Nógrád. 1981. szeptember (37. évfolyam. 204-229. szám)
1981-09-06 / 209. szám
SzeUSznefe a nyár végi napsütésben a díszes párnák Bzegnerék portáján. Galambtalálkozó a tévéantennán. Rétságon valaki megmosolyog bennünket mint a cso-‘ dabogarakat, amikor megtudja: Berkenyére megyünk. „Miért éppen Berkenyére? Hiszen az a világ végén van...” A világnak meg igazság szerint se vége, se hossza. Berkenye meg éppenhogy a világ közepe is lehet, ha ott született, ott él az ember. De bizony az az út, amely beágazik a nemzetközi forgalmú főútról a székhelyközség Nógrád felé, s amelyről még a berkenyéi is elkanyarodik, erről nem sokat árul el, olyan rossz állapotban van. S ha már az út szóba került — sokan vélekednek úgy, mint a Berkenyével közös nógrádi tanács (ott a székhely) elnöke, Tölgyesi János: „Egyszer már belekezdtünk abba, hogy a Volántól buszjáratot kapjon néhány környező község, azok, amelyek érdekeltek a váci utazásokban, a bejárásokban... Sokan vannak ilyenek Berkenyén is, Nógrádban és Diósjenőn. Ma ugyanis kizárólag vonattal lehet Vácra eljutni...” De ami még ennél is cifrább: a berkenyéi rokon Vácon át jut el a közeli Szendehely-Katalinpusztára! A két község szoros rokoni szálakkal fűződik egymáshoz. Sokan számon tartják azt is, hogy a ma dinamikus életet élő, gyorsan fejlődő szép község az élet magját (négy vagy öt család) a kis Berkenyéről kapta a XVIII. században, amikor irtásra, szőlőtelepítésre a berkenyeiek közül oda áttelepültek. Szendehelyen néhány esztendő leforgása alatt nem kevesebb mint hetven (!) ház épült a közeli múltban, de már újabban Berkenye — mindkét község német nemzetiségi település — sem az, ami csak néhány évtizede volt: valóságos új utcasor alakult ki a község Nógrádhoz közeli szélén. A Ságvári utca egyik oldala új házakkal szegélyezett, a vele szembeni oldalon — ezt is Tölgyesi Jánostól tudjuk — a legutóbbi telekkijelölés is hovatovább kevésnek bizonyul, hiszen a házhelyek fele már gazdára talált. „Nem csökkent az utóbbi években Berkenye lélekszáma, s ez annál inkább érdekes, mert közben ha nem is jelentősen, de Nógrád község lakóinak száma csökken...” Nógrád is nemzetiségi község a régi várrom tövében, és jó ideje nem csak a helybeli szlovák nemzetiségi lakosoknak kedves. „Bizony, néha csak csodálkozik az ember, amikor azt látja, hogy ebben a hatszáz-egynéhány lakosú kis községben, itt a hegyek közé szorulva, egyik-másik berkenyéi milyen nagy értékű, milyen gyönyörű házat épít magánaki, családjának. S közben arra is gondolni kell, mert az ember természete már csak ilyen, hogy mennyivel többet érne akármelyik »palota« valartti nagyobb helyen..." — vélekednek azok, akik persze nem berkenyeiek. Mert az ő véleményük bizony egészen más. Nekik itt kell a szép és nagy ház, itt érzik otthon magukat. Itt akarnak jószomszédként, társként együtt élni berkenyeiekkel, egyívásúakkal, rokonokkal, és persze a nógrádi szomszédokkal is... Van is egy mondás — talán új keletű a történelmi időket számítva — artüt Berkenyén hallott néhány éve a mindig vidám Szegner Matyi bácsitól a krónikás: „Házasságban élünk berkenyeiek, nógrádiak. Nógrád a menyasz- szony, Berkenye a vőlegény”. De az is lehet, hogy fordítva van. Nem is ez a fontos, hanem, ami a tréfás mondás mögött húzódik (dehogy húzódik, inkább erősödik), az ugyanis, hogy a kétféle anyamyelv nem elválaszt itt ma már, hanem a munkában, a társadalmi és politikai életben, néha a házasságban is összeköti a német ajkút a szlovák nyelven beszélővel. Különösen, hogy mindenben szót értenek magyarul. Na persze, ha Berkenye a közös életben „érzékeny" — érthető is, mégsem niondható, hogy nem változik az ér- zékénysége. Különösen, ha látja a mindennapok gyakorlatából — nem a rovására mennek a dolgok, hanem figyelemmel van a tanács mindarra, ami berkenyéi. Nógrád megyében tulajdonképpen Berkenye és a ké-' sőbbi évtizedekben belőle sarjadt Szendehely a német nemzetiségű. Az összes többi szlovák, persze a magyaron kívül) Mi tagadás volt idő, amikor akaratuk, szándékuk, igényük ellenére (a többségről van szó!) előnyt jelentett az, ami egy másik korban jó ideig súlyos hátrányt. A jó szövetségi politikára éppen ebben a két nógrádi községben (Nógrád, Berkenye) talál ezernyi meggyőző példát az, aki keres, akit érdekel, hogy él ma valóságos faluközösségben a berkenyéi és a nógrádi ember. Kapocs a termelőszövetkezet, az erdészeti munka, á berkenyéi kicsi, de azért jó termékeket (függönyöket) gyártó üzem, ahol nem csak helybeliek, nógrádiak is dolgoznak. Kapocs a közös iskola (felsős) Nógrádban, ahol az idén újabb eredményként elérték, hogy a berkenyéi kis iskola után a körzeti, szlovák nemzetiségi iskolában is tantervi alapon tanítják a német nyelvet! De szoros a kapcsolat valamennyi társadalmi, közigazgatási, népképviseleti és politikai szervezetben, és sok másban az élet minden pontján. A hagyományt persze mindkét helyen szeretettel őrzik.’ Igaz, egy ideje megszűnt itt is, ott is a nemzetiségi kórus,1 bár az újjászervezéséről még nem mondtak le. Berkenyén például nemzetiségi tánccsoportot szeretnének alakítani, talán a testvérközség, Szendehely segíthetne ebben, hiszen ott előbbre tartanak (legutóbbi hírek szerint) a szervezésben, tanulásban, ott képzett táncpedagógus is él... Werebenye. Ez volt a neve a községnek 1299-ben egy összeírás krónikája szerint. A berkenye növényből vett név nyilván magyar községet jelölt, de az a régi teljesen elpusztult 1629-ben, a nagyszombati zsinat utáni időkben. A mai berkenyeiek ősei a XVIII. században kerültek erre a tájra és frankóniai német telepesek voltak. Alighanem komoly értékű szőlőművelési kultúrát is magukkal hoztak. A lelemény, az ősi mezőgazdasági kultúra egyik párját ritkító tanúját a 84 éves Haffner József portáján találjuk. Hatalmas) hordó alakú kő, amelyet este láncon, csigán felhúztak és reggelig mást sem csinált,’ mint a megfelelően nagyra méretezett edényben nyomta-préselte a jó szőlőt. Annak a leve meg csak úgy „magától” kifolyt a felfogóedénybe. Az ember nyugodtan alhatott. Sokan eljárnak innen a közeli iparba, Vácra is, Rétság- ra is, de van, aki váci építőként jelenleg egy München melletti helyen dolgozik. Karbantartói, felújítói munkát vállalt a váci hatos számú építő vállalat az NSZK-ban. Ott dolgozik két hónapja például a berkenye! German János festő szakmunkái, akinek meg díszes, hatalmas pálmák nőnek az udvarán. Akár jelkép is lehetne áz egykoron szőlőt préselő kő és ez a sok szép, de mégiscsak más világot festő pálma a berkenyével szegélyezett Berkenyén. Mert a két lány már más életet él majd egészen biztosan. German Annamária negyedikes váci gimnazista, külkereskedelmi pályára készül, nővére a váci városi levéltár dolgozója. De ez is csak egy pélr da a sok közül... T. Pataki László Képek: Kulcsár József A betonkeverő talán a falu címerébe is bekerülhetne a „Amíg ön alszik, a nyomtató kő dolgozik” — így A kocsiszínben gépkocsi áll. számtalan építkezés miatt. volt ez szüretkor.
