Nógrád. 1981. szeptember (37. évfolyam. 204-229. szám)
1981-09-26 / 226. szám
Kéretek és bérek Új munkarend és tapasztalatai Nógrád az országos példa...? Az új munkarend tapasztalatairól szólt a minap a kányási Vályi László harmadvezető vájár, aki EIMCO típusú gépével jelentősen hozzájárult a vágathajtási eredmények sikeréhez. Krekács Miklós felvétele Az ország szénbánya-vállalatai közül a nógrádiak voltak a legelsők azok között, akik a szénfejtő , frontbrigádoknál bevezették a folyamatos munkarendet, majd az ebből fakadó, kedvező tapasztalatok révén, az idei második fél év kezdetekor már bátran vállalkoztak a még újabb „dologi idők” megváltoztatására. A hajdani szénbányászati tröszt vállalatai közül ismét legelsőként — bár többen állítják: a mecsekiekkel egyidő- ben — vezették be elsőként július elsején az egész vállalatra érvényes, ötnapos munkahetet, majd rá egy héttel később a vágathajtó brigádok közül nyolcra vonatkozó növelt üzemidejű munkarendet. S most már, az eddigi eredmények ismeretében elmondhatták a vállalat szakemberei: kezdeményezőkészségük, __ s viszonylag merésznek tűnő „vállalkozásuk” éppen akkor hozott sikert, amikor a tröszt megszűntével, önálló gazdálkodó egységként dolgoznak. Az elmúlt évek köztudottan viszontagságos hetei, hónapjai, mikor kishitűek még a Nógrádi Szénbányák létét és jövőjét is gyakorta megkérdőjelezték a huzamos sikertelenség miatt, most pozitív előjelet kaptak. Mert kitűnt: az a föld alatti bányászati munka, főleg a vágathajtásé, ha új mederbe terelődik, jóval nagyobb sikereket hoz, mint az eddigi, hagyományos, három műszakos. A Nógrádi Szénbányáknál — bár tiltakoznak ellene, hogy nevüket papírra vessem—.éppen Zsuffa Miklós vezérigazgató és Cserháti József, a bér- és normaosztály vezetője voltak azok, akik munkatársaikkal több mint kétszáz gépelt oldalas tanulmányt állítottak össze, magvas javaslataikat is benne foglaltatva, „további, mások által történő fel- használás végett”. Mert érezték: az új munkarendnek veleje van, szinte gyökeres változást idézhet elő bevezetése a magyar szénbányászatban. (A kérésnek eleget téve, csupán zárójelben jegyezzük meg, hogy a nógrádiak véleményezésre beküldött anyagát az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztályának képviselője, a bányaipari dolgozók szakszervezetének illetékese, ^valamint az Országos Tervhivatal főosztályvezetője jónak, újszerűnek találta, s más szakemberek egyetértésével az ország valamennyi szénbánya-vállalatánál, igazodva a helyi körülményekhez, bevezetésre alkalmasnak minősítette.) ☆ A Nógrádi Szénbányáknál, mint fő kezdeményezőnél, a növelt üzemidejű munkarendben a hét elejéig nyolc vágathajtó csapat dolgozott. Al^ik, a gépek folyamatos üzemeltetése végett hétköznapi négy. szombati három és vasárnapi egy műszakban végezték tevékenységüket. S persze, csinálják most is. täilyen eredménnyel? Az eddigi összegzések szerint a vállalat további biztonságos széntermelésében nagy szerepet játszó vágathaj tók, akik előkészítik az új munkahelyeket, már most is hétvégeken —, ami eddig még nem volt —, 25—30 méterrel nagyobb teljesítményeket produkáltak, mint régebben. Emellett az előbbieknél húsz százalékkal csökkent az egy folyóméternyi vágat kihajtására jutó önköltség, s amit valamennyi aknaüzem-vezető roppant lényegesnek tart: az új rendszerben dolgozó csapatoknál a hét végeken 12 százalékkal kevesebben hiányoznak, mint ennek előtte. Persze, mint az olvasó, én is vártam erre a magyarázatot, amelyet nem teljes mélységében — utalt erre ő is — Cserháti József, a vállalat bér- és normaosztályának vezetője adott meg. — ... Természetesen, az új munkarend bevezetésének sikere, a dolgok praktikusabbik oldalát vizsgálva, egyrészt a bérek növekedésének is tulajdonítható. Hiszen, ezt be kell ismerni, a magasabb követelményeket ösztönözni is kell, főiként, ha azok jelentős eredményekkel járnak. így került sor arra, hogy ennek a pár száz embernek a fizetése havi átlagban húsz-huszonöt százalékkal nőtt. Ám nem győzöm hangsúlyozni, hogy ők az átlagon jóval felüli teljesítményt nyújtanak, s munkaidőbeosztásukból kifolyólag egyáltalán nem biztos, hogy minden szombaton és vasárnap teljesen együtt tudnak lenni családjukkal. Tagadni sem lehetne, felesleges csupán ennek megpróbá- lása is, ha azt mondanánk: az új munkarend sikerében a pénz nem játszik szerepet. Ám más szelek is fújdogálnak. Mert mit is mondott hét elején Zsidai László, a szorospataki aknaüzem főmérnöke? — Ma, hétfőn, a már növelt üzemidejű munkarendben dolgozó Egeresi-féle brigád mellett most a Paulikék és a Novákiék is eképpen végzik munkájukat. Az előzetes megbeszélések szerint ők önként vállalkoztak arra, hogy reménytelibbé tegyék az üzem most nem éppen fényesnek kitetsző jövőjét, ök is tudják, hogy megfelelően előkészített munkahelyek nélkül nem lehetséges eddigi, jelentősnek tűnő széntermelési lemaradásunk „behozása”. Ök, eddigi jó munkájuk mellett, szinte presztízst akarnak aljból csinálni, hogy még nagyobb teljesítményekre is képesek, aknaüzemünk régi jó hírnevének újbóli elérésére. S, hogy jó ötlet megszüli a bányászvirtust, ennek másik ékes bizonyítéka, amit Verpeléti Elemér, a kányási akna főmérnöke mondott: — Nem nagy szavak, de nálunk a dolgozók megértették a mások érdekeinek eleget tevést is. Eddig négy vágathajtó brigádunk dolgozott a növelt üzemidejű munkarendben, de a minap a frontiak is elhatározták ennek bevezetését. Hogy jobban ki tudjuk használni a nagy értékű berendezéseket, hogy több, jobb minőségű szenet tudjunk adni a lakosságnak. Gondolom, nem kell taglalni, mekkora szükség van erre éppen most, a tél közeledtével... A kányásiak október elsejével, a 13-as és a 19-es számú frontokon állnak új „csatarendbe”, de ha az új, a 20-as front szerelése befejeződik, akkor az ottaniak is csatlakoznak hozzájuk. ☆ A mostani bányásznapon mondta az Ipari Minisztérium egyik, a nagybátonyi ünnepségen résztvevő képviselője, mikor a megyei szénbányák helyzetéről szót váltottunk: „Bár tudom, vannak még itt hibák, de az ötnapos munkahét és a növelt üzemidejű munkarendnek az ország bányavállalati között elsőként itt történt bevezetése példa lehet a többieknek. No, nem azért, mert ők ugrottak elsőként fejest a mélyvízbe, hanem mert jó elméletüket a gyakorlat eddigi eredményei igazolják... ” Karácsony György A komdoki ércbányászok között A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság egyik legnagyobb bányaüzeme a komdoki kombinát. A legkorszerűbb fúró- és fejtőgépekkel termelik ki itt az ércet és szállítják az óriás szállítószalagon az ércfeldolgozó műbe. Abban, hogy a komdoki ércbányászok üzemük teljesítményét a felszabadulás előttinek a százszorosára emelték, a korszerű termelési körülmények mellett az emberi tényezőknek is nagy szerepük van. Az üzem vezetői messzemenően gondoskodnak az itt dolgozók "let- és munkakörülményeinek állandó javításáról. Munkavédelmi intézkedések egész sora biztosítja a korszerű termelési feltételeket, a föld alatti üzemekben például mesterséges napfény mellett dolgoznak. A kombinát autóbuszai szállítják munkába és haza a több- erfteleles, modern, komfortos házakban lakó bányászokat. Így érthető, hogy a „három forradalom” zászlója alatt versenyző szocialista brigádok vezetői nem eredménytelenül szólítják újabb teljesítményekre munkatársaikat. Nemritka az olyan fejtés, ahol havonta másfélszeresét adják a tervben előirányzott ércmennyiségnek. A komdoki bányászok élen jártak a Koreai Munkapárt VI. kongresszusa tiszteletére indított munkaversenyben is. A munka lendülete azóta sem tört meg, a brigádok új gépekkel, saját ötleteik alapján kidolgozott technológiával sikeresen dolgoznak minden egyes aknában. Fogalmak H a mondjuk a harmincas-negyvenes években valakit úgy mutattak be, hogy ötholdas paraszt, a lényeget elmondták róla. Nevezetesen, hogy mihez ért, milyen helyet foglal el a falu hierarchiájában, milyen körből házasodhat, milyen sorsot szánhat gyerekeinek. Ma legfeljebb statisztikai címszó lehet, annak is pontatlan, hogy „mezőgazdaságban dolgozó fiatal”. Személyre vonatkoztatva semmitmondó meghatározás, nem több, mint az „ipari munkás” megjelölés. Az ipari munkásság rétegződése régebbi keletű, a mezőgazdasági dolgozóké tizenöt-húsz éve kezdődött igazán. Annak a folyamatnak a részeként, amit úgy szoktunk jellemezni, hogy az elmúlt három és fél évtized leglátványosabb változásai közé tartozik a falu társadalmának átalakulása. Ezen belül a döntő fordulat a szocialista nagyüzemi gazdálkodás létrejötte. Mára a mezőgazdasági nagyüzemekben a szakosodás, a speciális szakmai képzettség ugyanolyan természetes, mint az iparban. A különbség : szakmunkás-bizonyítványa, mező- gazdasági iskolai végzettsége a fiatalabb nemzedéknek van. Az állattenyésztőnek, a növénytermesztőnek, a növényvédőnek, a gépszerelőnek. A korszerű nagyüzemek nem nélkülözhetik szakértelmüket, a korszerű nagyüzemek nélkül szakmai ismereteikre nem tartanának igényt. Ahhoz a régi gazdálkodáshoz mást kellett tudni, nemzedékeken át öröklődő, nem iskolában, hanem a gyakorlatban elsajátított tudnivalókat. Nem lebecsülendő tapasztalatok halmozódtak fel ily módon, de ma más, pontosabban más is kell. A közfelfogással ellentétben a régi, a fel- szabadulás előtti falu sem tiszta mezőgazda- sági település volt. Lakták szép számmal ipari munkások is, sőt a korabeli statisztikák szerint 1945-ben az ipari munkásság többsége falun élt. Mégis, falu és a parasztvilág — máig hatóan — összekapcsolódott a közgondolkodásban. És a falu a városhoz képest elmaradottságot is jelképezett, város és falu közötti különbség, a város javára való különbséget jelentette. A falu szocialista átalakulása egyúttal a különbség csökkenését hozta magával. Jó néhány nagyközség fejlődési üteme oly gyors volt, hogy mára városi ranggal bírnak, s ami ennél fontosabb, városi körülményeket teremtettek; egészség- ügyi ellátottságban, üzlethálózatban, szolgáltatásokban, út- és vízhálózatban. A kisebb lélekszámú községek lakói sem érik be kevesebbel, ha példának okáért otthonaikról van szó, ha építkeznek. Az igényesség persze önmagában kevés. Miből? Honnan a többrevágyás anyagi fedezete? A nagyüzemek gazdasági megerősödésével párhuzamosan nőtt a szövetkezetekben dolgozók jövedelme, részben a közösből származó jövedelme, de nem elhanyagolható változása a háztáji föld, az állattartás „adománya” sem. Ami korántsem adomány. Szociológiai felmérések szerint —, avagy hivatkozhat kiki személyes tapasztalatára — a mezőgazda- sági nagyüzemekben dolgozók munkája korántsem fejeződik be a szövetkezet földjén. (Mint, ahogy az iparban dolgozók jó része is érdekelt valamiféle második műszakban, s vállal másodállást, túlórát az értelmiségi is, jövedelmét kiegészítendő, de nem mellékesen a közösség hasznára. Nem e cikk témája, hogy hol húzható meg ennek a plusz- vállalás ésszerű határa). A háztájiból származó hús, zöldség stb. javítja az ellátást, gazdagítja a piacot, ellenértéke megjelenik egyebek között az újonnan épülő otthonokban. Az öröklött, a még otthon tanult paraszti ismeret korántsem fölösleges a háztáji munkában. Tradíció folytatását láthatjuk abban is, hogy a házak jelentős része ma is kalákában épül. Lényeges különbség: a napjainkban közösen építkezők rendszerint nemcsak munkaerejüket, hanem szakmájukat is kölcsönzik. Hiszen a rokonságban, a baráti körben föllelhetők a specialisták. Mielőtt idillire, azaz hamisra sikeredne a kép: az iskolázottság messze meghaladja a korábbi évtizedekét, de nem általános érvényű a szakmunkássá, netán diplomássá válás igénye. Különösen nem, ha a lányok továbbtanulásáról árulkodó adatokat nézzük. Ennek okai szerteágazóak, hogy csak egyet említsünk: a háztájiban a munka nagyobb részét vállaló asszony nagyobb jövedelemhez juthat, mintha szakmát tanulna, nem is szólva a még mindig ható „az asz- szonynak a tűzhely mellett a helye” féle avitt felfogásról. A szorgalom, a többletmunka hasznát nem kisebbíti, de: mikor jut ideje ennek a rétegnek a művelődésre, a szórakozásra? Akinek a napi programja úgy alakul, hogy „kelek, amikor az állatokat etetni, itatni kell, s fekszem, amikor etettem, itattam, közben pedig mindig van mit csinálnom”, akinek a huszonnégy órából jó, ha nyolc-tíz marad pihenésre, megróható-e, mert könyvet ritkán vesz a kezébe, mert elalszik a televízió előtt, mert az alvást többre becsüli a művelődésnél? A „mezőgazdaságban dolgozó fiatalok’* megteremtik maguknak a jobb életkörülményeket, munkájuktól függ a mezőgazdaság előrehaladása, de azzal, amit megteremtettek és azzal, amit a szocialista falu már nyújt nekik, még nem élnek, még nem tudnak élni mindannyian. Bizonyos azonban, hogy szakmájuk fejlődése, otthonuk kulturális ösztönző erőként hat. Ezek nélkül aligha remélhetnénk, hogy a szellemi javak iránti fogékonyságuk, igényük belső kényszerré válik. Maros Dénes Szovjetunió A Felső-Léna-vidék iparosítása Új technológia törpe vízműhöz A községi törepe vízművek víztározói betonozásának új technológiáját dolgozták ki az Észak-zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalatnál. Az eljárás lényege, hogy az eddig használt fazsaluk helyett fém zsalurendszert alkalmaznak. Ezt olyan táblaelemek alkotják, melyeket a helyszínen egyszerű csavarozással rög* zíthetnek. Az új módszerrel gyorsabban és olcsóbban végezhető a munka, mert egykét napos szerelés után megkezdhető a betonozás, megtakaríthatják a drága faanyagot, s ráadásul a „sablon” többször is felhasználható. Ugyanakkor a fémtáblák simább felületet biztosítanak. További újdonság, hogy a födémelemeket előregyártják, s ezzel kiiktatják az időrabló menyezetzsaluzást. A Búcsúszentlászlón épülő községi vízmű két, egyenként 100 köbméteres víztározóját már a fentiek szerint készítették el. A tapasztalatok kedvezőek voltak, így a vállalatnál áttérnek az új technológiára. Behajózták az első amerikai megrendelésre készült Ikarus autóbuszszállítmányokat- A tavaszi BNV-n nagydíjat nyert IK—286 típusú csuklós autóbuszból az év végéig 104-et adnak át USA-beli megrendelőiknek. Ezek az autóbuszok Louisville, San Mateo és Portland városok tömegközlekedésébe kapcsolódnak be. Az autóbuszok egy része légkondicionáló berendezéssel is föl van szerelve, több közülük speciális kivitelben készült. A hidraulikus emelő lehetővé teszi, hogy a csökkent mozgás- kéoességűek tolókocsijaikkal is könnyedén felszállhatnak a városi buszokra. Egyébként az Ikarus megítélése szerint a A jelenlegi, XI. ötéves tervben elkészül az évszázad vállalkozásának nevezett Bajkál- Amúr vasútvonal, ismert nevén a BAM. A tervek értelmében már megkezdődött a vasútvonal mentén az iparosítás. Ezen a hatalmas területen 10 nagy ipari komplexum létesül. Közülük az első, a dél-jakutiai ipari komplexum eddig már hárommillió tonna szenet biztosított a nyeprjungrini szénmedence feltárásával. A BAM körzetének komplex iparosítása keretében — a Szovjetunió Tudományos Akadémiája szibériai tagozatának szakemberei által kidolgozott program alapján — megkezdődött a Felső-Léna- vidék birtokba vétele is. Ennek elősegítésére az Angara folyón létrehozott uszty- ilimszki vízi erőmű és a Felsőmost megnyílt amerikai piac várhatóan tartós lesz, az export bővítéséről már folynak a tárgyalások. Az Ikarus sorra köti le jövő évre szóló exportját. Az előzetes megállapodások szerint legnagyobb piacukra, a Szovjetunióba 1982-ben csaknem 7000 autóbuszt szállítanak. Más szocialista partnereikkel is szerződtek több száz Ikarus-busz, elsősorban csuklós típusok szállítására és városközi autóbuszokat adtak el közel-keleti államoknak. Léna-vidék között már kiépült egy 500 kilovoltos távvezetékrendszer. A 130 ezer négyzetkilométernyi területen az első lépés az erdők kitermelése, illetve a fafeldolgozás megindítása volt. A vidék fatartalékait 2 milliárd köbméterre becsülik. Ez évi 13 millió köbméter fa kitermelését teszi lehetővé. Ez a kombináthoz hasonló méretű mennyiség két, a bratszki fafeldolgozó üzem számára is elegendő nyersanyagot ad. (A bratszki kombinát jelenleg az ország teljes fafeldolgozó iparának 10 százalékát jelenti.) A terület legnagyobb kincse azonban a föld mélyén rejtőzik. Az eddigi geológiai kutatások során ezen a vidéken igen gazdag vasérc-, színesfém-, barnaszén-, foszforit- és kálisólelőhelyeket találtak. Ezért módosítani kellett a terület iparosítási kocepcióit is. A feltárt kálisólelőhely olyan gazdag, hogy az ország keleti körzetében a helyi műtrágyagyártáshoz szükséges teljes nyersanyagigényt kielégíti. Emellett a nyepszko* botnobini területen nagy földgáz- és kőolajlelőhelyek jelenlétét feltételezik. A szén- hidrogének kutatása francia- országnyi területen folyik. A kitermelésre előkészített földgáz mennyisége jelenleg 50 milliárd köbméter. A Felső-Léna-vidék ipari komplexumának gyors ütemű fejlesztése során a tervezők — mint Szibériában mindenütt — széles körű környezetvédelmi programot dolgoztak ki, amely az ember és a természet érdekeit egyaránt szem előtt tartja. NÓGRÁD - 1931. szeptember 26., szombat 3 Ikaruszok az USA-ba