Nógrád. 1981. október (37. évfolyam. 230-256. szám)

1981-10-25 / 251. szám

Tanulhatunk-e

a történelemből?

r történelem arra tanít bennünket, hogy a történelem nem tanít semmire”, állította Regei nyomán. ®. B. Shaw. Ez az álláspont élesen szem- benáii a klasszikus ókorból reánk hagyományozott tétellel, amely szerint „história est magistra vitae”, vagyis, hogy a történelem az élet tanítómestere. Már a pelloponné- szoszi háború tanulságait megörökítő Thuküdidész óla az a meggyőződés adta a tollat a krónikások, történetírók nagy többségének a kezébe, hogy írásukkal figyelmeztetik az olvasókat, leckét adnak az utókornak, miszerint a történelem nagy és kisebb eseményeinek ismeretéből kiviláglik, egykor mit tettek helyesen, mit helytelenül, s így az uralkodók, hadvezérek, politikusok, sőt a népek okulhatnak, elkerülhetik az elődök hibáinak megismétlődését.

Kétségtelen, hogy az emberiség története bővelkedik az olyan hibákban, rossz számításokban, sőt bűnökben, amiket a múlt, a precedensek ismeretében, a tanulságokat megszívlelve könnyű lett volna elkerülni, illetve megakadályozni; tehát a káros következmények elmaradhattak volna. A rosszul végződő eseményekről, vesztes háborúkról, nemzeti tragédiákról utólag mindig megállapítható, hogy az odavezető út bővelkedett a figyelmeztető jelekben, az érdekeltek bölcsebb magatartásával pedig el lehetett volna hárítani az előzmények ismeretében kiszámítható következményeket. Hosz- bzú időn át meglehetősen általános volt az a nézet, hogy a történelem közvetlenül fölhasználható ismereteket, tanulságokat kínál, hogy a gyakran ismétlődő hasonló helyzetekben a mült segíthet az optimális magatartás kialakításában. A társadalmi folyamatok azonban olyan bonyolultak, olyan sok tényező alakítja ki az eredményt, a látszólagos ismétlődések ellenére olyan nagy különbség van az egyes események körülményei között, hogy a megtanult leckéket hiába is próbálnánk közvetlenül alkalmazni. A történelem példatárként nem válik be, Shaw aforizmája ilyen értelemben érvényes is. A legtöbb esély- lyel talán a hadtudományban lehet kamatoztatni a történelmi ismereteket, ezért tanulmányozzák ma is a háborúk, az egyes csaták történetét, de okulni ott is legföljebb a viszonylag egzakt tudománynak számító hadvezetés képes, a háborúk okaira és lefolyására nézve egyértelmű válaszokat a múlt háborúk ismeretéből, fölidézéséből még nem nyerünk.

A történelem hasznosságát

valló másik irányzat az erkölcsi tanulságokat emeli ki. Eszerint a múltbeli emberi teljesítmények a hősiesség, a helytállás példái lelkesítsek, utánzásra késztetnek, ezért keli velük megismertetni minden nemzedéket. Kétségtelenül van igazság ebben a rokonszenves nézőpontban, s számos nagy egyéni tett, kollektív fellépés és magatartás írható a történelmi példák hatásának javára. Egyetlen komoly ellenvetést azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni: a történelem bővelkedik az ellenkező irányú tanulságokban is, amikor az önzés, a gátlástalanság, a becstelenség hozta meg a sikert, sokszor nemcsak rövid távon, és sokan ilyen értelemben tanultak is a történelemből. A politika nagy bűnözői gyakran hivatkoztak a múltra, annak megfelelő értelmezéséből vezették le programjukat, .küldetésüket”, cselekedeteiket — gondoljunk csak Hitler „Mein Kampf”-jának hosszú történelmi fejtegetéseire. Szilárd, egészséges és széles körben osztott értékrendszer esetén azonban föltétlenül érvényesül a jó példák hatása.

Mondhatnánk azt is, hogy a múlt ismeretének fontosságát nem a közvetlen alkalmazhatóság, az egyének és a társadalom magatartásának a befolyásolása jelenti, hanem a fordított eset, a történelem elhanyagolásának, nem ismeretének sok esetben bizonyíthatóan káros következményei. Mennyi hódítási kísérlet hiábavalóságát, az elkerülhetetlen változásokkal szembeni makacs ellenállás reménytelenségét bizonyítja a történelem! Vagy mennyi rossz döntés lett volna elkerülhető a történelmi előzmények ismeretében, a múlt elfogulatlan tanulmányozásával. Sokszor csak komolyan kellett volna venni egy-egy agressror korábbi megnyilatkozásait, nyílt programját, vagy a békéket diktáló győzteseknek ki kellett volna szabadulniuk saját propagandájuk fogságából.

A történelem tanulmányozásának legfőbb értelmét a praktiásta elvárások félreté- telével a társadalmi folyamatok megértésében láthatjuk. Ha abból Indulunk ki, hogy az emberi társadalom sosem a lehetséges világok legjobbika, hanem állandó módosításra, változtatásra, tökéletesítésre szoruló alakulat Ha célunk saját világunk megváltoztatása, önmagunk és utódaink életének a Jobbá tétele, akkor ehhez föltétlenül ismernünk kell a jelent Márpedig a jelen társadalom annyira bonyolult, élő, dinamikus képződmény, hegy megértése nem képzelhető el statikus módszerekkel, a jelen egyszerű lefényképezésével. A történelmi előzmények ismerete többek között alkalmas . arra, hogy az életet mozgásában, dinamizmusában lássuk, fölismerjük a fejlődési tendenciájukat «■*-,- akár a múlt egy adott szakaszát vizsgáljuk, akár kifejezetten a jelent Ebben a vonatkozásban a közel múlt általában kétségtelenül fontosabb a régmúltnál, de elsősorban mégsem a dátumok közelsége, hanem az események fontossága, hatásossága a mérvadó. A történelem hullámmozgáshoz hasonlítható, az egyes események, hullámok átadják energiájukat a következőknek, s így a nagyobb hullámok hatása — saját történelmünk esetében például a török elleni hosszú küzdelem — évszázadok múlva is érezhető, kimutatható.

Az időbeli kiterjedés mellett fontos a földrajzi távlat is, vagyis egyetlen ország történeté sem vizsgálható elszigetelten, önmagában, csakis a közelebbi és távolabbi szomszédokéval összevetve. Saját jelenünk és kilátásaink megértéséhez saját múltunk mellett ismernünk keli tehát mások történelmét is. Általában itt is a közelebbi népek a fontosabbak, de a távolabbi, nagyobb hatalmak szerepe, hatása sok esetben döntőbben esik a latba, mint a szomszédok magatartása mindenesetre a világ időbeli és térbeli kiterjedésének a figyelembevételével a legjobb eszköz a jelen szűklátókörű, leegyszerűsítő látásmódjának a leküzdéséhez, de a múlt irreális, lehetetlen elvárásokkal föllépő szemlélelete ellen is.

Mindebből természetesen nem fakad, hogy a történelmi megismerés akárcsak megközelítheti a természettudományos megismerés egzaktságát. A társadalomtudományok szabályszerűségei, törvényei tendenciaszerűek, túl sok fel tételtől függnek, ezért csak feltételesek, a társadalmi folyamatok csak a fő vonások ban determináltak. Többek között ezért sem vállalkozhat arra a történelem, hogy a múlt tendenciájából a jövőre vonatkozó jóslatokat, élőre jelzéseket adjon. Analógiának a kilőtt puskagolyó kínálkozik: a kilövés körülményeiből, a röppályából csak bizonyos határig következtethetünk a további mozgásra, még kevésbé a becsapódás várható következményeire. A törtölelem folyamata • persze jóval bonyolultabb a lövedék haladásánál, már csak azért Is, meri emberek csinálják: drámánkat magunk írjuk és játsszuk, még akkor Is, ha a cselekmény iránya és fő kontúrjai adottak.

Vajon lehet-«, van-e közelebbi, kézzelfoghatóbb haszna a történelemnek, mint egyfajta relativitásérzet kifejlesztése, a világ váltcaó jellegének és a változások irányának a Jobb megértése? Azt hiszem, tanulságnak ez éppen elég, B ha képesek vagyunk a maga sokszínűségében látni a történelmet, akkor az újabb és újabb nemzedékek elkerülhetik, hogy csak a maguk kárán okuljanak, tanuljanak a történelemből, máskülönben túl magas lesz az ár, és túl késői a tapasztalat.

Jeszenszky Géza

SZOBROK

» ■

W. F. Poller (Ausztria) Két figura kapcsolata Vincent Strebelle (Belgium) Elgondolás

Rádió- és televízió- hálózat

Ma már a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság egész területére kiterjed a televíziós hálózat hatósugara. Így a lakosság városon és falun, eldugott hegyvidéki településeken és magányos, távoli szigeteken egyaránt élvezheti a televízió műsorait.

A zavartalan vétel, a jó minőségű kép biztosítása azonban komoly feladatot ró a szakemberekre, hiszen az ország négyötödét hegyvidék borítja. Az állam évről- évre jelentős összegeket fordít adótornyok, közvetítőállomósok építésére és karbantartására. Nemrégiben új, korszerű adótornyot adtak át rendeltetésének.

Az igények növekedésével lépést tart a televlzlógyártás Is. A modem és tetszetős készülékek a Taedonggang televíziógyárban készülnek, s az országban több szerelőüzam és alkatrészgyár is működik.

A rádiózásnak természetesen még régebbi hagyományai vannak. Az Ipari üzemek, a mezőgazdasági szövetkezetek, a városi és vidéki központok jól kihasználják a rádiózás lehetőségeit A vezetékes rádióhálózat az egész országra kiterjed. Az országos adó hí' reit angol, francia, spanyol, orosz, kinai, arab és japán nyelven is közük.

A rokkanlak éve alkalmából

Ismeretterjesztő-sorozat

Balassagyarmaton

A balassagyarmati városi- járási TIT szervezet kezdeményezését mások figyelmébe is ajánljuk: a rokkantak nemzetközi éve alkalmából a városi elnökség ismeretterjesztő előadássorozatot tervezett, melyben a hallgatóság a legfontosabb ismeretekről, tudnivalókról kap tájékoztatást. A sorozat nemcsak a legközvetlenebbül érintettek számára hasznos, hanem másokéra is, hiszen köztudott, hogy az életben, a motorizáció korszakában az emberre számos veszély leselkedik.

A tíz előadásból álló sorozat november közepén kezdődik, s az egyes előadásokat különböző balassagyarmati helyszíneken tartják. A nyitó előadásnak a városi tanács ad otthont, dísztermében, ■ Gor- dosné dr. Szabó Anna, a budapesti Barczy Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola főigazgatója beszél a rokkantak éve jelentőségéről, a társadalmi egyéni felelősség általános kérdéseiről. Későbbi időpontban a fogyatékosok rehabilitációjának időszerű problémáiról szól dr. Göllesz Viktor, a főiskola tanára. A fogyatékos gyermekek nevelési

kérdéseiről Wisinger János; dr. Molnár Jánosné gyógypedagógiai tanárok és Terékné Takács Piroska logopédus tájékoztatja az érdeklődőket. Bujdosó Éalázs pszichológus a munkaalkalmasságról, a munkába való elhelyezkedésről beszél. A fogyatékosokkal való foglalkozás területi kérdéseinek összehangolásáról dr. Gábor József és Nagy Vendelné tanár tart előadást. A programokat a Szántó Kovács János Szakközépiskola klubjában és a városi kórházban bonyolít-, ják le.

A Barczy Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán kívül a további öt előadásra a Nóg- rád megyei Vöröskereszt küld előadókat, további egyeztetés alapján. Izeknek az előadásoknak a középpontjában a Vöröskereszt lehetőségeiről lesz szó a fogyatékosokról való gondoskodásban.

A balassagyarmati ismeret-'

terjesztők kezdeményezése rokonszenves, s dicséretes az a törekvésük is, hogy a témát nem kampányszerűen kívánják kezelni, hanem alkalmanként a jövőben is visszatérnek rá.

KÖVES ISTVÁN: i

HAJNALI KIÁLTÁS

Tűzben izzani

lánggal lobogni

Pernyével füsttel

messzeszállnl

S a munkábaindulók kialvatlan

tekintetének csodálatában A vonathajók kajla kutyájával

kiáltani a kéjesen nyújtózó Napba Hajrá ma gyönyörű napunk lesz

szőrén üljük meg a Pegazust is Legkisebb királyfiként

átbuckázva fejünk tetején Nekiügetünk minden hétfejű-sárkány-várnak hajrá ma már nincs más kiút Versenyt kell száguldanunk a szelekkel fiúk otthon csiborszemű

kedveseink várnak!

.............

I

IIIIIMIHIIUiniMIIIIMillllllllllllllllllllllllllllllllllHllllllllllllimiUI

— Hogy az elején kezdjem: nap mint nap ugyanazon a játszótéren vágok keresztül..; Különben ez nem is fontos.

— Akkor miért mondod?

— Mert annyira különös, amit el akarok mondani, hogy magam sem tudom, mi fontos, mi nem... Most például eszembe jutott, hogy sráckoromban feltalálónak hittem magam pedig amit találmánynak véltem, azt nemcsak kitalálták, hanem el is vetették, mire én megszülettem. Rohadt érzés volt, amikor rájöttem, hogy mégsem vagyok zseni.

— Valamilyen hinta volt a találmányod ?

— Bicikli. Nem a találmány kapcsolódik a történetemhez, hanem az a tény, hogy feltalálónak mertem hinni magam, pusztán azért, mert gyerekfejjel nem tudtam, mennyire hiányosak az ismereteim.

— A hintáról beszélj. Azt mondtad, hogy egy hintáról fogsz beszélni.

— Várj még. Látom, nem értesz. Annak idején egy olyan biciklit találtam fel, aminek a hátsó kereke sokkal nagyobb volt, mint az első. Elképzeltem, sőt, latolgattam "magamban, hogy egy ilyen nagyobb kerék mennyivel gyorsabban haladna ugyanazzal a meghajtással. Hetekig töprengtem ezen. aztán egyszer a moziban láttam egy régi filmet, amiben pontosan az én találmányomon bicikliztek. Nagyon elkeseredtem, de nem kérdeztem meg senkitől, hogy ma már miért nincsenek ilyen nagy kerekű biciklik, én akarAczél Gábor;

A HINTA

tam rájönni. Már tudtam, hogy

nem vagyok zseni, de magamnak én fedeztem fel, hogy minél nagyobb a kerék, annál lassabban tudom tekerni a pedált. És azért ennek is örültem.

— Nem tudom, mi ebben a különös.

— Semmi. Tudod belőlünk, felnőttekből, sok minden hiányzik, ami gyerek-önmagunkban megvolt. Például az újraértékelés szándéka... Nagyon kérlek, ne nézz az órádra, tudom, hogy sietsz. Akkor este, amikor átvágtam a kihalt játszótéren, én is siettem. Odanéztem a hintára, oda kellett néznem, mert ahogy lengett, egészen hangosan nyikorgóit. Mondom, odanéztem, láttam, hogy leng, de továbbmentem.

— Na és?

— Hát nem érted? Én, amikor megértettem, hogy mit láttam, megrémültem. Még most is beleborsódzik a hátam, ha rágondolok. Az a hinta... jól figyelj: magától lengett. Érted?

— Meglökte valaki.

— Nem volt a közelében

senki. A háziak is messze vannak tőle. Amíg a játszótéren átvágtam, az legalább két percig tartott, tehát legalább két

percig lengett változatlan sebességgel, anélkül, hogy valaki hozzányúlt volna.

— Talán a szél...

— Nevetni fogsz, ez képtelenség nekem is eszembe jutott, pedig csak egyetlen hinta lengett, a másik kettő mozdulatlan volt.

— Akkor egyetlen megoldást tudok: részeg voltál.

— Nem voltam részeg. És tudom, hogy jól láttam. Még most is hallom az egyenletes nyikorgást, hidd el, iszonyú.

— Tudod mit? Nem hiszem el az egészet. Kitaláltad.

— Megértem, hogy kételkedsz. Egyetlen épeszű ember se hinné el, és az a legszörnyűbb, hogy már-már én is jobban hiszek a józan eszemnek, mint a szememnek és a fülemnek. Már-már én is kételkedem abban, hogy az a hinta lengett, pedig láttam és. hallottam. És tudod, mi ebben a szörnyű? Hogy legtöbben ilyenek vagyunk. Ha észreveszünk valami szokatlant, valami olyant, ami az ismereteink« szerint nem létezhet, egyszerűen elmegyünk mellette. Nem megyünk oda ehhez a szokatlan valamihez, hogy megnézzük, megvizsgáljuk, hogy a

I

gyakorlatban összevessük é

legújabb tapasztalattal az eddig tudottakat, nem; továbbmegyünk, mert más dolgunk van, mert; sietünk, és ha később eszünkbe is jut ez a valami, előbb-utóbb elvetjük,1 mint képtelenséget...

— Szóval mégsem lengett az a hinta?

— Most nem a hintáról van szó. Azt el lehet intézni azzal, hogy álmodtam, hogy vízióim vannak, vagy mit tudom én... Arról van szó, hogy te is, meg én is, meg még nagyon sokan tudjuk ugyan, hogy a világ, éppen mert megismerhető, tartogat meglepetéseket, de ezt csak tudjuk, valójában félünk elfogadni. S ne hidd, hogy a világot féltjük; pusztán önmagunkat. Azt nem kell hinned, hogy szellem mozgatta azt a hintát, hajthatta azt egy eddig ismeretlen energia, lehetett ott vákuum, ahol lengett, jó, jó, én is nevetnék, ha ezt te mondanád, de most nem a hintáról beszélek, hanem magunkról, arról, hogy félelemből, vagy lustaságból nem kutatunk eddig nem ismert ösz- szetevőket, hogy egyszerűen nem merjük hiányosnak vélni ismereteink lácát, vagy már kényelmesek vagyunk megkeresni egy-egy hiányzó láncszemet... Hogy a hinta lengett-e, vagy sem? Talán tévedtem... Igen, így nekem is kényelmesebb...

NÖGRÁD — 1981. október 25., vasárnap 9