Nógrád. 1981. szeptember (37. évfolyam. 204-229. szám)

1981-09-03 / 206. szám

Ti*enyves iuhászJegény Leszúrja botját is elhever... Milliók mínuszban MEZOGAZDASÁGUNKRÖL szólva, azt már mindenki tudja, hogy előkelő helyen ál­lunk a búza és kukorica terméseredményeit illetően, hústermelésünk is megnyugtató he­lyet foglal el a nemzetközi mezőnyben. A si­kerekkel nincs is gondunk, fejtörést inkább gyengeségeink okoznak. Nos, erről kevesebbet szólunk, holott az eredményeink gyarapítá­sáért főként ezen a területen lenne mit tenni. Tavaly mintegy háromszáz közös gazdaság zárta veszteséggel és alaphiánnyal az évet. Na és, mondhatná bárki; amíg van Bábol­nánk és Nádudvarunk, nem kell félni. A hely­zet nem ilyen egyszerű. A veszteség összege ugyanis meghaladta a másfél milliárd forin­tot. Ez már tekintélyes summa, megkülön­böztetett figyelmet érdemel. A téeszek fej­lődésében mind erősebb a differenciálódás. Az utóbbi években a jó szövetkezetek még jobbak, a gyengék még gyengébbek lettek. Egyre sűrűbben vetődik fel a kérdés: mi lesz a lemaradókkal? Hogyan boldogulnak? Ezek a szövetkezetek 1,5 millió hektáron gazdál­kodnak. Ha nem sikerül szorult helyzetük­ből kilépniük, veszélyeztethetik a mezőgaz­daság VI. ötéves tervének teljesítését. Nógrád megyében tavaly nem volt ugyan veszteséges termelőszövetkezet, de az elmúlt évekhez hasonlóan ismét akadt 3—4 olyan közös gazdaság, amely nagyon a veszteség határán „lavírozott”. A differenciálódás az egyes üzemek között pedig egyre inkább nö­vekszik. ahelyett, hogy csökkenne. Ez érvé­nyes a terméshozamokra éppenúgy, mint a gazdálkodás eredményességére. A veszteséges szövetkezetek bajára sokan szeretnének gyógyírt találni. Az elsők között a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsát kell említeni. Decemberben összeülő IV. kong resszusuk egyik fő témája a nehéz helyzet­ben levő gazdaságok problémájára tartós megoldást keresni, találni. Irányelvükben vi­lágosan fogalmaznak: „Gondjaink megoldá­sát a mai követelményekhez igazodóan, új­szerűén indokolt megközelíteni. A kedvezőtlen termőhelyi viszonyok, a kedvezőtlen erőforrá­sok és gyakran a lehetőségekkel arányban nem álló fejlesztések, a vezetési hibák külön- külön is gondot okoznak, együttesen pedig nagymértékben hatnak és állandósulnak. Gond az is, hogy ezek a szövetkezetek nem tudnak az érdekeltségüknek megfelelő ha­tást kifejteni a településekre. A helyzetük át­fogó vizsgálatra szorul”. Ha a veszteséghez vezető okokat kutatjuk, rendkívül tarka kép tárul elénk. Kétségtelen tény: a föld minősége, a kedvezőtlen termő­helyi adottságok meghatározó tényezők. A 14 aranykorona alatti földdel bíró gazdaságok is a mostoha természeti viszonyokban látják a bajok elsődleges okát. Mondják is: hiába szántunk mélyre, vetünk időben, a termésen ez nem látszik! Javítani kellene a szántók földjét, csakhát ez temérdek pénzbe kerül. Márpedig nálunk lapos az erszény. A siker­telenség, bármennyire takargatják is, kiszi­várog. A rátermett szakemberek pedig nem tülekednek az ilyen gazdaságokba. Ez to­vább súlyosbítja helyzetüket. A kormány az utóbbi években hozott né­hány figyelemreméltó intézkedést. A gyenge adottságúnak minősített termelőszövetkezetek fejlesztési támogatást, vissza nem térítendő hitelt, jelentős kedvezményt kaphatnak mel­léküzemágak létesítésére, a szakemberhiány enyhítésére. Az intézkedés helyeselhető, oko­zott némi fellendülést, de „szeplői” is vannak. Sokan kifogásolják: miért csak a 14 arany­korona alatti gazdaságok részesülhetnek eb­ben a támogatásban? A föld minőségén kívül más okok is közrejátszhatnak abban, hogy a gazdaság nem tud nyereségesen termelni. Békésben például a belvíz és az időnként is­métlődő árvíz keseríti a gazdaságok vezetői­nek életét. Ennek ellenére a Kőrösök-vidéke Termelőszövetkezetek Területi Szövetségéhez tartozó gazdaságok közül egyetlenegy sem kapja meg az említett kedvezményeket. Leg­feljebb az átmenetileg támogatott mezőgaz­dasági üzemek közé sorolják a nagyon rá­szorulók töredékét. Ám ebben a kategóriá­ban a kedvezmények nem olyan széleskörű­ek. A szanálási eljárások sem hozták meg minden esetben az üdvözítő megoldást, mert a gazdaságok az évek során újra és újra el­adósodtak. Megépültek például a korszerű és drága álattartó telepek. Ám egy telepet nem csak felépíteni, hanem üzemeltetni is kell. És itt kezdődtek a bajok. A nagy állatállomány és a különféle hitelek törlesztése, az amortizáció képzése elnyelte a szövetkezetek pénzét. Mit tehettek néhányan? Beismerték, hogy bele­törött a bicskájuk a vállalkozásba; eladták az állatokat és az üresen maradt istállók sorsa felett meditálnak. A fejlesztési alapok elapadása miatt több gazdaságban az egy­szerű' újratermelésre sincs mód... Csoda, ha ilyen helyen a vezetők 2—3 évnél nem bír­ják tovább? A LEGEGYSZERŰBB az lenne, ha felszá­molnák ezeket a szövetkezeteket — villan fel először az ember fejében. Aztán sürgősen el­hessegeti a képtelen gondolatot. Az évek óta vergődő szövetkezet .nem tévesztendő össze az eladhatatlan termékeket gyártó ipari üzem­mel. Mert a gyenge szövetkezet által ter­melt gabonára, gyümölcsre, húsra szükség van! A rolót tehát nem lehet egy könnyed mozdulattal lehúzni. A megoldás csak az lel­het, hogy ezeket a gazdaságokat életképes­sé kell tenni. A formát, a módszert szüksé­ges megkeresni ehhez. Cseh János Védeni a vizet — A barátaim?... Ahogy ők képzelik, laikusán: a ju­hász csak kimegy a legelőre a nyájjal, ott leszúrja a botot és elhever... Ez nem egészen így van. Var a mező? „Lehet vagy tizenkilenc éves” — hangzik a tipp mesz- sziről. Éppen annyi: idén vég­zett a szécsényi mezőgazdasá­gi szakközépiskolában. — Apám nincs elragadtatva a választásomtól — közli Tóth Attila juhászlegény. — Érett­ségivel juhásznak... Ehhez még nyolc általános se kéne! De látták, hogy mennyit kaj­tattam állás után. „Fiatalok, vár a mezőgazdaság” — mond­ják onnan felülről. De elhe­lyezkedni már nehéz. Mentem a tarjáni állatkórházba, let­tem volna szaksegéd. Az em­ber jól jönne nekik, de a fi­zetésre nincs keretük. Kinéz­tem Karancslapujtőre is, ál­lattenyésztőt kerestek, de reg­gel négyre kellene bejárni, es­te a fejést se bízhatja az ember másra, úgyhogy oda se jelentkeztem. Most fél hat­kor kelek, a kismotorral kijö­vök. Negyed hétkor már kez­dem a munkát. A nyurga fiatalember egy hónapja juhász a kishartyáni Egyesült Erő Termelőszövet­kezetben. Szarvasmarha-te­nyésztéshez szerzett szakmun­kás-bizonyítványt, most „vala­mivel” kisebb négylábúakra ügyel. Egyelőre csak „váltó”; azaz az „öreg juhászok” nyá­ját vigyázza, ha az igazi gaz­da szabadnapos vagy szabad­ságon van. Bajos „körmöiés" Apám nincs elragadtatva^ mában”. Ez azonban — vé­leménye szerint — elég ah­hoz, hogy megállapítsa: —... ha nem bírnám ezt a munkát, azóta már megszök­tem volna. Főleg az első két hétben esett nehezére a magány, azó­ta „belejött”: — Ez a magányűzőm! — mutat az övére akasztott, szarv alakú rádióra, és kikap­csolja az eddig bömbölő zenét. — Hozok magammal, ha kell, könyvet is. De főleg esténként pótolom a tömegigényt. Itt-ott összejövök a haverokkal. „A juhásznak el kell szok­ni a tömegtől” — kapta az útmutatást még a kezdet kez­detén. Ez még nehezére esik a vidám, életrevaló fiatalem­bernek. — Meddig bírja elviselni a juhászéletet? Harminc, negy­ven évig is akár? Ráncolja homlokát, fogas kérdés. — Most még nem tudom. De katonaságig itt maradok az biztos. Nemsokára behívnak, alkalmas vagyok: „Á per Á-s”. Tarisznya iarmerbói! Kék munkásruhában fe­szít, vállán keresztülvetve farmernadrágból varrt tarisz­nya. Már elfogyott belőle az eleség, csak a bicska dombo­rodik ki belőle. Lábán fekete gumicsizma, akörül ugrabug­rál egy rövid szőrű korcs eb. — Az esztergályosnak az tetszik, hogy keze nyomán alakul a fém. Ebben a mun­kában az a szép, hogy nő a birka, születnek az új bárá­nyok, vastagszik rajtuk az ér­tékes bunda. A fiúnak nem idegenek az állatok. Édesapja most ugyan bányász, de ifjabb korában évekig csikós volt. Tarjánban kertes házban laknak, mindig volt jószág portájukon, — Van jövője ennek a mun­kának. A gyapjú felváltja a műszálat. És a bárányhús is kelendő, sok dollárt adnak ér­te külföldön!. —molnár— Megyénkben jelenleg har­minc jelentékenyebb vízszemy- nyező ipari üzemet tartanak nyílván az illetékesek. Régi irányelv, hogy támogatni ér­demes a víztakarékos techno­lógiák elterjesztését. Valamint a vízvédelem magasabb szint­re emelését, tekintettel arra, hogy Nógrád nem tartozik a vízkincsben bővelkedő vidé­kek közé honunkban. Tavaly a Zagyva vízgyűjtő területén naponta 17 ezer 786 köbméter szennyvizet vezet­tek el az ipari üzemekből. Ez a szám növekedésről tanús­kodik, ugyanis 1976-ban nem érte el a 17 ezret a napi szennyvízmennyiség. A víz­szennyezésből tetemes meny- nyiséggel vette ki részét a megyei bányavállalat négy aknaüzeme: ők összesen 2 ezer 259 köbméter szennyvi­zet „termeltek” naponta. Ám az öt évvel korábban mért napi szennyvíznél a tavalyi „termés” négyszázzal keve­sebb volt, s ez örvendetes. Az SKÜ „elvezetett szenny­vizét” napi 1 ezer 97 köbmé­terben állapították meg, ez nagyjából az utóbbi évek át­lagának megfelelő mennyiség. Az acélgyár egyébként a Tarján-patak legnagyobb szennyezője, annak dacára, hogy évek óta tesz intézkedé­seket a víz minőségének vé­delmére. Ami a szennyvízbírságot il­leti: a tarjáni hőerőmű tavaly csaknem másfél millió forin­tot fizetett. A tarjáni tűz­helygyár 880 ezer forintot adott ki kasszájából ilyen cí­men; ők az előző évi egymil­lió forintnál nagyobb bírság­hoz viszonyítva javították a helyzetüket ilyen szempont­ból. Az SKÜ tavaly 94 ezer forintot szurkolt le, ezt a summát az 1976-ban befizetett két és fél millió forinthoz ha­sonlítván: tekintélyt paran­csoló fejlődésről kapunk ké-. pet. — Elméletben megtanultuk mi, hogyan kell bánni az ál­lattal. De igazából csak itt jön bele az ember ebbe a munkába. Nehéz például a ;,körmöiés”, a birka lábának a gondozása. Ezt nem bízzák másra a juhászok. Nagy türe­lem kell hozzá, meg szeretni kell az állatot. Magyarázza — mutatván a bot rézkampóját — hova kell beakasztani a bárány lábát; meséli, mit kell lekaparni a bicskával. „Télen különösen nehéz, mert van, amikor oda­fagy a juhász ujja a pengéhez. Akkor aztán messze van az olajkályha...” Ebben persze még nincs ta­pasztalata, hiszen egy nyári hónapot töltött el a „szak­Gesztus az OPEC-nekj Új mezőgazdasági nagyüzem Szaúd-Arábia, a világ leg­nagyobb kőolajexportőre szep­temberben 10 százalékkal, 10 millió hordóról valamivel több mint 9 millió hordóra csök­kenti napi kőolajtermelését. A hírt Jamani szaudi olajipari és bányaügyi miniszter jelen­tette be. Az intézkedés jóindulatú gesztus a többi OPEC-tagor- szág felé. A közelmúltban kezdte meg működését a Mongol Népköztársaságban a gabona- termesztésre és hústermelés­re szakosított Atar mezőgaz­dasági kombinát. A tervek szerint a nagygazdaság éven­te 14 ezer tonna gabonát és 15 ezer mázsa húst szolgáltat a lakosság ellátására. Az Atar kombinát a 49. mezőgazdasági nagyüzem, amelyet szovjet segítséggel létesítettek Mongóliában. A gazdaság villamosított épüle­tei, gépesített üzemegységei és korszerű szállítóeszközei le­hetővé teszik a racionális ter­melést. A gazdaság mellett épülő új lakások, gyermekin­tézmények és iskolák a dol­gozók és családjuk jó életkö­rülményeit biztosítják majd. a*'»*-*»**»*»-»«,-***»'**»*»* A A-A ^ ******** **»»**»****»**»»* A AááA A A**»r*»*ft****** A********* á »»A-AAA A* A A A AAHr*A****A-A*1t****iH Küifejtések árnyékában Eredményesebben gazdálkodnak a szénbányáknál A Nógrádi Szénbányák tör­ténetének mélypontja volt az 1979-es és az 1980-as év: so­ha ilyen kevés eredményt nem értek még el, és soha ekkora vesztesége nem volt a vállalatnak. És jött az idei esztendő, amikor a Magyar Szénbányászati Tröszt meg­szűntével kikerültek a „kö­zös kalapból” s kezdtek ön­állóan gazdálkodni. Tény: sokán ódzkodtak ’ez ellen, és talán mindenkiben benne volt a félsz, egy esetleges nagy bukásra gondolva. Ám nem így történt. 416,8 mil­lió forintos összárbevételi tervüket 453,3 millióra telje­sítették. Mi több — természe­tesen az eredménykiegyenlí­tést figyelembe véve — a tervezett 18-cal szemben a veszteség 3,8 millió forint volt. — Az utóbbi években ezt nemigen lehetett volna pa­pírra vetni — mondja be- szé1 g ^partnerünk, Szőke Barna, a Nógrádi Szénbá­nyák vezérigazgató-helyette­se. — A két szűk esztendő után végre „bejött” valami jó is, ami — bízunk benne — nem lesz csupán átmeneti állapot. — Minek tudhatok'be az eredmények? — Legfőképp annak, hogy a két — az immár második éve üzemelő kazár—pólyosi és a mátranovák—kőtetői, idén megnyitott — külfejtés beváltotta a hozzá fűzött re­ményeket. Sőt, szánvagyo- nunk és a termelvény minő­sége messze meghaladja az előzetes becsléseket. Ezek megbízható termelési bázist adtak, lehetőséget adva a mélyművelésű bányák eset­leges termeléslemaradásá­nak pótlására. Igaz, ezek a fél évben még terven felül ad­tak szenet és a vártnál ki­sebb volt a külfejtések ered­ménye, de ez utóbbi csak rö­vid ideig tartó „kimaradás” volt. A mennyiség mellett kü­lönösen örvendetes és ered­ményt hozó volt a minőség jelentős javulása. Minden tonna szenünkért a tervezett­nél 27 forinttal többet kap­tunk, s így szénárbevéteii- tervünket, az egymillió ton­nán tervhez viszonyítva, a fél évben jelentősen túlteljesítet­tük. 222 helyett 249 millió volt az így befolyt összeg. Persze a teljes képhez még hozzátartozik, hogy az el­múlt években végrehajtott ménkesi rekonstrukció is már kifejtette jótékony ha­tását és a hosszú-hosszú idő­kön át „gyengélkedő” akna­üzem az idén magasan a leg­jobb termelőegységek kö­zött szerepel. — Említette, féléves ered­ményeiket nem tekinti csu­pán átmenetnek... — Valóban Minden remé­nyünk megvan arra, hogy idei tervünket túlteljesítve, jö­vőre már stabilizálni tudjuk gazdálkodásunkat. Sőt, a kül­fejtések árnyékában szeret­nénk helyrehozni a mélymű­velésű bányáink állapotát. Így, ha az aknák le is ma­radnak —, ami Szorospatákon igencsak várható — akkor sem engedjük meg, hogy a több tonna érdekében embe­reket vonjanak el a feltárá­si és az elővájási munkák­ról. Meg kell már szüntetni a szén mindenáron-szemléle- tet, hiszen a drágán kiter­melhető aknaszenet most már pótolni tudjuk a külfejté­sek termelvényével. A jövő biztonsága érdekében éppen a fentebb már említett tevé­kenységekre kell igen nagy súlyt fektetni. Hogy kapkodás nélkül, egyenletesen mehes­sen a termelés, legyenek jól előkészített munkahelyek és soha többé ne történjenek „anyagi katasztrófák.” Első és legfontosabb feladatunk to­vábbra is a minőség javítása. Hiszen boldogulásunk záloga ebben áll, vagy bukik. — Bocsásson meg, hogy szavaiba vágok, ám ezzel kapcsolatban már sok fele­lős vezető — közöttük ön is — fejtett ki szép gondolato­kat, amelyeket Szinte évről évre megismételtünk, anél­kül, hogy ennek bármilyen foganatja is lett volna. — Ez így nem igaz! Mind- annyiuknak, de személy sze­rint nekem tényleg vessző- paripám a minőség, s akár­milyen értekezletnek is va­gyok résztvevője, ha szót ka­pok — márpedig ez mindig sikerül —, egyetlen alkal­mat sem halasztók el, hogy az effajta munkákról, teen­dőkről el ne mondjak egy­két dolgot. És mondtam már, a beszélgetés közepe táján ta­lán leírta, hogy mennyivel jelent nekünk többet, ha tisz­ta, kalóriadús és így jobban eladható a Nógrádi Szénbá­nyák szene,.. Törekvésünk ez már régóta és azok a régeb­ben tett intézkedések, ame­lyek, hogy szóismétlésekbe bocsátkozzam, a minőséget hivatottak jobbítani, régóta élnek már. — Tudom, így van, ám az ön által említett rossz ton­naszemléletnek eleddig cse­kélyke eredménye volt... — Valóban, De tudom, jobb helyeken ez már a múlté...! És így kell, hogy legyen, mindenütt! — Ezt kéményen mondta. „Retorziókat” alkalmaznak az ábrevételben „kellemet­lenkedőknek?” — Bizonyosfajta intézke­déseinknek már eddig is volt foganatja. S, hogy gazdálko­dásunk szempontjából min­den úgy történjék, miként azt elképzeltük, hát az idén újó- leg kénytelenek voltunk eb­ben a szigorítási témában másabb paragrafusokat is életbe léptetni. Miszerint: so­kak, közöttük az aknaüzem­vezetők anyagi ösztönzésének feltétele is az, hogy sikerül-e a fajlagos árbevételt — a ton­na/forintot — teljesíteniük. S, hogy még tovább menjek: a vállalat jövőjét és biztonsá­gát nagyban befolyásoló élő- vágási, vágathajtási és fel­tárási munkák is most iga­zán pénzesekké — vagy tel­jesen anélkülivé válnak. Hi­szen — példaként, bár remé­lem, nem lesz ilyen!!! —, hiába hajt ki ennyi meg eny- nyi vágatot bármelyik csa­pat, mégha legyen ez a telje­sítmény akár országos telje­sítményátlagot meghaladó is, ám ha azt néhány hóna- jon belül át kell építeni, mert ez kiderül, nem lesz akkor prémium. Sőt...! Vezetők, szakemberek, munkásaik és a kívülállók számára is roppant izgalmas volt a Nógrádi Szénbányák önállóvá válásának eddig el­telt nyolc hónapja. Amely eredményes volt. Talán azért, mert — pontatlanul idézve a vezérigazgató-helyettes sza­vait —: ha az ember saját magára van utalva, jobban odafigyel a teendőkre és sa­ját bőrén érzi az elszalasz­tott lehetőségek következ­ményeit. Mely utóbbiaknak Nógrádban többé nem sza­badna negatív előjellel le- íródniok... Karácsony György NÓGRÁD - 1981. szeptember 3., csütörtök 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents