Nógrád. 1981. október (37. évfolyam. 230-256. szám)

1981-10-10 / 238. szám

Z MSZMP N ÓG RÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A M-Efitgl TA N Á CS LA PJA VILÁG PROLÉTÁRJÁÍ EGYESÜLJETEK] XXXVII ÉVF., 238. SZÁM ARA: 1,40 FORINT 1981. OKTÓBER 10., SZOMBAT Befejeződött az országgyűlés őszi ülésszaka Napirenden az emberi környezet védelme A felszólalók között Nógrád megyei képviselő Pénteken délelőtt folytatódott és délután befejeződött az országgyűlés őszi ülésszaká­nak kétnapos programja. Az ülésen részt vett Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkára, Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke, ott voltak az MSZMP Poli­tikai Bizottságának más tagjai, a Központi Bizottság titkárai, a kormány tagjai- Az emeleti páholyokban foglaltak helyet a Bu­dapesten akkreditált diplomáciai képviseletek vezetői, tagjai. A tanácskozás megkezdése előtt Apró An­tal, az országgyűlés elnöke köszöntötte ha­zánk, vendégét: Jósé Eduardo Idos Santost, az MPLA-Munkapárt és az Angolai Népi Köztársaság elnökét, aki küldöttség élén tar­tózkodott hazánkban és ellátogatott a Parla­mentbe. Apró Antal a magyar törvényhozás nevében is újabb sikereket kívánt Angola népének. Ezután a képviselők — az elfogadott napi­rendnek megfelelően — meghallgatták Gon- da György államtitkárnak, az Országos Kör­nyezet- és Természetvédelmi Hivatal elnö­kének beszámolóját, az emberi környezet védelméről szóló 1976. évi II. törvény vég­rehajtásának tapasztalatairól. Környezetvédelem az embert szolgálja Gonda György bevezetőben megállapította: a környezet- védelemben ma a korábbi időktől származó hiányossá­gok, mulasztások kiigazítá­sa okozza a legtöbb gondot. A jövő útja a megelőzés: olyan fejlesztési gyakorlat, amely­nek természetes eleme az em­beri környezet megóvása. A megoldáshoz azonban anyagi eszközök is szükségesek. Ma már elfogadott felismerés —, mondotta az államtitkár —, hogy átgondolt és szigorú in­tézkedések szükségesek a hul­ladékok káros hatásának fel­számolásával kapcsolatosan. A továbbiakban az atom­energia hazai, békés célú fel- használásának környezetvé­delmi összefüggéseiről is szólt: emlékeztetett arra, hogy 1980- ban külön törvény született az atomenergiáról. A törvény végrehajtására tett intézke­dések biztosítják, hogy ne kell­Mezőgazdaság Számos vita középpontja a környezetvédelem és a mező- gazdaság fejlesztése, különös tekintettel a környezet teher­bíró képességére. A beszámoló szerint nem az alkalmazott technológiákban rejlik a ve­szély. Legtöbbször az veszé­lyezteti a környezetet, hogy a jen tartani a környezetkárosí­tás veszélyétől. A paksi atom­erőmű úgy épül meg — mon­dotta Gonda György —, hogy üzemeltetése során a környe­zetbe kerülő szennyező anya­gok hatása a megengedettnél lényegesen kisebb lesz. A Balatonról szólva megem­lítette, a kormány által jóvá­hagyott két program azt a célt szolgálja, hogy a jogos aggodalomra okot adó helyzet megváltoztatható legyen. A terveket nagy pontossággal kell végrehajtani és elejét ven­ni, hogy a különböző enged­mények meghiúsítsák az ere­deti, a megoldást szolgáló szán­dékot. A Balatonnal kapcsola­tos kutatásokat úgy kell foly­tatni, hogy a gyakorlat szá­mára világos és egyértelmű válaszok, illetve megoldások szülessenek — mondotta az államtitkár. és technológia különböző vegyszereket nem a megfelelő szakszerűséggel szállítják, tárolják, használják fell S az ellenőrzés sem min­dig olyan körültekintő, mint az elvárható lenne. Gonda György hangoztatta: a környezetvédelmi intézke­dések nem szakadhatnak el a mindenkori gazdasági teher­bíró képességtől. A tiszta kör­nyezet az élettől elválasztha­tatlan — ez nem képezheti vi­ta tárgyát. Végső soron a kör­nyezetvédelem a termelési, gazdasági folyamatok része, de céljait tekintve az embert, az életkörülményeket szolgálja. Határozott magatartást Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatalnak és másoknak a jövőben hatá­rozottabb magatartást kell tanúsítaniuk a veszélyek oko­zóival szemben, igényelve eh­hez a hatóságok munkáját is, ám az anyagi eszközökön és a nagyobb szigoron kívül —, vagy inkább ezekkel együtt — nagy szerepe van a társa­dalomnak. Köszönet illeti mindazokat —, mondotta az államtitkár —, akik társadal­mi aktivistaként azért dol­goznak, hogy környezetünk emberi, emberekhez méltó ma­radjon. Az államtitkár megállapí­totta: az öt éve alkotott tör­vény alapjában véve beváltot­ta a hozzá fűzött reményeket, alkalmas arra, hogy hosszabb távon keretét adja a környe­zetvédelemnek. Az e célra rendelkezésre álló anyagi esz­közöket megfontoltan és cél­szerű sorrend betartásával kell felhasználni. Vita a beszámoló felett Rőder Edit (Bp., 51. vk.) az Országos Ügyvédi Tanács el­nökhelyettese, az országgyű­lés építési és közlekedési, va­lamint jogi, igazgatási és igaz­ságügyi bizottság együttes ülésén elhangzottakról mon­dotta: a bizottságok különö­sen azt tartották jelentősnek, hogy a környezetvédelem az állami politika rangjára emel­kedett, szerves részévé vált az V. és a VI. ötéves tervnek. A jogszabályt a képviselők álta­lában jónak tartják, a hiba a végrehajtásban, a szemlélet­ben, az állami és állampolgá­ri fegyelemben, az érdekek ese­tenkénti helytelen értelmezé­sében, a szankciók alkalmazá­sában mutatkozó liberaliz­musban, valamint a közöm­bösségben van — mondotta a képviselő. Schnitzler József (Hajdú-Bi­har m., 16. vk.) egyetemi ta­nár, a debreceni orvostudo­mányi egyetem II. sz. sebésze­ti klinikájának igazgatója fel­szólalásában figyelmeztetett arra, hogy a környezetvédelem nem lehet kampány. Állandó, folyamatos felvilágosító tevé­kenység szükséges. Nem sza­bad elfogadni azt, hogy az emberek egy része saját la­kása, házatáján rendet tart, de szemrebbenés nélkül sze­metel, üzemben, gyárban, ut­cán. Sürgette: az utak men­tén kivágott fákat, bokrokat pótolni kell, hogy a járművek okozta kipufogógázok ne ter­jedjenek a termőföldekre, mert a növényekbe felszívód­va — közvetve — károkat okozhatnak az emberi szerve­zetben is. Pólyák Ibolya (Bács-Kiskun m., 12. vk.), a jánoshalmi Pe­tőfi Tsz ágazatvezető-helyet- tese javasolta: a szakemberek tervezzenek olyan szennyvíz- tisztító berendezéseket, ame­lyeket a szerényebb jövedel­mű üzemek, gyárak, tanácsok is felszerelhetnek, fokozato­san bővíthetnek. A kommuná­lis szennyvizekből kiszűrt anyagokat — megfelelő keze­lés után — hasznosítsák a me­zőgazdaságban, a talaj táp­anyagainak gyarapítására. Pesta László (Bp., 5. vk.), a Magyar Vöröskereszt buda­pesti vezetőségének elnöke a környezetvédelem jobbításá­nak tápgyökereit az emberi magatartásban, annak meg­változtatásában jelölte meg. Támogatni kell mindazokat, akik — képletesen szólva — nemcsak a saját házuk táján söpörnek. Ilyen emberek száz­ezrei vesznek részt például a budapesti Vöröskereszt meg- újhodott tisztasági mozgal­mában. E tevékenység a fel­világosítástól a lakókörnyezet szépítéséig megannyi terüle­tet átfog, sikert szül, mozgató­rugója további cselekvések­nek. (Folytatás a 3. oldalon) Nógrád megye országgűlési képviselői az ülésteremben Pentamer-kazánok Több szövetkezet és vállalat által ajánlott mintadarab kö­zül választotta ki az NSZK-beli vevő azt a lakásfűtésre al. kaimas szén- és hulladéktüzelésű kiskazánt, melyből az idén 500 darabot rendelt a nagybátonyi Pentamer Ipari Szövetkezettől. A dinamikusan fejlődő, a piaci viszonyokhoz rugalmasan alkalmazkodó kollektíva tegnap rakta kamion­kocsikba a szállítmány első felét, a következő részt a kö­vetkező héten küldik a megrendelőhöz- A 70 ezer nyugat­német márka értékű szállítást a Nikcx Külkereskedelmi Vállalaton keresztül bonyolítja a Pentamer Szövetkezet. Ha a vevő elégedett lesz a berendezésekkel, akkor jövőre már ötezer darabra tart igényt. Képünkön Mészáros Ildikó, a szövetkezet külkereskedője az exporttermékek műszaki do­kumentációját, minőségi bizonylatait ellenőrzi Nagy Ká­roly lakatos csoportvezetővel a kamionba való berakás előtt. — kulcsár — Iskoláért, pályáért Nőtincs! n épfrontások Nem kevesebb, mint huszon­öt tagja van Nőtincsen a köz­ségi népfrontbizottságnak. Ab­ban, hogy a település csino- sodik, gyarapodik, nem kevés részük volt a lelkes aktivis­táknak, akik ha kellett a szó erejével, ha kellett a szemé­lyes példamutatással serken­tették a tennivágyó falubelie­ket. Nem kis eredménnyel, hi­szen az elmúlt években szin­te mindig emelkedett az egy főre jutó társadalmi munka értéke. Ez nem csupán érték­beli gyarapodást jelentett, de azt is. hogy mind többen kap­csolódtak be az idősebbek és a fiatalok közül a közös fel­adatok megvalósításába. A népfront aktivistái — a tanácstagokkal együtt termé­szetesen — összegyűjtötték a falu lakóinak javaslatait, öt­leteit és széles körben ismer­tették a tanács célkitűzéseit. Évek óta szervezik a társa­dalmi munkát lakóhelyükön. Több száz méter járda készült az utóbbi években. Felhívásuk nyomán sok nőtincsi jelenik meg, hogy gondozzák a parko­kat, eltüntessék a gazt a víz­levezető árkok oldaláról. Sike­resek a tavaszi lomtalanítási akciók és gondozott porták jelzik a „Tiszta udvar, rendes ház” mozgalom népszerűségét is. Itt a Vöröskereszt partne­reiként tevékenykednek. Vág­ták már nagyobb fába is fej­széjüket. Például a közelmúlt­ban. amikor a gázcseretelep építésére toboroztak kétkezi segítséget. Ma már korszerű telepe van a falunak. Elkészült, bár még nem állt „szolgálatba” az új futballpálya. Ha tavasszal megkezdődik a nyolc tanter­mes iskola építése — nem kis társadalmi segítséggel! —, és nekifognak a sokat megélt zöld gyepen az új intézmény alapozásának, akkor veszik birtokba a sportolók a szép környezetbe költöztetett foci­pályát. Nem csupán a tanács terve­it tudatosítják a lakosság kö­rében és a javaslatokat viszik a tanácsiaknak, de aktívan se­gédkeztek és teszik ezt a jö­vőben is az országgyűlési kép­viselők és tanácstagok válasz­tásában. Emellett — miután területüket jól ismerik a nő­tincsi népfrontbizottság tagjai — nem kis részük volt abban, hogy a fiatal tanácstagok gyor­san, de alaposan megismerték tennivalóikat. A közeljövő nagy feladata: a nyolc tantermes iskola épí­téséhez megszervezni a társa­dalmi munkát. Itt számítanak a társközségek lakóira, hiszen reggelente onnan is hozza a gyerekeket az autóbusz. Akad- még. tennivaló a sportpályán, de már formálódnak a tervek a község környezetének meg­óvásáról, valamint a termén szeti értékek megvédésérői.

Next

/
Thumbnails
Contents