Nógrád. 1982. január (38. évfolyam. 1-26. szám)
1982-01-17 / 14. szám
Telt házak Nógrád vendégei Ezen a hét végén a megye Idegenforgalmi szálláshelyein mindenütt telt házról számoltak be. A téli sportok kedvelőit a szombat kellemes idővel örvendeztette meg. A Hotel Salgó szobáinak nagy részét budapestiek, a Magyar Rádió sportköre foglalta le, de itt szállt meg egy kecskeméti Express-csoport is. A Dornyai-turistaház egyéni vendégekkel telt meg. Eresztvényben veresegyházi KISZ-fiatalok töltik a hét végét. Hollókőn sem maradt üres hely. Az Express közvetítésével budapesti diákok éjszakáztak az egykori parasztházakban. VAKON VÍVÓK Többet Ittak... Méltán rázott meg mindenkit a két fagyhalál, melyről szombati számunkban adtunk hírt. Még megdöbbentőbb, ha meggondoljuk, hogy az idén már rajtuk kívül négyen haltak hasonló halált. Kettőjük még hazatért — fű- tetlen — mátraszőlősi illetve berceli otthonába, egy Keszegen szántásban esett el borozásból hazafelé, s végül egy ősagárdi otthonától néhány portával odébb egy építkezésen botlott meg. Mindő- jükre csak holtan leltek rá. Orvostól érdeklődtünk, mi lehet a magyarázata a fenti titokzatosnak tűnő halálesetekre. Megtudtuk, hogy az elfogyasztott alkohol első sorban a központi idegrendszerre, s azon keresztül számos szerv működésére hat. Egyrészt tompítja az érzékelést, az esetleges veszélyérzetet, bódít. Másrészt vérbőséget idéz elő többek között a bőrben. Ennek következtében pirulunk ki, érezzük úgy, hogy „melegünk lett”, pedig éppen emiatt hűl a szervezet. A megtágult bőrerekbe tóduló vér ugyanis az átlagosnál jóval több hőt ad le, amit a szervezetből von' el. Aki tehát féldecikkel próbál átmelegedni, kiszolgáltatja magát a hidegnek, mint a vívó, aki becsukott szemmel próbálja kivédeni ellenfele döféseit. Miközben hidegérzete csökken, szervezete egyre hűl. A végső stádiumban azután már a fagyás előrehaladottsága hódítja, fosztja meg érzékelésétől, s teszi védekezésre képtelenné a hideg által leterített testet. Nem melegít a szesz! Nagy fagyban fokozottan veszélyes! RENDŐRKÉZEN A „KÉK FÉNY-ES” BETÖRŐ A Kék Fény legutóbbi adásában lakásbetörés alapos gyanúja miatt körözött Dominies József 32 éves, büntetett előéletű, foglalkozás nélküli, bajai lakost 16-án, szombaton a kora reggeli órákban — a lakosság bejelentése alapján — Baján elfogta a rendőrség. A Bács megyei Rendőr-főkapitányság Dominies József előzetes letartóztatásba helyezése mellett tovább folytatja a bűnügy vizsgálatát. NÓGRÁD Farsangi készülődés Bálra készül a Műszaiki és Természettudományi Egyesületeik Szövetségének Nógrád megyei szervezete. A több mint húsz tudományos tagegyesületet tömörítő szervezet a korábbi évek jó hagyományait felelevenítve rendezi meg farsangi bálját Salgótarjánban a Kohász Művelődési Központban. A műszakiak február 6-d farsangi báljának előkészületeiről csak néhézségek árán sikerült néhány dolgot megtudni. A bál szervezőinek titkolódzása ellenére is megtudtuk, hogy a bál résztvevőit a szokásos farsangi hangulaton kívül látványos műsor szórakoztatja. A bálon ugyanis fellép a művelődési központ jazz- balett csoportja, amelynek a műsora lényegében a bál megnyitását jelenti. A szokásos báM tombola mellett — a hagyományokhoz híven, de hosszabb idő után először — éjfélkor kiadják a báli újságot is. A báli újság tartalmáról csupán annyit tudtunk kideríteni, hogy szigorú titoktartással szerkesztik, s kifejezetten műszaki tartalmú anyagokkal lesz tele. (pádár) Filatelisták bemutatója A Kohász-bélyeggyűjtők a múlt esztendőben is számos bemutatót rendeztek a bélyeggyűjtés népszerűsítésére, hasznosságának terjesztésére. A bemutatók rendezése az idén is szerepel a Kohász-fi- latelisták terveiben. Az első ilyen bemutatót éppen a napokban tartották meg a salgótarjáni „Petőfi” Általános Iskolában. Az iskola szülői munkaközösségének kezdeményezésére a tanulók számára összeállított bélyegbemutatón a Kohász-filatelisták különféle gyűjteményrészletei szerepelnek. így például láthatók a Leninről, a Tanácsköztársaságról, a magyar irodalomról, a népviseletekről, virágokról, és madarakról, a hajókról és más témában készített bélyegek. A bemutató megtekintő! megismerkedhetnek a bélyeggyűjtés formáival, az ország- és motívumgyűjtéssel, s a parafilatélia egyik gyűjtési területével, a gépi bélyegzésekkel. A hónap végéig nyitva tartó bemutató iránt nagy az érdeklődés, amit az is bizonyít, hogy eddig már számosán jelentkeztek a tanulók közül azzal a kéréssel, hogy szervezzék meg számukra az ifjúsági bélyeggyűjtő-szakkört az iskolában. „Teilsimaradás” — műszaki hiba miau Tegnap a reggeli és a délelőtti órákban többen telefonáltak szerkesztőségünkbe, hogy egy-két nagyobb élelmiszerboltban, például a Kohász ABC-ben és a Napsugár ABC-ben nem lehet tejet kapni. Gecse István a Nógrád megyei Élelmiszer- és Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója tájékoztatott az átmeneti tejhiány okáról. Mint mondotta, a Pásztói Tejipari Vállalat időben elindította tejszállító tehergépkocsijait, amelyek közül az egyik — műszaki hiba miatt — nem érkezett meg Salgótarjánba. Ezen a gépkocsin mintegy 3000 liter tej és többféle tejtermék volt, amelyet a megyeszékhely északi részén levő élelmiszerboltokba kellett volna szállítani. A tehergépkocsi, miután kijavították, 13 órára érkezett meg az áruval rendeltetési helyére. Az érintettek ezúton is elnézést kérnek a vásárlóktól. Kaptár 1982. január 17., vasárnap. Antal, Antónia napja- A Nap kel 7.26 — nyugszik 16.22 órakor. A Hold kel 00.07 — nyugszik 11.34 órakor. 1982. január 18., hétfő. Piroska napja. A Nap kel 7.26 — nyugszik 16.24 órakor. A Hold kel 1.10 — nyugszik 11.57 órakor. Százharmincöt évvel ezelőtt, 1847. január 17-én született és 74 éves korában, 1921-ben hunyt el Nyikolaj Zsukovszkij orosz tudós, a modern hidro- és aerodinamika egyik megalapozója. Százharminc évvel ezelőtt, 1852. január 18-án születeti Szarvason és 76 éves korában, 1928-ban hunyt el Budapesten Chován Kálmán zongorapedagógus és zenesz démiai tanár. — TéTT esték. Nagy sittére van a megyében a „Téli esték” előadássorozatnak, amelyet mezőgazdasági szakemberek és különböző vállalatok, intézmények munkatársai tartanak az érdeklődő kistermelőknek, háztáji állattartóknak. A legtöbben a kisállat- tartás és -értékesítés kérdéseiben kérnek felvilágosítást, tesznek javaslatot. — Hármas ikreknek adott életet a kállói termelőszövetkezet „Muskátli” nevű tehene. A szapora mama és a kis- borjak a legutóbbi jelentések szerint jól érzik magukat. A hármas ikerellés egyébként meglehetősen ritka jelenség, gyakran több év is eltelik, míg az állattenyésztők ilyennel találkoznak. — Jól halad a gépjavítás a a karancssági közös gazdaságban. Az erőgépeket már felkészítették a tavaszi munkára, és már »csak egy Rába típusú nagy teljesítményű traktor vár motorcserére. A november óta tartó téli gépjavításban tizenöt fő vesz részt, akiknek többsége speciálisan képzett mezőgazda- sági gépszerelő. Int h| RtftiiPK 10 fok , Várható időjárás ma estig: időnként felszakadozó felhőzet, elszórtan hódarával. Elsősorban reggel többfelé ködös idő, helyenként zúzmaralerakódással. Gyenge, napközben mérsékelt szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet: általában —5, a tartósan ködös helyeken —10 lók körül. — Pótszilveszter. Albert Dezső, Mozsár Imre, Poór Péter, Zentai Anna nóta- és tánc- dalénekesek fellépésével pótszilvesztert tartanak hétfő este a salgótarjáni Salgó Étteremben. A vidám mulatságra jegyek a helyszínen válthatók. — Megjelent az Express Sportturisztikai Magazin. Az ingyenes kiadvány a fiatalok utazási irodáinak teljes 1982. évi belföldi programajánlatát tartalmazza, hasznos segítséget nyújt * továbbá a tanulmányi kirándulások szervezéséhez és segít a választásban az üdülni vágyóknak is. A magazin az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda kirendeltségein kapható— „Falusi házak a XVI— XIX. században” címmel dr. Hoffmann Tamás, az Országos Néprajzi Múzeum főigazgatója tart előadást hétfőn 18 órakor, a balassagyarmati Palóc Múzeum előadótermében. — Szobrok a harisnyagyárban. Id. Szabó István Kos- suth-díjas szobrászművész alkotásaiból nyílik kiállítás holnap délelőtt 10 órakor a nagybátonyi harisnyagyárban. A kiállítást Radics István festőművész nyitja meg. — Telefondoktor. A jövő héten, január 18—24. között a telefondoktor Szemed világa címmel látószervünkkel kapcsolatos legfontosabb tudni- és tennivalókról tart előadást- A telefondoktor naponta délután öt órától másnap reggelig, vásárnap egész nap hívható a 172-111-es telefonon. A lelki elsősegélyszolgálat éjjel-nappal hívható telefonszáma: 229-600. Sorsoltak Madridban Magyarország a III. csoportban Óriási érdeklődés mellett került sor tegnap délután Madridban az idei labdarúgó-világbajnokság sorsolására. A televízió jóvoltából úgyszólván az egész világ szemtanúja lehetett a nagy eseménynek. A fényes külsőségek közepette némi zűrzavar után született meg a csoportbeosztás, amely nem kedvez különösebben Magyarországnak, amely ezúttal a harmadik csoportba került. I. 1. Olaszország 2. Lengyelország 3. Peru 4. Kamerun II. 1. NSZK 2. Chile 3 Ausztria 4. Algéria III. 1. Argentína 2. Belgium 3. Magyarország 4. Salvador IV. 1. Anglia 2. Franciaország 3. Csehszlovákia 4. Kuwait V. 1. Spanyolország 2. Észak-lrország 3. Jugoszlávia 4. Honduras VI. 1. Brazília 2. Skócia 3. Szovjetunió 4. Ijj-Zéland 68 négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 3. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt A lottónyeremények az illeték levonása után a következők: . . 4 találatos szelvénye 68 fogadónak volt, nyereményük egyenként: 121 283 forint. 3 találata 6588 fogadónak volt, nyereményük egyenként: 626 forint. A 2 találatos szelvények száma 187 358, ezekre egyenként: 28 forintot fizetnek. SZABAD SZOMBAT? I GE é s Számos nehézség leküzdése, szervezési feladatok tömkelegé árán térünk át az ötnapos munkahétre. Vajon azok, akik ezzel kedvezményezett helyzetbe jutottak, hogyan használják ki a megnövekedett szabad időt pihenésre, erejük megújítására, személyiségük kiteljesedésére? Ezekre a kérdésekre próbál most induló sorozatunk választ keresni. Reméljük, hogy mire mindennek végére járunk, a felcím végén a kérdőjel kiegyenesedik ! Elsőként néhány olyan intézménynél érdeklődtünk, melyek a fenti igényeket hivatottak kielégíteni. A Nógrádi Sándor Múzeum pénztáránál fél tizenegyig senki nem kért belépőt. Sokkal jobb volt a helyzet a megyei könyvtárnál, ahol „tömve” volt az olvasóterem. Szinte kizárólag diákok ültek be, akik iskolai feladataik megoldásához kerestek szakirodalmat. A kölcsönzőrészlegnél a szokásosnál több olvasó jelentkezett, közöttük számos új beiratkozó is. A város tanuszodája szabad szombaton is csak hajnalban, illetve délután áll az érdeklődők rendelkezésére. Délelőtt iskolai foglalkozásokat tartanak itt, illetve kéthetente a mozgássérülteket fogadják. Az első hétvégék tanúsága szerint nem volt sokkal több a fürdőző, mint más napokon. A sportcsarnokban a délelőtt folyamán a VEGYÉP- SZER dolgozói tömegsportnapot tartottak, délután pedig rendezvény volt. A csarnok fölötti jégpályán délelőtt csak egy-két korcsolyázó „kóstolgatta a jeget”, délutánra várták az iskolásokat. Mondanunk sem kell, a sal- gói sípálya nem volt üres. Délelőtt 100—150 sportoló csatolt lécet, s délután még többen voltak. Az első kép elég tarka. Ügy tűnik, nem minden lehetőség találkozik megfelelő igénynyel' De melyek ezek a lehetőségek? Ezt próbáljuk kideríteni mához egy hétre. Moziban A KONCERT 1981. március 26-án egyet - en estére a budapesti Sport- sarnokban ismét összeállt a nagy csapat” — a KITT — mely utoljára 1973-ban lé- jett fel együtt a színpadon, i. KITT, azaz: Koncz Zsuzsa, íz Illés-együttes, valamint 'olcsvayék és a Trió — fel- ehetően utolsó — közös kon- rertjét örökítette meg a MA- TLM Budapest Filmstúdiója. A KONCERT című filmben lemcsak a régi nagy számok íangzanak el, de Koltay Gá- )or rendező sajátos montázs- echnikával igyekszik bemu- atní azt is, hogy mit jeleneit ez a zene, és mit jelenettek ezek a szövegek, társadalmi ihletettségű gondolatok a mai ‘harmincasok számára. Közben a zenészek is vallanak arról, hogy mit jelentett számukra ez a koncert, és felidézik munkásságuk állomásait is. Kende János vezetésével összesen nyolc operatőr vett részt a tavaly márciusi koncert, illetve főpróbájának forgatásán. A KONCERT című színes magyar filmet Salgótarjánban még a mai nap folyamán tekinthetik meg az érdeklődők a November 7. Filmszínházban, míg Balassagyarmaton január 18-tól 20-ig vetítik. Halló, szerkesztőség...?! FaiyAHóarohlém ük — ... Az ügyeletes hírszerkesztővel szeretnék beszélni. Van egy ajánlatom az ön számára! Annyi liter bort fizetek, ahány flakon jégoldó spray-t tud szerezni nekem. — Gondolja, hogy ez kifizetődő üzlet önnek? — Mindenképp. A múlt héten a lábamat lejártam, de Salgótarjánban se híre se hamva jégoldónak. Márpedig ©nélkül nem tudok gépkocsival bemenni a munkahelyemre. — Van egy ötletem — menjen busszal! Én is azzal járok dolgozni. — A feleségem szerint az nem éri meg. — Miért, hol lakik? | — Vizsláson. — Viccel?! Vizslásról a buszjegy Salgótarjánba csak négy forint, a benzinköltség viszont legalább egy húszas... — Az igaz, de, ha kocsit vezetek, akkor nem iszom. — Értem. Nos, mivel a jégoldó hiánya feltehetően más autóst is érint, utánanézünk... — A boltokat hiába is kérdezi, ott azt mondták, hogy csak tavasszal várható újabb szállítmány. Biztosan nem szeretnék, ha a nyári kánikulában éppen a jégoldó sprey hiányozna. — Tudja mit, akkor talán adjon fel apró hirdetést ezzel a szöveggel: „Egerszóláti riz- linget cserélek jégoldó spray- re”. Biztosan akad, akinek van felesleges flakonja és a bort is szereti. Én történetesen nem. — Ugyan, akinek van egy csöpp esze az nem fog cserélni, pedig antialkoholistáknak postatiszta bélyeget vagy magnókazettákat is fel tudok ajánlani. — Nézze, bízzunk a kereskedelemben! Hívjon vissza később, hátha nem kell az alkoholizmus ösvényére lépnie. Addig is javaslom, hogy a fogyasztásra szánt alkoholt öntse az ablaküvegre! Az is oldja a jeget. — o — — Halló?! Mit is mondott? Mikor érdeklődött a jégoldó után? — A héten, egész pontosan szerdán. — Peche van. Csütörtökön érkezett a boltokba egy kevés. Igaz mára már elfogyott, de önnek félre tetettünk egy flakonnal a salgótarjáni járműalkatrészboltban. Kedden átveheti. Remélhetőleg az illetékesek újabb szállítmányról is gondoskodnak még tavasz előtt. — Nagyon köszönöm. Volna itt egy másik probléma..., a fagyálló... — Ne is folytassa, bizonyára erre is odafigyelnek most már. Nem akarom feltartani... — Nem tart fel. — Miért, nem a munkahelyéről telefonál? — De igen. — Hát akkor?! — Targoncavezető vagyok és kényszerpihenőt tartok. — Miért? — Befagyott az olajam... —tér Ügyeletes hírszerkesztő telefonszáma: 14-596 NOGRAD. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja Főszerkesztő: GOT VAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóc Imre tér l. Telefon: 10-577, Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS. a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér t. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányitószám: $101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre ift2 forint, egy évre 4M forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, $101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. PL: 96. Felelős vezető: KELEMEN GABOR igazgató. Indexszám: 25 072. HU ISSN 0133-1558