Nógrád. 1981. szeptember (37. évfolyam. 204-229. szám)

1981-09-06 / 209. szám

T'-' ”'t*- t Szabó István NÖGRAD: Közvéleményünk­ben mindinkább erősödik a fel­ismerés, hogy a gondoskodás az idős emberekről mindenekelőtt a család, de nem csupán a csa­lád gondja. Nem kevés e tekin­tetben a társadalom felelőssége. Hogyan jelentkezik mindez, ná­lunk, a megyében? Skoda Ferenc: Mostanra nagyrészt azok az emberek érték el, vagy lépték túl a nyugdíjas kor határát, akik az új szocialista társadalom szü­letésénél bábáskodtak, építé­sén munkálkodtak.. Itt él­nek még közöttünk kilencve- nen, százan azok, akik vál­lalva az illegalitás veszélyek­kel tele útját, már a felsza­badulás előtt tagjai voltak a kommunista pártnak. Sokan az ellenállási mozgalomban küzdöttek az ország szabad­ságáért, vagy a szakszerveze­tekben vívták a csatát a munkásemberek megélheté­séért, mindennapi igazáért. S itt élnek közöttünk a hábo­rús romok takarítói, a szén­csaták ismert és névtelen hő­sei, s azok, akik hittel ma­gyarázták a parasztembernek, a mezőgazdaság szocialista átszervezése az ország, meg a saját boldogulásának útja is. A megye gazdag forradalmi hagyományai felelősségünket is növelik azokért az idős, munkában megfáradt embe­rekért, akik tevékeny részesei voltak társadalomalakitó mun­kánk nagy sorsfordulóinak. Ezt a felelősséget erősíti társadalmunk humánus jel­lege, hogy minden ember szá­mára biztos megélhetést nyújt. Különös támogatás illeti hát azokat, akiknek ereje elszállt a múló évekkel, nem tudnak magukról gondoskodni. Ez mint mindig, most is a fia­talabb, a dolgozó korosztály társadalmi kötelessége. A családé, a munkahelyé, a tanácsé, a társadalmi és tö­megszervezeteké, s természe­tesen a pártszervezeteké is. Hiszen az öregekről való gondoskodás komplex munkát jelent. Nem csupán szociális tevékenység, politikai kér­dés a javából! NÖGRAD: A gondoskodásra sok­féle lehetőség kínálkozik. Ho­gyan élünk ezzel Nógrádban? Szabó István: A salgótar­jáni járásban a párttagok egyharmada, mintegy kétezer ember, a nyugdíjas kor­osztályhoz tartozik. Nagybá- tonyban például van olyan alapszervezetünk, ahol a ta­gok — mintegy száznegyvenen — mind nyugdíjasok. Több­ségük elkötelezettségével, élete példájával, a mostani közéleti aktivitásával megbe­csülést, tekintélyt szerzett. Ügy gondolom, hogy a moz­galomban gyűjtött tapaszta­latuk, életbölcsességük olyan politikai erő, amelyet nem le­het eléggé megbecsülni. Ez­ért a járási párbizottságnak, a pártszervezeteknek irányí­tó, ellenőrző munkájuk so­rán nagy figyelmet kell for- dítaniok az idős párttagokra. A munka legjobb módszeré­nek azt látom, ha számítunk rájuk, ha segítségüket kér­jük mindennapi tennivalóink megvalósításához. Az alapszervezetek többsé­gében felismerték az idős párttagok aktivitásának, köz­életi tevékenységének hasz­nát. Közülük sokan vállaltak munkát az alapszervezetek-' ben, a tanácsi testületekben, a társadalmi, a tömegszerve­zetekben. Az illegális pártta­gok közül néhánvan rend­szeresen találkoznak úttörők­kel, KISZ-fiatalokkal. Meg­győződésem, hogy ezek a be­szélgetések történelmünk élő tanúival erősítik a fiatalok­ban a hazafiság, az intema- cien'’lizmus szép érzését, ked­vezően formálják történelmi szemléletüket. Az idős párt­tagok jó harmadának van va­Bcrki Mihály Skoda Ferenc Hídvégi Andrásáé Erősíteni a társadalom felelősségérzetét