Nógrád. 1981. december (37. évfolyam. 281-305. szám)

1981-12-12 / 291. szám

******** K ÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás kö­szönetét a rokonoknak, isme­rősöknek, szomszédoknak és mindazoknak, akik szeretett halottunk ÖZV. FEHÉR LAJOSNÉ temetésén részt vettek, sírjá­ra koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj VARGA JENŐ 65 éves korában elhunyt. Ham- vasztás utáni búcsúztatásá­ról később intézkedünk. FELESÉGE, BÖZSE ELZETT Művek Zár- és Lakatgyárának szécsényi gyáregysége Pályázatot hirdet: adminisztratív vezetői I munkakör betöltésére. j Teltételek: egyetemi, vagy főiskolai végzettség, 5 év ipari gyakorlati idő. Jelentkezni lehet részletes önéletrajzzal, írásban, vagy személyesen a gyáregység vezetőjénél. Cím: ELZETT MűvekZár- I és Lakatgyár szécsényi gyáregysége, Szécsény, Var­sányi út. 3170 GYASZJÉLENXES Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett testvér OLÁH JÁNOS 45 éves korában, hosszú szen­vedés után elhunyt. Temetése december 14-én, 15 órakor lesz a salgótarjáni központi teme­tőben. A GYÁSZOLÓ TESTVÉREK Alkalmi hómunkásfelvétel Salgótarjánban. Jelentkezés és állandó tájékoztatás a helyijárati autóhusz­M űemlékek pályaudvar irodája mögött levő lakókonténernél. pusztulása Díjazás 8 órás műszakra: Erősen szennyezett környe­zetben homok- és mészkőből készült történelmi műemlék épületek évente akár súlyuk 4 százalékát is elveszíthetik a légszennyeződés, de főleg a kéndioxid hatására. Ezt álla­pította meg a német bá­nyászati múzeum mellett mű­ködő Zollern intézet vizsgá­lata, amelyet a szövetségi bel- üevminisztérium megbízásá­ból végzett az NSZK 20 hely­ségében A megjelölt legna­gyobb veszteségeket a kőzet­minták kirrv ' 'ásának és fe­lületük lepattogzásánnk kö­vetkezményeként állapítot­ták meg a lef?i óbban terhelt környékeken. Ezeken a he­lyeken a csapadékba naponta (éves átlagban) még 126 mi- ligramm kéndioxidot is mér­tek négyzetméterenként. Ál­talános szabály, amint az vár­ható is volt, hogy annál na­gyobb a rombolás, minél na­gyobb a kéndioxid, de ezen­kívül a nitrogénoxidok és a sósavas vegyületek töménysé­ge a levegőben. Ehető lemezek Aki únja a lemezhallgatást, megheti az unalmas lemezt. Legalábbis Japánban. Egy ja­pán állampolgár, Jasuko Ja- í.uda egy speciális találmány­bemutatón olyan hangleme­zekkel szerepelt, amelyeket rizslisztből állított elő. A fel- talláó szerint a rizslemezek élettartama lényegében csupán attól függ, hogy tulajdonosuk­nak mikor támad étvágya rá­juk. nappal 152 Ft éjszaka 200 Ft é Tájékoztatás a 13-810 telefonszámon. Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy EZÜSTVASÁRNAP december 13-án NYITVA TART Salgótarjánban a Pécskő Üzletház, a Lakberendezési Áruház, az ÉVI Áruház, a karácsonyi üzletnegyed, a Szabadidő-bolt, a pavilonsori ajándékbolt, Balassagyarmaton az Ipoly Áruház, a híradástechnikai szakbolt EZÜSTVASÁRNAPON MINDEN BOLTUNKBAN TALÁL VALAMIT OLCSÓBBAN! t fcmmnunMAmnAn a ** ******** *********** **»*»»*>**» <»**■*•**♦*• »-«•-< *»««»»* «>***■*/> l Tudományos-fantasztikus látványháttér! Sejteimesség! * 4 *■ * * 4 4 4 * J Káprázatosság! Ürzene! Légies balett-tánc! Lézer! Fényhatásoki 5 VIDEO—LÉZER-BALETT másfél órán keresztül! ^ * J Budapest után először 4 Salgótarjánban, a sportcsarnokban j * December 16-án és 17-én, 17.30 és 20.30 órai kezdettel. * Az Ezermester és Ü,ttörő Bolt Vállalat árusítással egybekötött KIÁLLÍTÁSA területén. J Jegyek kaphatók: a sportcsarnokban naponta 8—18 óráig, az Ezermester-boltban 8—17 óráig. J és a közönségszervezőknél. Jegyek ára: 90, 110, 130 Ft-os áron. «i ■« * • t l > * > ■ > ■ > ■ » . » »■»«•♦■*■-*7» »«■*« ****** ♦*-*•*-*«»♦ ************** ** *rtHrh a­Karácsonyi ajándék a vásárlóknak December 14—15—16-án 500,— Ft feletti vásárláshoz ajándékcsomagot adunk SALGÓTARJÁNBAN '■ ÉVI ABC, Arany J. u. 1. Kohász ABC, Malinovszkij út 54. BALASSAGYARMATON: Lenin-lakótelepi ABC-áruház. Karácsonyi nagy bevásárlásait ne halassza az utolsó na- pokr A hét elején kényelmesen vásárolhat boltjainkban. y-,\ Ünnepi kínálati Az Ezermester- és Űttörőbolt Vállalat szervezésében a Salgótarjáni Kohászati Üzemek a Salgótarjáni Ruhagyár, a Vasöntöde és Tűzhelygyár az ÉVM Üvegipari Művek Síküveggyára, az ÉVIG ceglédi kéziszerszámgyára Ts%>\ a Bajai Finomposztógyár a Váci Kötöttárugyár részvételével 1981. december 17-től 21-ig vásárral egybekötött kiállítással várja önt a salgótarjáni városi sportcsarnokban (Felszabadulás út 84.) Sporteszközök, játékok, barkácsfelszerelé­sek. Egyes cikkek 30—40 % árengedménnyel vásárolhatók. Nyitva: december 17-én 9—17 óráig, a többi napokon 9—19 óráig. • VIDEO—LÉZER- BALETT dec. 16-án és 17_én 17.30-tól és 20.3p-tól a kiállítás területén. Jegyek kaphatók: a sportcsarnokban, a kö­zönségszervezőknél és az Ezermester-boltban. Ne sokat költsön! Vegyen inkább kölcsön! Szekrény, mosógép, centrifuga, porszívó, szőnyeg és kárpit­tisztító, televízió, magnó, lemezjátszó, fényképezőgép, vaku, vetítő, parkettcsiszoló, barkácsgép, betonkeverő, falfestő, henger, korongecset, olajkályha, írógép, varrógép, babako­csi, csecsemőmérleg, edző kerékpár, esküvőre teríték és szá­mos egyéb cikk bérelhető KÖLCSÖNZÖBOLTUNKBAN. Salgótarján, Rákóczi út 13. (A városi tanáccsal szemben.) \1MÚ>III111)I<TÉS1< It FIATAL nő állást vállalna kisiparosnál kézimunkával kapcso­latban is. Válaszokat: „december” jeligére a kiadóba kérek. FELVÉTELRE ke­resünk .salgótarjáni munkahelyre: — anyagkönyvelő, ér­tékkönyvelő, gyors­gépíró, bérelszámoló, társadalombiztosítás? ügyintéző — anyag oe- szerző, költséggazdál­kodó munkakörbe. Fi­zetés kollektív szerző­dés szerint, jeíentke- zéseket „Palóc” jel­igére xérjuk bekülde­ni a Magyar H'rdető Nm-i kirendeltségére 3100 Salgótarján, pavi­lonsor. A Sagótarjáni Fű­tőerőmű azonnali be­lépéssel felvesz pénz­tárost, középfokú vég­zettséggel. Érdeklőd­ni: ll-244-es telefo­non. AZ Üj Kalász Mg­tsz, Varsány, építke­zők figyelmébe ajánl­ja! Rövid határidő-tel- j esítéssel vállalunk: akácgerendák, szaru­fák és egyéb akác­anyagok eladását, fűrészelését, és szállí­tását. Jelentkezni le­het : Rimóc, fűrész­üzem, Holecz Ferenc üzemvezető. • Telefon: 5. ELCSERÉLNÉM nagy- bátonyi két szoba, összkomfortos, gáz­fűtéses, I. emeleti ta­nácsi lakásomat sal­gótarjáni egy szoba, összkomfortos gáz­vagy távfűtéses taná­csi lakásra. Érdek­lődni lehet: Salgótar­ján 12-165 telefonon. 17 órától. FIATAL, gyermek­telen házaspár ideig­lenesen központi fű- téses albérletet ke­res „Salgótarjánban” 1 jeligére a kiadóba. BALASSAGYARMA" TON, a Lenin-lakóte- lep 15. épület 2/1 alat­ti összkomfortos, 2 szobás lakás eladó. Érdeklődni: Bállá Ist­vánnál. BERENDEZETT ga­rázs a Beszterce-lakó- telepen olcsón eladó. Telefon: 14-418. GARÁZS igényes­nek eladó az Alsó- Idegérben. Érdeklőd­ni: Salgótarján, Kili­án krt. 37. IV/2. ÜJSZERÜ, komfor­tos, kertes családi ház garázzsal 400 négyszögöl gyümöl­csössel eladó. S.-tar­ján, Damjanich út 63. Érdeklődni: 15—17 órá­ig. A Kemerovo kör­úton háromszobás öröklakás, valamint a vasút oldalon garázs eladó. Kp + OTP- átvállalás. Érdeklőd­ni: 18 órától a 14-185- ös telefonon. GARÁZS eladó a Beszterce-telepen. Ér­deklődni: Salgótar­ján, Rákóczi út 8. V/2. GARÄZS eladó a Kemerovo körút alatt. Érdeklődni: egész nap. 15-052 telefonon. SÜRGŐSEN eladó egy garázs az Idegér­ben. Botos Ernő, Sal­gótarján, Bereczky Máté út 10. HARMINC db hízó eladó. Nagybátony, Maconka, Rákóczi út 138. ___________________ N ÉGYÉVES Gold Star nagyképernyős televízió és négyéves Hajdú típusú centri­fuga jó állapotban el­adó. Karancsalja, Rá- kóczi út 26. HASZNÁLT har- móniumot vennék. S.-tarján. Telefon: 10-541. 1500-as Polski Fiat 1983-ig érvényes mű­szakival 42 000 Ft-ért eladó. Salgótarján, Do­bó Katica köz 17. (Forgács) PIROS Zsiguli sür­gősen eladó. Érdek­lődni : 11-997 telefo­non. NAPPA bőrkabát festést rövid határidő­re vállalok. Cím: Ba­logh Lászlóné, So­moskő, Somoskői u. 7. AUTÓSOK! Alváz­és üregvédelem 3 év garanciával, Kősze­gi kisiparosnál. S.- tarján, Móricz Zs. út 8/A. (kórház mögött). 35 éves, özvegy fér­fi egy fiúgyermekkel, lakással rendelkező nők levelét várja há­zasság céljából. Salgó­tarjániak előnyben. „Tél” jeligére a kia­dóba. KARÁCSONYI aján­dékot, sífelszerelést nagy választékban kí­nál: lécet, síruhát, kötést, sok más sport- felszerelést. Deák Sportbolt, Eger, Te- lekessy út 10. (Üzle­tem a színházzal szemben.) JUTALOMSORSO­LÁSON nyert színes- televízió-utalvány át­adó. Telefon: 11-565. Üj autósiskola! Janu­ártól, már az Autó­klub salgótarjáni szer­vezeténél is megsze­rezheti ,,B” kategóriás jogosítványát. A tan­folyam tervezett indí­tása 1982. január. Je­lentkezés : Autóklub, Salgótarján, Bartók Béla út 14/a. Jelent­kezés-előjegyzés egész évre! Telefon: 12-532. Figyelem! Üj autósis­kola az autókubban!

Next

/
Thumbnails
Contents