Nógrád. 1981. november (37. évfolyam. 257-280. szám)

1981-11-29 / 280. szám

Sánta Zoltán tanácselnök mindössze néhány hónapja igazgatja a társközség sorsát. A település lakói a bizalmukba fogadott fiatalt még az utcán is megkeresik problémáikkal.

Hogy mit jelent egy út, amely megépül, arra alighanem a Kis-Zagyva völgyében meggyökerezett, évezredes községek korábbi zártsága, nehézkessége, viszonylagos elmaradása és az elzártságot megszüntető út nyomában bekövetkező hatalmas változás az egyik legjelesebb példa! Közel a megyeszékhelyhez az élet egészen más minőségeket őrzött itt az útta- lanság évszázadaiban, mdmt amilyenekkel ma találkozik Nagy- bárkányt^m és a hozzá szoros szálakkal kötődő községekben, így a szlovák nemzetiségi Sámsonházám is a krónikás. A yölgy Tarján felé eső része egyszeriben kinyílt az út által, s ami valamikor a világ végének számított — Nagykeresztúr, az ma a legközelebb esik Salgótarjánhoz. Mindez nem csak térben, de életmódban, lehetőségekben is megmutatkozik, ideszámítva az egész híres-neves nagy múltú, mára virágzó, anyagiakban, szellemiekben egyaránt gazdagodó, kúpos hegyekkel teleszórt völgyet.

X X X X X

Sámsonházát, Márkházát, Lucfalvát érdekes módon a helybeli monda valamiképpen együvé tartozó három egykor létezett személyhez köti az eredetben. Kiss Lajos meg azt mondja etimológiai szótáráiban erről: egy Sámson nevű személy lakóhelye, Sámsonháza, de már ennél többet mond a megyei történetíró, a kezdeti korok történetének avatott szakembere, Belitzky János, aki elmondja, hogy ki volt Sámson, s mivégett vált ismertté, megörökítésre érdemessé. Először is itt állt, a ma természetvédelem alá helyezett hegyen. Fehérkő vára, abban élit Sámson birtokos ispán 1132 körül Kálmán király fiának, Bordsznak hive, aki viszont szemben állt hercegeivel együtt az akkor uralkodó II. Béla (más néven Vak Béla) egész táborával. Ez utóbbiak Esztergom közelében lemészárolták Borisz hiveit. A nagy eset, amely valóban párját ritkító merészséget, bátorságot, karakán virtust is mutat, akkor esett, amikor Vak Béla a Sajó mellett ütött tábort. Akkor azt mondta Sámson Borisz hercegnek: „Átmegyek a, királyhoz és megszégyenítem!" Ha mondta, meg is tette. Átlovagolt az ellenfél táborába, betoppant a királyhű urakkal tárgyaló Béla sátrába és ott, fegyveresektől körülvéve, rákiáltott a királyra: „Hitvány kutya! Mit csinálsz az országgal, amely a te uradé, Boriszé? Menj kolostorba, mini az apád!" A vakmerő megúszta az ügyet, de Borisz serege mégis feloszlott. Sámson élete végéig nyugodtan élt birtokán.

X X . X X X

Sámson esete csak azért érdekes, mert megmaradt parádés ügynek, a dolgokat semmiben nem vitte előre. A magányos farkasok ideje amúgy is régen lejárt, s ha korábban, éppen a zártság idején, megoszlott szándékban, indulatban ez a szépséges völgy és benne a falvak lakossága, akkor az utóbbi évtized meg éppen az összetartozást, az együtt-előrehaladást hozta az itt élő magyar őslakosságnak és a régmúlt háborúktól dúlt idők után ide települt szlovák nemzetiségieknek. Akár a nemzetiségi kultúra megőrzésére, a hagyomány tiszteletére, fennartásának, fejlesztésének erőfeszítéseire, vagy az összefogásra nézünk — a példát ezekben a községekben találhatjuk. Sámsonháza kisdednyi óvodája, ahol tízen aluli a létszám, az egyik példa a rendkívül finom körültekintő tanácsi mérlegelésre, hogy fenntartja így is, hogy nem körzetesíti mindenáron, csupán az írott szöveget nézve a lucfalvai nemzetiségi óvodához; hogy jövőjére is változatokban és nem kemény, előre elhatározott lépésekben gondol; hogy közben az egyre nagyobb létszámú sámsonházai öregekre is figyelemmel van; hogy olyan érzékenyen mérlegel, mint a patikamérleg, és ha ez a nemzetiségieknek szól, akkor legfeljebb példaként állítható mindazok elé, akik más táján a megyének olyan könnyedén döntenek egy-egy iskola vagy óvoda megszüntetésében!

X X« X X X

Sánta Zoltán nemrégiben még a Volán dolgozója volt, néhány hónapja került a nagybánkányi tanács elnökének székébe, azután, hogy a korábbi elnök, Mucsina János visszatért a kereskedelembe. At új tanácselnök talán a legfiatalabb a megyében, e táj szülötte, akiben az a legvonzóbb, hogy tudja, mit örökölt, látja azt is, hogy előtte „magasra tették a lécet”, jól alapoztak, sőt, felépítettek, megalkottak — mert egyedül ez a helyes kifejezés — ezen a vidéken valamit, amit éppen úgy lehet tovább építeni, mint ahogy évtizede elkezdték, s amelyben az országos nagypolitika tengerének cseppjeként megtalálható a nemzeti egység, az erős gazdálkodókészség, a folyton újító szövetkezet. Éppen annak van három (!) üzeme is Sámsonházán. „Bevágott”. — ahogy mondani szokás a legújabb, a hagyományos tűzhelyszerelés is. Ha/tvanan dolgoznak, közülük több mint harminc első munkahelyes cigány- származású dolgozó, jó keresettel, viszonylag könnyű munkával, jó kötődéssel ehhez a fejlődésre kész üzemhez. A LAM- PART budafoki gyárának részlegeként jókor fogtak hozzá a szilárd tüzelésű, korszerű formát mutató tűzhelyek szereléséhez, s szerencsére Németh László személyében egy nagy tapasztalattal, ipari, üzemi gyakorlattal rendelkező vezetőt is találtak időiben. Jelenleg ugyan az elektromos targonca az egyetlen „igazi gép” az üzemben,, de itt is tisztán látják a jövőt és azt, hogy a jobb körülményeket nekik kell megtermelni, de szó szerint! Az egykori püspöki rezidenciában, a régi Sámsoniháza szélén, ugyancsak jól prosperál az évi nyolcmilliós termelési értékeit előállító kannazáró papírtömítéseket gyártó üzem. Ott is fiatal szakember Pala Attila a vezető, az üzem meg egyedülálló az országban. És a harmadat, a fa- feldolgozó; valamennyi együtt a szövetkezeti fejlődés és az itt élő lakosság életének meghatározó ereje.

X X X X X

Sámsonházán a lakosság kilencvenöt százaléka beszéli az

anyanyelvet, s ez önmagáért beszélő tény. Díszes új házai a

régiek mellett egyre erőteljesebben határozzák meg a rendezési szempontból is egyedülállóan zegzugos, a régi szórványtelepülések hagyományait házcsokrokban, bokrokban őrző ősi falu képét. Belső életét meg áthatja a legendás földszeretet, az állattartás kitörölhetetlen, mára szerencsésen újra virágzó szokása, de inkább úgy kellene fordítani a szót, hogy sohasem csökkenő kötődés érvényesül itt most már komoly támogatással az állattartásban. A szovjet Trúd szerkesztőség szakújságírói is éppen erre voltak kíváncsiak a közeli múltban, altikor felkeresték többek között Juhász János portáját is, hiszen ő és fia együttesen majd tíz szarvasmarhát tartanak. A járás háztáji állattartásának mintegy huszonöt százalékát (!) képviselik a földszerető, állatot nevelő sámsonházaiak.

Nem csoda hát, ha a legkeményebb élet törvény errefelé, az, hogy az „élet és a tétlenség nem fér össze egymással". Akkor sem ha nyolcvan múlt az ember.

T. P. L.

Képek; Kulcsár József

A termelőszövetkezet kannatő mi téseket gyártó Özemében Szpisák Jánosné tanácstag társaival együtt évi nyolcmillió forint értéket állít elő.

Minden talpalatnyi főidet megművelnek Gugyela Gynláék.

Nagy becsben tartják a községi kutat, ahonnan — a megyében az elsők közölt — megoldották a vezetékes ivóvízellátást.

Környezetüket gazdagító busás jövedelemre tesznek szert a háztáji állattartásból a sá'm- Kilenc szarvasmarhát tart fiá- sonházaiak. Szabó János bányásznyugdíjast a kukoricaelosztóba elkíséri kedvenc birkája is. val Juhász János.