Kerekasztal-beszélgetés az időskorúak helyzetéről Nógrád megye lakosságának ötödé — majd ötvenezer ember — elérte, illetve túllépte a nyugdíjkorhatárt. Életünk természetes rendjéből adódik, hogy a következő években számuk tovább gyarapodik. A nyugdíjasévek egyszerre meg­változtatják az emberek életét. Vége a hajnali kelésnek, hiszen nem kell már munkába igyekezni. Telnek a napok csendben, nyugalomban. Aztán egyszer csak azon kapja ma­gát az ember, hogy hiányzik a gépek megszokott zúgása, a társak, barátok szava, hiányoznak a brigád-összejövetelek, a párttaggyűlések, ahol az üzem, a város vagy a község, no, meg az ország dolgáról szólhatott. A megváltozott körülmények, a beilleszkedés bizony nem kevés emberi gond, társadalmi és politikai feszültség forrása lehet, ha időben nem készülünk rá, nem teszünk ellenük, S akad tennivaló az időskorúak életkörülményeinek további javításában is. A tapasztalatokat, a további felada­tokat megvitatta a közelmúltban a párt megyei végrehajtó bizottsága. S ezek a témák szerepeltek azon a kerekasztal- beszélgetésen is, amelyen Skoda Ferenc, az MSZMP Nóg­rád megyei Bizottságának titkára, Berki Mihály, a megyei tanács elnökhelyettese, Szabó István, az MSZMP Salgótar­jáni járási Bizottságának első titkára, Hídvégi Andrásné, a balassagyarmati szociális otthon igazgatója és Racskó Pálné, a Vöröskereszt szécsényi szervezetének titkára vett részt. A NŰGRÁD-ot Vincze Istvánné képviselte. lamllyen pártmegbízatása, s a rájuk bízott munkát nagy felelősséggel, példásan lát­ják el. Fontos politikai, tár­sadalompolitikai kérdések megoldásában épp úgy szá­míthat rájuk az alapszervezet, mint az apróbb napi tenniva­lókban. Csak egy példát említek a sok közül. Kisterenyén, ami­kor szóba került a tanácsi munka összevonása Nagybá- tonnyal, a pártszervezet ösz- szehívta azokat az embereket, akik 1945 óta tagjai a párt­nak, akiket sokra becsülnek a községben. Elmondták ne­kik, hogy az összevonás együtt jár a tanácsi munka korsze­rűsítésével, a közügyek gyor­sabb, megbízhatóbb intézésé­vel. A huszonnégy idős em­ber megértette, elfogadta és segített elfogadtatni mások­kal is az intézkedést. Sokan úgy voltak veie, ha azok az emberek, akik egész életükben a közösség boldogulásán fá­radoztak, becsülettel éltek, dolgoztak és megfontoltan döntöttek, most sem cselek­szenek másképpen. Skoda Ferenc: A gondosko­dás fontos részének tartom, hogy időben készítsük fel az embereket a nyugdíjasévek­re. Az a tapasztalatom, hogy üzemeinkben erre egyre több figyelmet fordítanak. A le­hetőségekhez mérten növe­lik a nyugdíjba készülő dol­gozók bérét, jövedelmét, hogy tisztességesen élhessenek a következő években is. Talán arról is többet kellene szólni az emberekkel, mit jelent szá­mukra, ha megváltozik éle­tük eddigi rendje. S szót ér­teni velük abban is, hogy az ünnepélyes kézszorítás nem jelenti feltétlenül a végleges búcsút. Csak mint aktív dol­gozótól köszönnek el tő­lük. Tapasztalatuk a szel­lemi értékek gazdag tárháza. Megfontolt, bölcs tanácsaik­ra a jövőben is szükség van. S ha mindezek nem szólamok maradnak csupán, ha a mun. kában valóban számolnak ve­lük, kevesebb lesz közöttük a keserű, megbántódott, a köz­ügyektől visszahúzódó, sér­tett ember. Berki Mihály: Salgótarján­ban, Balassagyarmaton, s már Rútságon is gyakorlattá válik, hogy megkérik a nyugdíjas pedagógusokat, maradjanak, segítsenek az oktató-nevelő munkában, ameddig erővel, egészséggel- bírják. Most is több mint harminc ilyen pe­dagógus tanít a megye isko­láiban, s nagy gonddal, lel­kiismeretesen látják el mun­kájukat. A tanórán túl, szíve­sen vállalnak részt az iskola életében is. NÖGRAD: A nyugdíjas korú em­berek politikai tapasztalatai, cse­lekvési vágyuk és készségük hasznosítása mellett van a törő­désnek, a gondoskodásnak egy másik, ugyancsak fontos területe. Mégpedig az idős emberek szoci­ális helyzetének, életkörülmé­nyeinek folyamatos javítása. Berki Mihály: A közelmúlt­ban megvizsgáltuk, hogyan, milyen körülmények között élnek a megyében az idős em­berek. Azt tapasztaltuk, hogy a hatvan éven felüliek nyolc­van százaléka önálló nyug­díjjal rendelkezik. Számuk az elmúlt években és a kö­vetkezőkben is egyenletesen emelkedik, anyagi helyzetük javul. Évente 1325 millió fo­rintot fizet ki a posta nyug­díj címén a megyében, öt év alatt, egy-egy ember nyugdí­ja — átlagosan — éppen a duplájára emelkedett. Az idős emberek mintegy negy­ven százaléka együtt van gyermekeivel, másik huszonöt százaléka unokáival. Ez any- nyit jelent, hogy nagy több­ségük a számukra természe­tes környezetben él, ellátá­sukról a család gondoskodik. Az idős emberek harminc százaléka azonban öregsé­gére egyedül maradt. Jó ré­szük fáradt, beteg, nyugdíja is szerény, igy anyagi és fi­zikai ellátásukról a taná­csok, a tömegszervezetek tár­sadalmi aktivistái gondos­kodnak. Az elmúlt két eszten­dőben csaknem 17 millió fo­rintot fizettünk ki segélyként az arra rászoruló, idős embe­reknek. Az a tapasztalatunk, — összefügg ez a nyugellátás összegének gyarapodásával —, hogy évről évre csökken azok száma, akik rendszeres segítségre, támogatásra szo­rulnak. A kifizetett segélyek inkább alkalmi jellegűek, tü­zelő, nagyobb ruhadarabok vásárlására, a rendszeres ét­keztetésre korlátozódnak. A társadalom gondoskodása nem szűkül csupán a pénzre. Ennél sokkal több. Gyarapo­dott a magányos öregeket el­látó napközi otthonok száma. S majdnem hétszáz idős, be­teg embert szociális gondo­zónők segítenek, gyámolí- tanak. A megye négy szociális otthonában pedig több mint nyolcszáz öreg, fizikailag, szel­lemileg fáradt, rokkant em­berről gondoskodnak. Racskó Pálné: Ügy gondo­lom, nem lehet eléggé hang­súlyozni a család sokoldalú felelősségét az idős emberek segítésében, támogatásában. Meggyőződésem ugyanis, hogy a legjobban ellátott öregek otthona, szociális otthon, az önként vállalt munkáját lel­kiismeretesen ellátó gondozó­nő sem nyújthatja számukra a család meghitt melegét, az összetartozás megnyugtató biztonságát. Emellett a csa­ládban kell elkezdeni, egé­szen zsenge gyermekkorban a szülők iránti szeretet, a tisztelet plántálását, hogy azok később felelősségér­zetté erősödjenek. Ha ez minden családban így törté­nik majd, bizonyára kevesebb lesz az olyan ember, aki fel­nevelte gyermekeit, unokáit, s akiről öregségére mégis elfe­ledkeztek. NÖGRAD: SÍ az MSs emberek­ben egyfajta szégyenérzet: ha már segíteni nem tudnak, kérni sem mernek... Racskó Pálné: A gyerekek eleve nem szívességet tesz­nek, amikor szüléikről gon­doskodnak. Kötelességüket teljesítik, amelyet később ma­guk is joggal várhatnak el gyermekeiktől. Az meg a mi dolgunk, a tanácsé, a tár­sadalmi, a tömegszervezeteké, így a Vöröskereszté, hogy megtaláljunk minden olyan embert, aki kora vagy meg­rokkant egészsége miatt se­gítségre szorul. Mi Szécsényben igyekez­tünk koordinálni ezt a tevé­kenységet a tanáccsal, a Ha­zafias Népfronttal, a KISZ- szervezettel, az iskolákkal. A községben 54 tanácsi körzet van, s a tanácstag mellett a vöröskeresztes aktivisták is járják a körzetet. így aztán mindig tudjuk hol van ránk szükség, hol kell segíteni ta­karítani, bevásárolni, vagy ebédet hozni. A házi gondo­zónők, a Vöröskereszt aktivis­tái mellett sokat segítenek az úttörők is. Több mint száz házi szociális gondozónő kép­zését szerveztük meg, de valójában többen szorulnak segítségre, mint amennyit el tudunk látni. Ezért minden­képpen szükségesnek tar­tom, hogy szélesítsük azok körét, akik önzetlenül segíte­nek a Vöröskeresztnek. Emeílett arra törekszünk, hogy lehetőséget teremtsünk az időskorúak számára a művelődésre, a közös mun­kára, a közösségi tevékeny­ségre, egyszóval a teljesebb emberi életre. A művelődési ház, a könyvtár, a múzeum vezetőiben, munkatársaiban jó társakra találtunk ebben. Az öregek napközi otthoná­ban, az öregek klubjában rendszeresen szervezünk ösz- szejöveteleket. Most azon gondolkodunk, hogyan tehet­nénk kötetlenebbé program­jainkat. Hogyan nyithatnánk szélesebbre az ajtót, amelyen át az öregek még több kapcso­latot találnának a fiatalabb korosztályokkal, magával a mindennapi élettel. Hídvégi Andrásné: Az len­ne az igazán ideális állapot, ha az idős emberek minél tovább maradnának megszo­kott környezetükben, a csa­ládban. Ezért mi Balassa­gyarmaton, a szociális ott­honban arra törekszünk, hogy barátságos, meleg otthont te­remtsünk számukra, ahol nyu­godt körülmények között, biz­tonságban élhetnek. Kétszáz­húsz öreg, beteg embert gon­dozunk, ápolunk országosan is elismert, jó körülmények között. Gondozónőink, ápo­lónőink nagy hozzáértéssel, lelkiismeretesen látják el mindennapi teendőiket Az egészségügyi intézmények in­tegrációjának hasznát ma­gunk is érezzük. Az otthon lakói az anyagi, fizikai ellá­táson túl, rendszeres orvosi ellátásban részesülnek. Napi hat órában, az otthon három pavilonjában orvos rendel. Ügy gondolom, ezzel nem kevés terhet veszünk le a kórház, a rendelőintézet vál­láról. Ugyanakkor mi magunk is segítünk azokon a városban élő embereken, akiknek már nem jutott hely nálunk, vagy szívesebben maradnak, ha nehezebb körülmények kö­zött is, otthon. Gondozónő­ink, ápolónőink látogatják őket élelmet ruhát gyógy­szert visznek számlikra. Sok segítséget kapunk ebben a munkában a város ipari üze­meiben tevékenykedő szo­cialista brigádoktól. A bri­gádtagok között jó néhány van, aki ha a szükség úgy hozza, szívesen vállalja ma­gára a gondonónő munká­ját. Az Egészségügyi Miniszté­rium kezdeményezésére az ország néhány szociális ott­honában, többek között Deb­recenben, Szolnokon mód­szertani kísérlet kezdődött a közelmúltban. A munka célja az, hogyan tehetnénk még zavartalanabbá az át­menetet az idős emberek szá­mára a család, a házigondozás, illetve a szociális otthon kö­zött, hogyan formálhatnánk még inkább a lakók igazi kö­zösségévé otthonainkat. Me­gyei szerveink úgy értékelték, hogy a körülmények nálunk is alkalmasak ilyen kísérletre. Mi ezt nagy megtiszteltetés­nek, de ugyanakkor felelős­ségteljes munkának is tart­juk. Most a készülődés idejét éljük, a kísérleti munka 1985. decemberétől kezdődik. NÖGRAD: A sokoldalú gondos­kodás eredményeképpen az idős emberek helyzete, életük körül­ményei sokat változtak az elmr’t évekhen. A tapasztalatok mégis azt mondanák, még mindig van bőven tennivalónk. Skoda Ferenc: A gondosko­dás az idős emberekről fo­lyamatos munkát ad a párt­Racskó Pálné szerveknek, a tanácsoknak; a munkahelyeknek, a társa­dalmi és tömegszerveze­teknek is. Igen fontosnak tar­tom, a társadalmi felelősség erősítését az öregekért. Olyan közszellem kialakulásán, erő­sítésén kell munkálkodnunk, amely az élet természetes velejárójának, a dolgozó kor­osztályok kötelességének tart­ja a gondoskodást róluk. Mindez természetesen nem menti fel a családokat, a gyerekeket az alól, hogy gon­doskodjanak az idős, beteg szülőkről. Igaz, anyagi kö­rülményeink úgy alakultak, hogy az elmúlt években in­kább csak kis alapterületű lakások épültek, nincs mód arra, hpgy többgenerációs családok éljenek együtt. A támogatásra azonban sok más lehetőség is kínálkozik. Jószándék, emberi tisztes­ség, felelősség kell hozzá. S ennek erősítéséért sokat te­hetnek a jövőben is a mun­kahelyi kollektívák, a párt- szervezetek, a társadalmi és tömegszervezetek, meg a ta­nács is. Szabó István: Ügy gondol lom, hogy az idős emberekről, a párttagokról való gondos­kodás során a politikai, köz­életi tevékenységük szerve­zése, életkörülményeik javí­tása adja a legtöbb munkát a pártszervezeteknek. Gon­doskodnunk kell rendszeres tájékoztatásukról és a poli­tikai, mozgalmi munkában a mostaninál jobban hasznosí­tanunk tapasztalataikat, ta­nácsaikat is. Munkájuk er­kölcsi elismerését is rend­szeressé, természetessé kell tennünk. Ugyanakkor kö­rültekintőbben kell figyel­nünk életkörülményeik ala­kulására. Mindezt azért mon­dom, mert az utóbbi években megszaporodott azoknak a hozzánk érkező panaszoknak a száma, amelyek, ha nem is körülmények rosszabbo­dását, de mindenképpen ren­dezetlenségét mutatják. Berki Mihály: Az öregekről való gondoskodás, szociális és egészségügyi ellátásuk fo­lyamatos javítása a nehezebb gazdasági körülmények elle­nére sem lehet sokadrangű feladat. Még kiegyensú­lyozottabbá kell tennünk segélyezési politikánkat, fo­lyamatosabbá a magányosan élő öregek otthoni gondozá­sát. Több mint háromszáz gondozónőnk dolgozik a megyében. Az ápolásra szo­rulókat azonban nem tud­ják ellátni. Ezért a társadal­mi szervezetek segítségével növelni szeretnénk az áldo­zatos, lelkiismeretes munkát végző társadalmi gondozók számát. Minden bizonnyal munkájukat könnyíti, ha Salgótarjánban és Balassa­gyarmaton megvalósul régi elképzelésünk, a nyugdíjasok háza. A szociális otthonokra ugyancsak több idős ember vár, mint amennyit intézmé­nyeink fogadni tudnak. Kü­lönösen sokan várnak elhe­lyezésre Salgótarjánban. Ez­ért a megyeszékhelyen a VI. ötéves tervben, jelen­tős társadalmi összefogással szociális otthont létesítünk. Ugyancsak a következő évek tervei között szerepel Balas­sagyarmaton a szociális ott­hon bővítése. Ha elképzelé­seink megvalósulnak, újabb háromszáz idős, egyedül élő ember számára teremtünk otthont. Arra törekszünk, hogy egyetlen ember se maradjon ki a család, a társadalom gon­doskodásából, alá arra ko­rábbi munkájával rászolgált, aki most arra rászorul. Mind­ez nem egyszeri! dolog, tu­dom. Ám az erőforrások okos, célszerű felhasználásával, összefogással, kicsit nagyobb felelősséggel a törődés, a gon­doskodás megsokszorozható.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents