Nógrád. 1981. november (37. évfolyam. 257-280. szám)

1981-11-17 / 269. szám

Képernyő elölt Tehetetlenség (?) r Xz állampolgár társadal­munk jelenlegi fejlettségi fo­kán joggal érezheti olykor, hogy a hivatalok, a különfé­le hatóságok a „játékok” nél­küle játsszák, nem veszik fi­gyelembe véleményét, lelke- sültségét, tenniakarásót. Eb­ben a kizárásban, padkázás­ban mindig a szellem, a stí­lus a ludas, amely minde- nekfölöbtinek képzeli magát, passzivitásra kényszeríti az emberek tömegeit. Van-e mód ezen bosszantó hibás gyakorlaton változtat­ni? Vagy az egyén tehetetlen a szervezett nagyképűséggel, lelketlen meggondolatlan­sággal szemben? Szónoki kérdések, kiélezet­tek, mert a válaszok kézen­fekvőéit, és a hatalmi rend-, szer lényegéből fakadóan egyértelműek: csak időszako­san és elszigetelten kárhoztat­hatnak valakik valakiket te­hetetlenségre. A televízió számos riport- és vitaműsora, magazinja ké­szül azért, hogy bebizonyítsa az értelmes tett, a közössé­gért felelős magatartás és cselekvés lehetőségét és szük­ségességét. Ilyenfajta műsor­nak tartom a Terefere maga­zinból önálló programmá elő­lépett Unokáink is látni fog­ják —, avagy Városvédő Pál­lasz Athéné kezéből időn­ként ellopják a lándzsát cí­mű városvédő sorozatot. Rá­day Mihály operatőr szenve­délyes értékmentő, már első, pár perces filmriportjainak láttán tiszteletet ébresztett bennünk és meggyőzött szen­vedélye, álláspontja igazáról. Műemlékeinket, régi értéke­inket, legyenek azok közvilá­gítási lámpaoszlopok, -testek, vaskapuk, kerítések, ajtók, szobrok, domborművek, őriz­nünk kell. Rólunk vallanak, tehetségünkről, alkotóképes­ségünkről tanúskodnak, har­monikusan illeszkednek bele környezed ükbe, megtörik az utóbbi évtizedekben elural­kodó uniformizáltságot, kel­lemes, kedves hangulatot árasztanak. Kötelességünk az értékmentés. Ráday sorozata, mely függetlenedve 25 perces, így elmélyültebb lett, másik erénye, hogy az esztétikumot összefüggésbe hozza, erősza­koltság nélkül, a gazdaságos­sággal, s kerek-perec bebizo­nyítja, hogy a régi megmen­tése semmivel sem költsége­sebb a teljes kicserélésénél. Nem, mert jó magyar szokás szerint, ha ostomyelekre cse­réljük ki a míves lámpaosz­lopokat, akkor egynéhány év múlva a hosszú oszlopokat rövidebbre váltjuk át, aztán még rövidebbre, vagy éppen fordítva. Valahogy úgy van ez, mint a csöfektetés és az aszfaltozás: mindig találunk rá okot, amiért fel kell lég- kalapáesozni az egyszer már eldolgozott bitument. Szombat éjszaka sugároz­ták Sándor Pál tévéjátékát, A természet lágy ölén-t A cím ironikus, minden ez a természet, csak nem „lágy”. Tele van szeméttel, sörösíá- dákkal, kopott székekkel, asztalokkal. Stephen Polia­koff, az 1953-ban született szerző az angol drámaírók legfiatalabb nemzedékének tagja, magányosan járja a maga választotta utat. Tíz évvel ezelőtt még Cambrid- ge-ben hallgatott történel­met, de két év után otthagy­ta az egyetemet. Tudatosult benne, hogy itt a társadalom krémjét nevelik, azokat a szakembereket, akik Nagy- Britannia vezetői lesznek, minden szinten és vonalon. Poliakoffnak nem fűlt ehhez a foga, nem akart elszakad­ni az emberektől, az egysze­rű tömegektől, melyek mégis­csak a társadalom alapját képezik. Nem akart elszakad­ni a mindennapok egyre fá­jóbb és kínzóbb angol való­ságától. Drámai az élet „valóságos" történetei. Miskolcon most játsszák a hírnevét megala­pozó „ . . .és te, szépségem, igen, igen, te . . ." című mű­vét. A természet lágy ölént 1977 tavaszán mutatták be Londonban sikerrel. A meg­döbbenést az keltette, hogy a politikailag közömbösnek is­mert Poliakoff ezúttal ízig- vérig politikusnak mutatko­zott, s céltalanul, tettek nél­kül kószáló hősei most na­gyon is céltudatosak és el­szántak, cselekvőképesek. Ugyanakkor olyan jelenségre — a neonáci zmus veszélyeire — irányította a figyelmet, amelyről az angol polgár nem szívesen vesz tudomást, sőt nem is tartja valóságos­nak. Poliakoff fiatal hősei egy újfasiszta terrorszervezet tag­jai, valamilyen — pontosan nem tudni milyen — robban­tó akcióra készülődek. A szükséges szerkezetet útköz­ben veszik magukhoz, eköz­ben csapódik hozzájuk egy fiatalember, aki kezdetben ro- kanszenweí figyeli a „kör­nyezetvédőket”, majd egyre inkább gúnyolódik rajtuk, avíttnak és nevetségesnek tartva céljaikat Az angol nemzeti néppárt tagjai rendet akarnak a felfordult világban, diktatórikus rendet, színesek nélkül. Poliakoff az újfasisz­ta fiatalok társadalmi hova­tartozásáról nem közöl sem­mi különöset, sejteti csak a polgári létet Inkább jelenlegi állapotuk izgatja és a tett, meg, amiért vállalkoznak. Ezt azonban árnyaltan mutatja be. Egykedvűek, kiábrándul­tak, kilúgozottak ezek a fia­talok, érzelmileg talajtalanok, nyilván emberileg is. Sándor Pál csaknem teljes következetességgel vállalja ezt a hűvös, tárgyilagos áb­rázoló és nem magyarázó stí­lust Feszültséget a premier plánok és olykor a csend „sű­rűségével” a titokzatosság fenntartásával teremt. A ren­dező a gyilkosságoknál távo­lodik el az író és saját kon­cepciója szellemétől. Ezeket az aktusokat lassítva mutat­ja be, nyilván a kiemelés szándékával, egyúttal azonban idegen hatást is kivált. A las­sítás ugyanis a hűvösséget felmelegíti, a tárgyilagosságot feloldja. A fiatal színészek — Kern András, Básti Juli, Máté Gá­bor — biztonságos alakítást nyújtanak, pontosan jellem­zik megformált figuráikat örültek, szenvtelenek, meg­szállottak. Hamis tudattal, egy rontó eszme szolgálatá­ban. Mivé lett 1968. forradal­mi ifjúsága?! Nem vált tehe­tetlenné, csak önmagát vesz­tette el. S ez már tragédia. ídegenfbrgoím? kaleidoszkóp Túrák, sizőknek A Volán Tourist a téli hó­napokban elsősorban sítúrá­kat ajánl Olaszországba, Ausztriába, Csehszlovákiába. Aki még nem tud, és szeret­ne megtanulni síelni, arra is megvan a lehetőség. Ilyen pél­dául — a mind anyagilag, mind a távolság miatt — az Alacsony- és a Magas-Tátrába szervezett útjuk. Az út nyolc­napos, tehát ez idő alatt még a teljesen kezdők is elsajátít­hatnak valamit a síelés tudo­mányából. A Volán minden tíz emberhez ad egy szakkép­zett síoktatót is. Talán már töb­bek előtt ismerősen hangzik a helyneve: Jasna-Demanovovs- ka Dolina. Lakhely a Hotel Liptov, ahol félpanziós ellátás­ban részesülnek a résztvevők. Az út ára 3—4 ezer forint kö­zött van, sípálya és a sífel­vonó használatára jogosító bérlettel együtt. És akinek nincs síruhája, egyéb -felsze­relése, annak rendelkezésére állnak az igen jó minőségű csehszlovák sífölszerelések, sí­ruhák, amelyek nem is túl drágán kikölcsönözhetők. Ugyanez a program megva­lósítható a Csorba-tónál, és a Magas-Tátrában levő Ded'ins- kiben is. A téli hónapokban is várja a sízőket az ausztriai Kaprun, ahová ötnapos autóbuszos tú­rát szerveze a Volán Tourist. Aki inkábbb nézné, mint űzné a síelést, annak az olasz- országi Piancavallót ajánljuk, ahol december 11—14. között megtekintheti a sí Világ Ku­pa futamot. Ez autósitúra, és lehetőség van síelésre is, de csak azok számára, akik már gyakorlott síelők. Mindemellett a Volán uta­zási irodája itthon is szervez hétvégi síprogramot a Szabad­ság-hegyen. Erre is lehet je­lentkezni. O. £. HUMOR — Hol voltak az Idén sza­badságon? — Sehol, Autót vettünk... ir — Miért verekednek állan­dóan a ti szomszédaitok? ■— Vadházasságban élnek_ (ok) Bemutatók, ankétok a megyei munkásfilmnapokon A megyei mozi üzemi válla­latok többsége idén hatodik alkalommal rendezte meg a munkásfilmnapokat. Az ese­mények októberben folytak, világosan beépülve a vállala­tok sokféle akciói sorába. A közönség jól emlékezhet ilyen és hasonló nagyszabású so­rozatokra, például a februári falusi filmnapokra, a májusi béke és barátság hónapjának rendezvényeire, a novemberi szovjet filmek fesztiváljára. Mára egy-egy akció között tisztán kialakultak a tartalmi, tematikus különbözőségek, az időpontok is megfelelően sta­bilizálódtak. A mozi a kultu­rális élet egészének szerves része. A Nógrád megyei Moziüze­mi Vállalat tizenhat széles­vásznú és takarásos filmek ve­títésére alkalmas helyen és harmincegy keskenymozíban rendezett vetítést a munkás- filmnapok alkalmából. Ezek a megye két városa mellett a legfontosabb ipari települése­inkre terjedtek ki, mint pél­dául Kisterenye, Nagybátony, Pásztó, Rétság, Romhány, Szé- csény, de magukban foglaltak olyan mezőgazdasági jellegű községeket is, mint Egyházas- gerge, Cered, Mátraverebély, Nógrádszakál, Szendehely, Szirák, Tolmács, ahonnan a munkaképes lakosság zöme va­lamelyik közeli ipari üzembe jár kenyerét megkeresni. Bár az idei általánosított ta­pasztalatunk, hogy a munhás- filmnapok korábbi lelkesült­sége, lendülete, mintha alább­hagyott volna, elveszett a mo- ziforgalmazás, a filmgyártás országos vitájának viharában, mégis az az érzésünk, értéke­sek és hasznosak ezek a vetí­tések. Ilyenkor új filmekkel ismerkedhetnek meg a láto­gatók (idén Solo Sunny, a me­gyénkben forgatott Töredék az életről stb.), s utánjátszásban több régi élmény részesei le­hetnek újra, illetve, akik még nem látták, frissen részesül­hetnek belőle (a magyarok kö­zül: Karambol, Égrenyíló ab­lak, A kenguru, Szikrázó lá­nyok, 9-es kórterem, Angi Ve­ra stb.). Ezeknek a filmeknek mindegyike munkáskörnye­zetben játszódik, s lényegében ez különbözteti meg a falusi filmnapokon vetített produk­cióktól, melyek a mezőgazda- sági dolgozók világát elemzik, s ugyanúgy időszerű társadal­mi kérdésekről szólnak. A munkásfilmnapok további le­hetősége, ilyenkor év végén er­re mind több példát találni: az üzemek szocialista brigád­jai kollektíván vesznek részt a vetítéseken, egy korábbi idő­szak szellemét és igényét éb­reszthetve. A pozitív tények mellett azonban értesültünk ezekkel ellentétesekről is. Igaz, nem nagy számban. Akadt olyan mozi ugyanis, ahol a meghir­detett munkásfilmn&pi vetí­tés elmaradt. Nem azért, mert a film nem érkezett meg, vagy a gépésznek nem volt kedve vetíteni, egyszerűen azért, mert a művelődési háznak köz­ben más programja lett. Sike­rült szerződést kötni a Nép­színházzal, vagy valamelyik neves színésszel, s a nagyte­remre —, ahol a filmvetítések zajlanak — hirtelen szükség kerekedett. Ez az eset ott, ahol a mozi és a kultúrház egy fe­dél alatt van, a vállalat bérlő, máskor is tapasztalható, a ma­ga módján természetesen, hi­szen a rendezvényeket az igé­nyek szülik. Mégis kifogást emelünk ellene, mert egy ko­rábban meghirdetett, egyezte­tett rendezvénysorozatot nem szoríthat háttérbe a kései ajánlat, vagy a feledékenység. A Nógrád megyei munkás­filmnapok egyhónapos rendez­vénysorozatának három fő eseménye volt megyénkben. Oszter Sándor előadóestjét a salgótarjáni November 7. Filmszínház Pódiummozi cí­mű sorozatában bonyolították le. A színész népszerűségére jellemző, hogy a több mint öt­száz férőhelyes mozi teljesség­gel megtelt, s a korábban kü­lönösebb sikert nem aratott Egy srác fehér lovon című filmnek figyelemre méltó sike­re volt. A siker példa arra is, hogy a filmforgalmazás még rendelkezik mozgósítható tar­talékokkal, képes olyan for­mákat kitalálni, eredményesen működtetni, amelyek eltérnek a hagyományostól, a megszo­kottól. Az idei rendezvénysorozat filmbemutatói, -amkétjai ki­emelkednek az előző évek át­lagából. Bizonyára nem téve­dünk, ha azt állítjuk, azért, mert olyan remekművet mu­tattak be, mint Szabó István Mephistó-ja, valamint a Ba­lassagyarmaton forgatott, így külön érdekes Szabadgyalog. A Mephistóról és a vetítést kö­vető ankétről, melyen jelen volt a rendezőn kívül a film két szereplője és a gyártó stú­dió vezetője, Marx József, már írUn»«c, ezúttal csak megismé­telhetjük akkori álláspontun­kat: kitűnő filmet láttunk, ér­demes volt a megvitatásra. Tarr Béla Szabadgyalog cí­mű munkáját várakozással fo­gadtuk, hiszen az ifjú, huszon­éves rendező korábbi művével, a Családi tűzfészekkel egycsa- pásra híressé lett, a mann- hetmi nemzetközi fesztiválon díjat nyert, a televízióban mil­liók nézték végig. Tetszett a rendező és a film probléma- érzékenysége, helyzetteremtő ereje, feszült, pergő ritmusa. Ezekkel az erényekkel viszont­találkozhatunk a Szabadgya­logban is, mely ugyanúgy ama­tőr szereplőkkel —, s megyei városról lévén szó, rengeteg is­merőssel — készült, mint a Családi tűzfészek, de a percek teltével egyre fogy a film szel­lemi, gondolati kötőanyaga. Nincsen kiért, miért izgul­nunk, „idegeskednünk”, s egy- óra után kínzó unalomba ful­lad. Nem csodálkoztam, hogy a vetítés alatt többen kimen­tek és nem jöttek vissza. Leg­inkább magam is ezt tettem volna. Nem csodálkozom azon sem, hogy az ankétra nehezen maradtak ott az emberek. Há­látlan dolog az alkotókkal — rendező, vágó, operatőr, gyár­tásvezető — egy sikerületlen filmről beszélgetni. De nem tanulságok nélküli. S az ankét azért érdemelt volna nagyobb közönséget, s hogy nem így történt abban mindenekelőtt a szervezők a ludasak, a helyi illetékesek. Apró szépséghibáktól elte­kintve a megyei munkásfilm­napok jól sikerültek, még si­keresebbek lehetnének azon ban, ha az üzemek, szövetke­zetek, művelődési intézménye! nagyobb figyelmet fordítaná­nak az eseményekre, a brigá dók gondosabban építenék b kulturális vállalásaikba. Ser- mi más nem kell hozzá. cc" még nagyobb buzgalom í ügyszeretet. (ok) NÓGRÁD — 1981. november 17., kedd T TngricT Bergman: Életem A svéd hólabda Smink és allűrök nélküli sztár. Amerikában istenítet­ték. Mindaddig, míg el nem hagyta férjét és gyermekét, hogy Rossellini rendezőt Itá­liába kövesse. Ez a házasság sem sikerült. A harmadik szintúgy. Ingrid Bergman 65 éves korában kezdte Írni visz- szaemlékezéseit. David Selznik, aki akkori­ban éppen az „Elfújta szél”-t forgatta, megszemlélte az új svéd jövevényt. Nem, nem volt szép a szó klasszikus értelmében, az orra túl nagy, a fogai ferdék, a szemöldöke kiszedetlen és soha nem volt az arcán make-up. Soha nem sminkelte magát. „Ez meg fog változni” — hangoztatta gyak­ran. De semmi nem változott. Még lehetetlen nevét, „Eingrid Börgman”, melyben egész Amerikának beletört a nyel­ve, sem módosította. Három évig írta a memoár­ját. Egyáltalán nem akarta megírni. De Robertino, közel 30 éves fia azt mondta neki: „Mama, ha meghalsz, lehetet­len emberek lehetetlen dolgo­kat fognak írni rólad és mi nem fogunk tudni megvédeni, mert nem tudjuk, hogyan is történt valójában. „Megértette. Ezek után írta meg. Régi levelekből és naplók­ból „táplálkozott”. „Semmit nem dobtam el” — mondja. „Mindent megőriztem.” Még azokat a kis cédulákat is, me­lyeket a gyerekei írtak neki az ajtóra: „Elmentünk egy par­tira, ma este egyedül kell ma­radnod.” Egész múltját elő­szedte dobozokból és ládákból. Már George Bernard Shaw-4i is magával ragadta 1945-benJ aki 89 éves volt akkor, és he­vesen flörtölt vele. Miért nem játssza el a Johannát Ameri­kában? Mert nem találja jó­nak? Túlságosan intellektúá-- lis. Orléans-i Johanna paraszt­lány, komoly, egyszerű, bäte«',' de nem elmés, bájos, számító és humoros. Shaw levegő után kapkod, megsértődik, azt mondja, nem ért hozzá. „Az Orléans-i szűz” a legjobb, amit valaha írt. De azért viszont akarja látni. Bergman azt mondja, hamarosan jön a fér­je, ő is biztosan szívesen el-í jönne teára. Shaw: „Mit kezd­jek a férjével? Magát aka­rom.” Férje, a fogorvos, Pettef Lindström megrémült volna tőle. Akkor, mikor egész Ame­rika a lába előtt hevert, a ri­porterek a legszebb asszonynak kiáltották ki, a „svéd hólab­dának, aki felforrósítja Holly­woodot”, férje félve zsörtölő­dött. „Egyszerűen nem szabad annyit beszélned” — prédi­kálta újra meg újra. „Nagyon intelligensen nézel ki. Hall­gass, és hagyd az embereket gondolkodni, akkor az is le­szel.” Ez megsebezte ártatlanságát^ félőssé tette, bizonytalanná.' Mind a mai napig. És Petter Lindströmöt nem túl hízelgő jelzőkkel és jelenetekben áb­rázolja. Nem tudja, rossz né­ven fogja-e venni tőle. „El kell magyaráznom az embe­reknek, miért hagytam, hogy mindig ő döntsön helyettem.^ Következik: 2. Az olasz férj Iskolaotthonos tanítási rendszerben oktatják az első osztá­lyosok nagy részét a zagyvapálfalvai Budapesti úti Általá­nos Iskolában. E módszer lényege, hogy a diákok egész na­pos elfoglaltságuk során váltakozva tanulnak és játszanak. Könnyebb így az ismeretek szerzése, mintha órákon ke­resztül kizárólag csak a számolás, olvasás és egyéb „tudo­mányok” elsajátításával foglalkoznának. — kép: kj — Aforizmák Egyesek, amikor a fejüket kockáztatják, lényegében sem­mit sem kockáztatnak. (Ókori krétai igazság) ☆ Az én házam — az én vá­ram: akinek akarom, annak •ídom. (Angol bérháztulajdonosok népi bölcsessége) ir A legegyszerűbb zsákutcá- ak is jólesik, ha bonyolult abir in tusnak tarthatja magát. (Minótaurusz jegyzetfüzetéből) Egy sorscsapás nem is olyan rettenetes. Rosszabb, ha a sors holmi fatönknek nézi az em­bert. (Asszír szerencsétlen flátások tréfája) ☆ Ha .nem tudod, kinek ka­paszkodjál, akkor mindennel elégedett vagy. („A panaszok technikája* című ausztráliai monográfiából)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents