Nógrád. 1981. szeptember (37. évfolyam. 204-229. szám)
1981-09-26 / 226. szám
7 VILÁG PROLETÁRJÁT EGYESÜLJETEK! NOGRÁD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXVII. ÉVF., 226. SZÁM ÁRA: 1,40 FORINT 1981. SZEPTEMBER 26., SZOMBAT Országgyűlési képviselők tanácskozása Szécsényben Földhasznosítás és környezetvédelem a napirenden Aligha kezdődhetett volna az országgyűlési képviselők Nógrád megyei csoportjának szécsényi ülése stílszerűbben, mint a nógrádi táj természeti szépségeit, értékeit bemutató színes diafilmvetítéssel. A napirenden ugyanis többek között a környezetvédelem is szerepelt a pénteki tanácskozáson. A képviselők kibővített ülésén részt vett Illés Miklós, a megyei tanács általános elnökhelyettese is. Dr. Hütter Csabának, a képviselőcsoport vezetőjének megnyitója után tájékoztatót hallgattak meg a földtulajdont, a földhasználatot és a földvédelmet szabályozó jogszabályok érvényesüléséről. Megyénkben fokozott figyelmet kell fordítani a termőföld védelmére. hiszen az összterületnek mindössze 58 százaléka áll mezőgazdasági művelés alatt. Ennek ellenére a közelmúltban is előfordult, hogy a kelleténél nagyobb és jobb minőségű földterületet vontak ki a termelésből. Kedvező, hogy csökkent a műveletlen terület és a földeket rendeltetésszerűen hasznosítják, amire a kedvezőtlen adottságok között nagy szükség is van. A VI. ötéves tervben mintegy 15 ezer hektáron indokolt a nagyüzemekben meliorációs tevékenységet végezni. A pénzügyi lehetőségek ennél kevesebb munkát engednek. A vita során fölmerült — mint gazdaságilag lényeges kérdés — a földcserék helyzete is. Erről szólva Hajczin- ger György a megyei tanács osztályvezetője megállapította, hogy a folyamat fölgyorsult az üzemek között, de még mindig körülbelül 2000 hektárnyi föld cseréje lenne indokolt. A képviselők kérdésére válaszolva megemlítette, hogy az idén négy nagyüzem kért és kapott állami támogatást mezőgazdasági terület újbóli művelésbe vonására. Dr. Fancsik János, főorvos szót emelt az úgynevezett „zöldmezős” építkezések ellen, amikor a közösség belterületén kihasználatlan telkek. romos épületek találhatók, ugyanakkor a település szélén a mezőgazdasági területek rovására gomba módra szaporodnak a házak. Ez a jelenség egyébként nehezíti a kommunális ellátást, a közmű kiépítését is. A kibővített ülésen felszólalt Forgó Imre, a balassagyarmati járási pártbizottság első titkára, aki a földpazarlásra, a fokozatosan csökkenő szántóterületre hívta fel a figyelmet, ugyanakkor elismeréssel szólt azokról a mező- gazdasági üzemekről — a szécsényi, az endrefalvai és a her- celi termelőszövetkezetekről — amelyekben előrelátó, jól megalapozott meliorációs tevékenységet végeznek, s ez megmutatkozik gazdálkodásuk eredményességében, biztonságosságában. Ezt emelte ki hozzászólásában Géczi János. a megyei pártbizottság első titkára is. Rámutatott, hogy a további előrelépésnek egyik alapfeltétele a termőföld megóvása, termőképességének növelése. A jelenlevők figyelmébe ajánlotta a szécsényi település- fejlesztést, amely például szolgálhat mások számára is. Dr. Hütter Csaba vitazárójában hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági szakembereknek a megyében is gabonában és húsban kell számolniuk, a magyar mezőgazdaságnak e két legfontosabb termékében, hiszen ezek termelése natá- rozza meg munkájuk eredményességét. A képviselőcsoport a tájékoztatót elfogadta. Ezt követően került sor a környezetvédelmi törvény végrehajtásának megyei tapasztalatairól szóló tájékoztatásra Ispán Andrásnak, a megyei környezet- és természetvédelmi bizottság titkárának előterjesztésében. Majd dr. Hütter Csaba számolt be a parlament őszi ülésszakának előkészítéséről. A tanácskozás végeztével az országgyűlési képviselők csoportja üzemlátogatáson vett részt a szécsényi „II. Rákóczi Ferenc” Termelőszövetkezeiben. Koszorúzások, met?emlékezések a fegyveres erők napján Mélyülá ió kapcsolatok Ma megyeszerte kezdetét veszi szeptember 29-e, a fegyveres erők napja méltó köszöntése. Kiemelkedő eseményre kerül sor Salgótarjánban, a városi sportcsarnokban ma délelőtt, amikor is a Salgótarjáni Kohászati Üzemek kollektívája csapatzászlót adományoz a Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság személyi állományának. Délután tovább folytatódik a program a megyeszékhelyen. Egy órakor a kegyelet és a hála virágait helyezik el a tanácsköztársasági emlékmű talapzatára, a helyőrség-parancsnokság, a rendőr-főkapitányság, a polgári védelem, a munkásőrség, a Magyar Honvédelmi Szövetség, a KISZ Nógrád megyei bizottsága és az ideiglenesen hazánkban tartózkodó egyik szovjet katonai alakulat képviselői. Hétfőn tovább folytatódnak az ünnepségek. A határőrség balassagyarmati kerület parancsnoksága kiállításokat, haditechnikai bemutatókat szervez Balassagyarmat iskoláiban. A határőrség katonái délután rendezik az ünnepséget, ahol kitüntetések, elismerések és jutalmak átadására is sor kerül. A Nógrád megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokság, a munkásőrség megyei parancsnoksága személyi állományával együttesen a munkásőrség salgótarjáni székházában szervezi az ünnepséget. A fegyveres erők napját Radics János alezredes, helyőrségparancsnok méltatja. majd a kitüntetésekről, elismerésekről szóló parancsok ismertetésére is sor kerül. A polgári védelem Nógrád megyei parancsnoksága hétfőn délután a megyei tanács dísztermében szervezi az ünnepséget A polgári védelem területén végzett kiemelkedő mun- sájuk elismeréséül többen részesülnek kitüntetésben, elismerésben. Megemlékezést szerveznek a rendőr-főkapitányságon és a Magyar Honvédelmi Szövetségnél is. Megyeszerte készülnek a KISZ-bizottságok is a fegyveres erők napjának méltó megünneplésére. Salgótarjánban vasárnap ifjúsági honvédelmi és tömegsportnapot rendez a KISZ Nógrád megyei bizottsága. az MHSZ Nógrád megyei vezetősége és a megyei tanács vb művelődési osztálya. A rétsági járási KISZ-bi- zottság és az MHSZ rétsági járási 'vezetősége ma tartja a segédmotoros ügyességi verseny járási döntőjét a rétsági sportkombinátban. A fegyveres erők napja megünneplésére készülnek Pász- tón is. A járási KlSZ-bizott- ság honvédelmi hetet rendez a fegyveres testületek csapaFinn vendégeink gazdag programja Finn vendégeink a salgótarjáni síküveggyárban. tai számára. A rendezvénysorozat pénteken kezdődött a katonapolitikai, ifjúságpolitikai, aktuális kül- és belpolitikai kérdéseket, sportprogramokat tartalmazó vetélkedővel. A sorozatot szeptember 29-én zárják, amkor az MSZMP Pásztói járási Bizottságán-központi megemlékezést rendeznek. A KISZ Balassagyarmat városi és járási bizottsága közös túrát rendez vasárnap. A járás és a város KlSZ-alap- szervei, ifjú- és úttörőgárda- rajai valamint úttörőcsapatai a nógrádszakáli vasútállomásról indulnak Ráróspusztára, s közben úttörő-, illetve ifjúságmozgalmi, ifjúságpolitikai és honvédelmi feladatokat oldanak meg. A túra eredmény- hirdetése után, a ráróspusztai szabadidő-parkban fakultatív sport- és ügyességi versenyeket szerveznek. Mint, ahogyan arról már lapunk hasábjain hírt adtunk, szeptember 21-én, hétfőn megérkezett Salgótarjánba finn testvérvárosunk, Vantaa delegációja, amelynek vezetője Jorma Kalevi Álén, Vantaa város tanácsa végrehajtó bizottságának elnöke. A küldöttség tagjai Markku Anter- no Murros, Vantaa tanácsának tagja, valamint Tuula Vellamo Saastamoinen, ugyancsak városi tanácstag. A vendégek az elmúlt napokban igen gazdag programot bonyolítottak le. Városnéző kőrútjuk során jártak a számviteli főiskolán, a Bolyai Simnáziumban, a művelődési központban és a múzeumban, tanulmányozták a szabadtéri szoborkiállítás alkotásait. Kirándulást tettek Szécsénybe, Benczúrfalvára, ahol id. Szabó István szobrászművészt látogatták meg. A Budapesti Nemzetközi Vásáron megnézték a finn pavilont, valamint a Salgótarjáni Ruhagyár és az írószer Szövetkezet pavilonjait. A finn delegáció tagjai találkoztak Salgótarján, a megye vezetőivel. A vendégek tegnap délelőtt a városi tanácsra látogattak, ahol Fekete Nándor tanácselnök rövid tájékoztatót tartott a város fejlődésének legfontosabb állomásairól, az elkövetkezendő évek terveiről. Ezt követően értékelték a kölcsönös kapcsolatok eddigi tapasztalatait, s közös tervet beszéltek meg a két város, a két nép közötti barátság további elmélyítése érdekében, különös tekintettel a gyermekek közötti jó kapcsolat ápolására, továbbfejlesztésére. — kép: kulcsár —■ Ezután a delegáció a síküveggyárba ment, ahol Fejérvári Séza gazdasági igazgatóhelyettes ismertette a gyár történetét, gazdasági eredményeit, majd üzemlátogatásra invitálta a vendégeket. A tavaly elkészült, új ragasztott járműüvegeket gyártó üzemben Vágvölgyi Attila üzemvezető válaszolt a látogatók kérdéseire, s bemutatta az egyes munkafolyamato-j kát. Tegnap délután nyílt meg a beszterce-lakótelepi általános iskolában egy finn gyer- mekrajzkiállítás, amelyen a finn delegáció tagjai is részt vettek. A mai napon a vendégek a pásztói Béke Termelőszövetkezetbe látogatnak, vasárnap pedig visszautaznak hazájukba. Összehívták az országgyűlést A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 22. paragrafusának 2. bekezdése alapján az országgyűlést október 8-án, csütörtök délelőtt 11 órára összehívta. A Minisztertanács javasolja, hogy az országgyűlés tűzze az ülésszak napirendjére a mezőgazdaság és az élelmiszeripar helyzetéről, a földtulajdont, a földhasználatot és a földvédelmet szabályozó törvények, valamint az emberi környezet védelméről szóló 1976. évi II. törvény végrehajtásának tapasztalatairól készült beszámolókat. (MTI) Magyar—mongol barátsági találkozó Salgótarjánban Az őszi szolidaritási akció programjaként magyar—mongol barátsági találkozóra került sor tegnap délután, a salgótarjáni Kohász Művelődési Központban, a Hazafias Népfront megyei bizottsága és a megyei moziüzemi vállalat közös rendezésében. A találkozón részt vettek a hazánkban tartózkodó kulturális delegáció tagjai, a mongol nagy- követség munkatársai. A vendégek között ott volt Zs. Bátarcogt kulturális miniszterhelyettes, valammt D. Zsambazsancan, a mongol nagykövetség első titkára. Az érkezőket a művelődési ház előtt a Kohász fúvószenekar pattogó hangú indulói köszöntötték, majd Szabó Aladár a kohászati üzemek vezérigazgató-helyettese tartott rövid tájékoztatót a gyár több mint százesztendős fejlődéséről, az ott dolgozók élet- és munka- körülményeiről. Ezután a mongol delegáció a színházterembe vonult, ahol Berki Mihály, a Nógrád megyei Tanács elnökhelyettese köszöntötte a vendégeket. Többek között elmondotta, hogy a mongol népi forradalom hatvanadik évfordulója tiszteletére hazánkban rendezett mongol kulturális rendezvények jó alkalmat nyújtanak arra, hogy e két, földrajzilag egymástól távol élő nép kapcsolata tovább mélyüljön. A már kialakult gazdasági és politikai kapcsolatokon túl, a kulturális együttműködés is fejlődjön. Válaszában a kulturális miniszterhelyettes köszönetét mondott a meleg fogadtatásért. Hangsúlyozta, hogy Budapesten, Kecskeméten, Tatabányán, s itt Salgótarjánban is úgy érzik, hogy egy családban élő testvérekkel találkoztak. Beszélt a népi forradalom óta eltelt évtizedekről, arról, hogy hatvan évvel ezelőtt mindössze egy általános iskolát tartottak számon Mongóliában, a lakosság kilencven százaléka írástudatlan volt. Ma a sok-sok általános iskola mellett 500 középiskola működik, s az írás- tudatlanságot teljesen felszámolták. A baráti találkozó résztvevői — szocialista brigádok, érdeklődők, — ezután megtekintették az Áradás című filmet, amely jól mutatja a mai Mongólia filmművészeti törekvéseit. Kádár János fogadta Eduard Sevardnadzét Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára pénteken a Központi Bizottság székházában fogadta Eduard Sevardnadzét, az SZKP KB Politikai Bizottságának-póttagját, Grúzia Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkárát, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa hazánkban tartózkodó küldöttségének vezetőjét. A meleg, baráti légkörű találkozón részt vett Apró Antal, az országgyűlés elnöke. Jelen volt Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja ugyancsak pénteken hivatalában fogadta Eduard Sevardnadzét. A szívélyes, meleg, baráti hangú beszélgetésen jelen volt Péter János, az országgyűlég alelnöke, valamint Vlagyimir Pavlov (MTI)