-egy kudarcakor. Egyszerű felismerés, mégis milyen nehéz eljutni őszintén hozzá. Gágyor Péternek sikerült, s erre tanítja színészeit, egykori amatőrjeit (most felesége vezeti a színpadot! és három leányát, akik közül lassan valamennyien a nyomdokaiba lépnek. Sulyok László fÉLGVt t óvónő szelíden próbálkozik : — Nézze, kedves anyuka. Pistit el kell vinnie a2 orvoshoz. Az az' igazság, hogy nem tud részt venni a foglalkozásokon. Még nem beszél, pedig már jócskán itt az ideje, nem fejlődik úgy, mint a többiek. Vizsgálataink szerint még nem alkalmas az általános iskolai követelmények elsajátítására— A kisegítő iskolában viszont utolérhetné korosztályát... — Lehet, hogy a maga gyereke hülye, de az enyém nem! — kiáltja fölháborodottan az édesanya és elviharzik a gyermekkel. A történet ugyan elképzelt, de számtalanszor lejátszódott már. — Az anyukát persze, nem érdeklik egyéb dolgok, csak az jár a fejében, hogy, aki kisegítő iskoiába kerül, annak szinte a homlokára sütnek valami bélyeget. A gyerekek egy része aztán élete végéig hordja a „jelet”, amit a szülő nem akar, nem akarhat. Gyogyós gyere*. Hányszor, de hányszor hallani utcán, iskolában. Pedig az értelmi fogyatékos gyermek nem hülye — érvel Gálik József, a szátok: kisegítő iskola és nevelő- otthon igazgatója. Miért kezeljük afféle félgyerekekként az átlagosnál alacsonyabb értelmi képességű fiúkat, lányokat? Mert óhatatlanul is összehasonlítjuk azzal a másikkal, aki azonnal megért egy-egy bonyolultabb műveletet, aki rövid gyakorlás után játszva megoldja a nehezebb feladatokat és így tovább. Sokszor maguk a pedagógusok is belegabalyodnak a dologba. Különben miként eshetett volna meg, hogy legutóbb a rétsági járás egyik iskolájából olyan fiú érkezett Szátokra, aki tizenegy évesen még képtelen volt a betűk kapcsolására? Addig pedig koptatta az általános iskola padjait és naponta érték fájdalmas kudarcok. Ha idejében megfelelő kezekbe kerül, gyógypedagógus irányításával ezek a feszültségek föloldhatók, a lemaradás csökkenthető és fölszámolható. Bizonyíték: ez a fiú Szátokon megtáltosodott. írása szépen fejlődik. Mi több, második osztályból már átkerülhetett a harmadikba. Ennek ellenére is esélytelen az épekkel szemben, hiszen aligha végezheti el a kisegítő iskola nyolc osztályát tizenhat éves koráig. Itt ugyanis addig maradhat. Ha van családja, akkor ők vigyázhatják botladozó lépteit a világban. Hanem, ha nincs, azaz árva, állami gondozott, akkor rettenetesen nehéz lesz. Az ÉLET ugyanis a kisegítő iskola nyolc osztályát sokszor ímmel-ámmal — elfogadja, de gyakran elhangzik, hogy jó, ha hatot ér... Jelenleg még hiányoznak a fölzárkóztatás föltételei. Kevés a kisegítő iskola, a kisegítő csoport, sok helyütt egyáltalán nincs. Itt a pedagógus lelkiismerete a segítség, hiszen ő külön is foglalkozik a nehezebben haladókkal. Ha nem, hát nem. Még egy lehetőség: a kisegítő iskolák hetedikes csoportjait „tesztelik” és, ha utolérték hasonkorú társaikat, akkor átkerülnek egy „rendes” osztályba. — Az átlagtól eltérő fejlő- désű gyerekek oktatásának, képzésének közepe úgy, ahogy megoldott — fogalmaz finoman Gálik József. — Nincs azonban megyénkben sem óvoda, sem speciális szakmunkásképző az értelmi fogyatékos gyermekek számára... — Két óvodai csoportunk indult, épp az ilyen eltérő fejlődésű gyerekek számára — mondja Gulyás Jánosné, a megyei tanács művelődési osztályának vezetője. — Salgótarjánban az egyik, Balassagyarmaton a másik. A két csoportban huszonkét fiúval és kislánnyal foglalkoznak. Tudjuk, hogy ez kevés, de jelen körülményeink között ennyire futja. Mindenképpen tovább kell lépnünk. A két óvodában folyó munka tapasztalatait hasznosítjuk majd másutt is. REK Megyénkben tehát megmozdult valami. — A szándékkal eddig sem volt baj — folytatja —, de nem jutott annyi pénz, amennyi a tárgyi, személyi föltételek megteremtéséhez szükséges. Most alapos megfontolások után más, kevésbé fontos dolgok elé helyezve több jut a megyei költség- vetésből is a fogyatékos gyermekek helyzetének javítására. Mert vegyük csak a szátoki kisegítő iskola és nevelőotthon állapotát. A század eleji kúriákra emlékeztető épület természetesen nem az oktatás céljaira épült. Hat tanteremben tanul a hetvennyolc fiú és lány. összevontan oktatják az 5—6. és a 7—8. osztályt. Nem elég, hogy sérültek, hogy háromnegyedük állami gondozott, hogy értelmi fogyatékosok, s, hogy egy információszegény apró faluban élnek! Mennyi esélyük marad a kevésből, hogy valaha is fölzárkóznak az épekhez? A termek szűkek, zsúfoltak. És a kollégium, az inter- nátus? Még szűkebb. Emeletes ágyak, közöttük gyerek- vállnyi hely. Szekrény, polc nincs, csak az emeleten. A gondozónők onnan porcióz- zák ki a holmikat. Hogyan lehet itt önellátásra nevelni, családmodellt mutatni? Alkalmazkodva a körülményekhez. Még itt is, igazi pedagóEK? gus leleménnyel megtalálható az út. Családmodellt maguk a pedagógusok mutatnak. Vi- szik-hívják magukhoz, az otthonukba a gyerekeket. A kis lakók beleszólnak az étrendbe, de maguk is főznek alkalomadtán. Apró műhelyeikben önellátásuk elemi fogásait is elsajátítják. Információk még? Amit a városi gyerek nemigen tesz meg, ők természetesen élik. Kora tavasztól késő őszig, de még télen is, kint vannak a környező dombok erdeiben. Özeket, szarvasokat lesnek, ha itt az ideje, gombát, szedret, csipkebogyót szednek, segítenek a befőzésben. Némelyikük többet tud a természetről, mint a legtöbb városi felnőtt. De a gyárak, ahová segédmunkásként, betanított munkásként, esetleg szakmunkásként kerülnek, nem az erdőben vannak. A munkapad mellett vajmi keveset számít, hogy meg tudja-e az őzlábgombát a csiperkétől különböztetni. — Oktató pedagógusaink képesítettek — próbálja oldani elképedésemet az igazgató. — A kollégiumi hét nevelőből viszont hatnak nincs megfelelő végzettsége. Hirdettük pályázat útján az állásokat, de Szátok nevének hallatára már nem is foglalkoznak velünk tovább. Eszembe jut a három zuhanyrózsa az egyetlen fürdőben, meg a kopár falú hűlók... — A dyáron a kollégiumot teljesen fölújítjuk! — Erre a célra majdnem ötmillió forintot biztosítottak a megyei költségvetésből. Négyágyas hálótermeket alakítanak ki az ügyes és praktikus terv nyomán, ami a rekonstrukció befejeztével azt jelenti majd, hogy sokkal nagyobb életterük lesz a gyerekeknek. Hamarabb fejezik be a tanévet, hogy az új oktatási év kezdetére az építők végezhessenek az átalakítással — sorolja Gulyásné. — Addig a szünet örömeit élvezhetik a lakók otthon és más intézetekben. A jövő tervei között szerepel az iskolaszárny szanálása, új tantermek építése. A szakértők szerint a fölújítás gazdaságtalan. Idézhetnék most az intézeti elhelyezést indokoló környezettanulmányokból, megdöbbentő sorokat vethetnék papírra azt igazolandó, hogy micsoda menedék a szátoki intézet ezeknek a gyerekeknek. Helyette inkább egy pillanatkép az egyik tanteremből. Cigánylány mondja: — Azt a kézimunkát én csináltam. — Miért nem viszed haza? — Hova haza? Én itt vagyok otthon. E zért kezdik hát naponta újra és újra a sziszifuszi harcot szeretettel és alázattal a szátoki pedagógusok. Hiszik, hogy érdemes. Megpróbálják e taposott kér- gű cipőhöz hasonló életeket az igazi ÉLETHEZ igazítani. Boldogok, ha egyet-egyet sikerül. Hortobágyi Zoltáa 4 NÓGRÁD — 1982. januói 23., szombat
