Nógrád. 1982. január (38. évfolyam. 1-26. szám)

1982-01-23 / 19. szám

XXXVIII. ÉVF., 19. SZÁM ARA: 1,80 FORINT 1982. JANUAR 23., SZOMBAT WLAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Tizenkilenc üzemben végzett felmérés igazolta Ésszerűbb keretek között Sikeres évet zárt a Cooptourist Szakmai programok, népszerűek a szovjet ulak A Cooptourist Szövetkezeti Utazási Iroda az elmúlt esz­tendőben jelentősen növelte forgalmát. Mint arról a me­gyei irodavezető, dr. Szittner Andrásné tájékoztatást adott, a tervhez képest két és fél­szeresére növekedett 1981-ben a belföldi utasok száma. A termelőszövetkezeti, ipari szö­vetkezeti kollektívák ÁFÉSZ- dolgozók szívesen fordul­nak az irodához, ha ki rándulásról határoznak. Ta­valy például megyénkből 11 csoport indult a Cooptourist szervezésében a Szegedi Sza­badtéri Játékokra, gyorsan népszerűvé vált a májustól au­gusztus végéig tartó belföldi üdültetés, sokan pihenték ki fáradalmaikat Debrecenben, Hajdúszoboszlón. Változatlanul kelendőek voltak az utazási iroda külföldi útjai. A szovjet­unióbeli utakra gyakori volt a túljelentkezés, továbbra is kedvelt uticélja Lvov, Kijev, Moszkva a nóg­rádi turistáknak. A salgótar­jáni iroda a korábbihoz ké­pest megkétszerezte a szoci­alista országokba irányuló utakból származó forgalmát. A nemzetközi nőnap alkalmá­ból például Kijevbe vonattal indultak a megye szövetkeze­teiben dolgozó lányok, asszo­nyok, három csoport Opati- jában, egy Szabadkán ünne­pelhetett. Az utazási Iroda nagy gonddal szervezi a szak­mai programokat is. Nógrádi szakembereknek lehe­tővé tette egyebek között a hannoveri vásár megtekintését, ÁFÉSZ-szakemberek jártak Grázban, a brnói vásáron, Drezdában élelmiszeripari, Münchenben mezőgazdasági szakprogramon vettek részt. A Cooptourist megyei irodája tavaly vezette be a kishatár- menti 'forgalomban lebonyolí­tott tátrai, kassai kirándulások szervezését, amelyet huszonhá­rom csoport vett igénybe. Mint azt dr. Szittner Andrásné el­mondta, augusztusban akkora volt a forgalom, hogy volt nap, amikor harminchat csoportot indítottak útnak. Az idei program is gaz­dag. Megyei csoportok in­dulnak a Szovjetunió kü- Iömböző városaiba. Rendkívül olcsó és keresett a bolgár tengerparti üdülés Salgótarjánból indulhatnak tu­risták Bécsbe, Opatijába, Isz­tambulba. A szövetkezeti nők­nek ismét különútakat szer­veznek, igények szerint gon­doskodnak szakmai tapaszta­latcserékről, programokról. Poprád' környékén 1982-re 25 csoportra biztosítottak szállás­helyeket, s természetesen to­vábbra is igyekeznek azok kedvében járni, akik hazánk tájaival, városaival szerelné­nek megismerkedni. A közelmúltban 19 ipari és kohászati üzemben végzett statisztikai felmérés szerint a vállalati vásárolt összkészle- teknek valamivel több mint négy százaléka 1—5 éve fel­halmozott, elfekvő, úgyneve­zet immobilkészlet. A Köz­ponti Statisztikai Hivatal fel­mérése azt is kimutatta, hogy ennek a készletmennyiségnek is a nagyobb hányada forgó­eszköz és alkatrész. A ter­mékforgalmazás és a készlet- gazdálkodás felügyeleti szer­vei, így az Országos Anyag- és Árhivatal, valamint a Magyar Nemzeti Bank továbbra is szorgalmazza a vállalati kész­letek ésszerű, a termelési fela­datokat jobban összhangban álló keretek közé szorítását. Sok még a gyenge pont A gyárak, üzemek készlet­gazdálkodásának ugyanis sok még a gyengéje. Igaz, a vál­lalatok rendszeresen túladnak a számukra feleslegessé vált alapanyagokon, alkatrészeken, vagy éppen termelőberendezé­seken, a készletek egy része rövid idő alatt mégis újra­képződik. Sokhelyütt pedig éppen a termék korszerűsíté­se jár együtt készletfelhal­mozással, vagy azért, mert a megszüntetett gyártmányok­hoz szükséges anyagokat még nem adták el, vagy azért, mert az átálláshoz az alap­anyagokat és szerszámokat túlbiztosítva rendelik meg. A legfőbb gond továbbra is az, A hagyományos Madách- ünnepséget tegnap rendezték meg Salgótarjánban, a TIT megyei szervezetének székhá­zában. A vendégeket, köztük Géczi Jánost, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagját, a Nógrád megyei pártbizottság első titkárát, dr. Gordos Já­nost, a megyei pártbizottság titkárát, a megyei, városi ál­lami és társadalmi szerveze­tek képviselőit Gulyás János- né, a Nógrád megyei Tanács VB művelődésügyi osztályá­nak vezetője köszöntötte, és ünnepi megemlékezést mon­dott. Mint hangoztatta, 1964. óta hagyomány, hogy baráti találkozáson tisztelgünk Ma­dách Imre emlékének, meg­idézzük példáját, alkotó mun­kára késztető szellemi örök­ségét, s átadjuk a róla elne­vezett díjakat, valamint az hogy a készletek nem ott van­nak raktáron, ahol lenniök kellene. Vagyis a bizonytalan és sokszor ütemtelen szállítá­sok miatt a felhasználók készleteznek, holott az len­ne a kívánatos, hogy a szál­lítóknál, a termelőeszköz-ke­reskedelmi vállalatoknál gyűl­jön össze az anyag,-, alkatrész­szerszámkészlet. A termelőeszköz-kereskedel­mi vállalatok mindinkább igyekeznek az iparvállalatok gazdálkodását segíteni. Néhányuk már számítógé­pes nyilvántartást vezet az ipari üzemek elfekvő készle­teiről karbantartja azokat és gondoskodik értékesítésükről is anélkül, hogy az árut te­lephelyükre szállítanák. Az Elektromodul külön szerveze­tet alakított ki a híradástech­nikai iparban fellelhető im­mobil készletek felvásárlásá­ra, s üzletet nyitott az újra­eladásukhoz. ló módszer Debrecenben A Debreceni Magyar Gör­dülőcsapágy Művek, mint ipa­ri termelőüzem termelőeszköz­kereskedelemmel is foglalko­zik. A vállalat összkészletei- nek 40 százalékát teszik ki az ilyen, importból beszerzett csapágyak. Fontos célkitűzé­sük e készletek összetételének javítása. A belföldi igények maradéktalan kielégítése érde­kében ezentúl úgy szervezik meg, a boltok feltöltését, hogy a keresett termékek évenként meghirdett Madách- pályázaton legjobbnak ítélt művek szerzőinek a pályadí­jakat. Ezeket tegnap Devcsics Miklós, a Nógrád megyei Ta­nács elnöke nyújtotta át. A megyei tanács vb dön­tése alapján ebben az évben Madách-emlékplakettet ka­pott Gotyár Gyula, a NCG- RÁD főszerkesztője, sok éves kiemelkedő munkájáért, a testvérmegyei kulturális kap­csolatok fejlesztésében végzett tevékenységéért, M. Szabó Gyula, a NÖGRÄD belpoliti­kai rovatvezetője, színvona­las írói, újságírói, munkájá­ért, a megye közéletében való aktív részvételéért és Rozgo- nyi István, évtizedes kiemel­kedő karnagy!, művészi mun­kájáért, a kórusmozgalomban kifejtett szakmai tevékenysé­géért. A Madách Imre irodal­A kitüntetettek egy csoportja mindenütt kaphatók legyenek. A debreceni nagyüzem janu­árban bevezette, hogy a nép­gazdaság különböző területein elfekvő saját gyártású, illetve importból beszerzett csapágyat visszavásárolja és újraforgal­mazza. Így azok az üzemek, amelyek nem tudják felhasz­nálni készleteiket, megszaba­dulhatnak ettől a tehertől, és a debreceni gyár megfelelő minőségi ellenőrzés után a termékeket újra piacra dobja. Számítógépet használnak • A Dunai Vasműben az év végéig 50 millió forint értékű készletcsökkentést valósíta­nak meg. Ennek érdekében számítógépen újra kidolgoz­zák a készletnormákat. A fe­leslegesnek ítélt termékek egy részét, például alkatré­szeket, és szerszámokat, ha le­het- a nagyvállalaton belül megpróbálják átadni más üzemrészeknek, s a többit is eladásra kínálják. A FERRO- GLOBUS-szal rövidesen szer­ződést kötnek az elfekvő kész­letek egy részének átvételéről. A második negyedévben házi böngészdét nyitnak, ahol a környékbeli kisiparosok, vál­lalkozók és a lakosság is en­gedménnyel vásárolhat. Ed­dig havonta kétszer pontosan kimutatták az egész vállalatra kiterjedő képet a készletek­ről, ezentúl azonban 10 na­ponként készítenek kimuta­tást. mi pályázatot most először hirdették meg két kategóriá­ban, a szépirodalom és a szo­ciográfia, esszé, tanulmány műfajban. Beérkezett 34 pá­lyamű. A szépirodalom kate­góriában első és második dí­jat nem adtak ki, harmadik díjat kapott az „Irodalmi dan­dy” jeligés pályamű. A kisre­gény szerzője kilétét eddig nem fedte fel, reméljük, ké­sőbb ezt megteszi. A szociog­ráfia, esszé, tanulmány mű­fajban első díjat kapott Ke­lemen Gábor és Praznovszky Mihály, a második díjat Onagy Zoltán, a harmadikat Nyilasy Balázs kapta. A díjak átadása után Ju­hász Jácint színművész műso­rában Az ember tragédiáját elemző műsort adott, majd pedig baráti beszélgetésre ke­rül' sor. Madách-ünnepség Salgótarjánban A Szovjetunió népeinek viseletéi Kiállítás nyílt a Nógrádi Sándor Múzeumban A reprezentatív kiállítás egy részlete — kép: kulcsár A Szovjetunió népeinek vi­seletéi címmel kiállítás nyílt tegnap Salgótarjánban, a Nóg­rádi Sándor Múzeumban a leningrádi Szovjetunió népei­nek állami néprajzi múzeu­ma anyagából. A nagyszámú közönséget, köztük a Szovjet­unió magyarországi nagykö­vetségének, valamint a me­gyei, a városi párt-, állami és társadalmi szervezeteinek képviselőit dr. Horváth Ist­ván, a múzeum igazgatója kö­szöntötte. A megnyitó beszé­det Jakab Sándor, a SZOT főtitkárhelyettese mondotta. Többi között, hangsúlyozta: — Helyénvalónak tartom fel­idézni a művészet semmi mással nem pótolható szere­pét a tudományos-technikai forradalom időszakában; ami­kor mi itthon is minden erőnket a gazdasági feladatok megoldására koncentráljuk.... Nehéz időben, szigorúbbá vá­ló életfeltételek között, komo- rabbá váló nemzetközi égbolt alatt különösen jó érzés tud­ni és kimondani, hogy rene­szánszát éli a népművészet. Erre mutatnak a hazai nép­művészet tényei is. Nálunk évente több mint félmilliárd forint értékű a zsűrizett tár­gyak értéke, s harminc or­szágba jutnak el a magyar népművészeti alkotások. S hozzánk is érkeznek — a töb­bi között — kiállítások kere­tében is. Íme, örömünkre e kedves és gazdag, változatos szovjet tárlat. Ezután Jakab Sándor rész­letesebben is szólott a kiállí­tás értékeiről, amelynek se­gítségével elképzelhetjük a nagy szovjet föld népeinek végtelenül gazdag, sokszínű' népművészetét. Méltatta a te­hetséget sugárzó alkotásokat, amelyekben megvan az a ké­pesség is, hogy asszociációs sort ihdítsanak el bennünk, s magunk előtt lássuk a né­pet, életformáját, jelenét és jövőjét. Pedig az itt látható anyag csak csepp a tenger­ben, ízelítő és távolról sem a teljesség. Ez a kiállítás is üzenet, elhozza a látogató számára a szovjet föld tágas­ságának, természeti szépségei­nek érzetét, sokat vállaló, dol­gos népeinek karakterisztikus jegyeit. Jakab Sándor megnyitó sza­vai Után Szóbóljeva Nyina Petrovna, a Szovjetunió né­peinek állami néprajzi múze­uma tudományos főmunkatár­sa, a kiállítás rendezője szak­mai tárlatvezetést tartott, igen élénk érdeklődés közepette. A kiállításon mintegy húsz­féle komplett viseletét mutatnak be, nem csak tra­dicionális anyagot, hanem a mai népviseletet is. Többek között orosz, ukrán, belorusz, baltikumi, közép-ázsiai, kau­kázusi, és -északi (szibériai) népviseleteket láthatunk. A kiállítás eredeti néprajzi anya­gokra épül, anyaga mindenek­előtt a XIX. századtól napja­inkig húzódó periódust mu­tatja be.

Next

/
Thumbnails
Contents