Nógrád. 1982. január (38. évfolyam. 1-26. szám)
1982-01-16 / 13. szám
Űj intézet Salgótarjánban A gyermekes ifjúságvédelem Nógrádban Interjú dr. Ponvi Bétával Kezdjük néhány adattal! Nógrád megyében öt évvel ezelőtt a nyilvántartott veszélyeztetettek száma 1100 volt, most 1770. (Hazánkban a gyámhatóságok és az iskolák mintegy 100 ezer gyermeket és fiatalt, a népesség 3,7 százalékát tartják nyilván veszélyeztetettként. De — mint ehhez Nemes Péter a Pártélet tavalyi 11. számában megjelent cikkében hozzáteszi —: „A tapasztalatok és a szakértők véleménye szerint az arány valójában magasabb ennél.’.’) Valóságos társadalmi problémáról van tehát szó, amelynek megoldása a társadalom mind szélesebb körű segítése nélkül elképzelhetetlen. Felelős párt-, állami és társadalmi szervezeteink ennek megfelelően foglalkoznak is e szerteágazó kérdéskörrel. A növekvő figyelmet jelzi, többi között az is, hogy például a mostani tanév egyik kiemelt feladata éppen a gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenység hatékonyságának fokozása, a tavaszi nevelési értekezleteknek is ez lesz a témája. Visszatérve a számokra, vajon mi magyarázza az emelkedést? Természetesen, szerepet játszik ebben a jobb és a rendszeresebb felderítés, a gyermekvédelmi felelősi hálózat kiépülése és működése, a pontosabb nyilvántartás. De azt is tudnunk kell, hogy megyénkben sem csökkentek a kiváltó okok s különösen egyes népességcsoportoknál újratermelődik a veszélyeztetettség. Miért? Első helyen áll az okok között az alkoholizmus. Sajnos, emelkedik az anyák alkoholizmusa is. De ide sorolható a primitivizmus (iskolázatlanság, életmódbeli kulturálatlanság), a családon belüli betegségek, az elég gyakori ideg- és itt-ott előforduló elmebetegségek, amelyek közül sok összefügg az alkoholizmussal, s ezek eredményeként kialakul a csalódban élő gyermekek neurózisa. Mind az alkoholista, mind az antiszociális családnál általában jellemző az újratermelődés. Továbbá a megyén belül is viszonylag sok a túl fiatal korban kötött felelőtlen házasság, az indulatoktól vezérelt válás, valamint az urbanizáció következtében, a korábbi morális normák felbomlásából adódó „gyö- kértedenség”, az ingázás nyomán a családi szerkezet lazulása, a késői intézkedések, az elkésett állami gondozásba vétel, a csövezők, és az esetleg már bűnöző fiatalok vonzása és így tovább. Mindebből következnek a teendők is, amelyek közül ezúttal csak néhányat említhetünk. Mindenesetre, általános megjegyzésként még annyit: ügyelni kell arra, hogy az „agyonhangoztatott mindenki felelőssége” nehogy önnön ellentétébe, a „senki felelősségébe” csapjon át. Jóllehet valóban igaz, hogy a társadalmi gondoskodás rendszerében igen széles körű — főként a megelőzést szolgáló — intézkedésekre és felelősségvállalásra van szükség, a különböző szervezetektől, intézményektől, munkahelyektől egészen a családig. Mi ezúttal csupán az intézményes gyermekvédelem néhány fontosabb kérdéséről szólunk, a teljesség igénye nélkül. Nógrád megye e téren sajátos fejlődésen ment keresztül. 1963- ig például nem volt a megyének gyermek-és iíjúságvédő intézete. Heves megyéhez tartozott. Igen szűkös volt a nevelőotthoni hálózat. Az említett évben Salgóbányán létrejött az ónálló megyei gyermek- és ifjúságvédő intézet, amely napjainkig viszonylag mostoha körülmények között működött, de — s ez az ott dolgozókat dicséri — tevékenységük eredményes volt. Minap adtunk hírt arról, hogy Salgótarjániban megkezdte működését az új Nógrád megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet, amely az országban a legkorszerűbbek közé tartozik. Dr. Ponyi Bélával, az intézet igazgatójával már az új helyein beszélgetünk, feladataikról és terveikről. — Az intézet az intézményes gyermekvédelem megyei központja. Pontosabban, mit jelent ez? — Az intézet funkciója szerteágazó. Ezek közül említek néhányat. Például mi intézzük a gyermekfelvételt, _ komplex- vizsgálatokat (pedagógiai, pszichológiai, egészségügyi) végzünk. Amíg ezek folynak, ideiglenes gondozást, nevelést és képzést adunk, hézagpótló oktatást folytatunk. Átlagosan egy-egy gyerek másfél hónapot tölt nálunk. Mi bonyolítjuk a kihelyezést, a vizsgálatok alapján meghatározzuk, hová kerüljön a gyerek, tartós gondozást, nevelést végző intézménybe, (nevelőotthon, iparitanuló-otthon, kollégium, nevelőszülő, esetleg szigorúbb rendszerű intézet.) Minderről elhelyező bizottságunk dönt a gyermek személyisége állapotának és érdekeinek megfelelően. Mi látjuk el a nevelőszülői hálózat közvetlen irányítását, a hivatásos pártfogói felügyeletet és utógondozást, a rendszeres nevelési segélyezettek ellenőrzését és segítését, a társadalmi pártfogói hálózat szakmai irányítását. Jelenleg közvetve, vagy közvetlenül 1500-an részesülnek megyénkben felügyeletben, közülük állami gondozást élvez 1200 gyermek, illetve fiatal (állami gondozott 800, rendszeresen segélyezett 400). Több mint 420-an gyermek- védelmi intézetben vannak. De megemlítem, hogy az elmúlt időszakban például megháromszorozódott az állami gondozottak száma a gyógypedagógiai nevelőotthonokban s még több jellemző adatot is említhetnék. — Az intézményes gyermekvédelmi munka eddigi eredményei jó alapot jelentenek az ilyen irányú tevékenység hatékonyságának további fokozásához. Milyen fontosabb feladatokat jelent ez a következő években? — Egyik legfőbb feladatunk az, hogy a megelőzés javításával, a felderítés intenzívebbé tételével időben szűrjék ki azokat, akiknek fejlődéséhez intézeti elhelyezés, vagy állami gondozás szükséges. Ebben például rendkívül sokat segíthetnek a gyámhatóságok, a községi gyermekvédelmi albizottságok és az iskolák. Ha időben történik a „kiemelés”, akkor majdnem teljes a remény a formálódó személyiség átrendeződésére. A késői „kiemelésnél” a behozott gyermek személyiségtorzulása már olyan fokú lehet, hogy eleve kevés a remény a korrekcióra. Márpedig mi minél több gyermeket szeretnénk talpraállítani. A megelőzés meglehetősen széles skálájának körültókiotobb és összehangoltabb alkalmazására van szükség. — Milyen terveik vannak a nevelőszülői hálózat fejlesztésére? — E hálózat fejlesztése a másik fő célunk. 1969-től a nevelőszülőkhöz elhelyezett állami gondozottak, száma megháromszorozódott. Most 150-en nevelkednek ilyen körülmények között. Számukat kétszázra szeretnénk emelni. A nevelőszülőknél életközelibb a nevelés, mint a nevelőotthonokban. A jövőben egyébként testvénmodell kaipcsolatokat kívánunk kialakítani. Vagyis különböző korú és nemű gyermekeket szeretnénk elhelyezni egy-egy családnál ahol erre lehetőség van, részben nemzetközi tapasztalatok alapján sok reményt fűzünk ehhez a formához. Itt szeretnék egy szemléleti torzulásról is szólni, amely a valóság pontatlan ismeretéből következhet. Sok helyütt — még iskolák és tanárok is — elítélik a nevelőszülőket. Rájuk sütik, hogy pénzért nevelik a gyermekeket. Ez egyébként nines így. Sőt, a jövőben a nevelőszülőket mind erkölcsileg, mind anyagilag az eddiginél jobban kell meg becsülnünk. Nemcsak azt kérjük, hogy szerezzenek becsületet a nevelőszülőknek, vonják be őket a szülői munkaközösségi munkába, az iskola életébe, de szeretnénk, ha segítenének újabb nevelőszülők táborozásában is. A nevelőszülőknél élő gyermekeket szintén a jelenleginél jobban kapcsolják be az úttörőmunkába, szerepeltessék őket, ezzel is az életre nevelnek, A jó tapasztalatokat természetesen értékeljük, és köszönjük. A párt és a kormány tervezi, hogy ezt az intézményt anyagiakban is fokozott megbecsüFarkas András: Babfejtő (diópác) lésben részesíti, gazdasági lehetőségeink függvényében. Ezek a szülők, „idegen” gyermekből embert faragnak. Kell ennél alkotóbb munka? Lehet ezt csak pénzért csinálni? Ügy vélem, nem lehet. — Korábban Miskolcon volt egy tájjellegű tanácskozás a hármas számú gyermekvédelmi körzethez tartozó megyék részvételével — Nógrád is ide tartozik —, ahol tpbbi között a nógrádi üzemi gyermekvédelemről is sok szó esett. Milyen területeken tudnának még többet tenni az üzemek a gyermek- és ifjúságvédelemben? — Ez a tanácskozás pár évvel ezelőtt volt. Akkor Nógrád tíz üzemében végeztünk vizsgálódást. Azt kutattuk, hogyan valósul meg a gyermekvédelem az üzemekben. Sok jó példát gyűjtöttünk a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben, és másutt. Az volt a tapasztalatunk, hogy ez a munka kicsit spontánul folyik, sok még a kiaknázatlan lehetőség. Azt javasoljuk, hogy az illetékes hatóságok és az üzemek képviselői tanácskozzanak e témában, e munka irányelveinek kidolgozását intézetünk vállalja. Ügy véljük, az üzemekben dolgozó nők és anyák segítése egyfajta családvédelem. Több gondot fordíthatnának az apák nevelésére is, esetenként az üzemi társadalmi bíróság segítségével, és más módon is. A fiatalok segítése — jórészt az ifjúsági törvény alapján — a lehetőségekhez képest következetesen valósul meg. De még több segítséget nyújthatnának az üzemek a náluk dolgozó állami gondozottak számára, akiknek nincs más támaszuk. A KISZ, a szocialista brigádok, a szakszervezet, a párt sfcb. sokat tehet ebben, esetenként az illetékes tanácsokkal együttműködve, indokolt esetben a lakáshoz való juttatásban is, hogy csak néhány példát említsek. Ügy vélem, az a körülmény, hogy a veszélyeztetett gyermekek és f iatalok beilleszkedési zavarainak csökkentését, e helyzet újratermelődésének megakadályozását, mindezen belül az intézményes gyermek- és ifjúságvédelmet a politikai feladatok rangjára emeltük, kedvező lehetőséget jelent arra, hogy ilyen irányú közös munkánk a jövőben még hatékonyabb legyen. T. E. A cím lehetne Farkas Berci útinaplójának étvágy csináló ja — mégsem az, hanem egy korábban megrögzött individualista egyéni utazó, sőt kifejezetten „IBUSZ-ellenes” beállítottságú, az előre gyártott programokat elvető, az előre, mások által „megrágott” úti kalandokat semminek tekintő notórius bolyongó első pillantásra űrzavaros felkiáltása. így, ezzel akár orvoshoz is szaladhatna az ember, de hogy „vszjo v parjadke”, minden rendben — arra az első számú bizonyíték a gyors címmagyarázat: a Kozmosz ezúttal nem az űrt, a Galaktika nem a tejútrendszert jelenti, hanem Moszkva legújabb és legkorszerűbb szállodáját, s benne azt az éttermet, ahol egy csikorgás téli este, december közepe táján a mindközönségesen „minden, mindent” jelentő „vszjo” egészen új értelmet nyert... xxxxxxxx Ez a szálloda megér egy (vagy több) külön misét —, ahogy mondani szokás „jobb körökben”. A Seremetyevo II- ről szó szerint sétagaloppban érkezünk a nagyváros behavazott főútjain, két autóbuszt megtöltő baráti társaságként (az együttutazás igényét az IBUSZ balassagyarmati iro- dáia elégítette ki .nagyon rugalmasan) az olimpiára átadott, leírhatatlanul látványos méretekkel büszkélkedő Kozmosz Szállóhoz. A Béke suzárút torkolatánál, Moszkva Osztankino városrészének Úton járó Kozmosz, Galaktika... sfkságnyl kiterjedésében, az űrhajósemlékmű és a híres osztankinói tévétorony szomszédságában magasodik a csupa üveg, homorú homlokú szállodaóriás. A nógrádi barátok — lehetünk úgy ötvenen! — bevonulása könnyed, majdhogynem elegáns, a csomagok halmazát a szálloda alkalmazottjai rakják kocsira és gurítják a fantasztikus méretű hallba. Márvány, fém és üveg kápráztató harmóniája, lérat, szerényen fogalmazva, tágas térség, szemben a recepció egy nagyobb vasútállomás forgalmát lebonyolíthatná, körös körül az emelt szinten oszlopos galériarendszer mozgólépcsővel, üzletekkel, pénzváltóval, éttermi és bárbejá- ratokkal, a gyorsliftekhez szolgáló terekkel — mindennek csupán a „körbeutazása” negyedórányi járásra van. XXXXXXXX A legendás gyezsurnaják (folyosóügyeletesek) a teljes félkörívet megközelítő, sok száz méter hosszú emeleti szinteken talán húsz-harminc méternyire ülnek egymástól. Asztalukon számkijelzésű monitorokon figyelhetik a szobák forgalmát. A kondicionált hotelszobák belső elrendezése, berendezése elsőrangú, a legteljesebb kényelmet nyújtja valamennyi. A szálló harminc emeletén sokezemyi vendéget helyezhetnek el úgy, hogy semmiféle zsúfoltságérzése nincs az embernek. Egyáltalán, a közösségi területek (ilyen méreteik mellett mégsem mondhat az ember helyiségeket!) egymáshoz kapcsolódása, változatossága, megjelenése folytonosain azt az érzést táplálja az emberben, hogy egy fedett városrészben sétálgat. Mi tagadás, első látásra meghökkentő a később nagyon is barátságosnak, sőt meghittnek tűijő óriási méretű étterem, a Galaktika is! Igaz ugyan, hogy vannak kisebb, zártabb termei (két nap alatt egyszerűen képtelenség volt megfigyelni, mennyi és hol), azok azonban kizárólag az étkezések gyors lebonyolítását szolgálják. Aki szórakozni is szeretne — és ugyan ki nem? — annak meg kell barátkozni a gyerekszoba méretű súlyos körasztalokkal, amelyekből hamarjában, vagy negyvenet számol meg valaki az IBUSZ-társaságból, mert nem akar hinni a szemének... Nos, elég leülni egy ilyen asztal mellé két-három barátnak és óra sem telik, mindenféle szervezés nélkül éppenhogy húszán ülünk egyetlen asztalnál, átérezve Kassák Lajos szép verses felszólításának igazát („Üljük körül az asztalt”), megragadva azt a talán nem teljesen új igazságot is, hogy minél nagyobb egy asztal, annál nagyobb az öröm együtt, egymást látni körülötte... XXXXXXXX Ez a hatalmas levegő, amely körülfogja az embert a tükrös oszlopok között, ez a zajokat elnyelő, fényeket megtörő nem is éttermi, inkább palotai hangulatot varázsoló környezet, a vendég legkisebb rezdülésére is fogékony örmény pincér körülöttünk —, de hát hol marad a sokat emlegetett „moszkvai szokás”, az éttermi várakozások mara- tonja? — a kényelmes bőr- zsölye alattunk, valahogy könnyedén felhangolja a lelket. A csendes vidámság úgy száll fel az emberben, mint a pezsgőben a buboréközön. Mögöttünk egy száztíz százalékos nap, hiszen áz INTOURIST- és az IBUSZ-kalauzok az eredeti programokon túl vitték az érdeklődőket például a fegyvertárba minden sorbanállás nélkül, ugyanígy a Lenin-ma- uzóleumba, de jártunk a nép- gazdasági kiállításon, a boro- gyinói körképnél, a kongresz- szusi palotában, a Kreml tevszjo! rein aznap és másnap, hogy igazán csak néhány nevezetességet említsünk. Valaki aztán, felidézve egy régi kedves emléket, egy talán rég elfelejtett, újra előkerült valamikori moszkvai slágert, egyetlen szó, a „vszjo” biztos tudásával, a kedves, igazán stílszerű esztrádhan- gulatot életbentartó zenekarhoz fordul. Éppen véget ér egy hangulatos tánc, a zenekar figyelhet a „magyaros rendelésre”, amelynek egyetlen kulcsszava sűrűn ismétlődik: „vszjo... vszjo..A moszkvai fiúk koncentrálnak, előkerül a vendégből egy dallam- foszlány is. Az asztalnál né- hányan fogadást kötnek arra, hogy ennyi információval sikerül-e a rendelés, amely itt talán nem is annyira megszokott, mint nálunk. Sőt, az esztrád iránt kevés fogékonyságot tanúsító legmoreabb asztaltárs jól hallhatóan fogadalmat tesz: ha ennyiből „ősz- szejön” a nóta, maga is táncra perdül... De már hangol is a zenekar, átállítanak minden elektromos instrumentumot, közben kicsit csodálkozva azt is megvitatják —, hogy emlékezhetnek erre a régi dalra éppen a magyar turisták?! Derűs várakozás, a barátság hullámai észrevehetően kiterjednek az egész étteremre, már mindenki a zenekarnak szurkol, beleértve a legtávolabb ülő vendégeket és a felszolgálókat is, aztán... XXXXXXXX Már az első taktust is taps fogadja. Mindenki táncol, a Forgó Morgó is, a hangulat varázsát kétségtelenül az adja, hogy éppen egy külföldi csoport „csinál” ekkora kedvet ebből a „Vszjo... ”-val kezdődő régi slágerből (másnap kiderül a hanglemezboltban, ahol valaki a barátok közül ezt a lemezt szeretné megvenni, hogy több tucat szovjet sláger kezdődik így!). — Vszjo... vszjo... A körtánccá alakult sláger-’ feltámadás szó szerint eseményszámba menő siker, aminek az a következménye, hogy talán először a világon a zenekar küld néhány üveg pezsgőt a barátoknak... Aminek az a következménye, hogy a barátok három vodkával kínálják meg a zenekart; aminek az a következménye, hogy a zenekar fiataljai újra hangolnak és eljátsszák a Monti- csárdást; aminek az a következménye, hogy a társaság magyar néptáncból vizsgázik... Vszjo! T. Pataki László NÓGRÁD — 1932. január 16., szombat J
