Nógrád. 1982. január (38. évfolyam. 1-26. szám)

1982-01-17 / 14. szám

Interjú Fekete Tiborral,

SFMIC? — friss szellemi főke

az értelmiségi fiatalok tanácsának titkárával

Á KISZ szervező és mozgósító ereje, céltudatos rétegpolitikája lemérhető a Fiatal Műszakiak és Közgazdászok Tanácsának munkájában is. Az immár több mint két évtizede működő FMKT munkájáról, lehetőségeiről és korlátáiról beszélgettünk Fekete Tiborral, a KISZ KB osztályvezetőjével, az értelmiségi fiatalok tanácsának titkárával.

— Mivel tudja bizonyítani az FMKT létjogosultságát?

— Elég, ha két példát említek: az V. öteves tervidőszak első éveiben egy olyan pályázatot hirdettünk a fiatal műszakiak és közgazdászok számára, amelynek konkrét célja a különböző termékek minőségének javítása volt. Ebben az akcióban több mint 200 vállalat és intézmény csaknem 2500 fiatal szakembere dolgozott ki gyorsan megvalósítható, hasznos újítási és ésszerűsítési javaslatokat. E pályamunkák, javaslatok, összes vállalati, nép- gazdasági eredménye mintegy egymilliárd forintot tett ki. Második példám: az FMKT-k szervezésében létrehozott ifjúsági társadalmi tervezőirodák tevékenysége. Ezek abban az időszakban működtek, amikor ugyancsak kevés volt a tervezői kapacitás.

A rugalmasan, gyors határidőkkel dolgozó ITTI-k jelentős gazdasági eredmények létrehozását segítették elő azzal, hogy a kisebb rekonstrukciókhoz, felújításokhoz, in- tenzifikáláshoz saját erőből készítették el a kiviteli terveket.

Ám a gazdasági eredményeken túl a 60-as évek végén és a 70-es évek elején az FMKT-k jelentős szerepet töltöttek be a fiatal műszakiak és közgazdászok érdek- képviseletében is. Továbbá nem vonható kétségbe az FMKT-k által szervezett műszaki klubok, a kiváló ifjú mérnök, közgazdász, technikus mozgalmak, szakmai vetélkedők stb. hasznossága a szakmai továbbképzésben, az úi módszerek megismertetésében. elterjesztésében sem.

— Az elmondottakból adódik a kérdés: kinek van szüksége az FMKT-ra? A fiataloknak? A népgazdaságnak? Esetleg a KISZ-nek?

— Is-is. Tehát több oldalról fűződik hozzá érdek. A fiatalok igénylik, elvárják az ifjúsági szövetségtől azt, hogy teremtsünk számukra megfelelő fórumot a bizonyításra: Hogy ezj a keretet megfelelőnek tartják, azt igazolják az adatok, melyek arról tanúskodnak, hogy a 683 FMKT munkájában közel 15 ezqf KISZ-tag- Több mint 20 ezer fiatal vesz részt. A legjobbak pedig az irányító (munkahelyi) KISZ-szervezet munkabizottságaiban, műszaki-gazdasági tanácsadó szervezeteiben tevékenykednek. Ezek megalakítása persze, csak ott célszerű, ahol nagyobb számú műszaki és közgazdász fiatal dolgozik. Ma már sok helyen a munkabizottságok a tudományos egyesületek

(MTESZ) helyi, üzemi csoportjainak ifjúsági tagozataiként is tevékenykednek.

Az FMKT-ban a fiatal műszakiak és közgazdászok munkakörüktől, besorolásuktól függetlenül szervezetten vesznek részt a tudományos kutatási, műszaki fejlesztési és termelési feladatok megoldásában, egyben bizonyítva fel- készültségüket, vezetői adottságaikat. Foglalkoznak többek között a kötelékeikhez tartozó fiatalok sajátos problémáival, élet- és munkakörülményeivel, továbbképzésükkel is. S, hogy mindehhez mi köze a KISZ-nek? Például a Központi Bizottság az éves akcióprogramban felhívja az FMKT figyelmét arra, hogy melyik témát kezeljék kiemelten, s hogyan kapcsolódjanak a MTESZ kiemelt témaköreihez.

— Szóval, minden a legnagyobb rendben van a fiatal mfl'T-akiak és a közgazdászok körül?

— Társadalmi, gazdasági fejlődésünk érdekében szükséges a meglevő szellemi tartalékok feltárása és kihasználása. Nem véletlen, hogy az elmúlt időszakban egyre élesebben vetődött fel e friss tartalékok nem megfelelő kihasználása. Az okok igazolására példaként legtöbbször a fiatal műszakiak, közgazdászok és agrár szakemberek helyzetére, élet- és munkakörülményeire, tehetségük, és felkészültségük nem megfelelő felhasználására hivatkoznak. Többek között ez is indokolja, hogy őszintén beszéljünk erről a kérdéskörről.

— Sokszor hivatkoznak az

egyetemi, főiskolai képzés és a munkahelyi gyakorlat eltérő követelményeire, ellentmondásaira. . .

— Valóban, a felsőoktatás nem minden területen fektet megfelelő súlyt az elméleti tudás gyakorlati alkalmazásával összefüggő ismeretek elsajátítására. A felkészítésben elmosódik a gyakorlat által megkövetelt differenciálás. Alapvetően minden szinten a tervezésre készítenek fel. Az operatív funkciók gyakorlására, azaz a műszaki-gazdasági és termelésirányítási, gyártás-előkészítési, ellenőrzési, beruházási, karbantartási, értékesítési feladatok elvégzéséhez minimális az ismeretük. Mindez leegyszerűsítve úgy jelenik meg, hogy a legkorszerűbb elméleti tudás csak kevés gyakorlati tudással párosul a pályakezdés éveibenKözgazdászképzésünk alapvető gondja az, hogy többnyire makrogazdasági kérdések megoldására készít fel. A népgazdaság pedig jóval nagyobb számú, a kisebb-na- gyobb gazdasági egységek köz- gazdasági, gazdálkodási feladatait megoldani képes közgazdászt kíván.

— Mindebből következik, hogy sokan bírálják — különösen a műszakiak körében — az oktatás tartalmát, szemléletét.

— A hallgatók keveset hallanak az emberekkel való bánásmódról, nem ismerik eléggé az üzemi, munkahelyi viszonyokat. A képzés ritkán tér ki a vállalatoknál jelentkező aktuális műszaki-gazdasági problémák megoldásához szükséges üzemszervezési, -vezetési ismeretekre. A felkészítés időszakában kevés vállalati szakembert vonnak be az egyetemi oktató-nevelő és kutatómunkába. Az egyetemen oktatók jelentős része közvetlenül, megfelelő üzemi, termelési gyakorlat nélkül kerül a tanszékekre.

— Tudomásom szerint nem csak az oktatás minőségével, hanem a mennyiségével is vannak problémák. Egyesek túlképzésről beszélnek, mások a hiányszakmákat emlegetik.

— Igaz, hogy a felsőfokú képzés az egyes szakmákon belüli gyors igényváltozásokat nem tudja követni. Ennek eredményeként tapasztalható egyes műszaki-gazdasági szakterületeken bizonyos „túlképzés”, és ezzel párhuzamosan a „hiányszakmák” létrejötte. Ennek hatása jelentős a pályakezdők helyzetére, mert indokolatlan előmeneteli és egzisztenciális különbségek kialakulásához vezet. Például a mérnöki képesítést igénylő munkakörök csak körülbelül 60 százalékban dolgoznak felsőfokú végzettséggel ez azért is érthetetlen, mert emellett nagyon jelentős számú egyetemi-főiskolai diplomával rendelkező műszaki szakembert nem mérnöki munkakörben foglalkoztatnak. A fiatalok jogosan vetik fel, hogy jelentős a száma azoknak a műszaki igazgatói, vagy vezetői főmérnöki beosztásban dolgozóknak, akik középfokú vagy még ennél is alacsonyabb képesítéssel rendelkeznek. (Ez az I970-es népszámlálási adatok alapján 36,5 százalék.) Mindebből véleményem szerint nem túlképzésre, hanem a nem megfelelő foglalkoztatásra kell következtetni.

— Ám ezt sem az FMKT-k, sem a KISZ egyedül megoldani nem tudja. Mint ahogyan együttes erővel kell arra is törekednie az egész társadalomnak, hogy a fiatal műszakiak és közgazdászok gondjai mielőbb megoldódjanak, s hogy mindannyian maximális hatékonysággal, jó közérzettel dolgozzanak. Ehhez kíván a jövőben is hozzájárulni az ifjúsági szövetség sajátos eszközeivel, többek között érdekvédelmi, érdekképviseleti munkájával.

Mérő Miklós

A VEGYÉPSZER salgótarjáni gyáregységében képzett szakmunkások sora végzi a dolgát, A nagy fontosságú berendezések összeállítása kiváltképpen a hegesztőktől kíván kifogástalan munkát.

A vasnak nem szabad megállni

Vallomás pergőtűzben

A FOK MOST KEVÉS

— néz rám, kezében a bökővei, a hosszúra kovácsolt acélrúddal, amelynek vége a bent lobogó tűzfolyam közepe felé tart... — Tudja, ha jól emlékszem, tán két évvel ezelőtt nyáron, júniusban, vagy augusztusban, mit tudom már, volt úgy, hogy hetven, meg nyolcvan fokot mértek itt a kemence körül.

— És nem sült le az arcukról a bőr?

— Volt már, akinek igen... De most hagyjon nyugodtan néhány pillanatra!

Megpiszkálja a kohó száját, kipattan a vasszikrák pergő tüze, és szinte azonnal megindul — előbb csak lassan-lassan, mint méz- csordogálás, de rá azonnal szinte egyetlen másodpercre, miként tavaszvíz zubo- gása, fékgveszetten — a kokillába tartó, szemet saj- dító vaspatak. ,

Hátralép néhány lépésnyit Gulyás András, a főcsapoló, s bár tudom: érzi, mellette vagyok, de sehová, senkire sem néz most. Csak a szikrázó tűzhömpölygés- re. Marad így egynéhány percig, aztán feltolja hóm' lokára sötét színű védősze

Ritka alkalom: az öntőmunkás szusszan egyek

Kulcsár József felvétele

müvegét és megtörli izzadt homlokát— No, megvolnánk ezzel is! Tetszett ez magának?

— Persze. És magának?

— Már bocsásson meg, de ez csacsi kérdés! Hiszen, ha nem élvezném, szeretném ezt a munkát, gondolja, itt robotolnék már hu- szonharmadik éve...?! Nekem minden egyes csapolás gyönyörűség. Elhiszi: mindegyik, de mindegyik...?

Ízes táj beszéddel mondja ki a szavakat, s az első mondat után rájön az ember: neki bizony, nemigen lehet sok köze Nógrádihoz. Mondom is neki.

— Ne higgye! Idevalósi vagyok én már. Bár, igaz, Hajdú-Biharban születtemcseperedtem-nevelked- tem, de aztán ide, a maguk vidékére kerültem katonáskodni, határőrnek. Aztán megismerkedtem egy lánnyal és ideszegeződtem. Meg nem mozdulnék már innen, semmi pénzért, ezt nyugodtan állíthatom.

— Csak a szerelem tette ezt?

—'Az is . ■ . Meg a munka. Tudja, én már úgy vagyok vele, ha megszűnt volna az ötvözetgyár, mint valamikor itt a környéken a bányák, én addig vándoroltam volna, amíg újra valamilyen helyen kohász nem lehetek. Mert belepusztulnék, ha nem ezt a munkát csinálhatnám.

Újra szikrafolyam meg- megakadozó záporát köpi ki magából a kohó, arcot perzsel a fel-fellobbanó láng. Hát — érzem én —, bizony sok itt a fok.

— Mennyi lehet?

— HÁT, AHOL most állunk, vagy nyolc méterre a matériától, úgy harmincnegyven. Ott meg . . . De, hisz azt mondtam már. Tudja — húzza le kezéről a védőkesztyűt —, ez az az időszak, amikor nemigen küzdünk emberhiánnyal. Mert sajnos, ugyan jönnek- jönnek hozzánk új emberek, de, amikor meglátják, mi folyik itt végbe, hamar talpuk alá kötik az útilaput. Megútálják ezt a szép munkát. De, hát ilyenkor kint hideg van, úgyhogy hozzánk is behúzódnak sokan. Fogadjunk, hogy a nemrég felvettek nyolcvan százalékával már nem tudna beszélgetni április-májusban- Szóval, amikor már kint is tetszetős az idő. Amikor már füst. forróság. nehéz hórukk nélkül is el lehet tengetni az ember életét.

Bosszúsan csapkodja megégett kesztyűjével térdét, s közben csak félpillantásokat vet rám. A fő figyelem most is a kohóból kilobogó vaspataké.'

— Tudja — tolja feljebb homlokára a le-lecsúszó védőszemüveget —, egyébként

tényleg piszok kemény egy munka ez. Koszos, mocskos, egészségre ártalmas, nehéz, kimerítő. És mégis: szeretem.

Nem néz rám, fejét centiméternyit sem fordítja felém, csak bámul, bámul bele a tűzesőbe. Arcáról újra letörli a verítéket, s úgy gyűri össze a markába a kesztyűk szárát, mintha azoknak minden ujja egy- egy virágszál lenne. Matat velük, igazgatja, orrához emeli, s leengedi szikráktól perzselt nadrágjához.

_ — Szóval, — mondja csak úgy maga elé —, megragadtam én itt az ötvözetben. Minden ideköt már. . . Á gyárhoz, a környékhez, a2 itteni emberekhez. Persze, ne higgye, hogy szokásos, maguknak, újságíróknak kijáró sablonszöveget mondok; ez a mások asztala- Akik szeretnek tetszelegni a munka hőse jelzőkben...! Én egyszerű ember vagyok, negyvenkét éves, és nem kenyerem a széptevés. Ügy tartom: ami szívemen, a számon! Úgyhogy tőlem való, őszinte beszéd az, amikor megismétlem, amit az elébb emlegettem: engem elzavarni sem lehetne innen!

— Pedig, de sok-sok kemény napot ledolgoztam már! Éjjel-nappal, vasárnap, ünnepnap. Mert tudja, nálunk folytonos üzemrend van; a kohó sosem aludhat ki, lett légyen akkor karácsony, szilveszter, húsvét, november hetedike, vagy bármely jeles ünnep. Itt mindig menni kell!

— És maga mindig megy!

— Megyek. Az üzemért, a családomért. Hiszen ezt kívánja mindőnk érdeke. Mert a tervet is teljesíteni kell, meg a családnak is illik boldogulnia. És egyik sem utólagos szempont. Ott van a szép családom; a fiam, most járja a gépipari és gépgyártástechnológiai szakközépiskola utolsó osztályát Tarjánban. Jól tanul, nagyon szeretném, ha többre vinné, miijt én. Ha kitanulna mérnöknek.-. És remélem, meglesz rá a lehetősége, mert a bizonyítványával eleddig nem volt semmi differencia. Sőt: csupa jó osztályzatot hozott haza eddig.

— És idehozná a tarjáni vasötvözetgvárba ?

— ..- Istenem! De nagyon szeretném! De hát ezt ő tudja majd. én nem akarom kényszeríteni!

CIGARETTÁVAL KÍNÁLOM, s ráfüstölünk a füstben.

— Ritka alkalom ez, higgye el. Mert jócskán dögleszti a tüdőnket a kohógáz, mellé meg a bagó is . . . Ez már nekem túl sok lenne. Hiszen mondtam már magának, hogy nyugdíjba is innen szeretnék menni!

Karácsony György

NÓGRÁD — 1982. január 17., vasárnap