Nógrád. 1981. szeptember (37. évfolyam. 204-229. szám)

1981-09-25 / 225. szám

Házigazdái hagyomány Balassagyarmaton Tavasszal tíz esztendeje lesz, hogy a balassagyarmati Szántó Kovács János Szak- középiskola először nyerte el a KISZ-KB vörös vándor­zászlaját. Sok diáknak volt levelezési kapcsolata a Szov­jetunióba, ez még az iskola gimnáziumi éveiben gyökere­zett. Mindig nagy területről vették fel ide a diákokat — a megye kis falvai éppúgy küldtek tanulót,' mint a na­gyobb települések: az orosz nyelv tanítására nagy gondot fordítanak. Ezzel a „múlttal” kérvé­nyezték 1973. tavaszán a fel­vételt az MSZBT-tagcsopor- tok közé. A városban akkor sok más intézmény, iskola is belépett. Az eltelt évek munkájáról Tóth Lajos igazgatóval be­szélgetünk — az a nagyon lelkes, agilis tanárnő, Papp Anna, aki évekig tanárelnö­ke volt a tagcsoportnak, már nem itt tanít. Kecskemétre ment férjhez. Az új vezető még inkább csak ismerkedik ezzel a tevékenységgel. — Amikor vertikális fel­építésű volt a KlSZ-szerve- zet, a Gorkij nevét viselő alapszervezet irányította a munkát. Most a második c (egészségügyi osztály) tartja kézben, ők szintén Gorkij ne­vét vették föl. A közelmúlt­ban tartottuk az MSZBT-köz- gyűlést, ahol elfogadták az éves munkaprogramot. Az operatív szerv — a vezetőség, tanárelnök, diáktitkár — se­gítői az összekötők, minden alapszervezettől. — Mit jelent tulajdonkép­pen a tagcsoporttagság? — Jelképesen a tagsághoz való tartozásunkat azzal is ki­fejezzük, hogy nálunk minden tanárnak és diáknak jár a Szovjetunió című folyóirat. Ez részben az orosz szakos meg­győző munkájának következ­ménye. Nagy szerepe van a vetélkedőkre való felkészülés­ben is a lapnak. — A Ki tud többet a Szov­jetunióról? vetélkedővel kap­csolatban azt hallottam, önök­nél nem merül ki ez a ver­senyen való részvételben. — A barátság áoolását ko­molyan vesszük igényes fel­készülésre törekszünk. A di­ákok havonta totót töltenek ki, ez az előzetes pontgyűjtést szolgálja. A decemberi házi vetélkedőn 14 csapat indul. A korábbi években első he­lyezést is elért már az isko­la megyei szinten, de a III., IV., V. hely mögött is volt munka, tanulás. Érdekes meg­figyelni, hogy amíg volt föld­rajztanítás, jobb eredmények születtek. — A hétköznapokba, a di­ákélet mindennapjaiba hogy épül be az MSZBT-s tevé­kenység? — Azelőtt barátság-teadé- lutánokat tartottunk, most Druzsbaklub indult. A cél ha­sonló: tematikusán foglalko­zunk a Szovjetunióval, a szovjet ember életével, gaz­daságával, művészetével. Ez a klub nem csak ezt szolgál­ja: lesz az NDK-ról is fog­lakozás, az irodalmi színpa­di napok idején Romániáról. — Személyes kapcsolatok, barátságok szövődtek-e szov­jet fiatalokkal, felnőttekkel? — Két évvel ezelőtt volt egy osztály, amely három évig gyűjtött arra, hogy együtt kimehessenek a Szovjetunió­ba. Ez nem kis dolog — de nem is túl gyakori. Nem le­het véletlen, hogy az a Papp Anna tanárnő volt az osztály- főnökük, aki évekig a mo­torja volt az MSZBT-tagcso- portunknak. Tavaly vendé­geink jöttek: Taranov őrnagy a lányával, fiával. Részt vet­tek azon az ünnepségen, ame­lyen átaadták — immár má­sodszor — a KISZ-KB vörös vándorzászlaját az iskolánk­nak. Vendégeinktől sok szov­jet középiskolás címét meg­kapták diákjaink, élő kapcso­latok kialakítására is van le­hetőség. Az intézet KISZ-tit- kára, párttitkára már járt kint. Most van orosz tanfo­lyamon az egyik kolléganőnk — ő kapott olyan megbíza­tást, hogy építsen ki kapcso­latokat. — Sokáig házigazdái vol­tak a Szovjetunió-vetélkedő területi döntőjének. — Ügy tűnik újra itt tart­ják meg nálunk, szívesen fo­gadjuk. Lesz a galériánkban ismét kiállítás a Szovjet Kul­túra Házától kapott anyag­ból (ide gyakran járunk). A munka nem kifelé folyik — arra törekszünk, hogy minél több ismeretet és élményt nyújtson. Olyanokat, mint de­cemberben a Ljubimov őr­naggyal való találkozás — a város felszabadításáról írt anyagát -a nyomda KISZ-esei kiszedték, a KlSZ-fogada- lomtételen minden fiatal em­léklapként kapott egyet, Lju­bimov aláírásával. G. K M. Filmjegyzet A nagymama unokája Ki az a családban,' aki leg­inkább elnézi a gyerek csíny­tevéseit, aki mindig a kedvét keresi, s ha kell, szigorú bün­tetés helyett szép szóval pró­bál rendet teremteni? Termé­szetesen a nagymama, ö az a bizonyos „jótündér”, aki ko­rán kel, mos, főz, vasal és so­sem fáradt. Az Adolf Bergun- ker filmjében szereplő nagy­mama is rendelkezik mind­ezekkel a tulajdonságokkal, de alakja mégsem ennyire idea­lizált: őt mai gondok foglal­koztatják — ifjúsági filmhez illő mélységben. Egyszerű vi­déki asszony, aki a nagyváros­ba kerülve nehezen szokja meg a más jellegű kapcsola­tokat, sajátos módon próbál védekezni a magány ellen. Sorstársa az unoka, a kisisko­lás Dávid. Furcsa, hogy egy öttagú családban és egy négy­milliós városban valaki egye­dül érzi magát. Pedig hány ilyen van! A filmbeli nagy­mama és az unoka esetében ez bizonyos fokig érthető is. Arról van szó ugyanis, hogy a családfőt, Kalosjan ezredest Jerevánból Leningrádba he­lyezik át, ami azt jelenti: köl­tözik az egész család. A szü­lőket leköti a munka, a nagy­lányt a szerelem, de Margó nagymama és Dávid egyelőre a változás áldozatai. Az ör­mény család új lakásába ma­gával viszi az örmény hangu­latot, a nagy faliszőnyegeket és más tárgyakat, az életmód, az étkezés régi szokásait. Csakhogy az ajtón kilépve minden más: a nagymama és Dávid számára riasztóan ide­gen. A film cselekményének két fő szála azt követi nyo­mon, hogyan küzd a beillesz­kedésért a kisfiú az iskolában és a nagymama a lakótelepen. Gondjaikat a család többi tagja nem nagyon veszi ész­re, mert érdekesebb kérdés ke­rül napirendre: Dzsulietta férjhez akar menni. ■ Az osztályban —, mint ez újakkal általában lenni szo­kott — kiközösítik Dávidot. Csak egy kislány fogja párt­ját, Szvetlána Aljoskina, aki szintén nemrég került ebbe az osz'ályba A közös sors barát- sá^r fejlődik a két gyerek között, sőt a kislány részéről Tanulás — egyenlő eséllyel Annvfit beszélünk mostanában a hát­MimylT rányos helyzetről, hogy fü­lünk hallatára divatszóvá kopik ez a kifeje­zés. Űjabban nemcsak egy-egy tájegység, vagy település lehet másokhoz viszonyítva hátrányos helyzetű, hanem akár egy terme­lőüzem, vagy intézmény is, sőt nemegyszer sportvezetők is csapatuk hátrányos helyzete miatt keseregnek. Nehéz volna megmondani pontosan, hogy az utóbbi negyed század nyelvhasználata mi­kor kapott rá erre a formulára, de az biztos, hogy mai értelemben a pedagógiai-oktatás­politikai szaknyelvből terjedt el. Legtöbb­ször ma is az iskolák háza táján találkozha­tunk vele. Kiváltképpen 1964. után került a társadalmi érdeklődés gyújtópontjába a hát­rányos helyzet, amikor is a párt VIII. kong­resszusán nyomatékkai hívták föl a figyel­met az egyenlő művelődési esélyek megte­remtésének fontosságára. Már-már közhelyszámba megy. hogy al­kotmányunk minden magyar állampolgár­nak biztosítja a tanuláshoz való jogot. Ez­zel összhangban a felszabadulás után meg­szüntettük a volt uralkodóosztályok művelt­ségi monopóliumát, s olyan teljesen nyílt szerkezetű, demokratikus közoktatást hoz­tunk létre, amelynek eredményeire joggal lehetünk büszkék. Ám a deklarált egyenlő jog, s a nyitott iskolarendszer önmagában még nem vezet el a művelődés egyenlő esé­lyeinek megvalósulásához, mert ehhez az is szükséges, hogy minden gyerek számára elérhető tanulási feltételeket nyújtsunk. E tekintetben még mindig vannak tennivaló­ink. A hátrányos helyzetű fiatalok szülei zöm­mel kétkezi dolgozók. A munkás- és pa­rasztcsaládok jó része ma már kulturálisan igényesebbé vált, a szülők azonban így sem tudnak gyerekeiknek akkora segítséget ad­ni a tanulásban, mint az értelmiségi környe­zet; ráadásul a művelődési igények fölkelté­sében is jóval kisebb ösztönzést kapnak ott­hon ezek a gyerekek. Népi államunk elsőrendű politikai felada­tának tekinti, hogy a fizikai dolgozók tanu­lási szempontból hátrányos helyzetben levő gyerekeinek iskoláztatását sokféleképpen — mindenekelőtt társadalmi, szociális intézke­désekkel, továbbá pedagógiai eszközökkel — segítse. Széles körben ismeretesek a legutóbbi év­tized idevágó kezdeményezései. Gondoljunk csak az ipari és a mezőgazdasági üzemek kollégiumépítő akcióira, a társadalmi ösz­töndíjakra, az iskolai segítségnyújtás sok­színű formáira! Több tízezerre rúg azoknak a tanulóknak a száma, akik az állami és a művelődési intézményektől, az ifjúsági szervezetektől kapott hathatós segítséggel számolták föl indulási hátrányukat. Középiskoláinkban — főleg az első osz­tályokban — harmadik éve felzárkóztató foglalkozásokon, sokrétű pedagógiai tevé­kenységgel készítik föl azokat a diákokat, akiknek a tantervi követelmények elsajátítá­sához szükséges előismeretei hiányosak. Igaz, a lelkiismeretes tanárok nemcsak most, ha­nem jóval korábban is foglalkoztak a tanu­lásban lemaradt növendékeik támogatásá­val, de a segítségnyújtást többféleképpen ér­telmezték, eltérő mértékben végezték. Ez a mostani, intézményes keretek között folyó felzárkóztatás jócskán eltér minden elő­ző próbálkozástól, mert korántsem rutinsze­rű korrepetálást jelent, hanem ennél sokkal többet: a pedagógus ugyanis a tanórán és az azon kívüli speciális foglalkozásokon a rá­szoruló tanulók megismerő, gondolkodó, munkavégző képességét fejleszti, megkere­si lemaradásuk egyéni okait, és a lehetősé­gekhez mérten igyekszik azokat megszüntet­ni. A felzárkóztatás ily módon a személyi­ség egészét fejleszti, szervesen beépül a pe­dagógiai folyamatba, és ezáltal kiemelkedő szerepet játszik az egyenlő tanulási esélyek megteremtésében. A társadalom és az iskola erőfeszítése azonban nem elegendő a sikerhez. Sokan haj­lamosak megfeledkezni arról, hogy a szociá­lis és a pedagógiai támogatás az iskolai esélyegyenlőség elérésének csupán egyik fel­tétele. Az iskolai oktató-nevelő munka ta­pasztalatai arra figyelmeztetnek, hogy a hát­rányos helyzetű tanulónak magának is akar­nia kell helyzete megváltoztatását. Hogy mit kell tennie? Először is legyen akaratereje, türelme tanulni, és ne riadion vissza a vá­ratlan nehézségektől, ne féljen az erőfeszí­téstől ! j igazság, hogy senkit sem lehet ■ boldoggá tenni saját akarata el­lenére. Valahogy így állunk az iskolai hát­rányos helyzet fölszámolásával is. A kétkezi dolgozók gyerekei szellemi képességek dolgá­ban nem gyengébbek osztálytársaiknál, eset­leges lemaradásukat tehát nem velük szüle­tett gyenge tanulási képesség okozza, hanem kizárólag mostohább társadalmi körülmé­nyeik. Az iskola a hátrányok leküzdéséhez azzal járulhat hozzá, hogy motivál­ja, felkészíti őket a művelődési értékek be­fogadására. A tanuló ezenközben nem ülhet ölbe tett kézzel, hiszen a tanárok a tudást sohasem tölcséren töltik a diákok fejébe. A műveltség megszerzéséért nekik is nagy-nagy erőfeszítéseket kell tenniük. P. Kovács Imre Réq Szeptember 25-től Hazánk a zenei világ középpontja még többé is: őszinte kitárul­kozássá. Mesél Dávidnak el­vált szüleiről és néhány félt­ve őrzött versét is megmutat­ja neki. Dávid azonban visz- szaél a bizalommal, s ezzel nevetségessé teszi Szvetát. Most bűnhődni akar, s ezt egy téli jeges fürdővel el is éri. Súlyos beteg lesz. A környe­zet — szülők, tanítónő — csak most veszi észre, hogy valami nincs rendjén. Komoly beszél­getés következik az osztályban, ami meseszerűen mindent megold. Margó nagymamán csoda nem segít. Ügyeskedve pró­bálja felhívni magára a figyel­met. Egy szándékosan okozott rövidzárlat alkalmával sike­rül is összegyűjtenie egy rövid beszélgetésre néhány szom­szédot. Iparkodása megmoso­lyogtató, majdhogynem szá­nalmas, de a film fejleményei szerint célravezető. Bergunker —, akinek nevé­hez már több gyermekfilm rendezése fűződik — súlyos, élő problémát választott, ta­lán még nagyobbat is, mint amilyet egy ifjúsági film elbír. A cselekmény bonyolításával és légióként az idealisztikus befejezéssel azonban a film távol áll a realitástól. Nincse­nek benne igazi mélységek, őszinte gyermeki gondolatok. Sajnos, az egyébként nagyon kedves Gracsja Mhitarjan —, aki Dávidban talán önmagát játszhatta volna el — dara­bos, önállótlan. A kitűnő ör­mény színésznek. Armen Dzsi- garhanjannak, apaként, ezút­tal nem jutott sok szerep. Nyi- na Ter-Oszipjanra emléke­zünk legszívesebben — ő volt Margó nagymama. Vele mi lett? Rajta nem segíthetett az okos tanító néni. Megérde­melne egy külön filmet, mond­juk ezzel a címmel: Az unoka nagymamája. — ko — A világ zenei központja Bu­dapest szeptember végén, ok­tóber elején. Ekkor tartja ugyanis az UNESCO nemzet­közi zenei tanácsa (CÍM) köz­gyűlését és a köré csoportosuló kisebb tanácskozásokat, vala­mint zenetudományi kong­resszusát. A magyar zenekul­túrának az egész országnak nagy megtiszteltetés, hogy az UNESCO zenei csúcsszervei —, amelynek tagja 68 ország nemzeti bizottsága és 18 nem­zetközi zenei társaság — elfo­gadta meghívásunkat. Sokol- oldalú vállalkozás ez, hiszen hazánkban még nem rendez­tek hasonló nagyszabású ze­netudományi eseményt. A ta­nácskozás témájában a Bartók centenáriumhoz kapcsolódik. A nemzetközi zenei tanács eseménysorozata ma kezdődik a CÍM végrehajtó bizottságá­nak ülésével. Szeptember 27- én kerül sor a CÍM európai regionális csoportjának köz­gyűlésére, majd szeptember NÖGRAp — 1981. szeptembei 25., péntek Gyermekkönyvhét November 30. és december 6. között ismét megrendezik — im­már negyedik alkalommal — a gyermekkönyvhetet — határozta el az országos gyermekkönyvhét szervező bizottsága minapi ülésén. E könyvseregszemle változatlan jelmondata: olvassatok minden­nap ! Ebből az alkalomból 22 új könyvet jelentet meg — több százezer példányban — a Móra Ferenc Ifjúsági Kiadó. Az akció­hoz a zenei kiadó két, a köz- gazdasági és jogi, valamint a Medicina Kiadó egy-egy újdon­sággal csatlakozik. A gyermekkönyvhét ünnepi megnyitóját Kaposvárott a Tog­liatti megyei könyvtárban rende­zik, ahol zenés irodalmi műsor­ral, s könyvkiállítással is várják a legifjabb olvasókat. Minden korosztály megtalálja majd a neki szóló könyvcseme­gét. Az olvasni még nem tudó óvodáskorú gyermekeknek ajánl­ják Arany Lászlónak A kiskakas gyémántf élkrajcár ja című mesé­jét. A kisdobosok olvasmányai kö­zött szerepel Makszim Gorkij Ahogy én tanultam című műve, amely a Már tudok olvasni soro­zatban hagyja el a nyomdát. Ab­ban a gyerekeknek írta meg a szerző, hogyan találkozott a könyvel, milyen emléket őriz első irodalmi élményeiről. Belle és Sebastien a címe Cecile Aubry regényének, amely az úttörőkor­osztálynak ajánlott olvasmány. Sebastien, a kis cigánygyerek és Belle, a hatalmas fehér kutya közös kalandjait a magyar gye­rekek már ismerik a néhány éve játszott tévésorozatból. Az olvasás örömét már megélt fiataloknak szól Joseph Joffo el­ső regénye is, az Egy marék já­tékgolyó, amelyet eddig 17 nyelv­re fordítottak le, s magyarul most először jelenik meg. Aziz Nesinnek Azok a csodála­tos mai gyerekek című műve, amely Törökországban négy ki­adást ért meg, most magyar nyelven is hozzáférhetővé válik. 28-án ünnepélyesen megnyit­ják a nemzetközi zenei tanács közgyűlését, amely október el­sejéig tart. Az UNESCO CÍM zenei díjak átadására az UNESCO főigazgatójának sze­mélyes megbízottja érkezik hazánkba, hogy hét kitünte­tettnek átadja a magas elisme­rést. A díj Borsos Miklós e célra készített Bartók-plakett- je. A közgyűlés, a vb-ülés, a ta­nácskozások lényegében a ze­nei szervezet belső ügye. A nyilvánosság számára sokkal érdekesebb és zenei, szakmai, közművelődési vonatkozásá­ban sokoldalúbb, a CÍM zene- tudományi kongresszusa, amely október 2-től október 5-ig tart. Mottójául a követ­kező mondatot választotta: a zeneszerző a XX. században, Bartók Béla születésének 100. évfordulóján. Megnyitóülé­sén két átfogó témájú előadás hangzik el, Űjfalussy József akadémikus, a zeneművészeti főiskola rektora Premisszák a Bartók zene megértéséhez címmel és az olasz Luigi No- no A zeneszerző ma címmel tart referátumot. A két elő­adás között Sebő Ferenc és népi muzsikusai magyar nép­zenei bemutatót tartanak. A kongresszus hat kerekasztal- vitával folytatódik, neves ze­netudósok vezetésével és köz­reműködésével. A témák: Bar­tók újraértékelése, A század­elő zenéjének újjáéledése, Bartók-stílusanalízis, Az eu­rópai kortárs zene és a har­madik világ zenéjének köl­csönhatása, Új technikák és a közönség, A zenés színház (a rádió, a televízió és a hangle­mez) problémái. Zenekultúránkban először zenei világhét központja is Magyarország lesz ebben az időben. A megnyitót október elsején a Zeneakadémián tart­ják és az esemény jelentőségét hangsúlyozza, hogy Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Sir Frank Callaway, a CÍM elnöke mond ünnepi kö­szöntőt. A hangverseny műso­ra szorosan kapcsolódik a nemzetközi zenei tanács na­gyobb vállalkozásaihoz: el­hangzik Szöllősy András III. concertója, amely a CÍM 1970- es párizsi zeneszerzői tribün­jén első díjat nyert mű és Pe- réoyi Miklós gordonkamű­vész —, aki 1975-ben első dí­jat nyert a CÍM Pozsonyban tartott fiatal előadóművé­szek tribünjén — Lutoslawski gordonkaversenyét adja elő. S természetesen felhangzik Bartók-mű is, a Cantata pro­fana. A nemzetközi zenei tanács budapesti rendezvénysoroza­tához és a zenei világhéthez számos hangverseny is kap­csolódik. Ekkorra időzítették a nemzetközi Liszt—Bartók zongpraverseny díjnyertesei­nek gálaestjét. A kongresszus magyar rendezőinek kezde­ményezésére néhány különle­ges hangversenyt is rendeznek. A harmadik világ szerepét hangsúlyozva Arvind N. Pa- rikh és négytagú együttese ha­gyományos indiai zenét mutat be a Vigadóban, Munir Bas­hir iraki lantművész régi arab zenei improvizációkkal rádió­hangversenyen lép fel. Mivel a kortárs zeneszerző a nemzetközi zenei tanács tör­ténetében első ízben kerül tu­dományos kongresszus kö­zéppontjába, a mai zeneszer­zés különböző útjaira három hangverseny hívja fel a fi­gyelmet: Jazz, mint modern zene az angol Arimuth-együt- tes fellépésével a Zeneakadé­mián, a kongresszuson részt • vevő Luigi Nono elektronikus zenéjének bemutatója szin­tén a Zeneakadémián, és a mai magyar zeneszerzők estje a Vigadóban. Ez utóbbin Vi- dovszky László, Bozay Attila, Kadosa Pál, Sárai Tibor. Ko­sa György és Kurtág György zenéje szólal meg. (K. M.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents