Nógrád. 1981. szeptember (37. évfolyam. 204-229. szám)

1981-09-01 / 204. szám

Érdemesek a címre Javában folyik a burgonya betakarítása a szécsényl II. Rákóczi földjein. A szécsényiek az idén négyszáz hektáron termesztettek vetőmagként, valamint étkezési burgonyaként értékesítenek. Termelőszövetkezet burgonyát, melyet Bolt- és brigádvezetők előtt r Élelmiszer-kereskedők középtávú üzletpolitikája A Nógrád megyei ÉlelmT- s/.er-kiskereskedelmi Vállalat bolt- és brigádvezetői jöttek össze tegnap Salgótarjánban, az SZMT-székház nagytermé­ben, hogy véleményt mondja­nak a vállalat VI. ötéves ter­véről és üzletpolitikájáról. A középtávú üzletpolitikai el­képzelésekről és az azokhoz kapcsolódó követelményekről dr. Várkonyi József áruforgal­mi igazgatóhelyettes tájékoz­tatta a megjelenteket. A következő öt esztendő legfontosabb üzletpolitikai céljk az áruellátás elért szín­vonalának megőrzése és a vá­laszték bővítése. Az árukíná­latnak a társadalompolitikai célok megvalósítását kell se­gítenie — a differenciálódó kereslethez való pontosabb iga­zodással. A lakosság bevásár­lási körülményeit elsősorban intenzív szervezési intézke­désekkel igyekszik javítani a vállalat. Az értékesítési terv meg­határozásakor figyelembe vette, hogy a vásárlóerő nö­vekedése az előző ötévinél mérsékeltebb lesz. A háztar­tások a takarékosabb és ész­szerűbb fogyasztásra rendez­kednek be, s várhatóan nö­vekszik a saját termelésből származó élelmiszerek fel- használása is. Többen keresik az olcsó és középárás élelmi­szereket, e tendencia már most is érezhető. Mindezt számí­tásba véve öt év alatt az ér­tékesítési forgalom 31 száza­lékos bővítését határozta meg a vállalat: 1985-ben eszerint egymilliárd 240 millió forint lesz az évi forgalom. Az élel­miszerek és élvezeti cikkek eladásának 30 százalékos nö­velése mellett a vegyesipar­cikkek forgalmának erőtelje­sebb, 40 százalékos gyarapo­dásával számol a vállalat. A középtávú terv megva­lósítása az eddiginél Is maga­Befejeződött Tatabányán a munkásszínjátszók V. országos találkozója Salgótarjáni színjátszók sikere Vasárnap szakmái tanácsko­zással fejeződött be Tatabá­nyán a munkásszínjátszók V. országos fesztiválja. A bene­vezett mintegy 50 csoportból kiválasztott 12 együttes csak­nem kivétel nélkül kétszer mutatkozott be. A találkozó korántsem volt verseny, nem rangsorolták a produkciókat. A cél egymás munkájának megismerése, a kölcsönös ta­nulás volt. Ezt szolgálta mind a négy napon át működő, a SZOT, a Népművelési Intézet munka­társaiból és hivatásos színházi szakemberekből álló zsűri. Ho­gyan látták tagjai a bányavá­rosban helyi kezdeményezésre hagyományossá vált találko­zók legújabb állomását, a mozgalom fejlődését? — erről érdeklődött az MTI munkatársa. Novák Ferenc koreográfus, a zsűri elnöke: — Az előző fesztiválon zsű­ritag voltam, így jól látom a fejlődést, azt, hogy az elmúlt évtized hullámvölgye után ismét fellendülőben van a munkásszínjátszás. Ehhez fel­tétlenül hozzájárult, hogy az 1978-as tatabányai fesztiválon a szakmai nevelést, a széle­sebb körű műhelymunkát je­löltük meg legfontosabb fel­adatként. Sokat javult az előadások színvonala, és ör­vendetes az előrelépés a da­rabválasztásban is. örvende­tes az is, hogy a munkásszín­játszók mellett egyre több — az utánpótlást jelentő — iskolai csoport szerepelt. Az együttesek — azokon a területeken, ahol hivatásos színház nem műkö­dik — korántsem csak önmű­velő szerepet töltenek be. Ki­tűnő példája ennek a feszti­válon is sikert arató salgótar­jáni Petőfi kohászszínpad, amely Nógrád megyében éven­te 40—50 alkalommal lép fel. Bánffy György Jászai Mari­díjas, érdemes művész, a zsűri színésztagja: — 30 éve vagyok szoros kapcsolatban a munkásszínját'- szókkal. Nagy öröm számomra, hogy azután a mélypont utón, amit a színházművészetben a televízió nagymértékű elter­jedése váltott ki, ismét igény­li a közönség az „élő” játé­kot. Ennek kielégítésében egy­re jelentősebb szerepet töl­tenek be az amatőr csoportok. Amíg a hivatásos színházak felelőssége megköveteli, hogy alaposabb előkészítés után alakítsák ki műsorpolitikáju­kat, az öntevékeny együtte­sek szinte máról holnapra meg tudják elevenítem a környezetüket közvetlenül foglalkoztató, örömet vagy tragédiát jelentő eseményeket. Fejleszteni kellene azonban a szereplők beszédkultúráját. sabbra emeli a mércét az élelmiszer-kereskedők előtt. A követelmények zömmel nem hatnak újdonságként, meg­felelni azoknak viszont az eddiginél Is szorosabb kívá­nalom lesz. Ilyen többek kö­zött az, hogy még nyitva a bolt, tej és kenyér mindig kapható legyen, lehessen vá­logatni az élettanilag értéke­sebb élelmiszerekben, ne ma­radjanak el számottevően vá­lasztékban a nagyüzletek mö­gött a munkáslakta települé­sek, lakótelepek és a kisétob boltok. A húskészítményekből tej- és tejtermékekből, vala­mint sütőipari árukból elő­írt kötelező választékot mini­mumnak tekintsék az üzletek, ha a kereslet úgy kívánja, le­het a kínálat attól nagyobb is. Az élelmiszerek minősé­gére vonatkozó előírásokat az eddiginél is szigorúbban be kell tartani: nem kerülhet ki a polcra olyan áru, melynek szavatossági ideje lejárt. A tanácskozás után a bolt- és brigádvezetők megtekin­tették a szállító vállalatokkal 'közösen rendezett szakmai árubemutatót. Ceredi önkéntesek és határőrök „Cered községi közös Tanácsa megtárgyalta a „Határőrköz­ség” cim elnyerésének feltéte­leit. A tanács megállapította, hogy Cered. Zabar és Szilas- pogony társközségek dolgozói képesek a feltételek teljesíté­sére”. (Idézet a községi közös ta­nács 5/1981-es határozatából.) — Mi valamennyien nagyon jól, tudjuk, hogy rendkívül nagy felelősséggel jár és nagy megtiszteltetés a Határőrköz­ség cím felvétele, illetve vise­lése — mondja beszélgetésünk során Czene Győző, a közös tanács elnöke. — A tanács sa­ját és a lakosság érdekében — önként, erkölcsi elkötelezett­ségből — vállalja, hogy min­dent megtesz a községek ha­társzakaszának biztonságos őr­zéséért Maga a tanács vál­lalja, hogy a Magyar Nép- köztársaság államhatárát köz- igazgatási területünkön a ha­tárőrséggel együttesen őriz­zük. s mindenkor segítséget nyújtunk a tiltott határátlé­pések megakadályozásához, a népköztársaságunk törvényeit megsértő személyek leleplezé­sében. Ezért természetesen számos feladatot kell megol­danunk. Idesorolom először a legfiatalabbakat. Már az úttö­rőknél megkezdjük a határőr­zéssel összefüggő feladatok megismertetését. Mind többet foglalkozunk a bevonulás előtt álló fiatalokkal, velük ismer­tetjük a határőrség életét. A leszerelt határőröket viszont bevonjuk az önkéntes tevé­kenységbe. El kell azt is mon­danom, minden fórumot fel­használunk arra, hogy a hon­védelmi nevelő munkával első­sorban a határőrizeti feladatok segítésére neveljük a közsé­gek lakosságát. Végül, de nem utolsósorban; éppen a tanács­ülés, a testület állásfoglalása alapján kijelenthetem, hogy a községek valamennyi dolgozó­ja vállalja, hogy a termelő- munka fokozásával, az állam- polgári fegyelem megszilárdí­tásával biztosítjuk, hogy mél­tóak vagyunk a Határőrköz­ség megtisztelő cím felvételé­re... Amikor ezeket nagyon is megfontoltan hangsúlyozta Czene Győző tanácselnök, ott volt Pálinkás Sándor, az ön­kéntes határőrcsoport vezetője és Kovács László határőr fő­hadnagy is. Mind a ketten egyetértettek Czene Győző sza­vaival. Pálinkás Sándor foly­tatta a beszélgetést. — Több mint öt éve, hogy községünkben, illetve a há­rom községben megalakult a határőrség munkáját önkénte­sen segítők csoportja. Ma már csaknem félszáz olyan elvtár­sunk van, akik vagy pártmun­kában, vagy teljesen önkénte­sen vállalják ezt a nagyszerű tevékenységet. Szeretném hangsúlyozni, hogy a csoport számos tagja a termelőszövet­kezetben dolgozik: ágazatve­zető, brigádvezető, agro- nómus. Vagyis olyan em­berek, akik egyébként is gyakran járják a termelőszö­vetkezet határát, illetve ott vannak államhatárunkon is, mivel a közös gazdaság te­rülete hosszú kilométereken át a Magyar Népköztársaság ál­lamhatárát is képezi. Azt vi­szont külön szeretném hang­súlyozni, hogy kezdeményezé­sünkhöz szinte a megalakulás első pillanatában csatlakoztak a mezőőrök is, akik nagy szol­gálatot nyújtanak csoportunk­nak. Vannak közöttünk ju­hászok, gépkocsivezetők, olyan dolgozók, akik szinte órán­ként ott vannak a határon. Munkánkat természetesen a határőrséggel együtt végezzük. Kiképzéseken veszünk részt, évenként értékeljük az együtt­működést. A közös munka eredménye például, hogy Simon István termelőszövetkezeti dolgozó, brigádvezető segítsé­gével két határsértőt is el­fogtunk. Kis Simon Győző és Varga Tibor, a közös gazda­ság vezetői a téesz szántóföld­jén, önkéntes határőri szol­gálatteljesítésük közben a ha­tárőrség riadócsoportjával ál­lítottak elő határsértőt. Az ön­kéntes Ynunkáért az elmúlt Öt esztendő alatt különböző ki­tüntetésben részesültek a cso­port tagjai. Egy a Kiváló ha­tárőrjelvényt is megkapta, többen más erkölcsi elisme­résben részesültek. Állítom, hogy csoportunk­ban nagyon jó a kollektív szel­lem, az elvtársi, baráti kap­csolat. Ugyanezt mondhatom el a határőrökről is. Ismerjük egymást, az újonnan érkező­ket a parancsnok bemutatja nekünk. Amit meg el kell mondanom, ez a tevékenysé­günk nem szűkül le csak a le­szerelt katonákra, határőrök­re. Mi az utánpótlásról is gon­doskodunk. Az általános isko­lában az önkéntes úttörői rendőrszakasz mellett meg­szerveztük az önkéntes úttörő- határőrszakaszt. Parancsnokuk Farkas Lajos pedagógus, aki egyébként tagja csoportunk­nak is. az önkéntes segítők­nek. Munkásságuk eredményei hogy a járási és a megyei ver­senyen úttörőink első helyen végeztek. Az önkéntes segí­tőkkel együtt nappal például közös szolgálatot teljesítenek. Most az a tervünk, hogy az önkéntesek számának növelése érdekében megszervezzük az Ifjú Gárda tagjai közül is a csoportot... Természetesen nem marad szó nélkül a melletünk ülő Kovács László határőr főhad­nagy sem. Neki is van bőven mondandója. Nem fukarkodik a dicsérő szavakkal. — Eddig négy szolgálati helyen voltam. Meggyőződé­sem, hogy itt Cereden és a társközségekben igen jól mű­ködnek az önkéntes segítők. Jó a kapcsolatunk a párt-, a ta­nácsi szervekkel, a társadal­mi és tömegszervezetekkel, a* termelőszövetkezettel. Az ön­kéntes határőrökkel szinte csa­ládias kapcsolat jött létre; a feleség is tudja meg, hogy mit vállalt a férje önkéntesen. Ennek is köszönhetjük a ha­társértők elfogását, a határ­rend megsértőinek felelősségre vonását. Itt nálunk éppen a határsértés megelőzése a cél, s ezt, csak közös munkával érhetjük el. Ezért velünk együtt a lakosság mindent el­követ. De mi is segítünk, ahol tudunk. Szilaspogonyban például az öregek napközi ott­honának építésében, parkosí­tásában, Cereden az óvoda szépítésében vettünk részt.' Minden esetben ott vagyunk a KISZ-szervezetek vetélkedőin. Egyszóval minden megmozdu­lásra meghívnak bennünket a községek párt- és társadalmi vezetői... Ügy érzem, csatla­koznom kell a tanács és az ön-' kéntesek csoportvezetőjéhez,' hiszen a közös munka gyü­mölcsének érését várjuk mostj Örsünk már háromszor nyer-j te el az Élenjáró őrs címet. Most a kiváló cím elnyerésén dolgozunk. Ezt pedig az ön­kéntesek, a három község la-} kossága nélkül aligha érhet-j nénk el... Hárman vallottak Cered közJ ségi közös Tanács 5/1981-es haj tározata felterjesztésének előzJ ményeiről. Azóta több fóru-. mon is megfordult ez a ké-’ relem, már megszületett egy újabb határozat; a párt- és ál­lami vezetés is úgy ítéli meg,1 a három község lakossága, az önkéntes határőrök érdemesek az elismerésre, a megtisztelő Határőrközség cím viselésére: Somogyvári László Ülünk az asztalnál és be­szélgetünk. Cimboraságunk régebbi keletű, nagyobb meg­lepetések nélküli. Hiányzik a csapatból D., akinek egyéb dolga akadt. Természetesen róla esik szó. A mérnök tud­ni véli, hogy D. fia körül nincs valami rendben, itta­san karambolozott valahol, mi több, még cserben is hagy­ta a szerencsétlen asszonyt. — Micsoda alak — cöccö- günk, sziszegünk. — Be kell csukni a fickót, mégha nem is komoly a baj, mert elsza­lad vele a ló — véljük. Jog­gal. Máskor is láttuk, amint némi bor után, nyugodtan be­ült az 1300-as Ladába. Az esztergályos az újsághírre hi­vatkozik, amely szűkszavúan bár, de a rendőrségi közle­mény alapján pontosan kö­zölte az eseményt. Vagyis, hogy tévedés kizárva, a tör­ténetet nem a mérnök talál­ta ki. — Akkor börtön ‘— álla­pítjuk meg némi sajnálkozás­sal, de aztán eszünkbe vil­lan: mi lesz, ha legközelebb már nem ússza meg néhány horzsolással az áldozat? Rá­gondolni is rossz. — Különben is, D. nagyon elengedte azt a gyereket — fűzi tovább a mérnök. — Csak tömte pénzzel, kö­vetelni, meg nem követelt semmit. A „gyerek” 24 éves. Megje­lenik D. és hirtelen zavarba Magánigazságok jövünk mindannyian. Hall­gatunk egy sort. Nem kér­dezzük meg, hogyan is volt a dolog. Pedig már beszél­hetett a fiúval. Másfelé csör- gedeztetjük a szópatakot. Amikor elválunk, mellet­tem ballag a maszek kőmű­ves. — Figyeld meg, hogy kibu­lizza. Még a végén az lesz, hogy a nő szándékosan neki­ment az autónak és beletöl- tött a gyerekbe egy fél liter rumot — mondja mérgesen. Ránézek. — Miért nem mondod ezt meg D.-nek? — Bolond vagy? Tele van magas ismerősökkel! Az élet­ben nem kapnék még a kör­nyéken sem tanácsi melót," ha összekapnánk. Inkább bu­lizza ki, nem érdekel. P. halála megrendített. So­ha nem szerettem, afféle törpenapóleon volt a sze­memben, de sajnálom a ha­láltól a fiatal embert. Ha­nem már betegségének hal­latára váltották arcukat a ko­rábbi mosolygós lakájok. Ele­inte: — Szegény P„ hallottad? Talán már jobban van. Amikor rosszabbodott az állapota: — Én mindig mondtam P.- nek, hogy ez nem vezet jóra. Egyszer csúnyán össze is vesztünk, ha emlékszel. Aztán ahogy híre kelt vál­ságos állapotának: — Mint embert sajnálom, de örülök annak, hogy más kerül, egy igazi vezető a he­lyébe. R.-ben megkaptam a ma­gamét. Még ma is mosolyog­nak rajtam minden bizony­nyal. Égy hamisan készült jegy­zőkönyv kapcsán kérdezget­tem az érdekelteket — az épí­tővállalat igazgatóját, a ta­nácselnököt. a jövendő üze­meltetőt —, mondanák el ne- |em, miért volt szükség ar­ra a bizonyos hamis papírra, ami azt igazolta, hogy ké- ,szen van az az épület, ami nem volt kész. — Kérem, az a jegyző­könyv nem volt hamis — mondták nyíltan, becsületesen a szemembe. Ők is tudták, én is tudtam: nem mondanak igazat. Kü- lön-külön beszélgettünk per­sze, tanú nélkül. Egy idő után mindegyikük megunta a faggatást: — Ezt csak magának mon­dom, a jegyzőkényv tényleg hamis volt, hogy a megyei pénzt kifizessék, mert ha csúsztunk" volna a határidő­vel, akkor fuccs a támogatás­nak. Világos beszéd. Ám ezt csak így, félre, mint holmi ri- pacs színészek. Mert bebizo­nyítani úgy sem lehet, ha igen, csak ' nagyon nehezen. Különben is, az épület áll, minek feszegetni régi dolgo­kat. Ha összerakosgatnám, szá­mos ilyen, vagy hasonló tör­ténetem akadna, és azt hi­szem nemcsak nekem. Vala­mi szorosan összetartja a la­zán pergő szálakat: a kétféle igazság. Egy a hivatalos, ami minden szívfájdalom és koc­kázat nélkül elmondható, .ab­ból ugyanis nem lesz baj. És az a bizonyos másik, a magánigazság, amit már csak alapos megfontolás után tesz­nek ki az asztalra. Lehető­leg úgy, hogy még legyen le­hetőség a visszakozzra. adott esetben a történtek szem­rebbenés nélküli letagadásá- ra. Pedig sokszor ezek a ma­gánigazságok lendítenének nagyobbat sorsunk közös ke­rekén. Ehhez persze vállalni kellene bizonyos kockázatot, néha a meg nem értést,, eset­leg haragot is. Ehhez pedig csak föl kell ismerni ezt, az igazságot. Hortobágyi Zoltán i NÓGRÁD — 1981. szeptember 1. kedd

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents