Nógrád. 1981. november (37. évfolyam. 257-280. szám)
1981-11-11 / 264. szám
Körkérdés nevelési kultúránkról „Osztani , hogy így sokasodjál... // ' Vád Mihály szavai hűen szólnak arról, mi is a nevelés lényege. Azt sugallják: csak személyiség formálhat személyiséget, a nevelés folyamatában belső energiákat kell felszabadítani, elégetni. Nem csak a pedagógusnak, aki hivatásul választotta a nevelést, hanem mindenkinek, akinek gyermekek sorsához van köze. Nevelési kultúra — igen összetett fogalom, ismeretek és érzelmek, ösztönösség és tudatosság fonódik össze benne. Nagy műveltségű, pedagógiai kérdésekben is járatos emberekről érezzük, tudjuk: a neveléshez nincs érzékük; míg mások a lehetetlent is elérik a gyermekek személyiségének gazdagításában. Hogyan is áll nevelési kultúránk? Fejlődött-e, milyen nehézségek vannak kiteljesítésében? Olyanokat kérdeztem meg erről, akik hosszú ideje, sok szállal kötődnek a pedagógiához, átlátják a terület buktatóit és csúcsait egyaránt. A Hazafias Népfront megyei alelnöke, pedagógiai felügyelő Czégény Sánclorné, korábban. számos Szülők akadémiája sorozat előadója volt. — A régi nevelésnek tradíciói voltak mind a családban, mind a hivatásszerűen végzett nevelőmunkában. Az már más lapra tartozik, hogy ezek komponensei nem mindig pozitív színezetet mutattak véleményem szerint. Az új nevelés tartalomban és módszerekben más utat jelölt meg, sőt jelenleg is állandó módosulás, változás jellemzi. A nevelőmunka alappilléreinek a következetességet és a tudatosságot mondjuk — célunk olyan, fiatalok nevelése, akik az egyéni és közérdeket harmonikusan kapcsolják össze munkájukban, magatartásukban képességeik legjavát adják a társadalom érdekében. Ahogy Rousseau mondta: „Élni — ez az a mesterség, amelyre meg akarom tanítani őket”. E cél érdekében az iskolának és a családnak együtt kell dolgoznia — de ennek számos akadálya van. Az iskolákban még mindig annak van igazán presztízse, aki jól tanít — megbocsátható bűnnek számít, ha kevésbé jól nevel... Természetesen az lenne az ideális, ha együtt érvényesül a kettő. A családban? Az időhiány okoz legnagyobb gondot. Pedig a következetesség és tudatosság időt és türelmet igényelnek, •meghitt családi légkörben bontakozhatnak ki. Érzelem, belátás, a gyermeki személyiség ismerete — ezek nélkül sem hatékony a nevelés. Hiányoznak a követendő példák, illetve ezek bemutatása is. Nagyobb erkölcsi megbecsülést kellene adni a jó nevelőnek az iskolában, a jó szülőnek a munkahelyen és a társadalomban. Nagyon sokat gazdagodott nevelési kultúránk az utóbbi években — de főleg az ismeretekben, a gyakorlatban kevésbé. Ebben lu- dasqk vagyunk mi is: a szülők akadémiáin, szülői értekezleteken „a gyerekről” beszélünk, nem Kis Pistáról, Nagy Józsiról. Másik hiba: ritka, amikor folyamatot képeznek a témák, egymásra épülnek. Tóth Lajos, a Magyar Pedagógiai Társaság Nógrád megyei szervezetében a balassagyarmati csoportot vezeti, a Szántó szakközépiskola igazgatója. — A budai tanítóképzőből azzal bocsátottak ki bennünket, vállaljunk „lámpásszerepet”, érezzük valóban hivatásnak az emberformálást, a nevelést. De hiába indít az intézet ilyen igényszinttel, az ember leragadhat a sárban, elszürkítheti a szép terveket, az akarást a hétköznapok sora. Újra és újra meg kell újítani magunkat. A nyári továbbképzéseken sok „nagy névvel” találkoztunk — rám azok voltak legnagyobb hatással, akik a nevelésközpontúságban hittek és ezt akarták átplántálni belénk is. „Osztani magad, hogy így sokasodjál” — jutnak eszembe Váci Mihály szavai erről. Nekünk érzelmileg kell közeledni a gyerekekhez, ha meg akarjuk nyerni őket — ehhez elengedhetetlen, hogy magunk is érzelmi töltést kapjunk. Az érzelmi töltés, ha tudatossággal párosul, az viheti előre a nevelés ügyét az iskola falai között és a tudományos munkában is. Felmérésekkel, az oktatás módszereinek megújításával még nem tettünk meg mindent. A balassagyarmati pedagógiai munkacsoport tevékenységében a két vezérvonal: a pedagógus személyiségének, műveltségének gazdagítása és a tudományos munka támogatása: szeretnénk, ha a pedagógusértelmiség „többet tenne le az asztalra”, mint eddig. Nevelési kultúránk legnagyobb hiányosságának a gyenge fejlődés-lélektani felkészültséget érzem. Sajnos a tanító-, tanárképző intézményekben — különösen az utóbbiban — nem pedagógust képeznek, hanem ilyen-olyan tárgyat tanító nevelőket. A gyakorlatban —, ha a hivatástudat megvan — kialakulhat a helyes szemlélet, hogy folyamatként kezelik a gyermeki személyiség fejlődését, figyelnek a lelassulásra, ké-' sésre, az egymásra épülő fejlődési szakaszokra — ebben kell segítséget adnunk. A szülőkről: felfokozott az érdeklődés a pedagógiai kérdések iránt, látogatottak a TIT-előadások, szülői értekezletek. Iskolánkban arra törekszünk, hogy a szülőket is segítsük az életkori sajátosságok jobb megismerésében, szeretnénk megtanítani őket okosan nevelni. Nem könnyű d<}log... Romhányi Ferencné, a pedagógiai társaság megyei titkára, a pedagógus-továbbképzési kabinet dolgozója. — összefonódik a két terület Pc munkámban. Azt tűztük ki célul, hogy bátorítsuk, buzdítsuk az embereket a pedagógiai kultúra fejlesztésére. Ez eddig jóformán csak egy nágyobb akcióra korlátozódott: a pedagógiai napok pályázataira, akkor díjaztuk a munkákat, ismertük el a kiemelkedő tevékenységet. Azt szeretnénk, ha az országos pályázatra kerülő dolgozatokat szélesebb körben megismernék a kollégák, megvitatnák erényeit, hibáit. A pedagógiai kultúrát nem lehet és nem is szabad elválasztani a társadalmi problémáktól, hiszen nem légüres térben nevelünk. Meg kel] ismerni például a hátrányos helyzetűeket ahhoz, hogy ne legyen gépies, sablonos a nevelésük. Ez felkészülést, komoly önképzést igényel. Az új nevelési dokumentumok belépése óta nagyon megnőtt az igény a tanulás, a továbbképzés iránt —, de sokan az oktatási oldalnál ragadnak meg. Ma egy pedagógusnak nagyon sok dolgot kell megoldani, megismerni. Meggyőződésem, hogy ennek sikere nem azon múlik, kis iskolában, vagy nagyban tanít, milyen a felszereltség, hanem a pedagógus egyéniségén! Pollágh Tibor, a TIT megyei szervezeténél már több éve figyelemmel kísérhette a nevelési kultúra alakulását, a pedagógusértelmiséget. — Az utóbbi négy-öt évben nagy változás történt: nyíltabbá, aktívabbá váltak a pedagógusok. Nem elefántcsonttorony egy-egy intézmény, nyitják a kapukat. Üzemekbe, klubokba gyakran eljutnak a pedagógiai, pszichológiai előadások és nem csak a szorosan vett pedagógiai kérdésekről, hanem az életmódról, társadalmi együttélésről például. Az iskolák és üzemek elé bő választékot tárunk, ők mondják meg, milyen témákra kíváncsiak. Itt van például a Gagarin iskola: Hogyan segítsük a gyermekek önállóságát? — ezzel jól megfér a gyermekélelmezésről szóló előadás. A pályaválasztást, a döntést is sok formában igyekszik segíteni a TIT. Súlyozott témakör a szabad idő, a szórakozás, művelődés a családban, a serdülőkor kérdései. Nem vagyok gyakorló pedagógus, így kissé kívülállóként mondhatok véleményt. Lehet, hogy mások nem így tapasztalják, nem így gondolják: szerintem megnőtt a nevelés és a pedagógusok presztízse. Hogy ez nem gyümölcsözik eléggé a gyakorlatban? Ehhez idő kell, hogy beérjen. És továbbra is őszinte, nyílt légkör, merjék felvetni a problémákat, akár a generációk együttéléséről, akár a pedagógusok együttműködéséről van szó, akár a szülők és az iskola kapcsolatáról. Mert ez is a nevelési kultúra része! G. Kiss Magdolna Gyógy füvekkel, lézerrel az egészségért Az Uraitól a távol-keleti országrészig sok kórházat építettek az utóbbi évtizedekben, de akkora és olyan sokoldalú, mint a novokuznyecki városi kórház egy sincs közöttük. Gennagyij Petrovics Kurbatov igazgatófőorvos már várt bennünket. A hatalmas termetű, mackóléptű idős ember komolyan figyelmeztet, ne csupán a kötelező udvariasságnak tulajdonítsuk a szívélyes fogadtatást, itt a nógrádiak mindig szeretettel várt vendégek. Mert, hogy ő is kitűnően érezte magát salgótarjáni orvos barátai között. Elmeséli, kiket ismer nálunk, hol járt, mit látott nógrádi tartózkodása alatt. Máig is eleven emlékeit hamarosan újabb élmények egészítik ki: a kórház igazgatófőorvosa újra Budapestre látogatott egy egészségügyi delegációval. Különös illatú teát kinál körbe. — Gyógytea, tizenhatféle fűből készült. Igyák csak nyugodtan, jót tesz. Csöndes mosollyal figyeli a hatást, de az ital valóban zamatos. — Magam is csak gyógyteát iszom, s azóta elégedett vagyok az egészségemmel — nyugtázza a főorvos a dicséreteket, majd hozzáteszi: — Hogyan is bírtam volna ki máskülönben negyedszázadot az intézmény élén?! Bizony-bizony, elküldhetnének már... A játékos mosoly éppen csak megvillan arcán, ettől akár komolyan is vehetnénk, amit mond. De az idős férfi nagyon jól érti, hogyan kell bánni a hangsúllyal, a mimikával, élvezi is minden árnyalatát. A gyógyfüvekről azonban érdemes komolyan is szót vátta- ni. Gennagyij Petrovics Kurbatov, a természetes gyógymódok mellett tette le voksát: meggyőződéssel vallja, hogy hatásuk gyakran lepipálja a gyári tablettákét. Itt a kórházban évente másfél tonna gyógyfüvet dolgoznak föl. De önellátóak sok más téren is. ök maguk készítik elő az átültetésre szánt szerveket, saját varrodájuk van, ahol nem csak a kórházi holmikat javítgatják, hanem az itt dolgozó nők új ruháit is megvarrják. Házi iskolát tartanak fenn, hogy a bennfe&vő gyerekek ne maradjanak el túlságosan a tanulásban. — Hogy a konyháról ne is beszéljünk. Százkét szakács főz a betegekre. Köztük kiváló mesterek, akik olyan bu- locskát sütnek, mint senki más. A konyhafőnők tőlem is régebben dolgozik posztján, idén lesz 35 éve. Már meg sem lepődünk, ha februárban paradicsomot, őszibarackot teremt elő a beteg gyerekeknek. Ha valaki, ő aztán tudja a módját! Szükség is van itt a hatalmas személyzetre, hiszen évi 50 ezer beteg fordul meg a kórházban. Sokat közülük egészen újnak számító kezelési eljárással gyógyítanak: a nyomáskiegyenlítő kamrákat például, melyek segítségével akár végtag-amputációt is megelőzhetnek, Szibériában ez a kórház alkalmazza elsőként. A lézersugárral végzett szemműtétek pedig már nem hatnak újdonságként, hiszen nyolc éve gyakorolják, igen jó eredménnyel. Lelkesült szavakkal mutatja be intézményét az igazgatófőorvos. Dehogyis kívánja a nyugalmat Gennagyij Petrovics Kurbatov, amikor ilyen erős szálakkal kötődik a kórházhoz ! Szendi Márta NÓGRÁD — 1981. november 11., szerda A valóság katlanában F. M. Dosztojevszkij emlékezete Fjodor Mihaj- lovics Dosztojevszkij százhatvan esztendeje, 1821-ben született Moszkvában, jómódú nemesi családból, de tizenhat éves korában édesanyja meghalt, a züllésnek indult apát pedig nem sokkal ezután parasztjai agyonverték. Pétervárra került, s a hadmérnöki akadémián folytatta tanulmányait. Ám hamarosan kitűnt, hogy nem neki való ez a pálya, a sokat olvasó növendéket „Fotyij atyának” csúfolták társai. Az 1840-es évek vége váratlan fordulatot hozott életében. Egy értelmiségi kör többi tagjával együtt 1849 áprilisában őt is letartóztatták. A vád szerint magas állású személyeket bírált, liberális eszméket terjesztett, s ezért halálra ítélték. Néhány perccel a büntetés végrehajtása előtt — A félkegyelmű tudósít majd róla megdöbbentő élességgel — az ítéletet szibériai száműzetésre enyhítették. Irodalmi pályafutását az 1840-es évek elején kezdte. Eleinte novellákat, kisregényeket írt, melyek nem túl bonyolult cselekményében annál bonyolultabb jellemeket sikerült emlékezetesre formálnia. A látszatra színtelen életsorsok titkainak földerítésében már ekkor megnyilvánult mély emberismerete, pszichologizálókészsége. A játékos, a Sztyepancsikovo falu és lakói ezeknek a korai erényeknek kései beteljesítői. Első, igazán nagy sikert hozó regényében, a Bűn és bűn- hődésben (1867) bonyolult típusait már szövevényes cselekménybe helyezte. A történet középpontjában Raszkol- nyikovnak, egy Pétervárra került fiatalembernek a jelleme áll, aki hosszas fontolgatás után úgy dönt, hogy megöl egy uzsorás asszonyt. Raszkolnyi- kov nem pénzért öl, noha tettének elkövetésében része van nyomorúságos körülményeinek is. Szellemi fensőbbsége tudatában azt akarja kipróbálni, vajon áthághatja-e a törvényt a kiválasztott ember? Van-e jóga másoktól függetleníteni, a többiek fölé helyezni magát, hogy saját cselekedeteinek törvényét elismertesse? Raszkolnyikov lázad, de nem egy társadalom, egy kiváltságos osztály, hanem az egész emberi létezés ellen. Lázadása azonban a szeretetnek- aprócska megnyilvánulásain megtörik. Váratlan szerencse hozza elébe édesanyját és testvérhúgát, különösen pedig Szonyát, egy zilált életű család prostituált lányát, akinek önzetlen részvéte gőgjéből lassan-lassan kimozdítja. A bűn és a megváltás kérdése foglalkoztatta további műveiben is Dosztojevszkijt, A félkegyelműben (1868), A kamaszban (1875) és az Ördögökben (1871). Megváltást kereső (Raszkolnyikov) és megváltozott (Miskin herceg) alakjai azért hitelesek, mert jól ismerte a kiúttalan embersorsokat is. Már a Bűn és bűnhő- dés Szvidrigajlovjában megmutatta, hogy az élet végletekig vitt élvezete hogyan csúszik át gonoszságba, előbb a lelkiismeretet, aztán magát az életet semmisítve meg. Az Ördögök anarchista lázadóiban ugyanazt a nihilizmust látjuk viszont. A lelkiismercttől elszakadt emberi cselekedetek itt a hatalom kísértésében vergődnek, és gyilkosságokban, öngyilkosságokban emésztőd-. nek fel. Hősei többnyire Pétervár poklában gyötrődnek, ki-ki a maga „odújában” elmélkedve arról, hogy „semmilyen sem tud lenni, se rossz, se jó, se aljas, se becsületes”. Dosztojevszkij azonban fáradhatatlan volt kivezető utak keresésében. Tudatuk kétségbeeséséből azok a hősei szabadjainak, akik kendőzetlenül szembenéznek sorsukkal, és „nem mentik hazugságaikat újabb hazugságokkal”. önhittségük legyőzésére drámai események tisztítótüzébe sodródnak, s az író a bűnbevallás vagy az önpusztítás alternatívája elé állítja őket. Mindazt, amit erről a választásról, jóról és rosszról, becsületről és aljasságról, megbékélésről és engesztelhetetlenségről tudott, Dosztojevszkij utolsó nagyregényében, A Karamazov testvérekben (1880) összegezte. A regény két, világosan körvonalazott magatartást szembesít. Az egyik úton Iván Karamazov jár, az apagyilkosság voltaképpeni ki- tervelője és végrehajtója. Rasz- kolnyikovhoz hasonlóan, ő sem ezért, vagy azért az élet- tényért háborog, lázadásával a teremtés egészét veszi célba. A Bűn és bűnhődés főhősétől eltérően viszont nem szolgáltatja ki magát, lelkiismerete figyelmeztetésének, minthogy bűne és lelkiismerete között előzőleg már egyenlőség1- jelet tett. E magatartás ellenpontját Aljosa, a legfiatalabb testvér viselkedése képezi, ö éppen arra törekszik, hogy önigazolásaitól mindinkább megszabaduljon, s a hamis szabadság, az önzés szabadsága helyett a szeretet életrendjében erősödjön meg. A regénynek látszatra cselekvőbb alakjaihoz képest Aljosa a szolgák névtelen szerepét vállalja. Dosztojevszkij művészetének egyik méltatója szerint úgy húzódik meg az egyre viharosabbá váló események mögött, mint szoba mélyébe függesztett ikon. Puszta létével minősíti a történteket. Van ebben a regényben egy nagyon megragadó példázat. Élt egyszer — hangzik a mese — egy igen-igen gonosz asz- szony. Mindössze egyetlen jótett maradt utána, az, hogy egyszer veteményeskertjéből .egy szál hagymát adott egy kéregető koldusasszonynak. Ez a parányi jótett is elegendő lett volna azonban, hogy a pokol tüzes tavából kiemelje. Lenyújtották neki a hagyma- szárat, és segítségével már csaknem ki is kapaszkodott. Ekkor a kárhozottak közül többen utána kaptak, hogy vele együtt megmenekülhessenek. Az asszony azonban rugdosni kezdte őket, mondván, „Engem húznak, nem titeket, enyém a hagyma, nem a tietek”. Mihelyt ezeket a szavakat kiejtette, elszakadt a hagymaszár. Dosztojevszkij regényeinek végső morális tanulsága az, hogy nincs olyan élethelyzet, melyből — mint gyönge hagymaszár az öregasszonyt — az embert ki ne segíthetné az akarat. A szabadulás útja azonban föltétien szereteted igényel. Éneikül minden erőfeszítés kudarcra van ítélve. Balázs Katalin
