Nógrád. 1981. december (37. évfolyam. 281-305. szám)

1981-12-20 / 298. szám

Magyar intézet Szófiában

r Szófia elegáns belvárosában örömmel fedeztem fel az üveg falú helyiség fölött a Magyar Intézet feliratot. A kifüggesztett plakát színes programokat kínált — filmvetítést, kiállítást, hangversenyt és magyar nyelvtanfolyamot hirdetett.

A kicsi, ám a szocialista országokban levő magyar intézetek között ' a legrégebbi (32 éves) kultúrcentrum élénk szellemi élet színhelye.

— Intézetünk lényegében a

művelődési ház szerepét tölti be — speciális témakörben — mondja Jakab Róbert, az intézet igazgatója. — Igényes, színvonalas rendezvényekkel kívánjuk megismertetni, terjeszteni a magyar kultúrát- (Természetesen a mi tevékenységünknél sokkal szélesebb az az információs anyag, amelyek különböző forrásokból — a kétoldalú kormányközi kapcsolatok

alapján — eljut Bulgáriába.)

— Milyen rendezvényeik fannak?

— Főleg, a kulturális jellegű rendezvényeket szervezzük, irodalmi műsorokat, filmvetítéseket, koncerteket, képzőművészeti, népművészeti, iparművészeti vagy fotókiállításokat. Programjaink gyakran kapcsolódnak évfordulókhoz, különböző eseményekhez. Az idén például Magyarország felszabadulása, a bolgár államalapítás 1300 éves évfordulója és a Bartók-cemtenárium jegyében állítottuk össze. Nevezetesen felszabadulásunk

évfordulóján, az intézet ünnepi filmvetítést (Ötödik pecsét), majd ünnepi koncertet. a szófiai építők művelődési házában magyar hetet (kiállítás, filmhét, koncert, ifjúsági matiné) és 5 vidéki városban (köztük 3 megye- székhely) politikai jellegű, kulturális műsoros estet rendezett, mindenütt kamarakiállítással, filmnapokkal egybekötve.

— Bulgária államisága 1300. évfordulója tiszteletére reprezentatív fotódokumentum - kiállítást (Magyar—bolgár történelmi kapcsolatok), irodalmi estet (Magyar költők Bulgáriáról) rendeztünk. A Bartók-évfordulóra 5 koncertből álló sorozatot (fiatal bolgár előadóművészekkel), zongorakoncertet (Fellegi Adám), és két kiállítást szerveztünk (Gink-fotók, Bartók-fotók, BartóR-kották. -lemezek, -zeneművek. illetve Bartók-fotó- dokumentum-kiállítás). Az in- tézetep kívül. Szófiában és vidéken is több Bartók-fotó. -fotódokumentum és grafikai kiállításra, koncertre, filmvetítésre került sor. Közreműködtünk bolgár Bartók-rendez- vények előkészítésében is— A szófiai szocialista kul- túrcentrumokkal közösen szerveztünk ünnepi estet az SZKP XXVI. kongresszusa tiszteletére a Bolgár—Szovjet Barátság Házában, a testvérpártok kongresszusai és a győzelem napja alkalmából Szófia megyében komplex

barátságfesztivált tartottunk.

központi rendezvényekkel Pravecben és külön magyar napokkal Godecsben.

— Kik a közönségük?

— Az a célunk, hogy azokhoz jussanak el műsoraink, akik számára hatékony lehet. Ezért is rendezzük programjainkat az itteni szakmai intézetek közreműködésével. Azt szorgalmazzuk, hogy a szakma legyen jelen rendezvényeinken. Hangversenyeinket a zeneszerzők, előadó- művészek, irodalmi műsorainkat a bolgár költőit, írók látogassák. E törekvésünk nem is eredménytelen. Nyilván a Magyar Intézet kor- társ zeneszerzői estjeinek is szerepe volt abban, hogy bolgár előadóművészek műsorukra tűztek Kocsár-, Láng-, Balassa-. Lendvay-szerzeményeket. Bulgáriában népszerű a magyar film- Ezért is vetítünk hetente magyar filmet egyik este magyar nyelven, a másikon bolgár tolmácsolással.

— Van a szakmán kívül állandó törzsközönségünk is, a Szófiában élő magyarok (90 családról van tudomásunk), olyan szakemberek, akik Magyarországon tanultak. (Több mint ezren vannak!) Azok, akik szorosabb kapcsolatba kerültek, ott dolgoztak, vagy valamilyen módon Magyarországgal foglalkoznak, van Szófiában néhány magyar nevű brigád, klub, iskola is. A Bulgáriában élő 300 magyar család, a kilenc testvérmegye és két •testvérváros is fokozott érdeklődéssel figyeli hazánk kulturális életét.

Zelk Zoltán:

Téli vers*

i Az ősz, e szörnyű, éhes hernyó

felfalt már minden levelet s most énreám merednek vádlón az ágakról a sebhelyek —

[ terítiném már. köpenynek, rájuk,

ne vacogjanak, versemet.

Adnám a tűnt zöldért cserébe, adnám kis fényű kedvemet és adnám nagy szomorúságom az alkony! lila helyett, adnám dühöm, hogy égjenek fön« lobbal a fonnyadt fellegek!

Bársonyt a hegynek. S lenge párát: lebegjen a vizek felett, fecskék kibomló, szertehulló csokrát, ékítse az eget — írjad meg táj, fák, szelek, felhők, utolsó, legszebb versemet!

1938A közelmúltban alakult meg a Magyarországon végzett bulgárok baráti köre- Havonta^ egyszeri összejövetelt, lehetőséget biztosít számára az intézet. Érdeklődési körüknek megfelelő irodalmat, előadásokat és például olyan előadókat, akik tanították őket.

— Vidékre, hogy jutnak el?

— Sokszor megkeresnek bennünket — tartsunk előadást, vigyünk kiállítást, műsort, netalán tán magyar heteket. Az ilyen meghívásoknak szívesen teszünk eleget Gyakran más kulturális centrummal együtt szervezzük közös rendezvényeinket: Például a közelmúltban Szófia negyében barátságfésztivált.

— Látom, nyelvtanfolyamot is hirdetnek.

— Igen, működik egy kis nyelvi laboratóriumunk, 200— 240 hallgató tanulja itt korszerű módon nyelvünket. Van köztük ifjú szerelmestől a nyugdíjasig sokféle érdeklődő.

Zelk Zoltán emlékezete

Most, hogy hetvenöt esztendős lenne, fájó szívvel emlékezünk Zelk Zoltánra. Jó volna öt felköszönteni, s hallgatni, ahogyan mesél- Mert mesélni mindig szeretett: a régi Hungária kávéház azóta szemétre vetett ócska asztalainál, a Szigligeti alkotóház nagytársalgójában, ebéd után, midőn a nehéz függönyök kiszűrték az odakint tomboló nyári meleget, vagy éppen az apró őrmezei szobában, amely éveken át betegszobája: végsó menedéke volt Mesélt író-barátairól: a Nyugat-korszak szellemi hőseiről, régi lóversenyekről. futballmérkőzésekről, vagy éppen kis szatmári falvakról, gyermekkorának otthonos színhelyeiről. Súlyos és fájdalmas betegség kínozta már ekkor/ a testi gyötrelem szüneteit az emlék aranyozta be.

Telt Őszi fény vette körül ezeket az emlékeket Pedig ha a biográfiát tekintjük, jóval több közöttük a szomorú, mint a derűs. A költő, az Érmelléken született, falusi kántor fiaként- Inasnak állt, többnyire alkalmi munkából élt nyomorúságos viszonyok között Korán utat talált a munkásmozgalomhoz, először az erdélyi ifjúmunkások szem vezetőben, majd a budapesti mozgalomban dolgozott. 1926- ban letartóztatták, s „örökre” kitiltották az ország területéről. Romániába toloncol- ták, ahonnan két év múlva visszaszökött. Költőként Kassák Lajos körében lépett feL,

1930-ban adta ki Csuklódon kibuggyan a vér című kötetét. Ifjúsága nélkülözések között telt, több alkaloimmal börtönbe került A második világháború idején munka- szolgálatba hurcolták, végül sikerült megszöknie.

A felszabadulás után a legnépszerűbb költők sorába emelkedett: megbízatásokat

és kitüntetéseket kapott. Aztán ismét meghasonlások következtek, néma évek, gyász és betegség. Erre a személyes múltra tekinthetett vissza Zelk Zoltán a kelen völgyi lakás vagy a kórházi szoba „meszelt égboltja” alatt

Ez a múlt öltözött tiszta fénybe az emlékezet munkája nyomán- Az emlék valóságosabb volt, mint a friss tapasztalat. A múlt élőbb, mint a jelen. Az emlékezet egy másik és igazabb életet szőtt a felidézett eseményekből. Ennek az életnek nem szabott határt a tér és az idő. A személyiség 9 múltban találta meg igazabb önmagát. A múlt életre keltésében küzdötte le a súlyos betegség szigorú kényszerét, Zelk Zoltán költői személyisége emlékező személyiség volt. A múlt eseményeiből. lélekrezdüléseiből és színeiből öntörvényű költői birodalmat teremtett. Ennek a birodalomnak megvolt a maga társadalma és története. Emberi arcok keltek életre, arcok, amelyeket régen betemetett a feledésElpusztult erdők öltötték fel ünnepi tavaszi ruhájukat- Elsodort életformák jelentek: meg újra: régi szatmári falvak, pesti irodalmi kávéházak, zuglói reggelek. Régi párbeszédek folytatódtak: Móriczcal, Babitsosai, Nagy Lajossal, Tersánszkyval. Elporladt lovak támadtak *fel, s lendültek vágtába egy sehol- sincs ügetőn.

Zelk Zoltán — még szer^ védésekkel vert öregségében is a görög mítosz költőjének: Orpheusnak volt utóda. Ügy írta verseit, ahogy más lélegzik, a költészet valósággal természeti tüneményként született fáradt és öreg kezén.’ Zengő lanttal és tisztán ömlő dallammal szolgálta mindig a költészet ősi szertartását, még akkor is. ha a kottát a viharzó történelem, s a testi, szenvedés irta. „Tűzből mentett hegedű” volt ez a költészet, zengett váltig, noha költő szívét lassan belepte a korom.

Ahogy bezárultak körötte az ódét látványosságai, úgy1 nyílt meg benne egy új költői világ- Amitől a múló idő és a testi szenvedés megfosztotta, azt egy másik világban perelte vissza: a költészetben A bölcs számvetést,’ és a forró vallomást foglalta álomszerű chagalli ké-i

pekbe. Költészetét az emlék és az álom derengése szőtte át. Ez a költészet támasztja fel eltávozott emberi alakját: a sokat szenvedett költő végleg a versekbe költözött.

• ■ ..........

.

•Ez ■ tói egy évkönyvben Jelent meg, de a kOltd egyetlen

[ kötetében sem vette flU, pedig méltó a nevéhez.

Csobány Kálmán rajza

Kádár Márts ' Réti Zoltán: Törökméa

MmnititnifHii!*»*

Hunyadi István:

Le kell csuknom a szemem, hogy lássam

Felnőttjáték a térkép, de emlékparkolóhely a törődött ] utasnak. Ha ujjam bögyével I végigtapintom a városokat, a I vízválasztókat, fölvillan a kör- í te itt meg amott. Melyek i ezek az érzékeny pontok, ahova emlék kötődik, apámé, vagy az enyém? Gyerekkorom és az „Emlékirat” mozzanatai. Apám öregkori naplója az én midászi örökségem. Föl- és" alá szállók a mozgólépcsőn. Ha szédülök, kezembe veszem az Emlékiratot. Másképp közelíti a dolgokat apám 'is, én is. Másképp idézem Apátit, vagy Keszthelyt, mint ő.

Tej testvérem özvegyét találom Kókán, fürgelábú, mesze- lyes öregasszonyt. A dajkám már nem él. Á bába sarlatán- sága küldte« másvilágra, amikor a hetedik gyerekét szülte. Lajos tejtestvérem elemésztette magát. Mi okból, nehezen tisztázható. A padlás mestergerendájához kötözte a zsineget. Néhai dajkám egy- szem lánygyermeke él. Ahogy belépek, kiejti a lángos- sütőt: „Most találtál hozzánk, Esvány, hogy megvénültél te is? Hamarább jobb lett volna”. Mit felelhetek erre? Tálán, hogy visszapergetném az elszéledt időt, az üggyel-baj- jal fölismert falu képét? A tüzes nézésű fiatalokat, s a szárazkóró véneket? Mosolyogna ezen a furcsa látogatáson. Mit értene abból, mi bennem lejátszódik? Gégészorvos a fia egyik pesti klinikán. Most itthon fűr-farag. javítja a kerítést, az ólat. Az

asztalhoz invitál lángosra, garatlocsoló borra. Ö az unoka, hírmondó a Holló nemzetségből.

Egy ruccanás a térkép túl- felére, Dunaalmásra. Itt él Tóth Maris, a hajdani lánypajtás. A körte nagyot lobban, kigyúl. — „Maga az, István? Alig változott a képe. Csak a haja. Hova lett a sok szép haja?” — Francia- országban is járt Tóth Maris, Bordeaux-ban, mint szövőlány. Alig keresett néhány sou-t, szegényes fenntartására se eleget. Átvonúló németek végezték ki a férjét szlávos neve miatt is. Pár rozsdás fegyvert találtak egy vízmosásban, a hegyen. Fordult a tengelye körül, mielőtt fölbukott. Az almásfüzitői „Timföldbe” megtépett * ’idegekkel jutott Tóth Maris. Egyszer csak ösz- szecsuklott a gépnél. Itthon fő- zöget azóta az unokáknak. Nincs, aki fölválthatná.

Sorjában villannak föl a körték. Városok, apró falvak.

A szőke Boda Katiról szeretnék hírt hallani Keszthelyről. Kérdem a régi pajtásokat, Kutas! Gusztit és Szol- !ár Lacit, de ma már ők se élnek. Félszájjal dönnyög- nek magyarázatfélét Meghalt viruló lánykorában. Magábasüppedve elhallgat Guszti. Pedig mondhatna többet is, szerelmes együttléteikről alkonyat után, az öreg parkban, s a kamaszlány földi megfu- tamodásáról. Minek ezt bolygatni ma már? A „Hókutyák” gyerekhősnője lett Boda Katiból. De ez másfajta történet. Átlépett a kitalált mesék Liliput-földjére. Kétfajta lépés kopog a görbe utcákon. Egy súlyosabb, egy halkabb. Tofenékre süllyedt a többi.

Apáti hórihorgas öregtornyai. Szemben az egykori porta, a nagybátyámé. Erzsiké néném omlós rétese, ínycsiklandó zamatok, szélesen lapátolták a vendégtányérba. Locsolkodó őrjáratok a Kind- li fiúkkal és a Sedonokkal. Hol vannak az egykori lányugrató legénykék? A lányok is nagyanyák ma már, ha ugyan élnek. Ha mégis élnek, mire emlékeznek? Csak én hallom a faliórák rekedtes bim-bamját s»a közeli harangütéseket. Talán azért maradtam itt, hogy elsoroljam, ahogyan akkor történt. Valakit ez is érdekelhet. Bizonyosan.

A hajdani néptanító legelső állomása: Jászszentandrás.

Huzakodása a gyöpöskobaku tanyasiakkal. Nem küldték iskolába a fiaikat. Marhát őrizni tartották otthon. Bírságolások és fenyegetések. Á vékonyka legény gyűjtötte fejére a parazsat, a vértolulásos jász dacot. Le akart számolni a tudatlansággal, a szegénységgel. Ki emlékszik mindenre a sietős naplójegyzeten túl? Egy-két tanú, akivel találkozhattam. Száz évük felé támolyogtak ezek az ijesztő arcú férfiak és asz- szonyok. Mit őriz nekünk az elforgó idő? Hullámok türem- lenek a felszínen. Ágaskodnak és kisimulnak, csak , mi vagyunk itt, maradék életkedvünkkel. Változott ez a táj, de az emberi boly is. Űj, meglepő látványok fedik el az apai vallomás szakadé- kait!

Akár össze is csukhatom a térképet. Nincs szükség rá. Emberek és a helyszínek fejemben vannak mind. Azok is, melyekhez nem köt személyes emlék vagy életrajzi adat. Elvilíanó kép vonatból, gépkocsiból. Piros réklik a földeken. Járókelők kaszával a széles völgyhidak alatt. Itthoni látvány mindez. Annak fontos, aki találkozott velük.

Nekem nem — „térkép e táj” — dünnyögöm — F.adnó- ti — után. Tudatom ki nem szakadó része. Le kell csuknom a szemem, hogy lássam.

NŐGRÁD — 1931. december 20., vasárnap