Nógrád. 1981. október (37. évfolyam. 230-256. szám)
1981-10-21 / 247. szám
Sz érvényesülés iskolá'a Ludas Matyi évkönyv Ä jövő évtől is biztosan sokan várnak sikert, s mindenki szeretné elkerülni a kudarcot. Igen ám, de, ami az egyik embernek siker, az a másiknak kudarc lehet, vagy fordítva. Egy biztos: a siker és a kudarc közben is jól jön, ha az embernek van humora. Vagyis, az élethez humor, az iskolához tankönyv kell. A Ludas Matyi 1982-es évkönyve az érvényesülés iskolájának tanulóit igyekszik megnevettetni a komoly órák közti szünetekben. A tankönyv tartalmából: Árkus József: És festem is magam. Mikes György: Mikor lehet leggyorsabban karriert csinálni? Sajdik Ferenc: Sógor, koma, ángyika. Tabi László: A nagy kaland. Moldova György: Straznyiczky, a magyar apa. Balázs-Piri Balázs: Ki-ki a maga mesterségét. Somogyi Pál: Üt a boldogsághoz. Fülöp György: Protokollparádé. Karinthy Frigyes: Művészet. Komlós János: Nem tudunk vitatkozni. Darvas Szilárd: Shakespeare a mellényzsebben. A neves írók történetei mellett a Ludas Matyi népszerű karikaturistái is arról számolnak be, hogy milyen tantárgyak hagytak bennük mély nyomokat az érvényesülés iskolájában. Akinek ea túl sok egyszerre, azt viccturmixra és rejtvénybazárba hívják meg a kötet szerkesztői. Tréfák Végéhez közeledik az esküvői vacsora. A pincér odalép a vőlegényhez és nagyon udvariasan megkérdi: — Hozhatok önnek egy csésze jó erős kávét? — Hová gondol? Egész éjjel le sem tudnám hunyni a szemem! ☆ „De hiszen ez nem is vegyes kar! Itt csupa férfi énekel!" „Na igen, de az egyik fele tud énekelni, a másik nem!” ☆ Mexikó és az Egyesült Államok határán a vámos megállítja a kamiont, és megkérdi a sofőrt: __ Milyen rakományt szállít? — Osztrigát uram. — Mennyit? — Hát... lehet vagy 200 000 a hordókban. — Nyissa ki valamennyit, előfordulhat, hogy gyöngycsempész akad közöttük. Versenyben a fogyasztókért DIVATBUTIKOK Az ember, különösen, ha fiatal és a szebbik nemhez tartozik, él-hal a divatos öltözködésért. Munkásszállásokon megfigyelhető, hogy a kis fizetésű lányok olykor másra sem gyűjtenek, mint “gy-egy ,,menő” ruhadarabra, amely rangot jelent a társaságban. A pénz többnyire könnyebben jön össze, mint az áhított öltözék. A legújabb divathullámok ugyanis inkább a turistautak csatornáin át jutnak el hozzánk, semmint a hazai kereskedelemén. Persze távolról sem csak a kereskedők hibáztathatok. A magyar ipart általában a gó- liát méretű egységek jellemzik, s nem kivétel ez alól a konfekcióipar, a kötöttáruipar, sőt, a cipőipar sem. A nagyüzemek meglehetősen lomhán követik az igényeket, inkább arra törekszenek, hogy minél nagyobb szériákat gyártsanak. Számukra ez a kifizetődőbb, és ez a biztonságosabb is. Nagy sorozatban pedig el sem lehet adni például a répanadrágot, amit igazán kevesen viselhetnek; csupán azok, akik egyszerre merészek, karcsúak, és nagyon fiatalok. Bár a divat minden iparilag fejlett országban nagy üzlet, a legújabb kreációk Párizsban és Londonban sem az áruházak fogasain jelennek meg először. Hanem hol? Természetesen a butikokban, a kis divatáruüzletekben. És tegyük hozzá — csillagászati árakon. No, nem is az kéne nekünk, ami ott látható, és ami ott megfizethetetlen. Beérjük mi azzal, ami egyszerre viselhető- nek és tartós divatnak is bizonyul. Ezt azonban már, úgy tűnik, megcélozhatjuk, sőt, meg is vehetjük. Erre a derülátó megállapításra az ad okot, hogy a divatszakmában megjelentek és mind nagyobb szerephez jutnak a kistermelők, és áruik forgalmazói, a butikok. Nem, vagy legalábbis nemcsak azokra a maszekokra gondolok, — akik visszaélve divatéhségünkkel — silány minőségű ruhaneműt kínálnak borsos áron valamelyik belvárosi ház udvari üzlethelyiségében, a villogó fényreklámok alatt Inkább gondolok azokra a vállalkozó szellemű kereskedőkre, akik — az új rendelet értelmében — bérbe vettek egy-egy állami üzletet, vagy valamelyik kiskereskedelmi vállalattal, szövetkezettel szerződve vezetik annak a cégére alatt a boltot. Másként, mint eddig, más árut kínálva. Nekik, akik szerződésben, vagy bérletben vezetnek divatáruüzletet, több a lehetőségük mint a hagyományos rendszerű boltok vezetőinek. Onnan vásárolnak árut, ahonnan akarnak, akár a magánkisiparostól, akár valamelyik szövetkezettől rendelnek, szabályosan járnak el. És mivel a kockázatot maguk vállalják, alaposan meggondolják, hogy mit szerezzenek be. Csakis olyan árut, amelynek piaca, vásárlóközönsége van. Aligha véletlen, hogy a sok ezer meghirdetett, szerződésbe vagy bérletbe adandó üzlet közül a legkelendőbbek — nem számítva a vendéglátó- helyeket — a divatáruboltok. Ezekre licitálnak a legtöbben, mert látják bennük az üzleti lehetőséget. Itt vannak azután a Módibutikok, a Divatára Nagykereskedelmi Vállalat hasonló jellegű, de szerényebb választékú üzletei, amelyek hagyományos rendszerben működnek. És a közelmúltban megjelent a versenytárshálózat: a Skála-Coop beharangozta az „S-modell” üzleteket. Meg is nyitott már közülük négyet Budapesten és egyet Dunaújvárosban. A reklámkampány meghozta a hatását: a nyitás utáni első napokban akkora volt a vásárlók érdeklődése, hogy hosszú sorokban az utcán várakoztak a bejutásra. Hogyne, hiszen a Skála-Coop azt ígérte, butikjaiban mindent kínál, ami a jólöltözöttséghez szükséges: sportos és elegáns finomkonfekciót a szőrmétől a blúzokon át egészen a fürdőruháig. „Az S-modell üzletek divattanácsadói — akik a divatot személyre szólónak tekintik — örömmel segítik önt abban, hogy kiválaszthassa, ami egyéniségének ízlésének legmegfelelőbb” — hirdeti a legújabb butikhálózat. Bár a valóságban a válogatás, a vásárlás egyelőre nem ilyen elegáns és kényelmes körülmények -között folyik, és az árak is egy kicsit magasak, tény, hogy az S-modell szintén valami újat hozott. A tervek szerint 1985-ig összesen 40 boltot nyitnak; jövőre például Nyíregyházán, Szombathelyen, Tatabányán, Egerben. A nagy- és a kistermelők áruit egyaránt forgalmazzák, de a kis szériákhoz — mint mondották — ragaszkodnak.) A szerződéses boltok, a magánkereskedők, és mellettük a két hálózat — a Módi és az S-modell — üzletei már nemcsak a kisszériás divatcikkek megjelenését jelzik, hanem arra is engednek következtetni, hogy verseny alakul ki közöttük. Tehát a divatos öltözködésre az eddiginél több lehetőség nyílik. Ószeresek utódai Nem könnyű az értékesebb új holmi árának összegyűjtése, különösen többgyermekes családokban nem. Az igazi gond azonban akkor kezdődik, amikor meghozta a teherautó az új bútort, mosógépet, miegymást. Hová tegyük a régit? Ami használható, működik még, csak éppen nincs többé szükség rá. Vihetjük a bizibe, ahol vagy beveszik, vagy nem. Alkalmanként éppen a dugig tömött raktár az, ami meghiúsítja az ügyletet. Más használtcikk-ke- reskedő pedig alig van. Nógrád megyében összesen heten foglalkoznak használt- cikk-kereskedelemmel, üzlete azonban csak báromnak van, a többi vásározó, jóllehet éppen a telephellyel, üzlettel rendelkező árusokra volna nagy szükség. Afféle mozgó bizományi szerepet töitenének be. A régi ószeresekhez .hasonlóan, házalva felvásárolni a használt miegymást, s azt saját boltjukban értékesíteni, hogy ami még megfelel a célnak, ne a szemétbe kerüljön. A Belkereskedelmi Minisztérium legutóbb körlevélben hívta fei a megyei kereskedelmi osztályok figyelmét e fontos lakossági szolgáltatás szükségességére. A körlevél szellemében a városi tanácsok és a járási hivatalok a jövőben minden ilyen irányú vállalkozást támogatnak, feltéve persze, hogy nem kimondottan vásározásra, hanem állandó telephelyen működésre kérik a kiskereskedői engedélyt. Megkönnyíti a használt- cikk-kereskedők munkájának ellátását az is, hogy az V/80- as (II. 6.) KPM—MÉM sz. rendelet alapján tehergépkocsi vásárlására is jogosultak. Elsősorban a nagyobb településeken és kivált a kis jövedelmű családok ellátásának segítésére kívánják fellendíteni megyénkben is a használtcikk- kereskedelmet. Kutya nevelte tigrisek Az egy évvel ezelőtt készült felvételen a nemrég született tigris- kölykök láthatók a dingókutyával és az egyetlen ápolóval, akit a kutya a kis tigrisekhez engedett Csaknem egy évvel ezelőtt adtunk hírt róla, hogy az Üzbegisztán! tyermezi állatkertben az orvosok minden erőfeszítése ellenére elpusztult a nemrég született tigriskölykök édesanyja. Felmerült a kérdés; hogyan neveljék fel a kicsinyeket. Nem a táplálás okozott gondot, hiszen azt mesterségesen meg lehet oldani. Ám a tigriscsemetéknek kedves, gondoskodó, ugyanakkor szigorú anyukára volt szükségük. A számbaj öhető állatok közül végül is az ausztráliai vadkutyát, a dingót választották. Tengeri Tallinnban, az észt fővárosban megnyílt Európa legnagyobb tengeri múzeuma. Az öt évszázaddal ezelőtt épült „Kövér Margarita” toronyban helyezték el a kiállítási anyagot, melyeknek legértékesebb részét az ötven különböző időkből származó hajómodell Az állat nagyszerűen megbirkózott anyai teendőivel. Táplálta a kicsinyeket, gondozta őket és nevelte is. A tigriscsemeték termete ma már jóval meghaladja „anyjukét”, mivel hamarosan elérik szokásos nagyságukat, vagyis a 3 méteres testhosszt. A tigrisek megkülönböztetett tisztelettel bánnak a dingókutyával. Ügy látszik, a régi orosz közmondás „Ügy élnek, mint kutya és macska” érvényét vesztette. Ez a „család” ugyanis hosszú ideje él barátságban, békességben. múzeum alkotja. A torony négy emeletén kialakított termeket hajólépcsők kötik össze. A kiállított tárgyak, a belső építészeti megoldások a tengeri romantika hangulatát keltik. Ugyanakkor tiszteletet váltanak ki a régi hajósok nehéz mestersége iránt. IIIIIIIIHI ................................ N em mindegy, hogy mihez, milyen bort iszunk. Sültek után abasári rizlinget, villányi burgundit lehet tölteni; a hidegtálakhoz badacsonyi kéknyelű, ezerjó dukál. Disznótoros vacsorához a somlói furmint, a szekszárdi kadarka járja; vadhúshoz egri bikavér, soproni kékfrankos, a halhoz a móri ezerjó illik. A hazai választék bőséges, s az egy főre jutó borfogyasztás is elég magas: 34 liter. Ez egyébként az 1934—38-as évek átlagszínvonalának felel meg. A stagnálás, félreértések elkerülése végett, nem valamiféle alkoholellenes kampánynak, hanem a sör térhódításának (77 liter fejenként) következménye. Ha nincs is látványos növekedés a fogyasztásban, a bor szilárdan tartja pozícióját. Az élvezeti cikkekre fordított kiadások 30 százalékát erre költjük. A bor adja a mezőgazdaság és élelmiszeripar export- bevételének 10 százalékát. A mezőgazdaság bruttó termelési értékének 6 százaléka a szőlőtermelésből származik. Távol áll tőlünk, hogy a borfogyasztásra való buzdítással hirdessünk harcot az alkoholizmus ellen, mondván, hogy egy liter borban csak negyedannyi alkohol van, mint egy liter pálinkában. De tény, hogy a bort elsősorban nem alkoholtartalma, hanem íze, zamata miatt fogyasztják. Sajnos, az utóbbi években s*>k mindenért lehetett inni a bort, csak az íze és zamata miatt nem. Nemcsak arról volt és — bizonyos fokig még most is — van szó, hogy az átlag borivó ember alig tudja megkülönböztetni az alföldi és a gyöngyösi rizlingszilvánit, de ahhoz is nagy tapasztalat kell, hogy címke nélkül megérez- zék, melyik például a hárslevelű és melyik az olaszriz- ling. Egyformák a borok, legfeljebb az árban különböznek egymástól. A palackozást és a címkézést már meg sem említjük, mert ezek az utóbbi időben elért némi fejlődés ellenére olyan alacsony színvonalon vannak, hogy aligha lehet különbségről beszélni. A gondok eredetét keresve, először a borkészítés technológiáját kell szemügyre venni. Ami a szőlőfeldolgozó-kapacitást, magyarán a préseket illeti, nincs különösebb gond. A második lépcsőnél, az erjesztésnél azonban, a fejlett borászattal rendelkező országokhoz képest, a hazai műszaki színvonal sok helyütt rendkívül alacsony. Nemcsak az aggasztó tárolótérhiány, hanem ezek műszaki szintje miatt is. A mustot, illetve a kiforrt újbort tisztítani kell. Ehhez oiyan berendezések kellenek, amelyek kiválasztják, vagy leülepítik a szennyező anyagokat. De ezekből nincs elég, illetve, ami van, abból is sok a rossz, kis teljesítményű beS NÓGRÁD — 1981. október 21., szerda | A / nini i?j Amíg a szosobol bor lesz rendezés. A bor stabilizálásához, a borrá válási folyamat lezárásához is különböző hőkezelési eljárásokra van szükség. Ebben a technológiai láncban is sok hézag van. A palackozás előtt a kész bort 10 napig mínusz 4 Cel- sius-fokon kellene tárolni és fél, vagy egy évig kellene pihentetni. Ezzel szemben nem ritka dolog, hogy amikor a késői szőlőt szüretelik, a korai szüret , termését már palackozzák. Igaz, ez nemcsak tárolótér kérdése. A készletek növekedését ugyanis a gazdaságokban a fejlesztési alapból kell finanszírozni. De nem kaphatnak hitelt, hiszen a szabályozó rendszer éppen arra készteti a vállalatokat, hogy ne raktárra termeljenek. Csakhogy a bor technológiájához hozzátartozik a tárolás is. A bor minősége az utolsó munkafázistól, a palackozástól is függ. Igaz, a rossz borból már nem lehet jót csinálni, de komplex szűrő- és fertőtlenítőberendezésekkel a pincéből csőhálózaton érkező bor mikrobiológiai tisztaságán még lehetne javítani, amj tartósságát növelné. De sok esetben itt is csak a feltételes módot lehet használni. Persze, nem lehet mindent a szegénységre fogni. Számos olyan technológiai hibát is vétenek (nem mossák ki alaposan a tartályokat a különböző borok után, hanyag a kémiai vizsgálat), ami nemcsak rontja a bor minőségét, de rossz esetben tönkre is teheti. És a selejt sokba kerül, hiszen több ezer hektoliteres tételekről lehet szó. A magyar bor csaknem negyedét, körülbelül 5 milliárd forint értékben exportálják. Ez az ország kedvező szőlőtermesztő adottságainak köszönhető. Borvidékeink a tenyész- idő alatt évente 2600—3300 Celsius-foknyi hőmennyiséget kapnak. Az évi napsütés ideje pedig meghaladja a 2000 órát. Ezek a hő- és fényviszonyok teszik lehetővé a szőlő jó beérését, a kedvező cukor- és savarány kialakulását. A borvidékek zöme 500— 700 milliméter évi csapadékot kap, ezért nem kísértenek a különböző rothadásos és gombabetegségek. A tőlünk északabbra fekvő vidékeken már nem minden fajta érik be jól, délebbre viszont túl lágyak a borok és a zamatanyag-képződés sem olyan intenzív, mint nálunk. Boralapanyagunk tehát megfelelő. A különleges minőség és a kezdetleges feldolgozási technológia eredményeként —, bár az „eredmény” idézőjelbe kívánkozik —, az olyan nagy borvilágcégek, mint például a nyugatnémet Racke, a Münchener Weinimport, a Saffer nagyrészt hordós, fé- ligkész bort vásárolnak, amit aztán a miénkénél jóval fejlettebb technológiával kezelnek. Hogy milyen eredménynyel? A Belgrádban tartott nemzetközi borversenyen például az NSZK borcégek magyar borokkal indultak és értek el sikereket. B. I».
